Pest Megyi Hírlap, 1976. augusztus (20. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-29 / 204. szám

1916. AUGUSZTUS 29., VASÄRNAP ASPERJÁN GYÖRGY: Mire a torkodig ér A férfi óvatosan vissza­fordult és látta, hogy az ala­csony, tömzsi ember még mindig követi. Most már nem lehetett kétsége: akar tőle va­lamit. Szíve szaporázott. A sarkon befordult. „Ha utánam jön, követ” — gon­dolta. Az idegen feltűnt. „Egy elhagyatottabb helyen elkap. Rám ordít, oldalba lök a pisztollyal, a feleségem pe­dig majd megkérdezi: Fiacs­kám, mi az ott az oldaladon, az a kék folt? És nem fogja elhinni...” Szaladni kezdett. Az első keresztutcánál befordult. Fu­tott egy keveset, aztán belé­pett egy sötét kapualjba. Egy pillanatig nem látott semmit. A sorban álló három kuka lassan formálódott előtte ... „Igen, ez lesz a helyes! Mö­géjük kuporodok. Itt nem keres! Miből is gondolná? Jaj, hogy reszketek!... Gyilkolni fog! Gyilkos, Gyilkos! Hopp, lépések!” Meghűlt a vére. Érez­te, elhidegül a homloka. Vala­ki bejött a kapun. Egy sihe- der. Az udvaron egy lánynak kiabált, majd a lépcsőházban eltűnt. A kukák mögött a férfi várt. Szeme megszokta a félho­mályt. Az órájára pillantott, negyedórája kucoroghatott. Minden átmenet nélkül jó­zan hullám indult benne. „Nem is engem követett Vé­letlen, hogy egy irányban jöt­tünk. Mit is akarna tőlem? Csak az életem van, meg egy kevéske zsebpénzem. Miért hiszem, hogy a világ közepe vagyok, hogy okvetlenül az én életemre tör valaki.., Ugyan! Ki volna olyan osto­ba, hogy miattam veszélyez­tesse a szabadságát, az éle­tét ... Emberölésért akasztás jár. Bizony-bizony. Ej, de os­toba is vagyok.” Félelme elpárolgott. Kilé­pett az utcára. Néhány fiatal jött nevetgélve. „Milyen kedvesek!” — só­hajtott. Cigarettát kotort elő, rágyújtott és átballagott a má-. sik oldalra. Kellemes szomo­rúsággal sütött az őszi nap. Egyszerű lett minden. De tudta, újból jelentkezik az a kellemetlen érzés, és nem lesz menekvés. A dolog úgy kezdődött, hogy enj ■szjci a mozioan attól rettegett, valaki a íejere vág, vagy Kellemetlen megjegyzést tesz, és neki védekeznie kell. Válaszolnia, mert nem marad­hat mások előtt szegyenoen. Éne a másik pofonvagja. És neki vissza kell adni... Fe­gyelmezte magat, mégis kép­telen volt a mozioan marad­ni. A nézők laoan tapoava ki- vereKeute magat. A felesége nem tudta eltalálni, mi tör­tem. értetlenül követte. Az utcán nekidolt a falnak. — Mi na jód van? — kér­dezte az asszony. — Rosszul vagy? ein válaszolt. Ezután minuig az utolsó sor­ba vett jegyet, a venueglooen a sarokna ült, áitalaoan olyan helyet választott, anol véunet- te magát. De a félelem nem csönde- süit. Arra gonuolt, ez netegseg. Elment az orvosnoz. íviagas, vornenyes arcú ember volt. Gyananvuan nezegette, amikor eimeseite a baját. — fiat, igen, igen... — so­kat sej te tuen vizsgaigatta. Kis kalapáccsal útogene a terűéi, egy tükrös szerkezettel a sze- meoe nezett. — Mas panasza? — Nincs kerem, csak ez. — Nanat, legyen nyugodt. Magának rnnes uaja! Az égvi­lágon semmi. A csaiaui eiete rendezett? Igen, gondoltam, hogy minden renunen van. Nezze, maga fáraót. Pinenjen. — Kerem, en fizikailag nem vagyok fáradt. — Nem is úgy ertem. Vala­mi kimerült magaoan, azért van az a kis kinagyas... Mondja, éjszakánként nem szokott arra eoreuni, hogy hi­deg mind a két láoa? Nem szokta súlyosnak erezni ma­gát? — Mélyen alszom, mélyen, mint egy kútoan. — Ne gondoljon semmire, csináljon Úgy, mintha nem volna semmihez semmi köze és meggyógyul — mondta az orvos és fáradtan mosolygott. A férfi úgy érezte, meg­könnyebbült, hiszen semmiség, ami vele történt. Egy kis ki­hagyás. Otthon expresszlevél vár­ta. A főnöke írt. Gyanúsnak találta. Holnap kiküldetésbe ment volna, és most hivatja a főnök. Nem szokás ez a válla­latnál. És belévágott, mért kell megjelennie a főnöke előtt. A múlt héten néhány kollégával szidták a főnököt. Ő nem. csak éppen a többiek­kel volt. Ekkor benyitott a fő­nök, dühösen végigmérte őket és őhozzá fordulva azt mond­ta: — Kolos vári, nine jobb dol­guk! Forgatta a levelet és biztos volt benne, hogy holnap ki­rúgják. Nem a felmondástól félt, hanem a megalázástól. A főnök majd lehordja, lehülyé- zi, ő pedig csak áll tehetetle­nül és nem üthet vissza ... Homályosan érezte, ezek a sötét gondolatok nem helye­sek. Egyébként is a főnök nem haraggal beszélt vele, hanem viccelődve, hiszen tegeződtek. Sőt, néhány aktuális viccet is elmondott. Ostobaság ez így — gon­dolta. — Én megbecsült ember vagyok. Vittem valamire az életben. Melós voltam, aztán mérnök lettem... Számíta­nak rám, a tapasztalatomra, az eszemre. A kollégák maguk közé fogadtak. Nekik csak Feri vagyok. Esetleg el is válhatnék ettől a megkopott asszonytól és elvehetnék egy fiatalt. Há­nyán ácsingóznak rám, szép nők is. De én nem! Játszom az erkölcsöset! A Képmutatót! Bizony azt! Ha volna eszem, megragadnám az első alkal­mat. De én sohasem teszem, amit gondolok, amit szeretnék, hanem raffinált gúzsba kö­töm magamat A magamba nyelt, ki nem élt vágyaim öl­nek meg. Mindig példát aka­rok adni! De kinek és minek?! Ki követ engem?! Ki tart jó­nak és rossznak!!!? Senki! A mindenki gyakorlata által megszentelt módon kell élnem és megszűnnek félelmeim.” Mindez komolyan és böl­csen hangzott. De hiába nyug­tatta magát. Félelme tovább fertőzte. Vacogott és remegett. A felesége ágyba dugta. Forró teával itatta. Reggel nyúzot- tan ébredt. Eszébe jutott, hogy meg kell jelennie a főnöke előtt és érezte, elfehéredik valami benne. A főnök kedvesen fogadta: — Nos, mit mondott az or­vos? — Semmit, semmi különöset. — Ne haragudj, hogy levelet küldtem, de tegnap, miután elmentél, jelezték, hogy ma jön a küldöttség. — Értelek, természetesen — mondta a férfi, de a főnök­nek egy szavát sem hitte. — Ügy látom, nem érzed jól magad. — Kicsit gyenge vagyok... mint egy vajúdó asszony... mint egy..., mint egy ... — írasd ki magad és pi­henj. Sokat dolgoztál az utób­bi időben. A férfi hazafelé átgondolta a helyzetet: „Világos minden, így akarnak tőlem szabadulni. Szerencsétlenné tesznek”. Egy utcasarkon a kocs­mából egy magas részeg férfi lépett ki. Majdnem fellökte. — Nem tud vigyázni? — Te, agyoncsaplak! — mondta a részeg. A férfi mindenről megfe­ledkezve a részegnek ugrott. A mentőben tért magához. — Nincs baj mondta az or­vos. — Csak bordatörés. A férfi behunyta a szemét és úgy érezte, boldog. fit • ÜOvíí'V FAZEKAS LAJOS: Hidak, csillagok Éj. A levegő tiszta és hideg, a fénynek mo6t nincsen udvara. Hidak, csillagok nézik a vizet; sötét házak. Ballagok haza. A túlsó parton neon-lámpasor, reklám villog — fények özöne. Egy dalt dúdolok, szerelemről szól; pár sor maradt csupán s a zene. A vízen fémek fény-hídja remeg, — fény-pillérek hegyén fény-hidak — a nyugalmat tartják; — a reggelek súlya alatt összeomlanak. Szentendrei udvar A pámmal a tó partján áll­tunk. Száz méterre tő­lünk, kezével vadul ka­lapálva egy nő kiáltozott a vízben. Azonnal észrevettük, hogy sejtelme sincs egyik úszó­stílusról sem, mert egyszerre úszni és integetni — lehetet­len. Megindultunk a parton, és kíváncsian figyeltük a nőt. — Nézd, fiam, micsoda mocskot ereget iparunk a víz­be. Ahányszor szegény kiemel­kedik a vízből, haja egyre vi­lágosabb lesz. Megálltam, ráérősen vára­koztam, amíg a nő feje fel­bukkan a vízből, és tüzétesen szemügyre vettem a haját. Apámnak igaza volt. S ekkor a' nő érthetetlen hangokat hal­latva újra kiabálni kezdett, — Te, apa, neked nem úgy rémlik, mintha fulladozna és segítségért kiabálna? — Nem hiszem — válaszolt apám lakonikusan. — Szerin­tem a fuldoklók össze-vissza csapkodnak a kezükkel a víz­ben. — Nem lenne jó azért mégis bedobni egy mentőövet? — És ha véletlenül fejbe találod? Képzeld el, mi lehet belőle... Míg így tanakodtak, sokan összegyűltek a parton. — Hol az ügyeletes mentő? — kérdezte kiáltozva egy le­barnult nő. J. SZAVASKEVICS: Nő a vízben — Elment valahová — vá­laszolták többen. — És hol a helyettese? Kell egy másiknak is lenni! Olyan szökés... — Az a szökés csak volt. Tegnapelőtt vízbe fulladt — közölte apám. A tömegből egy férfi vált ki, leült a homokos partra, és húzkodni kezdte a cipőjét. — Meg akarja menteni? — kérdezte kíváncsian a napbar­nított nő. — Óh, micsoda tisz­teletreméltó dolog! :.*u u. . A férfi lerángatta cipőit, kí­váncsian turkált mindkettőben, majd tanácstalanul nézett kör­be. — Ne zavartassa magát — szólt hozzá apám. — A lyukas zokni nem lealázó. — Érdekes, milyen hamar szétszakadnak — jegyezte meg a férfi. — Uram, ne tartsa fel azt az embert — kiabált a nap­barnított nő. — Hadd vetkőz­zön, különben belefullad az a szerencsétlen. — Bocsánat, mit kell csinál­nom? — kérdezte elhülve a cipőivel babráló férfi. A tö­meg egyre nőtt, teljesen körül­zárták. — Ugorj azonnal, te vén szi­var! — kiáltották kórusban. — Mire levetkőzik, késő lesz — búgta fenyegető alt­hangon a napbarnított. — Ugorj, ahogy vagy! — kiáltotta valaki a tömegből. — De könyörgöm, én nem tudok úszni — tiltakozott ijed­ten a férfi. — Akkor mi a fenének húz­tad le a cipődet? — Kavics volt benne... — Hazudik! — ordított egy izmos, kisportolt fiatalember. — Ne higgyenek neki, ki akar bújni a felelősség alól — szólt közbe apám. — Nem akar segíteni a fuldoklón. — Vízbe vele! — ordították mindannyian. — Hadd mentse ki a betyár! Kezénél, lábánál fogva meg­ragadtuk, meghimbáltuk elő­re, hátra, aztán egy erőteljes lendülettel a vízbe dobtuk, egészen közel a fuldokló nő­höz. Ha valóban nem tud úsz­ni, ez legalább jó lecke lesz neki. Tanulságos, igazi minta­óra. Baraté Rozália fordítása BORBÉLY TIBOR: Útfélen — félúton KISUNOKA Kisunoka nagymamája panaszko­dott, hátrányban van a gyerek, mert az apja jól fekszik! (Mármint, hogy biztosan ül a helyén, s jól keres!) Kisunoka végül is művész lett. Nagymami panaszkodott: minek csi­nálnak ennyi művészt?! Éhen hal a kisunoka. Szerencse, a nagynénje meghívta magához egy pár hónapra (ugye szép ez a lap Kas Vegasból?), de mi lesz, ha hazaiön? Nagyanya most csupa derű. Távollétében sok ezer forintos díjat nyert a kisunoka. Az aranyos. KERÍTJÜK TELKEINKET Angol szokás helyett, ahol élősö­vény jelzi csak a választóvonalat, a mi hétvégi törpe telkeinknél kő- és vaskerítés mutatja az odatelepültek összetartozását. Lakótelepeinken kí­nálja magát a magasházak közötti nagy, füves terület, izmosodó fács- káival: kerítsetek be! Csináljatok belőlem védett játszóteret, padokkal a kismamáknak. A szűk erkélyekről bámulnak lefelé a szülők, szoronga­nak a gyerekek. Kevés, kevés a ját­szótér, repül a sóhaj a tanácsok felé. Lakótelepek kishatalmai, egyesülje­tek! Szülők, kerítsük védetté ott, ahol kell, a közterületet! NÉZZE, SZÁNTÓ „A maga kopasz főnökének örök­ké borzas a haja a termelési tanács­kozások után. Nem akarjuk lebe­szélni, dehogy. Kezdeményezzen csak bátran, pakoljon ki, ha úgy érzi, oka van rá. Csak azt nem ért­jük, meg a főnöke is minket mace­rái a kérdezősiködésével, ki az isten áll a maga háta mögött?!... Szóval azt mondja Szántó, hogy a marxiz­mus meg a Magyar Szocialista Munkáspárt?!” TÁNCZENE A kora reggeli augusztusi napfény barátságosan csillog az iroda előteré­ben, ahol az ügyfelek várakoznak. Még nyolc óra sincs, de már min­den szék foglalt. A sorszámok el­fogytak. A frissek élvezhetik a meg­szerzett nyugalmat. Békéjükre a hi­vatal alkalmazottja vigyáz íróasztala mögött. Jó hangú zsebrádió sugároz­za á zenés műsort. Szól a tánczene, a hivatalnok zajtalanul reggelizik. Elhangzik az ötödik sípszó. Kossuth rádió, Budapest. Nyolc óra. Híreket mondunk. A temetkezési irodában elkezdődik az ügyfelek fogadása. SZEMÉTLEDOBÓ Kevés a munkaerő. A hatalmas bérházakban ki szedné össze a sze­metet? Megszületett a szemétledobó. Minden emeleten ajtós helyiség. Csővezeték a földszintig, ahol kuká­ba gyűlik a szemét, reggel elviszi az autó. Tiszta. Gyors. Bölcs részé a csi­náld magad mozgalomnak. Csinál­nám. Csinálnánk. Nem lehet. Az aj­tók zárva, hiányzik a csővezeték is. Nem engedélyezte a KÖJÁL. Nagy a fertőzés veszélye. Kilenc éve szállít­juk hát liften a szemetet a földszinti tárolóig. Szállítjuk a csecsemőket, a kiskutyákat a liftben. Kilenc év ta­pasztalata bizonyítja: nincs fertőzés, nincs veszély. A lezárt szobácskák a KÖJÁL-t igazolták. GYÓGYÍTÓ KÖRNYEZET A modem kórház előcsarnoka a luxusszállodák hangulatát idézi. Szí­nes kerámiaburkolat a falon, kényel­mes fotelek, duzzadó levelű zöld nö­vények. Levelük fényes, ápolt. Az előtér harmadát ügyesen választja el a halacskát mintázó, levegőt párá­sító csobogó. A főfalon nyugalmat áraszt a hatalmas faliszőnyeg. Az át­ellenes főfal előtt az ideiglenesség látszatát kelti már hat éve az üveg­kockás deszkatákolmány, a büfé. Területe akkorácska, mint egy mo­dem lakótelepi konyha. Két eladó szorgoskodik. Nehezen kerülgetik egymást. A megmaradó helyen terül el az „áruválaszték”. A kalicka előtt mindig hosszú a kétfelől álló sor. Jobbról a betegek, balról az orvosok, nővérkék. Őket soron kívül szolgál­ják ki. A létszám sohasem teljes, sietniük kell. A halacska nyugodtan hallgatja a víz csobogását. Fénylenek az örökzöld növények. LEVÉLSZEKRÉNY A lakótelep házainak földszintjén napjaink méhkaptársora várja a postást. Begyűjti a hírmézet, amit gazdájuk kiperget az érkező levelek­ből. Várja az újságost, az előfizetett lapokkal, s abból is lehet néha édes­séget szippantani. Ha megtalálja őket, aki várja. Évekig kitépett aj­tócskák panaszolták az értelmetlen pusztítást. Majd változott a „módi”. Érintetlen ajtócska mögött üresen várta gazdáját a szekrényke. Nem őrzik az őrzőt! Tízéves a leveles­láda. Ünnepel. Zárt ajtaja mögött ott lapul a már egy hete várt lap, a Szovjet Irodalom. Lapjai körömmel szamárfülezve, ahol az olvasója megpihent. De megérkezett. A he­lyén van. Köszönti a szekrényke a változó tudatot. AUTÓBUSZ Az első ajtónál felirat: „Kérjük, ne álljon az ajtó élé, mert a veze­tőt akadályozza a kilátásban!” Évek óta fogalmazom: „Kérjük a »vezetőket«, ne fogadják el olyan autóbusz tervét, amelyiknél már né­hány ember miatt tragédia történ­het, ha nem lát a vezető!” Meg azok a heverő alkatrészek. A végállomá­sokon elhullajtott csavarok, meg a hozzá nem értőnek ismeretlen szer­kentyűk. De drágák. Megröptetem a gondolatot: ha összeszedném őket, kerítenék egy karosszériát, mit kez­denék egy Ikarusszal? LAP Expressz lapot adok fel a postán. A címzett: miniszterelnök-helyettes. Rámnéz a kislány az ablak mögül. Bocsánat, mondja, behúzza a kisfüg- gönyt, elsiet. Először ketten, végül öten tanakodnak a terem közepén. Néhány perc múlva már elhúzza a függönyt. Fizetek. A válasz posta­fordultával érkezik. Nem egyformán veszik mindenütt a lapot. Mészáros Géza rajza

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents