Pest Megyi Hírlap, 1976. szeptember (20. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-04 / 209. szám

6 1976. SZEPTEMBER 4., SZOMBAT Röplabdázóink külföldi turnéja A romániai Konstancában befejeződött Tomis Kupa nem­zetközi férfi röplabdatoma küzdelmed után, ahol a magyar válogatott három győzelmével és két vereségével Románia és az NDK mögött a 3. helyet szerezte meg, rövid pihenő kö­vetkezik, majd újabb külföldi útra indulnak a legjobbak. A finnországi Turku az úticél, ahol a jövő évi Európa-baj- nokság házigazdájával, Finnor­szággal, valamint Olaszország és Franciaország együttesével háromnapos mérkőzéssoroza­ton vesz részt a magyar együt­tes. Pergyik József, a Magyar Röplabda Szövetség főtitkárá­nak vezetésével ma reggel a Ferihegyről a következő össze­tételű gárda indul a rangos tornára: Győri, Mondd, Simon (Vasas), Bogár, Kovács L., Ta­kács (Bp. Spartacus), Hoboth, Huszár (Bp, Honvéd), Kovács K. (Csepel), Nagy (Ű. Dózsa), Fodor (TF£E) és Börcsök (Kecskeméti SC). Dönt: a serdülők bajnoksága Dicséretes váci Atlétikai gyorsmérleg — zárás előtt Augusztusban lezajlottak az országos felnőtt és ifjúsági atlétikai bajnokság küzdelmei, a sportág igazán fontos ese­ményei közül már csak a leg­jobb serülők vetélkedése van hátra. így anélkül, hogy a 15—16 évesek versenyeit lebe­csülnék, nyugodtan lehet az éves munkáról véleményt al­kotni. Váradi Gábor, a Pest megyei Sporthivatal módszer­tani főelőadója — a megye at­létikai életének legjobb isme­rője — vállalta az idényközi gyorsmérleg készítését CSAK KŐSZEGI ES FÖLDI Tilalom a versenyzők érdekében Az 1970-es szombathelyi súlyemelő EB-n tört be a sportág élvonalába Horváth György, s mindjárt ezüstér­met szerzett a középsúlyúak vetélkedőjében. Sikeres bemu­tatkozása után öt éven át kép­viselte világszínvonalon a 'ma­gyar súlyemelést; legszebb eredménye á müncheni olim­piához fűződik, ahol harma­dikként végzett. 1975-ben vo­nult vissza az aktív verseny­zéstől, így még egészen frissek a sportágban szerzett élmé­nyei, ismeretei. Feltétlenül il­letékes hát a montreali olim­pia egyik legtöbb bonyodal­mat hozott sportágának, a súlyemelésnek az értékelésére. — Ezúttal is bebizonyoso­dott, hogy az olimpia verse­nyei nem hasonlíthatók össze egyetlen sportágban sem a vi­lágbajnoki küzdelmekkel. A súlyemelésben például tradí­ció, hogy az olimpiákon az át­lagnál jóval kevesebb világ­csúcs születik, a kiesések je­lentősége is megnő, lévén olimpiát csak négyévenként rendeznek. A fokozott elővi­gyázatosságnak tudható be, hogy az igazi esélyesek közül csak a lengyel Smálczerz és a mi Szűcs Lajosunk kénysze­rült eredmény nélkül elvonul­ni. A Csepel SC olimpiai bronz­érmes súlyemelője az általános megállapítások után a magyar csapat valamennyi tagjának teljesítményét minősítette. — Semmiképpen sem va­gyok elégedett! A lepkesúlyú Szűcs, a légsúlyú Stefanovics. a váltősúlyú Stark és Komjáti, valamint a középsúlyban do­bogóra lépett Antalovics egy­aránt várakozás alatt szere­pelt. Baczakó és Rehus-Vzor helyezése ugyan megfelelő, ám összteljesítményük elmaradt az egyéni csúcsuktól. A neveket összeszámolva pillanatok alatt kiderül, hogy a kilenc magyar súlyemelő közül hétről elmarasztaló véleményt alkotott az egyik legmegbízha­tóbb versenyzőnk. Már csupán Kőszegiről és Földiről nem esett szó... — A leninvárosi Kőszegi György ragyogó teljesítmény­nyel rukkolt elő — képességei alapján tőle további fejlődésre lehet számítani. A 39-ik évé­ben járó olimpiai bajnok, a tatabányai Földi Imre szerep­lése volt a másik kellemes meglepetés számomra. Meg­vallom, arra számítottam, hogy a müncheni légsúlyú baj­nok amolyan turistaútnak szánja Montrealt. Csalódtam, ám ilyen tévedéseket még na­gyon sokszor szeretnék elkö­vetni. A meglehetősen elmaraszta­ló vélemény után egy izgal­masabb témára váltottunk. Horváth György a kilenc súly­csoport győzteseinek a teljesít­ményét rangsorolta. — A sor elejére mindenkép­pen a bolgár légsúlyú győztes Nurikian neve kívánkozik, aki Münchenben még egy súlycsoporttal feljebb; a pe- helysúlyúak között utasította maga mögé a mezőnyt! Ha­sonlóan nagy produkció a szovjet Sarijé, aki két rend­kívül veszélyes bolgár ellen­felet — az azóta tiltott szerek használata miatt diszkvalifi- kált Blagojevet, valamint Sztojcsevet — vert meg, va­lamint az ólomsúlyú Aleksze- jevé, aki előtt külön is kala­pot emelek. Ha már a doppingról, a súlyemelők népes táborát mindinkább izgalomban tartó kérdésről szó esett, nem árt meghallgatni erről is a közel­múlt kiemelkedően eredmé­nyes versenyzőjének állás­pontját. — Az anabőlikus szteroidok ugyan nem kimondottan dop­pingszerek, eltiltásukkal még­is teljes mértékben egyetértek, hiszen azok szedése nagyban megnövelte a súlyos sérülések számát. A csontok és az inak ugyanis nem erősödnék, az izomtömegek volumenének növekedésével párhuzamosan. A szigorú intézkedések, tehát a versenyzők érdekeit' képvise­lik, s megakadályozzák azt is, hogy bárki jogtalan előnyhöz jusson másokkal szemben. J. K. l|RH DClOBUÍ Értesítjük tisztelt vevőinket, hogy a FIRR0C10BUS TIK Vállalat liéfbssővásárhelyi telipén október 1-tö! megszűnik az árukiszolgálás ORSZÁGOS HÁLÓZATUNK EGKÖZELEBBI TELEPE: BÉKÉSCSABA, BARTÓK BÉLA U. 42. — Időrendi sorrendben elő­ször a felnőttek bajnoksága következett. Sajnos ebben a korosztályban versenyzőink az utóbbi években egyre gyen­gébben szerepeltek. Amíg 1974-ben 15, 1975-ben 10, ad­dig idén mindössze két olim­piai pontot szereztek, a Gö­döllői EAC rövidtávfutója, Ga- lántai révén, aki a 400 méte­ren síkfutás döntőjében ötö­dikként haladt át a célvona­lon. Kétségtelen, hogy a gyen­ge eredményben a sérü­lések, betegségek és a gyengébb formák is ko­moly szerepet játszottak, de azt sem szabad elfe­lejteni, hogy az átiiagolá- sok állandóan gyengítik atlétikai szakosztályainkat. A sportvezető itt mindenek­előtt két atlétára gondolt Budavári Éva, az igen tehet­séges gerelyhajító még év ele­jén a Bp. Spartacusba távo­zott a CVSE-ből, míg néhány héttel ezelőtt a gödöllői kala­pácsvető Tamás Gábor követ­te példáját aki a Soroksári VOSE-be igazolt el, furcsa szájízt hagyva maga után. — Felnőtt szinten csak a GEAC-ban és a KKFSE-ben vannak számottevő atléták — folytatta az értékelést Váradi Gábor —, s csodákat a későb­bi években sem várhatunk. Terveinkben elsősorban a B-kategóriás GEAC szak­osztályának további fej­lesztése szerepel, és szá­mítunk arra, hogy a KKFSE-nél is lassú fej­lődés fog bekövetkezni. Egyébként a hét végén sorra kerülő MNK második forduló­ban is csalc ez a két szakosz­tály adja a megyei válogatott­ban szereplő versenyzőket. Váradi Gábor reálisan érté­keli a felnőtt atlétika Pest megyei helyzetét. A szerény eredményeket nem akarja megszépíteni, miként a jövőt illetően sem kerget lázálmo­kat. Egy korosztállyal lejjebb — a tárgyilagos hangvételt továbbra is megtartva — már sokkal több jót tudott elmon­dani. — Az ifjúsági bajnokság versenyszámait fokozott érdek­lődéssel vártuk, hiszen az egész évi fáradozások eredmé­nyét itt mérhették le igazán a szakosztályok. A megyei, a te­rületi, majd az országos vi­dék-bajnokság után az elmúlt hét végi országos bajnokságra valóban az egyes megyék leg­jobbjai jutottak el. Pest megyét 19 atléta képviselte a fináléban, akik összesen 27 számban álltak rajthoz, örvendetes, hogy az 1975-ben gyűjtött 30 ponttal szemben ez év­ben 41-et szereztek kép­viselőink az 1958—59-es korosztály eredményei alapján. A legtöbb versenyzőt egyéb­ként a Váci Híradás szakosz­tálya adta, szám szerint kilen­cet. A CVSE-nek hat, a Duna­keszi Vasutasnak, a GEAC- nak és a Nagykátai VM-nek pedig két-két atlétája képvi­selte a megye atlétikáját a Népstadionban. A 41 olimpiai pont közül húsz a váci, 9—9 a ceglédi és a dunakeszi, há­rom pedig a gödöllői atléták számlájára írandó. — Feltétlen említést érde­mel a Váci Híradásnál vég­zett eredményes szakmai munka, amelynek értékét csak növeli, ha hozzátesszük, hogy Vácott jóval mostohább körülményeik között dol­gozik az atlétikai1 szakosz­tály, mint Cegléden, Gö­döllőn vagy éppen Duna­keszin, Az ifjúságiakról alkotott kép egyébként csak akkor teljes, ha az 1957-es korosztályt — amelynek versenyei nem szá­mítottak be az olimpiai pon­tozásos rendszerbe — is mél­tatjuk. Itt elsősorban két ceg­lédi, egy váci és egy dunakeszi atléta eredményét kell ki­emelni. Szeleczki József (CVSE) a 2000 méteres aka­dályfutásban magyar,, bajno­ki címet szerzett, s ugyaneb­ben a számban a bronzérem is Pest megyei atlétáé — Be­ne Jánosé (Dunakeszi Vas­utas) — lett. A váci Ferenczy Ivánnak rúdugrásban ezüst­érem jutott, Csákó László (CVSE) pedig a hármasugrás eredményhirdetésekor állha­tott fel a dobogó harmadik fokára. A kép tehát felemás, lab­darúgó-nyelven szólva úgy is fogalmazhatnánk: l:l-re áll a mérkőzés. Hogy végül is mer­re billen a mérleg nyelve, milyen lesz őt kialakuló össz­kép Pest megye atlétikájáról, az nagymértékben függ a har­madik korosztály, a serdülők országos bajnokságának szep­tember 18—19-én esedékes versenyeinek eredményeitől. Jocha Károly Újabb kettős rangadó Az 1976—77. évi labdarúgó NB I eddigi legérdekesebb for­dulója következik ma délután és este. Az érdeklődés közép­pontjában ismét a Népstadion műsora áll, itt négy fővárosi együttes találkozik kétszer 90 percben. Részletes műsor: MTK-VM —Ü. Dózsa (17.15), Ferencváros —Vasas (19). Mindkét mérkő­zés a Népstadionban. Rába— Dorog, Videoton—SZEOL, ZTE —Csepel, Dunaújváros—Bp. Honvéd, Diósgyőr—Tatabánya, Haladás—Békéscsaba, Salgótar­ján—Kaposvár. (Mind 15.30 órakor.) Hétvégi sportműsor Szombat ATLÉTIKA. MNK csapatbajnok­ság (Népstadion, 13). KÉZILABDA. NB I B. Férfiak. Szolnoki Olaj b.