Pest Megyi Hírlap, 1976. július (20. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-13 / 164. szám
4 K %Mdm> 1976. JÚLIUS 13., KEDD Filmvetítés, kiállítás, hangverseny Vujicsics Tihamérra emlékezett Szentendre A pomázi nemzetiségi együttes. Koppány György felvétele TV-FIGYELŐ Lassan egy esztendeje, hogy elvesztettük talán legeredetibb tehetségű zeneszerzőnket, a „két nyelven, egy húron" éneklő, a délszláv és a magyar népzene hagyományait szerves egységbe ötvöző Vujicsics Tiha- mért, akit szülőhelye, élete és munkássága ezer és ezer szállal kötött Pest megyéhez, különösen Pomázhoz és Szentendréhez. Tavaly augusztusban zuhant le Damaszkusz közeiéiben az a repülőgép, amelyen ő azért utazott, hogy a távoli világban felkutassa a Rákóczi- induló ősi forrásait. A magyar zenei világ jó ideig e tragikus hír bénultságában élt. De azután viszonylag gyorsan megérkeztek az első jelek arról, hogy értő kezek vették gondozásba a zeneszerző hagyatékát. Mindenekelőtt azt a kötetet, amely népzene- kutatói, népdalgyűjtői munkásságának eredményeit fogja össze. Mint köztudomású, ez a népdalkönyv hamarosan megjelenik. Ezekből a jelekből és hírekből világos volt, hogy a tragikus halálhír okozta bénultság után tovább folytatódik az örökség számbavétele, értékelése és felmutató összegezése. Ennék a törekvésnek a jegyében rendezték meg vasárnap a Szentendrei Nyár programjában a Vujicsics Tihamér emléknapot. Az emléknap kora délután kezdődött programjának első eseményeként a megyei művelődési központ és könyvtár színháztermében azokat a filmeket mutatták be, amelyeknek Vujicsics Tihamér zeneszerzője, illetve főszereplője volt. A vetítés előtt Szabó István rendező emlékezett a zeSzombaton este ismét megszólalt a zene, az ének Vácrá- tóton. Händel Messiásának gyönyörű dallamai áradtak szét a kertben, békéről, sze- retetről vallva. Ezren hallgatták az oratóriumot. A botanikus kerti hangverseny páratlan élményét egyszer megismert visz- szatérők és újak, aikik hittek a Vácrátóti Hangversenyrem- dező Bizottságnak, amely a zene és a természet harmóniájának művészi élményét ígéri. S az ígéret ebben a környezetben évről évre valósággá válik. Az Országos Filharmónia színvonalas műsorról, neves és méltán neves — előadókról gondoskodik, a vácrátótiak pedig finom hangulatokkal, kedves szóval, apró figyelmességekkel fogadják az érkezőt. A kert nyaranta kétszer ad otthont a zenének, ezzel eredeti funkciója mellett ismét csais nemes missziót teljesítve. Ezer hangversenyélvező egy estén! És jönnek, aztán ismét és ismét jönnek a legkülönbözőbb foglalkozású emberek az ország legtávolabbi vidékeiről, különb úszókkal, vonattal a fővárosból és töméntelen autóval, ki tudja, honnan. Vácrátót nem a sznoboké. Es lassan kicsinek bizonyul. Még soha nem fordult az elő, mint az idén, hogy a helyeknek több mint a fele elővételben elkelt volna. Aki tudja, miről van szó, lassanként már nem vállal kockázatot. Az időjárással együttjáró kockázatot viszont szinte gondolkodás nélkül vállalja. S az időjárás rendszerint kegyes, miként ezen a hét végén is az volt. / Az érdeklődés tehát az évek múlásával egyenes arányban Hő. Mind erősebb az óhaj js, hogy nyaranta gyakrabban, s ne csak kétszer csendüljön fel a kertben zene. A színvonal érdekében! — mondják a rendezők — inkább kevesebbet, de jót A szombati hangverseny ezt az igényességet igazolta. A Győri Filharmonikus Zenekar, a Budapesti Kórus és a szólisták: Andor Éva, Barlay Zsuzsa, Antalffy Albert, Fülöp Attila, Margittay Sándor ve- .zényletével nagyon átgondol- 'tan, tudatosan, értelmezve, maneszerzőre és a jó barátra, részletesen ismertetve a Koncert című film születését, amelyben Vujicsics Tihamér zeneszerzőként és szereplőként is közreműködött Ezen a kitűnő filmen kívül láthatta még a közönség a Testamentum című rövidfilmet és azt a Két nyelven egy húron című ma is megdöbbentő hatású zenés riportfilmet, amely tavaly nyáron készült, de már csak Vujicsics Tihamér halála után került a televízió közönsége elé. Nagy tömeget vonzott a nap második eseménye, az ugyancsak a művelődési központban rendezett emlékkiálítás. A családtagokon a művészbarátokon kívül nagy számmal vettek részt a megnyitón érdeklődők. A központ előcsarnokában összegyűltek előtt a pomázi nemzetiségi együttes igen hangulatosan szerb népi muzsikát játszott A kiállítást Varga gával ragadó an adták elő a zeneirodalomnak ezt a több mint 200 éves remekművét. Augusztus 7-én az évenként fellépő Magyar Állami Hangversenyzenekar Mozart-estje következik, Jiri Belohlavek (Csehszlovákia) vezényletévél. Közreműködik a romániai Andrei Ágoston. D. G. NINCS BABA, de mindenki azt hiszi, hogy van, illetve, hogy lesz. Aztán kiderül, hogy mégis lesz, de nem annak és nem attól, akiről először gondoltuk. Azaz, hogy mi, nézők nem gondolhattuk, mert mi tudjuk, hogy a babahír csak próbababahír, viszont a darab figurái ezt nem tudhatják. Mert ha tudnák, az első fél óra után abba is lehetne hagyni a játékot. Skvarkin vígjátéka, az Idegen gyermek, a mi színpadjainkon sem ismeretlen. Népszerűségét kitűnő dramaturgiai építkezésének, ügyesen megcsavart helyzeteinek, s a kispolgári családerkölcsöt kipellengérező mondanivalójának egyaránt köszönheti. A Városmajori Szabadtéri Parkszínpad mostani előadása zenés komédiává formálta át a vígjátékot. Romhányi József keze nyomán az eredeti anyag sok mai felhanggal bővült (gazdagodni nem mindig gazdagodott), s a dalszövegek is (többségük szellemes, sok frappáns poénnal) Romhányi munkái. A zenét a Városmajorban már régen házi komponistának számító Aldobolyi Nagy György szerezte; nem saját legjobb színvonalán. Csak két-három szám éri el korábbi — és éppen itt aratott — sikereinek szintjét, talán azért, mert nem eléggé dallamosak ezek a számok, s mert hangszerelésük is oly vastag némely helyen (különösen a ritmüshanigszerek. főleg az ütősök túl erősek), hogy a jó hangosítás dacára elnyomják az énekhangokat. Balázs irodalomtörténész nyitotta meg, felidézve a jó barát, a sokoldalú muzsikus és a zenetudós, a népdalgyűjtő alakját, utalva a gazdag anyagú bemutatóra, amely fényképek, kéziratok, népi hangszerek segítségével érzékelteti a zeneszerző sokoldalúságát. Este — ismét a központ színháztermében — hangversenyen Vujicsics Tihamér alkotásaival találkozott a közönség. Bevezetőt Szokolay Sándor Kossuth- díjas zeneszerző mondott. A tragikus halál félbeszakította munkásságának kiteljesedését — fejtegette többek között. — Olyan jelentősnek ígérkező műveket nem tudott befejezni,’ mint a készülő Zongoraverseny és Cimbalomverseny. A Gulyás László zeneszerző rendezte műsor első felében dalok és kamaraművek hangzottak el László Margit, Gábor Ila, Keönczh Boldizsár, Gitárkvartett és a Tolcsvay- trió átélt, hiteles tolmácsolásában. A második részben a Magyar Állami Népi Együttes mutatta be Vujicsics Tihamér többségében ismert, népszerű alkotásait. Legnagyobb sikerrel és hatással a Ráckevei balladát, a dinamikus Hortobágyi pásztortáncot és a lírikusmozgalmas Szerb lakodalmast, amelynek befejező részét a zúgó taps után az együttes meg is ismételte. A RENDEZÉS Lendvai Ferenc munkája — tulajdonképpen nem törekedett másra, mint a vígjáték kellemes le- pergetésére. Holott ez a darab, még ebben a kifejezetten nyári szórakozásra hangolt formájában is, több, mint kellemes időtöltés. A csinos kis színésznő, Mánja, új szerepében egy leányanyát alakít, aki vállalja a gyereket, bár az apa elhagyta. Nincs élményanyaga a szerephez, ezért kitalálja, hogy ő is gyereket vár egy ismeretlen apától. Ez a kitalált bébi a próbababa. rajta méri le Mánja, ki milyen ember a környezetében. Szülei, udvarlói, barátnői különbözőképpen reagálnak a hírre, s ez jó iskola Mánjának, mint színésznőnek, s mint fiatal nőnek is. Erkölcsök, álerkölcsök, rossz beideg- ződöttségek, szemforgatás, igaz emberség, sanda számítás és felelőtlen linkeskedés — minden jelen van Mánja környezetében. Itt lenne az alkalom, hogy a könyed szórakozásba az előadás becsempész- szen valami magvasabb gondolatot is — anélkül, hogy ez a jókedv, a humor, a nevetés rovására menne. Sajnos, ez nem történik meg, s ebben az átdolgozó, Romhányi József is ludas, mert néhány figurát elfelejtett igazán következetesen megírni (Jása és Rája például), s ludas a rendezés is, mert a komolyabb mondanivalónak a szándéka se igen fedezhető fel. Ahogy mondani szokták: a rendezés elmegy a darab mellett. Peres este. Örök játék: viccelődni az igazságszolgáltatással. Pontosabban: kigúnyolni azokat, akik cerberusként őrzik a legapróbb paragrafusokat is, illetve azokat az eseteket, amelyek e rettentő nagy őrizgetésből szükségszerűen fakadnak. Ezt a soha meg nem unható játékot akarta a nagy nyilvánosság előtt folytatni a televízió szombat esti műsora. Szó, ami szó: mindent megtettek, hogy a néző nevessen. Jeles szerzőket toboroztak — Arany Jánostól Tabi Lászlóig —, tehetséges és népszerű színészeket szerződ tettek — Almási Évától Zana Józsefig —, sőt, még külön zeneszerzőt is alkalmaztak Tamássy Zdenkó személyében. Csak egyet felejtettek el: a néző időközben beleunt már az efféle nehezen kiizzadt kabaréhumorba. Amit ugyanis a szék szájából hallhattunk — tisztelet Arany János híres Fülemüle versének és még egy pár arra érdemes monológnak, dialógnak —, nem volt más, mint a szokásos rutinviccelődés. Amint elhangzott Mikes György enyhén szólva fáradtnak tűnő műsorinditó konfe- ransza, és megkezdte dalolását a Markó utcai csasztuska- brigád, a nézq már sejthette: mi vár rá. Nem is csalatkozott. Erőltetés, erőlködés. Igaz, nyár van, hossz és forró nyár, de legalább szombat esténkint ne így emlékeztessék erre az embert. .. Magyar krimi, ez js ritka, mint a valóban vidám, vidám műsor! A lényeg az, hogy vasárnap este végigizgulhattunk egyet. Amúgy őszintén, belefeledkezve, pedig ez a kissé szerencsétlen című magyar krimi nem volt valami látványos. Az autók száguldásáról inkább csak szóban emlékeztek meg A játszmában. A hangfogós pisztolyok is többnyire a kabátokon belül maradtak. .. És mégis! Bán Ernő meg Németi Gyula históriája valóságos anyagból gyúródott. A tét ebben tét volt; a játék — hogy stílusosan szóljunk — itt vérre ment. A dolgok az embereken belül játszódtak; bennük és köztük. E film készítői nem a bravúros technikát hívták segítségül, hogy egy kis konfliktus legyen. SZÍNÉSZILEG sem teljesen megoldott a produkció. A rendkívül fontos, mondhatni kulcsfiguráját, Mánját egy igen fiatal, jól mozgó (néhol e mozgáskultúrát kicsit túl is hangúlyozó színésznő, az Operettszínházban már több kisebb feladatban jól helytállt Csongrádi Kata játssza. Egyelőre még nincs birtokában azoknak a sokszínű, jellemábrázolást igénylő eszközöknek, amelyek ehhez az érdekes lányalakhoz szükségeltetnének. Így inkább csak kellemes külsejével és temperamentumával helyettesíti az alakítást. Talán nem őrá kellett volna bízni ezt a figurát. Várhegyi Teréz Mánja barátnőjét játssza. Az ő adottságai még ebből a nyúlfarknyi szerepből is képesek alakítást csiholni. Így annál bántóbb a főszerep megoldatlansága. Nem csodálható, hogy a rutinos vígjátéki színészek — Csákányi László, Schubert Éva, mint Mánja szülei, Káló Flórián, mint Mánja nem éppen Grál-lovag jellemű udvarlója, Harkányi Endre, mint a másik — kedvesen ügyefogyott, rokonszenves mafla — udvarló — átveszik a darabban a „hatalmat”, s ők uralják a színt. Tőlük mindenesetre jókedvű komédiázást látunk, ha a darab nem is egészen erről szól. Kern András nem nagyon leli a helyét ebben a közegben; Kovács István sem a legalkalmasab Kosztya, a szerelmes útmérnök bonvtván figurája. Takács István Egyszóval ezt a históriát el lehetett hinni, és láthatóan elhitték maguk a színészek is. Jókedvvel, nem rutinból játszották. Galambos Erzsi alakí- ■tása volt talán a legnagyobb meglepetés: ebből a kis szürke asszonyfigurából annyi színt csalt elő, hogy az ember nem is érti, miért nem léptetik fel többet ilyen neki való prózai szerepekben. Ínke Lászlót is hosszú ideje nem láttuk ilyen őszintén indulatosnak. És a többiek is! Eltek a képernyőn, és nem alakítottak. Örömmel olvastuk a magyar krimi rendezőjének, Szemes Mariannenak az írását a műsorújságban, amelyben e műfaj további művelését ígéri. Ha minden jól megy, sorozatban kerülnek majd elénk az efféle, hazai vonatkozású kém-, hírszerző stb. históriák. Lesz, aki megcsinálja, és megnézze azokat. Akácz László Tallózva hazai könyvajánlatainkban, a Mai magyar művészet sorozat kötetei látszólag a kritika által kissé mellőzött kiadványok közé tartoznak. Mintha zsebkönyv jellegük szülné a feltételezett óvatosságot, holott a külcsín sokszor megtévesztő: ezek a kötetek tartalmasságukkal nemcsak informálnak, hanem hasznos tudnivalókat is közölnek. S ezt elsősorban azoknak a jeles alkotóknak köszönhetjük, akiknek a munkásságáról az egyes kötetek szerzői elemző tanulmányaikat közreadják. A Képzőművészeti Alap Kiadóvállalatának alig pár éves múltra visszatekintő sorozata olyan házi galéria megteremtésére ad lehetőséget, amelynek anyagával nem az otthonok falain ismerkedhetünk meg, hanem kötetekbe gyűjtve nyújt jártasságot a kortárs magyar képző- és iparművészeiben. A könyvek szövegközti képei mellett ugyanis valamennyi alkotót tizenhat művének színes reprodukciója reprezentál, alkalmat és lehetőséget teremtve megértésre, elmélyülésre. A kiadó jóvoltából eddig harminckét kötet látott napvilágot. Többek között olyan neves művészekről olvashatunk kismonográfiát és egyben tanulmányozhatjuk műveiket, mint Korniss Rezső, Konecsni György, Gádor István, Gorka Géza, Kiss István, Varga Imre, Frank Frigyes, Z. Gács György, Hincz Gyula. Valamennyi könyv munkásságuk értékeinek feltárása mellett az alkotás művészi folyamatát is elemzi, a művek egymáshoz kapcsolódó láncszemei révén az embert is bemutatja. A sorozat négy legújabb kötete e hetekben jelent meg. Két festő, valamint egy-egy szobrász és grafikus portréja kerekedik ki a könyvek lapjairól. Bozóky Mária az olvasót Losonczy Tamás szellemi indíttatású absztrakt festészetébe kalauzolja el. megteremtve a kapcsolatot az élet jeleiből építkező művész és ezt az alkotásmódot érdeklődéssel szemlélő, tanulmányozó befogadó között. Jelképekből áll össze Cso- hány Kálmán grafikai munkássága is, de az ő világa em- berközpontúbb, azaz tárgyia- sabb. Solymár István tolla is ezt hangsúlyozza, ezt elemzi meleg szavakkal: „Ősi, elsüly- lyedt tapasztalatok és új csodák elválaszthatatlan egysége szól hozzánk műveiből, az etnikum nyelvi titkaihoz tartozó ritmust, formarendet, látásmódot járnak át az új időknek új dalai.” Nem véletlen ez az emberi sorshoz kapcsolódó melegség, mint ahogy az sem szükség- szerű, hogy megfeledkezve a valós értékekről, egyes alkotókról érdemeiken felül szóljanak a méltatok. Rózsa Gyula monográfiája Kő Pálról, arra példa, hogyan lehet européer léptékű összehasonlítást tenni a hazai és a külföldi művészet között. Fabatkát sem érne holmi értékítélet, ha mindössze az Amatőr művészek nyara Hétfőn megnyitották Veszprémben az amatőr művészek III. nyári táborát, amelyen az ország ismert öntevékeny művészeti együttesei találkoznak. A tábor célja, hogy a csoportok megismerjék egymás munkáját, s az önképzés mellett segítsék a Balaton északi partjának színvonalas' műsorellátását. A kéthetes tábor ideje alatt az amatőr művészek többek között strandokon, parkokban, nevelőotthonokban adnak műsort. — Hősökről beszélek. A Szőnyi István Emlékmúzeum Baráti Körének rendezésében július 14-én este 7 órakor a zebegényi szabadtéri színpadon Hősökről beszélek címmel Illyés Gyula költeményeit adja elő Horváth Ferenc. Bevezetőt mond: Czine Mihály irodalomtörténész, közreműködik: Pri- bolyszky Mátyás. alkotó öntörvényű szemlélet- módját érzékeltetné, ha elrugaszkodna attól a közegtől, amely gondolatokat sugall és egyben megtermékenyít, ha csak jelenségszinten folyna a vizsgálódás, tehát minden ösz- szegezés, írásmű csupán arra törekedne, hogy a bemutatandó művész nagyságát ecsetelje. Rózsa kortársi hűséggel helyezi el, ábrázolja ebben a művészi tájképben mindössze harminc- ötéves alanyát, aki, olyan műveket tett máris a közösség asztalára, melyek megérdemlik mindnyájunk megkülönböztetett figyelmét. A negyedik kötet Gerzson Pál festőművész munkásságával foglalkozik. Szerzője Losonci Miklós. Nevével, műkritikáival, szinte naponta találkozhat az olvasó a Pest megyei Hírlap hasábjain. Losonci azok közé a művészeti írók közé tartozik, akik mindenekelőtt szemléltetni, bemutatni akarnak, a leírt szóval is képzőművészeti látásmódot alakítanak. Hírlapi cikkeinek közvetlenségét, világos és logikus okfejtéseit a Gerzson Pálról írott tanulmányában is megőrzi. Elsősorban az alkotó ember érdekli, nem elégíti ki, hogy mindössze a vásznak eredendően fontos képiségét tükrözze mondataival. Művészetírói tevékenységének középpontjában az a vezérlőelv rendeződött központi gondolattá, hogy jelen legyen mindenütt ahol hatni tud, ahol szükség van a közvetítő szóra. Szövegírása nem a szinkron- tolmácsok munkamódszerére emlékeztet, annál sokkal több: meggyőző, mert nemcsak kir szolgál, hanem érvel, láttat, felhasználva iskolaigazgatói-ta- nári gyakorlatát, amelynek fókuszában szintén tanítványai önálló gondolkodásmódjának, jártasságának kifejlesztése játszik fontos szerepet. Tanulmánya mértéktartó. Nem szereti az oktalan példá- lózgatásokat. Stílusa — akár Gerzson festészete —, az ősz. szegező sűrités példája. Leírja, hogy Gerzson „már a pályája kezdetén következetesen törekedett a festői igazságra”. S ez nem hangzatos kinyilatkoztatás, amelyet többszörösen összetett mondatok burjánzó magyarázatával tesz elfogadhatóvá. Losonci szavainak értékét következetessége hitelesíti. Ezért buzgólkodik, ragad meg minden alkalmat, hogy népművelői szívóssággal lehetőségek felhasználásával tartalmas tárgykultúrát teremtsen. Négy kötet: ugyanennyi művész és művészeti író — azt is mondhatnánk — közös műve. Zsebkönyvi mértékben is szimbolizálja a kortárs alkotók törekvéseit. Kézhez simuló kiadványok, s éppen ezért remél, jük, hogy mind többen forgatják kíváncsisággal, hasznosan, örömmel. Molnár Zsolt Hangversenyek a kertben SZÍNHÁZI ESTÉK Zenés komédia a Városmajorban Próbababa tehetséges és népszerű színéHáii galéria - kötetekben A Mai magyar művészet sorozat új kiadványai Pest megyei szerző munkája