Pest Megyi Hírlap, 1976. június (20. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-06 / 133. szám

1976. JÜNIUS 6.. VASÁRNAP %Mííw I A szomszéd satunál Géza _______________is dühöngött. A reszelője megszaladt a be­edződött acélon és fölsértette a kezét. Az öreg Vendel mosolygott a káromkodó fiatalemberen. — Jól kötözd be, Géza! El ne vérezz! Nevettek a közös kínlódáson. Így könnyebben viselték. — Maga is korán nevet, Vendi bácsi! Az öreg fölkapta a fejét. Nem szólt semmit a vészjósló hangra, de felállt benne vala­mi tüske, mint a satu élén a finom vasreszelék; nem szúr, de birizgálja, nem hagyja bé­kén az embert. A lábamig sem érsz! — gondolta büszkén. Ide-oda rakosgatta két gö- bös lábát, aztán tolni kezdte a reszelöjét. Jócskán túlha­ladta már a hatvanat, rég nyugdíjban lett volna a helye, de nem mehetett, mert fiata­lok a gyerekei. Az egyik dol­gozik csak, a másik kettő még gimnáziumba jár. Néha valósággal ráfeküdt a reszelőre, annyira fájt a lába. Pont ez a rángatás hiányzik ZELEI ATTILA: Mi közöd hozzá? az Ízületeimnek — füstölgőit magában­— Jó napot kívánok! I A lánya tépett a műhely­-----------­-— be. Csinos, ti­zennyolc éves. Minden tekin­tet rálibbent. Odajött, megcsó­kolta. — Szia, apa! Hogy vagy? — Megvagyok. Laposan körbenézett. A munkatársai mindenből viccet csinálnak. Ugratják, hogy mi­csoda helyes kislányok járnak hozzá. Csókolgatják és duru­zsolnak a fülébe. Na, csak vi­gyázzon, mert elmondjuk a fe­leségének. A sok fiatal kö­lyök nem érti. De ő büszke rá. Ez az ő lá­nya. Az első, a legkedvesebb. Eljött dolgozni, s a munka mellett tanul tovább. Hiába ellenezte. Hiába mondta, bí­rom, amíg bírom, ne törődj vele. Marika épp olyan nya­kas, mint ő! — Mi újság? — kérdezte. — Kicsit lazítunk, és lesza­ladtam, hogy megnézzelek. Áz öreg elmosolyodott. Jól­esett a látogatás, bár féltette a lányát. — Nem lesz túl gyakori? A főnököd nem kap le? — örül, ha il^nkor nem lát minket. Különben sem bírom azt a nyafogós asszony­társaságot. Mindig a bajukról beszélgetnek. Egyszer magam is belebetegszem. Géza levágta a reszelőjét. Ki­rántotta a szerszámosfiókot, gyufát és cigarettát vett ki belőle. — Vendi bácsi, nem gyújt rá? ÚJ VERSEK SZÉCSI MARGIT: Pillanat-ének Láthatatlan vadgalamb rivall. Forrás cseppen, fekete a zöld. Hideg moha kék molyhaival játszadozik a fiatal Csönd. Testemen s az erdő sejtjein úr az alvajáró értelem. Ez a hely a Jelen Pillanat, miből én is folyton vétetem. Tudom én hogy nagyszerűt sugall, én vagyok csak arra képtelen. Óriás karácsony-ágain terveink kápráznak félszegen. TORO ISTVÁN Találkozás A ’’áros csillogó mosolyát majd letépi a fagyott reggel — agyamból még csönd szivárog valakit nézek az éjszakában valakit nézek magam helyett — kémények idegen füstjében, a lázas lüktetésben, a halkuló csillag megbújó mosolyában egymásra lelünk a hallgatásban én meg én — megroggyanok önmagam előtt, mikor köszönni illene a valamikori magamnak — de semmi sem igaz; csak az éjszaka hűvöse liheg nyakamba s az elmúlások huszonhat éve — fuldoklás az igazságért — ráncosodik arcélemre, hideg éjszaka szívverése rezegteti a bőrömet, csak a megvédhetetlen magamat adom oda a hajnaloknak. RADNAI ISTVÁN: Füzek; nyárfák és gesztenyék A partról azt a kőpadot magaddal ha elvontatod jobb lesz ha viszed a bokrokat fűzeket, kövezetei a szobrokat jobb lesz a várost is elviszed nekem már semmi számunkra sem lehet jobb lesz ha elviszed itt hagytál minket mint kabátot jegyeket futást s a parlagok sarát utat a kertet füveket kétszeresen hűtlen barát a gesztenyék sorát. A körméhez ütögette a ci­garettát, és az öreg háta mö­gött összemosolygott a lányá­val. I Az örer> Vendelnek ösz- _ ______ÜL szeszaladt a nyá­la , de nemet intett. — Majd, ha ezzel végeztem! A szemüvege mögött figyel­te a távozó fiút. Szinte gyű­lölte a szélesjárású magabiz­tosságát. A fronton volt egy ilyen százados, aki a fogságba esésüket megelőző ütközetbe zavarta őket. Még a szája is azt mondja, ha én úgy aka­rom, meglesz. Idén például ko­csit akar. Ö egy életen át küszködött. A hadifogság után újra nő­sült, s még aztán születtek a gyerekek. Mert ő teljes élfetet akart. Fillérenként hordta ösz- sze a boldogulásukat. S mire vitte? Nem ér rá megöregedni. Visszafordult a lányához. A gyerekeinek mindig nagyon örült. A családja megbízható pontot jelentett ebben a for- gatagos világban, amit ő ki­csit mindig kívülről nézett. — Miért nem gyújtói rá, apa? Miért hajtod magad annyira? — Nem szeretem félbehagy­ni — mondta a rátarti embe­rek méltóságával. De ennél többet is jelentett neki a maradás. Erejének bi­zonyítását. Az élethez való jo­gát, amit nap nap után meg­szerzett a korahajnali ébresz­tővel és az egész napi gürcö­léssel. Itt neki még senki nem mondta, hogy abba kéne hagy­nod. I Ránézett a lányára, az­____________ tan a munka­padon sorakozó hegesztett ido­mokra. Még nagyon sok volt hátra. ízületének apró nyilallá- sa egyszerre türelmetlenné tet­te. Gyengéden küldte a lányát. — Most már menj. Nehogy keressenek. Visszafordult a / satuhoz, várakozó mozdulattal fújkálta róla a vasreszeléket. Aztán, hogy Marika elment, kemé­nyen, pontosan kimért mozdu­latokkal dolgozni kezdett. Egyszer-egyszer beharapta a száját a hasogató fájdalmaktól, s eszébe jutott, hogy vasár­nap megint nem volt fürdőben. Pedig szeretett oda járni, mert utána egész megfiatalodott. Olyan tiszta, olyan vidám és fiatalos ott minden. Nem úgy, mint otthon, a vályogházuk­ban. ahol sötét és kopott. S ahol csöppet mindig dohos a levegő. És a felesége is öreg már. Olyan öreg szaga van, mintha a föld fanyar lehelele szakadna föd a testéről. Az öreg Vendel félt áz öreg­ségtől. De érezte, hogy ott lo­hol mögötte, mint egy csahos kutya, nap mint nap közelebb, hogy egyszer váratlanul le­rántsa. Gézának igaza van, nincs neki már mit nevetgél­nie. Kiemelte az acélt a satupo­fák közül és az asztalra tette. Nagyon nyugtalan volt. Érez­te, hogy csak egy jó füstölés segíthetne. Cigarettát dugott a szájába, s indult, hogy a mű­hely előtt a szabadban szívja el. . I Már a folyosón meghal­___________1_____ lotta vi­Ma rífca kacairászúsát. Olyanok voltak, mint két februári macska. Nem alkart hinni a fülének. Ez itt fcurizál, míg ő odabent nyögve keresi a kenyerüket? Bősz indulattal lépett ki kö­zéjük. — Te még mindig itt vagy! — förmedt a lányára. Marika riadtan hátral'épett. Ijedt gyűlölet lobbant a sze­mében. Az öreg Vendel tehe­tetlen fájdalommal nézte. Te­het is ez a gyerek az ő keser­ves életéről — villant át raj­ta, de Marika félelme megbo­londította. — Eredj a dolgodra! Marika megfordult és szi­pogva elinalt. Az öreg Vendel keserves áb- rázattal nézett utána. Lehet, hogy ez a lány nem is miatta járt ide? Az utóbbi időben majd mindennap jött. S mi­lyen figyelmetlenül álldogált mellette. Azt hitte, hogy a fiúk ügyetlenkedéseit nézi. Még hagyta is, hadd lássa, mennyi­vel ügyesebb az öreg apja! Közben! Közben lehet, hogy a Géza lobonc hajában gyö­nyörködött. Miért nem gyújtói rá, apa? Közben csak ehhez a kölyökhöz kívánkozott. Kétszer sem kellett iküldeni. Rohant viháncolni, kurizálni. A szíve majd megszakadt a féltékenységtől. Veszettül csi­holta a kiszáradt gyújtóját. I A fiú mosolyogva tüzet _______ nyújtott neki, de az öreg elfordult. — Vendi bácsi? Maga ilyen despota? Nagy lány ő már ah­hoz, hogy fiatalemberek előtt így lehordja. Az öreg Vendéi rá villan tót­tá tekintetét. — Mi közöd hozzá?! — Tetszik nekem! Kedves, okos lány. El tudnám képzel­ni feleségemnek... Az öreg Vendel nem nézett rá. Eltaposta a cigarettáját és v isszabo torkait a műhelybe. Valahogy nagyon homályosan látott. SZENTENDREI MŰVÉSZET A NEMZETI GALÉRIÁBAN A KIÁLLÍTÁS anyagából Szánthó Imre: Öreg fák Kóka Ferenc: Az asszony me«; a katona j ~ háncoló hangjukat. Előbb Gé­za életerős nevetését, aztán PALÁSTI LÁSZLÓ: Idős férfi érkezett A mikor a fiatal férfi hazaérkezett és a kulcsot a zárba illesztette, egy idős em­ber állt meg az ajtó előtt. — Hozzánk? — kérdezte a fiatal férfi. — Igen. Remélem, nem jöttem rosszkor? — Tessék bejönni. Miről van szó? — Családlátogatás. Segíteni szeretnék. — Ön nekünk? — hülede2ett a fiatalem­ber. Hogy érti ezt? — Kérem, bizonyára hallottak már arról, hogy a fiatalabb korosztály tagjai, tanácsi kezdeményezésre, meglátogatják az öregeket, meghallgatják panaszukat, igyekeznek segí­teni rajtuk; kitakarítanak, megmelegítik az ételt és így tovább. A fiatalember bemutatta a feleségét. Az r%~ öregúr lelkesen tovább magyarázott: — Arra viszont senki sem gondolt, hogy olykor a fiataloknak is segítségre van szük­ségük. Szükségük van valakire, alti tanácso­kat tud adni az új élet startjánál. — ön a tanácstól jött? — kérdezte a férj. — Nem, kérem, nem hivatalosan jöttem, önzetlenül szeretnék segíteni a fiatal háza­sokon. — De miért? — Hogy miért csinálom? örömet szerez nekem, ha segíthetek. — Hány éves ön? i.; | j |j * j — Nyolcvankettő. — És nem fárasztó az ilyen látogatás? Az a sok lépcső. — Még elég jó kondícióban vagyok. Tehát miben segíthetek, kérem? — Igazán nem tudjuk, hogy miben. — Sok hasznos dolgot tapasztaltam éle­temben, talán átadhatok belőle néhányat maguknak, fiatal barátaim. — Nagyon kedves, de mi harmonikus há­zasságban élünk. Rendes állásunk van, nem hinném, hogy most szükségünk lenne az ön segítségére. Az öreg elkomorodott. — Mindenütt ugyan­r%’ ezt hallom. Senki se kér tanácsot tő­lem. Udvariasan elküldenek. Van, aki -ic­céi velem. Tegnap például egy fiatalember megkért, hogy mondjam meg neki a lottó nyerőszámait. Pedig úgy szeretnék segíteni! A házaspár összenézett, az asszony vál­lat vont, a férfi szemében felvillant a meg­értés fénye. Az öreghez fordult: — Kérem, nekem van egy problémám. Az igazgatómmal kapcsolatos. — Jó helyre fordult, kedves barátom. Vol­tam én főnök is, alkalmazott is. Mi a prob­léma? — Rideg ember az igazgatóm. Az ötletei­met, javaslataimat el sem merem mondani neki. Mintha egy fal lenne körülöttem. A családlátogató elmosolyodott. — Isme- rém ezt a típust. Tud valamilyen szen­vedélyéről? — Horgászás. — No, akkor horgásszon maga is. Tudja meg, hogy hová jár, menjen oda és véletle­nül találkozzanak. Régi bevált módszer. Meglátja, leomlik körülötte az a fal. Ha az igazgató gyomorbajos lenne, akkor azt kel­lene mondania, hogy ugyanaz a baj kínozza. — Értem. Köszönöm a tanácsot. — Szívesen — válaszolta jókedvűen az öreg. Amikor elment, az asszony megkérdezte; — Mi a csodát találtál ki? Az igazgatód nem rideg és mindig meghallgat benneteket. — Persze, persze, de nem vetted észre, hogy az öregnek mennyire fáj, hogy nem hasznosíthatja magát? Kitalálta ezt a csa­ládlátogatást, hogy egy kicsit tevékeny le­gyen. Az ő korában ez a legjobb orvosság. Megsajnáltam. Az asszony kinézett a folyosóra. — Most csenget be a Kelemenélthez,.. A férj nyomban felemelte a telefonkagylót ■f"*1 és tárcsázott: — Kelemen? Szervusz! Ugye ott ül nálad az a szimpatikus bácsi? Az istenért, nehogy elküldjétek. Kérjetek tőle tanácsot! Mindegy, hogy mit. Minél komplikáltabb, annál jobb!... Hadd örüljön a kisöreg... i

Next

/
Thumbnails
Contents