Pest Megyi Hírlap, 1976. október (20. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-17 / 246. szám

1976. OKTOBER 17., VASÁRNAP ****** w, oáS*'' HI 5 Együtt — egymásért Napirenden: az iskolaélet, a játék, a táborozás A dabasi és a szentendrei járás úttörőparlamentjei Tegnap járási úttörőparlamentet rendeztek Bugyi községben, Visegrádon pedig szekcióülésekkel folytató­dott a pénteken megkezdődött szentendrei járási úttörő­parlament. Mindkét eszmecserét nagy érdeklődés kí­sérte. A dabasi járás úttörőparlamentjén két külföldi vendég, Miguel Cordon és Maria Castillo, a guatemalai ifjúsági szövetség nemzetközi osztályának titkára és munkatársa is részt vett. Ott volt Csipay Ferenc, az MSZMP járási bizottságának titkára, Füzesi István, a járási hivatal elnökhelyettese és Fodor Sándor, a KISZ megyei bizottságának munkatársa. A visegrádi tanács­kozás elnökségében helyet foglalt Bodor Mihály őrnagy, a Magyar Üttörő Szövetség Országos Tanácsának tagja, valamint Molnár István, a megyei ifivezető szakbizott­ság vezetője, az Őrsvezető szerkesztője A pajtások meg­írhatták az elmúlt két év úttörőmunkáját, összegez­ték eredményeiket és meghatározták a jövő feladatait. Faházak a táborban A dabasi járási úttörőpar­lament kezdete előtt,úttörőda­lok és tréfás énekek hangjai­tól visszhangzottak Bugyi köz­ség művelődési házánaa falait. A plenáris ülés részvevőit Jobbágy Ilona alsónémedi úttörő köszöntötte, majd átad­ta a szót Petrovich Edének, a gyáli iskola igazgatóhelyette­sének, a járási úttörőelnökség tagjának, aki az elmúlt két év munkáját értékelte. — Révfülöpi úttörőtábo­runkban ma már 12 faház áll, amelyek költségeinek előte­remtését társadalmi munkával segítették a KISZ-fiatalok, szocialista brigádtagok és út­törők — mondta, majd így folytatta: — A pajtások mél­tóképpen készültek hazánk felszabadulása 30. évforduló­jának megünneplésére. Hála­stafétát indítottak Tatárszent- györgyről Gyálra. Komszomo- listákkal közösen járták vé­gig a felszabadító szovjet hadsereg 1944—45-ben meg­tett útját. A szovjet fiatalok azzal a páncélautóval érkez­tek, amellyel 1956-ban Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára utazott Budapestre, az ellen- forradalom leverésének irá­nyítására. Idén az úttörőszö­vetség megalakulásának 30. évfordulóját érdekes prog­rammal tarkított honvédelmi napon köszöntötték a pajtá­sok és a KISZ-fiatalok Pusz- tavacson. A plenáris ülésen felszólalt Méhész János, a járási KISZ- bizottság titkára, aki az út­törő—KISZ kapcsolatok fej­lődéséről beszélt. Autóbuszból úttörőszoba A pajtások ezután hat szekcióban vitatkoztak az út­törőmunkáról, az iskolai élet­ről. a szabad időről, a játék­ról, a sportról. A hármas szekcióban Ko­vács Miklós pusztavacsi tanár és csapatvezető irányításával az úttörők tetteiket vették számba. Nyiisti László felsőpakonyi pajtás is nagy érdeklődéssel figyelte a plenáris ülést, amely arról tájékoztatta a részvevőket, hogy sok község iskolájában még nincsen út­törőszoba. Náluk egy kiselej­tezett autóbuszt vásároltak erre a célra, amelyet már rendbe hoztak. Az úttörőszo­baként szolgáló autóbusz azonban egyelőre még hasz­nálhatatlan, mert ingatag be­tonalapokon áll. A helybeli termelőszövetkezet vállalta, hogy december 31-ig kijavítja a hibákat. Az Örkényi Sztancsik Erzsé­bet arról számolt be, hogy pajtásaival közösen parkosí­tották iskolájukat, sövényeket alakítottak ki, virágokat ül­tettek. Az úttörőpark gondo­zása is az ő feladatuk. Siroki Gabriella pusztavacsi úttörő elmondta: tavaly isko­lájuk élen járt a hasznosít­ható fém-, papír- és rongy- hulladékok gyűjtésében. Har­madik helyezést értek el az országos versenyen. Munká­jukért 80 ezer forintot kaptak, amiből úttörőfelszereléseket, sátrakat vásároltak. Olimpia Csehszlovákiában Visegrádon az Eötvös Lo- ránd Tudományegyetem üdü­lőjében rendezték meg a szentendrei járás úttörőinek parlamentjét: 14 csapat 3000 úttörőjét 79 küldött képvi­selte. A tanácskozás első napján, pénteken hallgatták meg a részvevők Gönczi János járási úttörőelnök beszámolóját. Egyebek közt hangsúlyozta: már a csapatszinten megren­dezett parlamenteken is bebi­zonyosodott, hogy a vörös- nyakkendősök értékes, hasz­nos javaslatokkal álltak elő. s ezek megvalósítása az elkö­vetkezendő hónapok feladata lesz. Növeli a mostani meg­beszélés jelentőségét az a tény, hogy- idén -januártól ..kü­lönvált” a járási és a városi úttörőelnökség. Természetesen — mint azt Gönczi János el­mondta — ez nem jelenthet gondot a feladatok végrehaj­tásában, hiszen bőven lesz tennivaló. December 27 és 30 között Csehszlovákiában ren­dezik meg a megyei sí és szánkó üttörő-olimpiát és ed­zőtábort. A jövő nyáron a szentendrei járásbeliek ,ván­dortábort szerveznek a Zemp­léni-hegységbe. A tanácskozás első napja tábortűzzel zárult, ahol a visegrádi úttörők a mozgalom három évtizedes történetét feldolgozó műsorral léptek a közönség elé. Nemes kezdeményezés Tegnap hat szekció ülésével folytatódott a járási úttörőpar­lament, s mindenütt jó kezde­ményezések hangzottak el. A közösség szolgálatában — ez volt a leglényegesebb gondola­ta a negyedik szekció összejö­vetelének, amelyet Martinusz Ferencné, a pomázi 1. számú általános iskola Zrínyi Ilona úttörőcsapatának vezetője irá­nyított. Szabó Ildikó budakalá­szi úttörő többi között arról számolt be, hogy a papírgyűj­tésért kapott pénzből kirándul­ni mennek, s ezenkívül vállal­ták településükön ötszáz fa el­ültetését. Krencsikovszt Her- min FilisszentkeresztrőL el­mondta: csemetefákat ültettek a helyi erdészet területén, s munkájuk ellenértékeként a gazdaság elkészítette az isko­la kerítését. Bárányos Erika pomázi úttörő lelkesen beszélt arról, miként segítették a he­lyi KISZ-szervezet fiataljai akadályversenyük lebonyolítá­sát. Homoki Judit és Baranyai Emese, a tahitótfalui úttörő- j csapat tagjainak hozzászólásá­ból kiderült: a helyi Kék Duna i Szakszövetkezetben évről évre | munkát vállalnak, s cserébe I támogatást kapnak. A mű. 1 anyagrészleg szocialista bri­gádja például négyezer forin­tot ajánlott fel az iskolának, s ebből az összegből sportszere­ket vásárolnak. Az intézmény tatarozását is segítik. A cso- bánkai úttörőcsapat küldötte, Kocsis Ágnes, nemes kezdemé­nyezésről számolt be: a hátrá­nyos helyzetű gyerekeket közö­sen támogatják a ruhavásár­lásban, tankönyvek beszerzésé­ben, s tanulmányi előmenete­lüket is figyelemmel kísérik. Ennek eredményeként többen sikeresen befejezték az általá­nos iskolát, s most már szak­mát tanulnak. Sacelotti György, a visegrádi úttörő- csapat küldötte szóvátette: ál­talános iskolájuk telekhez ju­tott, s ezen a területen szeret­nék felépíteni új tornatermü­ket és sportpályájukat — tár­sadalmi összefogással, a szü­lők és a diákok segítségével. Ám a telek átírása meglehető­sen hosszadalmas, s addig nem kezdhetik el a munkát, amíg ez meg nem történik. E prob­lémájuk megoldásához kérte illetékesek segítségét. Védjük a természetet Ezt követően a járási úttö- rőparlament záró plenáris ülé­sén a szekcióküldöttek beszá­moltak megbeszéléseik ered­ményéről, majd emlékezetes pillanatok következtek: Ghy- czy Gabriella visegrádi úttörő és Trbovics Danica budakalá­szi Kivezető útnak indult Leányfalura azért, hogy a já­rási úftÖröparlaméní üdvözlő-' tét tolmácsolják az — ugyan­ebben az időben — ott tanács­kozó fiatal pedagógusok és közművelődési dolgozók járá­si parlamentjének. E kedves esemény után Horváth Eszter szigetmonostori úttörő közzé­tette azt a felhívást, amely sze­rint a járásbeli kisdiákok szer­vezetten bekapcsolódnak a Pi­lisi Parkerdőgazdaság terüle­tén a Védjük a természetei mozgalomba. Vállalják a paj­tások, hogy segítenek a téli madár- és vadetetésben, odúk, etetők készítésében, az útfe­lek átfestésében, az erdőtüzek megelőzésében, a megrongált pihenőhelyek helyrehozatalá­ban, s a rájuk bízott területen rendszeres őrjáratokat szervez­nek. Gémesi Károly, a Pilisi Parkerdőgazdaság jelenlevő tájékoztatási főelőadója öröm­mel fogadta az úttörők kezde­ményezését, s közölte: minden segítséget megadnak elképze­léseik valóraváltásához. Ezt követően Gönczi János átadta a pilisszentkereszti Ság- vári Endre úttörőcsapat, tagjá­nak, Mikusik Bélának, azt a dí­szes serleget, amelyet az úttörő­olimpián elért kimagasló ered­ményeikért kaptak. Tizenöten átvehették a Kiváló úttörő, négyen pedig a Kiváló kisdo. bős kitüntetést. A tanácsko­zás végén megválasztották azt a tizenegy küldöttet, akik a novemberben Szigetszentmik. ióson megrendezésre kerülő megyei úttörőparlamenten a szentendrei járásbeli társaikat képviselik. Falus — Virág A sóskútiak herkulesi ereje Óvodaépítés — félpénzen Tízegynéhány apróság üli körül a ki? asztalt, s élvezni lehet, amint szájacskájukban megforgatják a vajas kenye­ret, s a hozzáharapott szaftos körtét. Odakint aiz előtérben még ott az iménti kézmosás nyoma: két lavór, mosdóvíz- zeL — A víz hiányzik legjob­ban — mondja a bemutatko­zás utáin Eskulis Tamásné, a sóskúti óvoda vezető óvónője — hisz ez a lakóházból átala­kított, s immár 50 éve óvodá­nak használt épület 200—300 méterre van a jó víztől, nincs udvarunk, ami egy városi óvo­dának is kijár, s alvás után, kimelegedve a szabadba kell vinni a kicsiket a mellékhe­lyiségbe. A konyha is szűk (az ámbitust alakították át), pedig innen látjuk el az isko­la napközijét is főtt étellel. — Panaszáradat zúdul rám, de mögötte ott a bizonyosság: már nem tart sokáig ez a ne­héz helyzet. A mostoha kö­rülmények megszűnnek. Ké­szül a jobb, a kényelmesebb, tágasabb úi óvoda. Nem csalódtak Az év elején született a döntés: Sóskútnak óvoda kell. bármi áron. „Nem baj, hogy a szükséges összegnek, hétmil­lió forintnak csak a fele van meg, majd pótoljuk társadal­mi munkával” — gondolták a község vezetői, s nem csalód­tak. Gyorsan elkészültek a tervek, csak éppen kivitelezőt nem sikerült találni. Akkor a tárnoki Egyetértés Mgtsz az­zal a feltétellel vállalta, hogy bármilyen munkaerő-problé­ma esetén kisegíti a község szakemberrel. Májusban lát­tak munkához, és már tető alá hozták az óvodát. Pilla­natnyilag körülbelül 70 száza­lékos a beruházás készültségi foka, s a falubeliek eddig több tízszer óra társadalmi mun­kát végeztek. Erőben is Most szombaton is nagy volt a sürgés-forgás. Csöveket fek­tettek, hegesztettek, vakoltak a munkások és a társadalmi munkások, s annak ellenére, hogy a vakolóanyagot kinn a szabad ég alatt, szakadó eső­ben keverték, szépen kihasz­nálták a kölcsönkapott gépet. Varga Tibortól, a tsz épí­tésvezetőjétől tudom, hogy tegnap a 15 tagú építőbrigá­don kívül húszán jöttek tár­sadalmi munkára: fűtést és vízvezetéket szerelni. — A múlt szombaton például 116-an voltak az önként vál­lalkozók — mondja — s a jövő hét végére is szervez tár- | sadalmi munkaakciót a tér- ‘ mel őszö vetke zet. A szerződés értelmében a falu vállalta a kitűzést, az ala­pozást, a födémelemek elhe­lyezését, sőt a vasbetonkoszo­rú elkészítését is. Ezt Kocsis Józseftől, a községi pártveze­Tanulóvezetők a tanpályán A kanyar néha egyenes ? hivatáshoz. Mi, öten a környé­ken lakunk, a legjobb barát­ságban dolgozunk együtt. Kevés a harminc óra Máskülönben Dabi Sándor nemesek- gyakorlati -vezetést­oktat. Az idén 445-en végez­ték el az elméleti tanfolyamot Kiskunlacházán, Taksonyban és Dömsödön a fiatal csoport- vezető irányításával. A tanpályán Vidákovics László utazásra hív. Tanít­ványa már 18 órát vezetett, ám oktatója tudja előre, hogy kevés lesz számára az előírt 30 óra. Harminc év körüli férfi ül a volánnál. Ő a tanítvány. Kapkodva vált sebességet, s akkor is csak azért, mert a motor éles berregéssel riasztja a cselekvésre. Szédületes se­bességgel közelít meg egy bal­ra ívelő hajtűkanyart. — Nézzen előre..., vegyen le a gázból..., tegye ki az irány jelzőt — szól az oktató. S ha nem segítene vezetni, bi­zony könnyen ..kiegyénesíthet- nénk” a kanyart. Kissé megkönnyebbülve szál­lók ki a kocsiból. Már elmúlt minden félelemérzetem. Kevesen buknak — Milyen a tanulók bukási aránya? — kérdezem Dabi Sándortól — Mindössze néhány bukás fordul elő. Az oktató tudja, mikor engedheti vizsgára a tanítványát. Persze, a legjobb szándék mellett is becsúszhat nem várt esemény. De ami nagyon lényeges, egymás ta­nítványát vizsgáztatjuk le az igazi előtt. A frissebb szem könnyen felfedez olyan hibát, amit nem árt kijavítani. K. P. — Milyen érzés az első órán gépkocsiba ülni? — Nagyon félek — válaszol kényszeredett mosollyal a fia­talasszony. — Elindulás, megállás a mai tananyag. Na meg a kor- HIÜIU^itemiMl WJUluMm gya­korlása. Aki sakkozik, pingpongozik A Skoda megkerüli az egy­más közelében felállított vas- rudakat. Egyszer jobbra, egy­szer balra hagyja el a bólyá- kat. Ilyenkor még előfordul, hogy a tanuló kisodródik a gépkocsival és emiatt kihagyja valamelyik akadályt. De az első órán mindez megbocsát­ható. Amint azt Ambrus Ferenc oktató elmondja: mindegyik tanítványtól megkérdezi, tud-e pingpongozni és sakkozni. Na nem világbajnok módjára. Aki űzte már mindkét sportágat, azzal itt sem lehet különösebb baj. S a feltevésem többnyire beigazolódik. Kiskunlacházán vagyunk, a motocross terepet egy aszfalt- pálya kíséri. Az Autóközleke­dési Tanintézet pályája ideális környezetben fekszik. Mert a kezdő autósoknak mi lenne a legfontosabb, ha nem a nyu­galom. A helybeli tanács tá­mogatásával létesült az ATI- kirendeltség. A tanácsiak vál­lalták a rutinpálya betonozá­sát, a kirendeltség pedig a kö­zeli művelődési házban kapott otthont. öt