Pest Megyi Hírlap, 1976. augusztus (20. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-14 / 192. szám
1976. AUGUSZTUS 14., SZOMBAT Az ember és művészeti környezete Gazdag Pest megyei program a világhéten A tavalyi sikeres kezdést követően az idén másodszor tartják meg hazánkban a képzőművészeti világhetet. A Magyar Képzőművészek Szövetsége — a társrendezőkkel közösen — változatos kiállítási programról, munkás—művész találkozókról, beszélgetésekről, művészeti könyvkiadást reprezentáló bemutatókról gondoskodik országszerte. Mint arról már hírt adtunk, a vi- . lághetet ünnepélyesen Szentendrén nyitják meg szeptem- ben 18-án, az országos rajzkiállítás keretében. A tárlaton egyedi rajzok tekinthetők majd meg a képzőművészek észak-magyarországi területi szervezete és a Miskolci Galéria gondozásában. Szeptember 18-tól 26-ig Pest megyében is az eddiginél több kiállítás nyílik egyszerre. Gy. Molnár István grafikai tárlatát ugyancsak Szentendrén, a Művésztelepi Galériában tekinthetik meg az érdeklődők. Vácott a Duna műhely című kiállítás záróankétjára kerül sor a világhét első napján — középiskolások és szocialista brigádok részvételével — a Vak Bottyán Múzeumban. Egy héttel később Szuppán Irén textiltervező iparművész mutatkozik be a város közönségének. A Vácott élő alkotók 23-án és 24-én a huszadik század képzőművészeti törekvé-, seiről tartanak előadásokat a Komócsin Zoltán Kollégiumban. A helybeli illetőségű, Varsóban élő festőművész, Csorba Tibor az új művelődési központban tárja látogatói elé új műveit. A programból a 6—14 éves korosztály sem hiányzik. A Gábor József általános iskolában gyermekrajz-kiállítást rendeznek és bizonyára sok felnőtt nézője lesz a Duna-parton szeptember 19-én megtartandó aszí altrajzversenynek is. Gyermekrajz-kiállítás nyílik a zebegényi klubkönyvtárban is. A képzőművészeti témájú irodalmi műsorokat 19-én és 26-án tartják a Szőnyi István Múzeumban. A nagymarosi kiállítóteremben az Iparművészeti Főiskola növendékei szerepelnek szeptember 12-től 26-ig. Tárlatukat Gádor Endre egyetemi tanár, az intézmény rektora nyitja meg. A képzőművészet jelöltjei EGYETEMI ALKOTÓTÁBOR SZADÁN A Gödöllői Agrártudományi Egyetem az idén is megrendezte a főiskolai hallgatók képzőművészeti kiállítását, és anyagilag támogatta a szadai alkotótábort, mely az idén is húsz pécsi, egri, szegedi, gödöllői, veszprémi egyetemistát fogadott augusztus 1. és 10-e között. A rajzokból, festményekből, szobrokból házi kiállítás nyílt a szadai művelődési házban. Lelkes közönség gyülekezett ezúttal is a megnyitóra. Ott voltak Szada és a gödöllői járás vezetői, akik szívükön viselik a kultúra ügyét. Megérkeztek a szociális otthon kedves lakói — a művészjelöltek modelljei. Az alkotótábor lelkes szervezője, irányítója László Lilla festőművész, aki maga is több érzékeny képpel szerepelt, s hamarosan pesti tárlaton is bemutatkozik. A festőjelöltek közül Pálos Miklós, Madará- szi László, Nagy Júlia, Hegyi Füstös László, Kemény Zoltán komoly ígéret, Petrovics József szobrai is biztatóak, Barnhardt Zsuzsa festményei szintén. A tárlaton szerepelt több pompás portréval, tájjal Reichard Lilla gödöllői kislány, aki most szerzett első díjat a finnországi gyermek- rajzpályázaton. Egyáltalán, Szada fiók-Ze- begény lesz hamarosan, olyan erőteljes a jószándék — a gödöllői egyetem és Szada községi tanácsának összefogása. Jövőre még több részvevővel óhajtják rendezni az ifjúsági alkotótábort, még szervezettebben, még alaposabb elméleti korrektúrával. Egy biztos, e lelkes községben az idén ez a hetedik kiállítás, megnyitották Székely Bertalan Emlékmúzeumát, bemutatták Szekeres Erzsébet, László Lilla műveit, gyermekrajzokat, s nagyon tartalmas néprajzi anyagot gyűjtött Novak Lászlóné iskola- igazgató. Szada szép példája annak, hogy megyénk képző- művészeti élete új állomásokkal bővül az összefogás eredményeként. L. M. Kis Jankó Bori emlékére Pénteken Mezőkövesden megnyitották a 12. országos Kis Jankó Bori hímző emlékpályá- zat-kiáliiítást. A matyó népművészet száz éve született kiemelkedő egyéniségének emlékére kiírt pályázatra az idén az ország különböző tájegységeiből, a Sárközből, Kalocsáról, a Beregből, Buzsákról, a Palócföldről és a matyó körzetből Összesen több mint 850 pályamunka érkezett. A gobelin reneszánsza A gobelinszövés és -varrás technikáját már a XIII. században ismerték főleg arab, kínai és japán területeken. Európában a XV. században terjedt el. Franciaországban nevét egy párizsi szövetfestőtől, Gilles Gobelin-tői kapta. Hazánkban elsőként a Pest környéki falvak ügyes kezű asszonyai és leányai foglalkoztak — és a mai napig is foglalkoznak — gobelinvarrással. Ezeket a kis csoportokat a Gobelin Szövetkezet fogja össze. A magyar gobelint a világ minden tájára szállítják. Képünk a szövetkezet dányi részlegében készült. Foton, a Gyermekváros képzőművészeti szakkörének munkáiból rendeznek bemutatót a művelődési központban. A Gyermekvárosban művészeti tárgyú előadásokat is tartanak. Ráckevén Patay Éva festőművész tárlatát nyitja meg a világhéthez kapcsolódóan Losonci Miklós művészettörténész. Az Ady Endre Gimnázium tanulói műtárgyakkal keresik fel a környék üzemeit, viszonzásként a vendéglátók is megtekintik majd az iskola képzőművészeti gyűjteményét. Szobon az új szerzeményeket teszik közszemlére a Börzsöny Múzeumban. A képzőművészeti világhét programját, amint az a rendezvényekből is kiderül, „az ember és művészeti környezete” jegyében tartják. Re- mélhetően — úgy, mint tavaly —, az idén is mind többen veszik majd észre a körülöttük levő világ és közvetlen környezetük nyújtotta képzőművészeti élményeket. Ebben segítenek majd a könyvesboltok ünnepi kirakatai, a könyvtárak bemutatói. Ingyenesek lesznek a múzeumok, kiállítások. A TIT tárlatvezetésekkel, a mozik képzőművészeti tárgyú kisfilmek vetítésével járulnak hozzá a világhét sikeréhez. Szekcióülések a nemzetközi kongresszuson A nemzetközi összehasonlító irodalomtudományi társaság VIII. kongresszusa pénteken szekcióülésekkel és kerekasz- tal-megbeszélésekkel folytatta munkáját az Akadémián. Az összehasonlító irodalomtudomány és az irodalomelmélet kérdéseivel foglalkozó plenáris ülésen H. Remak (Bloomington) M. Rousseau (Aix-en Pro- vance), R. Wellek (New Haven) professzorok és Sötér István akadémikus tartott előadást. Móricz Zsigmond szobája A Cigánybáró bemutatója Szegeden Pénteken megkezdődött a szegedi szabadtéri játékok idei programjának második félideje. A Dóm téri színpadon telt ház előtt bemutatták Strauss A cigánybáró című daljátékát. A csillagtetős Dóm téri színház pénteki premierjén Medvecki Ádám vezényletével csendült fel Johann Strauss muzsikája. A főbb szerepekben Palcsó Sándor. Házy Erzsébet, Kom- lóssy Erzsébet, Melis Györmi. Berlá Valéria, Réti Csaba lépett színpadra. Záróhangverseny Kecskeméten pénteken rendezték meg a IV. nemzetközi Kodály-szeminárium nyolcadik, s egyben záró hangversenyét. Leányfalun áll az a ház, ahol Móricz Zsigmond élt és alkotott. A ház ugyan magántulajdonban van, de a nagy író családja a nyári időszakban naponta ncgy és hat óra között a látogatók előtt megnyitja az alkotószoba ajtaját. Képünkön a szoba egy részlete látható. Nagy Iván felvétele Kern sikerült a felvételi Merre vezetnek az utak? Érdi beszélgetések Ballag már a vén diák... — énekelték alig két hónapja a végzős növendékek, s az érettségi után többen fogadalmat tettek: nem vesznek többé tankönyvet a kezükbe. Azonban idén is akadtak szép számmal, akik jelentkeztek felső- oktatási intézményekbe. Ezekben a napokban dől el, ki-ki hol fog tanulni, illetve dolgozni. Az érdi Vörösmarty gimnáziumból is sokan jelentkeztek egyetemre. Néhányan már megkapták az értesítést: nem sikerült a felvételijük. Mi lesz velük? Képesítés nélkül — Mindig pedagógus szerettem volna lenni — mondja Rácz Erika. _ — Édesanyám is óvónő. Be is adtam a jelentkezésemet Szegedre, a Juhász Gyula tanárképző főiskolára, magyar—történelem szakra. A barna hajú, maxi szoknyás nagylányról nehezen tudom elképzelni, hogy néhány hónapja még matrózblúzt viselt. Veresegyháztól—Brugge-ig Ella István sikere a Flamand Fesztiválon Sikeres életút, s a megnyert hazai és nemzetközi versenyek egész sora áll már a veresegyházi Ella István orgonaművész mögött. A sikersorozat négy évvel ezelőtt kezdődött Lipcsében, ahol a Bach-orgonaverseny igen erős nemzetközi mezőnyében a második helyen sikerült végeznie. 1974 őszén Linzben a Bruckner nemzetközi orgonahangversenyen már az első helyet sikerült megszereznie érett, rutinos játékával. A belgiumi Brugge-ben nemrégiben megtartott Flamand Fesztiválon az öttagú nemzetközi zsűri egyhangú döntése alapján Ella István szerezte meg a rangos versenyben az első helyet. A művész e szép sikersorozat után egyetlen napi pihenőt sem enged magának. Folytatja tovább a felkészülést, mivel azt tervezi, hogy részt vesz az 1973-ban Párizsban megrendezéndő nemzetközi orgonahangversenyen. A rangos mezőnyben a brug- gei versenyhez hasonló eredménnyel szeretné hazánk színeit képviselni. F. M. Komplex oktatási, közművelődési és sportközpontok Több éves vizsgálat, tanulmány és kísérlet alapján bővítik az ország településhálózatában az alsófokú ellátási központ feladatkörének megfelelő 3000—5000 lakosú községekben a korszerűbb oktatás, közművelődés és sport lehetőségeit, az alapfokú ellátás feltételeit. A vizsgálódások és egyeztetések szerint kiforrott elképzelések olyan komplex intézmény, központ létesítését .tartják célszerűnek, amely az általános iskola, a sportlétesítmény, a könyvtár, a művelődési ház és a filmszínház ötvözete egy épületben. Az újtípusú intézmény megtervezésére hirdetett most országos pályázatot az Építésügyi és Város- fejlesztési Minisztérium, az Oktatási Minisztérium, a Kulturális Minisztérium és az Országos Test- nevelési és Sporthivatal. A tervezőknek ebben az épületben kell megfelelő feltételeket teremteni az adott település általános iskolájának kiegészítéseként a szakrendszerű oktatásra olyan korszerűen felszerelt helyiségcsoporttal, amely tulajdonképpen megfelel a négy osztálytermes felső tagozatú általános iskolának. Az érdeklődők már átvehetik a tervpályázati kiírást az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium gazdasági hivatalában (Bp. V., Beloiannisz u. 2—4.), s a kész terveket legkésőbb október 18-ig kell beküldeni a minisztériumnak. A legjobb pályamunkák díjazására és megvásárlására 460 ezer forintot irányoztak elő. A bíráló bizottság legkésőbb november 30-ig hirdeti ki a pályázat ex£dményét. — Nyolc pontot vittem magammal és mindössze három és felet sikerült összegvűjtenem. A felvételin két tételt adtak elém irodalomból, de belezavarodtam és sírva fakadtam. Nem vitatom, gyengébb voltam a kelleténél. Már túltettem magám az egészen, bár szüleimmel nehéz volt közölnöm a kudarcot. Sikerült elhelyezkednem — innen 15 kilométerre — a pusztazámori általános iskolába képesítés nélküli pedagógusnak. Harmadik osztályt fogok tanítani, s a kezdő fizetésem 1400 forint. Jövőre ismét megpróbálom a felvételit, hátha nagyobb szerencsével járok. Műszerész (esz Szintén pedagógus pályára készült a nyurga, hosszú hajú Karmacsi András. Végig kitűnő tanuló volt. A maximális 10 pontot vitte magával, de a felvételin mindössze két pontot szerzett. Az egri tanárképző főiskolán próbált szerencsét. — Nem vagyok elkeseredve — mondta. — A nyarat az érdi téglagyárban töltöttem, mint segédmunkás. A pénzem is megvolt. , — Édesanyám, aki a Beloiannisz gyárban dolgozik, mint betanított munkás, bevitt az üzembe. Nagyon kedvesen fogadtak, és elintézték, hogy szeptembertől a vállalat szakmunkástanulója lehessek. Kitanulom a műszerész szakmát. Lehet, hogy nagyobb szerencsével járok. Keresett szakma, úgy mondják. Hogy utána rie- kifutok-e az egyetemnek, ez a jövő zenéje. Egyelőre a srácokkal leutazom a Balatonra, ott várom a szeptembert. Inkább a fotózás Amolyan életrevaló, tűzrőlpattant lány Kurucz Ilona. Már nem gyerek, de nem is felnőtt. Miközben beszélgetünk, többször cigarettára gyújt. — Édesanyám varrónő Érden, a ruhaipari szövetkezetben, édesapám rendész. Szerették volna, ha továbbtanulok, noha az eredményeim nem voltak mindig fényesek. Pécsett jelentkeztem a jogra. Nem vettek föl, de nem is voltam meglepve. A felkészülésem nem volt elég alapos. Közben úgy éreztem, túl száraz nekem a jog. Inkább valamivel izgalmasabbat tanulok. Jelentkeztem és felvettek az érdi fényképész szövetkezetbe tanulónak. Klassz dolog a fotózás, mindig nagyon élveztem. Divatos szakma és jól is lehet keresni. Azt hiszem, jobb fotós lesz belőlem, mint jogász lett volna, és ez sem utolsó szempont. Sugár Róbert Növekszik az érdeklődés Aranylemez — komoly zenében Erkel, Bartók, Kodály — kazettában Az elmúlt tíz esztendőben négyszeresére emelkedett hazánkban a lemezforgalom, örvendetesen növekedett a komoly zenei felvételek iránt érdeklődők száma — közölték a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat tegnap megtartott sajtó- tájékoztatóján. Évek óta hagyományosan ötven Hungaroton márkájú művészlemezt jelentetnek meg, ez a szám a dorogi hanglemezeket előállító gyár üzembelépésével hatvan- hetvenre emelkedik. Az újdonságok elsősorban a magyar zenét reprezentálják, hírünket öregbítik a nagyvilágban. A sajtótájékoztatón ismertették, hogy megkezdődött hazánkban is a művészfelvételeÚj statisztikai kiadványok A Központi Statisztikai Hivatal szerkesztésében és a Statisztikai Kiadó Vállalat gondozásában két újabb fontos kiadvány jelent meg: a Belkereskedelmi Évkönyv, 1975 és a Külkereskedelmi Statisztikai Évkönyv, 1975. A 255 oldalas Belkereskedelmi Évkönyv kilenc fejezetben nyújt nagy áttekintést — hosszú visszapillantást is — a belkereskedelmi ágazat fejlődéséről, eredményeiről, összetételéről, munkájának legfontosabb mutatóiról szakágankénti részletezésben. A Külkereskedelmi Statisztikai Évkönyv 463 oldalon sorakoztatja fel azokat az adatokat, amelyek bemutatják országonként és devizacsoportonként hazánk külkereskedelmi forgalmának alakulását. Az új statisztikai évkönyveket az érdeklődők Budapesten, a Keleti Károly utcai statisztikai és számítástechnikai könyvesboltban vásárolhatják meg. két tartalmazó kazetták előállítása. Az első szalagról a Bánk bán részletei csendülnek fel, ezt Bartók-, Kodály-, Vi- valdi-műveli követik majd. Tervezik oktatási célokat szolgáló kazetták közreadását is. Az új kazetták egyébként karácsony előtt kerülnek piacra. A magyar hanglemezgyártás történetében először fordu! elő, hogy egyazon program egyaránt vásárolható lesz lemezen és kazettán. Bejelentették, hogy a kom oh zenei felvételek előadói részi re aranylemezdíjat alapítana Az elismerést ötvenezer el adott darab után adják ki. E a magas szám is a növekv érdeklődést illusztrálja; a komoly zenei lemezeket átlago san nyolcezer darabos példányszámban jelentetik meg A Hungaroton legújabb lemezein olvasható: a hangié! vétel Dolby „A” rendszerű zaj csökkentő berendezéssel készült. A felirat mindössze annyit jelent, hogy egy furfangos készülék kiszűri a lemezgyártás közben keletkező kellemetlen zajokat, tehát minőségileg jobb lemezeket vehetünk kézbe ezután. A rossz tűvel működő, vagy műszakilag kifogásolható állapotban levő lemezjátszókon azonban aligha vehető észre ez a Változás. Jobban kell majd ügyelni az otthoni berendezések karbantartásira is.