Pest Megyi Hírlap, 1976. május (20. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-28 / 125. szám
1976. MÄJITS 28., PÉNTEK KIJEV A Varsói Szerződés katonai tanácsának ülése Május 25—27-e között Ki- j evben Ivan Jakubovszkij marsallnak, a Varsói Szerződés egyesített fegyveres erői főparancsnokának elnökletével megtartotta soron következő ülését a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek katonai tanácsa. A katonai tanács megvitatta az egyesített fegyveres erők jelenlegi tevékenységével ösz- szefüggő kérdéseket s ezekben a kérdésekben egyeztetett ajánlásokat fogadott el. A katonai tanács ülése a Varsói Szerződés tagállamainak hadseregei közötti testvéri barátság és szoros együttműködés légkörében fölyt le. ★ Hazaérkezett Kijevbőlama gyár katonai küldöttség, amely Pocsék József vezérőrnagy, miniszterhelyettes vezetésével részt vett a Varsói Szerződés egyesített fegyveres erői katonai tanácsának ülésén. ENSZ - LESZERELÉS Válaszok Waldheim körkérdésére New Yorkban közzétették Kurt Waldheimnek, az ENSZ főtitkárának jelentését, amely foglalkozik a világszervezet szerepének fokozásával a leszerelés területén. A dokumentum tartalmazza számos szocialista, fejlődő és nyugati ország kormányának a leszereléssel kapcsolatos álláspontját, a főtitkár körkérdésére adott válaszok formájában. A Belorusz SZSZK kormánya javasolja, hogy a leszerelési tárgyalásokra egyetemes fórumot hívjanak össze, amelyen minden állam egyenjogú alapon részt venne. Csehszlovákia teljes mértékben támogatja a leszerelési világértekezlet összehívását a teljes leszerelés megvalósítására. Mexikó kormánya javasolja, hogy még ebben az évben határozzák el a leszerelési világértekezlet összehívását. Az olasz kormány sürgeti, hogy olyan globális leszerelési programot valósítsanak meg, amelynek célja a hatékony nemzetközi ellenőrzés mellett megvalósítandó általános és teljes leszerelés. Ezzel kapcsolatban az ENSZ fő feladata az atomleszerelés előmozdítása. Portugália — elnökválasztás Pato átnyújtotta a jelöléséhez szükséges aláírások listáját Pato, a Portugál KP elnökjelöltje csütörtökön bejelentette a legfelsőbb bíróságon, hogy indulni kíván az elnök- választáson: eleget tett a törvényben előírt feltételeknek és átnyújtotta a jelöléséhez szükséges aláírásokat tartalmazó listát. Az Avente, a KP hetilapja csütörtöki számának szerkesztőségi cikkében úgy vélekedik, hogy a jobboldal továbbra is a fegyveres erők haladó szárnyának elszigetelésével akar érvényt szerezni reakciós politikájának. A fegyveres erők egysége kérdéses olyan körülmények között, amikor több katona-elnökjelölt indul a választási küzdelemben. A lap szerint „mély aggodalomra” ad okot, hogy Eanes tábornok jelölésében szocialista—néppárti—szociális centrista koalíció született Ilyen körülmények között a KP csak saját jelöltet állíthatott, hogy kifejezze egy baloldali kormány megalakítására irányuló törekvését. A párt véleménye szerint „sem a fegyveres erők nem állhatnak a pártok szolgálatába, sem a demokratikus pártok nem lehetnek a katonapolitikusok eszközei”. A KP szócsöve hangoztatja a munkásés népi mozgalom önállóságának fontosságát. Felhívja a figyelmet arra, hogy a fegyveres erők mozgalmára végzetes volna, ha újabb törések bontanák meg sorait. Francisco da Costa Gomes portugál államfő az elnökjelöltségének támogatására alakult országos bizottság képviselőivel csütörtökön hivatalosan közölte, hogy nem indul a június 27-i választáson. Meggyilkolták Kamal Dzsumblatt nővérét Liöanon-konferencia összehívását szorgalmazza az Arab Liga Szíria hozzájárult a golani ENSZ-megfigyelők mandátumának meghosszabbításához Péter János nyilatkozata \ magyar-kanadai kapcsolatok ápolása is segíti az európai viszonyok javítását Mahmud Riad, az Arab Liga főtitkára csütörtökön üzenetben kérte fel Eliasz Szárkiszt, Libanon megválasztott elnökét: járuljon hozzá, hogy arab konferenciát hívjanak össze a libanoni helyzet megvitatására. Sürgősen szükség van az arab közbelépésre — hangsúlyozta Mahmud Riad —, hogy megakadályozzák a libanoni konfliktus nemzetközivé tételét és a külföldi beavatkozást a polgárháború sújtotta országban. A főtitkár üzenetében rámutatott: a Libanonnal foglalkozó arab konferencia összehívásának szorgalmazására az Arab Liga tagállamai kérték őt fel. A libanoni és a Szíriái kormány eddig ellenezte ilyen jellegű konferencia megtartását. Bejrutban csütörtökön meggyilkolták Kamal Dzsumblatt- nak, a Libanoni Haladó Szocialista Párt elnökének nővérét. Hírügynökségi jelentések szerint fegyveresek hatoltak be az asszony lakásába, Linda Dzsumiblattot agyonlőtték, két lányát pedig megsebesítették. Három nap alatt ez volt a második politikai motivációjú merénylet Bejrútban. Kedden ismeretlen fegyveresek Raymond Eddének, a Nemzeti Blokk vezetőjének életére törtek, golyóik azonban csak megsebesítették a politikust. Mindkét merényletet a libanoni fővárosnak jobboldali, konzervatív fegyveresek ellenőrizte negyedében követték el. Szerdán éjjel ismét heves túzpárbaj folyt az egymással szembenálló felek fegyveresei között. Az éjszakai harcokban mintegy 60 személy vesztette életét. Több mint százan megsebesültek. Csütörtök reggelre alábbhagyott a fegyverropogás. ★ Szíria hozzájárult, hogy a Golan-fennsíkon állomásozó ENSZ tűzszüneti megfigyelő erők mandátumát újabb hat hónappal meghosszabbítsák — jelentette be Waldheim ENSZ- főtitkár csütörtökön Damasz- kuszban. Ezt megelőzően a főtitkár csütörtökön reggel ismét eszmecserét folytatott Hafez Asszad szíriai államfővel, majd viszaindult New Yorkba. MOSZKVA Koszigin—Jaroszewicz találkozó Korábbi megállapodás értelmében Alekszej Koszigin, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió minisztertanácsának elnöke szerdán találkozott Piotr Jarosze- wicz-csel, a LEMP KB Politikai Bizottságának tagjával, lengyel miniszterelnökkel, aki rövid látogatáson tartózkodott Moszkvában. ÉSZAK-AT LANTI SZÖVETSÉG A közgyűlés dokumentumainak előkészítése A belga fővárosban csütörtökön megnyílt az észak-atlanti közgyűlés bizottságainak négynapos tavaszi ülésszaka. A testület a 15 NATO-tagállam törvényhozásának képviselőiből álló, igen befolyásos szervezet, amelyben számos vezető politikus foglal helyet. A jelenlegi ülésszakon, amelyen mintegy A görög parlament elfogadta az antidemokratikus munkaügyi törvényt Tegnap nem jelentek meg az újságok Athénban A görög parlament a kormánytöbbség szavazatai révén csütörtök délelőtt elfogadta az új munkaügyi törvényt, amely a szakszervezetek részéről heves tiltakozást váltott ki. A szavazáson nem volt jelen Andreasz Papandreu Pánhel- lén Szocialista Mozgalmának 14 képviselője, és a törvény ellen adta le voksát a Centrum Unió 61 képviselője is. A politikai sztrájkokat megtiltó új törvényt az ellenzéki A megyei IBUSZ Iroda az Idegenforgalmi Hivatal szervezésében FELVÉTELT HIRDET IDEGENVEZETÓKÉPZŰ TANFOLYAMRA, az 1976/77-es tanévre. Jelentkezési feltételek: 18—50 éves életkor, érettségi, egy idegen nyelv ismerete. A jelentkezéshez szükséges egy részletes önéletrajz és egy 5x5 cm-es fénykép. A jelentkezéseket a megyei IBUSZ-iroda címére kell 1976. június 15-ig megküldeni. pártok antidemokratikusnak minősítették. A törvény ellen meghirdetett figyelmeztető sztrájk befejeztével a görög fővárosban a közlekedési dolgozók, az építőipari munkások és a vendéglátóipari alkalmazottak egyaránt felvették a munkát, de az újságírók újabb 24 órás sztrájkja következtében csütörtökön a fővárosban egyetlen újság sem jelent meg. A véres összetűzések során letartóztatott mintegy 190 személyt 37 kivételével szabadon bocsátották. Ez utóbbiak ügyét hivatalos vádemeléssel átadták a bíróságoknak. 140 küldött vesz részt, a közgyűlés novemberi, az Egyesült Államokban sorra kerülő tanácskozása elé kerülő dokumentumokat készítik elő. A politikai bizottság két fontosabb tervezetet vitat meg, az általános nemzetközi helyzetről, ezen belül a kelet—nyugati kapcsolatokról, valamint külön az enyhülési folyamatról. Áttekintik az európai biztonsági és együttműködési konferencia befejezése óta eltelt időszak fontosabb fejleményeit is. A kulturális kérdésekkel foglalkozó bizottság ugyancsak olyan kérdésekkel foglalkozik, amelyek a biztonsági konferencia záróokmányával kapcsolatosak. A katonai bizottság jelentést hallgat meg a bécsi haderőcsökkentési tárgyalásokról, a NATO déli szárnyának helyzetéről és a nyugat-európai fegyverkezési együttműködésről. A gazdasági bizottság a többi között az energiaellátás kérdésével foglalkozik. A tegnap Kanadából hazaérkezett parlamenti küldöttségünk vezetője, Péter János a megérkezés után a repülőtéren a következő nyilatkozatot adta a látogatás politikai jelentőségéről, szerepéről, a magyar—kanadai kapcsolatok továbbfejlesztésében: — Kanada nemzetközi jelentősége az utóbbi időben nagymértékben megnöveke- kedett. Mi nemcsak úgy tekintünk Kanadára, mint az amerikai földrész egyik országára, hanem úgy is, mint az európai biztonsági konferencia egyik résztvevőjére. Kanada részt vett a helsinki konferencia előkészítésében is. Most, amikor az Egyesült Államok nemzetközi tevékenységét az elnökválasztás nagymértékben bénítja, Kanada részvétele az európai ügyekben az eddiginél is jelentősebbé válik. — A magyar—kanadai kapcsolatok ápolása is segíti Kanada osztozását az európai viszonyok javításában. A magyar parlamenti delegáció mostani útja során a kanadai parlamentben és az ottani tartományi parlamentekben is rendkívüli érdeklődéssel fogadták, s a vendéglátók nagy készséget mutattak az iránt, higy a magyar—kanadai kapcsolatokat mind a' parlamentek együttműködésében, mind gazdasági, kulturális téren fejlesszük. Dr. Szekér Gyula, a Minisztertanács elnökhelyettese néhány nappal országgyűlési delegációnk látogatása előtt járt Kanadában, s a gazdasági, az ipari együttműködés fontos kérdéseiről tárgyalt. A magyar—kanadai parlamenti kapcsolatok — hangsúlyozta nyilatkozata végén Péter János — segítik annak a politikai légkörnek a kedvező alakítását, amely az ipari együttműködés fejlesztését is lehetővé teszi. HAVANNA Magyar felszólalások Az ENSZ apartheid ellenes bizottságának havannai, nemzetközi konferenciáján szerdán felszólalt dr. Merült Vilmos nagykövet, a magyar delegáció vezetője. Hangsúlyozta, hogy hazánk a bizottságnak alapítása óta tagja, s tetteivel adta tanújelét annak, hogy elítéli, az emberiség fejlődésével ösz- szeegyeztethetelennek tartja a gyarmati rendszert, a fajüldözés minden formáját. Méltatta Kuba, a Szovjetunió és más szocialista országok Angolának nyújtott jelentős támogatását. Az apartheid angolai veresége — mondotta a magyar nagykövet — nagy lökést ad az afrikai forradalmi mozgalomnak, az afrikai demokratizálódási folyamatnak. Az afrikai felszabadítási mozgalmak támogatásának jegyében hétfő óta ugyancsak Havannában tanácskozó konfé- rencián szintén szerdán szólalt fel a magyar szolidaritási bizottság képviselője. Rámutatott: a magyar szolidaritási bizottság hazai és nemzetközi tevékenysége során fokozott hangsúlyt helyezett arra, hogy a magyar nép még jobban megismerje a fajgyűlölő rendszerek elleni mozgalmakat és harcokat. Angola képviselője köszönetét mondott a szocialista közösség, a haladó világ aktív támogatásáért. Több latin-amerikai felszólaló leleplezte a fasiszta rezsimnek , (Chile, Paraguay, Uruguay), valamint a dél-afrikai fajüldöző kormányok szoros kapcsolatát. TÖBB MINT háromhónapos szünet után Nicosiában folytatódtak a ciprusi török és görög küldöttségek közösségközi tárgyalásai. Georges Marchais: Az elnök megtéveszti a franciákat Georges Marchais, az FKP főtitkára a luxemburgi rádiónak nyilatkozva válaszolt Giscard d’Estaing kedd esti televíziós beszédére, amelyben az elnök azt hangoztatta, hogy a gazdasági helyzet lényegesen megjavult Franciaországban és már ebben az évben „véget ér a válság”. Marchais kijelentette, hogy Az olajárakról Báli szigetén Az indonéziai Báli szigetén csütörtökön megnyílt az Olaj- exportáló Országok SzervezeCSAK RÖVIDEN... A FINN NÉPI DEMOKRATIKUS UNIÓ felkérte Urho Kekkonen finn köztársasági elnököt: egyezzék bele, hogy 11. kongresszusán a szervezet őt állítsa jelöltjeként az 1978- as elnöki választásokra. Az unió küldöttsége csütörtökön tett látogatást a finn államfőnél. Urho Kekkonen elnök elfogadta az FNDU javaslatát. A HELSINKI Finlandia palotában, ahol egy évvel ezelőtt aláírták az európai biztonsági és, együttműködési értekezlet záróokmányát, pénteken megkezdődik az „északi országok béikenapjai” találkozó. AZ ANGOLA földjén elkövetett; tömegmészárlás, a nemzeti egység aláásása, az Angolai Népi Köztársaság szuverenitása és területi egysége ellen irányuló tevékenység vádjával Luandában bíróság elé állítják azt a tizenhárom zsoldost, akiket az angolai polgár- háborúban ejtették foglyul az MPLA fegyveres erői — jelentette be sajtóértekezletén Diogenes Boavida angolai igazságügyminiszter. A PINOCHET-JUNTA továbbra is megtagadja a beutazási engedélyt az ENSZ emberi jogokkal foglalkozó bizottságának mumkacsoport- játóL FEGYVERREL oszlatta szét a spanyol rendőrség szerdán éjjel Santander városában több mint 500 sztrájkoló mun kás tiltakozó nagygyűlését. AZ UNCTAD 4. ülésszakán folytatódnak a kísérletek arra, hogy egyasségre jussanak a nemzetközi gazdasági problémák napirendi pontjaiban. tőnek (OPEC) 47. miniszteri értekezlete. A 13 tagország közül csak Gabon nem küldte el képviselőjét az értekezletre. Suharto, indonéz elnök meg nyitó beszédében olyan olajárak kialakítása mellett szállt síkra, amelyek ellensúlyozzák az inflációs veszteségeket. Jamani szaűd-arábiai olajipari és bányaügyi miniszter, újságíróknak kjelentette, hogy ez év végéig minden olajáremelést ellenez. Ezzedin Mabruk, líbiai kőolajipari miniszter viszont legalább öt százalékos áremelést tart szükségesnek, s ezen az állásponton van Irak is. Az iráni sah Teheránban közzétett sajtónyilatkozata szerint a kőolaj árát közvetlenül össze kell kapcsolni a más energia- források fejlesztési költségeinek alakulásával. Megemlítette, hogy az Irán által az iparosodott országoktól vásárolt cikkek ára több száz százalékkal növekedett, s a világméretű infláció következtében a kőolajból származó bevételek vásárlóereje csökkent A sah nyilatkozatát ismertető Reuter hírügynökség szerint bár a nyilatkozat nem javasolta közvetlenül a kőolaj árának emelését, arra utal, hogy az iráni sah rokonszenvezik az áremelés gondolatával. az elnök megtéveszti a franciákat, mert egyelőre legfeljebb a gazdasági helyzet részleges javulásáról lehet beszélni, amely csak egyes szektorokban mutatkozik. A munka- nélküliek száma még mindig magas, számuk jelenleg — a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal normáit alkalmazva — 1 300 000-re tehető, s rövidesen újabb 3—400 000 fiatal hagyja el az iskolákat, akik munkát fognak keresni. Ugyanakkor ismét gyorsul az infláció is. amelynek üteme a CGT adatai szerint eléri a 14 százalékot. Guyana a szocializmus útjára lép Guyana radikális változásokat irányzott elő, kitűzte a szocializmus felé vezető utat — jelentette ki Forbes Burnham guyanai miniszterelnök az ország függetlensége kikiáltásának 10. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen. A függetlenségi nap megünneplése egybeesett az ország életének fontos eseményével, a gazdasági élet számos ágazatában uralkodó szerepet betol-, tött Booker Brothers angol társaság tulajdonának államosításával. Burnham ezt az eseményt Guyana nagy győzelmének nevezte. Hangsúlyozta, hogy ez a monopólium a kizsákmányolás, a kapitalizmus, a gyarmatosítás és a neokolo- nializmus jelképe volt, tevékenysége ellentétben állt a nemzeti érdekekkel. A Booker Brothers államosítása után a guyanai állam az ország vállalatainak mintegy 70 százalékát ellenőrzi. i »