Pest Megyi Hírlap, 1976. augusztus (20. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-14 / 192. szám

MOHOMJDÍKÍ A PEST M E GYEI HÍRLAP K_0 L Ó NKIA DA S A Lakásuk: a klubszoba Vándorló geodéták Parcellák — építkezőknek XVIII. ÉVFOLYAM, 192. SZÁM 1976. AUGUSZTUS 14., SZOMBAT Jó ütemben dolgoznak Épül a vízvezeték-hálózat Gondot okoznak a késedelmesen fizetők A brigádok lassan-lassam a monoriak személyes ismerősei­vé válnak. Megjelennek egy hűvö« reggelen, letáboroznak az ái\Vkparton, reggeliznek, az­után zúgni kezd a markológép, ássa az árkot a csöveknek. Emeli, félrerakja a földet, la­pátok is járnak a nyomában, majd a brigádtagok a kötele­ket ragadják -meg, s leenge­dik a csöveket az árkok mé­lyére. Az utcabeliek, ahol ép­pen a DunavöLgyi Vízgazdál­kodási Társulat dabasi részle­gének munkásai dolgoznak, elégedetten méregetik: gyorsan haladnak. Minden délben megérkezik a kék busz, ebé­delni viszi a brigádtagokat, délután folytatódik a munka, épül Monor vízvezeték-háló­zata. — Méghozzá jó ütemben — kaptuk a tájékoztatást a mo­non vízrtársulás központi iro­dájában. — Eddig negyven ki­lométeren teletették le a csö­veket, a terv szerint halad­nak, nincs kiesés anyaghiány vagy egyéb ok miatt. A társu­lás egyébként a napokban tartott küldöttgyűlést, ahol H. Kovács Jánost, az új elnö­köt megválasztották. A meglehetősen gyakori ve- zetőváOtozás szerencsére nem hátráltatja a munkát, a tár­sulás ügyintézőinek azonban gondot okoznak a késedelmes fizetők.. A nem tagok közül 456 család befizetési lapját kellett, 1 millió 360 ezer fo­rint hátralék behajtása érde­kében — átadniuk az illeté­kes szervnek. De nem fizet­nek pontosan a társulás tag­jai sem, s Mr pénzügyi gond­ja miattuk még nincs a tár­sulásnak, várják a hátralékok mielőbbi törlesztését. Ahhoz ugyanis, hogy Monornak vég­re közműhálózata, egészséges ivóvize legyen, elengedhetet­len a lakosság segítő közremű­ködése, a vállalt hozzájárulás pontos befizetése. K. Zs. A Dunavölgyi Vízgazdálkodási Társulat dabasi részlegé­nek dolgozói Monoron, mintegy 30 kilométeres szakaszon, 100-as vízvezetékcsöveket fektetnek le. Az árok kiásását hid­raulikus markológép segíti, kezelőjének, a fülkében helyet foglaló Miloszemi Imrének irányításával. A Kvassay Jenő négyszeres szocialista brigád tagjai a Bocskai utcában dolgoznak. Iff. Fekete József felvételei Vendégek érkeztek másfél hónapja a monori járási mű­velődési házba. Vaságyakat állítottak fel a klubszobában — hiába, nincs szálloda —, ott töltik az éjszakákat. Kora reg­gel a határba gyalogolnak, vi­szik kezükben, a hátukon a felszerelést, a műszereket, teo- dolitokat. Mit is csinálnak tulajdon­képpen? A kis csoport vezetője, Szku- bán István éppen az ajtót zár­ná, indulna haza a hét végé­re. Dunaharasztiba, amikor megállítom a kérdéssel. Kész­séggel invitál „lakásukba”, ahol máskor a művészetbará­tok körének és más szakkö­röknek a tagjai találkoz­nak. A háromhon após vendé­geskedésnek az lesz a haszna, hogy újabb parcellázott terü­letekkel gazdagszik majd a nagyközség. — A nagyközségi tanács ren­delte meg tőlünk a munkát. A belterületen már nemigen akad építkezésre alkalmas telek, így hát a külterületből kell bevonnunk egy-egy részt, be­mérni, parcellázni, utcaháló­zatot kialakítani — hiszen az építkezésre nagy az igény Mo­noron. Részletes rendezési ter­vet készítünk — ez most a dol­gunk. — És másutt? — Az emberek, akik látnak bennünket méregetni, azt hi­szik, csak ezzel foglalkozunk. Pedig ennél jóval több a dol­gunk! Fogalmazhatnék úgy is, hogy a terepmunka 60, a pa­pírmunka 40 százalék. A te­repmunka nem kis fizikai erő­feszítést Ls igényel: nekünk kell leásni a mérnöki köveket, rengeteg fát, bokrot kivágni, ha útban van a mérésnél. Es­te, ha a területen befejeztük a munkát, a szálláson folytat­juk. Rögzítjük az adatokat, földnyilvántartási, telekköny­vi és egyéb adatokat kijegyze­teljük. Sokszor este tízkor-ti- zenegykor is dolgozunk még. — Hányán vannak? — Jelenleg négyen. Szakem­ber kollégámat a jövő hétre várom, diákok segítenek. Kö­zépiskolások, egyetemisták. Nekik talán romantikus ez a vándorló életmód, nekünk, családosoknak már nehezebb. De nagyon széip. Én nem tud­nák megválni tőle. Munka közben megismerem az orszá­got. szén tájait, s az embere­ket is. Jónéhány barátot, ked­ves ismerőst szerezhet így az ember. Feleségem annak ide­jén, amíg a fiunk meg nem született —, velem utazott mindenhová. Most hazavár a hétvégeken... Búcsúzunk, hiszen ez az utolsó mondat figyelmeztetés­nek is beülik. Másfél hónapig maradnak Monoron, akkorra végeznék a parcellázással hogy új házak épülhessenek az új telkeken. Rangos vendégek A járási művelődési ház népszerű rendezvényei, a Hangulat eszpresszóban ott­honra talált irodalmi estek a nyári szünet után újra indul­nak. Mint a művelődési ház vezetőjétől megtudtuk, az idén már bérletek is váltha­tók, egy-egy bérlet hat elő­adásra érvényes. Neves művészeket hívtak és várnak. A szeptemberi irodal­mi est vendége Lukács Sándor és Andai Györgyi lesz, később Sinkó László, Tahi-Tóth László és Halász Judit, Har- sányi Gábor és Sinkovits Im­re érkezik Monorra. Szeptemberi kirándulás A járási művelődési ház legközelebbi kirándulása szep­tember 12-én Bakony, Zirc, Pannonhalma útvonalon. Az egynapos kirándulás díja 190 forint személyenként, jelent­kezni a művelődési ház irodá­jában lehet. Áramszünet Augusztus 16-án 14 órától 16 óráig, 19-én fél héttől 14 óráig áramszünet lesz Mono­ron az Ady út Pest felöli ol­dalán, a vasút és a négyes műút közötti részen. ARAT JAK A MUSTÁRT Meg kell gyorsítani a szántást Már egy hete befejeződött a monori járásban is az aratás. A mostoha időjárás okozta ki­esések ellenére is csali pár na­pot késtek a befejezéssel, de rendben zailott a munka, nem volt szükség a kombájnok át­LABDARUGÓBÓL VENDÉGLŐS Balfedezet a régi Kispestből Humora, modora, tréfálkozó kedve a régi, nem fáradt el, nem kopott meg, néhány kiló­val lett csupán nehezebb: igaz több mint húsz évvel ezelőtt kergette a pettyes labdát a kis­pesti pályán. — Éreztük, hogy a munkás­lakta városrész egész lakossá­ga mögöttünk áll, nem is volt számunkra elveszett mérkőzés. Az öcsi csak annyit mondott, hajrá Kispest, mi tudtuk, mivel tartozunk a közönségünknek. — emlékszik vissza Városi György, a hajdani Kispest, majd a Honvéd aranycsapatá­nak balfedezete. Bozsik Józseffel együtt jobb­nál jobb labdákkal szolgálták ki a Budai, Kocsis, Machos. Puskás és Czibor összetételű ötösfogatot. Mögöttük pedig ott volt Lóránt és Grosics. Városi György nyolc évig rúgta, kergette a labdát Kispes­MagSódi fiatalok között A művelődési ház környéke csendes kezeti lakatos. — A rajtaütés- szerű látogatás igencsak megle­pett minket, aztán pillanatok alatt feloldódott a feszültség. Kellemes esték Valamennyien állítják: iga­zán kellemes este volt. Jó hallgatni a gyáregység KISZ-eseit, és jó hallgatni a nem itt dolgozó fiatalokat is, mert szép számban vannak ilyenek is. Mi több, a klub von­zó híre Ecserről, Gyömrőről is csábít fiatalokat. — A nyitást hogyan fogad­ták a gyáregység KlSZ-fiatal- jai? — kérdem Tokodi Antalt, aki a TMK-ban géplakatosként dolgozik. — Nem tiltakoztak, megér­téssel, helyeslőén fogadták a nem üzemi fiatalok klubba va­ló beengedését. Közben egyre-másra érkez­nek fiatalok. Mind szűkebb lesz a hely, hiszen e KISZ- klub az egyetlen, ahol a nagy­község fiataljai szórakozhat­nak, találkozhatnak. Tabányi Marika, gyáregységi KISZ-titkári tisztségén kívül a nagyközségi KISZ-bizottság szervező titkára is: — Nemsokára találkozhat­nak másutt is Maglód fiataljai. Lényegében teljesen elkészült a művelődési ház utca felőli részében kialakított KISZ-he- lyiség, amelyet a berendezése után vehetnek birtokukba a területi KISZ-esek. Mondják, szép lesz a műve­lődési ház KISZ-helyisége is. A beszélgetést hallgatván, Gulyás Béla mechanikai műszerész a budapesti Neon szövetkezet fiatal dolgozója kicsit bizonyta­lan, amikor megkérdezem: — Megy oda, vagy továbbra itt marad az üzemi klubban? Ilonka, a klubvezető viszont határozott: — Bélát nem engedjük, rá szükségünk lesz, ő a lemezlova­sunk. Segítség — kérés nélkül Beszélgetésünk után ismét teljes a hangerő, többen tán­colnak. Az asztalokon kóla és sör — más szeszes ital nincs. — Júniusban, egy teljes hó­napon át nem tartottunk sört, de ez idő alatt sem csökkent látogatóink, klubtagjaink szá­ma ... A klubvezetőtől és a KISZ- titkártól tudom meg azt is, hogy a fiatalok a hétközi, vagy éppen a szombat esti mulatsá­gok után sem csukják be ma­guk mögött az ajtót fáradtan. — Mindig itt marad hat­nyolc klubtag, akik felmossák, rendbeteszik a helyiséget. Erre kérni sem kell őket. Jandó István ten, sok nehéz csatát vívtak ide­haza és külföldön, a világnak sok táját megjárta. — A legemlékezetesebb azon­ban mégis az a 6:3, amelyet az akkor fénykorát élő Vörös Lo­bogó, a mai MTK ellen értünk el. Karácsony előtt volt a mér­kőzés, Sándor és Hidegkúti ég felé emelt kezekkel örvende­zett: szép karácsonyunk lesz. Valóban szép lett, de nekünk. Városi György, a monori-er- dei Rétes vendéglőben dolgo­zott pincérként, miután abba­hagyta az aktív játékot, később az Autóscsárdába „igazolt” a közismert Ecsedi János mellé üzletvezető-helyettesnek. Több mint tíz évig dolgoztak együtt a vendégek legnagyobb meg­elégedésére. Pedig náluk az egész ország megfordult... Most Üllőn, a Magyar csár­dában találhatók, gyakori ven­dégek ott a régi sporttársak, sportbarátok. A napokban az MTK-VM csapata kanalazta asztalaiknál a jellegzetesen egyéni fűszerezésű bográcsgu­lyást, ettek foszlós tepertős po­gácsát. Sok a törzsvendége, s amíg a halászlé, esetleg a pacal elké­szül, egy-egy emlékezetes ese­tet, felejthetetlen élményt ele­venítenek fel együtt, amelyet a múlt még jobban megszépít. kiss csoportosítására, átirányításá­ra sem. A termésátlag a tárt­nál jobban alakult mindenütt, különösen a takarmánygabo­náknál, de nem rossz a ke­nyérgabonánál sem, — kap­tuk a tájékoztatást a járási hi­vatal mezőgazdasági és élel­mezési osztályán. A termelőszövetkezetekben most a másodvetésekre össz­pontosítják a figyelmet. A já­rásban 638 hektárnyi területre kerül másod vetésű zöldség, il­letve takarmányféle. Aratják a mustárt — ebbM 1000 hektárnyi terem a járás­ban —, de aktuális munka a lucerna harmadik kaszálása, s szükség lesz a rétek második kaszálására is. A munkákkal jól haladnak a közös gazda­ságokban, de feltétlenül meg kell gyorsítani az őszi gabo­nák alá a szántást, hogy ha esős idő következne, ne hát­ráltassa a vetést. —zs.— MŰSOR MOZIK Gyömrő: Némó kapitány és a víz alatti város. Gomba: Vörös kányafa. Maglód: Egy királyi álom. Mende: Ballagó idő. Monor: Válás előtt. Éj­szakai előadás: Anna ezer napja. Pilis: Zongora a leve­gőben. Tápiósáp: Kutyahűség, üllő: Babaház. Vecsés: A szerelmes Blume. Éjszakai előadás: Enyém, tied, kié? MŰVELŐDÉSI HAZAK Péteriben: 20—24-ig zenés klubest. Mende: 18—21-ig a József Attila ifjúsági klub foglalkozása, 14 órától gye­rekklub. Gyömrő: 20 órától magnós táncest, 17.30-tól: Só­lyom Ildikó, a Nemzeti Szín­ház művésznőjének önálló előadói estje. Orvosi ügyelet Gombán, Bényén és Káván: dr. Pénzes János. Gyömrőnés Péteriben: központi ügyelet (Gyömrő, Steinmetz kapitány u. 12; telefon: 26). Monoron és Monori-erdőn: központi ügyelet (Monor, Petőfi Sán­dor u. 30; telefon: 407. Men­őén: dr. Harangi Erzsébet, Maglódon és Ecseren: dr. Gá­bor Zsuzsa (Maglód). Pilisen, Nyáregyházán, Csévharaszton és Vasadon dr. IUanicz Ele­mér (Pilis, Rákóczi u. 13.). Sülysápon és Úriban: dr. Sass János. Üllőn: dr. Koncz Lajos. Vecsésen: dr. Németh Gábor (Szabadkai u. 31.). Ügyeletes gyógyszertár: Mo­noron a főtéri, Vecsésen a Ha1 my-telepi. Ügyeletes állatorvos: dr. Bugár József (Vecsés, Állami Gazdaság). ebédszünet!) Monoron, a fő­téri gyógyszertárban, egyéb időpontban az ügyeletes állat­orvos lakáscímén. Új ügyfélfogadási rend A monori nagyközségi ta­nácsnál a jövőben kedden, csütörtökön és pénteken nem lesz félfogadás. Hétfőn: 13 órától 17 óráig, szerdán 8—12- ig és 13—17-ig, szombaton nyolctól 12-ig kereshetik fel az ügyintézőket a monoriak. Az információs iroda minden­nap 8—12-ig, szerdán délután pedig 13—17-ig nyitva tart. Dr. Zimányi Gyula, a nagy­községi tanács elnöke szerdán és szombaton 8—12-ig, Haness László elnökhelyettes hétfőn Beteg állatok bejelentése a ! 13—17-ig, Czmorekné dr. Var­ga Ilona vb-titkár szerdán és szombaton 8—12-ig tart foga­dóórát. járás területén: szombaton 12-től 17 óráig és vasárnap reggel 8-tól 17-ig (13-tól 15-ig * megválasztott új KlSZ-vezető- ség ötlete volt. Sokat segített két, jobbára fiatalokból álló szocialista brigád, de sok-sok társadalmi munkával járult a jó ügyhöz az üzem többi KISZ- fiatalja is. — Minden segítséget meg­kaptunk gyáregységünk párt­szervezetétől, szakszervezeté­től, gazdasági vezetőktől, sze­mély szerint Szajka István gyáregységvezetőtől ehhez a munkához — mondják. Szépen berendezett, hangu­latos a KISZ-klub, amelyet nemcsak az üzem, hanem egész Maglód ifjúsága is látogathat. Jármai Ilonka klubvezető a gyáregységben, könyvelő. — Klubvezetőségünk éves akcióprogramot állít össze, il­letve műsortervet készít. A kedd és a péntek általában a játék, és a tartalmasabb ren­dezvények napja, míg a szom­bat a zenéé és a táncé ... Ven­dégünk volt már a gyáregység^ vezetőnk is, akivel barátian, közvetlenül beszélgettünk. — Sőt, minden előzetes be­jelentés nélkül, egyik szombat estén, feleségével együtt láto­gatta meg klubunkat — folytat­ja Hanusz István, a gyáregység KISZ-vezetőségének tagja szer­Maglód, szombat este ' fél nyolc. A művelődési ház abla­kai sötétek, környéke csendes. Kevés a vendég a nagyközség két ismert vendéglátó egységé­ben : a cukrászdában és a kis-. vendéglőben. Az utóbbi bejá­rata előtt fiatalok kisebb cso­portja beszélget, tőlük kér­dem: — És a többi maglódi fiatal? Hol találkoznak, szórakoznak így szombat esténként? A társaság egyik tagja, Ki­rály Imre válaszol: — Innen nem messze a Vas­ipari vállalat KISZ-klubjában „diszkó” van. Odamegyünk mi is. Kicsi, de jó hely ... — Gyerekek, vegyétek hal­kabbra a zenét! — kéri a mag­nót és az erősítőt kezelő fiatal­embereket Tabányi Marika, az ISG Maglódi Jármű gyáregysé­gének a KISZ-titkára. — Május elsején nyílt meg klubunk, ahová kedd, péntek és szombat délutánonként es­ténként várjuk gyáregységünk és a község fiataljait. • Közvetlen beszélgetés A gyáregység KlSZ-titkárá- tól tudom meg: a KISZ-klub létrehozása a két évvel ezelőtt

Next

/
Thumbnails
Contents