Pest Megyi Hírlap, 1976. szeptember (20. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-07 / 211. szám

wem 1976. SZEPTEMBER 7., KEDD A Madách Színház Százhalombattán Gazdag program a Budapesti Művészeti Heteken Nyolcvan produkció, pávaemblémával. Bartók Béla halálának tize­dik évfordulóján, a halhatat­lan zeneköltő emlékére, zenei hetek kezdődtek Budapesten. Nemcsak a főváros, hanem a Vidék közönsége is fölfigyelt az eseményre, amely nyitánya lett az azóta hagyományossá vált Budapesti Művészeti He­tek rendezvénysorozatának. Idén nem kevesebb, mint nyolcvan produkciót fog ki­emelni a már közismertté vált pávaembléma, a művészeti he­tek műsorainak „fémjelzése”. Legvonzóbb a zene Mindaz, ami a Budapesti Művészeti Hetek folyamán le­zajlik, nem fesztivál, nem ide­genforgalmi látványosság. A szervezők — élükön Katona Ferenccel, a Budapesti Művé­szeti Hetek és Szabadtéri Szín­padok igazgatójával — az évad színre kerülő művészi esemé­nyeinek kívánnak nyomatékot, hangsúlyos indítást adni. A kiválasztott kamarazenei, operai és színházi produkció­kon kívül a múzeumok, kiállí­tások, a rádió, és a televízió, valamint a Mozgóképüzemi Vállalat is részt vesz a Buda­pesti Művészeti Hetek prog­ramjának kialakításában. A nyitány szeptember 27-én Bartók Béla muzsikája lesz, a Concerto és Cantata Profana — előadja a Magyar Állami Hangversenyzenekar, vezé­nyel: Ferencsik János. Ezt a biztos sikerműsort méltó társak követik, mint pél. dáu! Igor Ojsztrah hegedűest­je, a Magyar Rádió és Televí­zió Szimfonikus Zenekarának hangversenye Lamberto Gar- delli vezényletével, Ránki De­zső, Bücher Mihály és Marian Lapsanszky zongoraestje, va­lamint Esztényi Szabolcs és Jerzy Witkowski kétzongorás hangversenye. A vázlatos terv­ben Baráti István orgonamű­vész, Perényi Miklós gordon­kaművész és Kadosa Pál zene­szerző nevével találkozhatunk. A Tátrai-vonósnégyes kamara­estet ad, egy vasárnap délelőtt pedig elektronikus hangver­seny szerepel a művészeti he­tek programján. Színházak vendégségben ' Október elején rendezik meg Budapesten a Csehszlovák Kultúra Napja című rendez­vénysorozatot, amellyel északi szomszédaink jól beilleszked­nek fővárosunk műsortervé­be. Ebből az alkalomból a Prágai Nemzeti Színház Ope­ratársulata és a Pozsonyi Nemzeti Színház művészei lépnek fel; a prágaiak Smeta­na: Eladott menyaszonyát, Dvorák: Ruszalkáját, vala­mint Janacek operáját a Katya Kabanovat, a pozsonyiak Shakespeare: Lear királyát és Zahrodnik művét, a Pava Szonatinát adják elő. A Gli Associati társulat Olaszországból érkezik fővá­rosunkba. A nemzetközi hír­nevű előadók ez esetben Szo- phoklész: Oedipus király című tragédiáját és A kurtizán című komédiáját játsszák el, amely­nek szerzője Pietro Alettino. A színjátszáz területén a pá­vával jelzett műsorok közptt szerepel a Petőfi Színház tár­sulata Veszprémből, akik Ta­mási Áron: Vitéz lélek című drámáját és a Szegedi Nemzeti Színház operatársulata, akik pedig Vántus István: Aranyko­porsó című operáját hozzák el a budapesti műkedvelőknek. A díjnyertes amatőr kórusok a Magyar Tudományos Akadé­mia budavári dísztermében adják elő műsorukat. A Csepe­li Kultúr Otthon pedig amatőr népi- és kamara-táncegyütte­sek fellépésére nyújt lehetősé­get a Budapesti Művészeti He­tek keretében. A múzeumok és kiállítások végleges elképzelései még is­meretlenek, csupán a műcsar­nokbeli csehszlovák kortárs művészek tárlatának bemuta­tása biztos. A mozik hét filmet előzetes­ben vetítenek, vagyis e filmek országos terjesztését megelőz­ve kívánják az ünnepi ese­mény színvonalát növelni. Legrangosabb a zene „Budapest főváros mindig szeretettel várja és fogadja a a művészet iránt érdeklődő vi­déket, és ugyanez a fogadtatás vidéken, amikor a „főváros in­dul útnak”. A budapesti szín­házak és a vidéki nagyüzemek kapcsolatának olyan gyakorla­tára gondolok, mint amilyen Százhalombatta és a Madách Színház között alakult ki az elmúlt évben. Sajnos, bármennyire is hasz­nosak ezek a sokirányú össze­fogások, a Budapesti Művé­szeti Heteket nem jellemez­hetik. Egyébként is szűk szín­házaink befogadóképességei végesek. A három-négy napra érkező külföldi társulatok minden este új műsort, más­más darabot mutatnak be, te­hát ezek bár széles körű ér­deklődésre tartanak számot, kielégíteni azt nem tudják. A minden újra éhes, úgyne­vezett szakmán kívül csak ke­vesen láthatják a prágai ope. ristákat, az olasz színészeket. A rádió és a televízió termé­szetesen felvételeket készít e produkciókról, amelyeket ké­sőbb fog bemutatni” — mon­dotta Katona Ferenc. — Vödrös — Rövidíilmck műsorából Szeptemberben is több érde­kes, változatos témájú rövid- filmmel találkozhatnak a mo­zilátogatók. A hónap első pre­mierje Lisziák Elek Petőfi Sándor vígeposzából készült A helység kalapácsa című rajz­film lesz. A Pannónia Stúdió­ban készült alkotás zenéjét Vujicsics Tihamér szerezte, ez volt egyébként az utolsó befejezett munkája. Köszöntőm az agyagot — ez a címe Kolonits Ilona Kovács Margit Kossuth-díjas kerami­kus művészről készített doku­mentum! ilmjének. Újpalotán időnként különös fény- és hangjelenség észlelhető. For­rása a Villamosipari Kutató Intézetben folyó kutatásokban rejlik. Ott vizsgáznak az ener­giahálózatban szereplő beren­dezések — erről a munkáról' tudósít Bodrossy Félix Menny­dörgői mennykő című népsze­rű tudományos filmjében. Több lengyel film is szere­pel a programban: köztük A gdanski városháza című isme­retterjesztő alkotás. Bolgár fil­mesek alkotása a Sziszdfusz cí­mű rajzfilm. Szolidaritási hangverseny Vasárnap a kedvezőtlen Idő­járás ellenére már a délelőtti órákban több mint tízezren voltak jelen a Budapesti Nem­zetközi Vásár két pavilonjában megrendezett nagyszabású szó. lidaritási hangversenyen, ame­lyet a Magyar Szolidaritási Bi­zottság, és a KISZ Központi Bizottsága közösen szervezett. A nyolcórás monstre koncertre a délutáni órákban újabb és újabb ezrek látogattak ki, s így csaknem 20 ezer zeneked­velő, diák, egyetemista, mun­kásfiatal, kiskatona volt ki­váncsi a részt vevő 18 együttes és számos neves szólista pro­dukciójára. Eljöttek a vásárba azok a külföldi fiatalok is, akik az Express utazási iroda vendégeként tartózkodnak ha­zánkban. A szolidaritási hangverseny teljes bevételét a nemzeti fel- szabadulásukért és a társadal­mi haladásért harcoló népek, mozgalmak, szervezetek támo­gatására fordítják. Két szobrászművész világa Varga Imre és Perez János kiállítása a Műcsarnokban A Műcsarnok ötletes társítással mutatta be Varga Imre és Perez Já­nos művészetét. Inspirativ szob­raik már a holna­pot építik ben­nünk. Vonzó az eszmék áradása, e zuhatag szelídített vezetése a tiszta, tisztázott formák­ban. Meglepően sok a két életmű találkozási pontja. Varga Imre és Perez János is ki­végzések, kínval­latások nyomasztó emlékeivel tekint a múltba. Miköz­ben Széchenyi szakadékba hulló töprengéseit és Bartók zenéjét ér­zékeltetik a szob­rászat friss esz­közeivel, különös érzés vesz erőt rajtunk. A művek hatására minden