Pest Megyi Hírlap, 1976. szeptember (20. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-05 / 210. szám

19*6. SZEPTEMBER 5.. VASÄRNAP Az Örkényi építők akciója %Mdav Üdülőépítés, KISI-klub felújítás — társedshni össiefegássni Még élénken emlékezünk a közelmúltból azokra a napok­ra, amelyeken a népfront- bizottságok és a tanácsok tár­sadalmi munkásokat tüntettek ki. Olyan emberek vették át az elismeréseket, akik fáradt­ságot nem ismerve mozdultak a Hazafias Népfront helyi szer­vezeteinek hívó szavára Pest megye városaiban, járásaiban, de a legkisebb községekben is. Járdák hosszú kilométerei, óvodák, bölcsődék, parkok és egyéb létesítmények emelked­tek — s emelkednek ma is — szinte a semmiből, a, sok lel­kes társadalmi munkás keze nyomán. Mozgalommá nőtt A Hazafias Népfront kezde­ményezte társadalmi munka­akciók mozgalommá nőttek. Széles tömegek vesznek részt benne, nemre, korra és beosz­tásra való tekintet nélkül. Ezeket a tömegeket kisebb kollektívák alkotják, olyanok, mint például az Örkényi Épí­tőipari Szövetkezet közössége. Az Örkényiek is, mondhatnánk úgy, „rászoktak” a társadal­mi munkára. Oly annyira, hogy öntevékenyen, a helyi népfront-bizottság külön fel­hívása nélkül is belefognak kisebb-nagyobb dolgokba, la­kóhelyük vagy üzemük gyara­pításába, csinosításába. Ismét megmutatták, mire képesek, társadalmi összefogással. Az Örkényi szövetkezet dol­gozói tavaly elhatározták, hogy üdülőt építenek. Szüksé­gük volt olyan nyaralóra, aho­vá családjukkal együtt me­hetnek pihenni, egy-két hétre, vagy akár néhány napra. Ahonngn. haza is lehet ugrani közben, magnézni az otthon hagyott jószágokat, megper­metezni a kis szőlőt a kert­ben, este visszamenni. Ezért is esett á választás a közeli T őserdőre, meg vonzotta az Örkényieket a meleg vizű strand is. A szándék tehát meg lett volna, csak a pénz hiányzott az üdülő építésé­hez. Gondoltak egy nagyot és merészet: megcsinálják ma­guk. így lett. Mindenki segített A szövetkezet KlSZ-fiatal- jai vették kezükbe a szerve­zést, de az építkezésben min­denki részt vett. Bontási anya­gokat hordtak a helyszínre, tisztították a téglákat, hogy falat rakhassanak belőlük. Az ajtók, ablakok is bontásból ke­rültek ki. Amit vásárolni kel­lett, arra a KISZ-szervezet tagjai teremtették elő a pénzt, külön munkával. Szépen ha­ladtak. Ezen a nyáron az üdülő földszinti részét birto­kukba vették a nyaralók, most szeptembertől pedig új­ra munkához látnak: befe­jezik az üdülő emeleti részét, kerítést építenek. Az üdülő — amikor kész lesz — 600 ezer forintot ér. Egyszerre 9— 10 család nyaralhat benne. Létrehozták: kizárólag tár­sadalmi munkából. Szervező: a népfront Az Örkényi szövetkezet dol­gozói mást is csináltak társa­dalmi munkával: felújítják a kiváló címmel háromszor ki­tüntetett KISZ-klubot. Mint­egy 40 ezer forint értékű kö­zös munkát vállaltak, amire szintén szabad idejükből lop­ják el a pihenésre való órá­kat. A felújításhoz anyagi hozzájárulást kaptak a fel­ügyeleti szerveknél tartalékolt közös pénzből, de „megtámo­gatják” saját kezük erejével, s így csodaszéppé varázsolják a klubot, ahol szívesen jönnek majd össze esténként közös foglalkozásokra