Pest Megyi Hírlap, 1976. szeptember (20. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-01 / 206. szám
Táborzárás Tölgyesen Tegnap délelőtt Az olvasás haszna és öröme címmel tartottak vitát a tölgyesi olvasótábor lakói. A rendezvényre Baranyi Ferenc költőt és Merényi Juditot láttáik vendégül. Ez volt a tábor utolsó programja, hiszen koradélután Vilmos György, a Hazafias Népfront gödöllői városi bizottságának titkára kis ünnepség keretében bezárta a tábort. A városiból és a járásból érkezett üzemi dolgozó fiatalok élményekkel gazdagodva hagyták el a Gödöllői Gépgyár üdülőjét. IskokavsEfiás Erdőkertesen Szeptember 5-én, vasárnap délután négy órakor a tanévnyitó ünnepség keretében avatják fel az erdőkiertesi új általános iskolát. Érdekes láivány a folyosón Olyan, mint a kukorica Két kísérőm, Antal József főkertész és Laukó Ferenc kertésztechnikus társaságában járjuk Gödöllőn, az Agrártudományi Egyetem hatalmas parkját. Az idei nyár ezt a területet is megviselte és amúgyis sok munka van a park fenntartásával. De a nagy szárazságtól eltekintve, az egyetemi nark most is városunk ékessége. Ugyancsak virággal kapcsolatos az az érdekesség, amelyet az egyetemi öreg épületben lehet látni. Az összekötő folyosón hatalmas filodendro- nok zöld ellnek a fából' készített tartókban. A levelek közt virágok bújnak meg, sőt az egyik növény gyümölcsöt is hozott. Leginkább a csöves kukoricára hasonlít, s amikor beérik, olyan ízű, mint a banán. Az elmúlt évben is megvolt már ez a látványosság, ám akkor nem sikerült megkóstolni, mert időközben lelopták a gyümölcsöt — panaszolja Laukó Ferenc. Mi tagadás, szép látványt nyújt ez a délszaki növény, mely igen ritkán hoz virágot és termésit. Most néhány napig ebben gyönyörködhetnek az egyetem látogatói, s mindazok, akik az összekötő folyosón végigmennek. rimz rvc III. ÉVFOLYAM, 206. SZÁM 1976. SZEPTEMBER 1., SZERDA A dolgozó emberért A növényvédelem és az egészség Jelentős tanulmányt készítettek el a gödöllői Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézetben, a növényvédelem gépesítésével kapcsolatos munkavédelmi kérdésekről. E témának alaposabb vizsgálatát — egyebek mellett — ,az indokolta, hogy a növényvédő gépet kezelő ember tulajdonképpen két különböző, ám egyszerre ható veszélyforrás közelében dolgozik. Az egyiket maga a növényvédő gép, mint munkaeszköz; a másikat a tapasztalatok szerint a nagyobb veszélyt, a vegyszerek használata jelenti. Mindez természetesen csak akkor okoz kárt az emberben, ha nem követünk el mindent a veszélyforrást jelentő gép, illetve vegyi anyagok károsító hatásának érvényesülése ellen. Ha kényelmetlen Az intézetben készült tanulmány közvetlen célja, a vegyszeres növényvédelem berendezéseinek, azok műszaki megoldásainak összefoglaló ismertetése és értékelése, valamint javaslattétel a mi viszonyaink között szükséges berendezések kialakításához. A tanulmány először a külföldön gyártott hat különféle egyéni védőfelszerelést, majd több olyan önjáró, nagy teljesítményű speciális növényvédő gépet értékel, amelyeknek vezetőfülkéjét eleve úgy alakították ki (többnyire túlnyomásos megoldással), hogy abba a gépkezelő számára üzem közben állandóan friss, tiszta levegő jut be. A tanulmány bizonvítja, hogy idehaza is készült már számos, igen hasznos védőfelszerelés, ezek választéka azonban még nem kielégítő. illetve némelyikük fejlesztésre szorul. Akkor ugyanis — s- ez mind a hazai, mind a külföldön gyártottak egy részére érvényes —, ha az egyébként kifogástalan védelmet adó készülék használata kényelmetlenséget okoz (túlságosan gátolja a test szellőzését, tartós használat esetén sérti a bőrt, kismértékben zavarja a vérkeringést stb). Légcsere tizenötször A dolog másak oldala, hogy a nem megfelelően kialakított védőfelszerelés, kényelmetlensége miatt, szaporíthatja a munkaközi szüneteket, tehát csökkentheti a növény-védelmi munkák teljesítményét. A Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézetben arra a megállapításra jutottak, hogy a hatékony védelmi felszerelések előállításakor, az egyéni felszerelések korszerűsítésével törekedni kell azok kényelmesebb hordását elősegítő konstrukcióik kialakítására. A speciális növényvédő gépeknél pedig, amelyek traktorvontatá- súak vagy saját vezetőfülkével ellátott önjáró ©épek, a vezetőfülkét kell a védelem céljaira kialakítani. Ezek az úgynevezett túlnyomásos kabinok, amelyekbe szűrt maximum 0,3 m/sec sebességű, óránként kb. 15-szörös légcserével friss levegő kerül. A kabinban vagy az így átalakított traktorfüllké- ben azért van szükség kb. 25— 50 mm -vízoszlopos túlnyomásra, hogy meggátoljuk a vegy- szerezett külső levegő füllsébe jutását. Hatékonyabb a munka A növényvédelmet végző ember védelme természetesen némi külön költséget jelent, amelyet azonban a jövőben sem szabad sajnálni! Annál inkább nem, mert a védett, egészségében nem károsodott ember — a megfelelő, a természetest megközelítő mqpka- körülmények között — egészséges marad és munkája is hatékonyabb lesz. Ezek miatt üdvözölhetjük örömmel ennek a tanulmánynak az elkészítését, amelyre egyébként a hazai mezőgép- gyártás vezető cége, a MEZÖ- GÉPTRÖSZT kérte fel a Mezőgazdasági Gópkísérleti Intézetet. Fehér István Hamar megkedvelték Gödöllőn a Kazinczy-lakótelepen nemrégiben átadott százszemélyes óvoda kicsiny lakói máris megbarátkoztak új környezetükkel — melyről a játékokkal gazdagon felszerelt udvarban— vidám játékuk tanúskodik a legjobban. Ifj. Fekete József felvétele Vidák Ignác, a gödöllői alsó- parki lakótelep tízemeletes házai között tolja naponta fel- málházott kerékpárját, s vállán ott csüng a hatalmas postástáska. Azt beszélik, érdekes ember, akiben sok ötlet van és egyáltalán, szerelmese annak, amit csinál. Maga sem titkolja: a kézbesítői munka az élete. Munkája során természetesen sokféle emberrel találkozik és szótlanul senkihez nem lép, van akit vigasztal, van akivel viccelődik. Kartalon született cigánycsaládból 1923-ban, négy nagy gyereke van. Szülőfalujában lett postás 1954-ben, Gödöllőn 1968 óta kézbesít. Az ő munkája is könnyebb már, hiszen a lépcsőházak alatti levélszekrényben helyezi el a küldeményeket, de persze vannak levelek, amelyeket aláírás ellenében kell a címzettnek átnyújtani. Van liftkulcsa, így nem kényszerül a fárasztó lépcsőj órásra. Figyelmessége Barcza Zsolt felvétele kiterjed arra, hogy ha például névnapi, vagy születésnapi ké peslapot kézbesít, akkor már ő is gratuláló szavakkal nyújtja át. Vidák Ignác háromszor részesült kiváló dolgozó kitüntetésben, s mivel szocialista brigádban dolgozik, kollektív kitüntetéssel is dicsekedhet, hiszen már elnyerték a zöldkoszorús, az arany- és ezüstjelvényt is. Az alsÓDarki lakótelep 770 lakása mellett a palotakerti HÉV-megálló környékére is ő kézbesít. Azt, hogy a postás munkája nem könnyű, azt mindenki tudja, s Vidák Ignác sem panaszkodik, csak elmeséli például azt, hogy néha még otthon is foglalatoskodnia kell a munkájával kapcsolatos adminisztrációval. sokszor éjszakába nyálon. Ez annál is inkább tiszteletre méltó, mert otthon, Kartalon hajnali fél négykor kel, mivel ötkor már kezdődik a munka a gödöllői postán. Sokszor nehézkes az előfizetések, valamint a tévé . rádiós- jak beszedése, van. akinél több ízben is meg kell kísérelnie, míg végre sikerül. Búcsúzáskor kezet szorítunk, jó utat kívánok neki, amire szüksége is van. hiszen ez a lakóíelep úgy feilőd'k, hogv a jó út a kézbesítésnek is elengedhetetlen feltétele. Pillanatok alatt eltűnik az egyik léo- esőházban és szortírozza a ládába a küldeményeket. Így tesz ma és holnap, és még hét esztendőn át, amíg nyugdíjba megy. Cs. J. Taggyűlés az állomáson Az első félév mérlege A gödöllői MÁV-állomás üzemi pártszervezetének taggyűlése augusztus 26-án délután azzal kezdődött, hogy Martinak Ferenc, alapszervezeti titkár átnyújtotta a tagsági könyvet Balogh István, sínhegesztőnek, új párttagnak. Balogh Istvánt tapssal köszöntötték a többiek. Napirend szerint következett Buskó András, az V. Gépesített Pályafenntartási Szakasz vezetője, aki beszámolt az elmúlt félév munkájáról. Elmondta, hogy hatvankilencen munkálkodnak, közöttük tizenegyen párttagok. A dolgozók többsége szocialista brigádtag. A nagy használatnak kitett vasúti pálya állandó, lelkiismeretes karbantartást igényel. Az első félévben több mint öt és fél kilométernyi vágányt és ezercgyszázkilenc- ven talpfát cseréltek ki. Munkájuknak köszönhető, hogy a vasútépítő honvédalakulat közreműködésével olyan állapotba hozták az Isaszeg és Gödöllő közötti jobboldali vágányt, hogy ott augusztus 20-a óta százhúsz kilométeres óránkénti sebességgel rohanhatnak a vonatok. Pécelen három kitérőt cseréltek, Rákoscsabán egyet felbontottak, továbbá Isaszeg és Pécel között úgynevezett gépi rostálást csináltak. A munkálatokat úgy szervezték, hogy túlórára ne legyen szükség. A szép eredményekért persze a jutalmazások sem maradtak el, hiszen a közelmúltban lett Érdemes vasutas Koleszár Mária, s kiváló dolgozó kitüntetést kapott Bu- kovenszky János, Tolmácsi József, Hornyák László és Buskó András főpályamester is. Szó esett a szociális ellátottságról is, a dolgoiók egy része munkásszálláson, lakókocsiban lakik, ez részben jó, mert megfelelő baráti szellem alakult ki, ám vannak hátrányai is az elhelyezésnek. Van tévéjük és rádiójuk, s április 4-e tiszteletére kaptak új autóbuszt, amely a munkahelyre szállítja őket. Sajnos ez az öröm csak hat hétig tartóit, mert nincs gépkocsivezető, senki nem volt hajlandó alacsony fizetésért 250 órát dolgozni. Időközben megtalálták a módját, hogyan fizethetnének többet, de most mar nincs jelentkező. Sajnos az elmúlt fél év baleseti krónikája kedvezőtlen volt. Amíg korábban egész esztendőn át nem volt baleset, addig ez idáig már kettő fordult elő. Buskó András ismét nyomatékosan felhívta a figyelmet a balesetvédelmi előírások maradéktalan megtartására. A beszámolót a hozzászólások követték. Szót kért például Bálint István, a VIII. számú őrhely dolgozója elmondta, hogy aggódva figyelik az Állami telepek elnevezésű megállóhelynél folyó magasperon építését, ahol nagyon nagy a baleseti veszély, mert az utazó közönség a vágányokon való átjárásra kényszerül. Javasolta, hogy az őrhelyre szereljenek hangerősítő berendezést, s ezen keresztül figyelmeztethetnék az utasokat. Erre nagy szükség is lenne, hiszen a Gödöllői Gépgyárból minden műszakváltásnál özönlenek a dolgozók a vonathoz. Végezetül Martinék Ferenc ismertette a Munkácsy úti iskola körlevelét, amely a dolgozók esti és levelező oktatásával foglalkozik. Kérte, hogy a szervező munkában a szolgálati ágak vezetői is segítsenek. Az iskola lehetőséget nyújt arra is — ha kellő számú a jelentkező —, hogy a munkahelyen végezzék el a tanulmányaikat a dolgozók. Csiba József Körzeti orvosok rendelési helye, ideje Dr. Makra László, dr. Sólymos, Tibor, dr. Tüske Gyula és dr. Weidl József Gödöllő városi körzeti orvosok rendelési helye és ideje szeptember 1-től az alábbiak szerint változik: Mind a négy körzeti orvos Gödöllő Stromfeld Aurél sétány 16. szám alatt rendel. Dr. Makra László hétfő, szerda, péntek 14 órától 18 óráig, kedd csütörtök 7.30 órától 11.30 óráig. Dr. Sólymos Tibor mindennap 13 órától 17 óráig. Dr. Tüske Gyula hétfő, szerda, péntek 7,30 órától 11.30 óráig, kedd, csütörtök 14 órától 18 óráig. Dr. Weidl József mindennap 9-től 13 óráig. Őszi-téli programok Ülésezett a közművelődési bizottság A terveiknek megfelelően megtartotta augusztusi ülését városunk közművelődési bizottsága. A tanácskozás legfontosabb momentuma az volt, hogy kiosztották azt a tervezetet, amely a városi pártbizottság és a városi tanács közművelődési határozata alapján készült. A közművelődési bizottság tagjai, továbbá mindazok, akik e fontos ügyben segíthetnek, az elkövetkezendő időben áttanulmányozzák a tervezetet, s a későbbiek folyamán elmondják javaslataikat, esetleges kiegészítéseikéit. A bizottság legközelebbi ülésén ezekről nyitnak vitát. Ide kívánkozik az a tény is, hogy elsősorban az említett na-oirendi pont miatt erre az ülésre meghívták az üzemek és intézmények kultúrfelelő- seit is. Nos, a harminchárom kultúrfelelős fele sem jelent meg ezen az ülésen, ami meglehetősen kedvezőtlen a hatékonyabb közművelődési munka szempontjából is. Az ülésen a továbbiakban tájékoztató hangzott el a járási-városi Juhász Gyula könyvtár, valamint a Petőfi művelődési ház őszi-téli elképzeléseiről. Ezzel kapcsolatban is ide kívánkozik egy megjegyzés, nevezetesen az, hogy a nyár folyamán a művelődési házban egyetlen programra, műsorra sem került sor, s ennek bizony a szünidejét töltő diáksereg látta a legnagyobb kárát. A közművelődési bizottság hétfői ülésén Gál Imre, a Munkácsy úti általános iskola tanára a felnőttoktatás elmúlt esztendei eredményeiről, az új oktatási évad beindításáról tartott tájékoztatót. F. B. Miért nem gyártják szériában a kerti talajművelő gépet? Nagy gépekből nem is volt hiány, de a kerti traktorok, s általában a háztáji és kisegítő gazdaságok gépeinek, szerszámainak választékával nem voltak elégedettek a látogatók — a mezőgazdasági gépek idei őszi kiállításán. A Hermes pavilonjában sok érdekes újdonságot láthatott a szemlélődő, mint például a félautomata ásót, de arra a kérdésre, hol és mikor lehet olcsó kistraktort kapni, sajnos, nem kaptak v egyértelmű és megnyugtató választ. Ott lestem el az alábbi beszélgetést. — Szép, szép, de maga az alapgép 23 ezer forint. Jövőre talán kapható. Nekem viszont most kellene ... — Gyere, nézzük meg a maszekot, az olcsóbban adja, és a mi céljainknak az is megfelel. Elindultam utánuk. A magánkereskedők pavilonjával szemben, hatalmas embergyűrű közepén, meg is találtuk a szabadalmazott, ö.ntisztítós talajművelő gép feltalálóját, Urban Gyula balatonfüredi gépgyártót. Igaz, az ő masi| nája nem olyan mutatós, mint I a békéscsabai MEZŐGÉP Me- pol-tetra motoros szántó- és kapálógépe, de az alapgép mindössze 5500 forint. Négyféle alapgépet készít megrendelés szerint különböző motorkerékpár-motorokból. A szőlő- és kiskertművelésre egyaránt alkalmas öntisztító kapára 2500 forint, a rotációs kapáé 1800 forint, a permetezőgép 1200, az utánfutó 2500 — Ugye, mondtam', hogy ér demes magnézni? — fordul" ismeretlen ismerősöm a barát jához —, miközben ő is eltel egy névjegyet. — Csak az nem értem, hogy miért nen gyártják szériában, hiszen biztosan jó, ha már szabadalmat is kapott rá ... S ha már a kérdéseknél tartunk, én is hadd tegyek fel egyet: évek óta tudnak a szakemberek erről a szabadalomról, hiszen már a tavalyi OMÉK-on is bemutatták. Vajon mi az oka, hogy egyetlen i ktsz, vagy vállalat sem akadt, aki vállalkozna a gyártására? T. Ágoston * A postás