Pest Megyi Hírlap, 1976. június (20. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-18 / 143. szám

6 1916. JÜNIXJS 18., PÉNTEK mdiW A FERENCVÁROS NAGY ÉVE Amikor szerdán a zalaeger­szegi stadionban végét ért a ZTE—Ferencváros labdarúgó­találkozó, még a helyi szurko­lók is lelkesen megtapsolták a fővárosi csapat tagjait, ezzel is kifejezve elismerésüket az új bajnokcsapatnak. Elismerésü­ket annak a gárdának, amely Dalnoki Jenő edző vezérleté­vel fontos szerepet vállalt a magyar labdarúgás mostani megújhodási időszakában, s mind a hazai, mind a nemzet - közi porondon kitűnően helyt­állt. — Ez a siker sok ember fá­radságos munkájának a gyü­mölcse, s ebben a folyamatban én csak egyetlenegy személy voltam — mondta Dalnoki Jenő, aki készségesen nyilat­kozott. — Elég sok „buktatón” kellett keresztüljutnunk, amíg most a bajnokságot ünnepel­hetjük, de már most kijehmt- hetem: ez csak az első állo­más. Mi szeretnénk továbbfej­lődve a megtalált úton járni és az egyetemes magyar fut­ballt segíteni. — Együttesünk ősszel a tu­dása felett, tavasszal alatta szerepelt — mondta. — De eb­ben kizárólag az játszott köz­re, hogy óriási igénybevételnek voltak kitéve a labdarúgóink, a legjobbak például 141 nap alatt 57 tétmérkőzésen vettek részt és a különböző váloga­tott csapatokban 14-en jutot­tak szóhoz. Így aztán hiába volt meg mindig a lelkesedés, az akarás, és a „Fradi-szív”, a fiatalok szervezete sokszor el­fáradt, nem tudott olyan gyor­san regenerálódni, mintha több idő lett volna a pihenés­re. De hogy ennek ellenére megnyertük a bajnokságot és a kupát is, azt hiszem, pz min­dennél többet mond. Ali magabiztos Harmincfőnyi kísérettel meg ­érkezett Tokióba Muhammad Ali, a japán fővárosban jú­nius 26-án sorra kerülő külön­leges kihívásos mérkőzésére. Mint ismeretes, a hivatásos ökölvívás nehézsúlyú világ - bajnoka 4 unciás kesztyűvel küzd a híres japán pankrátor, Antonio Inoki ellen, aki egyéb­ként puszta kézzel harcol majd. — A japánok nagyo^ i%feon- szenves emberek, de ezt az Ínokit már régen nem szívle­lem — mondotta AU a tokiói repülőtéren. — Semmi biza­lomgerjesztő nincs az arcában, mondhatni úgy is, hogy csúf. Még csúnyább lesz a mérkőzés után... Összetöröm pelikán­alakú állkapcsát. Mérkőzésün­ket 15 menetre tervezték, a 8. menetben kiütöm Inokit. PEST MEGYEI HÍRLAP ■ Maevar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága is a Pest megvet Tanács lapja FOszerkesztő: DR. LOKOS -OLTAN Föszerkesztö-helvettes: SÁGI AGNES Szerkesztőség: Postacím: 1951 Budapest VIII., Somogvi Béla u. 5. n. em Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Kiadóhivatal: vm.. Blaha Luiza tér $. Postacím: 1951 Budapest. A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: M3—100 142—290. Titkárság: 140—447. Előállítja: Szikra Lapnyomda. Budapest Terjeszti a Magyar Posta. Elő' fizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlap üzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (KHI). Budapest V., József nádor tér 1. Távbeszélő 180—850. Postacím: Posta Központ Hírlap Iroda. 1900 Budapest. Előfizetést díj havonta 20 forint. INDEX: 25 064 APRÓHIRDETÉSEK Fóti finálé Vastaps a A Fóti Gyer­mekváros szabad­téri színpadán fel­irat : „A rendsze- sportolás a gyermekkortól a késő öregségig építi a testet, or­oz egészséget, és neveli a jellemet.” Nagyon találó mottó a nevelőott­honok, második országos sportta­lálkozójának díj­kiosztóján. Kezdés előtt a gyermekváros fú­vószenekara szó­rakoztatta a kö­zönséget. A néző­téren telt ház volt, több mint ezer fiatal. Közel há­romszázan azok, akik az ország 19 megyéjéből, vala­mint a fővárosból jöttek a há­romnapos versenyre. A törzs- közönséget a fótiak jelentet­ték. Amikor társaikat dobogó­ra szólították r— s hz gyakori volt — zúgott a vastaps. A gyermekváros vezetői — dr. Barna Lajos igazgató, Keme- nesi Tivadar igazgatóhelyettes — ugyancsak nagy örömmel látták, hogy a helyiek szinte kibérelték a dobogót. László József, az Oktatási Minisztérium gyermekvédelmi osztályának vezetője, valamint helyettese Földest Klára adta át a különböző számok leg­jobbjainak az érmeket — ké­pünkön a fótiaknak. Az össze­tett verseny első három helye­zettjét az Üttörőszövetség szép serleggel jutalmazta. Simon Jánosné, a Magyar Üttörők Or­szágos Szövetségének elnöksé­gi tagja nyújtotta át a díszes serlegeket. A Fóti Gyermekváros leány- csapata — Varga Ibolya, Sztojka Angela, Jókuti Anikó, Múzsái Ágnes, Elekes Tünde és Benke Ágnes —, a kézilab­da és a kislabdadobások har­madik helyén kívül első lett 60 méteres síkfutásban, hely­ből távolugrásban, s az össze­tett versenyben. Az akadályfutás során egy- egy versenyző 280 méteres tá­vot tett meg, s mindegyiküknek más feladat, így kötélmászás, kerékpározás jutott. Utolsó penzumként a kosárba kellett a labdával betalálni, ez Elekes Tündének elsőre sike­rült. Érdekesség, hogy a fóti fiúcsapatban Elekes Tünde bátyja, Elekes Szilárd volt a kosárra dobó. Kívüle: Mestyán Lajos, Mátyás Gyula, Kálmán Ferenc, Szarandoplu Filipász, valamint Farkas László szere­pelt az együttesben. Az aka­dályfutást ők is megnyerték, a 60 méteres síkfutásban és ösz- szetettben harmadik lett az együttes. A leánycsapatot Ray Erzsé bet, a fiúegyüttest Kunszt Gá­bor testnevelő készítette fel, s mint az eredmény is mutatja szép sikerrel. A Pest megyét képviselő szobi leánycsapat 13. lett A színpompás díjkiosztót kultúrműsor zárta, melynek keretében az énekkar bemu­tatta, a Fóti Gyermekváros új indulóját, Priszlinger Károly tanár szerzeményét Az összetett viadal első nyolc helyezettjével, augusztus elején a képernyőn is találkoz­hatunk, játékos versenyt sugá­roz majd a tévé a Fóti Gyer­mekvárosból. R. L. ÁLLÁS Újpestiek, rákospalotaiak, újpalotaiak, igyelem I D kategóriájú jogosítvánnyal és gyakorlati idővel rendelkező buszvezetőt azonnal felvesz a Papírfeldolgozó Ipari Szövetkezet. Jelentkezés a műszaki vezetőnél, Budapest VII., Dohány u. 57. Telt ház, több mint ezer gyerek a nézőtéren. Bozsán Péter felvételei Atlétika Pest megyei ifisiker Hat csoportban rendezték az országos ifjúsági területi at­létikai bajnokságot. A negye­dik terület házigazdája Pest megye volt. A gödöllői viadal szép hazai sikert hozott, amit a pontverseny is bizonyít: 1. Pest megye 164,5, 2. KS1 147, 3, Heves megye 92, 4. Nógrád 72, 5. Diósgyőri VTK 69,5 pont­tal. Sportolóink hat elsőséget, valamint sok helyezést szerez­tek. Számonként az első há­rom jutott az országos dön­tőbe. Férfiak 100 m: 2. Dobos Péter 11,3. 800 m: 1. Bottlik Béla 1:57.7. 1500 m: 1. Bottlik Béla 4:06.8. 2. Beszta László 4:08.6. 110 m gát: 2. Dobos Péter 15.6 4x100 m: 2. Pest 44.5. 4x400 m: 1. Pest 3:31.4. Gerely: 3. Klam- bauer György 52.08. Súly: 3. Bölle Miklós 12.70. Kalapács: 2. Süveg János 50.36. Távol: 2. Király László 605. Nők 100 m: 3. Dobó Éva 12.7. 4x100 m: 2. Pest 50 mp. 4x400 m: 1. Pest 4:07.8. Súly: 1. Oroszi Zsuzsa 12.80. Magas: 2. Barna Éva 160. Diszkosz: 1 Jankovics Judit 37.18. Egy nyolcas Megyei totópályázatunk ta­vasa utolsó fordulójára 809 darab szelvény érkezett. A maximumot jelentő nyolcas telitalálatot egy pályázónak sikerült elérnie, így egyedül ő kapja a 100 darab totószel­vényt, amit postán küldünk el részére. A nyertes: Jakab Pál, (Vác, Palmiro T. u. 29.). A Kőbányai Gyógyszerárugyár elvételre keres könnyű, tiszta betanított munkára nőket. Jelentkezés: munkaügyi osztály, Budapest X., Gyömrői út 19. Telefon: 149—027. A Vác és Környéke Élelmiszer Kiskeres­kedelmi Vállalat keres karbantartó részlegé­hez villanyszerelőt. — Jelentkezés: a vállalat üzemeltetési csoport­jánál. Vác. Palmiro Togliatti u. 28. vagy 11—226 telefonon. Azonnali belépéssel felveszünk férfi és női segédmunkásokat, asztalos, ács, lakatos, kőműves, festő és vil­lanyszerelő szakmun­kásokat. Jelentkezni lehet: Kőbányai Sör­gyár munkaerőgazdál­kodási csoport (Bp. X., Maglódi út 17.). Esztergályos szakmunkásokat elvesz: öra—Műszer Ipari Szövetkezet, Bp. VI., Jókai u. Felvételre keresünk gödöllöi munkahelyre géplakatosokat, szerkezeti lakatosokat, hegesztőket, udvari munkásokat és raktári segédmunkásokat. Jelentkezni lehet: KKMV, Gödöllő, Tessedik S. u. 6. MANOMETER GYÁRTÁSÁRA felveszünk és betanítunk szakképzett és szakképzetlen dolgozókat. Jelentkezés: Óra—Műszer Ipari Szövetkezet, Bp. VI., Jókai u. A Kőbányai Sörgyár Váci Kirendeltsége fel­vesz kirendeltségveze­tő helyettest és fejtő­ben dolgozó női mun­kaerőt. A Kőbányai Gyógyszeráru­gyár felvételre keres villanyszerelő, lakatos, kőműves, víz- és gázszerelő szakmunkásokat, hűtőgép- és kompresszor- kezelőket, valamint tiszta munkára nőket. Jelentkezés: munkaügyi osztály. Budapest X., Gyömrői u. 19. Telefon: 149—027. Eladó ház, gazdálko­dónak is alkalmas. — Nagykőrös, Kinizsi út 5. szám alatt. Érdek­lődni lehet: IX. kér., Árboc u. 7. ____________ El adó beköltözhető ház, I. kér. Dózsa György út 4. szám alatt. — Érdeklődni: Nagykőrös V. kér. Koszorú utca 4. Műszaki ellenőri ál­lás betöltésére felső­vagy középfokú épí­tőipari végzettséggel rendelkező személyt keresünk. ..Lehet nő is” jeligére a kiadóba Eladó modern fotel és rekamié, mosógép, porszívó. hűtőszek­rény, szőnyeg. Cegléd, Köztársaság utca 12. TI. emelet 1.__________ Be költözhető tanya el­adó 800 n.-öles terület­tel, Cegléd xn. kér.. Mikus dűlő 348. és Csemő belterületen 2 házhelynek is alkalmas 884 n.-öles terület. — Villany van. Érdeklőd­ni: Szabó László. Cse­mő, Erkélyesi út 12. Hosszúhomok és Erek- lyés között. __________ l: rettségizett érfiakat külszolgálatos munkahelyre löldmérőnek felveszünk. Cím: Budapesti Geodéziai és Térképészeti Vállalat, 1442 Budapest XIV. Bosnyák tér 3. Jelentkezés: VIII. emelet 805—806. szoba. Felvilágosítás telefonon: 637—217/249 mellék. Érettségizett fiút ta­nulónak felveszek Varga Sándor szoba­festő-, mázolómester Nagykőrös Ceglédi u. 58. sz. Vác, Rádi út 48. sz. alatti ház, 650 n.-öles kerttel, eladó. _______ Ze begényben tárolt „Dana 2” kétszintes cseh faház eladó. 684 —950. VW 1200-as új motor­ral eladó. — Telefon 8 -10-ig: Vác 11—200. Wartburg de Luxe 353 eladó. — Sződ-Csörög, Kossuth utca 30. Kettő és fél szobás la­kás azonnal beköltöz­hetően eladó. — Vác, Sirály u. 18. fszt. Kettőszobás. kertes családi ház eladó, Nagykőrös. Ságvári 45, Eladó kétszintes, össz­komfortos családi ház nagy telekkel. Érdek­lődni délután: Nagy­kőrös III. kér. Zalán u. 18.__________________ Háromszobás, gázfűté­ses családi ház garázs- zsal eladó. Érdeklődés du. 4 óra után: Vác. Tavasz u. 5. A Vác és Vidéke ÁFÉSZ Betonáru Üzeme felvesz férfi ­dolgozókat betontermékek gyártására. Jelentkezés: Vác, Derecskh dűlő. Felvételre keresünk üzemmérnököt vagy gépésztechnikust mű­szaki előkészítői és technológusi munka­körbe, 5 éves gyakor­lattal. OMÜV Szövet­kezet, Törökbálint. — Telefon: 852—017, 851— 047. ADÁS­VÉTEL Cegléden, Csengeri közép-dűlőben eladó 930 n.-öles szőlő hét­végi házzal. Levélcím: Gödfelső, Karolina út 21. Pataki Sándor. Félkész családi ház eladó. Nagykőrös ni. kér. Rózsa u. 9. Ér- deklődni 18 óra után. Nagykőrösön, piacnál. 150 négyszögölön meg­kezdett építkezés el­adó. Dr. Balogh, Kecs­keméti 1. Komár segédmotor jó állapotban eladó. Cég léd, Bajcsy-Zsilinszky utca 9. Eladók 3 hónapos né­met juhászkutyaköly- kök többszörösen díj­nyertes szülőktől. Mé­száros Zsolt, Cegléd Borz utca 14. Eladó megkímélt 407- es Moszkvics félidős műszakival Nyársapát Csemői rész 5 dűlő 2. Bíró. Dabason, Budapesttől 45 km-re. 1054 négy' szögöles gyümölcsös 65 000 készpénzért eladó. Érdeklődni le­het: Szlota Attiláné. 1203 Bp. XX., Vízi­sport u. 58. Pesterzsé­bet^__________________ Másfél szobás össz­komfortos lakást vásá­rolnék. Választ „Kész­pénz plusz OTP PMH 95 016” jeligére a ki­adóba. Nagykátán eladó 440 n.-öles telek megoszt­va is. Vasútállomás 5 perc. Érdeklődni hely­ben: Nagykáta, Vasút u. 25. Balogh Mihály. Nyolc család méh el­adó. Érdeklődni: Ceg­léd, Beloiannisz utca 13. Három ló. egy lovas­kocsi és lószerszámok eladók a Szesz­gyárban. Érdeklődni lehet naponta 8—12-ig, Cegléd. Mizsei út 39. Ócsán, Kossuth tér 22. sz. ház azonnal be­költözhetően eladó. Kánai Pálné. Eladó Fürge motoros meghajtású munkagép. Megtekinthető du. 14 órától, Nagykőrös, Bé­ke u. 25. VEGYES Megnyílik július 15-én nikkelező és krómozó műhely, Cegléd, ősz utca 12. Martinovics József. Vállalja autó, motorkerékpár, tűz­hely és mindenféle szakmába vágó fém­tárgy nikkelezését és krómozását, valamint tömegkadmiumozást. Lakás : Kossuth Ferenc utca 40/a/8. IV. em. 12. Június 8-án elveszett egy zöld színű kis pa­pagáj. Megtaláló vagy nyomravezető jutalom­ban részesül. Molnár Ambrus, Nagykőrös, Kund u. 6. ___________ Es küvőre legdivato­sabb vőlegényi. koszo­rúslányi ruhák köl­csönzése vidékre. Bu­dapest VII., Akácfa 27. sz. ______________ A Kőbányai Sörgyár targoncavezetői tanfo­lyamot szervez nyolc általános iskolai vég­zettségű. 18. életévüket betöltött nők részére Jelentkezni lehet: Kő­bányai Sörgyár mun­kaerőgazdálkodási cso­portnál. (Bp. X., Mag­lód! út 17.) Telefon 285—050/110-es mellé­kem __________________ Fi gyelem! Az Autó­közlekedési Tanintézet gépjárművezetői tan­folyamot indít Nagy­kőrösön lúniusban Jelentkezés, felvilágo­sítás a könyvesbolt melletti trafikban. A Bukarest Cirkusz Ceglédén, a Vásár téren, június 19-től 21-ig. 19- én 2 előadás: fél 4 és fél 8 órakor. 20- án 2 előadás: fél 4 és fél 8 órakor. 21- én 1 előadás: 5 órakor. Jegyelővétel a cirkusz pénztáránál 7-től 21 óráig. A cirkusz állatkertjének megtekintése reggel 8-tól 14 óráig. i k A Pingpongtavasz Az NB I végeredménye Nők 1. Statisztika 11 11 — 247- 23 22 2. BSE 11 10 1 208- 67 20 3. 31. sz. Ep. 11 9 2 189- 86 18 4. FTC 11 8 3 188- 87 16 5. MÁV TI 11 7 4 159-116 14 6. Bp. Spart. 11 6 5 142-133 12 7. VM KÖZÉRT 11 5 6 107-168 10 8. Postás SE 11 4 7 127-148 8 9. Kaposvár 11 3 8 91-184 6 10. Sabaria 11 2 9 94-181 4 11. D. Kőolaj 11 1 10 61-214 2 12. Egri VM 11 — 11 37-238 — Férfiak 1. Bp. Spartacus 11 11 — 228- 47 22 2. BVSC 11 9 2 197- 78 18 3. Postás 11 9 2 195- 80 18 4. Ganz-MAVAG 11 9 2 203- 72 18 5. Kilián FSE 11 7 4 142-133 14 6. Csepel 11 6 5 122-153 12 7. VM KÖZÉRT 11 5 6 109-166 10, 8. BSE 11 3 8 103-172 6 9. Szondi SE 11 3 8 102-173 6 10. Ceglédi VSE 11 3 8 107-168 6 11. Pécsi MSC 11 1 10 72-203 2 12. Kaposvár 11 — 11 70-205 — ősszel külön csoportban játsza­nak az 1—6., valamint a 7—12. he­lyezettek. Azonos pontszám esetén a helyezések sorrendjét az egymás elleni eredmény döntötte el.

Next

/
Thumbnails
Contents