Pest Megyi Hírlap, 1976. május (20. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-20 / 118. szám

Ifjúgárdisták városi szemléje A napokban tartották meg az* ifjúgárdisták városi szem­léjét, melyen több minit száz fiatal vett részit. Az alaki és menetdal, az elméleti, vala­mint a járőrversenyen mérték össze tudásukat a kék egyen­ruhás fiatalok. Az egész napos találkozón a végső összesítés alapján a Toldi Miidós Élelmi­szeripari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet ifjú­gárdista szakasza bizonyult a legjobbnak. Második helyen az Arany János gimnázium, har­madik helyen pedig a kon­zervgyár gárdistái végezitek. Képeink a verseny egy-egy emlékezetes pillanatát örökí­tették meg. Balogh Anna, a Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskola sza­kaszának versenyzője a járőrverseny egyik feladatát hajtja végre. Palásti József, a győztes csapat vezetője átveszi az első díjat Réthy Józseftől, az MHSZ városi szervezetének titkárától. Bozsik József felvétele y\ PESTMEfrYEI XX. ÉVFOLYAM, 118. SZÁM KClÖN K.I DA'SA 1976. MÁJUS 20., CSÜTÖRTÖK Tizenháromezer tonna vas Nagy érték a hulladék Termelési tanácskozás a MÉH-telepen seat. Elégedetten szólt a helyi telep működéséről. Elmondot­ta, hogy a jövőben nagyobb gondot fordítanak a vas-, pa­pír- és egyéb hulladékanya- gak begyűjtésére. Ahol szük­ség van rá, igénybe veszik az úttörők segítségét is. Elmondta még, hogy a nagykőrösi telep korsze­rű kiépítését tervezik. Többek közt szociális helyisé­geket is létesítenek. A telep felszerelését tovább fejlesztik, s a még eredményesebb mun­ka érdekében „ötletnapok”-at tartanak. Ezeken a telep dol­gozóinak értesüléseit, újításait vitatják meg. Tájékoztatója végén a telep két dolgozójának: Lökös Amb­A MÉH Nyersanyaghaszno­sító Tröszt vezetői, nagykőrösi telepük dolgozóinak hétfőn délután termelési tanácskozást tartották. A megbeszélésen részt vett Hegedűs László, a városi pártbizottság titkára is. A tanácskozást Orbán Ist­ván, a helyi telep vezetője nyitotta meg. Elmondotta, hogy a körösi telep idei terve 13 millió forint, melynek időarányos részét teljesí­tették. Eddig csupán vashulladékból több mint tizenháromezer ton­nát vettek át. A továbbiakban Révész An­dor igazgató ismertette a tröszit munkáját és célkitűaé­Boltból kisáruház A Nagykőrös és Vidéke Fo­gyasztási és Értékesítő Szövet­kezet kocséri iparcikkboltjá­ból áruházat alakít ki. Az át­alakításon hónapok óta dol­goznak az építők, s jelenleg már áruval töltik fel a raktá­Fiatal technikusok, mérnökök A tudományos dolgozatok szorosan kapcsolódnak a termeléshez A Nagykőrösi Konzerv­gyárban félszáznál több 35 éven aluli mérnök és tech­nikus dolgozik. Egyéni törek­véseik, tudományos elképzelé­seik megvalósításához nyújt támogatást az 1968 óta eredmé­nyesen tevékenykedő szerve­zetük, a Fiatal Műszakiak és Közgazdászok Tanácsa. A tes­tület elmúlt évi eredményei­ről és idei terveiről Bánlaki Aranka, az FMKT titkára és a vezetőség egyik tagja, Ma- rosfi György beszélt. Hat kiváló — a pályázók közül — Pályázatot írtunk ki a „kiváló ifjú mérnök” cím el­nyerésére. Erre összesen hét mérnök nevezett be. Közülük hárman, Görbe Ferencné, Ná- nási Tiborné és Tege András meg is szerezték az elismerő címet. Hasonló pályázatot hirdettünk technikusainknak. Közülük Biczyk Sándor, He­gedűs László és Nánási Tibor kapta meg a ..kiváló ifjú tech­nikus” címet Az értékelés alapjául szolgáló dolgozatok témái szorosan kapcsolódtak a termelőmunkához. Színvona­luk, tudományos igényességük záloga annak, hogy eredmé­nyeiket napi munkánk során is felhasználhassuk. Nem vé­letlen, hogy mind a 12 beér­kezett pályamunkát továbbí­tottuk a Konzervipari Válla­latok Trösztje által is meg­hirdetett „Alkotó ifjúság” pá­lyázatra. — Milyen lehetőséget kap­nak a fiatal szakemberek a pályamunkák elkészítéséhez? — A témát a pályázó fe­letteseivel együtt választja ki. A dolgozatkészítés így csak­nem munkaköri feladatává is válik, hiszen elkészítése a vállalatnak is érdeke. Ez azt is jelenti, hogy a gyár min­den támogatást megad hozzá. Nagykőrösiek az ágazati vetélkedőn — Ügy tudjuk, FMKT-ve- télkedőt is rendeztek. Hogyan zajlott ez le? — Ezt a vetélkedőt a KISZ Központi Bizottsága és az MTESZ hirdette meg. A ver­seny helyi fordulójára 13 mérnök nevezett be egy-egy dolgozattal, melyet egy rövid előadásban is ismertetni kel­lett. Emellett gondosan ösz- szeállított kérdések alapján felmértük a pályázó szakmai tudását, vezetési, döntési és szervezési képességeit, politi­kai ismereteit A vállalati ve­télkedőn legjobba^ szerepelt munkatársaink vettek részt később az élelmiszeripari ága­zati FMKT-vetélkedőn. Ezen a nagykőrösiek szerepeltek legjobban. Eredményükért tíz­ezer forint jutalmat és arany­plakettet kaptak, s bejutot­tak az országos versenyre. Csapatunk tagjai, Ábrahám Tibor, Fruttus I. Levente, Lajtár István, Müller Rudolf- né, Sasvári György és Ger­mán István, itt is helytálltak. Mindössze néhány ponton múlt csak, hogy nem kerültek a döntőbe. De tizenhét induló csapat közül a kilencedik he­lyen végezni is szép ered­mény. A helyezésért járó négyezer forint jutalmat, amit KISZ-szervezetünk ka­pott, a gyár volt dolgozója, Pásztor Gabriella, a KISZ Központi Bizottság titkára ad­ta át. A csapat tagjai pedig könyvutalványt kaptak. Segítség a beilleszkedéshez — Persze, nemcsak verseny­zőnk, nagyon sok egyéb fel­adatunk is van. Kapcsolatban vagyunk a Konzervipari Ku­tató Intézet és a Kertészeti Egyetem KISZ-szervezetével. Közös dolgaink is sok mun­kával járnak. Segítjük pél­dául a nagykőrösi nyári gya­korlatra érkező egyetemistá­kat, s továbbképző előadáso­kat tartottunk a Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépis­kola és Szakmunkásképző In­tézetben. Az általános iskolá­sok tanulmányi versenyeinek zsűrijeiben is ott voltunk. — Tud-e a gyári FMKT segíteni a fiatal diplomások beilleszkedési gondjain? — Igen, de szerencsére ná­lunk ez nem központi kérdés. Az igaz, hogy az egyetemen a tudomány legújabb eredmé­nyeivel foglalkozó fiatal szak­ember nem mindig barátkozik meg könnyen a termelőüzem napi rutinfeladataival, de ezen könnyű segíteni. Például úgy, hogy bekapcsolódik az FMKT munkájába, ahol tág tere nyílik tudományos törek­véseinek megvalósítására. Aki ezt megfelelően felhasználja, bizonyosan nem fog szakmai­lag elmaradni. Ábrahám Ti­bor és Sasvári György mun­katársaink például itt, a Fia­tal Műszakiak és Közgazdá­szok Tanácsában folytatott te­vékenységükkel tudták tehet­ségüket legjobban bizonyítani. Ma mindketten vezető beosz­tásban dolgoznak. — Mit tartalmaz idei mun­katervük? — Folytatjuk eddigi tevé­kenységünket, részt veszünk az „Alkotó ifjúság” pályáza­ton. Ismét szervezünk FMKT- vetélkedőt és természetesen most is kidolgozzuk a kiváló ifjú mérnök, illetve tech­nikus cím elnyeréséhez szük­séges feltételeket. Szakmai előadásokat és külföldi tanul­mányutakról szóló beszámoló­kat is tartunk. A korábbi gya­korlatnak megfelelően kap­csolódunk be a város tudo­mányos életébe is. Reméljük, ezen a téren jelentős támoga­tást nyújt majd a most meg­alakult MTESZ is. —kas rakat. így a jövő hét közepén a megnyitásra is sor kerülhet. Halasi János, a szövetkezet igazgatósági elnöke elmondot­ta: az ÁFÉSZ évek óta ké­szült a kocséri korszerű kis­áruház megnyitására. A fél­millió forint költséggel átala­kított bolt új berendezést ka­pott, s gazdag áruválaszték­kal nyílnak meg vas-, textil-, üveg-porcelán és papírosztá­lyai. Baji Miklós, a szövetkezet kereskedelmi főosztályvezetője elmondotta, hogy a kisáruház megnyitása napján minden vá­sárló sorsjegyet kap, s ezeket a zárórakor kisorsolják. A nyertesek értékes ajándékokat kapnak a szövetkezttől. Tűzoltók a vásártéren Járási tűzoltóverseny szín­helye volt Abony vásártere, amelyen ceglédi, járásbeli és nagykőrösi önkéntesek vettek részt. A gépjárműfecskendő kezelésében első lett a nagy­kőrösi önkéntesek csoportja. A 400-as kismotorfecskendő ver­senyén a férficsapatok közül a ceglédberceli, fiúk közül a nagykőrösi lett első. Kocsifecs­kendő szerelésében a kőröste- tétleni férfi és a kocséri fiú önkéntes tűzoltók kerültek az élre. A vállalati tűzoltórajok közül a 800-as kismotorfecs­kendő versenyén első lett a Nagykőrösi Konzervgyár csa­pata, osztott sugár szerelésben a Május 1. Ruhagyár férficsa­pata. Az abonyi úttörők önkéntes tűzoltó fiú- és leánycsapata meghívást kapott a váci me­gyei versenyre. Új ebédlő rusnak és Pásztor Dénesnek átadta a kiyáló dolgozó kitün­tetést. Kecskeméti Ambrus, Szűcs Pál, Szűcs Pálné, Király József, Szabó Pál, Szabó Dé­nes és Lócskái Pál pedig ju­talomképpen fizetésemelést kapott. Hegedűs László, a városi pártbizottság titkára hozzászó­lásában a MÉH-telep tevé­kenységének népgazdasági je­lentőségét méltatta. Helyesel­te, hogy az úttörőket még in­kább bevonják a hulladék- gyűjtésbe. Kérte a tröszt ve­zetőit, hogy fokozottan tartsák szem előtt a dolgozók szociális érdekeit. Végül Dizkó Jánosné, a tröszt pártbizottságának titká­ra szólalt fel. Elmondotta, hogy jobb munkaszervezéssel igyekezzenek dolgozóik ne­héz munkáját könnyítetni. Orbán István telepvezető zárszavai után, a tröszt meg­vendégelte a dolgozókat. —a Hétfőn: Tanácsülés A városi tanács május 24- én, hétfőn délelőtt ülést tart az Arany János Művelődési Központban. A napirenden szerepel a városi tanács pénz-, terv- és munkaügyi osztályá­nak beszámolója a tavalyi költségvetési és fejlesztési alap tervének végrehajtásáról. Iíjúsági klubok kapcsolata Fortunáéit vendégségben Jó kapcsolatokat igyekszik teremteni más ifjúsági klu­bokkal a nyársapáti művelődé­si ház Fortuna ifjúsági klubja. Legutóbb Mikebudán jártak, az ottani József Attila ifjú­sági klubot keresték fel. A vendégeknek a mikebudai fia­talokat és a klub munkáját Csupa Marianna klubvezető mutatta be. Mint mondta, népszerű lett ez a hely a fia­talok körében. A környező tanyákról, a szomszédos Al- bertirsáról, Ceglédbercelről is bejárnak a foglalkozásokra. Kedvelik a társasjátékokat, a vetélkedőket, lemezlovas-be­mutatókat. Nyáron a szabad­ban is megtalálják a szórako­zási lehetőségeket. Sportból az asztaliteniszt kedvelik. Azt, hogy a klub valóban jól mű­ködik, legjobban az bizonyít­ja, hogy a KISZ Központi Bi­zottságától dicsérő oklevelet kaptak a tavasszal. A nyársapáti Fortuna ifjú­sági klub tagjai a baráti kapcsolat folytatásaként vi- szontlátogatásra hívták meg a mikebudai klub tagjait. (n. a.) Nemrégiben átadták a szociális otthon új ebédlőjét, amely otthonosan berendezve várja az idős embereket. Várkonyi Pál felvétele SPORT Kézilabda-mérkőzések A Kinizsi Ikladon, a toldis lányok Foton, a gimnazisták a Kinizsi-sporttelepen kézilab­dáztak, míg a többi, körösi vo­natkozású mérkőzésre a Toldi- pályán került sor. MEGYEI EGYESÜLETI FÉRFI BAJNOKI IM Vasas (Iklad)—Nk. Kini­zsi 22:1G (12:5). Nk.: Szabó — M. Szűcs, Juhász Gy. (7), Dér (5), Varsányi (3), Bertalan (1), Simon; csere: Kismaréi, Deák. A szép ikladi sporttelepen az elején a műszergyáriak igen keményen játszottak. 6:0 után a Kinizsi feljött, s bár több helyzetet kihagyott és kapu­fát dobott, jól helytállt a baj­nokaspiráns otthonában. IM Vasas ifi—Nk. Kinizsi ifi 21:12 (10:5). A jobb csa­pat biztosan nyert. Góldobók: Nagy J. (6), Szépe (4), Kiss L. és Tóth F. (1—1). MEGYEI EGYESÜLETI NŐI BAJNOKI PENOMAH (Vác)—Nk. Tol­di DSK 20:12 (8:6). Nk.:Ácsbpg — Pocker (3), Ulicska, Bató (5), Csuk, Csizmazia (2), Vi- kartóczki (2); csere: Buko- vinszki. Élénk játékkal jó ak­ciógólokkal kezdtek a csapa­tok és az 5. percben már 3:3 volt az állás. A toldisok az első félidőben jól helytálltak, de szünet után kidomborodott a múlt évben NB II-ben szerep­lő. képzettebb és rutinosabb, erőteljesebb vendégek tudása. Az Nk. Toldi DSK ifi—PE­NOMAH ifi mérkőzés elma­radt, mert a váciak várakozá­si időn túl (1 óra 10 perc) késéssel érkeztek. A 2 pont 0:0-lal a körösieket illeti. MEGYEI FIÜ DSK-BAJNOKI DÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ Nk. Toldi—Aszódi Gimnázi­um 21:14 (8:5). Nk.: Szőke — Palásti (4), Csontos 0), Szend- rei, Orosz, Kiss M. (10), Irhá- zi (5) Habina (1). A toldisok jobbak voltak, de nem eléggé fürgék. Az aszódiak az előny tartására törekedtek — siker­rel. Az élelmiszeripari fiúk összesítve 12 csapatból az elő­kelő második helyen végeztek a megyében. MEGYEI LEÁNY DSK-BAJNOKI Nk. Gimnázium—Ceglédi Mezőgazdasági Szakközépisko­la 8:0 (5:0). A gimnazisták na­gyon jól játszottak. Góldobó: Komlós (3), Patyi és Mázás (2—2), Vass (1). Fóti Gyermek­városi Szakközépiskola—Nk. Toldi 13:10 (5:4), a bajnok el­lenfél jobb volt; gd: Csuk (4), Apró (3), Csizmazia (2), Ulics­ka (1). A kétfordulós, őszi-ta­vaszi, körmérkőzéses megyei diákbajnokságban 4 csapat közül a körösi élelmiszeripari lányok a 2., a gimnazisták a 3. helyen végeztek Barátságos női mérkőzés Kecskeméti TE—Nk. Toldi DSK 21:7 (6:4, 4:1, 6:2). Fürge volt a játék az NB II-es el­lenféllel. A 2. harmadban a körösieknél az ifi játszott. A gólkülönbség túlzott. CSÜTÖRTÖKI SPORTMŰSOR Atlétika Békéscsaba: a SZŐ VOSZ Kupa országos döntője. Kézilabda Gimnázium udvar, 17: Toldi —Gimnázium városi női KISZ- es baj hoki mérkőzés. Ceg­léd: C. KÖZGÉP (NB II)—Nk. Kinizsi barátságos férfi mér­kőzés. Gödöllő: G. SC—Nk. Toldi DSK női felnőtt és if­júsági megyei bajnoki mér­kőzés. Labdarúgás Kinizsi-sporttelep, 15: a konzervgyári kispályás baj­nokság 11/b fordulója. Torna Budapest: a férfi ifjúsági egyéni bajnokság országos döntője. S. Z. Mit látunk ma a moziban? A négy muskétás újabb ka­landjai. Előadás kezdete: 6 órakor. A felső tízezer. Színes szink­ronizált angol film. 16 éven felülieknek. Előadás kezdete 8 órakor. KISKÖRZETI MOZI A CSONGRÁDI ÜTI ISKOLÁBAN Olaszok hihetetlen kalandjai Leningrádban. Szovjet film. Előadás kezdete: fél 7-kor. Köszönetnyilvánítás. Ezúton mon­dunk köszönetét rokonainknak, is­merőseinknek, nem utolsó sorban a Mészáros János Tsz. vezetőségé­nek és tagjainak, akik édesanyánk, Hegedűs Lászlóné temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkon enyhíteni Igyekeztek. Ronkó Károlyné és Hegedűs Ambrus. i i É

Next

/
Thumbnails
Contents