Pest Megyi Hírlap, 1976. május (20. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-20 / 118. szám

1976. MÁJUS 20., CSÜTÖRTÖK 5 vAnfon Mozgalom a szociali ­A fejlődés tervei Tápiószentmártonban Tudományos akadémiák együttműködése Rendhagyó akadály Építkezések többnyire két okból nem indulhatnak meg időben, vagy mert nem fede­zi a költségeket a rendelkezés­re álló pénz, vagy pedig, mert sehogy sem akad kivitelező. Halásztelken azonban a száz személyes óvoda és 60 csecsemő részére a bölcsőde építésére rendelkezésre áll az anyagi fe. dezet. Hozzájárult a megyei tanács, a Csepel Vas- és Fém­mű, a Duna Tsz, több szocia­lista brigád és a lakosság jó része, úgyhogy pénzben és tár­sadalmi munkában már 12 millió forint a felajánlások ér­téke. De a felajánlások még mindig folynak, tehát anya­giakban nemcsak nincs, nem is lesz hiány. Kivitelezővel is megállapo­dott már a községi tanács. A tököli Vörös Csillag Tsz épí­tőbrigádja elvállalta a mun­kát, mégpedig rövid határidő­re. Ez év végéig elkészülne az óvoda meg a bölcsőde is, ha rövidesen hozzákezdhetne. Nem kezdhet azonban, mert tervdokumentáció nélkül, ho­gyan foghatna bele. Hogy-hogy nincsen terv, ta­lán bizony a tanács elmulasz­totta megrendelni? Szó sincs róla, elkészítésével megbízta - a Szövetkezeti Tervező Vállala­tot és az a megrendelést visz- sza is igazolta. Sajnos azon­ban azzal, hogy a tervet csu­pán novemberben szállíthatja. Márpedig, ha csak akkor jut a terv a tanács kezébe, ebben az évben nemhogy befejeződ­ne, de jóformán már el sem kezdődhet az építkezés. A tanácsnak viszont eltö­kélt szándéka, hogy még az idén tető alá hozza az annyira szükséges két gyermekintéz­ményt. Ezért hát úgy döntött, hogy nem vállalatra, hanem építészre bízza a tervezést, aki társadalmi munkában, de rö­vid határidőre el is készíti. Er­re irányuló tárgyalásokat töb­bekkel is folytat most a tanács és biztosra veszi, hogy egyha­mar megtalálja a megfelelő tervezőt. Akkor azután még a nyáron megkezdődhet az épít­kezés, sőt remény lehet rá, hogy jövő év elején benépesül a halásztelki új óvoda és böl­csőde. A Nehézvegyipari Kutató Intézet szakemberei új, nagy hatású szert állítottak elő melynek alkalmazásával a la­boratóriumi és az üzemi kísér­letek tapasztalatai szerint csaknem másfélszeresére nö­velhető a paradicsom, a bab és a napraforgó terméshozama. A Nevirol elnevezésű termésho- zam-fokozó anyag vizsgáztatá­A tápiószentmártoni nagy­községi tanács vezetőire nem kis felelősség hárul az elkö­vetkező öt esztendőben. Fel­adatuk, hogy gondoskodjanak 6200 ember ellátásáról, mun­kalehetőségeiről, szociális és kulturális szükségleteik kielé­gítéséről. A IV. ötéves tervben ötven- nel több az óvodai hely. Ez azt jelenti, hogy a három— hat éves korú gyerekek fele óvodába jár, átlagosan többen, mint a nagytkátai járás más községeiben, de ez még min­dig kevés. Újfaluban feltétlenül fel kell építeni — társadalmi összefogással, az V. ötéves tervben — egy 50 szemé­lyes új óvodát. Nyolc tanteremmel bővült az általános iskola, de még min­dig van olyan osztály, ahol két műszakban folyik a taní­tás. Elengedhetetlenül szüksé­ges további tantermek építé­se, hiszen a népesedéspolitikai határozatból fakadó előnyök következtében itt is nő a szü­letések száma. Javult a kommunális ellá­tás. A nagyközség belterüle­tét teljes egészében, a külte­rületeken pedig a sűrűn la­kott részeket villamosították. Jelentős eredmény ez, hiszen a lakosság mintegy 20 száza­léka külterületen él. A közvi­lágítás viszont elavult, kor­szerűtlen. A következő öt év­ben elsősorban ezt kívánják megoldani; ötszáz ezer forin­A tanácsok gondjaiba aján- | lotta a muzeális értékű isko­lai könyvtárakat az Oktatási | Minisztérium: félszáz közép­iskolai könyvtárban sok ezer, 1801 előttről származó kiad­ványt vettek számba. Ezek átvészelték a történe­lem viharait, viszonylag jó állapotban maradtak ránk. Zömmel értékes pedagógiai, sát befejezték, s az eredmé­nyek egyértelműen jó tulaj­donságait bizonyítják. A toxi- kológusok megállapították, hogy a növényekben 2—3 hét alatt teljesen lebomlik, a bio­lógusok pedig azt tapasztalták, hogy elsősorban a virágok kö­tődését teszi teljesebbé és ezál­tal növeli a hozamot. tot költenek a közvilágítás korszerűsítésére. Az idén 60, jövpre 40 higanygőzlámpát szerelnek fel a Fő úton, a Kossuth Lajos utcában és a Vörös Hadsereg út egy részén. Bővült a vízvezeték-hálózat. Ma már kevés olyan hely van Tápiószentmártonban, ahol 100—150 méternél tovább kell gyalogolni az egészséges, jó ivóvízért. Az idén új artézi kutat fúrnak, s öt év alatt 5 mil­lió 950 ezer forintot fordí­tanak 32 kilométer vízve­zeték kiépítésére. A IV. ötéves tervben hat lakással járultak hozzá a pe­dagógusok letelepítéséhez, 1980-ig újabb négyet építe­nek. Mintegy 75 kilométer a nagyközség járdáinak hossza, melyből 11—12 kilométer szi­lárd burkolatú. 1980-ig 270 ezer forintot terveznek járda­építésre. Hogy ‘ ebből milyen hosszú járda épül, az elsősor­ban attól függ, mennyi társa­dalmi munkát vállal a lakos­ság. A tanácsi utak karban­tartására öt év alatt 187 ezer forintot költenek. De nemcsak az anyagi, szo­ciális, hanem a kulturális igé­nyek is nőnek Tápiószentmár­tonban. Ezért, vált szükséges­sé a könyvtár bővítése, olva­sóterem kialakítása. A jövő­ben sem törekednek minősí­tett sportolók nevelésére, ha­nem a tömegsport céljára al­történelmi, kultúrtörténeti rit­kaságok. Az iskolák több száz esztendős múltjának emlékei, de ma is hasznosíthatók az iskolai oktatásban. A tudomá­nyos kutatók számára értékes forrásanyag. Nemzeti örökségünket gaz­dagítják — mondotta Kisfa­ludi Sándor, az Országos Pe­dagógiai Könyvtár és Mú­zeum osztályvezetője. — Nem heverhetnek tovább kedvezőt­len körülmények közt össze­zsúfolva. Az Oktatási Minisz­térium irányelveket adott ki az iskolákat fenntartó taná­csok számára: gondoskodja­nak a muzeális értékű köny­vek megfelelő elhelyezéséről, szakszerű feltárásáról és res­taurálásáról. A soproni, 1557-ben alapí­tott Berzsenyi Dániel Gimná­ziumban — ahol 1674 XVI— XVIII. századi nyomtatványt őriznek — már katalogizálták a régi könyvállományt. A nagykőrösi Arany János Gim­náziumban szintén. ígv buk­kantak rá — mint már la­punkban megírtuk — Apáczai Csere János Magyar Enciklo­pédiájának 1653-as kiadású, eredeti példányára. A nagv- becsű emlékek hasonló törő­dést igényelnek máshol is — hangsúlyozták a szakembe­rek. kalmas sporttelepet kívánnak építeni toob sportág számára, melyre 500 ezer íorimtot irá­nyoztak eiő. Nem célszerű a további ipartelepítés a nagyközség­ben. Az a feladat, hogy a nagykátai Telefongyár és a tá- piószelei KGYV gyáregység munkaerőigényének kielégí­tését segítsék és támogassák a helyi Aranyszarvas Tsz, vala­mint a Tápiószentmárton és Vidéke ÁFÉSZ tevékenységét. A következő éveikben bővítik a nőiszabó szövetkezet telep­helyét, ahol mintegy 80 ember foglalkoztatására nyílik lehe­tőség. A tanács felhívással fordult a tanácstagokhoz, hogy körze­teikben ismertessék a lakos­sággal az V. ötéves tervet és mozgósítsák őket, hogy tevé­kenyen, minél több társadal­mi munkával járulhassanak a végrehajtáshoz, A nagyközségben tartott já­rási május elsejei ünnepségen közzétették a tanács, a helyi pártszervezet, a téesz, az ÁFÉSZ, a takarékszövetkezet és a művelődési központ által indított Szocialista faluért mozgalom felhívását A mozgalomban részt ve­het minden szocialista, vagy a címért küzdő bri­gád, sőt, alakíthatnak úgynevezett közönségcsa­patot is. Céljuk elősegíteni az MSZMP művelődéspolitikájának meg­valósítását, a dolgozók szak­mai, politikai, kulturális is­mereteinek bővítését, a szo­cialista brigádmozgalom kö­vetelményeinek teljesítését. Alapos felkészülés után no­vember 12-én, a község fel- szabadulásának évfordulóján nyilvános vetélkedőn adnak számot ismereteikről a hat— tíz fős csapatok, a művelődé­si központban. T. Ágoston László A perbáli tanácsházán min­den társadalmi névadó ünnep­ségen elszavalják az úttörők József Attila Altatódal című költeményét. Ha valaki azt hinné, hogy ez véletlen, na­gyon téved. Az ok egyszerű: József Attila évtizedekkel ez­előtt a jelenlegi tanácsháza épületében — ami akkoriban még faluszéli erdészház volt — írta az Altatódalt. A helyi er­dész jó ismerőse volt, akit gya­korta felkeresett, s a költő gyorsan megszerette a dombok közt fekvő csendes, nyugodt környéket. Mindig szívesen pihent itt. Szakit időt A perbáli krónika írója, Molnár Zoltán, az Altatódal keletkezéséről szóló hiteles Öt évre szóló együttműködé­si megállapodást írtak alá a Magyar Tudományos Akadé­mián szerdán. Az együttműkö­dési szerződést magyar részről Tamássy István akadémikus, elnökségi tag, NDK-részről Eberhard Wojahn, az NDK Mezőgazdaságtudományi Aka. epizóddal kezdte beszélgeté­sünket. Beosztását, funkcióit még felsorolni sem könnyű: a helyi általános iskolában a mezőgazdasági gyakorlati fog­lalkozásokat vezeti, a község párttitkára, az úttörőcsapat vezetője, s mindemellett a mű­velődési ház igazgatója. Ten­gernyi elfoglaltsága mellett is szakít magának időt a kró­nikaírásra. Vajon miért? — Olyannyira érdekel a múlt, történelmi emlékeink, hagyatékaink felkutatása, hogy enélkül már nem tudnék meg­lenni. Ha nem csinálhatnám, hiányozna valami az életem­ből. Tizenegy esztendeje érkezett a váci járásbeli Csővárról — az ottani általános iskolából — Perbálra. Hamar megkedvelte a budai járásban fekvő közsé­get, s 1968 óta aktívan részt vesz a krónikaíró mozgalom­ban. Kutatásai révén örvende­tesen gyűlik az anyag, s a község múltjának feltárásában már eddig is figyelemre méltó eredményeket ért el. Ezek kö­zül feltétlenül érdemes meg­említeni néhányat. Pap vagy katona ? Molnár Zoltán véleménye szerint Perbál — ezt doku­mentumok bizonyítják — 1330- tól lakott település. S honnan ered a község neve? Az írá­sos, illetve tárgyi emlékek két lehetőségre utalnak, s mind­egyik ugyanahhoz a névhez kapcsolódik. Az egyik az 1330- as évekre nyúlik vissza: a i telki apátság birtokának volt egy Perbaldus nevű papja, aki a település ügyes-bajos dolgait intézte. A másik variáció sze­rint a falu területén a római korban postaút vezetett, s ezen haladt keresztül egy Perbaldus nevű katona. Egyébként ez utóbbi feltevést igazolja az a 115 évvel ezelőtt megtalált le­démiájának alelnöke írta alá. öt közös kutatási témában ál­lapodtak meg: ezek a kukori­canemesítés, a hibridbúza-ne- mesítés, a talajok tápanyagfor­galma, a háziállatok vírus- fertőzöttsége és a sertéste­nyésztés. let, amelyre Bányász József traktoros — ma már nyugdí­jas — bukkant: ekéje két, eb­ből a korból származó kő­oroszlánt forgatott ki a föld­ből. Ügy tudják, hogy a ró­maiak a kőoroszlán mintáza­taival szívesen díszítették ka­pufeljáróikat. Molnár Zoltán vizsgálódá­sai, kutatásai folytán felje­gyezte a pusztító erejű perbáli sorsfordulókat is. A török hó­doltság idején például hatal­mas tűzvész söpört végig e tájon, leégett az egész falu, s hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ismét lakott tele­püléssé válhasson. Az 1820-as évek elején ismét a lángok martaléka lett Perbál: porrá égett, s az életben maradottak is másutt kerestek boldogu­lást. Ma már a központban A felszabadulás után új há­zakat emeltek, a község szé­pen terjeszkedik azóta is Tök irányába. Amikor József Atti­la itt járt, az akkori erdész­ház — még a község szélén állt. Ma már ugyanez az épü­let a falu központjában talál­ható. Molnár Zoltán egyébként a helyi tanács felkérésére a he­lyi sportélet kialakulását, fej­lődését is feldolgozza króniká­jában, 1948-ig visszamenőleg. Ehhez nyújt majd számára nagy segítséget az a magnóte­kercs, amely a sportkör ala­pító tagjainak hangját örökí­tette meg. A pedagógus krónikaíró to­vább folytatja kutatásait a jövőben is. S ha már sikerült minden adatot konkretizálnia, összeállítja Perbál krónikáját. S bár elfoglalt ember, ezt a tervét minden körülmények között megvalósítja. Mert úgy érzi, hogy múltunkat az utó­doknak is ismerniük kell. F. G. PEST MEGYE LAKOSSÁGÁNAK SZOLGÁLATÁBAN textiltisztító szalonjaink Vác, Érd: expressz mosás, vegytisztítás 6. 24. 48, vagy 72 óra alatt FELVEVŐHELYEIM: a megye 58 oontján. Mosási határidő: 10 nap Vegytisztítási határidő: 8 nap Ceglédi, nagykőrösi, monori. vecsési és üllői felvevőhelyeinken az expressz mosás és o vegytisztítás hatórideie: 72 óra. MÉRETES SZABÓSÁGAINK: Cegléd, Nagykőrös, Ócsa. KÁRPITOSUZEMUNK: Budaörs, Budapesti út 24. Autó-üléshuzat, takaró, ponyva, bútorhuzat, függöny készítése. Minőségi, gyors, pontos munkával várjuk kedves megrendelőinket. PEST MEGYEI SZOLGÁLTATÓ ÉS CSOMAGOLÓ VÁLLALAT 1976. első felében megnyílik az ország egyik legkorszerűbben felszerelt ABC ÉLELMISZER-ÁRUHÁZA Munkatársakat keresünk: kereskedelmi vezetőket, szakképzett eladókat, pénztárosokat, továbbá segédmunkásokat Kulturált munkahelyek, gépesített berendezések. Jelentkezni lehet: az ÉSZAK-BUDAI MUNKÁS ÁFÉSZ Személyzeti osztályán, Budapest XII., Gaál József u. 6. uiriuUi ClZM-MMI «HttiFtU Sz. E. Paradicsomhoz, babhoz, napraforgóhoz Terméshozam-fokozó vegyszer Nagykőrös példája Értékes iskolai könyvtárak Hetente járnak a felvásárlók Az Allatforgalmi Vállalat Pest—Nógrád megyei kirendelt­sége rendszeresen felvásárolja a háztáji állatokat. Örkényben hetenként járnak a felvásárlók. Alkalmanként mintegy S0 da­rab sertést és több szarvasmarhát vesznek át. Volt egyszer egy erdészház Készül Perbál krónikája i í i É

Next

/
Thumbnails
Contents