fiatalok, idő­sebbek egyaránt. Az Örkényiek példájában megtaláljuk kicsiben azt. ami egész társadalmunkat jellem­zi: az összefogást. Együtt dol­goznak a fiatalok, a szocialista brigádok, a munkások és az irodák népe, s együtt örülnek a jól végzett közös munka eredményeinek. A kicsiny kö­zösség példája is a Hazafias Népfront nemzetet kovácsoló szervező munkájának haté­konyságát emeli ki, s azt bi­zonyítja, hogy nemes célok ér­dekében igenis meg lehet mozgatni nálunk a társadalom egészének zömét alkotó jóér­zésű embereket. B. I. ZÁNKAI TALÁLKOZÁS Bisntsrés a szentendrei tisztiisbfásaU Együtt a tisztiiskolások és az úttörők a zánkai táborban A közelmúltban befejeződött az úttörők honvédelmi tábora Zánkán, az ország legnagyobb úttörőtáborában. Csaknem háromezer úttörő versenyzett, szórakozott, tanult két hétig a Balaton mellett. Egyik nap kedves vendégeket fogadott a tábor. A fegyveres erők és tes­tületek magas beosztású kép­viselői látogattak el hozzájuk. Több mint két órán át be­szélgettek a találkozó részve­vői, i elmondták véleményüket, tapasztalatukat az úttörő hon­védelmi gárdaegységek meg­alakításával, a fiatalok honvé­delmi nevelésével kapcsolat­ban. Az Üttörőszövetség jelen levő vezetői nagy elismeréssel szóltak a szentendrei Kossuth Lajos úttörőgárda-zászlóalj munkájáról. Hangsúlyozták, hogy a Kossuth Lajos Katonai Főiskola hallgatói lelkiisme­retes tenniakarásának köszön­hetők az eddigi eredmények. (Egyébként Zánkán, a táboro­zás ideje alatt tizenhat szent­endrei hallgató segített a szervezőknek — szabadsága idején.) Követendő példaként említették a szentendrei helyőrségi klubban működő Pedagógus Honvédelmi Klu­bot, ahol a katonai főiskola és Szentendre pedagógusai a fiatalok honvédelmi nevelésé­nek fejlesztésén munkálkod­nak. G. S. Kiskunsági Nemzsti Park Újabb védett terítsetek A hírős napokon, tegnap, Kecskemétén, a tudomány és technika házában, filmvetí­téssel egybekötött természet- védelmi tanácskozást tartot­tak. A Duna—Tisza közén már eddig sokat tettek a természeti kincsek megőrzéséért. A ta­nácskozáson dr. Tóth Károly, a Kiskunsági Nemzeti Park igazgatója ezzel kapcsolatban' bejelentette, hogy a nemzeti parkon kívül újabb 8000 hek­tár területet nyilvánítottak védetté. A több mint egy éve fenn­tartott Kiskunsági Nemzeti Parkban az idén már négy — botanikus, madártani, népraj­zi és környezetvédelmi — tá­bor működött, 150 résztvevő­vel. „Vizes” bemutató Szentendrén megnyílt a Sudoimport szovjet külkereskedel­mi egyesülés csónakmotor- és sporthajókiállítása. Felvételün­kön: a különleges alumínium ötvözetű Dnyeper motorcsónak. Nagy Iván felvétele Biztató kezdet a ráckevei járásban Rendre megvalósulnak az elképzelések Az V. ötéves terv első esz­tendejének felén már jócskán túl vagyunk. Vajon, milyen a tervteljesítés üteme a rácke­vei járásban? — Elsődleges feladat, hogy a IV. ötéves tervről áthúzódó eruházásokat az idén befejez­zék, és, hogy a tervezett beru­házásokat előkészítsék — köz­li kérdésünkre Szadai Er­zsébet, a járási hivatal pénz­ügyi és tervosztályának cso­portvezetője, — Mindenesetre 1976. első félévében a terv pénzügyi felhasználása arány­lag alacsony volt. Hat hónap