Pest Megyi Hírlap, 1976. május (20. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-12 / 111. szám
Szadai mozaik CZS* «1 JiK- *-**.,IU Szadán, május 9-én, vasárnap délelőtt nyílt meg a járás és Gödöllő művészeinek gyűjteményes, reprezentatív kiállítása. A Székely Bertalan emlékünnepség alkalmából nyitott tárlaton az ifjabb és az idősebb nemzedék alkotásai is bemutatásra kerültek. Felvételünkön Remsey Istvánt a veresegyházon működő járási-városi képzőművészeti kör vezetőjét, a festőművészt láthatjuk a kör egyik ifjú, tehetséges tagjával, Bada Mártával, aki három képével szerepel a kiállításon. Az ünnepség délutáni programjaként kiállítás nyílt Székely Bertalan tizennégy eredeti alkotásából, a nagy festőművész egykori műtermében, amelynek szomszédságában ez alkalommal avatták föl a szadaiak és a gödöilői egyetemisták lelkes társadalmi munkájával kialakított kétszáznyolcvan személyt befogadó szabadtéri színpadot. Az új színpadon a népes helyi és vendégközönség előtt bemutatkoztak a szadai népművészeti csoportok. A képen az asszony kórus fele látható; ők különösen sok tapsot kaptak. (Kresz Albert felvételei) KISZ-KomszomoI találkozó llévízgyörköü Vasárnap, május 9-én, a győzelem napjának évfordulóján kedves vendégeket fogadott a hévízgyörki KISZ-szervezet. Komszomolista fiatalok látogattak a faluba, hogy a hévízgyörki KISZ-esekkel közösen emlékezzenek a fasizmus felett aratott győzelemre, a szabadságot életük feláldozásával megvédő hősökre, a harcok túlélőire. A két ifjúsági szervezet tagjai ugyanazokért a célokért dolgoznak és tanulnak, ezért is alakult ki olyan gyorsan a baráti hangulat. A lányok szép hímzett Galga menti zsebkendőkkel ajándékozták meg a vendégeket, s a közös éneklés, a tánc, csak arra a rövid időre maradt abba, amikor kicserélődtek a címek és a jelvények. A találkozó hangulatát emelte a komszomolisták és a KISZ-esek vetélkedője, amelyben tréfás és komoly feladatokat kellett megoldani. A vetélkedő igazságos döntetlen eredménnyel végződött. Már esteledett, amikor a művelődési ház klubtermében búcsúzóul — magyarul és oroszul — felhangzott a DlVSZ-induló. Mi, hévízgyörki KlSZ-fiata- lok biztosak vagyunk abban, hogy a komszomolistákkal eltöltött néhány óra nemcsak kedves emlék marad, de tovább erősítette a két nép fiataljainak barátságát is. Kovács Ilona KISZ-titkár III. ÉVFOLYAM, 111. SZÄM •K'lMri.liJi' 1916. MÁJUS 13., SZERDA Utak, vizek, vezetékek gazdái A veresegyházi nagyközségi tanács költségvetési üzeme 1989-es megalakulása óta immár másodszor nyerte el a magas miniszteri kitüntetést, a Kiváló Vállalat címet. Mint Övári Jánosné, a költségvetési üzem vezetője megjegyezte, most már nem mondhatják a faluban, hogy „véletlen-kiváló. A második kitüntetés bizonyítja; egyenletesen jól dolgoznak. Segítség a GÖFÉM-nek Az üzem teljes termelési értéke 1975-ben több mint tizenegy és fél millió forint volt, a tervet huszonnyolc, az előző évi teljesítményt pedig tizenhárom százalékkal haladták meg. A nyereségük több mint nyolcszázezer forint. A tanácsi költségvetési üzemnek első és legfontosabb feladata, hogy segítse a községi beruházások megvalósulását. A veresegyházi üzem nem játszik nagyvállalatosdit, ezt a munkák jellege, arányos megoszlása is mutatja. Teljes termelésüket tekintve hetvennégy százalék a tanácsnak, és tíz százalék a lakosságnak végzett munka. Természetesen idegen vállalatoknak is dolgoznak, de ezeket a munkákat úgy választják ki, hogy kapcsolódjanak a lakossági és a tanácsi szükségletekhez. A lakosság foglalkoztatása Szempontjából fontos volt egyik tavaszi idegen munkájuk: a község határában a GÖFÉM műhelyének felépítésénél segédkeztek. E munka értéke hétszázezer forint volt. Még az elmúlt esztendőben elkezdték a benzinkút bővítését; ennek is jelentős a szerepe a lakosság ellátásában. Festették, mázolták a veres- egyházi postát, ami, bár a megbízás jellege szerint idegen, nem tanácsi tevékenység, de lakossági érdek. Rövidesen elkezdik a veresegyházi állomás épületének felújítását. Szerelés, csendespihenőkor A korszerű, szép kivitelű orvosi rendelő is tavaly készült el, költsége meghaladta a négy és fél millió forintot. Hosszú, több éves munka a nagyközség elektromos hálózatának rekonstrukciója, bővítése, transzformátor-állomások építése; 1975-ben másfél millió forint értékű munkát végeztek. Az útépítésre fordított összeg tavaly félmillió forint volt. Jelentős megbízásuk a községi intézmények központi fűtésének beszerelése, összesen egymillió-hatszázezer forintért. Ez idáig kilencszázezer forint értékű munkát végeztek el. Elkészült az ifjúsági/ház, az egyik tóparti óvoda központi fűtése. Óvári Jánosné elmondta, hogy Parázs Istvánná vezetésével különösen nagy gondossággal dolgoztak itt a lakatosok és szerelők: amikor aludtak a gyerekek, csöndesebb munka folyt. Sokszor maradtak ott késő délután, amikor az óvoda már üres volt. Most dolgoznak a művelődési központ fűtésének szerelésén, s rövidesen megindul a munka a másik óvodaépületben is. A lakossági összefogás és a költségvetési üzem szervezett működésének példájaként említette az üzem vezetője a Szada és Veresegyház közötti gázcseretelep építését. Május elsején két pedagóguslakást adtak át a Virág utcában: egy régi épületet bővítettek, kétszobás összkomfortos lakrészeket alakítottak ki. Kubikosaik a vácrátáti botanikus kertben dolgoztak, felújították az utakat, félmillió forint értékben. Óvári Jánosné örömmel újságolta, hogy a munkások olyan gondossággal, a különleges növényekre ügyelve dolgoztak, hogy a műszaki átadáskor dicséretet kaptak. Együtt a tanáccsal A veresegyházi költségvetési üzem a nagyközségi tanáccsal összehangolta az V. ötéves terv során végzendő munkákat. Továbbra is fontos feladatuk az , útépítés, a csatornázás, az elektromos hálózat rekonstrukciója. Több pedagóguslakás építésére készülnek, s legnagyobb munkájuk a Mogyoródi úton egy nagy központi óvoda KILENCEN KIVÁLÓAN Vizsgáztak az úttörővasutasok Ünnepi hangulat f—'adia az érkezőket pénteken délelőtt a gödöllői ’ 1 \V-pályaudva- ron. Egyenruhás úttörők népesítették be a kultúrtermet, magukkal hozták őrsi zászlajukat is. Az általános iskolák ö.j- dikes, hatodikos és hetedikes tanulói közül önkéntes jelentkezés alapján válogatták ki azokat, akiket kikéoeztek árra, hogy a nyári vakáció idején két héten át a Verőcemaros és Királyrét között közlekedő erdei kisvasút gazdái, irányítói legyenek. Harminc foglalkozás után Hérkezett a vizsga napia, s számot kellett adni arról, ki mennyit sajátított el a tudnivalókból. A vizsgabizottság tagjai; Tóth Gyula, a Miskolci Állami Erdőgazdaság főfelügyelője, Chikán István, az Egri Állami Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság felügyelője, Dobos István, a gödöllői állomás főnöke, Csapó Sándor tanár és Martinak Ferenc, az állomás pártszervezetének titkára voltak. Bencsik Ernő, városi úttörőelnök köszöntőjével kezdődött az úttörővasutasok vizsgája. Két hallgató maradt a teremben, ők egy-egy ötkér- tíéses vizsgalapot húztak. A kérdések jelzési, f rrgalmi és díjszabási csoportokra tagolódtak. Az első két vizsgázó, Árvái István és Berki Zoltán volt. Érdemes néhány kérdést érdekességként megemlíteni. Hogyan kell szabad jelzést adni és mivel? Hogyan adja a mozdonyszemélyzetnek a féket húzd meg jelzést és mikor? Az utasok magatartásával kapcsolatban mire kell ügyelni? E néhány kérdésből is kitűnik, hogy magas követelményeket támasztottak a jövő vasutasai számára. A huszonhárom vizsgázó pedig nagyon lelkiismeretesen tanult, hogy minél jobban elláthassák az erdei vasúti szolgálatot. A vizsgázók sorát Tamás István zárta. A jelenlevők, akik végighallgatták a vizsgát, mind- . nyáján meggyőződhettek arról, hogy az úttörők őszintén örülnek a megbízatásnak és büszkék arra, hogy őket készítették fel a vasúti szolgálatra. Valamennyien sikeresen vizsgáztak, kilencen kiváló eredményt értek el: Ro- macsek Zsuzsanna, Matuz Zsuzsanna, Zagyva Lajos, Holló Attila, Dravutz Katalin, Horváth Ilona, Szőke Zsolt, Deme Mária és Kémeri József. Romacsek Zsuzsanna és Zagyva Lajos érték el a legkiválóbb eredményt, ők június 6-án, az avatáskor a kisvasút első útján jutalom- utazáson vesznek részt. A vizsgát követően Bencsik Ernő köszönte mindazok segítségét, akik lehetőséget és segítséget adtak a tanfolyam megrendezésére. A február óta tartó tanfolyam a vizsga- bizottság elnökének zárszavával fejeződött be. Ami mindenképpen a témához tartozik: nem alaptalan az a remény, hogy a pajtások közül többen később élethivatásul választják a közlekedést, közelebbről a vasutat, mert az úttörők közül többen is vasutascsaládból származnak. Cs. J. fölépítése. Eközben saját portájukon is dolgoznak, befejezik új telephelyük rendezését, parkosítását, nyitott garázst építenek. A tervidőszakban végzendő munka sikerének biztosítéka az üzem lelkiismeretes munkás- és műszaki kollektívája. Az üzem műszaki vezetője, Chmelik Pál most kapta meg az Építőipar kiváló dolgozója miniszteri kitüntetést, tizen- ketten vállalati kiváló dolgozók lettek. A szocialista brigádok munkaversenyében a lakatosbrigád ezüst fokozatot ért el, a munkabrigádok versenyében pedig a kubikusok vitték el az üzem által tavaly alapított vándorserleget. A kiváló ünnepségen az üzem vezetői hatvannyolcezer forint jutalmat osztottak ki. Örszigethy E. * 1 2 Ifjúkomimmisták a szocialista brigádokban Az elmúlt esztendők során Gödöllőn megfelelően kiszélesedett a szocialista brigádmozgalom. Az. üzemi KISZ-tagok mintegy 90—95 százaléka tagja egy-egy szocialista munka- kollefctívának. A brigádok a lezárult XV. ötéves tervidőszakban kiemelkedő sikereket értek el a városfejlesztés terén is. Elsősorban az iskolák, óvodák és bölcsődék fenntartásában, építésében segédkeztek sokat. A KISZ gödöllői járási bizottsága értékelése szerint a brigádmozgalom a • közösségi munka égjük hatékony eszközévé vált, elmélyítette az ifjúkommunisták szakmai tudását, megkönnyítette a munkahelyi beilleszkedését. Ballagtak Pécelen A péceli Ráday Pál Gimnáziumban az idén hetvennégy diák ballagott, közülük huszonheten levelező tagozaton végezték az iskolát. Cser László igazgató ünnepi beszédében hangsúlyozta; örvendetes, hogy évről évre többen vállalják napi munkájuk mellett a tanulást, annak érdekében, hogy megszerezzék a magasabb iskolai végzettséget, s az ezzel járó nagyobb tudást. A gimnázium irodalmi színpada szép versekkel tette emlékezetessé a ballagási ünnepélyt, különösen nagy hatása volt Jobbágy Károly Elhagyott repülőtér című költeményének. Ez alkalommal vették át az iskola zászlaját — fogadalomté- tel után — a harmadik osztályosok. SPORT -+- SPORT -I- SPORT -+- SPORT KONGRESSZUSI KUPA Honvédelmi verseny Tarán Túrán a járási KISZ-bi- zottság, a túrái MHSZ-klub, valamint a nagyközségi KISZ- bizottság közösen rendezték meg a járási Honvédelmi Kupa lövész- és összetett honvédelmi versenyt. Kispuskalövészetben a lányok versenyében az alábbi helyezési sorrend alakult ki: 1. Laczó Szilvia, 2. Unghy Melinda, 3. Ruzsinszki Ilona. A férfiak versenyének végeredménye: 1. Juhász József, 2. Budai Imre, 3. Kosik József. Lövészetben, a nők csapatversenyében: 1. Aszódi gimnázium, 1-es csapat, 2. Aszódi gimnázium 2-es csapat. A férfiak csapatversenyének végeredménye: 1. IMI Váci Mihály KISZ-alapszervezet 1- es csapata, 2. IMI Váci Mihály KISZ-alapszervezet, 2-es csapat, 3. Túrái ÁFÉSZ. Az összetett honvédelmi versenyben 800 méteres távot kellett végigifutniuk a versenyzőknek. A feladatot a rendezők kézigránátdobással, kispuskalövészettel ,és tesztlapok kitöltésével „fűszerezték”. A verseny végeredménye: Nőknél: 1. Laczó Szilvia, 2. Ruzsinszki Ilona, 3. Dobált Katalin. Férfiak: 1. Eösöhy József, 2. Szászi András, 3. László László. A nők csapatversenyében: 1. Aszódi gimnázium, 1- es csapat, 2. Aszódi gimnázium, 2-es csapat. A férfiak csapatversenyében: 1. ATE Tangazdaság, 2. Hévízgyörk, 2-es csapat, 3. Hévízgyörk, 1-es csapat. A két versenyszám összesített pontversenyének győztese az Ikladi Ipari Műszergyár Váci Mihály KlSZ-alapszerve- zetének csapata lett. A vasárnapi túrái versenyen adták át egyébként a november 7-e óta tartó Kongresszusi Kupa sportversenyének díját. Fél évvel ezelőtt nyolc sportágban írta ki a versenyt a KISZ gödöllői járási bizottsága. Teremfoci-, tollaslabda-, asztalitenisz-viadalokon, sakkban, kispályás labdarúgásban, kézilabdában, lövészetben, valamint összetett honvédelmi versenyeken mérkőztek a fiatalok, az első helyért, amelyet végül is az aszódi gimnázium csapata nyert el, s vette át a Kongresszusi Kupát. PÉNTEKTŐL VERSENYDÖMPING Körzeti — a hazai pálya előnyével Sporteseményekben gazdag hét előtt állnak a város úttörői és kisdobosai. Május 14-én, pénteken például Gödöllőn, a városi úttörőelnökség szervezésében tartják meg az úttörőcsapatok labdarúgó- döntőjének körzeti versenyeit a kis- és nagypályákon. A találkozón a ráckevei járás, továbbá a gödöllői járás és a város úttörőcsapatainak labdarúgói mérkőznek majd. Két nappal később — vasárnap a „Kisdobosok vagyunk mi”, illetve „Úttörők vagyunk mi” — elnevezéssel nagyszabású vetélkedő színhelye lesz a város. A gödöllői általános iskolák úttörői és kisdobosai már hetekkel ezelőtt megkezdték a felkészülést a versenyre, így vasárnap, az iskoláknál megrendezett elődöntők legjobbjai állnak majd rajthoz. Háromszáz pajtás, 24 őrs képviseletében versenyez. A csapatok a városból jutnak el a célba: Tölgyesre, a Gödöllői Gépgyár üdülőjébe. Az akadálypontokon helytörténeti kérdéseket keli majd megválaszolniuk és olyan feladatokat megoldani, amelyek a 30 esztendős úttörőmozgalommal kapcsolatosak. A vasárnapi verseny győztes úttörőőrse Zánkára utazik a nyár folyamán, a legjobb kisdobos őrs pedig jutalmul párnapos buszkirándulásra mehet. Az úttörők és kisdobosok sportversenyei a jövő hét elején is tovább folytatódnak. Hétfőn tanítási szünet lesz a város általános iskoláiban. Ezen a napon rendezik meg ugyanis 380 versenyző részvételével a városi úttörő-olimpia atlétikai, három- és négy- tusa-versenyszámainak döntőit. A diákok versenyzőként vagy szurkolóként vesznek részt valamennyien a rangos sport- eseményen. Egy nappal később: május 18-án, kedden pedig a város ad otthont a körzeti úttörőolimpia atlétikai döntőinek. B. P. I