Pest Megyi Hírlap, 1976. május (20. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-30 / 127. szám

Az összefogás eredményeként Megnyílt a kocséri kisáruház Kétmillió forint értékű áru várja a vásárlókat Mi) Megnyílt a Nagykőrös és Vidéke Fogyasztási és Érté­kesítő Szövetkezet újjáala­kított kocséri Iparcikk Kis- ámháza. A látványos kiraka­tok előtt már kora reggel fel­sorakoztak a vásárlók. A megnyitáson részt vett Kiss János, Kocsér község és az Új Élet Termelőszövetkezet pártbizottságának titkára, Vass Andrásné tanácselnök, Antal Domokos, a Hazafias Nép­front községi bizottságának elnöke, Ricsii János, az Új Élet és Tóth Rózsa, a Petőfi termelőszövetkezet elnöke és Halasi János, a nagykőrösi ÁFÉSZ igazgatósági elnöke. A község vezetőit és a vá­sárlóközönséget az ÁFÉSZ igazgatósága, párt- és gazda­sági vezetősége nevében Baji Miklós, a szövetkezet árufor­galmi . főosztályvezetője kö­szöntötte. Beszédében ki­emelte, hogy a lakosság le­hető legjobb kereskedelmi el­látására törekszenek. A szö­vetkezet életének fontos ál­lomása a kocséri kisáruház létrehozása. Elmondta, hogy a kisáruház létesítését szé­les körű összefogás tette lehetővé. Az átalakításra 235, a beren­dezésre 210 ezer forintot köl­töttek. A kisáruházat két­millió forint értékű árukész­lettel töltötték fel, amit 7—8 milliósra szándékoznak nö­velni. Végül köszönetét mon­dott az Új Élet Termelőszö­vetkezet építőbrigádjának, az átalakítás gyors és pontos el­végzéséért, valamint Németh Ambrus nagykőrösi áruház­vezetőnek a berendezés irá­nyításáért, majd átadta az üzletet a község tanácselnö­kének. Vass Andrásné ta­nácselnök, a község nevében örömmel vette át a kisáru­házat. A megnyitás után a vá­sárló közönség nagy meg­elégedéssel vette birto­kába az új üzletet, melynek ismert szakember, Bojtos Tibor a vezetője. A kisáruházban tetszetős elrendezésben, gazdag áru­készletet kínál a textil-, a vas- és kisgép-, üveg- és por­celánosztály, csak a papír­árukat kínálják továbbra is a háztartási boltban. Az első napon, a vásárlók sorsjegyeket is kaptak. Ezekre este sorsolták ki az' ajándékkerékpárt, és a többi nyereménytárgyat. (A nyere­ményjegyzék a kisáruház ki­rakatában tekinthető meg.) K. L. Alkatrészek a Bcloiannisznak Nagykőrösön, a Gépjavító és Faipari Szövetkezet finom- mechanikai részlegében telefonközpontok számára számláló­jelfogó készülékeket gyártanak. Képünkön Józsa L ászióné Jet—2 típusú automatagépen tekercsel Ifj. Fekete József felvételei A beszélgetések tapasztalatai A párttagok javasolták — keresik a megoldást A Gépjavító és Faipari Szö­vetkezetiben a napokban össze­gezték a párttagok tagkönyv- cseréjét megelőző beszélgeté­sek tapasztalatait. A szövetke­zet 43 párttagja számos, ter­meléssel kapcsolatos és a párt­élet színvonalát emelő javas­latot tárt a vezetőség elé eze­ken a beszélgetéseken. így pél­dául nem tartják szerencsés­nek, hogy a pártvezetőség öt tagja közül hárman egy mű­helyben dolgoznak. Emiatt egyes részlegek dolgozói elége­detlenek tájékoztatásukkal. Csínom Palkó, A fekete város Gyerekkorától nyeregben Ha fia lesz, azt is lovasnak neveli Pál József fiatal szakmun­kás, az Irodagép technika Vál­lalat nagykőrösi telepén dol­gozik. Körösi gyerek; már kis­korában nagy érdeklődéssel és szeretettel figyelte a futó szép lovakat, mint sok gyerek az autókat. Felkereste az állami gazda­ság gerelyi üzemegységét, amelynek abban az időben kis ménese volt. Megismerke­dett az ottani öreg csikóssal, aki teljesítette nagy vágyát: felültette egy szelíd lóra, és megtanította lovagolni. Pál József ettől kezdve még jobban megszerette a lovakat. Elvégezte a gimnáziumot, és amikor a 60-as években Dőry Miklós, a neves lovas szak­ember megalakította a nagy­kőrösi lovasiskolát, ő lett az egyik első tanulója. A hatvanas évek elején je­lentkezett a Magyar Lótenyész­tési Felügyelőségnél, amely fel­vette a Nemzeti Lovardába lóoktatónak. Három esztendeig dolgozott ott, tanította, idomí­totta a versenylovakat a ne­ves idomár. Lénárd Béla ve­zetésével. Abban az időben a Nemzeti Lovardába került az akkori nagykőrösi Rákóczi Termelőszövetkezet Kedves nevű lovaf' melyet versenyló­nak Dőry Miklós tanított be, és amelyet 30 ezer forintért vettek meg. Közben Pál József az ürömi Bolgár—Magyar Termelőszö­vetkezetben is dolgozott, a gazdaság ménesében lovakkal foglalkozott. Még érdekesebb és változatosabb munkája volt, amikor lovas szerepeket vál­lalt és játszott. A fekete vá­ros, a Csárdáskirálynő, a Csí­nom Palkó s több más ma­gyar filmben. Lovas pályájának azonban egy szerencsétlenség vetett vé­get: egy szilaj ló ledobta a hátáról, s olyan súlyos sérülé­seket szenvedett, hogy felgyó­gyulása után az orvosok eltil­tották a további lovaglástól. Hazajött Nagykőrösre, megnő­sült, s a Ládagyárban, majd az Irodagéptechnika Vállalat­nál vállalt munkát. Azóta is sok szeretettel figyeli azonban a lovakat, boldogan beszélget róluk a szakemberekkel, s el­határozta, ha fia lesz, azt is lovasnak neveli. Kopa László A szövetkezet jelenlegi gyártmányai gazdaságos termelést tesznek lehetővé, ám a párttagság véleménye szerint még vannak feltárat­lan lehetőségek. Javasolják, hogy a korábban már készített OHS-serlegek gyártását ismét kezdjék meg. Nagy gondot je­lent a bérmunkát végző tor­mási híradástechnikai részleg egyenetlen anyagellátása. A párttagok ezzel kapcsolatos ja­vaslatai alapján a gazdasági vezetők már keresik is a meg- j oldást. A szövetkezet autószer­vizében új szolgáltatás, a lobako- nozás bevezetését sürget­ték a beszélgetéseken. Foglalkoztak a szakmunkás- képzés gondjaival is. A műhe­lyekben az a tapasztalat, hogy a tanulóknak kevés a gyakor­lati ismeretük. A szövetkezet ötéves tervé­nek teljesítését szolgáló javas­latokat a pártszervezet vezető­sége a közeljövőben terjeszti a taggyűlés elé. Kirándulás a vízi cirkuszba Június 27-én, vasárnap a művelődési központ különau- tóbuszt indít Budapestre, a Fő­városi Nagycirkusz műsorának megtekintésére. A porondon a világhírű Trolle—Rodin svéd vízi cirkusz szerepel. A kirán­dulók reggel 7 órakor Indul­nak, s a délelőtt 10 órai elő­adást tekintik meg. Délben kö­zösen ebédelnek majd, s felke­resik az állatkertet is. A ki­rándulásra június 15-ig, ked­dig lehet jelentkezni a műve­lődési központ irodájában. y\ P E S TM £ G-V E. I HÍRLAP KÓLÓM KI A P^sTT XX. ÉVFOLYAM, 127. SZÄM 1976. MÁJUS 30., VASÁRNAP Határszemle után Készülődés az aratásra Kárt okoztak a tavaszi fagyok A városi tanács termelés- és ellátásfelügyeleti osztályán Hau Károly osztályvezetőtől érdeklődtünk a mezőgazdasá­gi munkákról. Mint elmon­dotta, a tavaszi kedvezőtlen időjárás okozta lemaradást mezőgazdasági üzemeink már behozták. Május 20-ra földbe került a kukorica és a silóku­korica-vetőmag is, a két ter­melőszövetkezetben összesen ezer hektáron. , Időben megkezdődött a paradicsom és a paprika palántázása, és már több mint 150 hektáron be is fejezték ezt a munkát. Szövetkezeti gazdaságaink zöldségféléket egyébként hét­száz hektáron termesztenek, melyből 390 hektár a borsó- vetés. Ennek betakarítására is felkészült már a Mészáros János Termelőszövetkezet. Az előreláthatóan július elejéig tartó munkálatokhoz 9 rend­vágó és 6 borsáfej.íő gép áll készenlétben. A terveknek megfelelően végezték el gazdaságaink a lucerna telepítését, a burgo­nya ültetését, a cukorrépa és a napraforgó vetését. A termelőszövetkezetek földjein csaknem háromezer hektár kalászos várja az ara tást. Ennek a területnek két­harmada a Mészáros János Termelőszövetkezetben van. A 27 kombájnnak árpát 466, búzát 1555, rozsot 874 és za bot 50 hektáron kell majd le­aratnia. Jelenleg a gépeket javítják, a műszaki szemlé­ket június második felében tartják. Az aratás az Arany János Termelőszövetkezetben előreláthatólag 29, a Mészáros János Termelőszövetkezetben pedig 20 napig tart majd. Nagyon fontos, hogy a gazdaságok másodvetések­kel, tarlóba vetéssel újra hasznosítsák a korán be­takarított növények után felszabaduló területeket. Az erre vonatkozó terveket már most pontosan meg kell határozni, hogy legyen kellő idő a felkészülésre. A szántóföldi növén}7ter- meszitéssel szemben a gyü­mölcs-szőlő ágazatok termés- kilátásai kedvezőtlenek. A ta­vaszi fagyok — az utolsó má­jus elsején volt — a kajszi­barackosokban százszázalé­kos, a szilvásokban, az almás­kertekben és a szőlőkben részleges károkat okoztak. A fagykárokat még tetézte, hogy május 21-én a Mészáros János Termelőszövetkezet hangácsi szőlőjét elverte a jég. A járási földhivatal és a városi tanács a napokban megtartotta első határszemlé­jét is. A szövetkezetek terüle­tén összesen 196 hektár par­lagföldet találtak, melyek többsége annyira rossz minőségű, hogy legfeljebb erdőtelepítéssel haszno­sítható. A most készülő középtávú üzemi^tervekben ezekre a te­rületekre is gondolni kell. Az Arany János Termelő- szövetkezet jelentős előrelé­pést tett legelőinek javítása érdekében. A zagyvarékási Béke Termelőszövetkezet gyepgazdálkodási rendszeré­nek átvételével kétévenként száz hektár legelő javítása válik lehetővé. Az erre vonat­kozó megállapodásokat május 11-én kötötték meg. — A kedvezőtlen körülmé­nyek között kezdett év tapasz­talatait összegezve az a véle­ményem — mondotta végeze­tül Hau Károly — hogy közös gazdaságainknak most különös gondot kell fordítani a munka- és üzemszervezésre, a terüle­tek teljes kihasználására. Csak így érhetik el, hogy az évet eredményesen zárják. Felújítják a járdát A Dél-Pest megyei Vízgazdálkodási Társulat ceglédi üzemegységének dolgozói Nagykőrösön, a Magyar utcában több mint 100 méteres szakaszon felújítják a járdát. Képün­kön Kun András, Palotai István, Mondi Géza és Magyar Fe­renc felszedi a régi téglaburkolatot. JÚNIUSTÓL VARHATO Növényvédelmi A Pest megyei Növényvédő Állomás nagykőrösi megfigye­lő állomásán Szabó Dénes nö­vényvédelmi főfelügyelő meg­állapította, hogy megkezdődött az amerikai fehér szövőlepke tavaszi rajzása, nagyobb töme­gű megjelenése június 1—15 között várható. Ez az időszak egyben a ve­szedelmes kártevő elleni véde­kezés optimális időszaka. A védekezést a város bel- és kül­területén mindenki köteles végrehajtani. A védekezés el­mulasztóit szabálysértésért megbírságolják. A legegyszerűbb védekezés a pókhálós hemyófészkek le­szedése. Ahol ezt nem lehet el­végezni, ott permetezéssel kell a fákon a hemyófészkeket el­pusztítani. SPORT Középiskolai labdarúgás A megyei DSK-labdarúgó- bajnokság 1975/76-os tanévi hajrájában Ceglédre utaztak, majd a körösi pálya zsúfoltsá­ga miatt pályaválasztó mérkő­zéseiket Nyársapáton játszot­ták a körösi középiskolások. A Ceglédi Szakmunkáskép­ző—Nk. Toldi mérkőzésen a ceglédiek igazolása nem volt rendben, így a 2 pont 3:0-lal a körösieké. Nk. Toldi—Kiskunlacházi Szakmunkásképző 4:0 (1:0), a körösiek a II. félidőben remek támadásokat vezettek. Góllö­vők:' Szuhanek (3) és Nagy P. Pilisszabai Szakközépiskola— Nk. Toldi 4:1 (0:1), szünet után a vendégek erősítettek és job­ban játszottak, gólszerző: Szu­hanek. VASÁRNAPI SPORTMŰSOR Asztalitenisz Sportotthon, 9.30: Nk. Kinizsi II—Váci Kötött II. férfi fel­nőtt, Nk. Kinizsi—Váci Kötött férfi ifjúsági és női megyei csapatbajnoki mérkőzés. Ve- csés: a megyei serdülő fiú csb/ b. fordulója. Birkózás Esztergom: országos serdülő szabadfogású verseny. Kézilabda Gimnáziumudvar, 10 óra: ÁFÉSZ—Mosoda városi női KISZ-es bajnoki mérkőzés. Ki­nizsi-sporttelep, 10: Nk. Kini­zsi ifi—Solymári Egyetértés ifi 11: Nk. Toldi DSK—Csepel Autó női megyei bajnoki mér­kőzés. Kosárlabda Gimnáziumi labdajátékterem, 11: Nk. Pedagógus—Mezőbe- rényi Spartacus NB III-as fér­fi bajnoki mérkőzés. Labdarúgás Kinizsi-sporttelep, 15: Nk. Kinizsi ifi—Kocséri Tsz SK ifi, 17: Nk. Kinizsi—Kocsér járási bajnoki mérkőzés. Monor: M. SE—Nk. Kinizsi megyei bajno­ki mérkőzés. Sportlövészet Tormási lőtér, 9 órától: me­gyei junior és ifjúsági bajnok­ság, standard és kisöbű szá­mokban. Torna Kossuth-iskola tornaterem, 10: területi serdülő fiú I—II. osztályú csb. Bukarest: Romá­nia—Magyarország férfi ifjúsá­gi válogatott viadal (Király). HÉTFŐI SPORTMŰSOR Kézilabda TRAKIS-pálya, 16: Ifjú Gár­da—TRAKIS, 17: Városgazdál­kodás—Konzervgyár városi férfi KISZ-es bajnoki mérkő­zés. Űszótanfolyam indul Június 7-én úszótanfolyam indul, 6 éven felüli gyermekek részére. Jelentkezni a városi strandfürdő pénztáránál lehet. S. Z. MOZIMŰSOR Holtbiztos tipp. Színes angol bűnügyi film. Kísérőműsor. Körtánc. Előadások kezdete: 4, 6 és 8 órakor. Matiné Edgar és Krisztina. Előadás kezdete: 10 órakor. HÉTFŐI MŰSOR Biciklitolvajok. Olasz film. Előadások kezdete: 6 és 8 óra­kor. Kiskörzeti mozi a Hangácsi úti iskolában A négy muskétás. Francia film. Előadás kezdete fél 7-kor. I i

Next

/
Thumbnails
Contents