kétség és másod- lagosság megszű­nik bennünk, nagyon tettre késznek érezzük magunkat ab­ban az egyetlen szándékban, Varga Imre alkotása Czóbcl Béláról. E mű­alkotásból készült a szentendrei mellszobor, amely a nagy festő emlékét őrzi. hogy egyszer, mihamarabb emberek legyünk. A plasztika minden nyelvén Különben Varga Imre elő­szavának önvallomása közös távlat: Ismerjük meg magun­kat, és megismertük világun­kat. Ez a világismeret terhes is, derűs is. Mélyről indultunk, magasba lendülünk. Szobrai jelzik; apokaliptikus volt a század, erőltetett menetben pusztult az ember, a hősi em­lékművek csonkolt férfiai, s Radnótija is telített ráparan­csolt fájdalommal. Mégis, bár Csontváry halálának tragiku­mát, Babij Jár emberpusztu­lással zsúfolt szakadékénak lárvaszerű összepréselődését nem tudja elkerülni szobor­termő képzelete, Derkovits lát- tatása, Madách idézete is ár­nyakkal növeli a fényességet. Eszm élése túlnő az emberiség kínján, túlnő, mert ezzé vál­toztatja a történelmi haladás iránya. Varga Imre filozófus és mesterember. Károlyi Mihály az általa szerkesztett diadalív (talán az Országház egy folyo­sói íve?) alatt mozdul előre mozdítva a lassan mozduló időt Mohácson felállított em­lékművén Lenin lép köze­lünkbe holnapnövelő álmai­val, egyszerű és visszavon­hatatlan barátként. Helyesen ilyen népvezetőnek mutatja meg nekünk; olyannak, aki valójában volt; komoly, pátosz, nélküli méltóság. Varga Imre száguldó szob­rász, képzeletének sodrása, vágja, csűrbe gyűjti a szántás örök jelen idejét, a Munkás teret és időt benépesítő álta­lános alakját, Kopernikusz magányból felvillámló értel­mét, s azt a Czóbel Bélát, aki Picasso szellemtársaként vé­gezte a maga festői szolgála­tát Szentendrén. A Varga Im­re láttamozta Czóbel-tekintet bölcsességet és megnyugvást sugároz, csöndjével küzd az általa teremtett formák fenn­maradásáért. Hogy Varga Imre merre ta­lál új kincseket Prométheu­szának tűztermő ereje után; nem tudhatjuk. Annyit érzé­kelünk, hogy pazar ötletekkel közlekedik a szobrászat szám­talan nyelvjárása között. Érti és alkalmazza valahány plasz­tikai nyelv kincseit. Csak egy marad hátra; szobrászi anya­nyelvének őrzése, növelése a szükséges gyorsításokkal, pi­henőkkel, lassulásokkal. Tud­ja, érzi, hogy önmagát és a világot csak így találhatja meg, egyre kevesebb attrak­cióval, egyre mélyebb és el­mélyültebb mesterművekkel. Formába öntött költészet Perez János újabb bemutat­kozása lelkesítő meglepetés. Varga Imre vulkánikus robba­násaival ellentétben Ö apollói alkat. Szenvedélyesen az. Ki­fogyhatatlan kezdeményezé­sekben. Emberi kezekre hang­szereli gondolatait, szél, eső, zuhatag is szobortestbe öltö­zik, s ahogy a Tollászkodó nagy madár leszáll, az maga a plasztikai ösvényen meg­született költészet. Járunk a szobrok között, s nem tudunk szabadulni attól az eszmétől, hogy ilyen tökéletesnek kelle­ne lennünk, mint Perez mű­veinek. A szépség tökélye az, ami megszünteti az árnyakat, mely sokszirmú virággal, őszi levéllel, pillangóval, holdma­dárral, megdöbbentő mélyítés­sel ábrázolt szomjúság-gal ér­vel, s formák örök rendjévé sűríti az illanó, iramló életet. Losonci Miklós SZÍNHÁZI ESTÉK Claudius és Oedipus HARMADIK ÉVADJÁT kezdi a Nemzeti Színiház a Budavári Palotában levő Ki- rálypincében tartott előadás­sal. A többi színházban még csak az előkészületei folynak az évadnak, amikor itt, ebben a különleges környezetben le­vő különleges kis színházban már fellobban az első áldozati füst Thália oltárán. Idén a színház izgalmas vál­lalkozásba fogott a valamiko­ri várkápolnából lett Király­pincében: a császárkori Róma híres alakjának, a íilozófus- író-államférfi Lucius An­naeus Senecánák (i. e. 4—i. u. 65) két, nálunk eddig színpa­don sosem szerepelt munkáját mutatták be. A két mű páro­sítása önmagában is érdekes: az elsőben, a Játék az isteni Claudius haláláról című mun­kában Seneca a római törté­nelem egyik leghírhedtebb császárának haláláról, „meg- istenülése” körülményeiről, s az istenek közé kerülő Clau­dius egész életéről, riasztó tet­teiről beszél tulajdonképpen egy halotti emlékezés, nekro­lóg formáját felhasználva. Am ezt a formát — mely az el­hunyt dicséretét, nagyságát volt hivatott zengeni — Sene­ca a kíméletlen gúny és a le­leplező irónia hangján írja meg, s így a nekrológ gúnyirattá formálódik, melyben a szerző helyenként eliszonyodva, un­dorral számol be egy fogyaté­kos szellemi képességű zsar­nokról és vad tettekkel teli uralmáról, A másik mű, a la­tinos helyesírással Oedipus Rex-nek írt című, az ismert görög Oidioos történetet dol­gozza fel, bizonyos vonatko­zásban merőben új nézőpont- bél Szophokiész tragédiájától elsősorban annyiban különbö­zik, hogy ez az Oedipus nem az a szinte naivan gyanútlan, tiszta hős, amilyennek a görög tragédiában látjuk, hanem már az első monológban tudtunk­ra adja szorongásait, félelmeit, rettegését valamitől, amit nem ismer, de ismeretlenül is fél tőle. A KÜLÖNBÖZŐSÉGEK ért­hetőek. Seneca Oedipusa akkor született, amikor Rómában minden addiginál rémesebb őrült ült a trónon: Néró. Se­neca egyéni tragédiája volt, hogy annak idején ő nevelte Nérót, s amikor látta uralmá­nak iszonyát, részt vett a csá­szár elleni úgynevezett Piso- féle összeesküvésben. Néró hajdani nevelőjét úgy tette el az élők sorából, hogy megpa­rancsolta neki: legyen öngyil­kos. A császári parancs két év­vel az után vetett véget Seneca életének, hogy az Oedipus Rex megíródott, méghozzá úgy, hogy világosan fel lehetett is­merni a modellben Nérót. A történeti tények persze ma már inkább csak a jobb megértéshez szükségesek, mert minid a két mű megáll önmagá­ban. Az első — amely tulajdon­képpen monológ vagy mono­szellemes szövegével, a császár­ságot, az istenné avatást, sőt magukat az isteneket is per- szifláló csípősségével hat, a másik a zsarnokból önmaga áldozatává és bírájává levő ember pomr is lélekrajzával. \Z ELŐADÁSOK KÖZÜL az első egy színésznő bravúr­darabja lesz a Királypincében: Csernus Mariann hatalmas előadóművészi rutinját és ki­váló szövegértelmezését, vala­mint a kusza akusztikájú te­remben is kifogástalan artiku­lációját csodálhatjuk. A má­sodikban egy nagy szereple­hetőség és egy izgalmasan mo­dem lélektani dráma megvaló­sításának lehetőségét kínálja a címszereplő Sinkó László­nak és a rendezőnek, Nagy András Lászlónak. Nos, az utóbbi éppen ezzel, a sűrű piszhológiai drámával, a rob­banó lelki feszültségek meré­szebb ábrázolásával marad adós, Sinkó László pedig, a rendezői munka következté­ben is, az alak plasztikusabb, szélsőségek közt jobban ver­gődni bátor rajzával. Túl sima. tűi lekerekített, túl kevéssé felzaklató ez az előadás, hiá­ba szép a látvány, artisztikus a mozgás, érdekes a négytagú kórus megoldása. Az igazi tra­gédia dübörgése hiányzik a produkcióból, melyben sok jó színész oldja meg jól a kisebb szerepeket (többek között Zolnay Zsuzsa, Gellei Kor­nél, Bordám. Irén, Gáti József, s a négytagú kórus: Bodnár Erika, Sivó Mária, Andora! Péter és Somogyvári