fiatal oktató „gyúrja” a leendő magánautósokat. A 26 éves Dabi Sándor kirendelt­ségvezető mondja: — Eredeti szakmám a rádió- és tévésze­relés, de amikor megalakult a kirendeltség, kedvet éreztem a tőség titkárától tudom, s az is, hogy a tető fedéséhez is a faluban kerestek szakember., aki a mellé adott segédmun kősókkal másfél nap alatt be fedte az 500 négyzetmétei alapterületű épületet. Mellmagasságban elhelye­zett pallókon malterosruhá férfi: Földi Mihály vizsgálgat- ja a gépi vakolás minőségét: — Már négy napot dolgoz­tam az alapozáskor is, mo- maltert keverek — s kérd. semre, hogy személyes érdé fűzi-e az óvoda mielőbbi á adásához, felhúzott szemö dokkéi mondja — nemigen Csak közvetve. A kislányon VI. osztályos, napközis, s az ú óvoda konyhájáról kapják majd ők is az ebédet. Külön­ben ezzel az épülettel nem csak mi magú k gazdagodunk hanem a község, sőt az égés: ország is. Kő és vakológép Eddig tulajdonképpen csak téglára, cementre, s nyílás zárókra költöttünk — mondja a községi pártvezető3ég titka ra —, az összes követ társa dalmi munkában termelték k számunkra a kőbánya dolgo zói. S a község többi üzeme szépen kivette részét a mun kából: gépkocsikat adtak a anyagok szállításához, díjta­lanul adta kölcsön vakológé­pét a Budai Járási Építőipar Szövetkezet, amelynek Szüc Ágoston vezette brigádjábó tegnap nyolcán dolgoztak, £ mosdókba rakták le a víznyo mócsöveket. Szűcs Ágoston jó képviseli a község érdeké munkahelyén, lesz is jutalma unokája Kati egyéves, ő már a szép, új óvodába jár majd. Seidler Vilmosné raktáros is a férfiakkal tartott, s tegnap csak egyedül volt nő a társa­dalmi munkások között. Egv héttel korábban viszont hú­szán hordták a maltert, ado­gatták a téglákat, s lapátolták a törmeléket. Hogy a munka jól halad, annak titka aszer- yezésben rejükj^J£ÍAéki Fe­renc. a hazafias népfrontbi­zottság községi elnöke a nép­fronttitkárral együtt szemé­lyesen hívta meg az embere­ket: jöjjenek, segítsenek. Fá­radhatatlanul agitált rajtuk kívül a község valamennyi ve­zetője és az óvónők, s mivel a konkrét munkából is kivet­ték részüket, hívó szavuk nem maradt hatástalan Már volt rá példa — Herkulesi erő rejlik a fa­luban, s ha összefogunk, kö­zösen napfényre hozhatjuk, termővé változtathatjuk ezt a rejtett tartalékot. Az idén már 45 ezer forintból megépítet­tünk egy 450 ezret érő sport­öltözőt, mosdót, s a koráb­bi években is több példa volt már a közös munlca sikerére. Most reméljük, nemcsak egy szép új óvodával gazdago­dunk, közösek az egymásén végzett munkában szerzett él­mények és sikerek, amelyeke- talán megkoronáz majd, ha sikerül megnyernünk a HNF községek közötti társadalmi munkaversenyét. Az első dij 300 ezer forint, s bizony vol­na mire költeni, következő legsürgetőbb gondunk az is­kola — mondta Kocsis Józse' A százszemélyes óvoda mű szaki átadása november 7-re várható, s a község vezető­szeretnék december 22-én Sóskút és Pusztazámor fel- szabadulásának évfordulóján úi otthonukban köszönteni a falu aoróságait. Addig még sok munka van hátra, de ha még tovább é1 a lelkesedés .. Czibor Valéria Ajándékozási akció Október 18-tól "30-ig MINDEN FÉRFIÖLTÖNYHÖZ egy divatos, 105 Ft értékű NYAKKENDŐT AJÁNDÉKOZUNK A e-viiit­ÉRDI KISÁRUHAZÁBAN (a MÁVAUT pályaudvarnál) ÉS A SZIGETHALMI RUHÁZATI KISÁRUHAZBAN (a Csepel Autógyárnál). L i

Next

/
Thumbnails
Contents