alatt még nem minden tavaly megkezdett munka fejeződött be. Eltelt azonban újabb két hónap, és a munkák szépen folytatódtak. Megépült Ráckevén, a 18 célcsoportos lakás, kétmillió forint költséggel. Elkészült a Duna-ág bal partjára tervezett vízmü­vet tápláló kút, amely egymillió forintba ke­rült. További, már erre az öt­éves tervre beütemezett fel­adat az ivóvíztársulat létreho­zása idén, azután, már előre­láthatólag csak jövőre a vízmű és a vezetékhálózat megépíté­se. Dunaharasztin megvolt a 125 gyermek számára épült óvoda műszaki átadása. Rövidesen meg is nyitják. A beruházás 4.8 milliós költségének nagy részét társadalmi munka és anyagi hozzájárulás fedezte. Felújították a bölcsőde épüle­tét, ennek költsége 300 ezer forint volt, további 800 ezer forintért pedig szárnyépületet emelnek hozzá, hogy negyven­nel növelhessék a helyek szá­mát. Ennél a két munkálatnál sem hiányzott a lakosság se­gítsége. A Hazafias Népfront járás- szerte fáradhatatlanul szerve­zi a társadalmi munkát és a Irénke nem tanúit meg olvasni — Fiam, legyél csak nyu­godt, isten majd megsegít té­ged. Eladtuk a két lovat meg a hízót, a házzal még nem tudjuk, mi lesz ... A házról hallva sírni kezd. Cigarettájának parazsát tenye­re felé fordítja, feltűrt inguj­jával szemét törli: — Otthon mindenkit tisztel­tetek. Sógor, gyere be vasár­nap. Az apró öregasszony és a veje útnak indulnak. Pöttöm alakjuk a rácson túl, kint az utcán összezsugorodik. Inges József előzetes letar­tóztatásban van, emberöléssel gyanúsítják.. Fényképen Az asztalon fénykép. Hat gyermeket ábrázol, mint egy népes család valamennyi áldá­sa, úgy mosolyognak a papír­ról. Az öt Gonda gyerkőc, a kisfiú pedig Inges Józsefé. Má­jus óta egy és ugyanaz a csa ■ Iád, amióta a férfi befogadta a másik ötöt és anyjukat, Ber­talan Klárát. (Egy szomszéd: Kláriék a 27-es vasúti őrházban laktak. Mondtuk neki, hogy ne hagy­ják itt a lakásukat, ő pedig csak annyit válaszolt: sajnálja valaki tőlem a boldogságot? Irénke és a legnagyobb lány, a 12 éves Klári a kezdetben nem költöztek Ingeshez. Majd átvitték őket.) Szentmártonkátán, a Kátai utca 1-ben laktak. Inges fuva­ros volt, így ismerkedett meg élettársával. A pékségben, ahol az asszony dolgozott, hét esztendővel ezelőtt szállított Í eki haza holmikat. Inges el- ált ember volt és udvarolt a nőnek. Később bevonult a börtönbe, letölteni egy koráb­ban kiszabott büntetését. Áp­rilisban hazatért és kénytelen volt megtudni, hogy párja te­herbe esett egy 60 éves férfi­től. A dühödt udvarló késsel fenyegette meg a csábítót. (Monda János községi vb- titkár: A Gonda gyerekeket évente részesítettük 1000 fo­rint szociális segélyben. Más­különben nem volt velük gond.) Tréningruhában Május elején — mindent megbocsátva — Inges befogad­ta Bertalan Klárát öt gyerme­kével együtt. Éjszaka az asz- szony dolgozott a pékségben, napközben fuvarozott élettár­sával. Egy-egy szállítás köz­ben bizony gyakran hörpintet- tek a pohárból, mert ez volt közöttük az egyik erős kapocs. A gyerekek pedig csepered­tek, igaz, nem sokat törődtek velük. Nem csoda hát, hogy bukdácsoltak az iskolában. Mindenesetre sok köszönet nem volt abban, amikor ott­hon volt