Pest Megyi Hírlap, 1976. augusztus (20. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-20 / 197. szám

T

Társak v

/gyermek a nagyobb testvér, s a szülő, ^ idős ember, a támaszt kínáló ismerős vagy ismeretlen, az érzelmek kötötte emberpár a társ kezét keresi. Talán léphetne, haladhatna mindegyikük kezük összekul- csolása nélkül is, de úgy érzi, hiszi, s azt tapasztalja,, jobb, biztonságosabb, meghittebb, ha kezük kapcsolódik. Nemcsak testi, fizikai összetartozást tanúsít a másikért, a másik után kinyúló kéz, hanem lelki, idegi megnyugvást is ad; tartozunk, kötődünk valakihez. Túlzás-e átplántálni a jelkép mondandóját a társadalom bonyolult terepére, s feltételezni, ott sincs máskülönben? Aligha rugaszkodunk el a realitásoktól, ha ezt tesszük. A társadalom történeti fejlődésének logikája vezet el a két alapvető osztály kezének mind erősebb ösz- szefonódásáig, a munkás—paraszt szövetségig.

Vannak e szövetségnek ünnepi, látványos pillanatai, mint a mai nap is. Alaptörvényünk, az Alkotmány mondja ki, rögzíti ezt az összetartozást, a munkásosztály vezető szerepét, munkások és parasztok hatalmát. Mégis, hisszük, a legfontosabb törvény betűinél is mélyebben ivódott tudatunkba a köznapi tapasztalat. Ezerféle kisebb és nagyobb ismeret, bizonyíték arról, hogy ez a szövetség él, hat, jelen van mindenütt és mindenben. Az összefogásra, a tudatos együttcselekvésre milliónyian vagyunk tanúk. Igaz, a tanúságtétel formája időről időre változott. Volt, hogy ipari üzemek munkásai szerelték össze rissz-rossz darabokból a földekre induló gépeket, villanyvezetékeket húztak a csendben guggoló falusi házakhoz, s volt az is, hogy a mezők népe rakott meg szekeret, vasúti kocsit élelemmel, így enyhítve városban élő munkás testvérei gondjain.

Messzire jutottunk az első lépésektől. Olykor illendőbbnek érezzük a nagy, összefoglaló tényeket, mint a hétköznapi apróságokat. Valóban, egy nemzetközi tudományos konferencián sokat mond a résztvevőknek, ha azt hallják: Magyarországon a nemzeti jövedelem évi átlagos növekedése 1920 és 1945 között nem érte el a két százalékot, míg a másik negyedszázadban, 1950 és 1975 között 5,7 százalékot tett ki. Mi azonban, akik nemcsak megtermelői, de felhasználói is voltunk az utóbbi negyedszázad nemzeti jövedelmének, idegsejtjeinkben, bőrünk minden pórusán érezzük a kétszer huszonöt esztendőt élesen elválasztó különbséget. Haladásunkat legfőképpen mégsem anyagi gyarapodásunk igazolja, hanem emberi méltóságunk, jogunk korábbiakkal össze nem hasonlítható foka. Az, hogy a munkás—paraszt szövetség szilárd köveire fölépülhetett egy rendszer, mely mindenféle tekintetben a dolgozó embert tartja a középpontban állónak, a legfontosabbnak.

'J'ömegek tapasztalták és tapasztalják, hogy a két alapvető osztály érdekeltsége közös, céljaik egységesek, tevékenységük eredményeinek hasznosítása nem ismer megkülönböztetéseket. Olyan társadalmat formáltunk magunknak, ahol minden ember számít, s nemcsak állampolgári jogon, hanem cselekvő, szövetséges társként, testvérként örömben és bajban. E tudati és érzelmi hasonulást szűkebb és tágabb környezetünkben egyaránt meglelhetjük. Hiszen regények, szociográfiák lapjaira húzódott vissza az a keserves valóság, mely „rendet” szabott szegény és gazdag között, mely előírta, ki hanmét választhat barátot, párt, ki hová juthat el a társadalmi elismertség lépcsőfokain, kinek mi engedtetik meg, ki kit hogyan süvegeljen, szólítson, kitől, mitől féljen, miről álmodjon, mire vágyakozzon.

Nyitott társadalomban élünk — fogalmaznak a szociológusok. Meglehet, soha nem hallotta e megjelölést a gyermek, de tudja, jövőjének kovácsa elsősorban és döntő mértékben saját maga. Az lesz belőle, amit képességei, akarata, szorgalma alapján elér, s nem beleszületik sorsa, holnapja megváltoztathatatlanságába. Szembe kell néznie követelményekkel, de ezek nem léte bizonytalanságát, származása meghatározó jegyét tudatják vele, hanem azt, mit kíván és vár el tőle a társadalom. Tegnapunk, jelenünk és jövőnk alapját, a munkás—paraszt szövetséget nem az ünnepélyes deklaráció, hanem a mindennapos cselekvés élteti, erősíti, gazdagítja. Ezért példaképünk, milliószámra megformálandó eszményünk a kötelességén felül is munkálkodó, a közösség erejét nem sajnáló ember. Az, aki hatalmát jól gyakorolja, azaz meggyőződéssel vallja, tetteiben érvényesíti, hogy a jogok kötelezettségekkel járnak, egyik a másiktól pem válhat el.

Az így gondolkodó és dolgát napról napra teljes szívvel tevő százezrek érték el, hogy ma az ipar egy hónap alatt anyait termel, mint a felszabadulás előtt egy egész esztendőben. E tömegek alkotása az embert a kegyetlen robottól megszabadító iparosodott mezőgazdaság, a megyében a másfél évtized alatt fölépített százezer laXX. ÉVFOLYAM, 197. SZÁM ARA I FOHI.XT 1976. AUGUSZTUS 20., PÉNTEK

Felvonták az állami zászlót

Az alkotmány napját köszönti az ország

Megemlékezések a járásokban, városokban — Új óvodákat, bölcsődét\ iskolát, üzleteket avattak Pest megyében

Az alkotmány ünnepének tiszteletére csütörtökön délután az Országház előtt, a Kossuth Lajos téren ünnepélyesen, katonai tiszteletadással felvonták a Magyar Népköz- társaság állami zászlaját. A Gellérthegyen ugyancsak katonai tiszteletadás közepette vonták fel a magyar nemzeti lobogót és a munkásmozgalom vörös zászlaját.

Tegnap országszerte, így Pest megyében is megkezdődtek az alkotmánynapi ünnepségek. A múlt ködébe veszett

sok-sok augusztus 20-án állam- alapító István királyunkra emlékeztünk, s huszonhat év óta felszabadult népünk jogainak alapját, alkotmányunkat ünnepeljük ezen a napon. Az ünnep az új kenyérnek, az aratóiknak is szól, egész dolgozó népünk háláját tolmácsolja a mezőgazdaságnak a gabonáért. Hagyomány már, hogy erre az ünnepre új létesítményekkel is gazdagodik az ország. Pest megye városaiban, községeiben is bölcsődéket, óvodákat, iskoláikat, korszerű

üziemeket adtak át augusztus 20. alkalmából.

Üj kincseinkben együtt vannak anyagi javaink és társadalmunk erőfeszítései, az önként vállalt munka értékes eredményei. A megye városaiban, községeiben sokezer óra önzetlen társadalmi munkát jutalmaztak azokkal a kitüntetésekkel, amelyeket ezekben a napokban a Hazafias Népfront, a tanácsok lelkes aktivistáinak, a szocialista brigádok tagjainak adtak át. (összeállításunk a 3. oldalon.)

Kettős ünnep Dunakeszin

kás. E tömegek mozdulnak meg, ha bárhol segítségre, támaszra van szükség. Ök teljesítenek kommunista szombatot sajátjuknak tekintett, bár személyükhöz ritkán kapcsolódó célokért, ők ültek a perzselő nappalból a fülledt éjszakába nyúló műszakban a kombájn vezetőfülkéjében, s tették ezt zokszó nélkül. A kenyérért is, kötelességtudatból is, de azért is, mert látták, mások ugyam'gy cselekednek, s büszkék arra, hogy ők seim maradtak hátrább, tőlük is tellett annyi, ha nem több. A legfőbb országépítő erő nem anyagi, fejlesztési javak tömegétől, nem az embertől elválasztott technika minőségétől, korszerűségétől függ, hanem e gondolati, tudati szint emelkedésétől, az azonosulás hogyanjától, léptékétől.

1\/1 a ünnepi gyűlések emelvényein, munkás—paraszt találkozók baráti csoportjaiban sok szó esik a szövetségről, az összetartozásról, s annak nemcsak fényesen sugárzó, hanem árnyékosabb vonásairól is. S nem azért esik szó erről, mert így illik, mert mindannyian érezzük az összefonódó kezek biztató, bátorító, társakról valló melegét. Lehet, e melegség a legutóbbi hetekben csupán annyi volt, hogy soron kívül elkészült néhány alkatrész a hibásak helyére a földeken mormogó gépekhez, útnak indult néhány tehergépkocsi, hogy megfelelő áron legyen zöldség a gyárkapu előtti pavilonban. Ám mégis, e szinte semmiségek is beloptak csöppnyi örömöt a szívünkbe, s a társak szívébe, mert megint tettünk kötelességünkön felül valamit, ami több, mint amennyi jár.

Ha visszapillantunk tegnapjaink sűrűjébe, s holnapunk körvonalait fürkésszük, mennyi ilyen tett, természetes cselekedet sorjázik elénk! Tépyként s feladatként, már számbavehetően, még tervként. Tegnapunk mások sorsával kötődik egybe, holnapunk sem választható el mások, a társak jövőjétől. Olykor szeretnénk senkit sem látni, elvonulni a magunk lakatlan szigetére, s mégis, akkor érezzük jól magunkat, amikor a közösség karja fog át, amikor tehetünk s tesznek értünk.

Több a köznapunk, mint az ünnepünk, s nemcsak a naptárban, hanem a szövetség mikéntjében is. Társak vagyunk, s nem azért, mert hangoztatjuk ezt, hanem mert a cselekvésben szorosan összefonódik a kezünk, s a célba érkezéskor egymás mellett állunk.

Mészáros Ottó

PEST

MEGYEI

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK!

próbáját, a régi műhelyekben gyártott favázas kocsiszekrényeket. Majd a háborús évek fotóin látható a kórteremnek berendezett csarnok. A felszabadulás előtti hetekben a munkásoknak sikerült megmenteni az üzem gépeit, s így az 1945. január 29-én készült képek már az élet megindulásáról tanúskodnak: helyreállítják a sérült vágányhálózatot. Ezután egymást váltják a korszakok: „Arccal a vasút felé”, az ötvenes években HÉV-, villamos-, motor- és pótkocsikat, büfé- és hálókocsikat gyárt az üzem külföldre is. A kiteljesedést a Bah típusú négytengelyes személykocsi jelenti, amelyből tizenöt év alatt 1800-at adtak át a forgalomnak.

Az utóbbi évtizedekben erőteljesen megváltozik az üzem arculata: felépül a B-csarnok, korszerűsödnek a műhelyek, bevezetik a szalagszerű javítást. A kocsiszekrénygyártás európai színvonalú. Dunakeszi a személyszállítás fontos bázisává nőtt fel, a MÁV négytengelyes kócsiállományának 70 százalékán az üzem gyártási tábláját láthatjuk. A kiállítás híven tükrözi a megváltozott szociális körülményeket: bemutatja az új öltözőt, mosdót, üzemi konyhát, munkásszállót, óvodát, ipari tanulók kollégiumát. Végül a járműjavító területét teljesen átfogó makett érzékelteti, hogy a félmilliárdos rekonstrukciónál milyen lesz az üzem a hetvenes évek végén.

Délelőtt 10 órakor tömegesen érkeztek a DVSE-sportpá- lya elé a zászlókkal, táblákkal felvonuló dolgozók: osztályonként, gyárrészlegenként csoportosulva haladtak el a tribün előtt. A szocialista brigádok kitüntetéseikkel, versenyzászlóikkal díszített transzparenseket emeltek a magasba, ötletes, óvodai hangulatot idéző bábukat hoztak magukkal a bölcsőde és az óvoda fehér köpenyesei. Az üzem fúvószenekara szünet nélkül játszotta a pattogó ritmusú indulókat.

A pálya zöld gyepén állították fel az elnöki emelvényt, külön helyet jelöltek ki az „üzemalapítóknak”, az 1926-os esztendőtől itt dolgozó, ma már nyugdíjas kortársaknak, akiket piros szegfűcsokrokkal úttörők és ifjúgárdisták fogadtak.

A Himnusz felcsendülésével egyszerre állt vigyázzba a mintegy háromezres tábor, nemcsak az üzem dolgozóit, hanem a nagyközség lakosságát is képviselték.

Benjámin László gyönyörű költeményével, a Tavasz Magyarországon című verssel, Egressy István színművész előadásában, kezdődött az ünnepség.

(Tudósításunk -a 4. oldalon.)

I Dunakeszi határában piros, dagadó vitorlaként

= transzparens íveli át az utat. A felirat az ünnepségre I érkező vendégeket köszönti. Augusztus 20-a az idén | nemcsak az alkotmány, az új kenyér fogalmával ötvö- = ződik egybe, hanem a nagyközség legnagyobb iizemé- 1 nek, a Dunakeszi MÁV Járműjavítónak 50 éves fcnn- * állásával is.

AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA

I

A zászlóerdőbe öltözött üzem művelődési központjában kezdődött meg csütörtökön a reggeltől délutánig tartó jubileumi rendezvénysorozat. Fél 10-kor az ifjúsági klubban nyitották meg az üzemtörténeti kiállítást. Az 1926-tól napjainkig eltelt időszakot bemutató ipari tárlaton fényképek, dokumentumok illusztrálták a gyártelep fejlődését, megörökítve az első itt készült pullmankocsi- kat, az első szerelvény fűtő-