Pest Megyi Hírlap, 1976. május (20. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-19 / 117. szám

A tanulás munkaköri kötelesség is Szocialista brigád az ITV-ben Szocialista brigádnapló, 1975: Éljen április 4. felirat, f mellette a hónap eseményei­nek felsorolása. „A felszaba- I dulási ünnepséggel kapcso- S latban öten parkosítottak, öten pedig dekoráltak. Dél­után részt vettünk a városi ünnepségen”. Néhány nappal később: „Varga Albert és Ha- jagos László fákat ültetett. Kommunista szombatot tar­tottunk a börzsönyi úttörőva­sút építéséért... Gujka Jó­zsef visszatért az NDK-ból, ahol Ascota-tanfolyamot vég­zett ... Rossi Ervin és Peteh László héthetes továbbkép­zésre utazott Budapestre.” Nyolc éve alapították Az Irodagéptechnika Válla­lat „Számológép” szocialista brigádja 1968-ban alakult. Az alapítók közül ma már csak néhányan dolgoznak itt, de az újonnan jöttek eredményei sem maradinak el a régiek mögött. A brigád tagok vala­mennyien műszerész szak­munkások, többségük közép­iskolát is végzett. — Tulajdonképpen még ez is kevés — vélekedik Tóth Sándor brigádvezető. Rend­szeresen járunk különböző Wnfolyamokra, hiszen min­den új gépet külön meg kell tanulni. — Az önképzés itt tehát nemcsak önkéntes vállalás, hanem munkaköri kötelesség is? — Igen, de azért külön is tanulunk. Karai Endre pél­dául német nyelvtanfolyamra járt. Deák Ferenc a dolgozók középiskolájában tanul, Rossi Ervin pedig a marxizmus.— leninizmus esti egyetemen. Az önképzés — belső igény — Önképzéssel lett mecha­nikai műszerészből elektroni­kai műszerész. S nem is akármilyen. Több újítása is van. Most a gimnázium leve­lező tagozatára jár. Szívesen tanul-e? — kérdeztük Deák Ferenctől. — Igen, bár a beszámolók­A brigád társadalmi munkát végez. Várkonyi Pál felvétele ra nehéz felkészülni. Ez a tananyag elég messze áll a napi munkámtól. Csupán a fi­zikát és a matematikát tudom közvetlenül hasznosítani. Per­sze a többi tárgy is fontos, csak más szempontból: javul a kifejezőkészségem, szélesedik a látóköröm. — Mivel töltik a szabad idejüket? — Egressi Gábor és én, pél­dául vadászunk — mondja ifj. Verbó Zoltán. Ez önma­gában is jó szórakozás, de jó társaság is. van. Ámbár külö­nösebb vadászbarátságok nem alakultak ki. A barátait még­iscsak mindenki a saját fog­lalkozásának megfelelő kör­ből választja ki. — Például? — A mi brigádunk baráti kör is. — Nincs sok szabad időnk — veszi vissza a szét Tóth Sándor. Fiatalok vagyunk, la­kásra gyűjtünk, vagy arra, hogy berendezzük. Ha lehet a szabad időnkben is dolgo­zunk valamit. Sokat kell ta­nulni is. Legtöbben olvasni is szeretünk. — Ez az időhiány is okoz­hatja, hO'gy baráti körünk elég szűk — véli Varga Al­bert. Bár ezt magamról nem állíthatom. ;VEGE A SZEZONNAK Egymillió fej salátát termeltek a kiskertcsek Az akácfák lassan virágba- borulnak. Ez a szabadföldi sa- látaidény végét is jelenti, mert ilyenkor már magszárba szök­ken a saláta. Mint Vida János, az ÁFÉSZ felvásárlási osztá­lyának vezetője mondotta, most is csak néhány napig tart még a szabadföldi saláta fel­vásárlása. A saláta zömét Budapestre és a belföldi városokba szállí­tották, de jelentős mennyiséget exportáltak a Német Demok­ratikus Köztársaságba, s ki­sebb tételeket átvett a Német Szövetségi Köztársaság is. összesen több mint egymillió fej saláta került a boltokba Nagykőrösről. A felvásárlást az idén is öt helyen végeztette az ÁFÉSZ. Vasárnap meglátogattuk a Hangácsi út melletti átvevőte­lepet, ahova közel száz terme­lő hordta a salátát. Az idén megkésve kezdődött a szezon, mégis közel 200 ezer fej salá­tát vittek erre a telepre. Panaszolják a termelők, hogy a salátákban sok kárt tettek a téli fagyok. Az átvé­tellel és az árakkal elégedet­tek. Az idén az első osztályú árut a kezdetben 1,60-ért vá­sárolták, s a szezon végére sem ment 1,30 forint alá. Győri Józsefnek például 400 négyszögöl salátája volt, és 6 ezer fejet tudott átadni. Ha­sonlóképpen jó eredményről számolt be a 32 éves Kovács Ferenc is. Mindkettejüknek érdemes volt fáradozni. Az ÁFÉSZ felvásárlói, Hu­szár Dénesné és Dobi Ilona véleménye szerint az idén nemcsak a fagy csökkentette a salátatermést. A sok építke­zés miatt fogynak a salátás- kertelk is. Többnyire csak az idősebbek termesztik már ezt a hagyományos körösi zöldség­félét, a fiatalok legfeljebb egy kicsit besegítenek az öregek­nek. K. L. Anyakönyvi hírek Született: Zoboki György és Pohárnyik Mária: Bernadett, Kovács Dénes és Barta Mária: Klára, Terenyi Gábor és Len­gyel Irén: Gábor, dr. Hajdú Lajos és Balog Erzsébet: Il­dikó, Túri László és Búz Etel­ka: László, Búzás Ferenc és Farkas Zsuzsanna: Zsuzsanna, Tekes Ambrus és Minők Ilona: Ambrus, Németh János és Márton-Szücs Ilona: Csaba, Pálinkás József és Sörös Má­ria: Károly nevű gyermeke. Névadót tartott: Sasinszki Sándor és Hepp Márta: Zsolt, Járó János és Kerekes Ilona: Zsolt, Szomolányi István és Patrovics Edit: Attila, Magyar Balázs és Böszörményi Éva: Éva nevű gyermekének. Házasságot kötött: Sáfár- Nagy Dén^s és Vágó Erzsébet, Keskeny Vilmos és Kovács X Gyöngyi, Utasi János és Kere­kes Julianna, Tanács Antal és Orbán Klára, Kis Zoltán és Stiak Erzsébet, Szabari István és Rácz Eszter, Váradi Zoltán és Kovács Edit, Pethő Csaba és Zoller Mária. Meghalt: Kiss Istvánná Kin­cses Ilona 49 éves (Kossuth La­jos u. 16.), Hompola Aladár 53 éves (Szolnoki u. 94.), Finta Endréné Egri Rozália 70 éves (Kecskeméti u. 3.), Bökő Zsig- mond 81 éves (Achim András u. 5.), Gergelyfi István 73 éves (Knézich u. 8.), Lángos Károly 87 éves (Kossuth L. u. 18.), Sárosi Béla 62 éves (Zrí­nyi u. 11.), dr. Tóth Dénes 59 éves (Tormás u. 25.), Csizma­dia Flóriánné Járó Ilona 67 éves (Jókai u. 6.), Bócis Amb- rusné Búz Terézia 88 éves (Bajcsy-Zsilinszky u. 15.). — Ez a brigád évek óta az elsők között van a munkaver­senyben. Elérte az ezüst fo­kozatot. Munkaterületük elég­gé változó. Gyakran előfor­dul, hogy a kollektíva néhány tagja nem is dolgozást ebben a műhelyben. Eredményeik vajon nem csupán a jó egyé­ni teljesítményeknek köszön­hetők? Tartósan az élvonalban — A műszerészszakma sajá­tosságaiból következik, hogy nem. Teljes képtelenség itt egyedül, egymás segítése nél­kül dolgozni — vélekedik Tóth Sándor. Brigádunk vi­szonylag önálló egység. Mj magunk döntjük el, hogy a kapott feladatot vagy annak egy részét melyikünk lássa el. Ismerjük egymást, tudjuk, ki, milyen munkához vonzódik. Igyekszünk elérni, hogy min­denki ennek megfelelően te­vékenykedhessen. — A brigád legfontosabb feladata a jó munka — mond­ja Karai Endre. — Jól dolgozni csak közösségben és csalt kö­zösen tudunk. Szocialista bri­gádban. Ha csak egy jó mű­helyközösség lenne itt, akkor is segítenénk egymáson, de azért mindenki elsősorban a saját eredményét méregetné. Most közös eredményeink vannak. S ez jóval több an­nál, amit külön-külön valaha is elérhetnénk. ★ A „Számológép” szocialista brigád több szempontból ér­dekes kollektíva. Már munká­juk sem hétköznapi — magas fokú tudást igényel. Büszkék is erre. Iskolázottságuk, szak­képzettségük,» munkaszerete­tük nemes szándékot céloz: a szellemi képességeket éppúgy kell hasznosítani, mint a kéz erejét, ügyességét. Farkas Péter Áramszünet A DÉMÁSZ nagykőrösi üzemigazgatósága értesíti a fogyasztókat, hogy május 20-án reggel 7 órától délutám. 16 óráig a Petőfi u. 51—57. számig, a Bocskay és a Pipa utcában, május 21-én pedig a Tormás, Teleki és Kosztolá­nyi utcában áramszünet lesz. mmoRo A PESmE&YEI HÍRLAP kOlQNKIADASA XX. ÉVFOLYAM, 117. SZÁM 1976. MÁJUS 19., SZERDA Megfelelő körülmények között kezdték az évet a város üzemeszövetkezetei A tervek reálisak, a kezdeti nehézségek leküzdhetők Különösen időszerű témáról, a jelenlegi középtávú fejlesz­tési tervről és az idei népgaz­dasági terv teljesítésének el­ső negyedévi tapasztalatairól tanácskoztak a városi pártbi­zottság nemrégiben tartott, ki­bővített ülésén, melyen részt vettek a város üzemeinek, vál­lalatainak, szövetkezeteinek és intézményeinek vezetői is. Pásztor István, a városi pártbizottság első titkára tájé­koztatójában a városi tapasz­talatokra utalva egyebek kö­zött elmondotta, hogy némely vállalatnál, melyeknek köz­pontja Nagykőrösön van, az év elején gondot okozott a köz­ponti tervek késedelmes elké­szítése. Ennek ellenéire a vá­ros valamennyi ipari és mező­gazdasági üzeme megfelelő kö­rülmények között kezelhette az új esztendőt, illetve a tervidő­szakot. Megállapította: a közgazdasági szabály­zók változása, a termék- forgalmazás új rendje, a munkaügyi szabályzók módosulása a vállalatok tevékenységét nem befo­lyásolta számottevő mér­tékben. Hangsúlyozta, hogy a jó mun­kával elért töbhleterediményt az új szabályozók értetaiében sem lehet elvonni. A város legnagyobb üzeme, a konzerv­gyár, ebben az évben nem tervezi termékszerkezetének: változtatását. össztermelésé­nek 13 százalékos növekedésé­vel számol. A Gépjavító és Fa­ipari Szövetkezet ez évi kapaci­tását már lekötötte. Ebben az évben nőVeli -a raktári célgé­pek gyártását, s ennek érde­kében tizenötmillió forintos beruházást valósít meg. A NBFAG-telepen folytatódik a rekonstrukció. A 21-es Volán Vállalatnál felülvizsgálták a normákat, megszigorították a költséggaadálkodiást. Mezőgazdasági üzemeink az egyesülés után, a mai köve­telményeknek megfelelő mére­tű területen tevékenykedő gazdaságokká váltak. Legfon­tosabb feladatuk az új helyzetben jelentke­ző üzemszervezési teen­dők megoldása és az együttműködés lehetősé­geinek feltárása. Termelőszövetkezeteink eb­ben az évben nagyobb mér­tékben támogatják a háztáji gazdaságokat, elsősorban a ser testen yésztés i kedvet igye­keznék növelni. Összegezve megállapítható: üzemeink tervei reálisaik, a kezdeti nehézségek kiküszö­bölhetők. Valamennyi üzem­nek fokoznia kell exportterme­lését és részleteiben érté­kelnie kell a módosított közgazdasági szabályzó­kat. A tájékoztatót követő vitá­ban Kocsis Jánosné, a városi tanács megbízott elnöke a vá­rospolitikai terveket és az ed­dig elért eredményeket ismer­tette. SPORT Jól sikerült a mezei futóverseny-sorozat A Nk. Pedagógus SE atlé- tikai szakosztálya az úttörő- mozgalom fennállásának 30. évfordulója tiszteletére 3 for­dulós általános iskolás mezei futóverseny-sorozatot rende­zett, melyen több mint ezer tanuló vett részt. A múzeum­kertben megrendezett 3. for­dulóban a legjobbak voltak: Fiúk, 1965-ös születésűek (1000 m, 35 befutó): 1. Pesti Ambrus (Kossuth isk.), 2. Csorba (K.), 3. Nagy A. (Rá­kóczi). 1964-esek (1600 m, 43): 1. Németh Róbert (Petőfi), 2. Dobos (K.), 3. Török (K.) 1963- asok (1600 m, 24): 1. Székely Ambrus (P.), 2. Kalocsa (R.), 3. Sipos (P.). 1962-esek (2000 m, 18): 1. Molnár Attila (K.), 2. Fekete (P.), 3. Kenyeres (K.). 1961-esek (2000 m, 13): 1. Fritschek Ervin (R.), 2. Sze- leczki (Arany), 3. Cseri (P.). A 3. forduló csapatversenyét 464 ponttal a kossuthos fiúk nyerték. Lányok. 1965-ösök (600 m, 33): 1. Vágó Éva (Ró, 2. Bene (P.), 3. Fischer (A.). 1964-esek: (1000 m, '26); 1 Bársony Mar­git (P.), 2. Kovács A. (r.)?, 3. Molnár E. (R). 1963-asok (1000 m, 37): 1. Kovács Ibolya (K.), 2. Sipos (P.), 3. Kovács E. (R.). 1962-esek (1200 m, 23): l.Vil- csák Zsuzsa (K), 2. Molnár A. (R.), 3. Lencse (K.). 1961-esek (1200 m, 11): 1. Csató Erzsé­bet (A.), 2. Zoboki (P.), 3. Urban (A.). E fordulóban 416 ponttal a rákóczis lányok bi­zonyultak a legjobbnak. Végeredmény a három for­duló összesítése alapján, fiúk: 1. Kossuth isk. 1244, 2. Rákó­czi 1905, 3. Arany 1967, 4. Pe­tőfi 2167 helyezési ponttal. Lá­nyok: 1. Petőfi 1294, 2. Rá­kóczi 1488, 3. Arany 1670, 4. Kossuth 2556 h. p. Külön di­cséretet érdemelnek: Csató Er­zsébet (A.), Bársony Margit (P.) és Vágó Éva (R.), mert Játék, napsütésben A bölcsődék kicsinyei naponta kisétálnak a város tereire, parkjaiba. Képünkön: Horváth Lászlóné, Dallos Balázsné, Iiarsányi Sándor né és Nepp Lászlóné óvónők a Hősök terén játszanak a gyerekekkel. Ifj. Fekete József felvételei mindhárom alkalommal meg­nyerték futamukat, igen népes induló gárdában. ★ Dunakeszin rendezték a Pest megyei diáksportkörök atléti­kai csapatbajnokságát. Váro­sunkból a Toldi DSK-s lányok indultak a viadalon, akik az ötből három számban szere­peltek. 4x100 m-es váltóban (6 csapat): 1. Nk. Toldi (Bi­bék Anikó), Sáfár Ildikó, Ri­deg Ilona, Kapus Teréz) 57,7 mp. 4x300 m (6): ... 5. Nk. Toldi (Baranyi, Hronyecz, Marticsek, Lichtenstein). Ma­gasugrásban 125 cm-es átlag­gal 3. Nk. Toldi (Kapus, Sá­fár, Rideg, Hronyecz, Lichten­stein). SZERDAI SPORTMŰSOR Kézilabda TRAKIS-pálya, 17 óra: Ifjú Gárda—Városgazdálkodás, vá­rosi férfi KISZ-es bajnoki mérkőzés. Kosárlabda Toldi-sportcsarnok, 7 órától: a középiskolás DSK-bajnok- ság délkeleti területi döntője, befejező forduló. Szekszárd: a középiskolás bajnokság dél­nyugati területi döntője. Labdarúgás Kinizsi-sporttelep, 15 órától: a konzervgyári kispályás baj­nokság ll/a. fordulója: Bu­gyi: B. KSK—Nk. Kinizsj, MNK-mérkőzés. Torna Budapest: a férfi ifjúsági egyéni bajnokság országos döntője. Meghalt Sárosi Béla Mély részvéttel kísérték utolsó útjára a 62 éves Sárosi Bélát, aki közel fél évszázadot töltött a birkózósport szolgá­latában. Fiatal korában bir­kózott, majd edző és sport­vezető is volt, s e sportág nagykőrösi eseményeinek egyik élénk, kedves színfolt­ja. Emlékét őrizzük. S. Z. Mit látunk ma a moziban? Csillag a földön, I—II. Szí­nes szovjet történelmi film. Előadás kezdete: 6 órakor. KISKÖRZETI MOZI A BÁNOMI ISKOLÁBAN Olaszok hihetetlen kalandjai Leningrádban. Szovjet film. Előadás kezdete: fél 7-kor. Vegyszeres gyomirtás A MÁV nagykőrösi kiren­deltsége felhívja a lakosság fi­gyelmét, hogy május 17. és június 10. között a Cegléd— Kecskemét közötti vasútvonal Ion vegyszeres gyomirtást vé­gez. A használt gyomirtó szer a locsolás után 30 napig mér­gező. A locsolt tárgyak érin­tése, a vasútvonal melletti fű legeltetése veszélyes és tilos, A tilalom megszegéséből ere­dő károkért a MÁV nem vál­lal felelősséget. 1

Next

/
Thumbnails
Contents