Pest Megyi Hírlap, 1976. július (20. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-10 / 162. szám

xjüdtm 1976. JÚLIUS 10., SZOMBAT Az országos oktatási tanácsülés után A szakközépiskolai taniervektől a felsőoktatás továfeMejhzíéséig Az Országos Oktatási Ta­nács dr. Polinszky Károly ok­tatási miniszter elnökletével pénteken ülést tartott. Meg­tárgyalta és elfogadta a szak- körópiskolák tantervi munká­latainak helyzetéről szóló je­lentést. A tanács a jelentést elfogad­ta. Hangsúlyozva, hogy a tan­tervi munkálatokat meg kell gyorsítani. A tanács elfogadta á külföl­di ösztöndíjas létszámkeret te­rületi és tárcaközi elosztására vonatkozó tervezetet. Legna­gyobb számban továbbra is a Szovjetunióban képez szakem­bereket olyan szakokon, ame­lyekben magyarországon spe­ciális képzés nincs. A testület megvitatta a fel­nőttoktatással kapcsolatos fel­adatokat. A tanács megtárgyalta dr Garamvölgyi Károly minisz­terhelyettes előterjesztésében — az egyetemi és főisko­lai hálózat fejlesztésével kap­csolatos koncepciót. Felavatták Bálint György emléktábláját A halált is le lehet győ-zni, ha közvetlen közelében is úgy dolgozunk, mintha élnénk — ez áll a Bálint György író, publiciszta emlékét hirdető márványtáblán, amelyet szü­letésének 70. évfordulója al­kalmából pénteken avattak fel egykori lakóhelyén, Budapes­ten, a Szent István park 5. számú ház falán. Az emlék­ünnepségen — amelyen az író édesanyján kívül megjelent dr. Molnár Ferenc kulturális államtitkár, Dobozy Imre Kossuth-díjas író, az Írószövet­ség elnöke, valamint a kultu­rális és társadalmi életünk számos ismert személyisége. Jovánovics Miklós, az Élet és Irodalom főszerkesztője, az Írószövetség titkárságának tagja méltatta a két világhá­ború közötti marxista kritika és publicisztika kiemelkedő alak­jának .életművét. Ezután a barátok és tisztelők sokaságának jelenlétében a Kulturális Minisztérium, a Magyar írók Szövetsége, az MTA Irodalomtudományi In­tézete, á Magyar Népköztársa­ság Irodalmi Alapja, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság, a Petőfi Irodalmi Múzeum, a XIII. kerületi tanács és nép­frontbizottság képviseletében helyeztek el koszorút a Bálint György emlékét hirdető már­ványtábla alatt. NÉKOSZ-évforduló Harminc esztendővel ezelőtt, 1946. július 10-én alakult meg a Népi Kollégiumok Országos Szövetsége és indult útjára a népi kollégiumi mozgalom. 1970-ben szerkesztő bizott­ság alakult a NÉKOSZ egyko­ri vezetőiből — ma mindnyá­jan jeles társadalomtudósok — a mozgalom történetének a feldolgozására. Több éves munkával körülbelül százezer dokumentumot gyűjtöttek egy­be sok száz népi kollégista ál­dozatos közreműködésével. A dokumentumokból összeállított kötet, amely mintegy a népi kollégiumok kis enciklopédiá­ja lesz — jövőre jelenik meg. A NÉKOSZ-évforduló hiva­talos ünnepségeire — tudomá­nyos ülésszak, kulturális mű­sor, képzőművészeti kiállítás — szeptember elején kerül sor, számos, volt népi kollégista részvételével. Könyvek a szocialista demokráciáról Napjaink izgalmas kérdése: miként alakul hazánkban a szocialista demokrácia, ho­gyan szolgálja a fejlett szo­cialista társadalom építését? E kérdéskör egy-egy fontos részét elemzik a Kossuth Könyvkiadó gondozásában megjelent tanulmányok. AZ ÜZEMI DEMOKRÁCIA feljesztEsének kérdéséi Búza Márton sokoldalúan és átfogóan foglalkozik köny­vében az üzemi demokrácia elméleti és gyakorlati kérdé­seivel. Elemzi az üzemi de­mokrácia tartalmát, helyét, szerepét, megvalósulásának mechanizmusát. Azt fejti ki, hogy az üzemi demokrácia szerves része a szocialista de­mokráciának. Kötetében kitér arra is, hogy a magyar szakszerve­zeteknek nagy tapasztalataik vannak az üzemi demokrácia érvényre juttatásában. Az 1975-ben lezajlott szakmai, iparági kongresszusok és a szakszervezetek XXIII. kong­resszusa is behatóan foglal­kozott a pártkongresszus ha­tározataira építve a szakszer­vezetekre háruló új felada­tokkal. A szerző ismerteti az üzemi demokrácia főbb jel­lemzőit is. A lényeg az, hogy — írja — az üzemi demokrá­cia a szocialista állam által létrehozott és működtetett in­tézményrendszer, amely jogo­ka és kötelezettségeket, for­mákat és fórumokat foglal magában, amely egy sajátos mechanizmus működtetésén át jut érvényre. Tárgyalja a szerző a válla­lati pártszervek és pártszerve­zetek feladatait, politikai fe­lelősségét, a pártirányítás szükségességét az üzemi de­mokrácia érvényre juttatásá­ban. Vizsgálja az egyszemélyi felelős vezetők és a szakszer­vezetek viszonyát. Felveti a szakszervezetek munkásképvi­seleti tevékenységének elvi kérdéseit és szervezeti rend­szerét. Hangsúlyozza, hogy a vállalati szakszervezeti szer­vek az üzemi demokrácia szervei is, tehát nálunk nincs szükség arra, hogy az üzemi demokráciának külön szerve, szervezete, intézménye legyen. Más kérdés az, hogy a szak- szervezetek betöltik-e min­denhol feladatukat, szerepü­ket. A válasz: több helyen igen. S erre az üzemi demok- . rácia csepeli modelljét hozza fel példának, ahol a párt irá­nyításával jól működik az üzemi demokrácia: a dolgozók különböző fórumokon mond­hatják el véleményeiket, fejt­hetik ki álláspontjukat, tehet­nek javaslatokat. munkAsnevelés — MUNKASKÉPZÉS Pápai Béla könyve is a szo­cialista demokrácia körébe tartozik. Hogyan, milyen szel­lemben neveljük a munkás- fiatalokat, hogyan válnak a munkásosztály méltó tagjai­vá? Olyan lesz az ember, amilyen a társadalom. Ha de­mokratikus légkörben nő fel, ha megtanulja tisztelni és szeretni a munkát, akkor be­csülettel dolgozik a társada­lom megkövetelte helyen és beosztásban. Ha nem érzi ma­ga körül az embert nevelő szocialista demokráciát, akkor aligha tudja megfelelően érté­kelni munkáját, nem érzi a közösségi, társadalmi felelős­séget E kérdéseket vizsgálja a szerző: az egyéni és a társa­dalmi nevelést, a munkáspoli­tikát, a munkásnevelés sajá­tosságait, s tanulmánya to­vábbi részében keresi az ösz- szefüggéseket a tudományos­technikai haladás és a szak­munkásképzés között; sorra veszi a különböző képzettségi szinteket, a munkaszervezés, a műszaki fejlődés és a szak­képzés feladatait. Foglalkozik a permanens nevelés kérdé­sével, a szakképzettség nélküli felnőttek nevelésével, a to­vábbképzés szervezeti és né­hány pszichológiai és pedagó­giai kérdésével, hangsúlyozva, hogy az állami irányítás mel­lett nagy a felelősségük a vállalatoknak, üzemeknek, a társadalmi szerveknek és a tömegszervezeteknek. Hasznos függelék is járul a kötethez: a szakmunkáskép­zés érvényben levő jogszabá­lyainak jegyzéke, az ide vo­natkozó kormányhatározatok. DEMOKRÁCIA A MEZÖGAZDASÄGI TERMELŐSZÖVETKEZETEK­BEN Ugyancsak a szocialista de­mokrácia részeként tárgyalja könyvében Dómé Györgyné a szövetkezeti demokráciát. En­nek megfelelően vizsgálja a szövetkezeti demokrácia köz­vetlen formáit (közgyűlés, részközgyűlés stb.) a döntés- hozatal feltételeit, beleértve a tudati tényezőke is. Felméré­sek alapján megállapítja, hogy a termelőszövetkezeti tagság még nem ismeri kellőképpen a döntéshozatal mechanizmu­sát. Bár az utóbbi években sokat fejlődött a tsz-demokrá- cia, de mégsem teljesedett ki teljesen. Egy és más kérdésben vi­tathatók is a szerző megálla­pításai, így például amit a tsz-demokrácia közvetlen for­máiról ír. Kérdés ugyanis, a mai viszonyoknak megfelél- nek-e, hiszen az élet állan­dóan alakítja, formálja a de­mokrácia kereteit is. Ma már mások a tsz-ek, mint öt-tíz évvel ezelőtt voltak. Az egye­sülések során megnőtt egy­egy tsz területe, taglétszáma, s az új körülmények között másképpen kell dolgoznia az elnöknek, a vezetőségnek, má­sok a közgyűlésen a vita le­hetőségei, más módon kell gondoskodni a tagság rend­szeres tájékoztatásáról, a dön­tési jognak érvényesítéséről, mint korábban. Kár, hogy er­ről alig olvashatunk Dómé Györgyné könyvében. írónak, kutatónak és gya­korlati szakembernek érde­mes tovább gondolni és a ta­pasztalatok alapján elemezni, formálni a' szövetkezeti de­mokráciát, amelynek tudat- formáló és termelésszervező ereje még nem minden terü­leten érvényesül, de a lehe­tőségek már adottak — mint bizonyítja Dómé Györgyné könyve is. Gáli Sándor Szakmunkások képességvizsgálata Egyetemi előkészítő előtt Mielőtt az egyetemre készü­lő szakmunkásokat a felvétel­re előkészítő egyéves tanfo­lyamra bocsátanák, képesség- vizsgálaton kell megjelenniük. A vizsgálatokkal a fővárosi és több megyei pályaválasztási intézetet bízták meg. A Pest megyei Pályaválasztási Ta­nácsadó Intézetben most fo­lyik 118 jelölt vizsgálata. Az egész országból ide kerülnek a jogi egyetemre készülők, va^ lami.nt akik magyar nyelv és irodalommal vagy történelem­mel párosítva a tudomány- egyetem népművelési szakára akarnak kerülni. Ez utóbbiak negyvenen vannak, a többi jogászi pályára készül. Eddig 75-en vettek részt a vizsgálatokon és közöttük mindössze 9 nő volt. Pest me­gyei pedig egyetlenegy, aki az előkészítő tanfolyam után a jogi egyetemen folytatja ta­nulmányait. A jelölteket tíz- tizenötös csoportokban hívják be és ezeken a vizsgálatokon számos írásbeli feladat, teszt megoldása vár rájuk. A csoportos írásbeli vizsgá­latot egyéni beszélgetés követi. Azon, ha az írásbeli nem volt a legsikeresebb, újbóli megol­dásokra is sor kerülhet. Vé­gül döntenek, ajánlható-e a jelölt felvételre az előkészítő tanfolyamra. — Az egyetemre készülő fia­tal szakmunkások érdeke a nagyon komoly vizsgálat, ne­hogy az előkészítő tanfolya­mon hiába vesztegessék az időt — állapítja meg Káló Jó- zsefné pszichológus, a Pest megyei Pályaválasztási Ta­nácsadó Intézet igazgatója, aki előtt eddig 45 jelölt jelent meg. Megállapítható, hogy több­ségük alkalmas az egyetemi előkészítőre, de 30 százaléku­kat nem áll módunkban felvé­telre ajánlani. — Eddig minden nálam járt csoportban legalább egy feltű­nően jó képességű emberrel találkoztam — jegyzi meg Ti- pary Agnes, az intézet pszi­chológusa, aki 30 jelöltet vizs­gált. — Három nő került elém, közülük kettőt ajánlhatok fel­vételre. Természetesen sok fiatal Pest megyei szakmunkás is átesik ugyanezeken a vizsgá­latokon sok más kijelölt inté­zetben. MŰVÉSZÉT A MŰVÉSZETBEN Tárlaton: a vázlattól a műig Pest megyei alkotók is bemutatkoznak Siófokon Nem mindennapi képzőmű­vészeti kiállítás nyílik ma Sió­fokon az új művelődési ház­ban. Az érdeklődők a Művé­szet című folyóirat jóvoltából személyesen is ismeretséget köthetnek azokkal a művek­kel, amelyekkel a lap 1975-ös évfolyamának egyes számai­ban a művészeti írók, kritiku­sok foglalkoztak. Az eredeti alkotások bemutatása és a ró­luk írt cikkek fotódokumentá­ciója óhatatlanul szembesítést jelent. Tükröt helyez a szer­kesztők elé, hogy lemérjék: milyen tendenciák voltak az elmúlt esztendő képzőművé­szeti életének főbb jellemzői. Ezenkívül a kiállítás nemcsak a Művészet belső műhelymun­kájába enged bepillantani, ha­nem a művészek műtermébe is. A tárlat ugyanis a kész alkotások felvonultatása mel­lett feltárja a vázlattól a műig vezető utat, egyben szemlélte­ti egyes művek gondolati to- vábbérlelését. A siófoki kiállítás, amely csaknem négy esztendeje meg- újhodott folyóirat első na- gyobbszabású nyilvános sze­replése, több mint negyven művész, mintegy hetven művé­nek ad helyet. A lap munka­társai kétnyelvű, 96 oldalas katalógust állítottak össze az anyag értőbb áttekintéséhez, amely a kiállított tárgyak be­mutatásának sorrendjében tar­talmazza a művészek életraj­zát, valamint a tárlaton sze­replő művekre vonatkozó ér­tékelések szemelvényeit. A Művészet című folyóirat ezzel a szemléltetési móddal fontos közművelődési progra­mot valósít meg: a közönség és a képzőművészet egymás- ratalálását kívánja elősegíte­ni. A tegnap megtartott sajtó­tájékoztatón Rideg Gábor fő- szerkesztő elmondta: abban bíznak, hogy ezekkel az éven­ként megrendezésre kerülő siófoki kiállításokkal tovább gyarapíthatják a képzőművé­szet iránt érdeklődők népes tá­borát, egyben sikerül csökken­teni azoknak a vendégkönyvi bejegyzéseknek a számát, ame­lyek az egyes kortárs művek meg nem értettségiéről tanús­kodnak. A kiállító művészek sorá­ban többek között Makrisz Agamemnon, Kiss István, Kiss Nagy András, Vigh Tamás, Sziráki Endre, Berki Viola, Kátai Mihály, Gecser Lujza, Raszter Károly, Gádor István, Németh József, Szalay Fe­renc ' nevével találkozhatunk. A változatos és figyelemre méltó anyagban egyaránt he­lyet kapott festő, grafikus, szobrász, textiles és zománccal foglalkozó művész. A műve­lődési ház udvarán látható szobrok az esti hangverseny­hez nyújtanak hátteret, mint­egy a képzőművészet és a ze­ne e gymásr aha tását illusztrál­ják. Az emeleti kamaraterem­ben (a lap egyik monográfi- kus száma alapján) Somogyi József állítja ki több kisplasz­tikáját. Mellette két tanítvá­nyának munkái is megtalálha­tók, Kő Pálé és a Vácott alko­tó Gyurcsek Ferencé. A tárlat a Somogybán élő mű­vészeknek is lehetőséget nyújt bemutatkozásra. Pest megye művésztársadal­mát a már említett Gyurcsek Ferenc mellett Deim Pál kép­viseli. Csend című festménye és bronz Emlékműterve a mű­vekről szóló szemelvényekkel együtt bizonyára kiváltja majd a látogatók érdeklődését. Siófok mától a mai magyar képzőművészet fóruma a nyá­ri időszakban. A művelődési ház megnyitása óta eltelt egy hónap alatt Varga Imre szob­rász és Csiszár Elek festő ki­állítását hatezren tekintették meg. Talán szokatlan jelenség ez egy 20 ezres lakosú város­ban. Ezúttal azonban többre számítanak a rendezők, hiszen a déli Balaton fővárosának ilyenkor 170 ezerre emelkedik a lélekszáma. Ezért jutottak arra a megállapításra a mű­velődési ház vezetői, hogy a tó partján nem a tárlatokat kell sűrűn váltogatni, hiszen elsősorban a közönség cserélő­dik. Ilyen felduzzadt lélek- szám mellett nem illuzórikus a Művészet című folyóirat kez­deményezése: üdülés, pihenés közben tízezrek ismerkedhet­nek meg augusztus közepéig újszerű kiállítási formában az élő magyar művészettel. (M) k » 1 Jó napot, Görögország (4.) Izmus és turizmus nap gondjaival is, amelyből itt fenn, az Akropoliszon nem sok látszik. Mintha ez a „gö­rög csoda” csak azért állna itt hófehér nagyszerűségében a vakító kék ég alatt, hogy elterelje a tekintetet a múlt felé, á jelentől és a jövőtől. „Egyetlen izmust ismerek — lelkesedett világpolgári szin­ten az önmagának hirdetett elvéért Néna — és ezt az egyet tisztelem: a turizmust”. Megkapó és meghökkentő egyszerűség. És aggasztó nai­vitás is. Mintha a turizmus független lenne, mint izmus, a kapitalizmustól, a szocializ­mustól, e két izmus harcától, viszonyától. Este, vagy hogy inkább éj­szaka bandukoltunk a kivilá­gított Akropolisz oldalában, a mindig fülsértőén és gyakran erőltetetten vidám Platán, ezen a tenyérnyi helyen tu­catnyi vendéglőt és zenekart felsorakoztató mulató zsibvá­sáron. Aki itt görög, az fiatal férfi. Életerős és élete erejét abból meríti, hogy hív, könyö­rög, csalogat: az ő gazdája üzletébe térjek be egy po­hárka görög borra. Nem is igaz, hogy ezek az idegenfor­galomból élnek, abból vege­tálnak. A büszke Akropolisz, a nagy Periklész összesen há­rom évtizedes korának csodá­latos alkotása az embert di­csőíti és tetteit hirdeti évez­redeken át. Mi tud mondani a későbbi koroknak majd a mai Athénról és polgárairól? De ennek taglalása már túl­haladná egy ' turistaútról szóló jegyzet kereteit és lehetősé­geit. Ezt hagyjuk meg a kül- oolitikusoknak. Meg az athé­niaknak. Az igaziaknak. Káliméra Hellas! Jó napot, Görögország. Vagy hogy in­kább most már viszontlátásra. Gyurkő Géza (Vége.) nem érzi magát idegennek az idegen, már az első órák után sem, s az is igaz, hogy bár az Akropolisz szó szerint is fenségesen néz le az alatta nyüzsgő, oly sokat szenvedett, de mára világvárossá nőtt Athénra, valahogy ismert és otthonos környezete lesz a kövek közt bukdácsolóknak. Mert a görög szellem át- meg áthatja a mai modern civilizá­ciót is. És ez kétségtelen. De a történelemből és az emberi­ség történetéből kitörölni mindazt, ami Mykéne előtt volt, s mindazt, ami a görög­ség határain túl történt, az sajnálni valóan naiv dolog. Athénban való tartózkodá­sunk alatt járt Tito a görög fővárosban, mint köztudott a balkáni béke kérdései köze­pette szót ejtvén a török—gö­rög kapcsolatokról is. A ju­goszláv államfő feleségének tolmácsa — Néna volt. Ma­gától értetődő könnyedséggel mozgott a képernyőn, kerül­getnie kellett szinte a kamerá­nak, hogy ne őt láttassa min­dig. A világ nemcsak a gö­rög múltból, de a görög jelen­ből is áll. A sztrájkoló görög munkásokból is, a megoldat­lan ciprusi kérdésből is, a fejletlen ipar miatti munka- nélküliségből is. Athén az egyetlen város talán a vilá­gon. ahol több is a lakás, mint amenyit a város lakóinak lé- lekszáma megkövetelne — mégis igen nagy a lakásgond. Üresek a lakások a csillagá­szati összegű lakbér miatt. Athén kibírta önmagát: évez­redeken keresztül. Kibírta el­lenségeit is. És kibírta, elbírta jóakaróit is. Minden bizonnyal megbirkózik a jelen és a hol­férfi a következő bölcs és megnyugtató kijelentést tette: ... ebből évezredekig fogtok élni athéniak! Lehet, hogy Nénára és a kiadványára gondolt? Az öreg hölgy alakja — hogy is mondjam — tipikus, Az idegenforgalombál élő, szí­vélyes, de ízig-vérig kereske­dő alkatú és .az idegenekkel kapcsolatot tartó görög lelkes és hűséges társ hazája kin­cseinek megmutatásában és nagyvonalúan csalafinta üz­letember a kereskedelmi „kapcsolatokban”. Kicsiben és nagyban. Itt van ez az öreg­asszony, aki megetette az egész magyar turistacsoportot és megeteti majd, mint aho­gyan már megtette ezt eddig is, a japánt és az NSZK-belit is, meg még ki tudja, hány nációbélit —, kész történelmi anekdotafa. Remek humorú, izgékony-mozgókony, szakmá­ja mély tárgyi tudásával fel­vértezve, de történelmi pat­riotizmusában sajátos módon nacionalista. Az Akropoliszon, amely most olyan, mint egy zsibvá­sár, s ahol az emberektől szin­te nem látni a köveket, a zsi­vajtól meg messze menekül a történelmi áhitat, ily szavak­kal csalogatja azt vissza Né­na: „Ne érezzék magukat itt idegennek. Ez a maguké is. Mert mindaz, ami görög, az az emberiségé, mert mindaz, ami emberi, az innen szárma­zott ...”. Igaz ez a megállapí­tás? Igen is meg nem is. Ügy, ahogyan Néna Papakonstanti- nu lelkesíti magát újabb és újabb idegenforgalmi tettekre, semmiképpen sem. Az való igaz megint, hogy Athénban Néna, teljes nevén Néna Papakonstantinu felszállt a buszra és potom ötven drach­máért, csak miattunk, magya­rokért, kik olyannyira a szí­véhez nőttek, s kiknek orszá­gában töltötte hajdanvolt gyermekkorát — úristen, mi­kor lehetett az? — egyszóval potom ötven drachmáért osz­togatni kezdte „Az Athén-i Akropolisról való térképes út- mutató”-t. A könyvet ő írta, aki civilben műtörténész és idegenvezető, tolmács és való­ban igaz görög patrióta. Ö, aki csak ebben az autóbusz­ban elsózott kétezerötszáz drachma értékű könyvecskét. A könyv, hiába művészettör­ténész írta, adataiban nyilván tökéletes, konzekvenciájában naiv és történetietlen, olyan magyartalan, amilyen csak nálunk lehet például egy eredeti görög prospektus az esetleg idetévedő görög turis­ták számára. Megvettük. És megvették nyilván mind­azok a turisták, naivak és lel­kesek az Akropolisz iránt, akik Japánból vagy Kanadából, Angliából vagy éppen Latin- Amerikából érkeztek ide, Athénba, illetőleg az Akropo- liszra. Vagy ötven nyelven je­lent meg ez a kis színes izé; amely a gyanútlan idegennek csak neki szánt meghittséget, Néna Papakonstantiu részére pedig az igencsak tisztes pluszjövedelmet hozza. Amikor Periklészt, az Akro­polisz tulajdonképpeni meg­teremtőjét felelősségre vonták az athéniak, hogy hosszú évek óta milyen rengeteg pénzbe kerül ez a város polgárságá­nak, állítólag a nagy állam-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents