Pest Megyi Hírlap, 1976. május (20. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-20 / 118. szám
PE$T MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XX. ÉVFOLYAM, 118. SZÁM ARA «0 FILLER 1976. MÁJUS 20., CSÜTÖRTÖK Lázár György hazaérkezett Ausztriából Tárgyalásairól hiisäs kiisientónyt adtak ki A hivatalos látogatáson Ausztriában tartózkodó Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke kedden Becsben a magyar nagykövetség épületében találkozott az Osztrák Kommunista Párt elnökével, Franz Muhrival. A találkozón részt vettek még Franz Hager, Hans Kalt, Franz Karger, Alois Peter, Josef Progsch, Karl Reiter és Ernst Winner, az Osztrák Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagjai. Miniszterelnökünk ausztriai látogatásának befejező napján, szerdán délelőtt Bécsben sajtókonferenciát tartott. A Concordia sajtóklubban osztrák és magyar újságírók, külföldi hírügynökségek és a világlapok tudósítói előtt kormányelnökünk hangsúlyozta, hogy a magyar—osztrák tárgyalások igen szívélyes és baráti légkörben zajlottak le, a megbeszélések eredményével teljes mértékben elégedett. Lázár György ezután a kancellári hivatalba ment, ahol Kreisky kancellárral négyszemközti megbeszéléssel fejezte be a magyar—osztrák hivatalos tárgyalásokat. Később a két kormányfő jelenlétében Marjai József kül- ügyminisztériumi államtitkár és dr. Heinrich Haymerle, a szövetségi külügyminisztérium főtitkára aláírta a magyar— osztrák kulturális és tudományos kapcsolatokról szóló egyezményt. Ezután kicserélték a magyar—osztrák büntető jogsegély-szerződésit és a magyar—osztrák kiadatási szerződést megerősítő okmányokat. Magyar részről Marjai József, osztrák részről pedig dr. Christian Broda igazságügyminiszter írta alá a ratifikációs okmányok kicseréléséről szóló jegyzőkönyvet. Dr. Bíró József külkereskedelmi miniszHárom új lakótelep Pest megyében Dunakeszi, kecskeméti és dunaújvárosi házgyárakból szállítják a paneleket Most, az V. ötéves terv indításakor az építőipari termelés lassú nekirugaszkodása érezhető. Több okból. A beruházó addig nem tárgyalhatott, míg nem volt tisztában a pénzügyi alapokkal, a jóváhagyott tervvel. Késleltető ok volt az építőanyagárak megváltozása is. amelyeket a műszaki-gazdasági normatívákban előírt költségeknél figyelembe kellett venni. Késtek a kiviteli szerződéskötések... Ez az általános kép Pest megyére is vonatkozik. Bár az egyeztető tárgyalások a tanács, a beruházó, a tervező és a kivitelező között még tavaly megtörténtek, mégis az első negyedév soványan zárult. A középtávú tervidőszakra 42 ezer 700 lakás építését irányozták elő Pest megyében. Ebből 5 ezer 772 lesz a tanácsi célcsoportos, valamint hétezerre tehető az OTP és a MÉSZÖV beruházással épülő lakások száma. A többi családi ház, vagy egyéb forrásból épüL A Pest megyei Állami Építőipari Vállalatra 1980-ig 4 ezer 688 lakás felépítése vár. Az idén 8TÍ tanácsi lakást terveznek átadni a megye különböző településein az építőipari vállalatok, szövetkezetek. Tárnok Bélával, a PÁÉV termelési főosztályvezetőjével arról beszélgettünk, hogy vállalatuknál mi jellemző 1976- ra. — Az idén három lakótelep építését kezdjük meg a megyében, ezzel összefügg a házgyári panelek egyre szélesebb körű alkalmazása is. A PÁÉV az idén 798 lakás átadását irányozta elő, ennek egy része még a STHEM rendszerű öntött, illetve alagútzsalus technológiával készül, például Gödöllőn, Vácott, de a lakótelepeken már a házgyári elemeket használjuk. Dunakeszin az ősszel indítjuk a háromezer lakásos telep első két épületének alapozását, szerelését. Sajnos, késik az organizációs terv, az év elején kellett volna megkapnunk a beruházótól, illetve a Pest megyei Tervező Vállalattól. Május közepére ígérik. Az F 5-ös típusú házgyári panelekből épül fel az első két 84 lakás iQ«0-is 1800 lakás átadásával számolunk. Másodikként az érdi lakótelepet említette. Ott a nyáron kezdik meg a felvonulást, amelyben a KISZ-fiatalok is segédkeznek. Diákokat foglalkoztatnak a csatornázási munkáknál, a víz-, villanyvezetékek árkait ássák majd. Hatvanhat lakás szerelését kezdik meg a dunaújvárosi házgyárból szállított panelekkel. A harmadik lakótelep helyét Gödöllőn, a Szabadság tér környékén jelölték ki, a szanálásokra várnak. Most a tömbfűtőmű és a transzformátorház alapozásánál tartanak. Szeptember, október körül áttelepül ide a STHEM- berendezés, de a továbbiakban nagyrészt a kecskeméti házgyártól beszerzett elemekkel építkeznek. Elképzeléseik szerint az idén 60 lakás szerelését fejezik be. — Néhány szót a közeljövőben! átadásokról is — folytatta tájékoztatását a főosztály- vezető: — Gödöllőn június 31- re szól a tizenegyedik toronyház átadására kötött szerződésünk. Szeretnénk egy hónappal a határidő előtt befejezni, hogy a hiánypótlás után már júniusban beköltözhessenek a lakók. Gyors ütemben épül a 12. és 13. toronyház is. Szentendrén törlesztjük tartozásunkat: május 31- ével átadjuk az N jelű épület 80 lakását. Az üzlethelyiségek viszont csali augusztusra készülnek el. Itt a városban a nyáron kezdjük a 80 személyes bölcsőde és a 100 személyes óvoda építését. Az elsőt szeretnénk év végéig tető alá hozni. Nyáron indul a 16 tantermes iskola építése is. Szigetszentmiklóson az idén 132, jövőre pedig 80 lakás készül el. Vácott nyáron költözhetnék a lakók az M 2-es épület 65 lakásába, s az M 3-ast is befejezik év végéig. Folyamatosan épül az M 4 és 5 jelű lakóház. A C jelzésűekből pedig 133 lakás befejezéséről szól az idei terv. Nem könnyű évvel birkózik a PÁÉV az idén: a lakásokon kívül több kiemelt beruházáson dolgozik, s erőit úgy_ kell szerveznie, hogy az 580 ágyas kistarcsai kórház is gyorsított ütemben felépüljön három év alatt. H. A. tér és Josef Staribacher kereskedelem- és iparügyi miniszter a magyar—osztrák gazdasági, ipari és műszaki együttműködési vegyes bizottság harmadik ülésszakáról készült jegyzőkönyvet látta el kézjegyével. A déli órákban Lázár György és felesége városnézésen vett részt, s megtekintette a Duna bal partján épülő ENSZ-vá- rost. A Hotel Imperialban elfogyasztott ebéd után miniszter- elnökünk, felesége és kíséretének tagjai Bécs déli pályaudvarára hajtattak. A zászlókkal és virággal díszített pályaudvaron dr. Bruno Kreisky és felesége, valamint a kancellári hivatal és a külügyminisztérium több vezető személyisége búcsúztatta a magyar vendégeket. A hazautazó Lázár Györgyöt dr. Nagy Lajos, hazánk bécsi nagykövete a magyar—osztrák határig kísérte. A Minisztertanács elnöke és kísérete ausztriai hivatalos látogatásáról szerdán visszaérkezett Budapestre. A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa elnökének az Osztrák Köztársaságban tett hivatalos látogatásáról közös közleményt adtak ki, melyet a 2. oldalon ismertetünk. Kádár János adta át az NSZEPIX. kongresszusának a magyar kommunisták üdvözletét Felszólalt Mihail Szuszlov, az 5IKP KB küldöttségének vezetője Szerdán délelőtt a berlini Köztársasági Palotában folytatta munkáját a Német Szocialista Egységpárt IX. kongresszusa. A délelőtti ülésen a testvérpártok küldöttségvezetői közül elsőnek Mihail Andrejevics Szuszlov, az SZKP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára szólalt fel. (Beszédét a második oldalon ismertetjük). A déli szünet után Edward Gierek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt KB első titkára és dr. Gustáv Husák, a Csehszlovák Kommunista Párt KB főtitkára köszöntötte a kongresszust. Ezt követően emelkedett szólásra Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára. (Beszédét az alábbiakban közöljük). A magyar pártküldöttség vezetőjének felszólalását követően Tódor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára mondott üdvözlő beszédet. Szerdán délben Erich Honecker, a Palais Unter den Lindenben ebédet adott a szocialista országokból érkezett pártiküldöttségek vezetőinek tiszteletére. Á délutáni ülésen felszólaltak a vietnami, a mon- góliai, a kubai, a romániai, a koreai és a jugoszláviai testvérpártok küldöttségvezetői. A szocialista országokból érkezett pártküldöttségek vezetői szerdán Berlinben, a Köztársasági Palota előcsarnokában ajándékokat nyújtottak át a Német Szocialista Egységpárt IX. kongresszusának. Kádár János, az MSZMP küldöttségének vezetője Vasas Károly „Bányászok” című szobrát adta át Erich Honeokemek, az NSZEP Központi Bizottsága első titkárának. Kádár János: Sokoldalú együttműködésünk alapja, szocialista céljaink azonossága Kádár János, az MSZMP KB első titkára szerdán délután az NSZEP kongresszusán a következő üdvözlő beszédet mondotta: Tisztelt kongresszus! Kedves elvtársak, elvtársnők! A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága nevében tisztelettel köszöntőm a Német Szocialista Egységpárt IX. kongresszusának küldötteit és minden résztvevőjét. Átadom önöknek, pártjuk minden tagjának, a Német Demokratikus Köztársaság dolgozó népének, a magyar kommunisták, a magyar nép testvéri üdvözletét és szívből jövő jókívánságait. Kedves Elvtársak! A Központi Bizottság beszámolója jogosan állapítja meg, hogy a Német Szocialista Egységpárt kiemelkedő fontosságú VIII. kongresszusának politikai irányvonalát a gyakorlat A nemzetközi kooperáció külkereskedelmünk lényegi alkotó részévé vált Ncmeshki Tivadar tegnap megnyitotta a Budapesti Nemzetközi Vásárt Huszonhat ország több mint 1800 kiállítójának részvételével szerdán délelőtt 9 órakor ünnepélyesen megnyílt a Budapesti Nemzetközi Vásár. A BNV főterét a kiállító országok zászlói és a nemzetközi vásárok szövetségének emblémája díszítette. Itt gyülekeztek a megnyitó ünnepség vendégei, Aczél György, a Minisztertanács elnökhelyettese, Németh Károly, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, a Politikai Bizottság tagjai, Havasi Ferenc és dr. Szekér Gyula, a Minisztertanács elnökhelyettesei. Ott volt a kormány több tagja, s jelen voltak a BNV alkalmából hazánkba érkezett külföldi vendégek, ott voltak a hazai és külföldi kiállítók képviselői. A Himnusz elhangzása után Nemeslaki Tivadar kohó- és gépipari miniszter mondott ünnepi megnyitóbeszédet. A miniszter bevezetőül mondotta: — Örömmel állapítom meg, hogy ez évben is változatlanul élénk az érdeklődés a legkorszerűbb hazai és külföldi beruházási javakat felvonultató szakvásárunk, a legjelentősebb nemzetközi kereskedelmi találkozónk iránt. Ez alkalommal több mint 1800 hazai és külföldi kiállítót üdvözölhettünk 26 országból, köztük olyanokból, mint Ausztrália, Finnország, Kanada és Norvégia, amelyek tavaly még nem szerepeltek a vásár résztvevői között. Bizonyítéka ez annak, hogy a nemzetközi közvélemény kedvezően ítéli meg a fejlett szocializmust építő Magyarország társadalmi, gazdasági eredményeit. — A népgazdaságnak változatlanul legdinamikusabban növekvő ágazata a külkereskedelem — folytatta a miniszter, megállapította, hogy a legutóbbi tervidőszakban nemzetközi árucsereforgalmurik évente átlagosan 15 százalékkal nőtt, s volumene 1975-ben több mint kétszer akkora volt, mint 1970-ben. Megállapíthatjuk: gazdasági fejlődésünk egészében véve töretlen, s együtt jár a lakosság életkörülményeinek folyamatos javulásával. Az idei tavaszi Budapesti Nemzetközi Vásár jelentőségét kiemelve hangsúlyozta, hogy az az ötödik ötéves tervidőszak első évére esik. Leszögezte: — Kereskedelmi mérlegünk javításában fő eszköznek nem a behozatal korlátozását tekintjük, hanem az exporthozamok növelését. Ebben továbbra is meghatározók a különösen előnyös bővülő gazdasági kapcsőlatadnk a szocialista országokkal, elsősorban legnagyobb partnerünkkel, a Szovjetunióval, amelynek részesedése tavalyi teljes behozatalunkban 35 százalékot, kivitelünkben pedig csaknem 39 százalékot tett ki. Hozzáfűzte: A nem szocialista országokkal lebonyolított árucsereforgalmunk is több mint kétszeresére nőtt az elmúlt öt évben, s több kereskedelempolitikai megállapodást kötöttünk. — A BNV — mondotta a továbbiakban — különösen jelentős népgazdaságunk számára, mert a termelésünkben és külkereskedelmünkben kiemelkedő fontosságú gépipar területén sorakoztatja fel az élvonalbeli hazai és nemzetközi árukínálatot. A gépipar az a terület, amely a legtöbb lehetőséget nyújtja a nemzetközi munkamegosztás korszerű formáinak alkalmazásához, a gyártásszakosítás, a kooperáció kibővítéséhez A kiállítás tükrében is megállapítható, hogy a nemzetközi Jcoperáció a külkereskedelem lényegi alkatrészévé vált. E tekintetben a KGST-orsté gokkal kibontakozó szocialista gazdasági integráció keretében máris jelentős eredményeket értünk el. Befejezésül leszögezte: kölcsönösen előnyösnek mutatkozik nagyobb volumenű, hosz- szabb időre szóló együttműködést eredményező kooperációs megállapodások létrehozása. Ehhez — mint ezt számos korábbi példa is bizonyítja — a szakosított vásár jó tájékozódási és tárgyalási lehetőségeket nyújt. Nemeslaki Tivadar beszédének elhangzása és a vásár ünnepélyes megnyitása után a vendégek körsétára indultak. (Beszámolónk a 3. oldalon.) fényesen igazolta, és most e politika nagyszerű eredményeiről adott számot. A beterjesztett új pártprogram az eddigi eredményekre építve lelkesítő távlatokat jelöl ki az ország számára. A testvéri Német Demokratikus Köz-társaság népe, marxista—leninista pártjának vezetésével, Kari Liebknecht, Rosa Luxemburg, Emst Thälmann, Wilhelm Pieck és Otto Grotevohl nyomdokain haladva, történelmi eredményeket ért el a fejtett szocialista társadalom építésében, s eközben — mint ahogy erről a programtervezetük szól — előre halad a szocialista német nemzet kialakulásának történelmi folyamata. Az elért eredmények tovább erősítették az első német munkás—paraszt államot, növelik a Német Demokratikus Köztársaság tekintélyét, jelentősen gyarapítják a haladás és a béke nemzetközi erőit. A magyar kommunisták nagyra becsülik a Német Szocialista Egységpártot, annak — barátunk, a nemzetköz kommunista mozgalom kivált harcosa, Erich Honecker elvtárs által vezetett — Központ: Bizottságát. Szívből gratulálunk a Német Szocialista Egységpárt IX. kongresszusának: munkájához! Kedves elvtársak! Pártunk, népünk szoros egységbe forrva most a Magyar Szocialista Munkáspárt múlt évi XI. kongresszusa határozatainak végrehajtásán, új, ötödik ötéves tervünk megvalósításán, a fejlett szocialista társadalom építésén munkálkodik. (Folytatás a 2. oldalon) Németh Károly és Pullai Árpád látogatásai Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára tegnap látogatást tett az Országos Vízügyi Hivatalban. A vendéget dr. Gergely István államtitkár, az OVH elnöke tájékoztatta a vízgazdálkodási feladatokról. Pullai Árpád, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, tegnap Somogy megyébe látogatott. A vendég részt vett és felszólalt a siófoki járási pért-végrehajtóbizottság kibővített ülésén. A KB titkára délután. Tabon a Béke Tsz párt- és gazdasági vezetőivei találkozott és folytatott tanácskozásokat, majd megtekintette a tsz gazdasági egységeit. KÖZÉLET Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, tegnap fogadta Tálát Benler rendkívüli és meghatalmazott nagykövetet, a Török Köztársaság új magyar- országi nagykövetét, aki átadta megbízólevelét. Péter János, az országgyűlés alelnöke, vezeti a magyar országgyűlés delegációját, amely tegnap hivatalos látogatásra Kanadába utazott. A küldöttség tagjai: Sándor József, dr. Bognár Rezső, Nagy Miklós, Nics János és Weiszböck Re- zsőné képviselők. Pedro Ascui Enriques, a Kubai Köztársaság egészségügyi miniszterhelyettese vezeti azt a delegációt, amely tegnap érkezett Budapestre, a magyar- kubai egészségügyi együttműködési terv aláírására. i 1 á A