Pest Megyi Hírlap, 1976. július (20. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-18 / 169. szám

2 i xMtav 1976. JÚLIUS 18., VASÁRNAP Nyári szünet előtt Bécsben Mérlegkészítés Becsben ismertté vált, hogy a _ közép-európai fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csökkentéséről tárgyaló dele­gációk néhány napon belül megkezdik szokásos nyári szü­netüket. A konferenciához kör zelálló körökben hangsúlyoz­ták, nincs szó a tanácskozások felfüggesztéséről, csupán a ru­tinjellegű szünetre kerül sor. Ez idő alatt is folytatódik azonban a delegációk munká­ja. Valamennyi küldöttség je­lentést tesz kormányának és tovább folytatják az informa­tív jellegű eszmecseréket. A nyári szünet, előtti utolsó plenáris tanácskozást július 21-én rendezik. Ez lesz a hi­vatalos tárgyalások megkez­EL NEM KÖTELEZETTEK Főpróba Colombo előtt Az el nem kötelezett orszá­gok állandó koordinációs bi­zottságának Algériában elfoga­dott zárónyilatkozata bizonyí­totta: ezek az országok hűek maradtak az alapítók, Nehru és Nasszer által megfogalmazott elvekhez. Ellenállás az impe­rializmussal, a hagyományos és új változatokban jelentkező gyarmatosítással szemben, harc a faji elnyomás minden formája ellen, a nemzeti erő­források fölötti külföldi ellen­őrzés megszüntetéséért — mindez az el nem kötelezettek mozgalmának fő feladata. A két társadalmi-politikai világrendszer eltérő módon reagál az el nem kötelezett or­szágok növekvő tekintélyére. A szocializmus üdvözli a moz­galom erősödését. A Nyugat tömegtájékoztató eszközei ugyanakkor most is, a colombói konferencia előestéjén sót pró­bálnak hinteni az el nem köte­lezettek mozgalmának belső sebeire, abban a reményben, ‘hogy megzavarhatják fejlődő kölcsönös megértésüket. Persze, senki sem hagyhatja .figyelmen kívül a mozgalom részvevői közötti különbsége­ket gazdasági fejlődésük és társadalmi-politikai beállított­ságuk tekintetében. Mégis: az algériai koordinációs bizottság által a colombói konferencia számára kidolgozott napirend tükrözi a legfőbb összefogó erőt, amely megtalálható a 86 ország mindegyikénél: fő el­lenségüket valamennyien az imperializmusban látják. Miközben Washington igyek­szik megbékíteni az el nem kö- - telezett országokat Pinochet elnyomó rendszerével (Sant in­góban szervezve meg az Ame­rikai Államok Szervezetének értekezletét), a koordinációs bizottság javasolta a konferen- , ciának, hogy biztosítson stá- tst a chilei Népi Egység de­legációjának. A koordinációs bizottság kül­kereskedelemmel kapcsolatos javaslatait szilárd antiimperia- lizmus jellemzi. A bizottság vé­leménye szerint a Közel-Kele­ten a béke csak a megszálló iz­raeli csapatok arab területek­ről való kivonása és a paleszti­nok elidegeníthetetlen jogainak elismerése után érhető el. Li­banon szuverénitásának és te­rületi egységének megőrzését a konfliktusban részt vevő felek számára alapvető jelszóként jelölték meg. Az Algériában elfogadott zárónyilatkozat alá­támasztja az el nem kötelezet­tek szolidaritását Dél-Afrika felszabadító mozgalmaival, ki­áll a katonai támaszpontok nélküli Indiai-óceánért. A terjedelmes nyilatkozat­ból kiragadott részek alapján is érthető, miért látott az As­sociated Press, amerikai hír- ügynökség a deklarációban „a világproblémák többségét ille­tően harcos baloldali álláspon­tot elfoglaló” poziciót. Az im­perialista beállítottságú ideo­lógusok reményét kifejezve az AP feltételezi, hogy a bizottság ajánlásai nem okvetlenül tük­röződnek majd a colombói ér­tekezlet határozataiban. Pedig éppen az algériai na­pirendhez ragaszkodás segíthe­ti a colombói konferenciát ab­ban, hogy valóra váltsa az ei­nem kötelezett politika cél­jait. Vlagyimir Szimonov dése óta a 111. plenáris ülés, amely után szóvivőik adnak tájékoztatást. Várható, hogy a Varsói Szerződésihez tartozó országok csakúgy, mint a NATO-államok körvonalazzák a most befejeződő szakasz munkáját és ezzel kapcsolat­ban kifejtik álláspontjaikat. Az osV.trák fővárosban, a szo­cialista országok delegációi­nak köreiben nyomatókkal utalnak arra: a mostani sza­kaszban is a szocialista or­szágok tettek kezdeményező­készségről tanúságot. A NATO-államok válasza ezekre a szocialista javaslatokra ké­sik, ami a tárgyalások elhú­zódásához vezethet. Diplomáciai körökben úgy tudják, hogy a nyári szünet utáni újabb szakasz kezdete szeptember második felére esik. Honecker-Gierek megbeszélés A Lengyelországban üdülő Eh eh Honedkeír, az NSZEP Központi Bizottságának főtit­kára szombaton szívélyes, ba­ráti légkörű megbeszélést tar­tott Edward Gierekkel, a LEMP Központi Bizottságának első titkárával. Véleményt cseréltek a két ország közötti mindenoldalú együttműkö­dés további bővítéséről és időszerű nemzetközi kérdé­sekről. Különös figyelmet szenteltek annak, hogyan mé­lyítsék el a két pánt együtt­működését a szocialista ál- lamiközöisség politikai irány­vonalának megvalósításában. LIBANON Ismét a fegyvereké a szó Zátonyra futottak a szíriai— Palesztinái megbékélést szor­galmazó líbiai kísérletek: Jász- szer Arafat nem hajlandó Da­maszkuszba utazni, hogy talál­kozzék Hafez Asszad szíriai államfővel, bár a palesztin ve­zetők pénteken éjjel tartott csúcstalálkozójukon úgy hatá­roztak, hogy Damaszkuszba küldik Faruk Kaddumit, a PFSZ politikai osztályának ve­zetőjét, valamint Jasszer Abd Rabbut, a PFSZ tájékoztatási osztályának vezetőjét. Libanonban tovább tombol a polgárháború. Az AP bejrúti jelentése szerint szíriai harc­kocsik a palesztin gerillák Bejruttól északra levő állásait lőtték, jobboldali fegyveresek pedig újabb támadást intéz­tek a Bejruttól keletre levő Tell-Zaatar palesztin mene­külttábor ellen. Az A1 Moharrer című bej­rúti lap megbízható források­ra hivatkozva arról ír, hogy széles körű katonai akció van előkészületben a palesztinaiak és a nemzeti-hazafias erők Bejrut nyugati szektorát el­lenőrzésük alatt tartó csapatai ellen. Sajtójelentések szerint a szírialak megállították csapa­taik kivonását Libanon kü­lönböző körzeteiből. Lapzártakor érkezett: A palesztinai ellenállási mozgalom szóvivője közölte, hogy a PFSZ mégsem küld delegációt Damaszkuszba, amíg el nem rendelik a szíriai csapatok visszavonulását, te­hát a Faruk Kaddumi vezette küldöttség nem utazik Szíriá­ba. PERUI KOMMÜNIKÉ A forradalmi folyamat megvalósítását elősegítő részleges átszervezés Limában a kormány rész­leges átszervezésére került sor pénteken. A perui miniszter­tanács és a fegyveres erők fő­parancsnoksága képviselőinek részvételével rendkívüli ülést tartottak. A tanácskozáson Guillermo Arbulu tábornokot nevezték ki kormányfővé a nyugállományba vonuló Jorge Fernandez Maldonado tábor­nok helyett. Az ország kül­ügyminiszterévé Jósé de la Puentét nevezték ki. Űj miniszter került a föld­művelésügyi tárca élére is. „A fegyveres erők kormánya MARATONI ÜLÉS UTÁN Spanyol kormányprogram - tüntetésekkel — hangsúlyozza az ez alka­lomból Limában közzétett kommüniké — újból megerő­síti szilárd eltökéltségét, hogy a perui forradalom ideológiai alapjainak megfelelően foly­tatja a forradalmi folyamat megvalósítását”. A kommunisták ma is a haladás élén Az emberek hol a Caraban- chal-börtön előtt jönnek ösz- sze tüntetni a politikai fog­lyok szabadon bocsátásáért, hol a város főutcájában, a Jo­se Antonizan szállnak szembe a kivezényelt és vadul táma­dó karhatalommal, mert a ha­za szabadságáért, mindany- nyiuk kiszabaduláséért is meg­kezdődött a küzdelem. Meg­kezdődött? Negyven esztendeje, hogy a Spanyol Köztársaság belső, el­lenforradalmi lázadás szerve­zésével, külső, zsoldos erők igénybevételével, s a német náci, meg olasz fasiszta dik­tatúrák nyűt, gátlástalan se­gítségének felhasználásával Franco tábornok rátámadt. A támadás nyomán kirobbant polgárháború Európa e száza­di történelmének legvéresebb fejezetei közé tartozik. A harc a nemzeti felszabadu­lásért, tehát éppen négy év­tizede kezdődött. Csak éppen a négy évtized nagyobbik ré­szében a fasizmus bizonyult erősebbnek. Még a polgárháborúban azért, mert a nemzetközi reakció akkor nemcsak Spa­nyolországban, hanem Euró- pa-szerte erősödőben volt. A fasiszta szenny nemcsak az Ibériai-félszigetet öntötte el, hanem mire Franco elvégezte véres munkáját és sírba tette a respublikát, Hitler hordái már meghódították Nyugat- Európa nagy részét, és állig Az olasz szakszervezetek gazdaságpolitikai feltételei Andreotti befejezte tárgyalásainak első fordulóját ségi üléséről kiadott közle­mény szerint az olasz szak- szervezetek hajlandóak „lojá­lisán. együttműködni” a meg­alakítandó kormánnyal. Az olasz szakszervezetek a következő fő gazdaságpolitikai intézkedéseket szabták együtt­működésük feltételéül: 1. a foglalkoztatottság növelését célzó iparfejlesztés; 2. a nem kiemelt szektorokra fordított kiadások csökkentése; 3. harc az adó visszaélések ellen; 4 hatékonyabb hitelpolitika a mezőgazdaságban. A szakszervezetek nem mon­danak le a „mozgó bérskála” elvéről, de hozzájárulnak az évi 8 millió líránál magasabb béreik „ideiglenes befagyasztá­sához”. Maratoni kormányülés után a spanyol kabinet tíz nappal hivatalba lépése után, szom­baton hajnalban nyilvánosság­ra hozta programját, amely­ben továbbra is csak részleges amnesztiát ígér, s kilátásba helyezi a régóta várt és szám­talanszor beharangozott de­mokratikus reformokat. A madridi kormány helyi idő szerint pénteken délután 5 órakor ült össze, Hét és fél órás vita után a kabinet húsz tagja egyhangúlag meghozta döntését a programról, ame­lyet János Károly valószínű­leg július 25-én léptet majd életbe. Pénteken délután az ülés idején Cadizban és Murciában tüntetők ezrei vo­nultak fel — a rendőrség most is beavatkozott, noha a hatóságok korábban engedé­lyezték a megmozdulást: az ország déli részén fekvő Ca­dizban őrizetbe vett 9 sze­mélyt, a tüntetők vezetőit. Andreotti megbízott minisz­terelnök kormányalakítási tár­gyalásai első fordulójának be­fejeztével szombaton kijelen­tette, hogy megbeszélései so­rán több egyetértéssel talál­kozott, mint nézeteltéréssel. A megbízott miniszterelnök elmondta, hogy a pártja veze­tőségétől kapott információk mérlegelése után előrelátha­tólag már jövő keddre össze­állítja a kormányprogram váz­latát. A programtervezetet valamennyi párt'rendelkezésé­re bocsátják, hogy alapul szol­gáljon a további pártközi tár­gyalásokhoz. ★ A három legjelentősebb olasz szakszervezet, a CGIL, a CISL és az UIL közös vezető­fegyverkezve a Szovjetunióra készültek rátámadni. S ebben az időszakban elsősorban Anglia és Franciaország ma­gatartása, be nem avatkozása politikájuk a fasizmus mal­mára hajtotta a vizet. Az ellenállás Franco rém­uralmával szemben azonban soha sem szűnt meg. Kom­munista partizánok még tíz évvel a köztársaság bukása után is harcoltak, a Guardia Civil sok rémtettét fizettették meg a kopók vérével. De a túlerő — s megintcsak nem­zetközi méretekben számolva az erőiket — nem nekik ked­vezett. A második világhábo­rú után az Egyesül Államok vezette nemzetközi imperia­lizmus a hidegháború korsza­kát diktálta Európának. Az Egyesült Államok, s nyomában Nyugat-Európa kormányainak nagy része (tisztelet például a skandináv kivételinek!) Francót nemcsak eltűrte, hanem fokozatosan szalonképessé tette, maga mellé vette. Az a viszonyla­gos gazdasági fellendülés, amelyet Franco Spanyolorszá­ga a hatvanas években elért, csakis annak köszönhető, hogy a spanyol—amerikai ka­tonai paktumért, a spanyol főidre telepített nukleáris ar-. zienálohért a spanyol uralko­dó osztály ellenszolgáltatást kért és kapott. De ebben az időben márki­bontakoztak annak az új. de­mokratikus nemzeti összefo­gásnak a körvonalai is, amely ma — Franco halála óta — szinte óráról órára erősödőén uralja az ország politikáját. Mért a francóizimus, a negy­venéves, meglkorhadt rezsim, védekezésre kényszerült be­rendezkedni. A spanyol nép képviselői­nek egységfrontja ma a kom­munistáktól a keresztényde­mokratákig, a katalán nemze­tiektől a baszk munkásokig terjed. Ha Madrid az utcára megy, másnap Barcelona vá­laszol néki, sBilbaóból a hé­ten is éppúgy érkeztek hírek, mint1 Andalúziából. A küzdelem nem lesz rövid, én nem lesz könnyű. Spanyol- országban sok okból nehezeb­bek a harc feltételei, mint Portugáliában. De Európa baloldali erői, közöttük is el­sősorban a kommunisták, akik negyven évvel ezelőtt elsőnek siették a nemzetközi brigádok zá-jziai alá, ma is törhetetlen szolidaritással állnak a spa­nyol nép oldalán. iem körül folyik a harc. Fran­co maradék hívei, akik azon­ban fontos pozíciókat foglal­nak el, e téren engedmények­ről hallani sem akarnak. Olaszországban Andreotti, a kijelölt miniszterelnök a pár­tok vezetőivel megkezdte tár­gyalásait. A kommunista Ing- raóval úgy találkozott, mint a parlament elnökével, a ró­mai kormányalakítási proce­dúra egy ilyen tájékozódó esz­mecserét is előír. A választá­sok utóhulláma most jutott el az Olasz Szocialista Pártig: De Martino főtitkár lemondott; utódának egy viszonylag fiatal politikust választottak meg, Craxit, s már ő tárgyalt And- reottival, hogy esetleg egy kereszténydemokrata—szocia­lista kormányt hozzanak lét­re, amely bizonyos kérdések­ben még a kommunisták tá­mogatását is igényelné. Dél-Európához tartozik Cip­rus. A világ békemozgalma és a Szakszervezeti Világszö­vetség joggal hívta fel a hé­ten a figyelmet a ciprusi kér­dés megoldatlanságára, Azt hi­szem, ez a probléma előbb- utóbb ismét a lapok címolda­lára fog kerülni. Végül tegyünk említést egy jelentős szovjet—francia meg­állapodásról, amely a földré­szünk nukleáris biztonságát is szolgálja az által, hogy eset­leges véletlen vagy jóvá nem hagyott nukleáris incidensek ügyében intézkedik, s például a Moszkva—Párizs forródrót alkalmazását írja elő. Sau- vagnargues francia külügymi­niszter moszkvai látogatása­kor Gromiko azt hangsúlyozta, hogy ki kell zárni mindenféle vargabetűt és eltérést attól a vonaltól, amely a szovjet— francia kapcsolatokban az utóbbi tíz év során kialakult. Pálfy József l á Majdhogynem ehhez hasonló „patthelyzet” alakult ki Liba­nonban is. A keresztény jobb­oldali csapatok támadásai nem érték el céljukat a sokat szen­vedett palesztin menekülttá­bornál, Teli Zaatarnál. A szír csapatok megkezdték vissza­vonulásukat Szidon kikötővá­ros térségéből. Dzsallud líbiai miniszterelnök fáradhatatlan közvetítési kísérletei révén látszott, hogy létrejöhet egy damaszkuszi találkozó a pa­lesztin vezető, Arafat és a Szí­riái köztársasági elnök, Asz. szad között. Ám a szír csapa­tok kivonásának lassúsága miatt ez a találkozó egyelőre elmaradt. Szaúd-Arábia fővárosában vi­szont, a haladásellenes arab erők fellegvárában, Khalcd ki­rály hármas csúcstalálkozóra fogadhatta vendégelt: Szadat egyiptomi és Nimeri szudáni elnököt. A három államfőnek ma egy közös ellenfele van, 6 ez Kadhafi elnök Líbiája. (Vi­szont az a tény sem hagyható figyelmen kívül, hogy Szudán visszavonta a Biztonsági Ta­nácsnál benyújtott panaszát, amelyet arra az állításra ala­pozott, hogy a két héttel ez­előtt Nimeri elnök ellen meg­kísérelt puccsot líbiai segítség­gel szervezték.) Dél-Európában is mozgal- mos volt a hét. Portugáliá­ban Eanes, az új elnök elfog­lalta tisztét és Mário Soárest nevezte ki miniszterelnök­nek. A szociáldemokrata po­litikus ezzel elérte célját. Fé- lig-meddig névrokona, a spa­nyol Suárez, az új madridi kormányfő most fogalmazta meg kormánya programját, amely — legalábbis szavak­ban — bizonyos óvatos, cse­kély reformokat helyez kilá­tásba. Egyelőre azonban az esedékes amnesztia, a fran- cóista uralom idején börtönbe vetett munkások, szakszerve­zeti és politikai vezetők javá­ra meghirdetendő közkegye­pen v ci. wniuuci tejeli öíiQ­vaznak a nyugatnémet polgá­rok. Schmidt e pillanatban mégis nyugodtabban tekinthet a szavazás elé, mint vendég­látója ... A Ford—Schmidt ta­lálkozónak kétségtelen meg­volt a jelentősége a gazdasági­pénzügyi együttműködés te­rén, továbbá egyeztethették taktikájukat a választási idő­ben különösen hálás témá­ban: a terrorizmus elleni harc területén. Az izraeli kommandóakció Entebbe repülőtere ellen ezt a kérdést drámai formában vetette fel. Alkalmat adott ar­ra, hogy az imperialista ha­talmak valamilyen „nemzet­közi terrorizmus” elleni intéz­kedések sürgetésének ürügyén, „a rend és a törvény” vé­delmezőiként léphessenek fel — elsősorban a saját közvé­leményük előtt tetszelegjenek ebben a pózban azok az ál­lamférfiak, akik rövidesen a választók elé állnak. Az ENSZ Biztonsági Tanácsában, ami­kor az Izrael elleni afrikai panasz alapján összehívták, a nyugatiak sürgősen ellen javas­lattal éltek, és a terrorizmus elleni nemzetközi fellépést kö­vetelték ebben. Javaslatuk nem kapott többséget, de any- nyit elértek, hogy közben az afrikai országok pedig vissza­vonták a maguk javaslatát, mi­vel bizonyosra lehetett venni az USA vétóját ez ellen. elnöke között, akkor most ar­ra kellene következtetni, hogy kettejük közül Carter a ke- \«ésbé liberális ... A kommentátorok óvatosad a demokrata párti elnökjelölt előzetes megítélésében. Egyelő­re csak azt emelik ki, hogy hallatlan eltökéltséggel küzd a Fehér Házba való bekerülésért. Egyelőre csak azt húzzák alá, hogy egy érdeme máris van a demokrata párti tömegek sze­mében: egységessé tudta ten­ni a johnsoni idők óta szétzi­lálódott pártot. Egyelőre csak arra figyelmeztetnek, hogy „Jimmy” mindenki szavazatá­ra számít, ezért senkit sem akar elveszteni. Így adódott, hogy semmitmondó program­beszéde a homályos ígéretek egyvelege volt, külpolitikai té­ren például az enyhülés igen­lése elegyedett egy-egy, a Szovjetunió iránt kevésbé ba­rátságos mondattal. Hadd iktassam ide az angol Guardian véleményét: „Ha valaki annyira határozott ab­ban a szándékában, hogy győz­zön, mint Carter, és ha valaki­nek annyira nincs elgondolása arról, hogy mit tegyen, ha győz, akkor az már zavaró je­lenség.” Az ellentáborban, a repub­likánusoknál még áll Ford és Reagan versengése. Augusz­tus elején rendezik meg a konvenciót, amelynek részve­vői majd döntenek. Addig Ford az elnöki teendőit végzi. A héten például az USA első­számú nyugat-európai szövet­ségesének, az NSZK-nak ve­zetőjét, Schmidt kancellárt fo­gadta. A bonni vendég is vá­lasztási küzdelem kellős köze. Az amerikai elnökválasztási kampány már vagy fél éve tart, de csak most kezdődik a döntő szakasza, most, ami­kor kezd kialakulni: kikből áll a két páros a november 2-i megmérkőzésen, a demokra­ta párt ezen a héten döntött. A New York-i Madison Square Gardenban, annyi óriási pro­fi mérkőzés színhelyén, már „az első menetben” eldőlt, hogy James (Jimmy) Carter, volt georgiai kormányzó és amerikai mogyoróültetvényes lesz a szamár emblémájú párt hivatalos elnökjelöltje. Utána ugyanilyen simán elrendezték azt is, hogy vele egy „ticket”- en Mondale minnesotai sze­nátor indul alelnökjelöltként. Az utóbbi személyi döntés azért érdekes, mert az ame­rikai politikai életben szinte hagyomány, hogy az elnökje­lölt és az alelnökjelölt nem vall azonos nézeteket. Cartert jóformán alig ismerik, az előválasztások idején sem, most, az elnökjelölő konven­ción elmondott beszédében sem igyekezett elárulni, hogy milyen elképzelései lennének arra az esetre, ha győzne a választásokon, és bekerülne a Fehér Házba. Mondale poli­tikai állásfoglalását már ha- tározottabbnak lehet monda­ni, őt úgy tartják számon, mint liberális és józan gondol­kodású honatyát. No, de ha különbséget lehet mindenkor találni' az USA elnöke és al­Hét nap krónikája Forró drót Moszk¥aés Kicsoda Carter? — Egy „ticket" már megvan — „Patthelyzet" a Biztonsági Tanácsban Lesz-e palesztin-szír csúcstalálkozó? — Mozgalmas hét Dél-Európában

Next

/
Thumbnails
Contents