Pest Megyi Hírlap, 1976. június (20. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-22 / 146. szám

197G. JÚNIUS 22., KEDD Kisfilmfesztivál Pomázon Nagyapáink táncos kedve, tzokásaik, emlékeik, hangulat- varázsló szerszámaik, régi dal­lamok elevenednek meg teg­nap estétől a filmvásznon, a pomázi művelődési házban. A néprajzi kisfii.mek háromna­pos fesztiválját dr. Kurucz Albert nyitotta meg. A bemutatott öt film közös témája a nemzetiségi néprajz volt. Három alkotás közülük elfeledett, vagy már alig-alig ismert tánclépéseket idézett. Más volt ugyan a koreográfiá­ja, temperamentuma a sárkö­zi táncoknak, és más a garai délszlávok, valamint a ceg- lédberceli németek bemutató­jának, de hogy mindezeket láthattuk, az egyformán az ér­tékes hagyományok tisztelői­nek és őrzőinek köszönhető. Egy kicsit a múlt tért visz- tsza időzni Pomázra tegnap a korszerű filmtechnika, tudós szakemberek és a néprajz lel­kes barátainak segítségével. V. J. Tanulmányok Pest megyéről A magyarországi nemzetiségek néprajza Nagyvállalkozásba kezdett a Magyar Néprajzi Társaság, amikor négy esztendővel ez­előtt megalakította nemzetisé­gi szakosztályát és elhatároz­ta, hogy a nemzetiségi nép­rajzi kutatás összefoglaló és részleteredményeit a nemzeti­ségi szövetségekkel közösen, rendszeres és tudományos ki­adványsorozatban jelenteti meg. E nagyszabású munka eddig eltelt szakaszáról szá­molt be tegnap délelőtt a Kul­turális Minisztériumban a saj­tó képviselőinek dr. Balassa Iván, a történelemtudományok doktora, a Magyar Néprajzi Társaság elnöke. A Magyar Néprajzi Társa­ság már 1889-ben történt meg­alakításakor egyik legfonto­sabb feladatául jelölte meg a nemzetiségek népi hagyomá­nyainak feltárását — kezdte tájékoztatóját. — Ez a meg­kezdett munka a felszabadu­lás utáni években erőteljesen TV-FIGYELÓ Ismétlések. A műsorszer- kesztők nem kényeztették el a hét vége nézőit, eredeti pro­dukciókkal. Kanadai ismeret- terjesztő sorozat, olasz vígjá­ték, japán filmdráma, az NDK-beli Stülpner-sorozat újabb darabja, s az NSZK- ban készült A felügyelő kí­náltaik összességükben köze­pes szórakozást. Emlékezetes élményt inkább két ismétlés részletei adtak. Marcel Mar- ceau műsorában elbűvölten nézhettük korunk nagy mimu- sának a képernyőn is remek tehetségét, különösen, amikor minden tárgyi, környezeti se­gítség nélkül, egyesegyedül arcának, testének végsőkig érlelt mozdulataival idézte fel a legegyszerűbb cselekvéstől a legköltőibb gondolatokig ívelő emberi sajátosságokat. ,Vasámap Charles Aznavour néhány sallang nélkül elő­adott dala szerzett ismét dia­dalt a műfajnak és az előadó­nak. A Hétnek ismét volt érde­kes riportja: Sugár Andrásék az Angolai Népi Köztársaság­ban garázdálkodó zsoldosok luandai peréről készítették. Megdöbbentő volt a gyilkosok bíróság előtti cinizmusa és jóleső az angolai hazafiak őszinte hite népük haladó jö­vőjében, tisztánlátástik hazá­juk legfontosabb társadalmi kérdéseiben. A KGST-műsorból hiányzó közvetlenséget pótolta a Bu­dapesti Elektroakusztikai Gyárban készített riport, amelyből okosan világlott ki, hogy a gyár műszaki fejlődé­sében mekkora szerepe van a testvéri országok összefogásá­nak, a biztos értékesítési le­hetőségnek. Követendő példáról számolt be a Borsodi Vegyi Kombinát és a Péti Nitrogénművek ösz- szefogásáról szóló riport is: egyes esetekben hat műszak­ról kettőre tudták csökkente­ni — a másik gyár brigádjai­nak munkavendégeskedése segítségével — a javítási, sze­relési időket. Tetszésünk még teljesebb lett volna, ha a meg­szólaltatott brigádtagokat nem állítja — ki tudja há­nyadszor már! — merev, szin­te katonás sorba a rendezői elképzelés. Danisa Győző fokozódott és a nemzetiségek anyanyelvének megőrzése és továbbfejlesztése mellett népi hagyományaik ápolása is a nemzetiségi politika szerves része lett. A megtett utat jól bizonyít­ja: ma már az országban 464 nemzetiségi művészeti együt­test és klubot tartanak szá­mon, amelynek feladata az anyanyelv és a népi hagyomá­nyok ápolása. Négy kötet A hazánkban élő négy kö­zül Pest megyében három nemzetiség telepedett meg: a délszláv, a szlovák és német. Valamennyinek igen eredmé­nyesen működik a nemzetisé­gi művészeti együttese. Hogy csak néhányat említsünk kö­zülük: a pomázi és a tököli délszláv, a maglódi és a nagy- tarcsai szlovák, a pilisvörös- vári német nemzetiségi együt­tes idehaza és külföldön egy­aránt jó reprezentánsa a nem­zetiségi kultúra ápolásának. És ugyanezt elmondhatjuk a többi között a pomázi szerb klubról vagy a szentendrei dalmát körről is. A magyarországi nemzetisé­gek első négy néprajzi kötete az országos kutató- és gyűjtő­munka eredményeként a kö­zelmúltban jelent meg. A ma­gyarországi nemzetiségek nép­rajza összefoglaló cím alatt délszláv, szlovák és né­met nyelven látott napvilá­got a négy kiadvány, amely­nek együttes terjedelme meg­haladja a hétszáz oldalt. A kö­teteket több száz rajz, térkép, fénykép és kotta teszi telje­sebbé és egyben növeli forrás­értéküket. Tekintve, hogy a kötetek a nemzetiségek anyanyelvén je­lentek meg — magyar és egyéb nyelvű kivonattal — rendkí­vül nagy szolgálatot tesznek a nemzetiségek sajátos kultúrá­jának alakításában és egyben gyümölcsöző fórumai a velük foglalkozó tudományos kuta­tásnak. De fontosak abból a szempontból is, hogy a ma­gyarországi néprajzi tudomány számára lehetővé teszik a nemzetiségek és a magyarok kölcsönös kulturális hatásai­nak vizsgálatát, amelyeket ed­dig csak alig-alig tárt fel a tudomány. Lapozgatva az ízléses kivite­lű köteteket, amelyek elősza­vát Ortutay Gyula akadémikus írta, több. Pest megyéről szóló tanulmányra bukkanhatunk. Bányászdalok Pi lisszenlivánról Kiss Mária például a pomá­zi szerbek karácsonyi szoká­sairól írt terjedelmes tanul­mányt, amely az említett szo­kások tudományos vizsgálata mellett átfogó képet ad a Po­mázon élő szerbek életéről, akik 1690-ben telepedtek meg hazánkban, a többi között Po­mázon is. Egy másik, szintén nagy ér­deklődésre számot tartó tanul­mányban Osztheimer Katalin és Manherz Károly a pilis- szentiváni bányászdalok ere­detét kutatja. Tizenegy bá­nyászdalt elemeznek — dalo­kat a munkáról, a szerelemről, az élet vidám és szomorú moz­zanatairól — s mutatják be — a mellékelt kottákon — a da­lok zenéjét is. Újabb 12 kötet A négy kötet megjelenteté­sével nem fejeződött be a nagyszabású vállalkozás, mi­vel a Kulturális Minisztérium a Tankönyvkiadón belül nem­zetiségi csoportot hozott létre, amelynek legfőbb feladata az újabb, hasonló jellegű tanul­mánykötetek gondozása lesz. így ebben az ötéves tervben újabb 12 kötet lát napvilágot, amely már 'a szélesebb körű összefoglalásnak is alapjává válik. A vállalkozás iránt máris nagy érdeklődés mutatkozik a környező országokban, hiszen a magyarországi nemzetiségek különleges helyzetük követ­keztében népi kultúrájukban, hagyományaikban sok olyan vonást őriztek meg, amelyek csak itt ismeretesek. A szom­szédos országokban felmér­hető visszhang is mutatja, hogy ez a vállalkozás, a ma­ga egyedülálló tudományos törekvéseivel nemcsak hatá­rainkon belül számíthat rend­kívül figyelemre méltónak, hanem külföldön is. Prukner Pál Kossuth és a természettudomány Nyári tárlatok A modell: szigetssentmiklási Megkezdődött a nyárt vaká­ció az iskolákban, de nem a múzeumokban. Üj események­ről számolhatunk be, adóssá­gok törlesztéséről. Lesznai Anna emlékkiállítása Ady, Schöpflin Aladár mél­tatta először Írói, képzőművé­szeti értékeit még az 1910-es években. A kultúra mindenes szerepére vállal­kozott hímzett párnáival, nép- művészeti forrá­sokat számb avevő textíliáival. Illuszt­rációk fűződnek nevéhez, néhány első kiadású Ady- lcötet „ címlapját tervezte, szecesz- sziós képekkel szerepelt a Nyol­cak kiállításán. A Nyugat első nem­zedékéhez tartozó költőnő képzőmű­vészeti hagyatéká­nak jól szerkesz­tett válogatását tartalmazza a Nemzeti Galéria kamara tárlata, ahol felvillan vir­tuozitása, szorgal­ma, érzékenysége, rajztudása, színei­nek költői vonal- vezetése. örvénylő formaihálózatát ízlés kormá­nyozza, ezért e kellemes ka­nyarokban nem annyira a szecesszió régies furcsasá­gait, hanem a művészet stí­lushatáron túljutott maradan- dóságát érezzük. A Nemzeti Múzeum új bemutatói Külön teremben mutatták be Kossuth Lajos és a termé- szetttidomány kapcsolatát. Köztudott, hogy Kossuth tu- rini száműzetésében szenvedé­lyes növény gyűjtő volt — mintegy négyezer herbáriumi lapjából néhányat láthatunk itt is keze írásának mellékle­tével. A rendezés bútoraiból, leveleiből is válogatott, nem­különben ősrégi csigákból, me­lyet Svájcban gyűjtött magá­nyosan a nagy államférfi. Ugyancsak itt látható azok­nak az ex libriseknek a soro­zata, mely a természet világát idézi. A mintegy hatszáz lap magyar és külföldi alkotokat sorakoztat fel, amerikai, szov­jet, német, japán, lengyel, csehszlovák művészeket, köz­tük a ceglédi Nagy László Lá­zárt és Vecserka Zsoltot. E kisgrafikák Soó Rezső gyűjte­ményéből, továbbá az Iparmű­Helyzetkép vagy valósáp? Megjegyzések Berkovits György könyvéhez A Magyarország felfedezése soro­zatban, 341 oldalon a Szépirodalmi Ki­adó megjelentette Berkovits György Világváros határában című szocio­gráfiai művét. A könyv figyelemre méltó. A szerző nagyon a mélyre ásott, a társadalomnak arról a réte­géről ad hírt, amely Budapest kör­nyékén igyekszik megkapaszkodni, s az agglomerációnak nevezett „szo­rítógyűrűben” él. Berkovits jól ismeri ennek a terü­letnek gondjait, az itt élő emberek mentalitását. Alapos kutatást végzett. Évekig dolgozott Pest megyében mint újságíró, lapunk munkatársaként is járta a megyét, tudósított, majd, mint szociográfus, tanulmányának témá­jául az agglomerációs övezet vizsá- latát választotta. Mindez tiszteletre méltó törekvés. Az otthonteremtő nemzedékekről ír, arról, hogy milyen nehéz Pest környékén lakáshoz jutni, hogy Bu­dapest falvai mennyi gonddal küsz­ködnek, sok az átmeneti település; megismertet bennünket Vecséséel, ahol 14 ezer ember zsúfolódik össze; Dunakeszivel, ezzel a gyárakkal te­letűzdelt, s Közép-Európa legna­gyobb falujával; Érddel, ahol 30 ezer ember lakik, s ahol a körülmények még mindig falusiak; a külváros (Csepel) „külvárosával”. Halásztelek­kel, ahol méregdrága az albérlet, a telek, s nehéz letelepedni; Gyállal, amelynek „nincs múltja, csak jelene”. S végül a „főváros járásával”, a bu­dai járással, ahonnan az emberek legtöbbje a fővárosba jár dolgozni. ír a négyműszakos asszonyokról, az öregtartásról, az alkoholról, amely ebben az övezetben jobban pusztít, mint máshol, az elzüllött, lecsúszott emberekről, akik betörésre adták a fejüket, a művelődésről, arról a vi­lágról, amely „nyomja a szegény­ember vállát”. A mélyről, a társadalom alsószint­jéről tudósít, hozzá kell tenni, hogy meleg részvéttel és rokonszenwel az interjúalanyok iránt. Amit köny­vében leír, az igaz. Valóban vannak furcsa esetek, nyomasztó emberi sor­sok. De vajon, az agglomerációs öve­zetben valóban csak elesettek, szegé­nyek, sorsukkal elégedetlen emberek laknak? Csak problémák volnának? Vajon, olyan-e a társadalom, úgy alakult-e, és olyan elszomorítóan ki­látástalan-e minden, mint ahogy a könyvből kitetszik? A társadalom valóban nem törődik velük, csak munkájukra tart igényt? S aztán hogy miként élnek, hol laknak, az­zal már senki nem gondol? Leg­alábbis e könyvből az tűnik ki. A szerző maga írja: „Dokumentum­szociográfiát szerettem volna írni. Lehet egyáltalán mást is?" — kér­dezi, majd így folytatja: „Nagy sze­repet szántam az interjúk feldolgo­zásának." Tehát a szubjektív műfaj­nak, amely szociográfiai köntösben, emberek vallomásain alapszik. Az író a háttérben marad, leírja a hallotta­kat, de nem fűz hozzá megjegyzé­seket, s engedi, hogy az események, az életsorsok maguktól kibomoljanak. Ez ilZ írói módszer is lehet helyes, célravezető, ha így tudja kibontani, megmutatni a valóságot. Berkovits Így cselekszik, amikor az egyének­ről szól, akkor szenvedélyes, máskor is elfogult. Ügy tesz, mintha az agg­lomerációs övezetben nem érvénye­sülne a szocialista társadalom moz­gástörvénye, a társadalom nem segí­tené az embereket, sőt a könyvből úgy tűnik, mintha az emberek a pa­raszti kötöttségekből kiszakadva új­fajta kényszerűség hálójába kerültek volna. Vajon így van ez? Nem hinném. Persze, hogy átme­neti társadalom problémája az agg­lomerációs övezetben sűrítetten je­lentkezik. Kétségtelen, hogy a pa­rasztok szinte a feudalizmusból csöp­pentek bele a szocialista társada­lomba. Az emberek százezrei moz­dultak ki családi környezetükből, az iparosítás is tevékenyen beleszólt az emberek életébe, a fővárosnak nagy volt a vonzó hatása, s akik nem tud­tak benne lakáshoz jutni, azok a Budapest körüli falvakban teleped­tek le, azzal a szándékkal, hogy majd egyszer mégiscsak bejutnak a fővá­rosba, s aztán a szükség itt tartotta őket. Berkovits főleg az árnyékot, a sö­tétséget látja, de a fényt, a változó­mozgó életet, a fejlődést alig veszi észre, szinte nem érzékeli. Könyvé­ből nem tudjuk meg, hogy ebben az övezetben az utóbbi évtizedekben modern, fürdőszobás házak tízezrei épültek, hogy új lakótelepek létesül­tek, hogy a víz, a villany legtöbb helyre eljut, és egyre több lakótele­pet közművesítenek, s hogy ez az övezet az elmúlt 30 év alatt többet fejlődött, mint azt megelőzően száza­dokon át. Nem érzékelteti, hogy a megyei, a helyi vezetés tudja: az itt élők nagy része munkás, és igyek­szik is gondjaikon segíteni. Szociológiai vizsgálódása kiterjed ugyan a társadalomra és a gazdaság­ra, a munkára és a szabad időre, a nőkre, az öregekre, az iskolaügyekre, a vallásra, de a szocialista társadal­mi szervezetekről alig ír, sőt, mintha ebben az övezetben ezek nem is lé­teznének, nem volna pártbizottság, pártszervezet. Ha a történészek valaha ebből a könyvből akarnák megtudni, hogy milyen volt 1972—74-ben a Pest kör­nyéki helyzet, igen egyoldalú képet kapnának. Ezt érzi a szerző maga is, amikor könyve bevezetőjében men­tegetőzik: „Érhet az a vád, hogy csak a »negatívumokat« vettem ész­re. Megvallom, fogalmam sincs, mit jelent ez a szó: negatívum." S aztán azt írja, hogy a negatívum formálta ezt a nagy városi övezetet olyanná, amilyen. Tehát mégiscsak tudja, hogy mi a negatívum. Amikor általáno­sít, nem tesz különbségeket, nem né­zi, hogy az emberek milyen háttér­rel jöttek, miként igyekeznek beil­leszkedni a helyi társadalomba. Meg­feledkezik arról, hogy az itt letele­pülő, munkához jutó cigányok egy része tegnap még kóborolt, a törzsi közösségből éppen csak hogy kisza­kadt, s éppen most, a szocializmus­ban jutott vagy jut emberi körülmé­nyek közé. Az általa vizsgált 44 község egyes vonásait viszont nagyszerűen rajzol­ta meg, például a svábhelyzetet, a szlovák nemzetiség problémáit, az átalakulás más formáit, amelyeknek vannak negatívumai, de vannak elő­remutató eredményei is. Az utóbbi­ról keveset ír, holott sorra vehette volna a fejlődő ipari üzemeket, a szolgáltatás terjedését, az iskolai, gyermeknevelési intézmények meg­valósítására irányuló törekvéseket, a szocialista társadalom más ismérveit. Magam is évekig jártam ezt a vi­déket, tapasztaltam azt, amit a szer­ző, s ma sem ismeretlen számomra ez a terület: valóban fennállnak a feltárt problémák, de én nem látom olyan sötéten a helyzetet, mint Berkovits. Erre aZ Övezetre jobban kellene fi­gyelni. Jobban együtt gondolkodni e területről a fővárossal, úgy. ahogyan a megye párt- és tanácsi vezetői az utóbbi évtizedekben teszik. Már ed­dig is sok mindent tettek a helyzet javítása érdekében. Hogy többet le­hetne tenni, abban én is egyetértek Berkovitscsal. Könyve említett hibái ellenére helyzetfeltáró, igyekszik megmutatni: a Budapest körüli öve­zetben súlyos emberi gondok vannak. Realitásban, a józan mérlegelésben a tények objektív közlésében azon­ban jórészt adósunk marad. Gáli Sándor ki ; . Az örmény iparművészeti kiállításról. veszeti Múzeum, a keszthelyi Balaton Múzeum anyagából szerveződtek tárlattá, s külön­böző technikákat — rézmet­szetet, hidegtűt, horganymet­szetet, litográfiát — tartalmaz­nak. Külön örültünk Fery An­tal fametszetének, mely a haj­dan Szigetszentmiklóson élt nagy óceániai kutató, Bíró La­jos alakját örökíti meg kedves pápuájának társaságában, aki a hagyomány szerint szintén járt a Csepel-szigeten. Gazdag szovjet anyag A Szovjet Kultúra és Tudo­mány Házában káprázatos az örmény iparművészeti és dí­szítőművészeti anyag. A ha­gyományok ezer esztendők távlatából üzennek a szőtte­sek, tálak, edények, kerámia­szobrok, füles vázák, karkötők, maszkok, amulettek sajátos formáiból. Jellegzetesen városi népművészet ez, hiszen nap­jainkban Jereván ötvösei, fa­faragói remek teáskannákat, gyertyatartókat, nyakláncokat Ex libris Bíró Lajos emlékére. készítenek művészi képzelő­erővel. Sok látogatót vonz a több országból gyűjtött gyermek- rajz-kiállítás és Rizsiről, a szovjet fatemplomok múzeu­máról készült fotosorozat, mely ifj. Rácz Endre eredeti látás­módját dicséri. E művek jú­nius végéig tekinthetők meg. L. M. Népzenei találkozó Négynapos országos népze­nei találkozó kezdődött hét­főn Debrecenben. Az ország minden részéből több mint öt­ven aktívan működő pávakör vezetője vesz részt az elmé­leti és szakmai továbbképzé­sen, tapasztalatcserén. Elméle­ti előadásokat hallgatnak a népzenéről, a néprajzról és a népművészetről. Egy-egy dél­után Nyírador.yban, Balmaz­újvárosban, Püspökladányban és Debrecenben zenei bemu­tatót is tartanak a résztvevők. I I i i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents