Pest Megyi Hírlap, 1976. június (20. évfolyam, 128-153. szám)
1976-06-18 / 143. szám
/ Mozdony — kerekek nélkül Valaha büszkén száguldott, húzta a vonatok sokaságát. Most egy erdei tisztáson vár beépítésre, hogy a gödöllői erdő- gazdaság incsői fagyártmánytelepén, mint a készülő hőközpont egyik kelléke, az ipart szolgálja. Az 5 millió forintos beruházással épülő létesítmény alapozási munkálatai elkezdődtek. A fafeldolgozás során keletkező fűrészpor és hulladék nem megy veszendőbe, hiszen azzal fűtik a kazánt, tehát a megtakarítás is figyelemre méltó. Csiba József felvétele Zenélő kastély Pécelen Első a Magyar Barokk Trió A péceli Szemere Pál Művelődési Ház — a korábbi évek hagyományaihoz híven — az idén is megrendezi a Zenélő kastély hangverseny- sorozatot. Az előadásokra a Ráday-kastély parkjában kerül sor, rossz idő esetén pedig a művelődési ház nagytermében. Az első hangversenyen a Magyar Barokk Trió lép a pódiumra június 19-én, szombaton este fél nyolckor. Az előadáson közreműködik Forgács Éva, az Országos Filharmónia szólóénekese, valamint Kovács Lóránt fuvolaművész. A műsorban Vivaldi-, Bach- és Telemamn-műveket szólaltatnak meg. tvzáró a honismereti stúdióban üt évre terveznek Péntekem, június 18-án tartja utolsó foglalkozását a járási honismereti stúdió. A gödöllői Petőfi Művelődési Házban* délután öt órakor tartandó összejövetelen a helytörténészek, néprajzosok és krónikaírók megbeszélik a honismereti munka öt esztendőre szóló járási programját. 4 A stúdió foglalkozásán részt vesz Egli Tibor, a Pest megyei Levéltár igazgatóhelyettese is, aki tájékoztatja a résztvevőket a levéltár terveiről, s nem utolsósorban megismerkedik azokkal, akik a levéltár járási szövetségesei, segítői lehetnek. A stúdió résztvevői ez alkalommal hasznos ajándékot is kapnak a járási hivatal művelődési osztályától: módszertani segédanyagot, bibliográfiákat osztanak ki közöttük. A pénteki utolsó összejövetel lesz hivatott eldönteni azt is, hogy ősszel milyen formában folytassák a munkát. HELYI TÁNCOK EGYÜTTESEINKNEK Pályázó koreográfusok négy községben A Népművelési Intézet látva a járási népi együttesi mozgalom nagyszerű fellendülését, fejlettségét, pályázatot hirdetett a fiatal koreográfusok részére. Három nagy gyűjtőterületet jelöltek meg, ezek egyike a Galga mente. A feladat: eredeti táncok gyűjtése és a koreográfia elkészítése. » A pályázatra többen is jelentkeztek már, s közülük hárman járásunk megjelölt vidékét választották. Két fiatal koreográfus, Foltin Jolán és Lelkes Lajos a járási hivatal művelődésügyi osztályával való megbeszélés alapján Szada, Veresegyház, valamint Túra és Kartal vidékén kívánnak motívumokat gyűjteni. Azt tervezik, hogy a gyűjtés alapján készített koreográfiáit járásbeli együttesekkel adatják elő, illetőleg: az anyag lehetőséget ad új együttesek létrehozásához. (iépkaktiz Szádén és Aszódon Az idén májusban nyitották meg a szadai Székely Bertalan Emlékmúzeumot, a nagy festő születésének évfordulóján rendezett ünnepséggel. A festő egykori műtermében a Magyar Nemzeti Galéria anyagából állítottak ki képeket, s az ünnepélyes Tizenhét község beit jóinak versengése Iklad és Verseg a legjobb A SZÖVOSZ VIII. kongresszusa tiszteletére csinosítást versenyt szervezett a hálózati dolgozók körében a Gal- gavidéke ÁFÉSZ vezetősége és szakszervezeti bizottsága a körzet 17 községében. A három üzemágban összesen 70 egység nevezett be a vetélkedőbe. Az elvégzett társadalmi munka értéke mintegy 83 ezer forint. A kiskereskedelmi üzemágban az ikladi munkástagozati önkiszolgáló bolt közössége nyerte el az első díjat, a szovjetunióbeli utazást. Második helyezett a túrái húsbolt, harmadik a kartali 1004. sz. élelmiszerbolt lett. Kétezer, illetve 1500 forint jutalmat kaptak. . A vendéglátó üzemágban a vérségi italbolt dolgozói nyerték el a pálmát, a szovjetunióbeli utazást. Második a zsámboki presszó, harmadik a galgahévízi vendéglő, az előbbiekhez hasonló, pénzjutalommal. Az ipari üzemágban kitűzött díjakon és helyezéseken a galgahévízi és a kartali szikvízüzem, valamint a íel- vásárlótelep osztozott. nyitáskor Bakó Zsuzsa művészettörténész mutatta be a tárlat képeit, s egyúttal elemezte is az alkotásokat A szadai múzeumban augusztus 20-tól bármelyik napon szakszerű tárlatvezetéssel tekintheti meg a látogató Székely Bertalan festményeit. Egy komplex berendezést állítanak be, amely a kiállított képekhez elemzést is ad magnetofon segítségével, s emellett még színes diafelvételeket is vetít ugyanez a berendezés Székely Bertalan jellegzetes alkotásairól. A szadai múzeumot megtekintő látogató így nemcsak a kiállított képekkel ismerkedhet meg, hanem a festő teljes munkásságával is. Hasonló berendezés kerül rövidesen az aszódi Petőfi Múzeumba is. Ebben az intézményben az időszaki kiállítások alaposabb megismeréséhez használják majd a felszerelést. Az egyik tárlaton például a látogató az aszódi ásatás kiállított leletei mellett színes diafelvételekről megismerheti az ásatás folyamatát is. III. ÉVFOLYAM, 143. SZÁM 1976. június is., péntek A cseresznyeízú meggy kibírta Zöldségszezon A Galgavidéke ÁFÉSZ zsámboki felvásárlótelepén április közepén kezdődött a szezon, a salátával. Strasser János telepvezető elmondta, hogy ebből a kedvelt zöldségből ez idáig 70 ezer fejet vettek át a kistermelőktől. Tavaly a telep bevétele ötmillió forint volt, 120 vagon zöldség került innen a fogyasztókhoz. Az 1976-os esztendőben sem várható kevesebb zöldség, bár nem ugyanazok a szerződő felek. A zsámbokiak ugyanis az idén kizárólag kistermelőkkel kötöttek szerződést, a termelőszövetkezetektől csak kis mennyiségű alkalmi szállítmányokat vesznek át. Hogy mégis megfelelő mennyiségű árui tudnak felvásárolni, az annak köszönhető, hogy a tavalyi 180 kistermelői szerződés az idén kétszázra emelkedett. A felvásárlandó mennyiség azért is növekszik ebben az Strasser János, a zsámboki telep vezetője látogatásunk napján negyven mázsa borsót vett át. esztendőben, mert a kerttulajdonosok most többet termelnek, minit tavaly. Nagyobb hozamúak a fajták, s nagyobbak a kertek is. A felvásárlótelep 10 hektár területű zsámboki kert termésére számíthat. Természetesen az ÁFÉSZ nemcsak a zöldségfélék átvéA diákmunka igazi haszna Nevelési eszköz — Népgazdasági érdek Soós László, a Galga vidéke ÁFÉSZ dolgozója a paprikát minősége szerint különválogatja, első és másodosztályúakra, valamint lecsópaprikára. Ifj. Fekéte József felvételei Mint országosan, itt is sok kárt tett a fagy: míg tavaly csupán meggyből két vagonnyit vettek át, az idén örülnek, ha húsz mázsa összejön. Egy gyümölcsfajta vészelte csak át a csípős időt, a v Meteor 505-ös elnevezésű ceglédi cseresznye ízű meggy. A munka — végezzék építőtáborokban csoportonként, vagy üzemben külön-külön — élmények forrása minden diáknak. Tulajdonképpen a leendő munkahelyeikkel találkoznak, munkások, tsz-pa- rasztok, állami gazdaságok dolgozói a „partnereik”, s a fizikai munka, a teremtő, alkotó munka folyamataival ismerkedhetnek — még félig- meddig gyerekként, de már jövőben, tervekben is gondolkozva. Közös érdek, nemzeti érdek is, hogy a nyári diákmunkák — túllépve a forintban mérhető értéken — erkölcsi, pedagógiai hasznot is hajtsanak. Nem közömbös, milyen a diákok „bepillantása” a gazdasági életbe; kedvvel s a visszatérés szándékával búcsúznak-e munkájuk végeztével, vagy a szervezetlenség, a fegyelmezetlenség jeleit fedezik fel maguk körül. Cikert kívánunk a munkak'7 vállaló sok-sok diáknak. A táborozóknak s a többieknek is. Jó törődést .és hasznos tevékenységet remélnek, várnak — jó lenne, ha mindenütt megkapnák. Utána pedig: kellemes vakációt! V. M. teléről gondoskodik, hanem a termeléshez is segítséget nyújt Ez idáig 340 mázsa fóliát adtak át kedvezményes áron; de van tartalékfóliájuk is, mintegy 39 mázsányi. Vetőmaggal is felkészülten várták a kiskertek tulajdonosait/ Például különleges fajtájú értékes uborkavetőmagot szereztek be: a holland Belter és a budai félhosszú, meg a tablo-mix féléket. Felkészültek a másodvetésre is. Szakmai tanácsadó szolgálata is van a telepnek. Jó kapcsolatot tartanak a Kertészeti Egyetem Kutató Intézetével: a vírusos és egyéb növénybetegségek megszüntetésében is segédkeznek. Legutóbb a dohány mozaikbetegségének felszámolására tettek javaslatot, s mostanában voltak kint megnézni egy arankával elborított kertet. A zsámboki utcán itt is, ott is kis kézikocsikon, vagy kerékpárokon tolják a paprikával, borsóval teli zsákokat. Naponta 10—20 ezer darab paprikát vesz át a telep. Látogatásunk napján borsóból is tetemes mennyiséget, mintegy negyven mázsányit mértek le. Hosszú esztendők tapasztalata szükséges ahhoz, hogy a telepvezető előre pontosan felbecsülje, mennyi várható el egy-egy napra a kistermelőktől. Mert gyakori, hogy két zsákkal jelentenek be, s végül a kertből négy zsáknyit szednek. Éppen ezért Strasser János a nagykereskedelemnek mindig rátartással jelenti be a várható árumennyiséget, de még így is sokszor több érkezik be. Tavaly a zsámboki felvásárlótelcptől a ZÖLDÉRT vette át az árut, a szövetkezet az idén a MÉK-kel állapodott meg. Az új nagykereskedelmi vevő belépésének előnyei és hátrányai is vannak. Előny az, hogy a MÉK pontosan az előre jelzett időben, érkezik, így nem kényszerül a telepvezető még a késő esti órákban is adminisztrációra. Hátrány viszont, hogy a ZÖLDÉRT-tel ellentétben nem hajlandók korlátlan mennyiséget átvenni, nem elég „mozgékonyak" az áru elhelyezésében. A felvásárlótelep árbevételi terve az idén hatmillió forint, s ez az előzetes becslések szerint teljesíthető: jó a zöldségtermés. Annál kevesebb várható a gyümölcsösökből. A jövőben ezt a fajtát kívánják elterjeszteni a faluban. Zsámbokon nem sokáig marad a raktárban az átvett zöldség, ezt az is bizonyítja, hogy tavaly nem kellett a vezetőnek igénybe venni a kálót, ugyanis minden zöldséggel foglalkozó üzletnek és felvásárlónak van arra lehetősége, hogy a rothadt, tönkrement árut leírja: Zsámbokon, a káló értéke 35 ezer forint volt. Ezt az összeget a zsámboki telep megtakarította. Ö. E. ingyen anyag a Városligetből A veresegyházi nagyközségi tanács költségvetési üzeme a vasút mentén épülő új telephelyét nagyrészt „házilagos" módszerekkel alakította ki. A raktárakhoz például nem új anyagot használtak fel, hanem bohtott elemekből állították össze. Jártak a budapesti vásárvárosban, s ott kapták azt a kedvezményt, hogy ha lebontják a városligeti szükségtelen csarnokokat, ingyen vihetik az anyagot. A bizonyítványok kiosztá- sával befejeződött az 1975/76-os tanév, vakáció várja az egymilliónál több általános iskolást, háromszáz- ezer középiskolást. A tizennegyedik évüket betöltött diákok részére pedig — néhány hetes munka kínálkozik. A diákok nyári munkavállalása immár hagyományosnak tekinthető; a munkára nevelésnek ez az igen jelentős pedagógiai eszköze hozzájárul a népgazdaság idény jellegű munkaerő-szükségletének kielégítéséhez is. Idény jellegű — hangsúlyozzuk —, hit szén a három-négyhetes munkavállalás inkább csak be- kukkantás a termelőmunkába; kisegítés (bár igen értékes) a mezőgazdaság idénymunkálataiban ; kereskedelemben, vendéglátóiparban a szezon „csúcsait” teszi elviselhetőbbé a segítség; s a gyárakban a szabadságidő jó áthidalását szolgálják a fürge fiatal kezek. Ha... ha megfelelő a fogadtatásuk, kellően előkészített a foglalkoztatásuk. f mmár több esztendős •*- gyakorlat jelzi —, a mezőgazdaságban elsősorban a nyári építőtáborok diákjaira számítanak. Ami pedig a munkájukat, fogadtatásukat illeti: igen messze vagyunk már azoktól az időktől, amikor sátorban lakó, hideg vízben mosdó, sáros latyakban cipővel taposó diákgyerekek meséltek kétheti munkájukról, a tapasztalt szervezetlenségről. Díszére válhat jó néhány nyári tábor a mezőgazdasági nagyüzemeknek; kellemes, kulturált szálláshelyek. jól szervezett és gonddal kimért munljfa, a foglalatosság után pedig vidám, igazi „vakációs hangulatú” szabadidő-programok teszik oldottá a nyár munkás heteit. Harmincezernél több középiskolás és tizenkétezer főiskolás diák jelentkezett a 43 központi szervezésű építőtáborba; a legtöbb tábor már benépesült. Bács és Pest megye várja, fogadja a legtöbb fiatalt A táborokban végzett közös — és színvonalas — munka mellett, jó néhány tízezer diákgyerek végez munkát két- három hétig gyárakban, vállalatoknál, más helyeken. Igen helyesen, rendelkezés szabályozza immár munka- vállalásuk „hátterét”, meghatározva a bérezésüket, munkakörülményeiket és tevékenységi körüket oly módon, hogy valóban hasznos feladatokat láthassanak el, s ne tedd ide, fuss oda emberkék legyenek erre az időszakra. A diákmunka — hasznot hajt; ezt mindinkább felismerik a vállalati vezetők, dolgozók. S a „haszon” nem a tízóraik vásárlásában, vagy felesleges rakosgatásban teljesedik ki, hanem könnyen elvégezhető, nem megerőltető, mégis értéket teremtő, konkrét foglalkoztatásban. A KOZÉPMAGYARORSZAGI közmű- és mélyépítő VALLALAT felvéieíre keres normást, normatechnológus és mélyépítőiparban jártas műszaki előkészítőket Jelentkezés: a vállalat személyzeti és oktatási osztályán, Gödöllő, Tessedik Sámuel u. 6. J i i i