Pest Megyi Hírlap, 1976. augusztus (20. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-20 / 197. szám
/ III. ÉVFOLYAM, 197. SZÁM MMilrAliJiJ 1976. AUGUSZTUS 20., PÉNTEK Mindenki nevében A gyarapodásért — közösen A mai napon országszerte az alkotmány napját ünnepük és a hagyomány szerint ennek keretében tüntetik ki azokat, akik a legtöbbet tették szűke bb hazájuk szépítéséért, gyarapításáért. Sok helyen, így megyénkben, és szűkebb területünkön, a gödöllői járásban is, új létesítményeket avattak és avatnak e napokban. Gazdái területüknek Mondhatjuk tehát, hogy augusztus 20-án minden esztendőben valamiféle mérleg készül az elvégzett munkáról, reflektorfénybe kerülnek a legjobban munkálkodó aktivisták. Ám e települések gyarapítása elsősorban a tanácsok kezében van. „A tanácsok mindinkább területük felelős gazdái és össztársadalmi feladataink megoldásában is hatékonyan vesznek részt” — mondotta Kádár János, a XI. pártkongresszuson. A felelős gazdák azonban nincsenek egyedül, nincsenek magukra hagyatva, hanem a lakosság és a helyi vállalatok, üzemegységek és szövetkezetek tevékeny részvételével dolgoznak, oldják meg a feladatokat; vagyis a tanácsok ma már mindenütt könnyen elérhető támaszra lelnek. Ez a kapcsolat persze sehol nem jött létre magától. Igaz — járási példák is vannak rá —, hogy egyik helyen könnyen, másik helyen nehezebben találtak egymásra. A központi és a helyi célok hatékony, jó ütemű megvalósítása csak akkor történhet meg maradéktalanul, ha állandó és rendszeres a közeledés, a tanács, a lakosság és a nem tanácsi szervek között. Elmondhatjuk, gyakorlattá vált. hogy a kapcsolat érdekében mindegyik fél fesz valamit, sőt az együttműködésnek az utóbbi esztendőkben hatékony gyakorlati formái alakultak ki? Támaszkodhatnak rájuk Az egyik, mindjobban terjedő forma, amely közvetlen utat nyit a haladás felé: az együttműködési szerződések megkötése. Járásunkban erre példa lehet az, amelyet az aszódi nagyközség; közös tanács és a Petőfi Múzeum, a gödöllői városi tanács és a Hazafias Népfront városi bizottsága kötött. Általánosságban elmondható, hogy ezekre a megállapodásokra főként a tanácsok törekednek. Az együttműködések nyomán — rengeteg példa van rá — a szocialista brigádok ugyancsak rendszeres patroná- lóik az óvodáknak, az iskoláknak, s egyáltalán: minden területen lehet rájuk számítani. Gödöllőn a társadalmi munka tekintetében kiváltképp szép eredményeket lehet felmutatni. Az, hogy néhány esztendővel ezelőtt létrehozták a tanácstagi alapot, azt bizonyítja, hogy a lakosságot a tanács nemcsak segítő kézként kezeli, hanem fontos támasznak is tekinti. Öröm volt írni azokról a járda- és útépítési akciókról, utcahosszat végzett árok- tisztításokról, amelyket a gödöllői tanácstagi körzetekben szerveztek. Kevesebb szó esett — méltatlanul — mindeddig városunk vállalatainak, üzemeinek és intézményeinek a városfejlesztésben való részvételéről. Pedig a számok bizonyítanák. A lakosság és az intézmények Gödöllőn 1974-ben csaknem 3,5 millió forint értékű társadalmi munkát végeztéit, s tavaly ez az összeg már duplájára emelkedett. Ha ezt tekintetbe vesszük, bizony nem is meglepő, hogy a Pest megyei városfejlesztési és szépítési versenyben a második hely jutott Gödöllőnek. De lépjünk a város határain túl, s megláthatjuk, hogy fal- vaink életében is egyre hatékonyabb erőkké nőnek az együttműködő felek. Csak egy példa; sokat írunk a községek útjairól, amelyekkel kapcsolatban sok panaszos levél érkezik szerkesztőségünkbe is. Az útépítések fontosságát mutatja, hogy minden faluban ünnepnek számít — mint ahogy az lesz holnap Bagón — egy-egy rövid szakasz megnyitása. Egy- egy faluban talán nem mérhető eléggé e területen a fejlődés, összességében mégis jelentékeny útépítésről számolhatnánk be. Az elmúlt tervidőszakban harmincnégy kilométernyi szilárd burkolatú járda készült el járásunkban, s az építési költség a lakosság mind lelkesebb társadalmi összefogása nyomán jelentősen csökkent. Falvainkban egyre több óvodás gyermeket kell elhelyezni, s a községi tanácsok minden lehetőséget megragadnak, hogy bővítsék a régi intézményeket, vagy, mint ahogy ez sem ritka, újat építsenek. Az arány igazán imponáló: ma járásunkban az óvodás korú gyermekek 63 százalékának jut hely az intézményekben. További 225 gyermeket tudnak majd elhelyezni a jelenleg épülő és átadás előtt álló óvodákban. Ami mindenütt azonos Ezekben a szép eredményekben nemcsak a tanácsoknak és a lakosságnak, hanem az együttműködő üzemeknek, vállalatoknak is nagy részük van. Az együttműködések apró, de egy-egy faluban bizony nagyon is jelentős példával lapunkban is gyakran foglalkozunk. Az elemzést lehetne mélyíteni, a példákat hosszan sorolni, mégis az egyszerűbb utat választjuk, és az alkotmánynapi ünnepségek egy olyan mozSikeres volt a kedvezményes vásár TÖBB MINT MÁSFÉL MILLIÓS FORGALOM Augusztus 14-én zárult a Gödöllő és Vidéke ÁFÉSZ áruházában a kedvezményes nyári vásár. Az áruház öt osztályán egymillió-hatszázhat- vanhétezer forint értékben adták el a 30—40 százalékkal leértékelt árucikkeket. A tavalyihoz képest 152 százalékos volt a nyári forgalom. A * tapasztalatok szerint a nyári férfiingek, a gyermekes női kötöttáruk, frottírruhák és fürdőruhák voltak a legkelendőbbek, a forgalom hatvan százalékát ezek tették ki. A méteráruosztályon a karton és selyem, valamint a nylon iránt volt a legnagyobb a kereslet. Ami a kartonanyagot illeti: a kiárusítandó háromezerből mindössze ötven méternyi maradt meg. A farmeröltönyök, női kosztümök és bakfisruhák, a kempingfelszerelések, továbbá a szandálok mind elfogytak. F. B. zanatára hívjuk fel a figyelmet, amely mindenütt azonos. Mert minden esztendőben emlékezetes szép pillanat, amikor a nemzetit színű szalaggal átkötött kenyeret a területgazda intézmény vezetője: a tanácselnök veszi át. Mindenki nevében. Fehér Béla Alkotmánynapi ünnepség az MGI-ben Pályázat — eredményhirdetés Alkotmánynapi ünnepséget tartottak 18-án, szerdán, a Mezőgazdasági Gépklsérleti Intézetben. Az ünnep jelentőségét Bakos István tudományos főosztályvezető méltatta. Szokás szerint ekkor hirdették ki az úgynevezett realizált kutatási pályázat eredményét, amelyben azoknak a kutatási témáknak a felelőseit jutalmazták, amelyeket legalább öt évvel ezelőtt zárták le, s amelyekkel a legeredményesebben segítették a mezőgazdaság gépesítését. A pályázatot Balázs Ferenc ügyvezető igazgatóhelyettes értékelte, ezt követően pedig egy kiváló dolgozó kitüntetést és igazgatói dicséreteket adott át. Az intézet kiváló dolgozója lett Papp Tamás tudományos munkatárs, igazgatói dicséretben pedig 22-en részesültek. Óvni a város parkjait, vizeit Természetvédelmi tennivalók Gödöllőn és a környékén A Pest megyei Természetvédelmi Bizottság tavaly Gödöllőn megvizsgálta, hogy milyen feladataik vannak a táj természetes állapotának megvédésében. Az akkor meghatározott feladatok közül többet már megvalósítottak, amiben része van a helyi természetvédelmi bizottságnak. A további tennivalókról beszélgettünk Balázs Istvánnal, a megyei természetvédelmi felügyelővel. — Tavaly, azon a jelentős novemberi tanácskozáson szedtük először sorrendbe, hogy Gödöllőn a közvetlen környékén, milyen tennivalóink vannak a tájvédelem érdekében — mondotta Balázs István. — A város természetvédelmi szempontból is értékes terület. Elég, ha csak a három hatalmas parkra gondolunk, amelynek védelme elsőrendű közügy. Két évvel ezelőtt megnyitották a közönség számára a Felső, vagy ahogy sokan ma is nevezik — a Kastély-parkot. Védetté akkor válik — ahogy azt a városi tanács kérte — ha feltüntetik, hogy milyen ritka természeti adottságok miatt van erre szükség. Dr. Jean- plong József, a Gödöllői Agrár- tudományi Egyetem docense szakmai leírást adott a Felsőpark növényvilágáról és ennek alapján történik majd a döntés. Más tennivalók is vannak ennek érdekében, amelyeket már a városnak kell megoldania. A régi kastélyépületben most szociális otthon működik, azonkívül, lakóépületek is vannak. Sokan állatot tartanak és nem megoldott a szemétszállítás. A szemeteléssel, a rongálással egyébként is sok a gondunk. Elég, ha az Erzsébet parki állapotokra utalunk, ahol vasárnaponként a természetvédelmi bizottság tagjai szoktak felügyelni. Ennek a parknak a felújítására, helyrehozatalára jelentős összeget költöttek, szomorú, hogy rendjére, a fákra és a növényekre a kirándulók olyan kevéssé vigyáznak. Az a tapasztalat, hogy csak az átfutó látogatók rongálják a parkot. Persze, a város lakói is többet tehetnének az. Erzsébet park rendezettségéért. Ugyanígy védett területté kívánja nyilvánítani a város az Alsó-parkot, de ennek a megvalósítására, illetve az értékek számbavételére csak akkor kerülhet sor, ha az ottani építkezést már befejezték. A városi természetvédelmi bizottság jelenleg a nagyon szép, de elöregedett Ady Endre sétány fasorának a felújítását, készíti elő. Egyenként szemrevételezik a törzseket, melyiket lehet az ismert eljárásokkal felújítani, meggyógyítani és melyiket kell kivágni. A kivágott fák helyére folyamatosan ültetik el az új csemetéket. Gödöllőn és közvetlen környékén a vízvédelemért is van j mit tenni. Nem messze a város- i határtól van a Duna—Tisza | közti vízválasztó. A Rákos még a Dunába viszi a vizeket, de a máriabesnyői Egres-patak a Galgán át már a Tiszába fut. Dr. Pápai Miklós, a természetvédelmi bizottságon belül különösen nagy buzgalommal munkálkodik a Rákos-patak védelmében. Szorgalmazza, hogy a patakforrást rendezzék, akárcsak a másik patakeredőt az Űr-réten. Nemcsak Gödöllő határában, másutt is megtörténik, hogy afféle szeméttelepek keletkeznek: engedély nélkül oda hordják ki a törmeléket, mint ahogy a péceli Várhegy mögötti kiserdőt is elcsúfítják. k. m. Bontják a régit, készül az új Gödöllőn jó ütemben haladnak az alsóparki lakótélén építésével. Felvételünkön: Palla László és Andre Ferenc a Közép-magyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalat dolgozói a környék egyik régi betonútját bontják. Ifj. Fekete József felvétele Az aratástól a kenyérsütésig (2.) Ha az utolsót is megszegték A felszabadulás után alig akadt olyan ház Valkón, ahol ne lett volna kemence. Sahol kemence volt, ott a gazdasz- szony biztosan ismerte a kenyérsütés fortélyát is, ami eléggé nehéz munka volt. Hogy hetente hányszor kellett kenyeret sütni egy-egy asszonynak, azt két tényező határozta meg. Elsősorban a család létszáma, másodsorban a kemence nagysága. Sok népes család élt a faluban, s ezeknél a házaknál naponta be kellett fűteni a kemencébe... A három-négy személyből álló családok viszont egy héten csak egyszer sütöttek kenyeret, ha a kemencébe hát kenyér pirulhatott egyidejűleg.. Ez volt a nagy méretű. A kis méretű kemencében csak négy fért el. Míg a padló nem csepeg A tíz vagy még több személyt számláló családoknál több asszony is tudott kenyeret sütni, de mindig ugyanaz fogott hozzá, s ha megbetegedett vagy egyéb ok miatt nem tehette, csak akkor sütött a másik. Tudományukat leányfejjel kellett elsajátítaniuk, mert ha férjhezmenetel után az ifjú pár külön házban kezdte meg az életet, a menyecskének nem illett az anyjához menni kenyérért. Az ilyen szerencsés helyzetben levő asszonyra hetente csak egy alkalommal nehezedett a sütés gondja, mert a nagy, kerek kenyerek sokszor nyolctíz napig is elegendőek voltak. Újabb sütésre csak akkor került sor, ha az utolsót is megszegték. így diktálta az egyéni érdek és a gazdaságosság. Ezért fogyasztották el a több napos kenyeret a módosabb házaknál is, mégpedig az utolsó morzsáig. A kenyérsütéshez már az előző este készülődtek. A gazdasszony bevitte a konyhába a teknőt, s annyi szakajtó lisztet szitált bele, ahány kenyér befért a kemencébe. Azután a teknő egyik végét szabaddá tette, s elővette az előző sütés alkalmával meghagyott magkovászt, amit itt sütnivalónak neveztek és beleáztatta egy fazék langyos vízbe. A szétázott magkovásszal a teknő üres végében kevés kovászt kavart, s letakarta a teknőt sütőabrosszal, ami kizárólag erre a célra használt közönséges lepedő volt. Másnap reggel ismét vizet melegített, amelyben annyiszor fél marék sót o’dott fel, ahány kenyeret sütött. Amíg a víz melegedett, a ga-dasszony összekeverte a teknőben a lisztet és a kovászt, majd ráöntötte a langyos sós vizet. Ezután következett a kenyérsütés legnehezebb és legfárasztóbb mozzanata, a dagasztás. A gyakorlatlanoknak azt szokták mondani, hogy: addig dagassz lányom, míg a padló nem csepeg, akkor már biztos jó lesz! A padló ugyan nem csepegett, annál jobban a dagasztó homlokáról a verejték. Különösen nyáron, amikor kendő nélkül is melege volt az illetőnek, hát még kendőben ! Pedig a kendő ilyenkor kötelező volt. Természetesen nem a tréfás mondás alapján döntötték el, mikor elég a dagasztásbói, hiszen akkor sokan húsz perc után abbahagyhatták volna. Addig kellett nekiveselkedve gyúrni, dagasztani, amíg a kovász le nem vált a kézről. Ez a művelet általában egy órát igényelt, és többnyire megállás nélkül végezték. Tehát ha levált a kézről, abbahagyták a dagasztást, s a kovászt egy óra hosszáig állni hagyták a teknőben. Ez alatt az idő alatt fűtöttek be a kemencébe. Fűtőanyagként többnyire szárat és szőlővenyigét, vagy ahogy itt mondják vinegét használtak. A begyújtás után annyi szakajtót sorakoztatott a gazdasszony az asztalra, ahány kenyeret sütni akart, s ezeket ruhaszalvétával kibélelte. Miből lett a vakarcs? Mikor a kovász már egy óra hosszáig állt, egy tányérral félretettek belőle a következő sütéshez magkovásznak. A sütnivaló meghagyását nem illett elfelejteni, mert a külcsönkérőt kicsúfolták. A több't kiszakajtották, ami úgy történt, hogy a kovászból a teknő egyik végébe annyit húztak, amennyi egy kenyérhez kellett, s addig forgatták, míg gömbölyű nem lett. Ezt szakajtóba tették,* s a tetejét meghintették liszttel. A szakajtós után összekaparták kanállal a maradékot, ami szintén szakajtóba került. Ebből lett a gyermekek kedvence, a vakarcs. Míg a szakajtóban keltek a kenyerek, a gazdasszony a tűzre ügyelt. A kellő fűtöttséget úgy állapították meg, hogy a téglával kirakott kemence alját a piszkafával kissé meg veregették, s annak szikráznia kellett. Ha nem szikrázott még tüzelni kellett. Ha a tészta megkelt és a kemence elérte a megfelelő hőfokot, szemvonóval kikaparták a parazsat és a hamut a kemence elé, vagy ha volt hamugödre a kemencének, abba. A megkelt tésztát sütőlapáton berakták. A vakarcs tetejét betevés előtt megsózták. A kamra rácsos polcán sorakoztak A kemence^ száját betámasztották a tévővel. Néhány helyen ezt sárból készítették, s gyakran eltörött. A vindófnit, a kemence ajtaját csak behajtották. A kenyerek kereken két óra hosszáig sültek, de közben meg-megnézték őket, hogy el ne égjenek. A tévőt azonban túlfűtés esetén sem volt szabad hosszabb ideig elvenni, mert kihűlt volna a kemence alja is. A fölösleges meleg elvezetésére külön nyílás szolgált, melyet dugónak nevezett agyagkockával zártak el a kemence ajtaja fölött, és szükség esetén csak ezt kellett kihúzni a helyéről. Két óra alatt szép barnára sültek a kenyerek. A gazdasszony kihúzta a szemvonóval őket, és hideg vízben megmosta. A kenyerek azután a kamra rácsos polcára sorakoztak fel, ahol jól szellőztek, s így óva voltak a penészedéstől. Öt évvel ezelőtt még akadt néhány ház Valkón is, ahol rászánta időnként magát a gazdasszony a sütésre, de az utóbbi három évben egyetlen helyen sem fűtöttek be e célra. A finom, nagy, kerek ke nyerek nem bírtak továbl gurulni az idővel... Bene Mihály 4 * * t