Pest Megyi Hírlap, 1976. szeptember (20. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-17 / 220. szám
4 A PEST MEGYEI HÍRLAP RTV MELLÉKLETE TV-FIGYFLŐ Mindenki iskolája. Egy biológia- meg egy földrajzórával megkezdődött a Mindenki is- kolájának — ennek a páratlan méretű közművelődési akciónak — a televíziós sorozata. Az első órák tapasztalatait majd a későbbiekben összegezzük. Most inkább köszöntsük ennek az országos iskolának a kitalálóit és közreműködőit: azokat a szerkesztőket, színészeket, írókat, újságírókat, akik a közérdekű ismeretek terjesztői lesznek elsősorban a kamerák előtt, de ugyanezt teszik majd a rádióban és a könyvek lapjain is. A kezdeményezést voltaképpen ez a hármas lehetőség emeli minden korábbi ismeretterjesztő kampány fölé! Az, hogy most nemcsak a feladatok fölmérésében értett egyet az Iskolatelevízió, az Iskolarádió meg a könyvkiadás, hanem a tennivalókban is megegyeztek: ki-ki vállalta és teljesítette is a reá jutó munkát. Ami a leginkább dicsérni való, hogy nemcsak a tévéműsorokat rögzítették, meg a rádiósok anyagát vették fel, de a Mindenki iskolájának a könyvei is időre elkészültek. Ismerve a könyvkiadásunk nehézségét, ez a körülmény külön is méltánylandó ! Hanem egy-két aggódó szó is ideillik e köszöntés után ... Félszünket pedig az táplálja, hogy sokan azt hiszik majd: elég a tévét vagy a rádiót bekapcsolni, és mindjárt megtelnek tudással, ilyen-olyan ismeretekkel. Nem lehet elégszer ismételni, hogy a Mindenki iskolája elsősorban kedvcsináló, figyelemfelkeltő sorozat; s a tényleges tudást mindenki csak a különféle műsorok anyagának újratanulásával szerezheti meg. Nemcsak nézni és hallgatna kell tehát, de bizony olvasni is! Őszintén kívánjuk: a Mindenki iskolájának sok ilyen könyvforgató nézője, hallgatója legyen! Z'lahy komédiája. igaz, nagysokára, de Zilahy Lajos neve is megjelent a televízió műsorában. Néhány könyvének piacra kerülése után a képernyőn is megelevenedtek ízes, vidéki figurái, amelyeket oly jól ismerhet olvasóinak újra megszaporodó tábora. Ezeket az ízes, vidéki figurákat kétségkívül kedvtelve szemlélhette az is, aki eddig nem olvasott Zilahy-könyvet, ám ezenkívül bizony kevés szórakozása akadt. A házasságszédelgő című komédia cselekménye ugyanis meglehetősen vérszegény, s így tévére alig-alig való. Legfeljebb azért, mert az egyetlen bírósági helyszín miatt nem költséges leforgatni... Bizony jobb lett volna, ha valami erősebb művével debütál a televízióban Zilahy! Igaz, ezek nagyobb szabásúak, s több előkészületet, művészi erőfeszítést követelnek. Pátzay Pál beszél, jó szokása a televíziónak, hogy jelesebb ünnepeik alkalmával megszólaltatja művészeti életünk nagy alakjait. Pátzay Pál egy különösen szép évfordulón, nyolcvanadik születésnapján ült oda a művei elé, és mondta — inkább mesélte, anekdo- tázta el — az életét. Joviális .figurája, tréfálkozó szavai mögé bizony nehéz elVASÁRNAP KOSSUTH RÁDIÓ 6.54: Kellemes vasárnapot! 7.05: Útközben. 7.10: A zenés műsor folytatása. 8.05: Útközben. 8.10: öt kontinens hét napja. Külpolitikai negyedóra. 8.29: Kovács Dénes hegedűi. 9.02: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa énekel. 9.15: Magyar Múzsa. „A költő veri a dobot...” 10.03: Mozdulj! — Belépés nemcsak tornacipőben! 11.14: Vasárnapi koktél. 12.10: Édes anyanyelvűnk. 12.15: Vasárnapi koktél folytatása. 13.00: Szeptcm- ben végén. Faragó Vilmos írása. 13.10: Jó ebédhez szól a nóta. László Annie és Lovasa Lajos énekel, Kecskés Sándor klarinétozik. 13.58: Rádiólexikon. 14.28: Cherubini: D-dúr szimfónia. 15.13: Évfordulók nyomában ... 30 éve halt meg Basilides Mária. 16.00: Tihanyi kert. Nyár végi beszélgetés Borsos Miklóssal. 17.10: Népi muzsika. 17.40: Pillantás a nagyvilágba. 18.00: Mária főhadnagy. Részletek Húsz ka Jenő—Szilágyi László operettjéből. 18.45: örökzöld dallamok. 19.40: Budapesti Művészeti Hetek. Vészkijárat-bejárat — I. rész. Asperján György regénye rádióra alkalmazva. 20.23: Mozart: Cosi fan tutte. Kétfelvonásos opera. Közben 21.52: őszi rigódal. Ap- rily Lajos versei. 22.10: Sporthíradó. 22.20: Az operaközvetítés folytatása. 23.45: Tánczene — éjfél előtt — éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 7.30: Lionel Rogg Baeh-műveket orgonái. 8.05: Mit hallunk? Érdekességek a jövő hét műsorából. 8.33: Miska bácsi lemezesládája. 9.00: Bemutatjuk új lemezeinket. Granadai vásár. — Részletek Hans Eidherr operettjéből. 9.38: Zenekari muzsika. 10.33: 117 perc... színházról, rádióról, televízióról. képzelni azt a kemény életutat, amelyet e jeles napig megtett. A hajdani lázadót; a Tanács- köztársaság képzőművészeti életének fontos alakját; a bebörtönzött művészt; majd a felszabadulás utáni kulturális élet egyik vezető személyiségét, a szobrászgenerációkat nevelő pedagógust... Még a művészetek iránt kevéssé érdeklődő nézők is bizonyára szívesen hallgatták végig azt az őszinte és hangulati» vallomást, ahogyan Pátzay Pál életének ezeket az állomásait sorra vette, hiszen egy szeretetre és tiszteletre méltó ember mutatkozott meg előttük — a rendező, Jeli Ferenc jóvoltából nemcsak személyében, hanem munkáiban is. Akácz László 12.33: Az Ipari Szövetkezetek Erkel Ferenc Művészegyüttesének népi zenekara játszik. 12.57: Grant kapitány gyermekei — I. rész. Verne regénye rádióra alkalmazva. 14.00: Táskarádió. 15.00: Nőkről — nőknek. 15.33: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 15.43: Nótakedvelőknek. 16.33: Gáspár Cas- sado gordonkázik. 16.54: ötórai tea. 18.00: Mit üzen a Rádió? 18.35: Az 1976. évi Drezdai Dixieland Fesztivál felvételeiből. A Drezdai Dixieland zenekar játszik. 19.10: A vasárnap sportja. Totó. 19.38: Kritikusok fóruma. Eörsi István: A nemek és az igenek. 19.48: Beszámoló a XVI. Sopoti Nemzetközi Dalfesztiválról. 20.48: Rokonom, Rosy. Gerald Durrell regénye rádióra alkalmazva. 21.28: Népdalcsokor. 22.33: Ronnie Aldrich zongorázik, Maynard Ferguson trombitál, Edwin Hawkins kórusa énekel. 23.18: Fauré müveiből. 3. MŰSOR 8.08: Csak fiataloknak! 9.08: Haydn: f-moll vonósnégyes Op. 20. No. 5. 9.30: A Nemzetközi Rádióegyetem műsorából. 10.00: Üj Zenei Újság. 10.35: Teresa Berganza és Jussi Björling énekel. 11.05: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. A Budapesti Nemzetközi Liszt—Bartók zongoraverseny zenekari döntője. Közben kb. 12.10: Ami isteni bennünk. Goethe verseiből. Kb. 12.20: A hangversenyközvetítés folytatása. Kb. 13.10: A csodaautó. Részletek Shermann zenés játékából. 13.30: Művészlemezek. 14.28: Kis magyar néprajz. 14.33: A debreceni Dzsessznapok felvételeiből. 15.08: Balladáink világa. A három árva (ism.). 15.32: Szimfonikus zene. 17.20: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Petris Zsuzsa csembalóestje. Kb. 18.03: Világlíra. Victor Hugó versei (ism.). Kb. 18.18: A csembalóest közvetítésének folytatása. 