—Dunakeszi VSE (lé). Megyei bajnokság. Nők. Solymár —Gödöllői SC (lé). Női ifjúsági. Solymár—Gödöllő (15). Férfi ifjú­sági. Váci Híradás—IM Vasas (16). KAJAK-KENU. Dunakanyar Ku­pa (Nagymaros, 13). Vasárnap KÉZILABDA. NB I B. Férfiak. Csömöri Tsz—Debreceni MTE (16). NB II. Keleti csoport: DVTK—Vá­ci Híradás (11), Budakalászi Text. —Salgótarjáni Ép. (10). Középcso­port : HBNA—Ceglédi KÖZGÉP (10), Váci Fonó—Fóti Gyermekvá­ros (10). Nők: Váci Forte—János­halmi Spartacus (9). Megyei bajnokság. Férfiak. Gal­gahévíz—Nagykőrös (17), Tököl— Verőcemaros (10), Gödöllői SC— Solymár (10), Gyál—D. Kőolaj (10), Csepel Autó—Túra (15), GEAC—IM Vasas (10). Megyei női bajnokság. D. Kő­olaj-Gödi TK (9), PEN OMAH—Bu­daörs (9), Gödöllői SC—Veresegy­ház (11). Csepel Autó—Budakalász (10), Váci Forte II.—Galgahévíz (10). Férfi ifjúságiak: Galgahévíz— Nagykőrös (16), Tököl—Verőcema­ros (9), Nagymaros—Ceglédi KÖZ­GÉP (10), Gödöllői SC—Solymár (9), Gyál—D. Kőolaj (9), Csepel Autó—Túra (14). Női ifjúsági: D Kőolaj—Gödi TK (10), PENOMAH- Budaörs (8.15), Gödöllői SC—Veres­egyház (12), Csepel Autc^-Budaka- lász (9), Váci Forte—Galgahévíz (11). w , LABDARÚGÁS. NB H. Ganz- MAVAG—Kossuth KFSE (Kőbányai út, 15.30). NB ül. Északnyugati csoport: Váci Híradás—Ajkai B. (Tátrai, 15.30), Körmend—Dunakeszi (15.30). Délnyugati csoport: BKV Előre— Perbál (15.30). Délkeleti csoport: Ceglédi VSE—Kecskeméti SC (15.30), Lehel SC—ÉGSZÖV (15.30). Megyei bajnokság. Előtte serdülő mérkőzések. Budaörs—Szigethalom, Gödöllő—Érd, Sülysáp—Isaszeg, D. Kőolaj—Nagykőrös, Kistarcsa—Ik- lad, Pilis—Törökbálint, Fót—Monor, Vácszentlászló—Albertirsa. RÖPLABDA. NB II. Keleti cso­port. Nők: Dunavarsányi Tsz SK— Kecskeméti Ép. (Dunaharaszti, Piac tér, 11). KAJAK-KENU. Dunakanyar Ku­pa (Nagymaros, 9). ATLÉTIKA. MNK csapatbajnok ság (Népstadion. 9). BIRKÓZÁS, országos egyéni sza­badfogású serdülő birkózóverseny (Monor, általános iskola, 11). Szeptemberi MHSZ-naptár Holnap rendezik a tartalékosak honvédelmi versenyének országos bajnokságát Budaörsön MOM Kupa autómodellező-verseny Vácott távirászbajnokság A Magyar Honvédelmi Szö­vetség szeptemberi rendez­vénynaptárának több országos érdeklődésre számot tartó ese­ményére kerül sor, köztük olyan országos versenyekre is, melyeket Pest megyében ren­deznek. A hónap kiemelkedő esemé­nye — a már évek óta nagy sikerrel megrendezett — tar­talékosok honvédelmi verse­nyének 1976. évi országos baj­noksága. A felmenő rendszerű, komoly felkészültséget igénylő versenyt az idén Gyöngyös mellett, a Pipishegy vitorlá­zó repülőterén rendezik meg holnap, vasárnap reggel fél 9 órai kezdettel. A versenyfel­adatok végrehajtása idején 9 órától látványos, színes honvé­delmi napi műsor szórakoztat­ja az érdeklődőket. Ismét megrendezi az MHSZ a nagy érdeklődésre számot- tartó Vezess kiválóan gépjár­művezető-verseny országos döntőjét. A felmenő rendsze­rű versenyen teher- és sze­mélygépkocsi kategóriában Budapest és a megyék legjobb eredményt elért sorköteles versenyzői vesznek részt a nagytétényi katonai lőtéren. A MEDOSZ és az MHSZ szoros együttműködése ered­ményeként szeptemberben két érdekes versenyre kerül sor. Szeptember 11—12-én rende­zik meg Keszthelyen a futo- vadlövő országos bajnokságot, és szeptember 25—26-án. Du­naújvárosban a fegyveres erők napja tiszteletére meghirde­tett lövészversenyt. Az évek óta hagyományossá vált MOM Kupa autómodelle­ző versenyt a budaörsi repülő­téren szeptember 25—26-án rendezik meg. Szeptember 15—25. között Vácott, a Sallai laktanyában a fegyveres erők tiszteletére nagyszabású távírászbajnok- ságot rendeznek. Könnyűbúváraink szeptem­berben két versenyen vesznek részt. A könnyűbúvár összetett honvédelmi verseny: szeptem­ber 5-én a Mályi-tónál, Bor­sod megyében, az uszonyos és búvárúszó serdülő országos bajnokság szeptember 26-án a kecskeméti sportuszodában lesz. Jól szerepeltek öttusázóink A lovaglás után, a vívásban is jól szerepeltek a magyar öt­tusázók a varsói nemzetközi bajnokságon, a második szám­ban Bakó Pál és Kancsal Ta­más az egész mezőnyt meg­előzve 1000 pontos teljesít­ménnyel lett holtversenyben első, illetve második. Mögöt­tük hármas holtverseny alakult ki, ebben a „bolyban is” két magyar biztosított helyet ma­gának, Déri és Villányi, raj­tuk kívül az olimpiai bajnok lengyel Peciak ért még el 959 pontot. A vívás csapatversenyében: 1. Magyarország 2959 pont, 2. Kazah SZSZK 2508, 3. Len­gyelország A 2467. Két szám után: 1. Bakó Pál 2090 pont, 2. Kancsal 2076, 3. Déri 1995, ...6. Villányi 1963, ...8. Pe­ciak (lengyel) 1881. Csapatban: 1. Magyarország 6161 pont, 2. Litván SZSZK 5548, 3. Kazah SZSZK 5486. APRÓHIRDETÉSEK ti ALLAS Azonnali felvételre ke­resünk G—200-as új fúrógépkocsira fúró­mestert változó mun­kahelyre, vasbetonsze­relőt albertirsai mun­kahelyre, kőművest a Dunaharaszti Uzemfő- mérnökségre. Jelent­kezés: DMRV Dunaha­raszti Üzem főmér­nökség (Vízügy), 2331 Dunaharaszti, Bajcsy- Zs. u. 266. Pf. 23. Gépészmérnököt, gé­pésztechnikusokat és MEO-csoportvezetőt felveszünk finom- mechanikai «inunkák irányítására Vasadon levő telephelyünkre. Jelentkezéseket kérjük — működési leírással a 1398 Budapest, Pos­tafiók 561 címre. Az Irodagépipari és Finommechanikai Vál­lalat vasadi üzemegy­ségébe könnyű, tiszta munkára női és férfi munkaerőket felve­szünk és betanítunk. Jelentkezés: Vasad, Bem u. 1. Bak Imre telepvezetőnél. Felvételre keresünk kőműves szakmun­kást. Jelentkezni le­het: Sallai laktanya, Vác, Híradó út. Sze­mélyügy. ADAS~m, VETEi: IN frsz. Wartburg de Luxe eladó. Dr. Ta­kács, Gödöllő, Nyisz- tor tér 4. ,,B’* H. em. 8. __________________ El adó a monori Strá- zsa-hegyen 1200 négy­szögöl fiatal szőlő ter­méssel együtt. Érdek­lődni lehet. Monor, Hegyes! tanya 51. Monori erdőn, a köz­pontban eladó 150 négyszögöl telek, nya­ralónak használható téglaépülettel. Érdek­lődni lehet: Vecsés, Lé- vai u. 9. Dani Károly. Kertes családi ház azonnal beköltözhetően eladó Vecsésen, Dam­janich u. 67/a. Érdek­lődni : Terdikéknél, a szomszédban. Kis házat telekkel ve­szek, Budapesthez kö­zel, 30 000 készpénz + részletre. Ajánlatokat levélben „Hétvégi 99 105” jeligére Felsza- badulás téri hirdetőbe. Szentendre, Felsza­badulás lakótelepi két szoba, étkezőfülkés öröklakásom OTP-át- vállalással eladó. Azonnal beköltözhető. „Dunakanyar 231 596” jeligére szentendrei hirdetőbe. Gáztűzhely palackkal, engedéllyel és olaj- kályha eladó. Sántha Ferenc, Kecskemét, Április 4. tér 5. Csak szombaton és vasár­nap. VEGYES, Rákoskeresztúr, Ka­lács u. 14. Oltott mész, csempe, mettlachi, ajtó és mindenféle építő­anyag kapható. Tele­fon: 481—520. Lakáscsere. Földvári téri lakótelepen Hét­kápolna, Duna, liget közelében másfél szo­bás, összkomfortos és Budapesten VIII. ke­rületben szoba, kony- hás, előszobás, meleg­vizes tanácsi lakáso­kért kérünk: Budapes­ten kettő vagy másfél­szobás tanácsi lakást, esetleg csak a váciért. „Vác” jeligére 1c ?- két hirdetőbe Vác, . ó- kai u. 9. HIRDESSEN A PEST MEGYEI HÍRLAPBAN! HIRDESSEN A PEST MEGYEI HÍRLAPBAN / > I

Next

/
Thumbnails
Contents