Pest Megyi Hírlap, 1976. július (20. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-02 / 155. szám
Á r PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A CEGLÉDI J AP AS ES_CE6L.éD VÁROS RéSZfeR XX. ÉVFOLYAM, 155. SZÁM 1976. JÚLIUS 2., PÉNTEK Készülődés az aratásra Gépek szakavatott kezekben Kötelező a tarlóégetés bejelentése Az olvasó m Egy pályázat kezdeti lépései nyomán a város szakszervezeti könyvtárainak kezdeményezés érői Az aratási felkészülésben fontos a tűzvédelem szerepe, nehogy a nehéz munkával megtermelt gabonának akár csak kis hányada is tűz martalékává váljék. A tűzvédelmi követelményeknek már a műszaki és technikai felkészüléskor eleget kell tenni. E munkáról a tűzoltó-parancsnokságon kértünk tájékoztatást. — A gépszemlék alkalmával kedvező tapasztalatokat szereztünk — mondja Tar Mihály alhadnagy. Gazdaságaink sok új géppel, eszközzel gyarapodtak, főként szállítójárművekkel, de vannak új kombájnok is. Az újabb, korszerűbb gépek természetesen tűzvédelmi szempontból is megfelelőbbek a régieknél. Megfigyelhettük a szemléken: a gépekkel foglalkozó szakemberek jóval képzettebbek, mint a korábbi években. Alig van már termelőszövetkezet és állami gazdaság, ahol ne mérnökök irányítanák a műszaki munkákat, de a traktorosok, kombájno- sok is jól értik a dolgukat. A jó gép pedig szakavatott kézben nemcsak a termelést, de a tűz- és balesetvédelmet is biztonságosan szolgálja. Néhol ugyan akadnak hiányosságok. Egyes helyen például nem volt kellő idő felkészülni a gépszemlére, vagy éppen nem fordítottak erre kellő gondot. Emiatt néhány erőgépet műszaki és biztonsági berendezéLapunkban már többször is hírt adtunk arról, hogy a téli-tavaszi fagyok jelentős károkat okoztak a szőlőkben. Sokaikban felmerült a kérdtés, hogyan menthető meg aiz idei és a jövő évi termés? Szaktanácsot kérve kerestük fel Kwaysser István tanszékvezető főiskolai tanárt, a Kertészeti Egyetem kecskeméti főiskolai karán, — Általános érvényű tanácsot lehetetlen adná. Több évig dolgoztam a nagykőrösi szőlőmonográfián, s innen tudom, hogy a háztáji gazdaságok, kiskertek szőlői nagyon eltérő adottságú területeken vannak. A tennivalók ezért még két közeleső kertben sem azonosak. Sok függ a művelés módjától és a fajtától is, bár a gyakori fajták egy része — kadarka, kövidinka, piros szlankatnenka — egyformán érzékeny a fagyra. Szerencsére annyira erős a gyökérzetük, hogy még teljes elfagyás után is hozhatnak termést a rejtett rügyekből előtörő hajtásokon. — Mit tegyenek a jelenlegi helyzetben az alacsony művelésű, régi szőlők gazdái? — Legfontosabb tennivalójuk a hajtásválogatás. Az erős gyökérzetű fajtáknál sók hajtás tör elő a tőkefejekből. A tőke közepéből előtörőket és a nyakhajtásokat — ezek többnyire meddőik — el kell távolítani. Csupán annyi hajtást kell meghagyni, ameny- nyire a jövő évi terméshez szükség van. A hajtásválogatás után a tőkék szellősek lesznek, kisebb a peronosz- pára fellépésének a veszélye, s a hajtások jól beérnek. — Az újabb telepítésű szőlők egy része magas művelésű. Szükség van-e ezeknél hajtásválogatásra ? f— Feltétlenül. Az egyes seik hibája miatt pótszem- I lére kellett küldeni. A továbbiakban még sok feladat vár az aratás szervezőire. Mielőbb el kell látni a kombájnokat és erőgépeket az előírásos tűzoltási eszközökkel. Néhol pedig adósak a tűz- és balesetvédelmi oktatásról szóló ellenőrző füzetekkel. Nagy | gondosságot igényel a mind : gyakoribb tarlóégetés is. * A VII. Pest megyei ifjúgár- daszemle programjában — mint megírtuk — egész napos harci túra is szerepelt. A részt vevő szakaszok a Putrisarki erdőben létesített táborból indultak, s tették meg a mintegy 18 kilométeres távot. E versengés céljáról érdeklődtünk a ceglédi Munkácsi Józseftől, az ifjúgárda megyei parancsnokhely értésé tői, aki a harci túra együk szervezője volt: — A fizikai állóképesség felmérésén kívül arra voltak kíváncsiak, hogy a kiképzés során hogyan sajátították el a gyakorlati ismereteket. lövészet és különféle akadályok leküzdése volt a feladat. A pályát összesen 10 akadállyal nehezítettük. Az első négy elméleti tudást igényelt: i a tesztlapokon egyebek között kordon-, illetve lugaskarok termőalapjain mindössze két hajtást szabad meghagyni. Ezek közül az alsóból ugarcsap, a felsőből termőcsap vagy esetleg szálvessző lesz. Ha a kordon- vagy lugasmű- vel'ésű tőkéknél a karok is elfagytak, akkor az elfagyás mértékének megfelelően akarókat váltsuk le. — A hajtásválogatáson és a rendszeres növényvédelmen kívül milyen tennivalók várnak még a saőlészkedőkre? — Há a tőkék nagyon elfogytak, gyorsan ható nitrogén és kálium műtrágyákkal is segíteni kell a hajtások fejlődését, jó beérését és a rügyek zavartalan differenciálódását. Mindenképpen helyes, ha a tulajdonosok a helyszínen tanácskozzék meg tennivalóikat egy szőlész szakemberrel. (f.) Sikeres KRESZ-vetélkedő A Magyar Autóklub helyi szervezete a napokban sikeres találkozót rendezett Cegléden a megye túramotoro- salnak. Az Örkényi úton mintegy félszáz motarkerék- pározó adott egymásnak randevút, kiknek a városi Közlekedésbiztonsági Tanács KRESZ-vetélkedőt is rendezett. Erre negyvenen neveztek be, s az e célra összeállított tesztlapokon 46 kérdésre válaszoltak a versenyzők. A végső összesítés után a ceglédi Szűcs Tibor lett az első, s egy motoros bukósisakot kapott jutalmul. Második amo- nori Zsíros István, a harmadik a ceglédi Dani Győző lett. A tűzveszélyt a száraz időjárás növeli, hiszen nem egy gazdaság saját kárán tapasztalhatta mulasztásának következményeit. A tarlóégetés bejelentése egyébként kötelező, csakúgy, mint az erre vonatkozó előírások pontos teljesítése. J. Z. ifjúsági, bel- és külpolitikai, az ifjúgárda működési szabályzatával kapcsolatos, valamint, polgári védelmi és tűzrendészeid kérdések szerepeltek. Ezután következtek a gyakorlati feladatok. — Kik szerepeltek a legjobban? — Öröm volt nézni a gárdisták lelkesedését, aktivitását. A feladatukat jól teljesítették, s a célba beérkezőket óriási éljenzéssel fogadták. Kimagasló eredményt értek el Cegléd, Nagykőrös és Szentendre város ifjúgárdistái. Voltak itt olyan fiatalok is, akik nem ifjúgárdisták. Radnits Erzsébetek például Monoton IG alakulatot kívánnak szervezni, s ehhez most tapasztalatot gyűjtenek. — A tábor, a szemle felidézi az úttörőéveket, azokat a versenyeket, melyeken akkor részt vettem — mondja. Elsődleges célunk, hogy tapasztalatokat gyűjtsünk, de a kitűzött távon is végigmentünk, és sikeresein vettük az akadályokat. Ügy gondolom, akik gondosan felkészültek, s rendszeresen gyakorolják ezeket a feladatokat, még ebben a hőségben is, különösebb nehézség nélkül teljesítették a feltételeket. — Milyen gyakorlati feladatokat kellett végrehajtani? — A „harci” gyakorlat után a megfigyelő állomás következett, majd egy nehéz terep- szakaszt kellett leküzdenünk, kötél hídon átkúsznunk, s elsősegélyt nyújtanunk. — Megerőltető volt a nap? — Nem fáradtak el a fiúk, s nekem is nagyon jólesett a mozgás... A Pest megyei szakszervezeti könyvtárosok nemrégiben a SZOT-székházban értekezletet tartottak. Gölöncsér Dánielné, az SZMT Pest megyei titkára köszöntötte a megjelenteket, majd Fábián Zoltán, az Írószövetség titkára az Olvasó Munkásért pályázattal kapcsolatban elemezte a könyvtárosok feladatait. Mint mondta, a könyvtár a művelődés alapintézménye. Aki felhasználja lehetőségeit, annak sokféle módot kínál a hasznos. nemes időtöltésre. Könyvet a munkahelyen A szakszervezeti könyvtárak a munkahelyekre viszik a könyveket, jó példát mutatva az érdeklődés felkeltésére. Eme élő, közösségteremtő kapcsolatnak sok jó példájával találkozhatunk megyeszer- te, így Cegléden is. — A találkozón jelenlevő 20 ceglédi könyvtáros hogyan hasznosítja majd a hallottakat? — kérdeztük Czinege Jánosné SZMT-könyvtárveze- tőt. — Az értekezleten felszólalt Bogár János, a ceglédi kórház szakszervezeti könyvtárosa is. Ismertette a megyei vetélkedőn részt vevő orvos-egészségügyi dolgozók felkészítésének tapasztalatait. — Az SZMT-könyvtár helyisége sok ezer kötetet tartalmazó állványaival állandó könyvkiállításával, alkalmi könyvbemutatójával, ajánló- jegyzékével, az évfordulók számontartásával jó példával szolgál a náluk megforduló 40 nagyüzemi szakszervezeti könyvtárosnak. A szocialista brigádok névadójuk életének jobb megismeréséhez bizalommal fordulnak hozzánk. A KÖZGÉP, az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat, a Húsipari Vállalat könyvtárosa a szocialista brigádokat nemcsak az életrajzi lexikonból kiírt száraz adatokkal, hanem a névadó példamutató életét reprezentáló kiadványokkal is ellátja a brigádokat. A művelődést szervezik — Valamennyi könyvtárunk jól látja el feladatát — mondja Czinege Jánosné — A Május 1. Ruhagyáré sikeres irodalmi rendezvényekkel, a KÖZGÉP Vállalaté vetélkedőkön elért kiemelkedő helyezésekkel, az Állami Gazdaság a könyvek széles körű terjesztésével, a Cegléd és Vidéke Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat a szocialista brigádok mozgósításával, a konzervgyár színházi élmények tartalmas feldolgozásával, a húsipari vállalaté az ovasókkal való jó személyes kapcsolataival tűnik íki. Pezsgő élet folyik természetesen a szakszervezeti könyvtárosok József Attila Klubjában is. Az őszi mező- gazdasági könyvhéten a húsipari vállalat 3. számú könyvtára Fábián Zoltánt, az író- szövetség titkárát, a politikai könyvnapokon a KÖZGÉP Pálffy Józsefet, a Magyarország főszerkesztőjét látja vendégül. Az ifjúmunkásokat a Dózsa Klub látja ed rendszeresen könyvekkel. A Bem SE labdarúgói a megyei bajnokságban nem is annyira a bajnokság megnyerését, hanem a 45 pont megszerzését tűzték ki célul. Persze, ez a magas ponitszám „magában hordozta” a bajnoki cím megszerzésének lehetőségét. — A példa a legjobb ösztönzés — ez a tapasztalatom. Nemcsak másokat biztatunk tanulásra, továbbképzésre, én magam is részt veszek az OSZK továbbképzésén, könyvtárszociológiát tanulok. A Könyvtáros Egyesület augusztusi, nyíregyházi vándorgyűlésén is ott leszek, ahol a könyvtárak közönségkapcsolata lesz a téma. A fellendülő szakszervezeti könyvtárosi tevékenységhez tartozik, hogy rendszeres kapcsolatot tartsunk az illetékes pártszervezetekkel, a szak- szervezeti bizottságokkal, városi tanács művelődési osztályával és a társszervezetekkel, a járási könyvtárral is. Csőké Anna megyei könyvtárigazgató minapi tájékoztatójában erre is kitért. Az igazi értékek akkor lesznek közkinccsé, ha a különböző művelődési intézményeik sajátos vonásaikat megtartva, önálló feladatokat vállalva, segítik egymást. — Mi, szakszervezeti könyvtárosok igyekszünk munkánkat nemcsak hivatásnak felfogni, hanem az Olvasó Népért mozgalomban élettel gazdagítva gyakorolni is — mondotta befejezésül Czinege Jánosné SZMT-könyvtárvezető. Maczelka Tibor Csendes órák A halastóban jó fogás esik a nyári reggelen. Apáti-Tőth Sándor felvétele A Bem SE megérdemelt bajnoksága Jobban ki kell használni a hazai pálya előnyét Az eredmény ismert: a ceglédi honvédek 43 ponttal, imponáló, remek gólkülönbséggel végeztek az élen, megelőzve a velük azonos pontszámot elérő Ceglédi VSE-t. A Bem SE így visszakerült az osztályba, az NB III-ba, ahonnan annak idején az átszervezés miatt kellett elbúcsúznia. A bajnokságban szinte végig vezető ceglédi Bem SE végül, az egy-két kisiklást is beszámítva, megérdemelten lettek a megye csapatai között a legjobbak. Gólarányuk magáért beszél (75:21), s ez, mint az edző elmondotta, elsősorban igen jó csatársoruknak köszönhető. A gólgyártásból Szabó 20, Zombori 18 alkalommal vette ki a részét. A siker egyik kovácsa, József Benő, az együttes edzőMOZIMŰSOR Szabadság Filmszínház, Cegléd, szombaton és vasárnap: délután: Hangverseny Hangiadéiért (színes amerikai film). Diákbérlet ' érvényes. Este: Gyorsított eljárás (szinkronizált olasz film). Diákbérlet érvényes. Szombaton éjszaka: Koncert szólópisztolyra. Vasárnap délelőtt: Furcsa zálogtárgy. A kamaramoziban szombaton és vasárnap: Hazudós Jakab (színes NDK-film). A mesemoziban vasárnap: Három kövér. Abony, szombaton és vasárnap: Vigyázat, vadnyugat! (Olasz western). Szombaton éjszaka: Charly. Vasárnap délelőtt: A császár parancsára. Albertirsa: vasárnap és hétfőn: Egy királyi álom (szinkronizált amerikai film). Diákbérlet érvényes. Szombaton éjszaka: Kettős bűntény Hamburgban. Ceglédbercel, vasárnap: Tibbs és a szervezet (szinkronizált CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK EladQ kertes családi ház, gordonka, mosógép. Cegléd, Buzogány utca 7. Jó állapotban levő használt 200x120-as 2 szárnyas üvegajtó 1 db 130x100-as, 2 db 80x30- as ablak és női kerékpár olcsón eladó. Cegléd, Bodrog utca 21. Eladó 600 n.-öles szőlő házhelynek belterületen. — Cegléd. Külső Pesti út 114. Abrahám János. Kerekes József villanyszerelő vállal: villanyszerelést, háztartási gépek és készülékek javítását. Cegléd, I., Buzogány utca 12. Kisgyermek gondozását vállalom 6 hónapos kortól, házhoz meggyek. Cegléd, Marx Károly utca 8. m. em. 6.. délután 16 órától. Fiat 850-es CU személygépkocsi eladó. — Dr. Kiss Ferencné, Cegléd, Kossuth tér fr je hogyan látta az eredményt? — Az ellenfél lebecsülése miatt néhány váratlan vereséget szenvedtünk. Viszont: amikor kellett, a fiúk mindig tudták újítani, annyit nyújtani a rangosabb ellenféllel szemben is, hogy az a megfelelő eredmény eléréséhez elegendő legyen. Szép sikerként könyvelem el több idegenbeli, s néhány hazai győzelmünket, s nagyon értékes volt a CVSE elleni 10 emberrel kiharcolt döntetlenünk. Itt szeretnék köszönetét mondani játékosoknak, vezetőknek, s azoknak, akik tettek valamit a csapat érdekében, a sikeres szereplésért. — Hogyan tovább? — Rövid szünet után némileg megváltozott játékoske- rettel — Bartös, Kiss, Oren- stein, Antal, Gere leszerelt — kezdjük a felkészülést. Célunk az újonnan jöttek azonos edzettségi szintre hozása, s a csapatba építésük. Remélem, 6ikeTül törekvésük, s akkor az NB Ill-banis megállhátjuk helyünket. U, L. amerikai bűnügyi film). Szombaton éjszaka: Akinek van egy unokatestére Bronxban. Jász- karajenő, szombaton és vasárnap : A nagy attrakció (szovjet fünf). Törtei, szombaton és vasárnap: A rejtelmes sziget (francia—spanyol—olasz film- változat). Hálás kpszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, szomszédoknak, ló ismerősöknek, akik felejthetetlen jó fiam ifj. Gőz Mihály temetésén részt vettek, utolsó útjára elkísérték, sírjára koszorút, virágot helyeztek. Külön köszönjük a Magyar Szovjet Barátság Tsz. vezetőségének és a Szőlészeti brigádnak és egész tagságának a küldött koszorút és virágot Gyászolják szülei, kislánya és testvérei. t Ezúton mondunk hálás köszönetét mindazon kedves rokonoknak, ismerősöknek, jó szomszédoknak akik szeretett férjem, édesapám nagyapám Kubák Ferenc temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. A gyászoló család. FORDULJUNK SZAKEMBERHEZ Legfontosabb tennivaló a hajtásválogatás l A 1 A Versenyben az ifjúgárdisták Három város az elsők között — A monoriak tanulmányútja A könyvtárvezető elmondotta még: azt szorgalmazza, hogy a szakszervezeti bizottságok tárgyalják, értékeljék, segítsék, anyagi elismeréssel is támogassák a szakszervezeti könyvtárosok áldozatos munkáját. A tárgyi feltételek javítása szintén fontos feladat. Ismét megrendezik az új könyvtárosoknak az alapfokú tanfolyamot, amelyen 15-an vesznek majd részt. — Különös gondot fordítanak könyvtárosaink arra, hogy g rádióban, ■ televízióban szeptember 1-én kezdődő Mindenki iskolája sorozat hallgatóit a bizonyítvány megszerzéséhez juttassák. Fellapoztuk az „Olvasó Munkásért” című pályázat nevezési lapjait. A húsipari vállalat dolgozói, brigádjai szervezett színházlátogatásokat vállalnak, a Konzervgyárban a Kossuth Lajos Művelődési Központtal kötött együttműködési szerződés alapján további író—olvasó találkozóikat szerveznek, sőt könyvtárukban szabadpolcos könyvtárat alakítanak ki. Hazánk harminckét éve címmel vetélkedőt is hirdet az SZMT könyvtára. Tanítani csak tanulva — Hogyan jut erő a szerteágazó feladatok megoldására?