Pest Megyi Hírlap, 1976. szeptember (20. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-12 / 216. szám
1976. SZEPTEMBER 12., VASÄRNAP mtcni jm _____ Km nap ORSOVAI EMIL: Elmondotok Elmondalak mint egy történetet jövőm falára vésett drámát amit kitár rám a kaputlan emlékezet elmondalak kegyetlen jelenidőben minden mondatot újrakezdve mint férfi ismétli magát a nőben elmondalak hazug önhitemmel vívódóan gyorsítva közben és lefojtva vérünk futását ereinkben elmondalak emberszivárvány minden színében évek esőjén átlobogva életen túl és halálon innen elmondalak tanulságul és példa-képpen meztelenséged fölmutatva recehártyám homorú tükrében elmondalak te végső nincs menekvés amit még rajtad kívül mondok az csak éretted-légzés reflexcselekvés SZEKULITY PÉTER: A kiskapukban f— ,-----—-------: baran| Szóra ehezve | golok a ‘ — Duna menti község utcáin, végigmegyek a töltésen, lefordulok jobbra, elfordulok balra, hogy beszélgetőtársakat keressek, s átadjam magam a barátkozás örömeinek. Ahány ember, any- nyi világ. Jó ismerkedni és mindig élmény életutakat, életsorsokat megismerni. A szerkesztőségben magányt kereső, társalgást kerülő ember vagyok, önvédelemből, azért, hogy írás közben semmi másra, kizárólag a munkámra összpontosítsak. A benti feszesség után a terepen szótlanságomnak nyoma vész, ott megszállott vagyongyűjtőként telhetetlen mohósággal rakosgatom útitarisznyámba a „megismerés” drágaköveit. Sarokház elé érek. Sokablakos, L-alakú épület, gyanítom, valamikor beszálló vendéglő lehetett, a túlpartra igyekvő vásározók itt kaptak éjszakai szállást, vacsorát, lovaiknak istállót és abrakot. Ráérősen ácsorgók és tűnődöm: jobbra vagy balra? Lehetőségeim korlátlanok. Felkereshetem a kompkezelőt, amatőr festő, öt esztendeje találkoztunk, vajon ott yan-e még, s használja-e még az ecsetet. Számításba jöhet a Korsós család is, ahol egyik nyáron dinnyével kínáltak, megmutatták a katonafiú leveleit közben elmesélték a szép cigánylány kitaníttatásának történetét. —--------- a túloldalon | Látom I vénember bal--------------- lag, hóna alatt pékkenyérrel. Amikor észrevesz, az eperfa hűvöse alatt HERVE NEGR: Iskolai dolgozat F utás közben kiáltott Jean. — Papa! holnap szülői értekezlet lesz ...! — Már megint? — kérdezte az apja, de ezt Jean már nem hallotta, mert kint focizott a pajtásaival a ház előtt. Apja nem örült a hírnek. — Menj el csak és beszélj az Osztályfőnökével —, mostanában sokat foglalkozik a gyermekünkkel... — biztatta a felesége. És másnap este hat órára elment a szülői értekezletre. — Jónapot, René úr — köszöntötte szívélyesen az osztályfőnök, amolyan középkorú, szikár ember. — Azért kérettem, mert szeretnék önnel a kedves fiáról beszélgetni. Jean rosszul tanul. De ez még nem minden. Sajnos, puskázik is. A legutóbbi történelemórán a szomszédja dolgozatát másolta le. — Nem akarom elhinni... — tiltakozott René úr. — Pedig ez tény. Kérem, győződjék meg róla. Itt van a két füzet. Nem nehéz felismerni a csalást. íme, az első kérdés: Ki volt az uralkodó Napóleon után? A válasz: XVIII. Lajos. — Nos, tanár úr, ez még nem bizonyít semmit. A válasz helyes, mindkét gyerek ezt írta. — Ez természetesen logikus. De nézzük csak a második kérdést. így hangzik: Hova száműzték Napóleont. A válasz: If szigetére... — Ez persze tévedés. De hát nem képzelhető el, hogy ugyanaz a téves gondolat támadt két gyermekben is egyszerre? Szerintem ez elképzelhető ... — Végül is valóban elképzelhető. De van egy harmadik kérdés is. így szól: Mikor halt meg Napóleon? Az ön fiának a szomszédja így válaszolt rá: Nem tudom. És az ön fia így: Én sem ... Antalfy István fordítása megáll, felém fordul, s erősen figyel. — Kit keres? — szól át kisvártatva. Tudtam, hogy ezt fogja kérdezni. Elmondom azt is, miért tudom. Barangolásaim során idegenként sétálgatva a községek utcáin, az idős emberek mindenütt leplezetlen, sőt tolakodó érdeklődéssel firtatják, kihez jöttem, egyáltalán mi szél hozott falujukba. A gyerekek, a fiatalok ügyet se vetnek rám. Bezzeg az öregek elszántan rámszállnak, még utánam is futnak. Hányszor és hányszor történt ugyanaz. Az utcáról beköszöntem az udvarra, ahol szorgoskodó nénikét láttam, aztán tovább ballagtam. És mindig ugyanaz történt. Az öregasszony a kerítéshez sietve utánam szólt: kit keres, jóember? Némelyik tétován állt egy darabig, majd szaporán utánam lépett. — Nem a Szereke« nénihez jött véletlenül? De ismerős; Nem maga volt nálunk, a fiammal disznótoron? . -----1 számát I levédéseim I növelve-------------------- elnézően az zal magyaráztam a koros emberek kíváncsiskodását, hogy velejárója a második gyerekkornak. Ráérnek, unatkoznak, esemény, ha idegent látnak, tudni akarják, ki fia, borja. Közben-közben éppen beszélgetőkedvem jóvoltából az érdeklődőktől én kezdtem érdeklődni, kispadon üldögélve ilyenkor sok mindent megtudtam. Az igazat is, a lényeget is. Azt, hogy a kíváncsi öregeket nem a kíváncsisko- dás, egészen más hajtja. Reménykednek, hogy én vagyok a hírhozó, az az ember, aki éppen őket keresi, akit a gyerek Budapesten, Miskolcon, Dunaújvárosban megkért: úgyis felénk jársz, szólj be az öregemnek, jól vagyunk, hónap végén hazamegyünk, küldjenek néhány tojást és egy kakast. Sok-sok beszélgetés után rádöbbentem: szüléink az „egyedüllét” nagy-nagy árát fizetik fiaik egzisztenciájáért. Magukra maradtak. Korán és szinte végérvényesen elvesztették városba repülő gyermekeiket, hisz az ott meggyökeresedő lány vagy fiú annyi, mintha nem is volna. Sokan és sokszor elpanaszolták: fájdalmas érzés, hogy nincs körülöttük senki. Egyik szemük sír, a másik nevet. Találkoztam anyókával, aki csakugyan örömkönnyeket hullatva mesélte: egyik fia gépészmérnök, másik fia villanyszerelő, lánya ápolónő. De mikor látja őket. Ritkán. Legtöbbször csak ígérik, hogy majd ekkor, majd akkor a hajrá után, a nyári szünetben, ha kiveszik a szabadságot, aztán mindig közbejön valami, s nem lesz a látogatásból semmi. Esetleg a beígért egy hétből egy nap, a CSANKO LAJOS: Négy szál jegenye Négy szál jegenye, négy torony, négy cscrdítés az ostoron, négy égtáj felé hajladoz, ruhájuk négyszín harmatos. Négy kékpille a jegenyén, lengnek az isten tenyerén, s négy levél alatt alszanak, — megélnek vígan négy nyarat. Négy viola a fák alatt és négyen együtt ontanak négyféle mézes illatot, — négy ég önt rájuk harmatot... Négy órája, hogy láttalak. Bűvölten sugárzott a nap s karod nyújtottad — mondd, felém? — éreztem: lángot vet a szél. Éreztem: itt a pillanat, hogy négy halállal haljanak a bűnösök, a szeretők, lázítsanak négy temetőt, négy sírból holtak keljenek, régi dalt énekeljenek, négy éjjelen tánc dübögjön, négy fűzfa, jaj, nyöszörögjön, — négy vércsepp szívemre hulljon, hogy örökre megvakuljon, — magából mindenki kivet? négyszer csókold meg szememet... Négy szál jegenye, négy torony, magamnak vagyok oltalom, négy patakból ittam este, sugár fénybe, tűzbe esve, körös-körül tudom, hiszem, — egyedül, magammal viszem bánatomat, mi négyszeres, szerelmem-halálom, — szeress! Mit tehetünk ? | régóta várt egy nap helyett kurta félóra. Élet- for- mánkon változtatni lehetetlen. Százezrek szakadtak ki szülőfalujukból, életük más, jobb irányba fordult. Sorsuk, munkakörülményeik összehasonlíthatatlanul jobb, mint volt hajdan szüleiké. Öregjeink, apáink, anyáink viszont ezenközben megrövidültek. Nem, nem anyagiakban. Abban van nagy hiány, hogy ritkán látják. s nem érzik magúik mellett a gyerekeket. Nagy a távolság, s valóban rengeteg az elfoglaltság, meg más. a mi életformánk. De azért ne feledjük: a mama, a papa otthon a faluban a házból örökké kifigyel, autózúgásra azonnal az utcára siet és hosszasan várakozik a kiskapuban. Az öregember a hóna alatt a kétkilós kenyérrel még mindig a fa alatt állt. Hetvenévesnek néztem: sovány, ba- jusztalan. borotválatlan és kíváncsi. — Kit keres? — firtatja újból. — Várjon, átmegyek. Magát keresem — mondom kegyes csalással. — Küldték talán? — szól reménykedve — Nem küldött senki, mégis magát keresem. Gyerekei felől szeretnék érdeklődni, öregebbik fia, katonacimborám. itt járok, eszembe jutott, gondoltam meglátogatom. Hol találom V Hunyorog. — A Jánost? — Öt — Szegeden van. Vagyis Al- győn, az olajosoknál. Mind itthagytak. János bányász. Antal szakács Budán, Piri tanár Kiskunfélegyházán. János ritkán jár haza. Várjuk pedig egyiket is, másikat is. Az anyjuk különösen. Hasztalan várjuk őket. Leshetjük őket. Legalább közelebb lennének, de az egyik Szegeden, a másik Budán, a harmadik Félegyházán. A gyerekek megnősültek, a lány férjhez ment, ott a család, ott van nekik minden. — Csak segítik magukat. — Más miatt hiányoznak ők, nem azért, hogy segítsenek. Piri lányom ugyan hív: adják el, papa, a házat és jöjjenek Félegyházára. Hogyan tudjunk mi ott megszokni? Túrna Mihályt, hogy elözvegyült, a fia elvitte magához Pestre. Három hétig bírta az öreg, tovább nem. így se jó, úgy se jó. A János? Legalább írna, de nem ír. Hanem, ha katonacimborák, akkor most eljön szépen hozzánk. A máma nagyon meg fog magának örülni.----------:—:——;—>----: hóna I Gumicsizmában ? | alatt------------------------------- kenyérrel elindult. Mentem utána, követtem engedelmesen, s elhatároztam, náluk maradok estig és máskor is meglátogatom őket. Cs akhát Jánost várják. Elsőszülött fiukat. Túri-Tóth Tibor rajzai Nagymaros "5A& ?tro fI A bagi Petőfi utca udvah. Dunaharaszti udvar BOOR ANDRAS: Egyedül Fák éle peng zúg az őszi lárma Magány-szemedben fényük eltörött Sírdombon állsz holtig csöndbe zárva S fejedre hull egyre hull a köd Az üres taxiállomáson húszán ácso- rogtak reménytelenül. A sor legvégén egy negyven év körüli, műszőr buTrdás férfi topogott fázósan. Hirtelen megrezzent, mert valaki megkopogtatta a vállát. — Taxira vár? — hajolt a füléhez egy bőrkabátos fiatalember. — Nem is az esküvőmre — válaszolta mérgesen. — Hová akar utazni? — A Rottenbiller utcába. — Jöjjön velem, elviszem. Nekem is kell egy kis mellékes. Erre legyen szíves, itt befordulunk a másik utcába. A keskeny utcában egyetlen autó sem parkolt. — Hol áll a kocsija? Feketefuvar — Kocsim? Kedves uram, nekem még egy kerékpárom sincs. — Akkor, hogyan akar engem elvinni a Rottenbiller utcába? — Gyalog. Hová szalad ? Hallgasson meg! Ön egy fél óráig is várhatott volna arra a taxira. Innen, a Belvárosból, huszonöt perc alatt, kényelmesen. sétálva eljutunk a Rottenbiller utcába. Azt akarja mondani, hogy masának sürgős, fontos dolga van? Semmi sem lehet fontosabb mint az egészsége. Maga esy elkényeimesedett, hízásra hajlamos ember. Tudja-e, hogy naponta legalább egyórai gyaloglás csodát tesz? Fejleszti a tüdőt, a lábizmokat, jó hatással van az idegrendszerre. Gyalogoljon velem. Mellettem nem fog unatkozni, mert elmondom Önnek a legújabb pletykákat. Felidézem nagy emberek híres mondásait, ezenkívül negyvenezer viccet tudok kívülről. Elmondom az elsőt. Eev skót. elefántot vásárol. .. Félórába sem telt és máris jó hangulatban parkoltak a Rotten- bifler utca 46. számú ház előtt. — Megérkeztünk. Huszonegy forintot kapok — mondta halkan, udvariasan a fiatalember. — Borravalóval huszonöt. Rendben?-- Rendben. Köszönöm. — Barátom, csak azt mondja meg, hogyan számítja ki a viteldíjat — kérdezte kíváncsian az „utas . — Találomra mondok egy összege;. Tudtam, hogy Ön nem fog alkudni. — Igazán felfrissített. jót tett nekerr ez a kis séta — közö - te elégedetten a másik. — Most jut a? eszembe, még el kellene mennem Óbudára. Elvinne? — Sajnálom, máiéiért a munkaidőm. A garázsba megyei; vagyis haza az Anker közbe — válaszolta udvariasan a fiatalember. aztán második sebességre kapcsolt és hosszú lépteivel nekiiramodott a Wesselényi utcának. GALAMBOS SZILVESZTER
