Pest Megyi Hírlap, 1976. október (20. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-01 / 232. szám

A Hazafias Népfront Pest megyei Bizottsága az újabb feladatokról Helyi kezdeményeiésekkel vétik vétóra a ¥1. kongresszus állásfoglalása Elfogadták az új tömegpolitikai oktatási tervet Tegnap Budapesten ülésre jött össze a Haza­fias Népfront Pest megyei bizottsága Barna Lajosnak, a megyei népfrontbizottság elnöké­nek elnökletével. Részt vett az ülésen Komá­romi János, az MSZMP Pest megyei bizottsá­gának osztályvezetője is. Kovács Antalné, a megyei népfrontbizott­ság titkára nyújtott tájékoztatót a Hazafias Népfront szeptember 18—19-én lezajlott VI. kongresszusáról, és vázolta az abból adódó közvetlen megyei feladatokat. A teljes megyei cselekvési program kidolgozása és megválóéi-' fása természetesen későbbi, hosszabb távú feladat, amelyben, alapvetően a helyi népfront- bizottságok kezdeményezéseire és tevékeny közreműködéseire kívánnak építeni. Ezért is — mint bejelentette — október 13-tól három­napos tanfolyamot rendeznek a népfront- aktivistáknak a VI. kongresszus anyagából. Most a legfontosabb, hogy a népfrontbizottsá­gok — melyek a megyében mindinkább hatá­rozott politikai tényezőt jelentenek — mérjék fel, milyen konkrét tennivalóik adódnak a népfronikongrssszus állásfoglalásából. A megyei népfronítitkár beszámolójában kö­szönettel és elismeréssel szólt a Pest megyei küldöttok részvételéről a kongresszuson, kik közül dr. Verdes Margit ráckevei küldött felszólalásával is segítette a tanácskozást. Ugyancsak köszöntötte, eredményes tevékeny­séget kívánva, azt a nyolc Pest megyei nép- frorataktvistát, akit a kongresszus a Hazafias Népfront Országos Tanácsába választott. „Még többen — még többet” — idézte Ko­vács Antalné lapunk kongresszusi vezércik­kének címét tájékoztatójában, mintegy vezérlő gondolatként a most következő időszakra, amelyben a megye lakosságának még széle­sebb körét kívánják bevonni, mozgósítani a közös célok, helyi törekvések érdekében. A felvilágosítás, az ismeretterjesztés, a meggyőzés eszközeivel AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XX. ÉVFOLYAM, 232. SZÄM AHA 80 FILLER 1976. OKTOBER 1., PÉNTEK Kádár János fogadta Aziz Mohamedet osztályának vezetője. Andrej Gromiko és Púja Frigyes New York-i tárgyalásai Folytatódtak a bécsi tárgyalások Az e/ső plenáris ülés Csütörtökön a bécsi Hof- burgiban folytatódott a közép- európai fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csökken­téséről tárgyaló konferencia. A plenáris tanácskozáson két felszólalás hangzott el. Első­nek Jiri Meisner nagykövet, a csehszlovák delegáció vezető­je fejtette ki kormányának a szocialista országok álláspont­ját tükröző nézeteit, ezután Robert Winter nagykövet, a luxemburgi küldöttség veze­tője szólalt fel a NATO-orszá- á rl?koir*r-1' ■? l rnáíy?“ > I (Az ülést követő csehszlovák sajtótájékoztatóról a 2. olda- I Ion számolunk be). IV'övekvö export mellett — ittlionra is Bizakodva kezdi az utolsó negyedévet a PEVDI megyei üzeme együttműködése tovább mé­lyült a marxizmus—leniniz- mus, a proletár internaciona­lizmus szellemében. Méltatták a magyar és az iraki nép ba­rátságának, a két ország sokol­dalú együttműködésének, s atzon belül az MSZMP és a Baath párt kapcsolatainak ki­szélesítésében elért eredmé­nyeket. A találkozón jelen volt Abel Haba, az Iraki Kommunista Pánt KB-tagja és dr. Berecz János, giz MSZMP KB külügyi Az ülés második napirend­jét Poldauf Medárd, a megyei népírontbizottság művelődés­politikai bizottságának elnöke terjesztette elő. Szóbeli ki­egészítést fűzött a megyei el­nökség írásos javaslatához az 1973—1977. évi tömegpolitikai oktatási tervre. E munkához is a helyi népfrontbizottságok még nagyobb aktivitását kérte, s különösen arra hívta föl a figyelmet: nem mindegy, kik­nek és hol adnak elő. Az elő­adások témáját, módszerét mindenképpen meghatározza a hallgatóság összetétele. Ehhez fokozottan kívánnak alkal­mazkodni az új oktatási év­ben. A felszólalások is ennek szellemében egészítették ki az előadottakat, fgy például Belos Péter (Csobánka) arról szólt, hogy esetenként a nem­zetiségiele anyanyelvén is tartsanak előadásokat, amely. rte'.r nyilvánvalóan nem is lesz akadálya. Bernáth Tibor (Szentendre) a vitakörök szer­vezésének jó tapasztalatairól, Bölcső Sándor (Cegléd) a szü­lők iskolája, a szülői munka- közösségek, Dékány Sándor (Ráckeve) a népfront ismeret- terjesztő munkájának gazdag lehetőségeiről beszélt. Kiss József kanonok (Gödöllő) a papi békemozgalom résztve­vőinek készségét hangoztatta a közéleti, közérdekű felada­tok megoldásában. Tuza Sán- dorné dr. MESZÖV-elnök ar­ra hívta föl a figyelmet, hogy a most alakult lakásszövetke­zetek az együttélés új formáit teremtik meg, amelyek á nép­frontmunka új területeit is kí­nálják. A hozzászólásokat követően a Hazafias Népfront Pest me­gyei Bizottsága magáévá tette az előterjesztést és a megyei elnökség állásfoglalását a tö­megpolitikai oktatásról. Ennek megfelelően a tömegpolitikai munkának, ezen belül a pro­pagandatevékenység változat­lanul legfontosabb feladata: o felvilágosítás, az ismeretter­jesztés cs a meggyőzés eszkö­zeivel segíteni az állampolgá­rok politikai, cselekvési egy­ségét. Mind több állampolgárt igyekeznek felkészíteni a köz­életre, ösztönözni a lakosságot nemzeti feladataink megoldá­sára, segíteni a szocialista hazafiság és nemzetköziség el­mélyülését. Növelni kell a közreműködők politikai fel­készültségét, műveltségét, erő­síteni azokat az érzelmi szá­lakat, amelyek az embereket a szocialista hazához kapcsolják. Az 1975—1976-os oktatási évről megállapította a megyei népfrontbizottság, hogy meg­felelően fejlődött és szélese­dett e munka hatóköre. Mint­egy 170 településen 18 ezer állampolgárhoz jutottak el a rendszeressé vált felvilágosító munka révén. A továbbiakban most már az elsődleges cél ezért nem a létszám növelése, hanem a kialakult keretek kö­zött a munka tartalmi igé­nyességének, hatékonyságának fokozása. Örvendetes, hogy az elmúlt tanévben növekvő szám­arányban vettek részt az ok­tatásban munkások és nők is. (Átlag 35—35 százalékban.) A tsz-tagok és a 30 éven aluliak 20—20 százalékban, a kisipa­rosok, kiskereskedők 5—5 szá­zalékban vettek részt- Az el­múlt tanév propagandamun­kájának fő feladata az, MSZMP XI. kongresszusának ismertetése volt és a felké­szülés a Hazafias Népfront VI. kongresszusára. Emellett, il­letve ezzel összefüggésben a népfrontbizottságok mindenütt lehetőséget teremtettek a helyi politikai kérdések, a város- és községfejlesztési témák megvitatására, amely a jövő­ben is alapvetően fontos. Az elmúlt időszakban ismé­telten bebizonyosodott, hogy a jó propagandamunka ered­ményesen járul hozzá a poli­tikai, cselekvési egység erő­sítéséhez. Ezt segítette az a jó módszer is, hogy az előadá­sokon, a fórumokon elhang­zott észrevételeket, javaslato­kat, a népfronttestületek nagy része felhasználta a tömeg­politikai munka más terüle­tein. Az észrevételeket illeté­kes helyekre juttatták el és onnan közvetítették a válaszo­kat az állampolgárokhoz. A leghatékonyabbaknak mindenütt a helyi sajátossá­gokhoz és igényekhez igazodó formák bizonyultak. Egyre in­kább tért nyertek a fórum jel­legű vitaestek, amelyek lehe­tőséget nyitnak a különböző rétegekhez tartozók vélemény- cseréjére. Így például a nagy- családosok fóruma Ráckevén, Dömsödön, vagy a bejáró munkások fórumai Szigethal­mon, Halásztelken. Rétegtan­folyamokat indítottak például kismamáknak Tápiószentmár- tonban, Tóalmáson, nyugdíja­soknak Jászkarajenőn, Albert- i rsán. A kisebb csoportokban pár­beszédet biztosító eszmecse­rékhez a politikai vitakörök adtak igen jó kereteket, össze­sen 76 politikai vitakör folyt, különösen sikeresen Cegléden, Szentendrén, Nagykőrösön, Újszilváson, Tápiószöllősön. Eredményesen épülhet az 1976—1977. évi tömegpolitikai oktatás az elmúlt oktatási év tapasztalataira. Továbbra is napirenden tartja a népfront az MSZMP XI. kongreszusa határozatait és feldolgozza a Hazafias Népfront VI. kong­resszusának anyagait, állás­foglalását. Ezúttal a szokottnál nagyobb gondot kívánnak for­dítani a gazdaságpolitikára, de továbbra is szerepelnek a tervben a nemzetközi politika kérdései, amelyeket a Szovjet­unió Kommunista Pártja XXV. kongresszusán hozott határozatok, a továbbfejlesz­tett békeprogram, valamint az európai kommunista és mun­káspártok állásfoglalásának szellemében tárgyalnak. En­nek alapján négy fő témát ajánl a népfront megyei bi­zottsága. Az egyik témakör a szocialista nemzeti egység tel­jes kibontakoztatásának fel­adataival foglalkozik, a má­sik a fejlett szocialista társa­dalom építésének gazdasági követelményeivel, a harmadik a szocialista demokrácia fej­lesztésének feladataival, a ne­gyedik a szocialista építőmun­ka nemzetközi feltételeivel, a Szovjetunió és a szocialista or­szágok nemzetközi tevékeny­ségével'. A megyei népfrontbizottság elhatározta ülésén, hogy fo­lyamatossá teszi a propagan­damunkát és az idén újabb helyeken is megszervezi a po­litikai ismeretterjesztést. To­vábbra is törekszenek a fó­rumjelleg, a párbeszéd típusú, kiscsoportos formák fejleszté­sére. Megszervezik a népfront­estek, előadássorozatok folya­matos értékelését. Az ezeken elhangzott észrevételeket, vé­leményeket összesítik, és gon­doskodnak a válaszok, az in­tézkedések megismertetéséről. Most e hetekben a helyi népfrontbizottságoknak igen fontos feladata, hogy készítsék fel a propagandistákat a munkára, s a megyei bizott­ság által javasolt témákból készítsenek helyi érvanyago­kat, mert ezzel biztosíthatják a legszélesebb tömegbázist. Joggal remélhető, hogy jó fel­készüléssel, pontosan kidolgo­zott propagandatervekkel az új oktatási évben is tovább szélesedik községekben és vá­rosokban egyaránt a dolgozó emberek látóköre. Kádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára csütörtökön fogadta a hazánk­ban. tartózkodó Aziz Mohame­det, az Iraki Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkárát. A szívélyes légkörben és az elvtársi együttműködés szelle­mében tartott találkozón tájé­koztatták egymást az MSZMP és az Iraki Kommunista Párt tevékenységéről, véleménycse­rét folytattak a nemzetközi helyzet, a nemzetközi kommu­nista és munkásmozgalom idő­Andrej Gromiko szovjet kül- [ ügyminisziier New Yorkban találkozott amerikai kollégájá- | vail, Henry Kissingerrel. A megbeszélés során a két ál­lamférfi a szovjet—amerikai viszonnyal kapcsolatos kérdé­sek széles körét tekintette át. A megvitatott témák között volt a stratégiai támadófegy- verzetek korlátozásáról szóló új megállapodás előkészítése is, amelynek alapjául a Vlagyi­vosztok! magas szintű találko­zón kidolgozott megállapodá­sok szolgálnak. Veteményese­id. .öl}. ,o. tok a keleti helyzetről, valamint az ENSZ- közgyűlés 31. ülésszakának napirendjén szereplő kérdé­seikről is. Andrej Gromiko találkozott Amaldo Forlani olasz külügy­miniszterrel is. A szovjet és az olasz külügyminiszter a szov­jet—olasz kapcsolatokat érin­tő kérdéseket, valamint kölcsö­nös érdeklődésre számottartó nemzetközi problémákat vita­tott meg, érintették az ENSZ- ban folyó munkát is. Andrej Gromiko is csütörtö­kön fogadta Sam Nujamót, a Délnyugat-afrikai Népi Szer­vezet (SWAPO) elnökét, Jossa- garbát, a Nigériai Szövetségi Köztársaság külügyminiszterét és , Ihson Sgbri Caglayangil török külügyminisztert is. Púja Frigyes külügyminisz­ter szerdán New Yorkban esz­mecserét folytatott dr. Hvsz- szein Abdul Kader Kasszám­mal. a természeti erőforrások miniszterével, a Szomáliái ENSZ-küldöttség vezetőjével és Ramon Escovar Salom ve­nezuelai külügyminiszterrel. Púja Frigyes csütörtökön az szerű kérdéseiről. Hangsú­lyoztak a testvérpártok két- és sokoldalú tanácskozásainak je­lentőségét, a mozgalom egysé­ge erősítéséinek fontosságát. Állást foglaltak a közel-keleti helyzet átfogó igazságos ren­dezése, a libanoni vérontás azonnali beszüntetése, a vál­ság politikai megoldása mel­lett. Megerősítették szolidari­tásukat a libanoni haladó ha­zafias erőkitel, a Palesztinái Felszabadítási mozgalommal. Megállapították, hogy az MSZMP és az Iraki Kommu­nista Párt testvéri kapcsolata, ENSZ székházéban találko­zott Caglayangil török, vala­mint Biciosz görög külügymi­niszterrel. A tanácskozásokon a közgylós ülésszakának napi­rendjén szereplő kérdésekről, valamint a kétoldalú kapcsola­tokról volt szó. (Lapunk 2. oldalán kom­mentárban értékeli az APN sajtóügynökség szemleírója, A. Gromiko külügyminiszter be­szédét a világszervezet köz­gyűlésén és ismerteti a leszere­lésre, s a feszültség csökkenté­sére tett szovjet javaslatokat.- '3- old ■ . i lünk oe az ENSZ-kÖzgi <Alés általános politikai vitájának tegnapi eseményeiről.) A Pest megyei Vegyi- és Divatcikk Vállalat vezetői az V. ötéves terv kialakításánál arra törekedtek, hogy export­juk jelentősen növekedjék. Er­re elsősorban a vegyi gyáregy­ségük ad lehetőséget, mégpe­dig új gyártmányok bevezeté­sével, illetve a meglevő ter­melési kapacitás jobb kihasz­nálásával. A PEVDI gazdasági igazga­tója, Űjfalusi József, a ko­rábbinál kedvezőbb exportle­hetőségekről elmondotta, hogy a vállalat vegyi üzemének ter­melése a tavalyi időszakos regresszió után erőteljes fejlődésnek in­dult. Ez elsősorban az epoxigyantá­nak köszönhető. E termék iránt világviszonylatban nagy az érdeklődés, s várható, hogy az elkövetkező években fel­használási területei is tovább bővülnek. Az epoxigyantát kivételesen jó tulajdonságaiért — pilla­natnyilag a legmodernebb fes­tékipari alapanyag — egyaránt kedvelik a festék-, az építő-, az elektromos-, az elektroni­kai, a műszer- és a ragasztó­iparban. Minden bizonnyal megnő szerepe más területe­ken, így az autóiparban is, ahol a ragasztott üvegek gyár­tásánál, a fémlemezek pótlá­sánál használják fel. A PEVDI vegyi üzeme az elmúlt esztendőhöz viszonyít­va jelentős mértékben növel­te epoxigyanta-termelését, il­letve exportját. Az első fél­évben megközelítően három­szorosára növekedett tőkés exportja a tavalyi, bázisidő­szakhoz viszonyítva. Az év hátralevő hónapjaiban további dinamikus növekedés várható az utolsó negyedévben — tervek szerint — 240 tonnányi gyantát állítanak elő. Ebből belföldi felhasználásra — a Budialakik részére — 30 tonnát szállítanak, a fennma­radó 160 tonna tőkés partne­reik számára készül. Zömét osztrák, NSZK-beli cégek, il­letve finn, svájci, török és dán megrendelőik vásárolják. A PEVDI vegyi gyára a ta­valyi jelentős . beruházás se­gítségével növeli termelését. A kapacitás így 1000—1100 tonnányira (növekedhet. Az igazsághoz azonban hozzátar­tozik, hogy ezt a termékmeny- nyiséget az idén még nem tudják elkészíteni. Ez részben az anyagellátásban időnként jelentkező zökkenőkre vezet­hető vissza, de gondot okoz a munkaerőhiány is. Ez utóbbit a vállalat vezetői megfelelő anyagi ösztönzők kialakításá­val, a bér- és prémiumrend­szer megreformálásával igye­keztek enyhíteni. Így az elmúlt hónapokban a vegyiüzemben már stabili­zálódott, sőt kismértékben nőtt a munkáslétszám. A PEVDI vegyi gyára az idén mintegy 800 ezer dollár értékű exportterméket állít elő, s ez csaknem két és fél­szerese a tavalyinak. A válla­lat vezetői a tavalyi, 72,5 mil­lió forintos tőkés exporthoz képest az idén már 90—92 millió forintra számítanak.. Természetesen a szocialista országokba irányuló export is dinamikusan növekedik, vár­hatóan meghaladja majd a 200 millió forintot. S. Zs. Losonezi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke a Nigériai Szö­vetségi Köztársaság független­né válásának 16. évfordulója alkalmából táviratban fejezte ki jókívánságait Olusegun Obasanjo altábornagynak, az ország államfőjének. Púja Frigyes külügyminiszter ugyancsak táviratban üdvö­zölte Joseph N. Garba dan­dártábornokot, Nigéria kül­ügyminiszterét. A gödi határban A gödi egyesült Dunamenti Termelőszövetkezet 530 hektáron vet búzát. Koppány György (elvétele

Next

/
Thumbnails
Contents