az anya élettársával. A szomszédok szerint olyan te­kintélyt szereztek, hogy ilyen­kor csak gubbasztottak a gye­rekek a konyhában. Az önfe­ledt zsivaj akkor kezdődött, miután a felnőttek kitették a lábukat. A legkisebb, s egyben a leganyásabb a 7 éves Irénke volt. Ezt Inges rossz néven vette a kislánytól, megjegyzé­seket tett rá. Az igazi botrány akkor robbant ki, amikor ki­tudódott, "hogy Irénke megbu­kott az iskolában. Bizonyít­ványt sem kapott, nem tudott olvasni. Ettől kezdve a gye­reknek nem volt maradása. Az élettárs, noha maga is akadoz­va olvasott, elővette a gyere­ket és olvastatta. Alkalmanként — ittasan. Irénke pedig nem javult az olvasásban. Nem csoda, rend­szeresen senki sem foglalkozott vele. Inges meg mérgében oda­odasózott: ..Ha felidegesítenek nem tudok uralkodni maga mon. elönt a méreg.” Megtörtént egyszer, hogy Irénke haját úgy megcibálta: egy tíz forint nagyságúi folt maradt a helyén. Inges tartott a szomszédoktól, nehogy meg­tudjanak valamit, leborotválta a kislányt kopaszra. (Marjas Istvánná tanítónő: Gyógypedagógiai osztályba jártak valamennyien. Irénke most került volna át. Emlék­szem, mindig tréningruhában jött iskolába. Félszeg, mosoly­gós kisgyereknek ismertem meg. Nemcsak olvasni, de szá­molni sem tudott. A bizonyít­ványát ma is őrzöm, azóta sem jött érte senki.) Pizsamában Ekkor Inges két hétig meg­tiltotta nevelt lányának, hogy kimenjen az udvarra. Pizsa­mát parancsolt rá, és a gye­rek mozgásszabadsága mind­össze a mellékhelyiségig ter­jedt. Július 11-én a késő délutáni órákban tért haza Bertalan Klára — élettársával. Italos állapotban Inges újból olva­sásra fogta a kislányt, válto­zatlan eredménnyel. A bedü- hödött fuvaros két pofonnal fejezte ki nemtetszését, amitől Irénke a nyári konyha köve­zetére zuhant. A földön fekvő gyereket felmosófával ütlegel­ték, megrugdosták. Irénke esz­méletét veszítette. Véres lett a pizsamája, leszedték róla, s mezítelen testére zúdították a további ütéseket... Ingesék a konyhában fekve hagyták a gyereket. A pizsa­mát és a férfi ugyancsak vé­res ingét elégették. Azután fu­varozni indultak. Zsákban (Pornói Károlyné pedagó­gus: Tanítottam valamennyi Gonda gyereket. Tanév közben elvoltak a napköziben, de va­sárnap gyakran maradtak éle­lem nélkül.) Este újból Szentmártonkátá- ra értek. Akkor vették észre: Irénke halott. Megrémültek, de gyorsan döntöttek. A kert­ben nem akarták a holttestét elásni, hátha felfedezik a rend­őrök. Zsákba rejtették és az éjszaka kellős közepén szekér­re ültek. Tápiószecső határá­ban, az erdőben ásták el Irén- két. Otthon faggatták a testvére­ket, nem látták-e a kislányt. Mikor biztonságban érezték magukat, azt állították, hogy a gyerek elcsavargott. (Pornóiné: Azt mesélték mindenütt, hogy Irénke elment a barátnőjéhez, Gyömrőre.) Másutt azzal fűszerezték a történetet, hogy Irénke egy is­meretlen cigányasszonynak tetszett meg, aki kérte őket, adják neki a lánykát... Július 11-én történt a gyil­kosság és Ingesék 23-án je­lentették be Irénke eltűnését. A kapitányság pedig körözést adott ki, keresték, kutatták, hátha elcsavargott Gonda Irén. Minden találgatás azonban hiábavaló volt. A sokféle tör­ténetszövögetés után Inges vallott. Elvezette a rendőröket a Tápiószecső melletti erdőbe. Inges József és Bertalan Klára előzetes letartóztatásban van. Az asszony négy gyereke ál­lami gondozásba került. Epilógus Családi kép, rengeteg gyer­kőccel. Az egyik azonban hiányzik. No, nem a képről, mert ott sokan vannak. Inges József meghatódik, hogy any­ja eladta a két lovat meg a hízót. Bánatot érez utánuk, és csak akkor lesz igazából nyug­talan, amikor a ház sorsára gondol... A beszélő olyan kedvez­mény, amely alkalmanként megilleti a fogva tartott sze­mélyt. Ilyenkor a hozzátarto­zói látogathatják meg. — Otthon mindenkit tisztel­tetek, sógor, gyere be vasárnap is... Kamarás Péter vállalások sem maradnak a ta­valyiak mögött. Szigetszentmiklóson például 20 célcsoportos lakás épül, az előirányzott költségnél keve­sebb összegért, miután a hely­beli kisiparosok szombat-va­sárnaponként a tíz már befeje­zés előtt álló lakásban társadalmi munkában vé­geznek el minden szak­ipari munkát. De vegyük a szintén tavalyról áthúzódó és jövőre elkészülő dömsödi nyolctantermes isko­laépítést. Költségelőirányzata 21,3 millió, de kevesebbe fog kerülni, annyi munkát vállalt el a nagyközség társadalma. A Kiskunlacházán ugyancsak a múlt évben elkezdett és jö­vőre átadásra kerülő nyolctan­termes iskolához készpénzben még 10 millió sem kell, rész­ben, mert a tanács házilago­san építi, másrészt a lakosság derekasan közreműködik. Természetesen most csak az épülőfélben levő, tavalyról át­húzódó beruházásokat említ­jük, hogy rámutathassunk a tervteljesítés eddigi eredmé­nyeire. Nem hallgathatjuk el azonban azt sem, van olyan tervbevett beruházás, amit múlt esztendőben kellett volna elkezdeni, és természetesen az V. ötéves tervben befejezni. A szigetszentmiklósi nyolctan­termes iskoláról van szó, amely sajnos csak papíron mondható áthúzódó beruhá­zásnak. A költségeire előirány­zott 23 millió forint megvolt, meg is van, de kivitelezésére nem akadt vállalkozó. Tulaj­donképpen még most sincs, bár jelenleg már van jelentkező, csak egyelőre még nem írták alá a szerződést. Így hát nemhogy a kezdeté­nek, de a befejezésének ha­táridejét sem tűzhették ki. Az alapozását, bíznak benne, még ebben az évben mégis megkez­dik. Halásztelken azonban a százszemélyes óvoda alapozása megkezdődött. A bölcsőde tervdokumentációja pedig ké­szül. A járásban az V. ötéves terv legnagyobb beruházása Sziget­szentmiklóson lesz, ahol 254 cél- csoportos, valamint 236 továb­bi állami lakás épül. Lesz azonban a telepen még 132 OTP- és 154 szövetkezeti la­kás is. Most szervezik a csatorna­mű társulatot, amihez a Csepel Autógyár, to­vábbá Budapest XXI. kerüle­tének csatlakozását várják. Regionális csatornamű lesz ugyanis és Csepel déli részé­nek szennyvizét ez a csatorna vezeti el. A fontos, de költségüket te­kintve kisebb áthúzódó beru­házások munkálatai is az üte­mezés szerint folynak, határ­időre elkészülnek. A későbbi kezdetre beütemezettek előké­szítése szintén tervszerűen ha­lad. A járás vezetői elégedet­tek az V. ötéves terv kezdő időszakának eredményeivel és bíznak benne, hogy a tervek zökkenőmentesen megvalósul­nak. Sz. E.

Next

/
Thumbnails
Contents