Pál). Takács István TV-FIGYELŐ DrOn$, 3 bohÓC. Jutalomjá­tékkal ünnepelte a televízió a most hetvenöt éves Bilicsi Ti­vadart. Három szerepben is produkálhatta magát — Gyur- kovics Tibor, Szakonyí Károly és Kapás Dezső darabjaiban —, s mindháromban kedvére játszhatott. „Dicsérni” Bili- csit, pláne tehetségének sokol­dalúságát elemezni ? Meddő vállalkozás! Inkább csak néz­ni és hallgatni kell őt, a nagy komédiát, ahogy szerepet vált, ahogy alakot cserél; ahogy minden szavával, mozdulatá­val hirdeti: mi is az igazi szín­ház. Bilicsi Tivadar a színpad utolsó nagy mohikánjainak egyike, akinek mindegy, hogy dráma vagy komédia; ő ebben is, abban is tüstént feltalálja magát. Születésnapi jutalomjátéka már csak azért is tetszett, mert a remek színészt méltó part­nerek társaságában láthattuk. Bulla Elma, Csákányi László, Somogyvári Rudolf meg a leg­ifjabb komédiások — Benkó- czy Zoltán és Kern András — láthatóan maguk is élvezték ezt a Bilicsi-féle színházat, s mindent megtettek hogy jól üljenek a poénok. Egyszóval: remekül szórakoztunk! Nem­igen csodálkozhatunk majd, ha ez az est a későbbi kíván­ságműsorok egyik vissza-visz- szatérő darabja lesz. fsak Ülök... Vitray Tamás megint kitalált valamit. Most már nemcsak mint riporter ér­zett rá, hogy na ekkor és itt ez a „ziccer”, hanem műsorveze­tő szerkesztőként is. Kitalálta, hogy most is vannak elmon­dani való furcsaságok, a hét­köznapok szülte groteszk hely­zetek, -amelyeket egyszerűen el kell mondani, és az emberek nevetnek. Már hogyne nevetnének, amikor megtudják, hogy egy munkakönyves házőrző kutya szolgál Pomázon, s az ácsai Regina néni úgy beszél a fil­mezésről, mint arról, hogy mit vett vagy mit árult a piacon... Vitray Tamás legújabb mű­sora — ahogy mondani szok­tuk — a natúr valósághoz nyúlt vissza, minden történe­tek szülőhelyéhez. Ebben a Csak ülök és mesétekben tény­leg azok szólalnak meg, akik szívesen ülnek és jókat mesél­nek, akiket egyszerűen remek dolog hallgatni. Hogy miképpen alakul majd ennek a nagyszerű ötletre épü- ' lő és igazán jól indult sorozat^ nak a sorsa? Ez most az egy­szer elsősorban rajtunk, a né­zőkön múlik. Azon, hogy akad-e még egy munkaköny­ves házőrző, hogy láthatunk-e majd egy másik Regina nénit — ha nem is Öcséről... Je­lentkezni lehet, jelentkezni kell! Oszlopos Simeon. A haiáia előtti évben, 1960-ban írta életművének három fontos munkáját Sarkadi Imre: a Bo­lond és szörnyeteget, a Gyávát meg az Oszlopos Simeont. Ez utóbbi televíziós változatát láthattuk szombat éjjel, kellő­képpen kifáradva már a Bili- csi-est meg a Vitray-show né­zésében. Pihentebb szem, erő­sebb figyelem illett volna eh­hez a nehezen meghódítható műhöz, de ha már a televí­zió szeszélyes műsorszerkesz­tése egy ilyen tömény napra sorolta be ezt a Sarkadi-dara- bot, hát olyannak láttuk, ami­lyennek: nehezen megérthető- nek, zavarosnak, tisztázatlan­nak. Mintha egy hasonlókép­pen nagy szellemi koncentrá­ciót igénylő — elsősorban nyelvi erejével, gondolati tar­talmával ható — Németh László-művet pergettek volna le nagy sebesen, kora délelőt­ti előadásban. Ez a rosszul elhelyezett közvetítés csak Sarkadi egy-egy filozofikusan mély mondatának felfogására volt jó — arra azonban nem, hogy Simeonjával azonosuljon, vagy az általa képviselt maga­tartással vitatkozzon a néző. Kis Jánosának alakja megfej­teden maradt. Továbbra sem tudjuk: ki ő? Akácz László Klasszikus római drámák a Királypincében

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents