Pest Megyi Hírlap, 1976. június (20. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-18 / 143. szám

1976. JÜNIUS 18., PÉNTEK «wera ^§£?jr » xFumm Nemzetiségi konferencia Nemzetiségi konferenciát rendezett Nógrádban a Ma­gyarországi Szlovák, illetve Német Dolgozók Demokra­tikus Szövetsége és a Haza­fias Népfront Országos Taná­csa. Marczinek István, a Ha­zafias Népfront Nógrád me­gyei Bizottságának titkára számolt be a lenini nemzeti­ségi politika következetes megvalósításának eredményei­ről. A beszámoló utáni vitá­ban, amelyben felszólalt dr. Herczeg Ferenc, az MSZMP KB alosztályvezetője is — többek között szó esett az is­kolai nyelv- és irodalomokta­tást egyre jobban alátámasz­tó, s annak munkáját folyta­tó nyelvművelő és honismere­ti klubok tevékenységéről, a nemzetiségi lakosság mind elevenebb részvételéről a közéletben. Gépláncok csatasorban Tízezer ló erejével Kőre várnak az M-3-as autópálya építői A két irányból épített út ta-, lálkozási pontjában híd áll: az M—3-as autópálya első szaka­szának legnagyobb hídja, Mo­gyoród határában. Széles ív­ben kanyarodik majd itt az út, ahogy felfut a karcsú pillérek­re. Most a híd bordáinak, a tartógerendáknak beemelésén a sor. Ezzel párhuzamosan az építők már szakaszosan készí­tik a híd burkolatát. Felka­paszkodva a friss betonalap­zatra, fentről még monumen­tálisabb a kép. Szinte érzékel­ni lehet, ahogy a két sárga Anyag M egint a takarékosság gondolja az olvasó, s nem alap nélkül. A legutóbbi hónapokban, ha elhangzott az anyag főnév, szinte rögtön kapcsolódott hozzá valamilyen formában a takarékoskodik ige. Most mégsem erről van szó. Pusztán azon a tényen akadt fenn az újságíró, hogy Szobon azt mondták neki: legnagyobb ipari üze­münk a kőbánya. Rágni kell ezt a kijelentő mondatot, hogy igazán megérezzük az ízét. Mert valahogy tuda­tunk mélyén a kőbánya és az ipari üzem nem találko­zott soha össze, még az is, aki valamikor járt kőbá­nyában, keservesen kínlódó embereket látott, kegyetle­nül nehéz fizikai munkát, megfeszülő izmokat, kitörő kalapácsokat, kezekkel tolt csilléket... S míg belefe­ledkeztünk az iparosítás nagy győzelmeibe, az új üzemcsarnokok, gyártele­pek szívderítő látványába, valahogy elsikkadt, hogy az alapanyagtermelés korsze­rűsítése elválaszhatatlan az iparfejlődés nagy lépteitől; ha utóbbitól előbbi elma­radna, messzire gyűrűző zavarok keletkeznének. A kanalas markolók nyi­korgó ingajárata, a kőtörő szűnni nem akaró, robajló éhsége, a kődepóban csatta­nó vagonütközők persze ma sem tanúskodnak kelle­mes, tiszta, könnyű munka­helyről. Aki azonban figyel­mesebben körbenéz, az va­lóban az ipari szervezettség, a döntő szerephez jutott gé­pek meghatározó jegyeit fe­dezheti fel, s velük azt, hogy bár a létszám itt is apadt, a termelés évről év­re folyamatosan emelke­dett. Igaz, a követ nem tartjuk értékes valaminek, de a hasznosságát megvilá­gító szavak nyomán kide­rül: túl az útépítésen, se­regnyi más munkaterület sem nélkülözheti a követ, legyen az zúzott, mint itt a szobi, vagy terméskő, mint a dunabogdányi. L aikus gondolatmene­tünknek felfoghatat­lan mennyiség, két­millió tonna zúzott- és ter­méskő hagyja el a bányá­kat, s akkor még nem szól­tunk a magnezitről és dolo­mitról, a kavicsbányászat­ról/ az építési homok kiter­meléséről. Ha Szobtól visz- szafelé lépünk egy kicsit, ott leljük a Naszály fogyó magasát. a Cement- és Mészművek váci gyárának bányáját, mely — az élet gyorsuló ritmusát bizonyít­ja —, másfél évtizeddel a háta mögött már technikai, technológiai rekonstrukció­ra vár, s pontosan azért, hogy a mainál zavartala­nabbá tehesse a legfonto­sabb éoítőanyag, a cement termelését. Vannak anyagok, melye­ket nagy értékűnek tartunk. Ha valaki azt hallja, arany, tudja, tekintélyes összegért adnak egy belőle készült gyűrűcskét is. ám már ke­vesebben hiszik el:' jóné- hány ipari anyag értékesebb az aranynál. Túlzottan rab­jai vagyunk örökölt isme­reteinknek. mert nem vé­letlen. hogy •»mikor a Hír­adástechnikai Anyagok Gvárában a műszakiak az új dolgozóknak bizonyos anyagok értékét magyaráz­ták, azok nevettek, azt gon­dolták, így akarják ..meg­ijeszteni” őket. Holott va­lóban a vanádium, a gal­lium, a különböző ritkafém- ötvözetek ugyanolyan kincs- értékűsk, mint az ipari gyémánt, a félvezető tech­nikában használatos plati­na. Nehezen akarjuk elhin­ni, hogy a modern ipar mindenfajta anyagnak meg­növeli a hasznosságát, s ve­le az értékét, s mivel min­denből egyre több kell, a kitermelés is nehezebbé, költségesebbé válik. Furcsa ellentmondás: mi­közben évtizedeken át már az iskolába járó gyermek is azt hallhatta, hogy nyers­anyagokban szegény ország vagyunk — ami így, általá­nos értelemben, nem igaz —, a gyakorlatban azt ta­pasztalhattuk, hogy mind kevesebb az anyag, minden­fajta termelés kiindulópont­jának becsülete, értéke, óvása. A közelmúltban a tudo­mányos élet legma­gasabb fóruma, a Ma­gyar Tudományos Akadé­mia közgyűlése foglalkozott a hazai nyersanyagszükség­let határokon belüli for­rásaival. Ott hangzott el: nemcsak a kitermelést, de a szemléletet is korszerűsíte­ni kell. Az előadó — Fülöp József akadémikus — rá­mutatott : a társadalmi megítélés mércéje a nyers­anyagokkal kapcsolatban sok évtizeddel ezelőtti álla­potokat tükröz, figyelmen kívül hagyja az ipari tech­nológia szabta minőségi kö­vetelményeket, s az ezektől elválaszthatatlan költségté­nyezőket. Társítsunk ehhez gyakorlati tapasztalatot, melyre Gödöllőn, a Mező- gazdasági Gépkísérleti Inté­zet tudományos munkatár­sai jutottak, egy vizsgálódá­suk során megállapították, hogy a nagy értékű mező- gazdasági gépek, berende­zések kezelőinek többsége alapfokon sincs tisztában — köznapién fogalmazva — az alkatrészek, részegységek teherbíró képességével, az anyag és a használat össze­függéseivel. Így azután nem érti, vagy rest fölfogni, hogy miért kíván más ke­nési metódust a kovácsolt vas és az edzett acél, s miért kell óvni az olajtól, olajszármazékoktól az ugyancsak olajszármazék műgumit, s bizonyos mű­anyagokat. Oktalanság lenne elvárni, tudjunk mindent azokról az anyagokról, amelyekkel dol­gozunk. Ám az is oktalan­ság, hogy sem a szakkép­zésben. sem a termelőmun­kában nem jut idő az anyag értékének, a társadalmi munkamegosztáson belüli költségtényezőinek felvázo­lására. Bizonyára tollforga- tói túlzásnak véli az olvasó, holott igaz: munkahelyün­kön kincsek vesznek körül bennünket. Miként a nyers­gyémánt kődarabnak lát­szik, úgy hisszük olcsónak, nem fontosnak ezeket a kincseket. Pedig nélkülük órák alatt megbénulna az élet. Pedig1 a termelési költség minden száz forint­jából a megye iparában hetvenhárom forintot az anyag értéke tesz ki. Mészáros Ottó nyomvonal percről percre kö­zelebb jut a hídhoz. Az út ala­pozásán dolgozó gépláncok moraja belevegyül a közúti forgalom zajába. Itt keresztezi majd az autópályát a Dunake­szit Gödöllővel összekötő út, amelyen egy hónap múlva már a híd alatt futnak el a gépko­csik. Mindezt Kisteleki Antal­tól, a Betonútépítő Vállalat M—3-as autópálya építési fő­mérnökétől tudom. Az idén: 350 millió — Ma már a hídépítés szere­lő jellegűvé vált, így egyre jobban mellőzhető az időt, s anyagot rabló ácsmunka. Elő­regyártott tartószerkezetű a híd — magyarázza —, öt hó­nap alatt készül el, míg a ha­gyományos monolit szerkezet­tel egy évig tartana. A 24 kilo­méteres, kétszer kétsávos pá­lyaszakasz, 27 hídja egy kivé­telével teljesen elkészül az idén. Jelenleg a Budapestről Gödöllőig hatvan százalékban már 20 centiméteres soványbe­ton és 12 centiméter vastagsá­gú kavicsaszfaltréteg borítja az autópályát, vagyis előrehala­dottak az alapozási munkák. Háromszázötvenmillió forint az M—3-as idei terve, amely magába foglalja a 2 millió köb­méternyi földmunkát, a 150 ezer tonna aszfalt és p 80 ezer köbméter útalapbeton bedolgo­zását, valamint a 70 ezer köb­méter útágyazat elkészítésétét. (Az idén — Jakab-pusztánál — átvezették a Barátság olajveze­téket : az autópálya alatt fektet­ték le a csöveket.) Nagy telje­sítményű gépláncok, húsz szov­jet gyártmányú motoros föld­nyeső és földgyalu, különböző földmunkagép állt csatasorba, mintegy 10 ezer lóerővel épül az ország északi autópályája. A vállalat nyolcszáz dolgozót irányított erre a munkahelyé- r& Ha nincs, megbénul a munka A Volán 120 gépjárműve járja naponta a kavics- és kőbányák közti távolságot — Szállító partnereinkre nincs különösebb panasz, talán a Volán 1-es jobban felszerel­hetné a gödöllői üzemegységét nagyobb teherbírású gépko­csikkal, nekünk a 8 tonnás Skoda kicsi, Rába-Man kell ide — mondja a főmérnök, amikor elhalad mellettünk egy 17 tonnás tehergépkocsi, plató­ján hegynyi kaviccsal. — Mi hátráltatja legjobban az építési ütem betartását? — Számunkra a kő létkér­dés, ha nincs, megbénul az építkezés. Sajnos, az idén ko­moly problémáink vannak a kőszállítással. Ez országos je­lenség. Épp a múlt héten tar­tott az MTESZ közlekedéstu­dományi egyesülete kétnapos tanácskozást ebben a témá­ban, összekötve a helyszínbejá­rással az M—3-ason. Jelen vol­tak a nógrádkövesdi kőbánya képviselői is, s közvetlenül meggyőződhettek arról, meny­nyire máról holnapra élünk, fogytán van a készletünk. A főmérnök javaslatára fel­kerestem veresegyházi aszfalt- és betongyárukat, ahol a ka­put átlépve azonnal szembe­tűnt, hogy a tágas tárolótéren majdnem üresen ásítoznak a depók, amelyekben a különbö­ző szemnagyságú, osztályozott kőzúzalékot helyezik el. Jenes Árpád, főépítésvezető­helyettes tárgyilagosan, csep­pet sem szépítve mondja el. milyen kilátásaik vannak: csak hét napra elég, amit itt lát, akkor lennék nyugodt, ha egyhónapos készlettel rendel­keznénk. A teljes biztonságot persze az adná, ha év elején fél évre valót felhalmozhat­nánk ... — Nem a legésszerűbb kész- letgazdákodásra vallana ... — Még mindig kifizetődőbb, mintha kőhiány miatt áll a gyár, az útépítés. Naponta 500—800 tonna osztályozott ne­meszúzalékra lenne szüksé­günk. Körülbelül 60 ezer ton­na különböző osztályozású zú­zottkő szállítási lemaradása van a nógrádi bányának az M—3-ason. A múlt heti hely­színbejáráson ígéretet kaptunk, hogy a jövőben rendszeresen szállítanak. Ott tartunk, hogy mennyiségben gondolkodunk. Pedig egy autópályán az első­osztályú út a követelmény, s ehhez első osztályú alapanyag­ra lenne szükség. Szombat, vasárnap is A fiatal mérnök a bányák korszerűtlenségét, elhasználó­dott műszaki felszereltségét tartja a kőhiány fő okának. Bármennyire is belátóak, az M—3-as út elkészüléséhez nem elég a jóindulat, kő is kell hoz­zá, mégpedig rengeteg! A ke­verőtelep idei tervét 30 ezer tonnával felemelték, s így 180 ezer tonnányi aszfalttal, be­tonnal szolgálja ki az útépítést. Nem mindegy, hogy honnan szállítják ehhez az anyagot: Nógrádkövesdről, Uzsáról, vagy éppen Zalahalápiról. Tud­valevő, hogy a szállítás tete­mesen növeli a költségeket. Az M—3-as Budapest—Gö­döllő közti szakaszának befe­jezési határideje 1978 nyara. A betonútépítők minden erőt összpontosítva szombat, vasár­napokon is folyamatosan dol­goznak. Horváth Anita Munkaprogram a sierveieti egyszerűsítésekre Az országgyűlés szociális és egészségügyi bizottságának ülése Az Egészségügyi Miniszté ■ rium, a SZOT Társadalombiz­tosítási, valamint Üdülési és Szanatóriumi Főigazgatóságá­nak az elmúlt évi költségvetés végrehajtásáról szóló tájékoz­tatója szerepelt az országgyű­lés szociális és egészségügyi bi­zottsága csütörtöki ülésének napirendjén. A tanácskozáson — amelyen dr. Pesta László elnökölt, megjelent Paffal Sa­rolta, az országgyűlés alelnö- ke és Madarasi Attila pénz­ügyi államtitkár — dr. Aczél György egészségügyi minisz­terhelyettes, dr. Bartos István, a Társadalombiztosítási Fő- igazgatóság, és Kiss Károly, az Üdülési és Szanatóriumi Fő igazgatóság vezetője fűzött szóbeli kiegészítést a koráb­ban írásban megküldött anyag­hoz. A bizottsági ülésen értelem­szerűen az egészségügyi és szociális feladatok teljesítésé­ről esett a legtöbb szó. A szóbeli kiegészítéseket kö vető vitában a képviselők rá • mutattak, hogy a beruházások, felújítások lemaradásában, az anyagi-pénzügyi eszközök fel- használásában tapasztalt laza­ságok felszámolása — különös tekintettel arra a tényre is, hogy az egészségügyi ellátás állampolgári joggá vált — az egészségügy szolgálatában álló valamennyi dolgozótól az ed­diginél is nagyobb, körültekin­tőbb és fegyelmezettebb telje­sítményt követel. Elégedettséget váltott ki az a bejelentés, hogy az Egész ségügyí Minisztérium, munka- programot dolgoz ki a további szervezeti-működési egyszerű­sítések, a munkaerővel, anya­gi eszközökkel való takaréko­sabb gazdálkodás érdekében. Számosán szóltak az egész­ségügy munkaerőgondjairól, s ugyanakkor felvetették: ideje lenne a betegápolást szakmá­vá nyilvánítani. Szintén e fon tos ágazat munkaerőgondjai nak enyhítését célozta egy ér­dekes javaslat. Lényege, hogy a gyermekgondozási segélyen levő fiatalasszonyok számára — függetlenül attól, hogy m lyen vállalat dolgozói — te­gyék lehetővé az egészségügy szakképzettség megszerzésé Nagy nyomatékkai beszélte;-' az orvosi etika felelősségér; a táppénzhelyzet javításában, s joggal bíráltak néhány be­ruházással összefüggő problé­mát. A vitában felszólalt dr. Dé­váid József, Nics János, dr Pesta László, dr. Petri Gäbe és dr. Radnai Éva. Dr. Gác Ferenc, az Egészségügyi M: nisztérium főosztályvezetője az élelmiszerekről készült tör vényjavaslat elsősorban egész ségügyi szempontból számotte­vő, fontos részeit ismertette. Szemlék a határban — Fagykárok a szőlőkben Felkészülés az aratásra Jó javaslatok a szocialista brigádoktól Zuhog, egész nap zuhog. Hajnali négykor Mizser Jó­zsef, az Örkényi Béke Tsz el­nöke a megbeszélés szerint él- ugrott a gazdaság párttitkárá­ért, Szabó Ferencnéért és föl­vette a főmezógazdászt, Ró­zsavölgyi Ferencet. Irány Ta- társzentgyörgy. Még az előző nap — rekkenő, párás hőség volt — döntöttek: pirkadatkor szemügyre veszik a határt, mi­lyen termés várható a gabo­nákból, hogyan fejlődik a ku­korica. Először a juhos akol kör­nyékét nézték körül, három­ezer birkája van a gazdaság­nak, kétezer anyajuh, a többi jerke, mert úgy ígérték a gyapjúforgalmitól, ma jönnek, birkanyírásra. Szentgyörgyön valóságos juhászdinasztiák őr­zik, gondozzák a gazdaság ál­latait, hozzáértéssel, nagy- nagy igyekezettel. Az ered­mény? Több mint öt kiló jó minőségű gyapjút adnák leju- honként. Egymillió forint be­vételhez jut így a tsz. Amikor találkoztunk, ügy hat óra körül, már éppen ha­zafelé igyekeztek a határjá­rók. A cél: 40 mázsa Szennyesszürke az ég, vi­gasztalanul esik, nem mond­hatnám, hogy különösebben kedvemre lenne az időjárás eme fordulata, ám földműve­lő szemmel másképp fest a dolog: — Szépen levelesedik a ku­korica, amit kétszáz hektáron vetettünk el a tavaszon — mondja az elnök. — Tavaly 36 mázsát adott hektáronként, a mi sovány földjeinken ez nem is rossz eredmény. Az idén megcéloztuk a 40 mázsát. Néz­tük, szépen fejlődik a mustár — exportra termeljük —, s a somkóró, amelyet 100 hektá­ron vetettünk zöldtrágyának, részint, hogy megkösse a ho­mokot, részint mert nitrogén­nel gazdagítja a talajt, job­ban fejlődik utána a gabona. Régóta kutatjuk, mi való a homokra, , mely növény hoz hasznot ilyen mostoha termő­helyi viszonyok között is. így döntöttünk a cirok mellett, be­léptünk az ócsai termelési rendszerbe, hogy az idén már ipari szervezettséggel termel­hessük ezt a magas fehérjeér- tókű takarmánynövényt. Mondja még az elnök, hogy lassan ideje az aratásra is gondolni. Készülődnek is, teg­nap este tartottak brigádérte­kezletet ez ügyben. Kétszáz hektár- búzát, négyszáz hektár rozsot, száz hektár őszi árpát és 160 hektár mustárt kell le­aratni az idén, e munka meg­szervezésére kértek hasznos javaslatot a szerelőktől, trak­torosoktól, a leendő kombájn­lovasoktól, szállítóktól. S nem hiába: Leskó Mihály, a Dutra szocialista brigád vezetője pél­dául igen épkézláb javaslatot terjesztett elő arra nézve, mi­ként lehet az öt arató-cséplő gépet, a komendáns egység négy vontatóját s két teher­gépkocsiját úgy beosztani a munkára, hogy a harmat föl­száradásával sötétedésig ne le­gyen baj, folyamatosan halad­jon a munka. Kevés a munkaerő Hallom, a Béke Termelő- szövetkezet szóiéiból reg­gel visszafordultak a trak­torosok. Ügy tervezték, per­meteznek majd, de hát, ha az eső lemossa a növényvédő- szert, sok értelme nincsen. Óv­nák a tőkéket a szomszédos szőlőgazdaságban, a Pest me­gyei Pincegazdaság tábláin is, legalább a kártevők ne apasz- szák a termést.' Egy tömbből faragott, bar­nára sült kun képű férfi a vezető agronómus, Mezei Sán­dor. Ö mondja: — Előbb a februári hidegek taroltak, az­tán május elején ropogtatta meg a friss termőhajtásokat a fagy. Tizenhét éve dolgozom ebben a szakmában, de még ilyet nem láttam: egész tőkék fagytak ki a piros szlanka és az ezerjó tábláin. Mindent egybevetve: kilencven száza­lékos a fagykár. Ha a szüret nem is kecseg­tet olyan eredménnyel, mint tavaly, mikor is több mint hetven mázsa szőlőt takarítot­tak be hektáronként, tenniva­ló bőven akad. A régi ültet­vényeket korszerűsítik, magas­ba futtatják, lugas formára alakítják a tőkesorokat, kevés a munkaerő, a huszonnyolc főnyi hozzáértő szőlészgárdán kívül jó, ha tucatnyi alkalmi munkást tudnak szerződtetni, ha kell. Készülődnek hát, hogy később géppel is betakarítha­tó legyen a homokbuckák szőlőtermése. A parlagföldek hasznosítása — Túljutottunk a második határszemlén is — említi Do­báson a Fehér Akác Tsz má­sodik kerületének vezetője, Bertóti István. — Sajnos, még mindig akad parlagföldünk, amivel egyelő­re nem tudunk mit kezdeni. A Gyóni Géza Szakszövetke­zettől — egyesülésünk révén — örökölt szórványos szőlők, gyümölcsösök ezek. Egyelőre nincs emberünk a terület meg- tlsztogatására, ahová tudtunk, vetettünk mustárt, cirkot. Az esedékes teendők? Ezer hek­tárról takarítjuk fe a fűter­mést, egyötödét már lekaszál­tuk, a még visszamaradó mun­ka már befenyúliik az aratás­ba. Jó minőségű szénát hor­dunk be erről a kisebb gazda­sági területről,s évente 50—60 vagonnal szállítunk a Lósport Vállalatnak. Ugyanígy lucer­nát is, melynek egy részéből saját földogozó üzemünkben készül takarmányliszt. Az aratás? Műhelyeinkben hatvan traktort, harminc te­hergépkocsit és tizenhét kom­bájnt készítenek elő a legna­gyobb nyári munkára. Naponta 28 hektárral A kiskunlacházi Petőfi Tsz- ben erre a napra hívta össze az aratási munkákat előkészí­tő tanácskozást Csánk Zoltán, a mezőgazdasági főágazat ve­zetője. A gépszemde itt 21-én lesz, addigra kell előkészíteni a két SZK —5-ös szovjet és az E —512 márkajelzésű, NDK- gyártmányú kombájnt. A diskurzus nyomán kikere­kedik a kampányterv. Jegy­zem a számokat: a tennivaló 500 hektár búza és 115 hektár olajmag betakarítása, melyre huszonöt napot szántak július 1-től. Ez idő alatt naponta 28 hektár aratásával kell végez­ni, 1200 mázsa terményt mag­tárba, malomba hordani. A munkák egyeztetésében Hu­bert István növénytermesztési ágazatvezető, Tóth László traktoros brigádvezető, Józsa Antalné kertészeti brigádve­zető és Józsa András, az ál­lattenyésztési ágazatvezető működik közre. A kertészet dolgáról pedig a kétkezi emberek, gépek szál­lítóeszközök beosztása miatt célszerű szót váltani, hiszen a gazdaságban 127 hektáron erő­södnek a paprikapalánták, ezekben a napokban szedik a szamócát, ha nem zuhogna az eső, most permeteznék nyol­cadszor a ribizlit, a kajszit, az őszibarackot, az almát, amit részint az aratással egy időben már szedni is kell. A. Z. í 1

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents