Pest Megyi Hírlap, 1976. május (20. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-16 / 115. szám

1976. MÁJUS 16., VASÁRNAP TV-FIGYELŐ Barátom, Bonca, vissza-visz­I szatérő panasz, hogy kevés a l jó gyerekfilm. Elég gyakran vetítenek ugyan a mozik, s perget a televízió olyan törté­neteket, amelyeket „tizennégy éven aluliaknak”, „tíz év kö­rülieknek”, „óvodáskorúak- nak” ajánlanak, ám ezek kö­zül csak alig egy pár szól va­lóban hozzájuk — a nagy többség legfeljebb ha róluk beszél... Sajnos, a péntek esti Ba­rátom, Bonca is ez utóbbi ka­tegóriába tartozik! Hiába volt ugyanis tiszteletre méltó mon­dandója — megőrizni, őriz­tetni a minden gyermekben meglevő gazdag fantáziát, a boncaságot —, ha ezt egy fel­nőtteknek úgy ahogy érthető, ám az illetékes kiskorúaknak már alig-alig felfogható elő­adásban tálalták. Meglehet, Varga Katalin úgy írta meg ezt a históriát, hogy fogalmazás közben va­lamivel idősebb gyerekszerep- lökre gondolt; olyanokra, akik­nek szájából nem hat furcsán, ha azt modják: miszter Du- litl. A különben nagyon ked­ves Kovács Krisztián és ha­sonlóképpen kedves társai vi­szont alig-alig tudták elropog­tatni az efféle neveket és egyéb szavakat. Fáziseltolódásban szenve­dett ez a Bonca-film: egy-két évjárattal visszafiatalították, s így bizony hitelét vesztette. Viktória-tó? Erről a nagy af­rikai vízről — hiába néz any- nyi tévét, hiába forgat annyi képesújságot —, bizony, még nemigen tudhat egy ilyen Ben- ce-féle apróság! Ez már inkább egy felső tagozatos kamasz ki­tágult képzeletének lehet a ré­sze. Ilyenformán nem hittünk — nem hihettünk — ennek a Bence-Bonca-históriának! Akik pedig az illetékes kiskorúak társaságában figyelték végig, igazolhatják: azok sem érez­ték a magukénak a Katkics Ilona rendezte történetet. Dalok pénze. Kevés műsor fut mostanában a tévében, amelynek folytatását olyan izgalommal vártuk, mint a Jogi esetek újabb, péntek esti jelentkezését. Kié a dalszer­ző — vagy ahogy az elhunyt személy első felesége és egy­kori múzsája helyesbítette: nó- taköltő — szerzői jogdíja. Láthatóan a műsor szerkesz­tői is tüstént meglátták e té­mában a „nagy attrakció” le­hetőségét, s olyan szakértőket hívtak meg a stúdióba, mint az irodalomban és irodalom- történetben igen jártas Galsai Pongrác, Pernye András, a kitűnő zenetudós és Magyari Imre, a közismert nótaszerző. Az ő részvételükkel valóban nagy műsorrá — nemcsak jo­gi, de már-már irodalomtör­téneti, művészet-históriai esz­mecserévé — nőtt az adás. Mi a múzsa jogi státusa egy- egy alkotó életében? Ezt a kér­dést járták körül a vita részt­vevői, s bizony, még a kame­rák előtt ülők egynémelyiké- nek is meglepetést okozott, hogy ez a státus milyen — szegényes. Az alkotói folya­mat ugyanis nem mérhető; az ihletre nincs paragrafus; a jo­gi szabályozás költők és dal- költők esetében is csak úgy dönt, mintha más egyéb ha­landóról van .szó: az örököl, akivel az elhunyt utoljára élt törvényes házasságban. Akácz László A Magyar írók Szövetségének közgyűlése A Magyar írók Szövetségé­nek közgyűlése hétfőn, a fő­városi tanács dísztermében kezdi meg munkáját. Dobozy Imre főtitkár terjeszti elő a választmány beszámolóját iro­dalmunk helyzetéről és felada­tairól. Az ezt követő vita után az alapszabály módosítása és tisztújítás szerepel a kétnapos közgyűlés napirendjén. Biológia és a kozmosz* Budapesten tartotta IX. ülé­sét a szocialista országok koz­mikus, biológiai és orvostudo­mányi állandó munkacso­portja. Az ülés alkalmával tudományos szimpozionra is sor került, ahol a közös kuta­tások eredményeit vitatták meg a résztvevők. Elmélyülő barátság A piiisvörösvári nemzetiségi táncegyüttes Suhl megyében Az együttes a május elsejei (elvo nulás színes forgatagában. A piiisvörösvári nemzetiségi táncegyüttes ezúttal harmad­szor járt az NDK-ban. Pest és Suhl megye közötti testvérkap­csolat eredményeképpen a magyar és a neuhausi Anna Seghers Művek művészi együt­tese, 1973 óba találkozik. Leg­utóbb április—májusban a vö­rösváriak; Neuhausbain vendé­geskedtek. A közös fellépések tovább mélyítették a két cso­port barátságát. Neuhausban a járási művelődési házban lép­tek fel, majd részt vettek a helybeli május 1-i felvonulá­son. Ezt követően Gráffenthal- ban és Oberweissbachban sze­repeltek. A fellépéseken kívül a vö­rösvári nemzetiségi táncegyüt­tes meglátogatott néhány ne­vezetesebb települést és ki­emelkedő létesítményt A ta­gok jártak Suhl városéban és Jénában. Legközelebb 1978- ban Pilisvörösvárott fog talál­kozni a két táncegyüttes. Balázs István művelődési ház-igazgató KIÁLLÍTÓTERMEKBEN Ihlető nagymarosi,zsennyei tájak Hóiba Tivadar tárlata a nagymarosi művelődési házban A Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja, a Dunaka­nyar Intéző Bizottság és Nagy­maros Nagyközségi Tanácsa közös rendezésében nyitja meg ma, vasárnap délelőtt 11 óra­kor Bánfalvi Jenemé, az MSZMP Pest megyei oktatási igazgatóságának tanszékvezető tanára Hóiba Tivadar festőmű­vész tárlatát a nagymarosi művelődési házban. A kiállítás május 30-ig tekinthető meg — hétfő kivételével — naponta 10—18 óra között. Hóiba Tivadar mindig ma­gaslatokat rohamozott életé­ben. Első osztályú vízilabdázó volt évtizedekig, s közben utána; festő. De ezt a két dol­got nem keverte, sporttársai nem tudtak festői törekvé­seiről — művészkollégái sem emlékeznek rá, hogy valaha Hóiba Tivadar az UTE játé­kosa volt. Más is: a Művésze­ti Alap első igazgatója, a sá­rospataki, nagymarosi, zseny- nyei alkotóház felújítója, lét­rehozója. E három táj egy­úttal festészetének három egyenrangú forrása. • Bécsben született 1906-ban. Rudnay Gyula növendéke volt a Képzőművészeti Főis­kolán, ahol 1926-ban diplo­mázott. Azóta kiállító művész, számtalan tárlata nyílt Auszt­riában, Nagykanizsán, Nyír­egyházán, Budapesten. Mosta­ni — nagymarosi tárlatán az elmúlt harminc esztendő ter­mését láthatjuk, azon féltett műveit, melyet önmagának megőrzött —, java alkotá­sait. Hóiba Tivadar életmódja állandó kapcsolatot keres és talál a természettel. Benne él. Már hajnalban portyázik a Börzsönyben, délutáni napsü­tést figyel Zsemlyén, feljegy­zi a sárospataki kollégium parkját szórt fényben. Fel­jegyzi képen; azonnal. 0 ecsettel sétál, minden élmé­nye késedelem nélkül alakul képekké. Naponta indul el Zsákmányszerzésre, s mindig kincseket talál. Könnyű fel­sorolni festményekkel szer­zett szépségvagyonát — meg­áradt folyót, eső előtti tájat, ködös utat, hóolvadást, szeles időt, decemberi diófákat, nagymarosi kikötőt. O Leíró festő, tájelemzései fi­nomak és érzékenyek. Fórrá­Hóiba Tivadar festménye: Nagymarosi házak. saihoz rendre visszatér, akár Monet a rouen-i katedráiis- hoz. Hóiba Tivadar más-más évszakbán, más-más fényel­osztásban örökíti meg a zseny- nyei átereszeket, horhosban fészkelő nagymarosi házakat. Nem siet — időzik a fáknál, számára központi esemény a mezőn felejtkezett vadkörtie- fa, a cséplés, a vihartól kó­cos szalmakazlak, a befagyott patak, a szeptemberi napsü­tés. Nem siet — velük talál­kozik, megszemélyesíti a ter­mészet tereptárgyait. Számá­ra egy bokor, őszi lombhul­lás, keréknyommal felvágott erdei út elég ahhoz, hogy képpé növekedjen az élmény. Az élmény, mely sebzetlenül állandó éppen a természettel alakított egészséges kapcsolat révén. © Bensőségét, alaposságát nagymarosi sorozatában fi­gyelhetjük meg igazán. Min­den kincsét ismeri, felfedezi az itt honos szépség lelőhe­lyeit, képei csöndes, meghitt elégiák. A havas Du na-part tar bokrai a párás levegővel indítják e vizuális Nagyma­ros-oratórium nyitányát. A felhős ég súlyos takaróként borul az esti folyamra, s olyan megnyugtatóan emberi, ahogy a Hóiba Tivadar által megfi­gyelt, kifejezett komp elin­dul, a hajó kiköt és a beha­vazott bárkaépület ring a téli Dunán. A Börzsönyre kapasz­kodó házak jelentik a harma­dik tételt. Lírával átfűtött ér­zékeny képi leírásban és jegy­zeteiben nemcsak a formák pontos körvonalai bontakoz­nak ki, hanem a lelkületűk is, egyedi kedvességük. Sajáto­san látja, érzékeli a termé­szetet Hóiba Tivadar, megleli ! e hatalmas raktárban a ma- 1 ga nyersanyagát, s örömmel ; festi meg apróságnak tűnő, de lényeges felismeréseit. Nem elhanyagolható elem; Hóiba Tivadar nem kínlódik — örömmel alkot. Elsősorban azért, mert a harmóniát, mint ember végérvényesen megsze­rezte. Ezt az állapotot őrzi egyszerűen azért, mert ez je­lenti művészetének termő energiákat biztosító forrásait. Losonci Miklós Eredményhirdetés a tv-fesztiválon A Szakszervezetek Orszá­gos Tanácsa és Miskolc taná­csa közös rendezésében 16. al­kalommal megtartott miskol­ci filmfesztivál, amely az Mindennap felfedezni az újat MUNKÁK ÉS MINDENNAPOK' ' Az embernek, főleg ha fia­tal, nehéz megállapítania pon­tosan, milyen tehetség van benne, mit tud megvalósítani komoly szándékkal, nagy aka­rattal. Volt már arra példa, hogy középkorú emberek el­kezdtek festeni, verseket, no­vellákat írni és később elis­mert, híres művészek lettek. Akaraterő, kitartás A férfit, akit munkahelyén, halásztelken a Szerszámipa­ri Művek Fejlesztő Intézeté­ben keresünk, dr. Baráti An­talnak hívják. A gépvizsgála­ti laboratórium vezetője. Hu­szonhat évvel ezelőtt géplaka­tos volt és akkortájt eszébe sem jutott, hogy továbbtanul­jon. Egyik munkatársa, Farkas Ottó gépészmérnök mondja róla. — Ezerkilencszáz ötvennyolc óta ismerem. Ha jól emlék­szem, nem sokkal előtte jött hozzánk dolgozni. Életútja bi­zonyítja, milyen nagy akarat­erővel rendelkezik, munkájá­ban mindig kitartó volt. Az egzakt tudományokban tehet­ségesnek bizonyult és ez hoz­zájárult, hogy géplakatosból műszaki doktorrá váljék. Dr. Baráti Antalt a gép­vizsgálati laboratóriumban találjuk. Itt vizsgálják meg a SZIM új gépeit, mielőtt meg­indulna a sorozatgyártásuk. I Negyvenöt éves a labor veze- í tője, haja teljesen ősz, megje- 1 lenése mégis fiatalos. Nem ’könnyen egyezik bele, hogy riportalany legyen. Azt mond­ja, nem ő az egyetlen gépla­katos akiből mérnök lett. — Amikor 1950-ben elkezd­tem dolgozni géplakatosként a Csepeli Szerszámgyárban — mondja — örültem, hogy nem keli többet tanulnom. Itt lak­tunk Halásztelken. Egy évvel később az öcsém is felszaba­dult, esztergályos lett. Elég jól éltünk, pedig nagy volt a család. Édesapám sokszor mondogatta, hogy neki három szakmája van és a múlt rend­szerben gyakran nem kapott munkát. Természetesen, a mi fiatalságunk más volt. Kul- túrcsoportot szerveztünk, jár­tuk a falvakat. Alighogy dol­gozni kezdtem, javasolták, ta­nuljak tovább tisztiiskolán, akkor már párttag voltam. Sokáig töprengtem, vállal­jam-e, mert akkoriban ismer­tem meg egy lányt — a fele­ségemet. Nősülni akartam mi­nél előbb. Végül, mégiscsak úgy döntöttem, elmegyek. A tudás vágya Jeles eredménnyel végzett. 1954-ben, az árvíz idején ala­kulatával Szigetmonostornál vett részt a mentésben. Két kormánykitüntetést kapott. Az ellenforradalom alatt mentő­szolgálatos volt Kitartott vé­gig, eltökélten, félelem nél­kül. Ezt a feladatot kapta, tel­jesítette, becsülettel. — ötvenhétben szereltem le, ismét lakatos lettem Csepe­len. — Fél év múlva idehí­vott az öcsém, az intézet előd­jéhez. Szívesen jöttem, jó is­merősökre leltem és édes­apám is itt dolgozott. Abban az időben építettük családi házunkat. Sok gondom volt, újból nem jutott eszembe a tanulás. Egyszer hidraulikus célgépet szereltem, nem is­mertem az egyik alkatrészt, megkérdeztem a technikust, mi ez? — Miért kell azt tudni ne­ked? — hangzott a válasz. Nem tudtam beletörődni, hogy ilyen keveset tudok. Még ab­ban az évben elhatároztuk az öcsémmel, beiratkozunk a technikumba. A vezetők báto­rítottak, de néhány munka­társunk megkérdezte: mire jó ez? Nekünk szerencsénk volt. Tanulhattunk. Egyébként in­nen az intézetből ma is sokan tanulnak tovább. Szükségünk van jól képzett, fiatal műsza­kiakra. Sajnos, sok fiatal munkáskollégánk maradt ki a technikumból, de még az egyetemről is, mert a felesé­ge nem vállalta a többlet- munkát, vagy a gyerekkel volt probléma. Én már több­ször elmondtam, nagyon so­kat köszönhetek a feleségem­nek, hogy mindezt elértem. És a két lányomnak, mert a tanulásukkal a magatartásuk­kal sohasem volt probléma. Viszont akármilyen jó vol pél­dául édesapám családi élete, belőle sohasem lehetett mér­nök, hiszen hogyan kaphatott volna ehhez a felszabadulás előtt, mondjuk, fizetett sza­badságot . . Aztán azt is tud­juk, milyen sok munkanélkü­li mérnök volt akkoriban... Munkahelyén hamar felfi­gyeltek jó tanulmányi előme­netelére. Még nem érettségi­zett le, amikor technológust beosztást kapott. Előtte labo­ráns volt jelenlegi munkahe­lyén, de azt a munkát nem szerette, műveleti időket kel­lett kisizámiitania, mégis pon­tosan végezte. Jeles ered­ményit ért el az érettségin. Egyetemi és doktori éveim Az öcsémmel jártam techni­kumba. Együtt is tanultunk, hol nála, hol a mi lakásunk­ban. Ez is nagy segítség volt mindkettőnknek. Együtt köny- nyebben tudtuk megoldani a legnehezebb feladatokat is. A technikum Pesten volt. Egy­szer, már negyedikes korunk­ban, ahogy leszálltunk a Pe- tőfi-hídon a villamosról rá­mutattam a Műszaki Egye­tem túlsó parti épületére és megkérdeztem tőle: mi lenne, ha jövőre odajárnánk? Csak elmosolyodott, hiszen gondo­latban bizonyosan ő is sokat foglalkozott ezzel. Hatvan­nyolcban jó eredménnyel óZ- lamvizsgáztunk mind a ket­ten. A harmadik évet járta az egyetemen, amikor speciális feladatokkal megbízott ku­tatótechnikus lett. Később ku­tatómérnök, majd témaveze­tőnek nevezték ki. Négy év óta a gépvizsgálati laborató­rium vezetője, de közben tör­tént más is. Egyetem után úgy éreztem, nem szabad megállni a tanu­lásban. Ezért benyújtottam egy témajavaslatot doktori disszertációra. Két évvel ez­előtt készültem el vele, elfo­gadták. Most intenzíven ta­nulok németül, bár ezen a nyelven már előadásokat is tartottam. Nemrégiben egy pályázaton megnyertem egy kéthónapos külföldi ösztöndí­jat, a szerszámgépek dinami­kus tulajdonságai témakörben. Most nagy szükségem lőszer­re a nyelvre. Elérhető cél Végigkísér a laboratórium­ban. A SZIM egyik gyárának új gépét most vizsgálják. A mérnök szeme szinte simoga- tóan tekint végig rajta: — Nagyon szeretem a jelen­legi munkámat — mondja — mindennap felfedezzük az újat. Az ember be sem feje­zi az egyik vizsgálatot, már a következőre kell készülni, a szakirodalomban utánanézni valaminek. Ez jellemzi az egész intézetet. Nem érzek magamban valami különös tehetséget, hogy eljutottam idáig. Akinek kedve van. a ta­nuláshoz, lelkesedéssel, aka­rattal elérheti amit én. Ezt azért is mondom, mert nagy szükségünk van a jól képzett utánpótlásra. Roxin László idén először ikizárálag a tv- alkotások bemutatására adott alkalmat, szombaton befejező­dött. A 16. miskolci tv-fesztivá­lon bemutatott hatvanhét produkciót több mint három­száz alkotásból választották ki az előzsürizés során. A Szakszervezetek Orszá­gos Tanácsának fődíját a Harcok a magányos cédrus országában; a Borsod megyei Tanács nagydíját a Rejtett hiba; a Miskolc megyei város Tanácsának nagydíját A ca- puai fiúk üzenete című pro­dukciónak ítélték. Kategóriadíjban részesül­tek: Híradó: Az emberi életért; tudósítás-publicisztika: Dráma és remény Cipruson; riport- filmek (megosztva): A ker­tészlány és Az öreg halász meg a tenger; ismeretterjesz­tő filmek: Az ittfelejtett ős­világ; dokumentumfilmek: Hát én immár mit válasszak; animációs filmek: Kerti “tör­pe; elektronikus műsor: Szo­juz—Apollo című alkotás. Az operatőri díjat Illés Já­nos, a kritikusok díját a Rej­tett hiba kapta. A puszta művészei A hortobágyi pásztorkodás kialakította a puszta sajátos népi művészetét. A szaru- és fafaragó, csontberakó, ostor- nyélkariká s és kalapkészítő mesterség apáról fiúra szállt ezen a tájon is. A népművé­szek — java részük már idős ember, többségükben ma is a Hortobágyon, illetve a kör­nyékbeli községekben élnek. A Hortobágyi Nemzeti Park igazgatóságának kezdeménye­zésére az elmúlt hetekben sorra járták a vidéket és ott­honaikban keresték fel a puszta művészeit A nemzeti park vezetői ugyanis segítsé­get kívánnak nyújtani az idős embereknek a ritkábban beszerezhető anyagok megvá­sárlásához. i i á

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents