Pest Megyi Hírlap, 1976. augusztus (20. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-20 / 197. szám

rar» 'étpS W Kfimtm 1976. AUGUSZTUS 20., PÉNTEK GÖDÖLLŐ, KAZINCZY LAKÓTELEP Száz gyermeknek - könnyűszerkezetből A gyerekek hamar megszerették a külsőre is impozáns óvodát és tágas játszóterét. Ifj. Fekete József felvétele Kettős ünnep Dunakeszin Jubileum ä MÁV Ötvenéves a vasúti személyszállítás bázisa Az elnökség. Az első sorban (balról jobbra): Barát Endre, Balog! László, Rödönyi Károly, Bakó Károly. A gyárrészlegek dolgozóinak felvonulása a tribün előtt Autóbuszváró, játszótér Letkés és Ipolytölgyes közös tanácsa tegnap este 7 órára a csupán néhány száz lelket számláló Ipolytölgyesre hívták alkotmány napi ünnepségre a két község lakóit. Két okuk is volt erre. Az egyik, hogy el­készült az autóbuszváró, a má­sik, hogy játszótér épült a gye­rekeknek. Vannak talán, akik azt hi­szik, nem nagy dolog az egész. Ipolytölgyesen. mégis mind a kettőnek nagyon örülnek, hi­szen az autóbusz-közlekedés az egyetlen kapcsolat a külvilág­gal, nem mindegy, hogy a na­ponta utazók hóban, fagyban, sárban hol várják a járműve­ket. A másik, csupán kis lé­pés, de mégiscsak jelentős, hogy a fiatalok ne hagyják el szülőfalujukat, hogy megálljon a község elnéptelenedése. A kulturált gyermekintézmények, pihenőhelyek a községet von­zóbbá teszik. S aki maga is jelentősen besegített az épít­kezésbe — mint a helyi társa­dalmi munkások —, az meg is becsüli, vigyáz is az új létesít­ményekre. Tegnap délelőtt ünnepélye­sen avatták fel Gödöllő új százszemélyes óvodáját. Az ünnepség az óvodások Klubavató Tegnap, augusztus 19-én este avatták fel a hévízgyörki mű­velődési házban a bagi és a hévízgyörki fiatalok KISZ- klubját. A két helyiség kiala­kításából a fiatalok tevéke­nyen kivették részüket, társa­dalmi munkában festettek és a belső átépítésen is lelkesen dolgoztak. A bagi nagyközségi közös tanácstól 30 ezer forin­tot kaptak a klub berendezé­sére, ebből tetszetős, modern bútorzatot és játékokat vásá­roltak. A klubbal szomszédos könyvtár az új létesítményben helyezi el a folyóirat-olvasót, így a fiatalok nemcsak játsz­hatnak, szórakozhatnak,’ de ta­nulhatnak is. Budakalászon, a Lenfonó- és Szövőipari Vállalat művelődési termében a szentendrei járás legtöbb társadalmi munkát végző lakóinak adta át a lei- tüntetéseket Bodor Zoltán, a Plazafias Népfront Pest me­gyei bizottságának politikai munkatársa. A járási ünnepség keretében tizenketten kaptak Kiváló Társadalmi Munkás ki­tüntetést, hárman a HNF me­gyei bizottsága által alapított Közösségért emlékplakettet, s ketten a Társadalmi Munkáért kitüntető jelvényt. Szentendrén, a Pest megyei Művelődési Központ és Könyv­tár épületében Marosvölgyi Lajos, Szentendre tanácsának elnöke a Városért kitüntetés­ben részesítette a Szentend­réért legtöbbet tevő tíz társa­dalmi munkást. Az ünnepsé­get követő munkás—paraszt ta­lálkozón, a művelődési központ klubjában Inzsel Ottó, a HNF Pest megyei bizottságá­nak helyettes titkára adott át Bakó Károly igazgató a ven­dégek sorában üdvözölte Rö­dönyi Károly közlekedés- és postaügyi minisztert, valamint Balogh Lászlót, az MSZMP Pest megyei Bizottságának tit­kárát, Barát Endrét, a váci já­rási pártbizottság első titkárát, Jámbor Miklóst, az SZMT ve­zető titkárát, dr. Árpási Zol­tánt, a KISZ Pest megyei bi­zottságának első titkárát, a megyei párt-végrehajtóbizott­ság tagjait, Gulyás Jánost, a Vasutasok Szakszervezetének titkárát, megyei, járási és nagyközségi párt-, állami, tár­sadalmi vezetőket, hazai és külföldi testvérüzemek képvi­selőit. Az igazgató köszöntő szavai után méltatta alkotmányunk ünnepének jelentőségét, majd Urbán Lajos miniszterhelyet­tes, a MÁV vezérigazgatója mondott ünnepi beszédet. Is­mertette a fokozatosan fejlő­dő üzem összekovácsolódott kollektívájának fáradságos, de sikerekben gazdag útját is. — A Budapest—Vác vasút­vonal megnyitása után 80 esz­tendővel, 1926-ban alapították és helyezték üzembe Dunake­szin az akkori Pulmann-rend- szerű, négytengelyű személy- kocsik MÁV javítóüzemét, 660 dolgozóval. A mai jubileumi évforduló az üzem életén kí­vül nagy jelentőségű az egész magyar közlekedés, a Magyar Államvasutak fejlődésének tör­ténetében is — mondotta. Visszapergetve az éveket, a járműjavító hősi korszakaként jelölte meg a közvetlenül a felszabadulás utáni időszakot, amikor a népgazdaság vérke­ringését jelentő közlekedés új­jáépítési feladataiból nagy rész hárult a dunakesziekre, mivel a MÁV személykocsiparkjának 60 százalékát elhurcolták, s az országban maradiaknak is 56 százaléka megsemmisült. Ilyen körülmények között kellett megteremteni az alapvető sze­mélyszállítást a magyar vas­úton. Ezt vállalták a dunakeszi üzem dolgozói is. Később a ja­vítási feladatok mellett új pro­filt kapott az üzem: megkezd­ték a négytengelyes kocsik gyártását is. — Ma, 25 év távlatából meg­állapíthatjuk, hogy a kettős tevékenység nélkül a jelenlegi MÁV személykocsi-állomány nehezen alakulhatott volna ki — hangsúlyozta a miniszterhe­lyettes. — Ez idő alatt 2635 járművet gyártottak itt, köz­tük az Utasellátó Vállalat spe­ciális háló- és büfékocsiit, sőt műszaki célt szolgáló, vizsgá­latokat, méréseket, más funk­ciót ellátó kocsik is készültek. A miniszterhelyettes említést tett a hetvenes évekre jellem­ző folyamatról: A gyártási és javítási arányok megváltozásá­ról, miszerint 1980-ra az üzem kapacitásának 90 százalékát a javítás köti majd le. Így kí­vánja a MÁV kocsiparkjának gazdaságos fenntartása. kitüntetéseket. Négyen kaptak Kiváló Társadalmi Munkás ki­tüntetést, ketten Társadalmi Munkáért kitüntető jelvényt, s ugyancsak ketten a HNF me­gyei bizottságának emlékpla­kettjét. Az Érdemes Társadal­mi Munkás kitüntetést húszán vették át Turcsányi Imrénétől, a HNF városi bizottságának titkárától. Tegnap délelőtt 10 órakor került sor a Hazafias Nép­front nagykőrösi szervezeté­nek kibővített elnökségi ülésé­re, melyen megjelent Pásztor István, a városi pártbizottság első titkára és Kocsis Jánosné, a városi tanács elnöke. Ünne­pi beszédet mondott Horváth Lehel, a Hazafias Népfront vá­rosi bizottságának elnöke. Ezt követően Csípő Balázs, a Ha­zafias Népfront helyi titkára kitüntetéseket adott át. A Ki­váló Társadalmi Munkás ki­tüntető jelvényt kapták né­gyen. Érdemes Társadalmi ;— A jelentős termelési és fejlesztési eredményekhez a párt, a szakszervezet és a KISZ összehangolt segítségére is szükség volt — mondotta, majd elismerően szólt az üzem kom­munistáinak élenjáró munká­járól, s a különböző verseny­mozgalmakban jeleskedő szo­cialista brigádokról, ifjúmun­kásokról. Említést tett a tradíciókkal rendelkező szakmunkásképzés­ről, a kulturális életről is. Végül körvonalazta az V. öt­éves tervben az üzemre váró feladatokat, melyek megvaló­sítását biztosítottnak látja, mi­vel olyan kollektívára számít­hat a népgazdaság, amely négy alkalommal nyerte el a SZOT és a Minisztertanács Vándor­zászlaját és nyolc alkalommal tűzhették ki az üzem homlok­zatára a kitüntető Élüzem cí­met. Befejezésül további sikereket kívánt a KPM, a magyar vasút vezetése a és a vasúti főosz­Munkások lettek húszán, a Kö­zösségért emlékplakettet ket­ten, a Társadalmi munkáért lei- tüntető jelvényt ugyancsak ketten vették át. Cegléden, az alikotmánynapi ünnepség keretében Banczik Tivadar, a Hazafias Népfront városi bizottságának titkára adta át a kitüntetéseket a tár­sadalmi munkában élejárók- nak. Négyen Kiváló Társadal­mi Munkás, húszán Érdemes Társadalmi Munkás kitünte­tésben részesültek. Két akti­vista kapott Társadalmi mun­káért kitüntető jelvényt, ket­ten pedig Közösségért emlék- plakettet vettek át. Gödöllőn, a városi alkot­mánynapi ünnepségen tüntet­ték ki azokat az aktivistákat, akik a társadalmi munkában jártaik elöl. Vilmos György, a városi népfrontbizottság tit­kára adta át két társadalmi munkásnak a Közösségért em­lékplakettet. Kiváló Társadal­mi Munkás kitüntetést kaptak négyen, Érdemes Társadalmi Munkás kitüntetést húszán, ketten pedig kitüntető jelvényt vehettek át társadalmi tevé­kenységükért. tály párt-, valamint szakszer' vezeti bizottsága nevében. Az ünnepi beszéd után Rö dönyi Károly miniszter és Ur bán Lajos kitüntetéseket adót át. Kitüntetések Több évtizedes helytállásáér a Munka Érdemrend bronz fo kozatával tüntették ki Márku Klára villanyhegesztőt. Közlekedés Kiváló Dolgozó ja miniszteri kitüntetésben ré szesült Reisz Ödön termelés irányító. Kiváló Vasutas kitüntetés kapott Módos Ferenc munka védelmi megbízott. Érdeme Vasutas kitüntetést vett át Ga ramszegi József meós és Gábo József lakatos brigád vezető. A Szocialista kultúráért mi niszteri kitüntetésben részesül három, a kulturális életbe: még ma is aktívan tevékeny kedő nyugdíjas: Zsiday István Bessenyői József és Kígyós*i István. ötven dolgozónak nyújtottál át a Kiváló dolgozó jelvényt é oklevelet. Az ipari és a mezőgazdaság munkásság szoros összetartozá sát, barátságát fejezte ki Gön dics Lajosnak, az Alagi Állam Tangazdaság igazgatójának fel szólalása. Hagyományos jel képként ez alkalomból új bú zából sült kenyérrel ajándé kozta meg a minisztert. Az Internacionálé elhangzó sa után látványos tornabemu tató és kulturális műsor szó rakoztatta az ünnepeiteket. Horváth Anita Kulcsátadás szeptemberben Érden, a Dagály utcába.: .tegnap délután 15 órakor li — nagycsaládosoknak készü lő — lakás műszaki átadási történt meg. A 10 lakást nyoli árából, 3 millió forintos költ séggel, s a helyi lakosok, va lamint az érdi és törökbálint építőtábori fiatalok összefogó, sával építették. Az ünnepélyes átadásra egy hónapon belü kerül sor. Nemcsak építették, a védnökséget is vállalták ÚJ ÓVODA A BUDAÖRSI LAKÓTELEPEN Joggal büszkék az új óvodára az ünnepség részvevői. Bozsán Péter felvétele Tavaly ősszel 300 — több­nyire fiatal — család költözött be a budaörsi lakótelep új ott­honaiba. Mintegy ezer ember lakásgondja megoldódott, de ebből született a következő gond: hová tegyük a gyereke­ket, míg dolgozunk? A járási pártbizottság és a járási hiva­tal átérezve a feladat súlyát és társadalmi összefogást kért a megoldására. Tettrekész és ál­dozatvállaló partnerekre talált a Pest megyei Tanácsi Terve­ző és a MEZÉPSZER Válla­latban, a Sasad és Vörös Ok­tóber tsz szocialista brigádjai­ban, valamint a Néphadsereg katonáiban. Ez a társadalmi összefogás tette lehetővé a ter­vezett egy év lerövidítését alig több mint 7 hónapra, s azt. hogy tegnap délelőtt átadhat­ták rendeltetésének a 150 sze­mélyes óvodát, mely szükség esetén 200 gyerek befogadásá­ra is alkalmas anélkül, hogy zsúfolttá válna. Egy kis figyelmesség: az óvoda bejáratánál márvány­tábla fogadja a látogatót az alábbi felirattal: „Épült 1975 decembertől 1976 júliusig. Ter­vezte a Pest megyei Tanácsi Tervező Vállalat, kivitelezte a MEZÉPSZER Közös Vállalat. Köszönetünket fejezzük ki az építőknek, a társadalmi össze­fogásban részt vevő Sasad és Vörös Október tsz dolgozói­nak, a Magyar Néphadsereg katonáinak. Budaörs nagyköz­ség Tanácsa.” A budai járási pártbizottság tanácstermében kezdődött az átadási ünnepség, melyen részt vett Krasznai Lajos, a budai járási pártbizottság első titká­ra, dr. Kolmann Ferenc, a bu­dai járási hivatal elnökhelyet­tese, Török Ferenc, a tervező, Leipán Tibor a kivitelező vál­lalat igazgatója, Ág István, a Sasad Tsz elnöke és Kusza Béla, a Vörös Október Tsz el­nökhelyettese. Krasznai Lajos köszönetét mondott a tervezőknek és ki­vitelezőknek áldozatkész és gyors munkájukért, mellyel lehetővé tették a járás, sőt a megye egyik legszebb, legmo­dernebb gyermekintézményé­nek határidő előtti átadását. Már a műszaki átadás alkal­mával elismerő oklevelet kap­tak a társadalmi munkában élenjáró szocialista brigádok — erről lapunkban is írtunk. — Most a MEZÉPSZER Vál­la’atnak és az említett kato­nai alakülat KlSZ-szervezeté- nek adta át a dicsérő okleve­let az első titkár és 4 mun­kásnak, Herczeg Lajosnak, Kecskés Jánosnak, Trecska Józsefnek és Tolvaj Meny­hértnek az építőipar kiváló dolgozója kitüntetést. Végül felkérte a két szövetkezetei és a közös vállalatot, vállalják el az óvoda állandó, örökös patronál ását. Ág István, a Sasad Tsz el­nöke mindhármuk nevében köszönetét mondott a segít­ségért, s mint mondta, öröm­mel vállalják a patronáló sze­repét. S hogy őszinték voltak ezek a szavak, az is bizonyít­ja, hogy mihelyt kiértek az óvodához, tervezgetni kezd­ték: milyen virágokkal lehet­ne csinosabbá tenni az ud­vart, hogyan rendezzék be a szocialista brigádok által épí­tett babaházat, Minden helyiségeid látszik, milyen nagy gonddal és szere­tettel építették a gyerekeknek. Alátétes melegpadlóval bur­kolták, hogy ha elesik a gye­rek, ne üsse meg magát. A Vörös Október Tsz szocialis­ta brigádjai társadalmi mun­kában lambériával borították be a 6 foglalkoztató falát, az eredeti tervtől eltérően — je­lentős többletmunkával — 120 négyzetméteres „ugróis­kolát” alakítottak ki az eme­leten, stb. És mindezt úgy, hogy a tervezett 8,5 millió fo­rintos beruházási kereten be­lül maradtak. Igaz, hogy 9 millió a végösszeg, de ebben már a belső berendezés is benne van. A terjedelem szű­kös volta miatt nem tudjuk megfelelően érzékeltetni, mi­lyen szép ez az új óvoda, az azonban biztos, hogy szeptem­ber 1-én örömmel veszik majd birtokukba a budaörsi aprósá­gok. T. Ágoston László Budakalászon, Szentendrén. Nagykőrösön, Cegléden és Gödöllőn Elismerés társadalmi munkáért > műsorával kezdődött, ezt kö­vetően Benedek János, a Gö­döllői Városi Tanács elnöke a nemzetiszínű szalagot átvágva adta át rendeltetésének a tele­pülés legújabban elkészült gyermekintézményét, amely a város egyik szépen fejlődő ne­gyedében, a Kazinczy-lakótele­pen épült föl. A tetszetős, könnyűszerkezetes építmény a nyíregyházi MEZŐGÉP Válla­lat, az Országos Szakipari Vál­lalat és a Gödöllői Városgaz­dálkodási Vállalat dolgozóinak munkáját dicséri. Igaz, hogy az új intézmény átadása késett, mégis elkészül­te nagy lépés afelé, hogy Gö­döllőn az óvodai elhelyezési gondok enyhüljenek. Rövidesen lebontják az Imre utcai óvo­daépületet, így az új helyen csak egy csoporttal többet tud­nak elhelyezni. Az igények ki­elégítése érdekében épül még jelenleg a kastélyparki, ugyan­csak százszemélyes, valamint Máriabesnyőn — átalakítással — egy hatvanszemélyes óvoda. Gödöllő új, korszerű gyer­mekintézményében négy fog­lalkoztatóhelyiség van, s az ud­varon sok játék, több homoko­zó várja a város legifjabbjait. Az avatási ünnepség végén az óvodások virággal köszöntöt­ték a vendégeket. F. B.

Next

/
Thumbnails
Contents