Pest Megyi Hírlap, 1976. július (20. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-18 / 169. szám
1976. JÚLIUS 18., VASÄRNAP XJtíríav Kovácsműhely Túri Tóth Tibor metszete ÚJ TERMÉS FARKAS ILONA VERSEI: AKKOR IS RECSAP Nem komázik velünk a nyugalom, a türelem is felpattant asztalunktól. Kidobnak a szerencse vállas kidobólegényei, ha nem akar, akkor is becsap bennünket az eső. Teljes sebességgel mindig. Elvámolják vágyainkat városok végét jelző kövek. MEG JÖNNEK Csak a napokat raboljuk ki magunk elől, lendületünk óramutatók pörgetője. Aki szeret eltévedni, ne jöjjön ide, nincs idő. Egyformává válik arcunk. Még jönnek építeni, takarítani, cipekcdni, kocsmákat magukba szívni — torkuk elefánt ormány —, jönnek és napközben semmivel sem mások másoknál, porzik hátul az ég, lépések nyomán fák derekáig repül a sár, megtanul hangosan beszélni az eddig néma tányér, néma pohár. MIRE MEGÉRKEZNÉK Harmatteához pirítós hajnal, ébredek, kopog a sietés, megtorpanok félúton, gondolatban sem megyek másfelé: te jössz, én indulok. Sarkok fekete éle lesben áll lecsapni rám, ne menjünk haza — mondanám, lessük meg a harmatban meztelen fiirdőző virágokat... Mire megérkeznék — elvisz hernyó -mászású buszod. ' életévem- .. * | Tizenhetedik | ben jár- PÜSPÖKI MIHÁLY:---------------------- hattam, am ikor egyik augusztusi vasárnap délután, úgy ötóra- tájt, lajhogó záporeső paskolta végig a surjáni dűlőket. A le- lullott csapadékot nem lehetett ugyan kiadós esőnek nevezni, de arra már elegendő volt, hogy így szóljon az apám: — Ez jókor jött! — kémlelt ki a náderesz alól. — Ha csak az út porát verte is el, arra azért elegendő, hogy hajnalra kiadós harmattal kamatozzon. Akkor pedig holnap hajnalban korán ki fogunk kaptatni hazulról, hogy lekaszáljuk a Surjánban a sarjút. Ezzel leakasztotta ház végén a szögről a két kaszát, a (okmányos tarisznyából kirámolta a kaszaverő kalapácsot, az üllőt, majd zsákot göngyölve maga alá, nekilátott a kaszaverésnek. S míg a kasza élét kopogtatta ütemesen, addig — némi pihentető szünetet tartva — a következő intelmeket intézte hozzám: — A kaszaveréssel vigyázni kell. Ha nagy erőt adsz az ütésbe, akkor kicsipkéződik a kasza éle. Olyan lesz, mint a fűrész és sokat kell fenned, míg az éle helyre jön. Egy-egy arasznyit haladva magyarázta tovább a kaszaverés titkát. — Az meg még nagyobb hiba, ha az ember csak imide- amoda koppant a kalapáccsal. Igaz, így a kaszát megverni könnyű, mert nem mered meg a karizom, de a kaszálásnál aztán megadják az árát, mert az életlen szerszám, bizony, megcsúfölja a gazdáját. A kaszák rendbehozatala után odaszólt anyámnak, aki a lábas jószágok között pos- torgott az udvaron. — Annak a két széltolónak — célzott a két legénybátyámra —, akik be sem várják az estét, s már most a lányok után kujtorognak. mondd meg reggel, hogy a Csonkalaposra menjenek. Mélyítsenek az árkon vagy három ásónyit, mert ha nem les? elegendő víz az árasztáshoz akkor búcsút mondhatunk s bogyiszpaprikának.--------- hajnalban koI MáSliap | rán keltünk---------------- Édesapám a saját kaszájára az elemózsiái szeredást, én pedig az enyémre a tokmányos tarisznyát tekertem, majd a bal vállon átvetve, a kasza pengéjének fokát kézben fogva elindultunk a vaksötétben. S míg mezteler talpunk alatt puhán-kelleme- sen lapult a kocsiút lisztes- tapadós pora, addig jómagán az álmossággal viaskodtam Ügyszólván minden akaratomat össze kellett szedni, hogj baktatás közben el ne aludjak. Bár még olykor így i: arra riadtam fel, hogy meg- tántorodom az álmosságtól. É* amikor az öreg Fülöp János háza mögött az egyik, kerékvető farönknek nekimentem kis híja volt, hogy a kaszámba bele nem gabalyodtam. — Nézz a talpad alá, t< álomszuszék! — így a jóapám — Ha nem vigyázol, Szent Péternél jelentkezhetsz kaszás nak. A Surján volt a legtávolabb határrésze, s egyben a leg silányabb talajú területe köz ségünknek. Azon a határ Mire fölszárad a harmat A Kérvények Felülvizsgálatának Hivatalában valakinek eszébe jutott, hogy illendő lenne pontos időre érkezni a hivatalba. — Van benne valami... — helyeseljük. — Indítsunk mozgalmat: időben a hivatalba jelszóval. Mondjuk, a munkafelajánlások keretében.. .. Mindnyájan elfogadtuk a határozatot, amit végül is az igazgató hirdetett ki: — Holnaptól kezdve mindenki köteles pontosan nyolc órakor aláírni a jelenléti ívet. Legkésőbb nyolc óra 00 perckor... — Érthető? — kérdezte Scsavcina,• az igazgatónk. — Érthető — felelte Zizja a mi nevünkben is. — Ez igazán egyszerű dolog. Semmi más nem kell hozzá, csak eggy órával korábban kell otthonról elindulni. .. M ásnap reggel az autóbuszmegállónál összetalálkoztunk. — Mennyi a pontos idő? — kérdezte Konkulcsinyanszkij kollégánk. — Háromnegyed nyolc... — nézett ,az órájára Patasonszkij. öt percet még diskuráltunk a megállóban, akkor Kucja kolléga azt ajánlotta, hogy keressünk egy taxit. Ha buszra várunk, biztosan elkésünk — mondja. Elindultunk trappban a taxiállomás felé. Már csak néhány méter választott el az egyetlen ácsorgó taxitól, amikor egy idegen beugrott előttünk a kocsiba, és az utolsó reményünk is szertefoszlott. — Induljunk el gyalog... — ajánlotta Zizja. Elindultunk. Az első száz méter után Komkulcsinyanszkij intett egy autónak, de a vezető cinikusan kiintett nekünk és tovább hajtott. A második száz méter után egy locsolókocsi előzött meg bennünket. Leintettük. Amikor kissé lespriccelve beérkeztünk a Kérvényeket Felülvizsgáló Hivatalba, húsz másodperccel volt nyolc óra előtt. A jelenléti ívet még aláírhattuk nyolc óra előtt. — Ti maradtok? — kérdezte Pata- soniszkij, miután lihegve bejegyezte nevét a jelenléti ívre. — Nekem el kell AN ATOL P0TYEMKO VSZKIJ: Időben a hivatalba! mennem a csemegeüzletbe. A feleségem iám parancsolt... Gyümölcsöt kell vennem... — Nem sokáig... — felelt a kérdésre Konkulcsinyaszkij. — Két mozijegyem van a délelőtti előadásra. A pszichológus detektívet adják. Ha valakinek kedve van, eljöhet velem ... — Megyek veled ... — mondja Kucja, és nagyot ásított. — Mehetünk is... Elmentek, de olyan lomhán, mintha aludnának közben. — A többiek hozzám az irodába! — ajánlotta az igazgató. — Nekem a borbélyhoz kellene mennem ... Nagy a hajam.. — mondja Zizja, és már indul is. E lment, mi pedig éltünk az igazgató meghívásával. — Kávét vagy teát... ? — kérdezte a titkárnő. — Azt hiszem, most jobb lenne a kávé... — válaszolt helyettünk az igazgató. — Mondjuk, egy kis rummal, az új mozgalom sikeréire. G. SZABÓ LÁSZLÓ: Félelem nélkül Tudok egy kertet. Gazdái nem óvják. Cseresznyésének nincs kerítése — bárkinek felkínálkozva kacéran kúszik a dombra. Láttam vakító virágzásában, majd legközelebb csak egy májusi estén. Sűrű lombjai közül már alig kacsintott egy-egy piros szem — s a letiport magas fű kirándulók siserahadjára vallott. Én egyedül álltam a domb tetején, s fölém hajolt egy ottfeledett, még majdnem teli ág... Lendült a karom, hogy rázzam-szedjem, fogam közt fröccsenjen édes leve. S akkor a közeli ház ablakán kihajolt valaki — bőrömön éreztem tekintetét. Mozdulatom félbemaradt — s eloldalogtam annyi hívatlan, de mégis jóllakott vendég lába nyomán, keserű szájízzel, cseresznye nélkül. És akkor hirtelen agyamba villant: jártam én valaha ugyanily dombon, terhűktől roskadó cseresznye- fák közt — embernyi füvét ki se taposta, semmilyen ház nem volt a közelben. Csak nekem kinálta kincsét a kert — s én szüreteltem benne, örömtől bódultán, félelem nélkül. Igen, én jártam már ilyen kertben — és akkor este kiűzve, megszégyenülten azonnal siettem volna visz- sza cda. Egész lényem átjárta a vágy: téphessek-fáthassak cseresznyét, elvegyem, amit a Föld öle nyújt — hisz jogom ez —, merítsem életem örömét, félelem nélkül ... ^ndultam arra, fordultam erre. csak toporogtam, kerge birkaként keringtem, s a veríték kivert. Mert hirtelen, mint szívet a kés, járta át a bénító rádöbbenés: elfelejtettem, hol az a kert! ■ t részen, a szürkés-sárga sívó homokon még a rozs is gyéren termett. No meg napraforgó és csalamádé a dombhátakon. Az erekben, a zsom- békosokban levő fű és a sás pedig annyira hitvány takarmánynak számított, hogy azon levetkőzött a jószág, tejét elapasztotta a tehén. Mi is csak úgy tudtuk hasznosítani, hogy a surjáni szénát, sarjut zabosbükkönnyel szecskáztuk, búzapelyvával kevertük, amit az tán répaszelettel pácoltunk. A surjáni határrésznek külön jellegzetességei voltak a dűlőkön át meg átkanyargó vízjárások, teknőmedrek, amelyekben vígan díszlett a háromélű csáté, a borotvaéles sás, s a bokáig érő tocsogókban valósággal hemzsegett a pióca. Az erek, teknőmedrek szélén pedig, a hátasabb rétoldalakon a libaszőrnek gúnyolt selyemfű zöldellt, mely — síkosságánál és puha hajlékonyságánál fogva — száraz, napfényes melegben szinte elhajolt a kasza éle elől. Ügy elcsúszott rajta még a legélesebbre fent szerszám is, mintha csak a fű szappanozva lett 1 volna.--------------------------- nem kíI A csátékaszálás vánt kü■ --------------------------- lönöse bb erőkifejtést, hozzáértést. 1 Ha valaki reggel egyszer megfente kaszáját, elkaszálhatott ' napestig. Csak arra kellett vigyázni, hogy állandóan mo- : zog jón, mert amint sóhaj tás• nyl időre megállt, az éhes i piócahad máris ráakaszkodott t a lábaira. A lábfejre, lábszár- , ra ragadt piócától pedig csak t sózás révén lehetett megsza• badulni. Amilyen könnyű volt a ka- 5 szálás a tocsogókban, ugyan- , akkor embert megpróbáló szí- i vósságot, s főleg hozzáértést kívánt a libaszőr borotválása. . Es mindezzel az apám is tisztában volt. Ezért amint kiér- . tünk a kaszálónkra, azon- ; nyomban felgyürekezett tér- . dig, majd maga után húzva a . kasza sarkát, kitaposta a . mezsgyét. Hogy a szomszédok . területébe ne kaszáljunk bele, : de a magunkét sem hagy- l juk el. Nekiveselkedtünk a munka - . nak. Apám haladt elöl, én pe- i dig, a kezdő kaszás, a nyo- . mában. Mindkettőnknek egy- . szerre hajolt a dereka, egy- 7 szerre lendült a karja, miköz- . ben kaszánk suhintása nyo- ? mán henteregre sodródott ki . oldalra a harmattól csillog! 5 sarjú, hogy rendre vágVE 3 várja majd a száradást. Egy-egv szakaszt haladvE , megálltunk. Ilyenkor a leva- gott sarjúból maroknyit végighúzva a kasza fokán, azza 5 törülve le a felragadt fűpesz• metet, elővettük a vizes tok- mányból a kaszafént, és meg- fentük a szerszám élét becsületesen. i Apám részéről ilyenkor if- elhangzott az okítás. — Ügy fend a kaszát, hogj- a fén hegye mindig kopogjor a kasza fokán! Máskülönben elfened az élét. Márpedig a kaszaveréssel most foglalkozni nem lehet. Legalábbis früs- tökig nem. Ha meg sörény, szálladzó fűcsomók maradtak utánam, akkor meg az alábbi tanácsot adta: — A kaszának csak annyit adjál, csak annyira ereszd előre a fűben, amennyit köny- nyedén el tud söpörni. Meg arra is ügyelj, hogy a kasza sarka két ujjnyira járjon a föld felett, mert máskülönben a homok kiveszi a szerszám élét. Ha meg magasabban jár a kasza éle, akkor fölugrik a fű hegyére.- Életévéiben. I Ötvenedik | járhatott ak!-------------------koriban az ap ám. Nagy erővel nem rendelkezett, s az elhízás veszélye sem fenyegette. Azt mondhatnám: sovány, inas, csupacsont ember volt, amihez az is hozzájárult, hogy nagyon mértékletes életmódot folytatott. Állandó szavajárása volt: Amint csitul az étvágy, hagyd abba az evést! Ha ezt betartjuk, akkor rendben a gyomor, teljes az egészség. Közepes ereje mellett hallatlanul nagy volt a tapasztalata. Ismerte lehetőségeinek határait, értette mindennapi életünk minden csínját-bínját, ’ s mivel a jó kedélynek sem volt híján, azon a kaszáláson is lelkemre kötötte: — Ha majd elhívnak kaszálni, akkor légy résen, mert ’ mindig akad figurás ember, vagy éppen irigy rosszakaród, ’ aki megtréfál, gúnyt űz belőled. Hogy röhögjenek rajtad az emberek. Ehhez pedig nem kell más, csak pi- mutka szalonnabőrkét csem- . pészni a féntartó tokmányba, s utána fenheted a kaszát íté- ' letnapig. Kiadhatod minden erődet a kaszálásban, beleszakadhatsz az erőlködésbe, mégis lemaradsz, a csapat végére jutsz és a munkádat le- ‘ köpik, mert olyan ronda ma- . rád utánad a tarló, mint az embernek az ábrázata, amikor | három napig nem borotválkozik. Utólag bevallom: később, fiatal házasember koromban, amikor a sógorság elhívott ka- ’ szálnj, elfeledkezve apámnak ’ intelméről, valóban megadtam maflaságomnak az árát. Reg- | gelizés alkalmával valamelyik j sógorom belesuttyantotta azt I a bizonyos szalonnabőrkét a • féntartó tokmányomba, s csak este, amikor halálosan kimerülve tántorogtam haza, akikor vágódott eszembe: alaposan 1 megtréfáltak. r-—-—-- ■ szívós igyeke[ I Kitartóan, / zettei kaszái-------------------- tűk a sarjút. S mí g bennem rohamosan fogyatkozott a fiatalságommal járó tllttttllttttllttl > III hetyke erő, addig az apám úgy vitte előttem a rendet, hogy úgyszólván bele sem izzadt. Rólam meg szakadt a veríték, hátamon meghaboso- dott az ing a kiizzadt verítéktől. És minden egyes kasza- fenésnél reszkettek a lábaim az erőlködéstől. Elanyátlanodásomat látva, egyre sürgetőbben morogta az apám: — Ne hagyd el magad, gyerek! Ha früstökre nem kaszáljuk le ezt az istenverte libaszőrt, akkor aztán még nehezebb lesz, mert fölszárad a harmat, és fenhetjük a kaszát minden lépésnél. Minden erőmet össszeszedve kapaszkodtam neki a munkának. Minden egyes kaszasuhintás után arra összpontosult minden gondolatom, hogy kitartani, kitartani az utolsó kapavágásig, früstökig. Elkeseredetten vágtuk, aprítottuk a lassan szappanosodás- nak indult selyemfüvet. Mire az utolsó rendet levágtuk az átkozott libaszőr kaszálásában, lassan elérkezett a reggelizés kezdetének boldog pillanata. Tarhonyás Jóska, a surjáni dűlők mezőőre kiáltott be a dűlő végéről: — Jánoskám — így az apámhoz —, a jóisten tegyen a hóna alá, az a gyanúm: téglát tettetek tegnap este a fejetek alá, mert igencsak korán kiruccantatok kaszálni! Szegény jó apám, a kinyilvánított vélekedésre tarkójára taszította napszítta kalapját, s így szólt: — Hogy tégla volt-e a fejünk alatt, avagy puha vánkos, az most már nem oszt, nem szoroz. Nekünk most már az a megnyugtatóbb, hogy a rét legszőrösebbjét, a jószágkoplaltató selyemfüvet leborotváltuk. Mire a harmat felszáradt. Mert ami ezután jön, a csátékaszálás, az már csak amolyan lógázás. Ezzel az utolsó rend alá dugta a kaszát, majd kibaktatott a csŐ6Zségig csúszott mezőőrhöz, hogy vele egy pipatömetnyi kapadohányt elfüstöljön, miközben meghány- ják-vetik a világ állapotját.--------- farkas| Vilajetemben | étvá•------------- gyám volt. Olyan ételt nem készített a drága jó anyám, amit én meg ne ettem volna. Fiatalabb éveimben sokszor zsörtölődtem vigyorogva, hogy megfizetném azt az embert, aki velem a szalonnát megutál- tatná. Mert egy csizmatalp- méretű szalonnaporció, ha ' mégoly avas volt is, vígan ballagott be megfelelő kenyér■ és hagymakísérettel. S mégis. Azon a nevezetes július végi reggelen, amikor 1 lekaszáltuk az erőmet kemé- ' nyen próbára tevő surjáni sar■ jút, olyan étvágyam támadt, mint azóta sohasem. Ügy fal■ tam az, apróra porciózott sza■ lonnát, hozzája az anyám sü> tötte kenyeret, az öklömnyi - vereshagymát, hogy az íze > még most is a számban van.