Pest Megyi Hírlap, 1976. július (20. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-31 / 180. szám

Cazdag program Könyvtárosnapon A Pest megyei Művelődési Központ és Könyvtár, vala­mint a Könyvtárosok Pest megyei Alapszervezetének szakszervezeti bizottsága nem­régiben Szentendrén rendezte meg a könyvtárosnapot, me­lyen gazdag program várta a könyvtárosokat. A vendégeket Békés György könyvtárigazga­tó köszöntötte, majd törzsgár- oajelvényeket, okleveleket adott át. Ezt követően tájé­koztató hangzott el az új könyvtári törvényről, amelyet Zircz Péter, a Kulturális Mi­nisztérium könyvtári osztá­lyának helyettes vezetője tar­tott. Elmondta egyebek között, hogy az új könyvtári törvény, melynek elindítója az 1970. évi könyvtárügyi konferencia volt, sokban eltért a korábbi­tól: hatékonyabb együttmű­ködésről, új könyvtári rend­szerről szól. Mint az előadó mondotta: — A könyvtárak feladatai­kat egymással együttműködve, a tevékenységük elősegítésére létrehozott intézmények, vál­lalatok és tanácsadó testüle­tek közreműködésével látják el. A program a továbbiakban a szép fekvésű, műemlékek­ben gazdag, festői város, Szentendre megtekintésével folytatódott. Megcsodáltuk Kovács Margit keramikusmű­vész gyűjteményét, ellátogat­tunk a Ferenczy Károly Mú­zeumba, ahol a Ferenczy csa­lád művészettörténeti értékű munkáiból látható állandó ki­állítás. Megtekintettük a Czó- bel Béla-házat, ahol a festő képei csodálatos színgazdag­ságukkal kápráztatják el a lá­togatót. A város északi részén megtekintettük a nagy kiter­jedésű Szabadtéri Falumúzeu­mot is. A Néprajzi Múzeum az ország különböző vidékeiről mintegy 270 népi építményt helyez majd itt eL (k.) Miért rendelték el az ebzárlatot? Amint megírtuk, a városban elrendelték az ebzárlatot. En­nek az volt az előzménye, hogy a múlt héten a Tormás utcá­ban egy idős asszonyt megha­rapott a macskája, mire a szomszédok a veszedelmes ál­latot agyonverték és elásták. Az esetről tudomást szerzett az állatorvosi hivatal. Dr. Faith István főállatorvos a hullát felásatta, s felküldte vizsgálat­ra a budapesti Állategészség­ügyi Intézetbe, ahol megállapi- tották, hogy a macska veszett volt. Ezek után az állatorvosi hi­vatal szigorú intézkedéseket hajtott végre. Miután félő volt, hogy a veszett kandúrmacska több macskát és kutyát meg­fertőzött, a szomszédoknál a macskákat és kutyákat kiir­tották, és a város területére 90 napos ebzárlatot rendeltek el, melynek ideje alatt a kutyákat kötve, a macskákat pedig zárt helyen kell tartani. Aki macskáján vagy kutyá­ján gyanús viselkedést észlel, saját érdekében azonnal jelent­se az állatorvosi hivatalnak. PESTMEfrYEI N K.I A PASA XX. ÉVFOLYAM, 180. SZÁM 1976. JÜLIUS 31., SZOMBAT Jól hasznosították, amit tanultak A politikai oktatás tapasztalatait értékelte a KISZ városi bizottsága Sikeres volt az 1975—76-os politikai oktatási év — állapí­totta meg legutóbbi ülésén a KISZ városi bizottsága. E téma nem véletlenül került szóba, hiszen az ifjúkommunisták szervezetének fontos feladata, hogy a párt vezetésével a marxizmus—leninizmus szellemében nevelje, moz­gósítsa a fiatalokat a párt politikájának megvalósítá­sára. Befolyása növelésének egyik legfontosabb és leghatéko­nyabb eszköze, az eszmei-po­litikai nevelőmunka, ebben pedig alapvető szerepe van a fiatalok politikai képzésének. Nem egyszerű feladat ez, kö­rültekintő, alapos felkészülést, gondos munkát igényel. A Ki- lián-körök, ifjúsági vitakörök, a KISZ-aktivisták köre, a kü­lönféle szintű és témájú tanfo­lyamok megannyi jó lehetősé­get kínálnak a fiatal kommu­nisták vezetőinek alakítására. A KISZ városi bizottsága fel­sőbb szervek határozatai alap­ján irányítja, szervezi és ellen­őrzi, e fórumok tevékenységét, segítséget nyújt a propagan­disták kiválasztásához, felké­szítéséhez. A konkrét munka a politikai képzési bizottság - feladata, amely részletesen éves prog­ramot dolgozott ki. Tagjai há­rom szekcióban tevékenyked­tek : titkárképző tanfolyamo­kon, aktivisták körében és az ifjúsági vitakörökben. Vala­mennyien hozzáértéssel, lel­kiismeretesen látták el felada­tukat. A tavaszi választáso­kon közülük kettő a KISZ vá­rosi bizottságának lett tagja, kettőt pedig titkárnak válasz­tottak. Helyettük újabb fiata­lok kerültek a bizottságba, akik Sződligeten, a KISZ me­gyei iskoláján hathetes propa­gandistatanfolyamon vettek részt. Tavaly nyáron az alapszer­vezeti titkárokat tájékoztatták a politikai képzés feladatairól, ősszel pedig az aktivista körök vezető propagandistáinak ren­deztek tanfolyamot, ugyancsak Sződligeten. S bár néhol a po­litikai képzésre vonatkozó ha­tározat elégtelen ismerete miatt nem szerveztek meg kü­lönböző képzési formákat, az elmúlt politikai oktatá­si év tapasztalatai jónak mondhatók. A Kilián-körök jól szolgálták feladatukat, a soron következő 1976—77-es képzési évben eze­ket már a munkahelyi alap­szervezeteknél is megszervezik. Tavaly összesen 61 ifjúsági vitakör Rendezvényeire várták a fiatalokat. Nagy segítséget nyújtott a munkához a kiadott útmutató- és munkafüzet. Ezek felhasználásával színesebbek és tartalmasabbak lettek a fog­lalkozások. S noha a fiatalok aktivitása nőtt az elmúlt évekhez képest e téren mégis kívánatos előbbre lépni. Külö­nösen jó ifjúsági vitakört ren­deztek egyebek között a 224-es ipari szakmunkásképző iskolá­ban, az ÁFÉSZ-nél és a DÉ- MÁSZ nagykőrösi üzemigazga­tóságán. Megszervezték a ICISZ-akti- visták körét is több helyen. Ez igen jól működött például a TRAKlS-nál, kevésbé jól vi­Növekszik a textiltisztító üzem forgalma A Pest megyei Szolgáltató és Csomagoló Vállalat a, me­gyében két nagy textiltisztító üzemet tart fenn: az egyiket Nagykőrösön a másikat Vá­cott. A nagykőrösi üzemet köz- megelégedésre régi szakember. Hajdú László vezeti, aki kéré­sünkre elmondotta, hogy üze­mükben a lakossági szolgálta­tások mennyisége az idei első fél esztendőben 20 százalékkal nőtt, az előző év hasonló idő­szakával szemben. Az idén 7 millió 600 ezer forintos tervvel indultak, s januártól júliusig 3 millió 769 ezer forint árbevételt értek el. Mind többen veszik igénybe az üzemi mosatást. A mosási munka mennyisége egyébként kétszerese a vegytisztítási munkának. A szolnoki rádió műsora Augusztus 2-tűl augusztus 8-ig Hétfő: 17.00—19.00: Műsor- ismertetés, hírek. Párbeszéd — munkások, vezetők találkozója a Szolnoki Állami Gazdaság­ban. Alföldi krónika. Ritmus­koktél. Híröszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Szlovák műsor (isin.) Kedd, 17.00—18.30: Műsoris­mertetés, hírek. Szakácsi Sán­dor sanzonokat énekel. Az új­ságíró jegyzetfüzetéből. Szolno­ki szakmunkástanuló kórusok énekelnek. Nagyüzem a földe­ken. Hortobágyi népdalok. Esz­mecsere a munkásvédelemről. Pár perc dzsessz. Alföldi kró­nika. Elvis Presley és a Korái együttes felvételeiből. Hírösz- szefoglaló, műsorelőzetes. Szerda, 17.00—18.30: Műsor- Ismertetés, hírek. Űj tánczenei felvételeinkből. Pest megyei mozaik. Szaszkó József túrái népművész citerázik. Farmer és nyakkendő — ifjúsági maga­zin. Alföldi krónika. Kedvelt melódiák. Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Csütörtök: 17.00—18.30: Mű­sorismertetés, hírek. Hét köz­ben ... zenés riportműsor. Al­földi krónika. Tánczene a szer­zők előadásában. Hírösszefog­laló, műsorelőzetes. Péntek, 17.00—18.30: Műsor- ismertetés, hírek. Eric Clapton felvételeiből. A hon ismerete. Operettrészletek. Grafikon — gazdaságpolitikai magazin. Al­földi krónika. A nótakedvelők­nek Nyíri Erzsébet énekel. Hír­összefoglaló, lap- és műsorelő­zetes. Szombat, 17.00—18.30: Zene- zuhatag — beatrajongók mű­sora. Hétvégi kaleidoszkóp. Az Alföldi krónika heti összefog­lalója. Vasárnap, 9.00—10.30 Vasár­napi magazin a nyugdíjasok­nak. Szlovák műsor. A tarta­lomból: Az öreg szövőszék mel­lett — II. félév a szövetség tér • veiből — Hírek. 18.30—19.00 Sport és muzsika — összefog­laló a hétvége sportjából. 1 Az üzem Nagykőrösön kívül, Dél-Pest megye nagy részének is dolgozik. Összesen 38 átve­vőhelyről szállítják ide a szennyes ruhát. Számos nagy­vállalat textiltisztítási munkáit is végzik, így a Pest és a Bács megyei Vendéglátóipari Vál­lalatoknak, a Nagykőrösi Kon­zervgyárnak, a Toldi Miklós ÉSelmiszeripari Szakközépisko­lának, a nagykőrösi, a ceglédi és a tápiószelei KISZ építőtá­boroknak is rendszeresen mosnak. A textiltisztító üzemnek 105 alkalmazottja van, 70 százalé­kuk nő és 60 százaléka fiatal. Az üzemben három jól dolgo­zó brigád tevékenykedik. Az Absolon Sarolta brigád ápri­lis 4-én nyerte el a szocialista címet. Eredményesen dolgozik a KISZ-alapszervezet is. Az egykori vágóhíd épületé­ben elhelyezett üzemet állan­dóan fejlesztik. A kazánház­ban a régi elavult kazánokat három új olajtüzelésű kazán­ra cserélik fel, s az épületeket is bővítik, hogy minél jobban meg tudjanak felelni a növek­vő igényeknek. —a —ó szont a tanintézetekben. A vá­lasztások után márciusban ren­dezték meg a titkárképző tan­folyamot, amelyen az újonnan megválasztott titkárok vettek részt, s ők az ott tanultakat vala­mennyien jól hasznosítják. Négy propagandistakonferen­ciát is rendeztek az 1975—76-os képzési évben. Egyebek között megbeszélték, hogy miként rendezzék meg azokat a vitá­kat, amelyeknek témája a fia­talok részvétele a gazdasági építőmunkában volt. Politikai vetélkedőket is rendeztek, s a börzsönyi úttörővasút átadásá­nak tiszteletére plakátversenyt hirdettek a KISZ konzervgyá­ri bizottságával közösen. Ezen különösen jól szerepeltek a konzervgyár, a Mészáros János Termelőszövetkezet, valamint a Gépjavító és Faipari Szövet­kezet ifjúkommunistái. K. A. NAPONTA EGY MAZSA CUKOR Aho! a finomságok készülnek A Nagykörös és Vidéke Fo­gyasztási és Értékesítő Szövet­kezet Széchenyi téri cukrásza­ti üzemében nagy munka fo­lyik. Az üzemben tizen dol­goznak, s 35—40 féle süte­ményt készítenek. Vezetőjük Barna Andrásné Csapó Piroska, aki hét évvel ezelőtt tanulta ki a mestersé­get, s olyan jól, hogy már több cukrászati kiállításon dí­jat nyert. — A nyári nagy melegben, a hagyományos fatüzelésű ke­mence mellett bizony elég ne­héz a munkánk — mondotta, de szívesen csináljuk, mert jóleső érzéssel látjuk, hogy készítményeinkkel a vendé­gek elégedettek. — Tavaly 1 millió 300 ezer forint volt a forgalmunk, me­lyet — mint az első félévi eredmények mutatják — az idén alaposan túlteljesítünk. — Miből készítenek a leg­többet és hova szállítják? — Kőcsert és Nyársapátot is beszámítva, 22 cukrászdába, vendéglátóhelyre és boltba szállítjuk, süteményeinket. A téli igénylés több, ilyenkor nyáron inkább a fagylalt nö­veli a forgalmat. Legtöbbet a kedvelt olcsóbb linzer és isch- ler süteményekből készítjük, de sok elfogy az Aida és egyéb csemegeszeletekből és tortákból is. — Igen. Főleg a csemege­szeletekből igyekszünk bőví­teni a választékot. , Sokat ké­szítünk a kilóra mért finom sós teasüteményből, s lakodal­makra a cukorvirágokkal dí­szített, pompás tortákból. — Közegészségügyi rendel­kezés értelmében, áprilistól októberig tejszínes sütemé­nyeket és krémesrétest csak kis távolságra szabad szállíta­ni. Ezért krémesrétest csak az üzemünkkel szomszédos Kő­risfa cukrászdának sütünk, minden szombatra és vasár­napra. — Az üzemben mennyi nyersanyagot használnak fel? — Ma például ezer tojást, 1 mázsa cukrot, 40 kiló lisztet, 40 kiló zsírt és 3 kiló kakaót. — Tapasztalt szakemberek a munkatársaim. Sasi Benjá­minná 11 esztendeje süti a fi­nomságokat, s jó néhány éve itt van Márton Albertné is. A fagylaltkészítéshez jó segítsé­get kaptunk Urban Lászlóban, aki ma is csaknem négy má­zsa fagylaltot főzött. K. L. — Vannak-e nyeik? újabb sütemé­SERTESATVETEL Bevált az új' minősítési forma Ez év eleje óta új minősíté­si rendszer alapján veszik át a mezőgazdasági üzemektől a hízott sertést; míg korábban a súlyt vették alapul a vágó­állatok átvételénél, újabban a tényleges, valós értéket álla­pítják meg úgy, hogy az álla­tokat vágás után minősítik. A Budapesti Húsipari Válla­latnál felmérték az új úgyne­vezett objektív minősítés eddi­gi tapasztalatait. Megállapítot­ták, hogy a termelők bizalom­mal fogadták az intézkedést, ezt bizonyítja, hogy amíg az első időszakban az átadó gaz­daságok szakemberei szemé­lyesen megjelentek a minősí­tésnél, manapság már egyre ritkábban, vannak ott, elége­dettek és korrektnek tartják a minősítési rendszert. Mindez részben annak köszönhető, hogy az átvételnél segédkező húsipari szakembereket pre­mizálással a pontos és megbíz­ható mérésre ösztönözte maga a Húsipari Vállalat — nem­csak Budapesten van ez így, hanem az ország valamennyi vágóhídján — és az ipar mű­szakilag is felkészült az álla­tok fogadására. A vágóvonala­kat például gyors és pontos mérlegekkel szerelték fel, fényskálás mérlegeket hasz­nálnak. A tapasztalatok szerint az új rendszer bevezetése nyomán javult a minőség. A jobb vá­logatás és gondosabb hizlalás — amelyre az állattartó gaz­daságokat az új átvételi rend­szer anyagilag ösztönözte — abban is lemérhető, hogy a ha­sított súlyban mért húsmeny- nyiség megnőtt. Arányosan nőttek a bevételek is. Az átvételnél mért adatokat a hizlaldák rendelkezésére bo­csátják, ebből az állattenyész­tők megfelelő következtetése­ket vonhatnak le arra, hogy a húskihozatal növelésére hol kell az eddiginél jobban sze­lektálni az állományt és mit kell tenni a szakszerűbb ta­karmányozásért. Jelzőtáblák - számítógéppel A magyar elektronikai ipar gyártotta azt a hétféle ered­ményhirdető és időmérő be­rendezést, amelyre az ez év októberében Damaszkuszban megrendezésre kerülő arab nemzetközi sportjátékokon használnak majd. A készülékek között sok mű­szaki érdekesség található. Legfontosabb közöttük az at­létikai stadionban felállítandó úgynevezett matrix-tábla, a VBKM tervezése. Ez a rend­szer nemcsak az eredmények és szövegek kiírására alkal­mas, hanem képek, cselekmé­nyek megjelenítésére is. Típustervek - állattenyésztőknek A MÉM közzétette az állat­tenyésztési létesítmények tipi­zált és tipizálás alatt levő ter­veinek jegyzékét, ezzel is se­gítve a gazdaságokat a szá­mukra leggazdaságosabb épü­letek, istállók kiválasztásában és a hatékony műszaki fej­lesztésben. A tervek jegyzéké­ből hiányzik 9 olyan doku­mentáció, amely a korábbi lis­tán még szerepelt, időközben a tervezők azonban jobb megol­dásokat találtak. A tervek korszerű épületek, létesítmények kialakítását te­szik lehetővé s ezzel segítik az V. ötéves terv állattenyésztési programjának megvalósítását. A terv szerint — mint ismere­tes — az állattenyésztési ága­zat 1980-ig 2,9 százalékkal fo­kozza a termelési értéket. A szarvasmarha-ágazatban az anyagi eszközök egyharmadát új, szakosított telepekre költik, a fennmaradó nagyobb részt pedig rekonstrukcióra fordít­ják. A sertéstenyésztők új, szakosított telepeken, mintegy 160 ezer állat elhelyezését te­szik lehetővé, további 700 ez­res állományt pedig korszerű­sített, bővített régebbi létesít­ményekben fogadnak. Piaci jelentés A pénteki piacon nagy és élénk volt a forgalom. A szemesterménypiacon a búza literje 4, az árpa 3,50, a kukorica 4 forintért kelt. A gyümölcs- és zöldségpiacon a nyári alma ára 5—14, a kör­te 8—10, az őszibarack 5—15, a sárgabarack 12, a burgonya 7, az uborka 3—4, a paradi­csom 3—6, a paprika kilója 8—14, a káposzta 8—10, a zöld­bab 10, a görögdinnye 7, a sár­gadinnye 6—7, a zöldség cso­mója pedig 5 forint volt. A baromfipiacon, rendkívül nagy felhozatal mellett a tyúk párját 120—140, a vágni való csirkéét 50—100, a kacsáét 130 for'-‘ért. a tyúktojás darabját 1,50 forintért árulták. A piacon sok volt a gomba. A halat 20—33 forintért mér­ték. Mit latunk ma a moziban’' Tecumseh. Szinkronizált NDK kalandfilm. Előadás kez­dete: 6 órakor. Akció az elnök ellen: Színes szinkronizált amerikai film. Kí­sérőműsor: Élelmiszerek és ivóvizek védelme. Előadás kez­dete: 8 órakor. KISKÖRZETI MOZI A BÄNOMI ISKOLÁBAN Jutalomutazás. Magyar film. Előadás kezdete: 7 órakor. SPORT Kispályás labdarúgás Jó hangulatban, két színhe­lyen egyidőben rendezték a vá­rosi kispályás labdarúgó-baj­nokság második fordulójának mérkőzéseit. A 2X20 perces találkozók érdekesek, változa­tosak, s egyre növekvő érdek­lődés kíséri az összecsapáso­kat. A Kinizsi-sporttelepen az ott edző csepeli sportiskolások miatt az első mérkőzést a bi­tumenes, a többit a salakos ké­zilabdapályán játszották. A második forduló eseményei: A Kinizsi sporttelepen Konzervgyár—Irodagéptech- nika 7:2 (2:1). Tizenöt percig ügyes volt a most bemutatkozó ITV, de ezután a konzervesek jobb lövőkészsége és techniká­ja érvényesült. Góllövők: De- csi (4), Kornyik, Szomolányi, Klenovics, illetve Mukus és Papp. NEFAG—DÉMÁSZ 5:2 (1:0). A kapuk előtti gyors akciók­ból estek a gólok mindkét ol­dalon. A fiatal, sokat cserélő ládagyáriak jó erőben voltak. A gólokat Tóth D. (2), Pólyák, Zana, Kiss F., illetve Mohá­csi és Marton szerezték. 1-es Volán—Városi Tanács 3:1 (0:0). A lelkes tanácsiak sokáig állták a lendületes és jobb teherautósok támadásait. Góllövők: Dér P., Todola és Anka (öngól), illetve Járvás L. A TRAKIS-pályán Gépjavító Szövetkezet —Ifjú Gárda 0:0. Végig nagyon nagy hajtás és iram volt, a döntet­len reális. TRAKIS—Pest megyei Szol­gáltató 2:0 (1:0). A szolgálta­tósok jól küzdöttek, de a jobb labdakezelésű trafósokkal nem bírtak. A gólokat Horváth L. és Jeszenszki szerezték. Mészáros Tsz—Építőipari Szövetkezet 1:0 (0:0). A tsz-be- liek bravúrosan védő kapusuk­nak köszönhetik a 2 pontot, többet támadó ellenfelükkel szemben. Góllövő: Hartmann. A Városgazdálkodás szabad­napos volt. A tabella ezt mutatja: 1. Konzervgyár 2 2--10-2 4 2. N EFAG 2 2---8-2 4 3. TRAKIS 2 2---5-0 4 4. Ifjú Gárda 2 11 — 3-0 3 5. 1-es Volán 2 1 1-4-2 3 6. Gépjavító Szöv. 2 11 — 3-13 7. Mészáros Tsz 2 1 — 1 1-3 2 8. DÉMÁSZ 2-113-61 9. Városgazdáik. 1----------1 1-3 — 10 . Epítőip. Szöv. 2----------2 0- 4 — 11 . Irodagéptechn. 1----------1 2- 7 — 12 . Pest m. Szóig. 2----------2 0-5 — 13. Városi Tanács* 2----------2 1-6 — * = mérkőzés-elmaradás miatt 1 pontot le kell vonni. SZOMBATI SPORTMŰSOR Atlétika Szolnok: a Nagykunsági Er­dő- és Fafeldolgozó Gazdaság versenye. Kézilabda Szolnok: a NEFAG dolgozói­nak versenye. Labdarúgás Szolnok: a NEFAG kispályás erdészeti mérkőzései. (S. Z.)

Next

/
Thumbnails
Contents