15.58: Bru- schino úr. Részletek Rossini operájából. 19.33: Kapcsoljuk a Zene—nrm i u—i TELEVÍZIÓ 8.00: Tévétorna (ism.). SZÍNES! 8.05: Iskolatévé. Osztályfőnöki óra. Honvédelmi ismeretek (ált. isk. 7.-8. oszt.) A Magyar Néphadsereg fegyvernemei és szakcsapatai. 9.05: Kémia (középisk. I. oszt.) Az anyag szerkezete. I. rész. 9.40: Tízen Túliak Társasága (ism.). 10.30: Nagy kalandom Északon (SZÍNES) Jack London művei alapján készült magyarul beszélő olasz tévéfilmsorozat VII/6. rész (ism.). 11.30: A sebészek évszázada. NSZK tévéfilmsorozat. xni/12. rész: A legszentebb (ism.). 14.58: Utazás At- teuborough-val. Angol filmsorozat. Vl/L rész: Borneo különös barlangjai. 15.30: Reklámműsor. 15.35: A nyelv világa. Anyanyelv az iskolában. 16.15: Énekszóval (SZÍNES) Kórusok klubja. „Szereplési lehetőségek”. 16.45: Hírek. 16.50: Panoráma. 17.15: Reklámmüsor. 17.25: Mű és vallomások (SZÍNES) Hincz Gyula. 17.55: őszi BNV (SZÍNES) 18.35: Reklámmüsor. 18.40: Egymillió fontos hangjegy (SZÍNES) A Televízió könnyűzenei sorozata. 18.55: Közvetítés bajnoki Rádió KÖZTÜNK MARADJON! Gazdaságpolitikai elmélkedések. A téma: a pénz inflálódása. Milyen okok: külső vagy belső tényezők következtében jön létre? Milyen mértékig hasznos és mettől káros az infláció? Meg lehet-e (legalább elvben) akadályozni? Adás: kedd, szeptember 21., Kossuth rádió: 17.05. Urbán Ernő: NEMCSAK KENYÉRREL A posztumusz kötet címadó kisregénye egy igazságért harcoló tsz- tagról szól, aki minden korábbi fogadkozás ellenére újra és újra belekeveredik a közügyekbe, pedig olykor cserben hagyják azok is, akik korábban biztatták. A nemrég elhunyt Íróra a pályatárs. Bárány Tamás emlékezik, és rövid részletet láthatunk a szerzőnek egy régebbi vallomásából. Adás: szerda, szeptember 22., X. műsor: 20.35. labdarugó-mérkőzésről (SZÍNES) A szünetben: Esti mese. 20.50: Idősebbek is elkezdhetik (SZÍNES) Tévétorna. 21.00: TV-hiradó. 21.30: Agónia (SZÍNES) Miroslav Krleza drámájának tévéváltozata. 23.151 TV-hiradó 2. POZSONYI TV 13.55: Férfi a városházán (ism.). 16.25: Tesla Pardubice—S. Kladno jégkorong-mérkőzés. 19.00: Híradó. 20.00: Revüműsor. 2. műsor 16.45: Népzene. 17.25: Háború és béke, szovjet film, 5. rész. akadémia nagytermét. A Budapesti Nemzetközi Liszt—Bartók zongoraverseny zenekari döntője. Közben kb. 20.30: Erődök és őrtornyok Pannóniában Kb. 20.50: A zongoraverseny közvetítésének folytatása. Kb. 21.40: Régi kórus- muzsika. 22.00: Arthur Grumiaux hegedűi, Clara Haskil zongorázik. TELEVÍZIÓ 9.08: Tévétorna (ism.). SZÍNES! 9.15: Iskolatévé. People You Meet. Angol nyelvtanfolyam. I’ve forgotten it. 9.30: Mindenki iskolája. (1. ismétlés). 1. Matematika. A számok világa (ism.). 10.00: Közben: Hírek. 10.05: 2. Biológia. Sejtek, szövetek, szervek (ism.). 10.35: Zsebtévé (40.) (SZÍNES) (ism.). 10.05: Mozdulj! Belépés nemcsak tornacipőben. Közvetítés Szolnokról. 14.0«: Erdei ház (SZÍNES) Magyarul beszélő francia tévéfilmsorozat, II. rész. 15.00: Tárgyak, szóljatok. Dokumentumfilm. 15.20: Reklámmüsor. 15.25: Delta. Tudományos híradó (SZÍNES) 16.05: História. Történelmi magazin. 16.45: Reklámmüsor. 16.50: Műsorainkat ajánljuk! 17.15: A nép küldötte. A Horizont Szerkesztőség műsora. 18.00: Játék a betűkkel. 18.25: Reklámműsor. 18.35: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 18.40: Esti mese (SZÍNES) 18.50: Idősebbek is elkezdhetik (SZÍNES) Tévétorna. 19.00: A Hét. 20.00: Hírek. 20.05: A legszebb férfikor. Magyar film. 21.25: Sporthírek. 21.35: Nemzetközi Liszt—Bartók Zongoraverseny. Filmösszefogialó a versenyről. 22.25: Hírek. POZSONYI TV 11.15: Hangverseny. 14.30: Közvetítés a motorkerékpár-bajnokságról. 17.05: Filmmúzeum. 19.00: Híradó. 20.00: Férfi a városházán, 1. rész. 22.00: Hangverseny. 2. műsor 20.00: Ipu halála. Román filmdráma. 21.30: Balladák és dalok. Q PEST! Í1 MEGYÉL iÉH/m ÉÉÉÖBÖ^ TIEPEIVIIiZHí© vllfídp melléklet e | Több műsorban halljuk, látjuk Tudósítások, összefoglalók a Hazafias Népfront kongresszusáról Részletesen foglalkozik a Hazafias Népfront holnap, szombaton kezdődő tanácskozásával a rádió és a televízió. A rádióban a Déli krónikában 1976. szeptember 20-26 HÉTFŐ KOSSUTH RADIO 8.35: Heródiás. Részletek Massenet operájából. 9.00: Szép Ernő versei. 9.10: A hét zeneműve. Bartók : I. hegedű-zongora szonáta. 9.40: Veszprém megyei óvodások énekelnek (ism.). 10.05: Iskolarádió. 10.30: Latin-amerikai históriák. 10.50: Versenymüvek. 11.40: Colas Breugnon. Romain Rolland regénye folytatásokban, I. rész (ism.). 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.35: A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi zenekara játszik. 14.00: Ezeregy délután. 14.30: Kodály műveiből. 15.10: Édes anyanyelvűnk. 15.15: Részletek Porter zenés játékaiból. 15.48: A Magyar Rádió és Televízió énekkara énekel. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Simon István költészete. 17.05: Tudományos híradó. 17.20: Olasz táncdalok. 17.40: Hallgassuk együtt! Reneszánsz barokk lant- és orgonamuzsika. 18.25: Új könyvek (ism.). 19.15: Népzenei magazin. 19.55: Híres előadóniüvé- BzeK kamarazenei lemezeiből. 20.59: Kórusmuzsika. 21.30: Mikro- lánc. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Évfordulók nyomában... 100 éve született Bruno Walter — III. rész. 23.30: Könnyűzene éjfél előtt — éjfél után. PETŐFI RADIO 8.05: A Harmónia énekegyüttes énekel, a Brnói Rádió szórakoztató zenekara játszik. Közreműködik a Körmendi együttes, a Magyar Rádió vonóstánczenekara és a Stúdió 11. 8.33: Verbunkosok, nóták. 9.33: A kertvárosban laktak. Riport. 10.00: A zene hullámhosszán. 12.00: Népdalok. 12.33: Csengő. Iskoláról, pedagógusokról. 12.50: Martha Angelici és Zurab Andzsaparidze énekel. 13.25: Kis magyar néprajz. 13.33: Táncnóták. 14.00: Kettőtől ötig... 17.00: Az Ifjúsági Rádió órája. Segíthetünk? 18.00: Titkon innen — titkon túl, XVII. rész. 18.33. Éva. Részletek Lehár Ferenc—Gábor Andor—Szabó Miklós operettjéből. 19.30: Kettesben . . . Sass Szilvia és Szilágyi János. 20.33: Slágermúzeum. 21.23: Zenekari muzsika. 22.33: Derűre is derű. Alligátor a színpadon. Kurt Tucholsky jelenetei (ism.). 23.00: Nóták. 23.30: Hangszerszólók. 3. MŰSOR 14.05: Sosztakovics-ciklus, — X. rész. Katyerina Izmajlova. — Négyfelvonásos opera. Közben 15.00: A kékfátyolos leány. Oláh Gábor versei. 15.06: Az operaközvetítés folytatása. Közben 16.03: Mindenki iskolája. 16.33: Az opera- közvetítés folytatása. 17.45: Láttuk, hallottuk — a színházban és a moziban (ism.). 18.03: Zsebrádiószínház. Dodómadár. Győrffy László hang játéka. 18.20: 25 perc beat. Max Merritt és a Meteor együttes felvételeiből. 18.45: Az ismeretlen Beethoven, VII. rész (ism.). 19.15: Iskolarádió. 19.33: Űj lemezeinkből. 20.40: A főszerepben: Latinovits Zoltán. Az indián a Bronxba vágy. Israel Horowitz rádió játéka (ism.). 21.29: A hét zeneműve. 21.59: A debreceni Dzsessznapok felvételeiből. Simeon Boriszov—Styerev együttese játszik. 22.36: Magyar zeneszerzők. A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának felvételeiből. POZSONYI TV 18.05: Séta az operett világában. 19.00: Híradó. 20.05: Ki éli túl? 2. rész. RÁDIÓFIGYELŐ KÉT GRAMM SZENVEDÉS. A Zsebrádiószínház bemutatója megint arra figyelmeztet, kevés a hibátlanul megírt, az alapvető dramaturgiai követel, ményeknek eleget tevő hang. játék. Ezért írói melléktermékek, elhibázott kísérletek is műsorra kerülnek, jobb sorsra érdemes színművészekijek alkalmat adva elhibázott figurák rutinos megformálására. Palotai Boris monológja nem volt képes a műfajhoz szükséges feszültséget megteremteni. A rossz, iszákos, bűnözővé váló férfi, aki gyakran lefegyver- zően kedves, mosolyogva szél- hámoskodik, s a felelősség elől mindig továbbáll, s az őt szerető nő, a kapcsolat egyedüli vesztese, az irodalomból már ismerős szituáció szereplői. Mivel most csak az asz- szonyt hallhattuk, joggal várhattuk, hogy a darab feltárja az ilyen típusú kötődés vállalásának belső indítékait. Ehelyett jelenetekről, veszekedésekről panaszkodott Törőcsik Mari, olyan drámai helyzetekről, melyekből az író a második szereplőt a mönolőgformával megtakarította. Végül sem derült ki, hogy miért követi a bűn útjára az asszony a férfit, miért lop száz forintot az üzemben, amin rajtakapják. Pedig az ötletből kitűnő darabot is lehetett volna írni, ha nem külsődleges viselkedési formák, hanem — ahogy a valóságban — embernyi bonyolultságú jellemek kerülnek szembe egymással. Törődik Mari élete sokadik megtört asszonyát játszotta el, s a műről elmondottakból következik, hogy ez a megtört asszony nem a legsikerültebbek közül való. Gól István rendezőnek és Magos György dramaturgnak többet kellett volna tenniük a darabért, ha már bemutatásra alkalmasnak ítélték. A lapzárta előtt, a rádióban ritkán hallható műfajból adott ízelítőt Révész Tibor összeállítása. Anekdotákat, újságíró-anekdotákat hall. hattunk, az 1880-as évektől Szabó Lőrinc, Tóth Árpád új- sá.gíióskodásáig terjedő időszakból. Az összekötő szöveg előbb mindig bemutatta a következő történet hőseit, így az anekdotafüzér valóban a magyar újságírás félévszázadnyi korszakának vidám krónikája volt. Az apróságok, furcsa helyzetek, jellemző történetek, eredeti csattanók a közremű’ ködő művészek jókedvű előadásában felelevenítették a már csak legendákban, visszaemlékezésekben élő hajdani kávéházi író, újságíró-társaságok fanyar, kesernyés humorát. A jó ritmusú összeállításból többek között megtudtuk, hogyan tette fel kártyára Karinthy Frigyes a tehetségét, s hogyan nyelte le Puszta Béla a neki nem tetsző cikket egy pohár víz kíséretében, lapzárta előtt. A színvonalas, szórakoztató műsort Fehérvári Győző szerkesztette és Dohai Vilmos rendezte. A RAKÖCZI-INDULÓ. A RákóczHnduló történetének kibontakozása kezdettől fogva több, volt, mint zenetörténeti nyomozás, hisz ennek a jellemző, mai életünk mindennapjaihoz tartozó dallamnak a ki. alakulása, sorsa hozzákapcsolódott a magyar és a közep-eu- rópai történelemhez. Az ilyen típusú műsorok sikerének titka az egyszerű igazság felismerő, sén alapul: a történelem nem történelmi események gyűjte. menye csupán. A sorsdöntő események otthagyják nyomukat a városok, az irodalmi művek, az emberek vagy akár egy dallam arculatán. A történelemtudományok és tankönyvek anyagát igazán élővé sokak számára a művész, a do- (Folytatás a 2. oldalon.) hangzik el első ízben beszámoló a népfront munkájáról, majd délután a 168 óra ugyancsak foglalkozik az eseményekkel. Az aznapi 22 órás hírekben részletes összefoglaló informálja a hallgatókat a kongresszusi beszámolóról, a hozzászólásokról, helyszíni felvételek bejátszásával. Vasárnap a déli hírek tartalmazza az első információkat a tanácskozás munkájának folytatásáról, majd 18.30-kor ismét részletesen tájékoztatják a riporterek a sok milliós közönséget. A Hazafias Népfront kongresz- szusának mérlegét ezen a napon a 22 órás hírekben vonják meg. Végül a szokásos időben jelentkező Reggeli krónika is foglalkozik hétfőn a tanácskozással, felidézve néhányat az itt elhangzott gondolatok, véleményei! közül. Ugyancsak ott lesz a Hazafias Népfront képviselőinek országos megbeszélésén a televízió is. A tévések a tanácskozás mindkét munkanapját figyelemmel követik, rögzítik. Szombaton 18.20-kor Tudósítás a népfrontkongresszusról címmel sugároznak félórás műsort és ugyancsak félórás adással jelentkeznek vasárnap délután 17.35-kor is. Mindkét alkalommal Vértessy Sándor lesz a riporter. Beszámol természetesen a nézőknek a kongresszus megnyitásáról, munkájáról a Tévé-híradó két kiadása is szombaton, valamint — a tervek szerint — vasárnap 19.00 órakor jelentkező A hét is. Televízió A LEGSZEBB FÉRFIKOR Magyar film (1972). Alker Tamás albérletben lakik. Két évre megkaphatna egy egész lakást, ha előre lefizetné a bérét. De honnan szerezzen huszonnyolcezer forintot? ... Adás: vasárnap, szeptember 26.» L műsor: 20.05. A rádió állandó műsorszámai KOSSUTH RADIO (.30: Hírek. Időjárásjelentés. (.45: Szói Kérek 1 5.00: Reggeli Krónika 5.20: Műsorajánlat. 5.30: Hírek. Időjárásjelentés. 5.40: Falurádió. 6 00: Reggeli Krónika. 6.20: Reklám. 6.30: Hírek. Idő- Járásjelentés. 6.(5: Szót kerek! 6 50: Reklám. 7.00: Reggeli Krónika. 7.15 (kb.): Körzeti idő járásjelentés. 1.33: Műsorajánlat. 7.45: Tanácsadó szolgálat. 8.00: Hírek Idöjárásjelenlés. 8.05: Műsorismertetés. 820: A mai nap kulturális programjából. 10.00: Hírek. Időjárásjelentés. 12.00: Déli Krónika 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben 15.00» Hírek. 17.00: Hírek IdöjárásJelentés. 1*30: Esti Magazin. 21.00: Hírek. 22.00: Hírek. IdöjárásJelentés 22.15: Sporthírek. 24.00: Hírek. Időjárás- jelentés. 0.25. Himnusz 0.30: Vízjetzőszolgálat PETŐFI RÁDIÓ (.30: Hírek. Időjárásjelentés. 5.00: Hírek. Időjárás- Jelentés. 5.30: Hírek IdöjárásJelentés 6.00: Hírek. Időjárásjelentés 6.20: Torna. 6.30: Hírek. IdöjárásJelentés 6.40: Reklám. 6.45: ÜJ könyvek. 6.58: Hallgatóink figyelmébe! 7.00: Hírek. Időjárásjelentés. 7.30: Hírek. Időjárásjelentés 7.35 (kb): Körzeti időjárásjelentés. 8.00: Hírek Időjárásjelentés. 8.30: Hírek 9.23: Délelőtti torna. 9.30: Hírek. 10.30: Hírek. 11.30: Hírek 12.30: Hírek 13.30:. Hírek. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.30: Hírek. Körzeti időjárásjelentés. 15.30: Hírek. 15.33: Műsorismertetés. 16.30: Hírek. 18.30: Hirek. 20.30: Hírek. 22.30: Hírek 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.10: Műsorzárás. Utána: Idegen nyelvű víz- jelzőszolgálat. 3. MŰSOR. 11.00: Hírek. 11.03: Műsorismertetés. 16.00: Hírek. 18.0«» Hírek. 19.30: Hírek. 23.00: Hírek. IdöjárásJelentés.