Pest Megyi Hírlap, 1976. szeptember (20. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-12 / 216. szám

Mint eddig, a jövőben is számíthatnak a chileiek a magyar nép támogatására A Pest megyei szolidaritási hónap megnyitó nagygyűlése Cegléden Három esztendeje fasiszta terror tombol Chilében. = A Pinochet vezette katonatiszti csoport 1973. szeptem- í bér 11-én támadt a törvényes rendszerre. Megölte Al- ! lende elnököt és a népi egység sok ezer aktivistáját. I Börtönbe, koncentrációs táborba zárta a hazafiakat, | köztük Luis Corvalánt, a Kommunista Párt főtitkárát, | A szomorú emlékezetű évforduló alkalmából! chilei szo- 1 lidaritási hónapot rendeznek Pest megye fiataljai, 1 amelynek megnyitóját szombaton Cegléden tartották I meg. A város ifjúsági klubjában kiállítás nyílt, ahol | ifjú művészek mutatják be alkotásaikat. Ezenkívül sza- I / valóverseny, sportvetélkedők, pol-beat-műsor szerepelt = a programban. Este mintegy ötezer Pest megyei fiatal fáklyás felvonu­lása után szolidaritási nagy­gyűlést rendeztek, amelyen megjelent Antonio Fernandez, a Chilei Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsá­gának tagja, a DÍVSZ chilei alelnöke, Komáromi János, az MSZMP Pest megyei Bizott­ságának osztályvezetője, vala­mint dr. Árpási Zoltán, a KISZ KB tagja, a Pest megyei KISZ Bizottság első titkára. A nagy­gyűlésen dr. Nagy Sándor, ' a KISZ Központi Bizottságának titkára mondott beszédet. Bevezetőül felidézte a Pino- chet-diktatúra rémtetteit. Hangsúlyozta, hogy a nemzet­közi imperializmus ösztönzésé­re és támogatásával a fasiszta junta csődbe juttatta az orszá­got. A megtévesztett hadsereg Korszerűsítik a szállítást, az anyagmozgatást A Ráckevei Duna kapujában A több mint 60 éves Kvassay hajózsilipet kétévenként átvizsgálják és szükség szerint kijavítják. Idén augusztusban zárták le a forgalom elől és a Középdunavölgyi Vízügyi Igaz­gatóság szakemberei hozzáláttak a javításhoz. Jelenleg a VI- TUKI szakemberei is segítik a munkát, akik a zsilipkamra be­tonjának szilárdságát mérik ultrahangos vizsgálattal. A ter­vek szerint a karbantartást október 2-re fejezik be. a nép hóhéra lett, sok ezer ha­zafit meggyilkoltak, s állandó kínzások közepette ma is fog­va tartják a haladó pártok ve­zetőit, köztük Luis Corvalánt, a Kommunista Párt főtitkárát, aki szeptember 14-én tölti be 60. életévét. A chilei népnek most nagy szüksége van a nemzetközi szolidaritásra, a békeszerető erők támogatásá­ra, segítségére. Hangsúlyozta, hogy a szocialista országok kö­zössége, így hazánk népe, fia­taljai mélységes aggodalom­mal és együttérzéssel figyelik a chilei nép sorsának alakulá­sát. Kijelentette: miként ed­dig, a jövőben is számíthatnak a chileiek a magyar népre. Ezt követően Antonio Fer­nandez lépett a mikrofonhoz. Elmondotta többek között, hogy a súlyos gazdasági vál­ságba került ország népe mind erőteljesebben küzd szabadsá­gáért. Tolmácsolta a hazafiak köszönetét, hogy harcukat a magyar nép is támogatja. Ezután a nagygyűlés részt­vevői felhívást fogadtak el, amelyben arra kérik a magyar fiatalokat, hogy rendezzenek a chilei fasiszta rendszer rém­tettei ellen tiltakozó gyűlése­ket. Követeljék Luis Corvalán és a börtönben sínylődő többi harcostársa szabadon bocsátá­sát. A nagygyűlés színes műsor­ral fejeződött be. A szolidaritási hónap ese­ménysorozata a ráckevei já­rásban is megkezdődött. A megnyitó ünnepséget Sziget­halmon, a Pestvidéki Gép­gyárban rendezték meg. Teg­nap színes programokra is sor került. Megrendezték Rácke­vén a munkásfiatalok vers- és prózamondó versenyét. Meg­nyílt az Ady Endre Gimná­ziumban a szolidaritási képző- művészeti (kiállítás, politikai matiné volt a filmszínházban, majd sportrendezvényekre ke­rült sor, s este az utcabálon fiatalok ropták a táncot. Ma bemutatkoznak a nép­táncegyüttesek és zenekarok, az amatőr beategyüttesek és politikai dalénekesek. Láthat­nak a ráckeveiek hajómodell- bemutatót és sok sportese­ményt, este pedig nagygyűlés lesz a ráckevei sporttelepen. PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS Á MEGYEI TANÁCS LAPJA XX. ÉVFOLYAM, 216. SZÁM ARA I FORIXT 1976. SZEPTEMBER 12., VASÁRNAP Számadás kongresszus előtt Pest megye fogyasztási szövetkezeteinek küldöttértekezlete Vácott Tuza sándorné dr. terjesztette elő a MÉSZÖV elnökségének be­számolóját. A képen tőle jobbra: Rasmann István, Balogh László ég Patai János. ..... Koppány György felvétele Pest megye 30 esztendős fo­gyasztási szövetkezeteinek munkájáról, fejlődéséről, ered­ményeiről, a gondokról és az elkövetkező esztendők felada­tairól tárgyaltak tegnap a me­gye fogyasztási szövetkezetei­nek küldöttei Vácott, a műve­lődési központban, a MÉSZÖV küldöttértekezletén, a SZÖ- VOSZ VIII. kongresszusára készülve. Több mint 240 ezer szövet­kezeti tag képviseletében 230 küldött hallgatta meg Tuza Sándorné dr.-nak, a MÉSZÖV elnökének beszámolóját az el­múlt kongresszus óta eltelt időszak munkájáról, i együtte­sen vitatta meg a SZŐ VOSZ kongreszusi irányelvtervezetét, s mondta el véleményét a ben­ne foglaltakróL A MÉSZÖV küldöttértekez­letének népgazdasági jelentő­ségét aláhúzta az a tény is, hogy a tanácskozáson részt vettek a megye politikai és társadalmi szervezeteinek kép­viselői, és felszólalásaikkal erősítették azt a meggyőződést, ami a küldöttekben is egyönte­tűen alakult ki: minden lehe­tőt meg kell tenni azért, hogy Pest megye lakosságának nö­vekvő igényeit a kereskede­lemben és a vendéglátásban, a lakásépítésben, a takarék- szolgáltatásban egyaránt kielé­gítsék. A küldöttértekezleten meg­jelent és az elnökségben fog­lalt helyet Balogh László, az MSZMP Pest megyei bizottsá­gának titkára, Molnár Károly belkereskedelmi miniszterhe­lyettes, Jámbor Miklós, az SZMT vezető titkára, Patai Já­nos, a SZÖVOSZ elnökhelyet­tese, Lakatos Tibor, a Pest megyei Tanács elnökhelyettese és Lippai József, a KPVDSZ megyei titkára, valamint Vác város és a váci járás párt- és állami vezetői. A jelenlevők külön köszöntötték dr. Ecsedi Aladár alapító tagot és Domin Zsuzsát, a legfiatalabb küldöt­tet, a ráckevei iskolaszövetke­zet elnökét. Rasmann Istvánnak, a szobi ÁFÉSZ elnökének a küldöttér­tekezletet vezető elnöknek be­vezető szavai után Tuza Sán­dorné dr. részletes beszámolót adott a fogyasztási szövetkeze­tek tevékenységéről, a részköz­gyűlések tapasztalatairól, vala­mint a kongresszusi irányel­vek vitája során fölmerült kérdésekről, illetve javaslatok­ról. zeti munka időszerű tenniva­lóit. A küldöttértekezlet befejező aktusaként titkos szavazással megválasztották a Fogyasztási Szövetkezetek Országos Taná­csának hét Pest .megyei tagját. Az ÁFÉSZ-ágazatból Fabula Andrásáét, Ivanics Istvánnét, Magyaróvári Pált és Ulviczky Józsefet; a takarékszövetkeze­ti ágazatból Sörös Mihálynét és Tóth Katalint; a lakásszö­vetkezeti ágazatból Hortobágyi Istvánt. Megválasztották a VIII. kongresszus 61 megyei küldöttét is. (Tuza Sándorné dr. beszá­molóját, Balogh László felszó­lalását és a szekcióülések elnö­keinek referátumát a 3. olda­lon ismertetjük.) A PEMÜ TAKARÉKOSSÁGI INTÉZKEDÉSEI Nem kampánynak, hanem hosszú távra szóló program­nak tekintik a takarékosságot a Pest megyei Műanyagipari Vállalatnál. Legalább is ez tű­nik ki azokból a tervekből és a már megvalósított Intézke­désekből, melyekről a vállalat főkönyvelője, Somos Béla adott összefoglalót. A folyékony poliuretán alap. anyagot a jövő év elejétől tar­tálykocsik szállítják az NSZK- ból. A vállalatnál két nagy tá­rolótartályba szívatják át, majd csőhálózat juttatja el a földolgozó gépekhez. Ez ideig az évente körülbelül 1500 ton­na cseppfolyós anyagot hor­dókban szállították, és a fel- használásig gyáron belül legalább há­romszor kellett, jórészt emberi erővel mozgatni. A több mint másfél milliós beruházás két év alatt megté­rül. Ezentúl nem kell valutá­val fizetni a hordókért, meg­szűnik a hordókban megtapa­dó anyagból származó veszte­ség. Hasonló eredményeket vár­nak a szemcsés alapanyag mozgatásának korszerűsítésé­től is. Erre a célra már meg­vásárolták azt a hat tartályt, melyekből, a beépítés után pneumatikus rendszerrel jut el az anyag a munkahelyekig, ahol a borosrekeszeket és a po­lietilén, polipropilén csöveket gyártják. A termelés programozásá­ban az üzemi négyszög képvi­selői mellett a legtevékenyebb brigádok vezetői is részt vesznek. Figyelmet fordítanak olyan szempontokra, is, mint a szo­ciális és munkavédelmi kérdé­sek, mérlegelik, hogy szüksé­gesek-e a túlórák. A jó szerve­zés eredményét bizonyítja, hogy az első félévben már mindfn hónapban terv szerint teljesítették a programot, és lényegesen javult a hónapon belüli ütemesség is. A követ­kező feladat, hogy a termelés ütemességét az áruátadás egyenletessége kövesse, meg­szűnjenek a hó eleji csendes napok a raktárakban. Ezzel csökkenteni lehet a raktár­költségeket is. Dicséretes törekvése a PE- MÜ-nek, hogy devizát takarít­son meg az országnak. Import­pótló termékük a poliuretán talp és a hőre formálódó gyer­mekcipőtalp. amelyet az idén kezdtek gyártani. Bár a válla­lat tőkésimport alapanyagból készíti ezt a terméket, mégis így, egy talp csupán 0,9 dollár­ba kerül kettő helyett. Kísérleteznek azzal is, hogy a tőkés anyagokat hazai, vagy szocialista ké­szítményekkel helyettesít­sék. A tavalyi kísérletek után pél­dául az idén szinte csak az NDK-ból származó polietilén­ből készítették a borosrekesze-. két a korábban használt NSZK-beli és olasz alapanya­gok helyett. Ehhez azonban meg kellett oldaniuk az ada­lékanyag házon belüli hozzá­keverését. Ez azonban nem­csak egy új berendezés üzem­be állítását tette szükségessé, hanem többletmunkával járt. így a tőkés valutamegtakarítás haszna elsősorban népgazda­sági szinten értékelhető. Az idén hasonló kísérleteket foly­tatnak szovjet polisztirollal, amiből a cipőkellékeket terve­zik gyártani. A vállalat kapuin túl mutat az a kezdeményezés is, mely­nek nyomán — a cipőgyárak­kal együttműködve — szabvá­nyosítani kívánják egy-egy ci­pőipari kellék méreteit. Kö­vetkező lépésként szeretnének hasonló megegyezésre jutni a talpak hajlásszögének egysé­gesítésében is. L. T. Megkezdetitek a magyar-tanzániai külügyminiszteri tárgyalások Ibrahim Kaduma előadást tartott a Magyar Külügyi Intézetben A Púja Frigyes külügymi­niszter meghívására hivatalos látogatáson hazáinkban tartóz­kodó Ibrahim Kaduma, a Tan­zániai Egyesült Köztársaság külügyminisztere szombaton délelőtt a Hősök terén megko­szorúzta a Magyar Hősök em­lékművét. A koszorúzáson je­len volt Garai Róbert külügy­miniszter-helyettes, Csehik Ferencné, a Fővárosi Tanács elnökhelyettese és Bíró Károly alezredes, a budapesti helyőr­ség helyettes parancsnoka, va­lamint J. P. C. Ndobho, a Tan­zániai Egyesült Köztársaság budapesti nagykövete. A koszorúzást követően a külügyminisztériumban meg­kezdődtek a hivatalos tárgya­lások Púja Frigyes és Ibrahim Kaduma között. A Tanzániai Egyesült Köz­társaság külügyminisztere szombaton délben a Magyar Külügyi Intézetbe, látogatott. Meghallgatta Gyovai Gyula igazgató rövid tájékoztatását az intézet munkájáról, majd Afrika időszerű problémáiról tartott nagy érdeklődéssel kí­sért előadást. A küldöttértekezlet ezután három szekcióban folytatta munkáját. Külön tárgyaltak gondjaikról és feladataikról az ÁFÉSZ-ek, a takarélcszövetke- zetek, illetve a lakásépítő és fenntartó szövetkezetek kül­döttei. A szekcióülések után ismét plenáris ülés következett. Ba­logh László a jelenlevő me­gyei, illetve járási vezetők ne­vében köszöntötte a résztve­vőket, s elemezte a szövetke­Pujcs Frigyes Kubába utazik Púja Frigyes külügyminisz­ter, a közeli napokban hiva­talos, baráti látogatásra a Ku­bai Köztársaságba utazik Külügyminiszterünket dr. Raul Roa Garcia, a Kubai Köztársaság külügyminiszte­re hívta meg. Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke táviratban üdvö­zölte Teferi Benti dandártá­bornokot, Etiópia államfőjét, országa nemzeti ünnepe al­Pencre visz az út Űj burkolatot kap Penc halárában az út. A 2x4 centiméteres aszfaltréteget a hónap végére teríti el a Pest megyei Közúti Építő Vállalat, Bikics András vezette szocialista brigádja. Koppány György felvétele kaiméból. Ugyancsak távirat­ban köszöntötte Luiz Cabralt, Bissau-Guinea Köztársaság Ál­lamtanácsa elnökét, az ország nemzeti ünnepe alkalmából. Huszár István, a Miniszter­tanács elnökhelyettese, az Or­szágos Tervhivatal elnöke ma­gyar delegáció élén befejezte mongóliai látogatását, és teg­nap elutazott Ulánbátorból. A küldöttséggel indult haza Fa- luvégi Lajos pénzügyminisz­ter, valamint a Pozsgay Imre kulturális miniszter vezette delegáció is. Bíró József külkereskedelmi minisztert — aki Ausztriában tartózkodik — hivatalában fo­gadta dr. Bruno Kreisky oszt­rák kancellár. Mód Péter nagykövet, az UNESCO párizsi központja mellett működő magyar kép­viselet új vezetője megérke­zett állomáshelyére, és átadta megbízólevelét Amadou-öah- tar M’Bownak, a szervezet szenegáli főigazgatójának. Rabi Béla kohó- és gépipari miniszterhelyettes vezetésével kormányküldöttség utazott Tö­rökországba az izmiri őszi vá­sárra. A delegáció ellátogat Isztambulba és Ankarába is, ahol a török gazdasági "élet vezetőivel találkozik.

Next

/
Thumbnails
Contents