Pest Megyi Hírlap, 1976. április (20. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-29 / 101. szám

A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A VÁCI JÁRÁS ÉS VÁC VÁROS RÉSZÉRE GÖD Amatőr festőművészek kiállítása PÉLDA MÁS KÖZSÉGEKNEK Vácott e héten tartották meg az élüzem ünnepséget. Beszédet mondott Kerényi Ist­ván, a vállalat gazdasági igaz­gatója. Méltatta a váci kollek­tíva tavaly kifejtett fáradozá­sát. beszélt a rekonstruk­ciós tervekről, majd nagy taps közben átadta az elisme­rő oklevelet Somogyi László igazgatónak. Aranygyűrűvel jutalmazták azokat, akik 30 éve az üzem dolgozói, köztük Muka János- né raktárost, aki 15 éves ko­rában került a bélésszövő­gyárba. Farkas Gyuláné és Szilágyi Károly a szakszerve­zeti munkáért kapott elisme­rő kitüntetést. XX. ÉVFOLYAM, 101. SZÁM 1976. Április 29., csütörtök Segítik az iskolát Munkaverseny-feiajánlások a kötöttárugyárban ' A szakmunkásképzés gondjai A Váci Kötöttárugyár is, csakúgy, mint a többi helyi üzem, a XI. pártkongresszus határozatai és az V. ötéves tervfeladatok alapján elkészí­tette idei szocialista munka- verseny-felajánlását, mely a FORUM Válasz a levélíróknak „VÁC NEMESEN ÉS HASZNOSAN SZÓRAKOZNI KÍVÁNÓ NÖDOLGOZÖI” aláírással kaptam nemrégiben — számomra megtisztelő — levelet. A levélírók kérése szerint, a Váci Naplóban vá­laszolok a kérdésekre. 1. A kertbarát kör meg­szervezését művelődési köz­pontunk a Önök javasla­ta alapján, máris tervbe vet­te. Várják az érdeklődők je­lentkezését, természetesen az Önökét is. 2. Egy sokrétűbb kézimun­ka szakkör alapjai máris megteremtődtek a művelődési közpbntban. Szívesen várnak m’ndenikit, és a szakköri tagok igényeinek megfelelően bőví­tik, alakítják profilját, tartal­mát. 3. Hasonló a helyzet a kép­zőművészeti szaidcör ese­tében is. 4—5. Kérdésük megvála­szolásában ugyan nem va­gyok illetékes, de megtisz­telő bizalmuknak megfelelni akarván, információt kértem Varga József kereskedelmi csoportvezető kollégámtól. A tőle kapott tájékoztatás alap­ján, az alábbi választ adha­tom: Az antikvárium vonatkozá­sában _ eddig úgy igyekeztek kielégíteni az igényeket, hogy esetenként — sajnos, ritkán — biztosítottak antikváriumi al­kalmakat. Az ötödik ötéves tervidőszakban egy újabb, 300 négyzetméteres alapterületű könyvesbolt megépítését ter­vezik, annak elkészülte után várható az antikvárium lét­rejötte is. A RÖLTEX-ÜZLETRE vo­natkozó kérés teljesítésére is a mostani tervidőszakban bővülő lehetőségek nyújthatnak bizta­tást. Készül egy 690—800 négyzetméter alapterületű gyermekruházati üzlet, s an­nak megvalósításával nyílik lehetőség, jut hely egy igé­nyesebb Röltex-üzlet megnyi­tására. Eddig a kérdéseimé adott válaszok. Talán kielégítsek. Örültem volna, ha nem burkolóznak személytelen­ségbe — erre semmi okuk nem volt! —, mert akkor egy esetleges művelődési központi beszélgetésre is sor kerülhe­tett volna. Erre egyébként még sor kerülhet. Szívesen ál­lunk rendelkezésükre, annál is inkább, mert nem közöm­bös számunkra, hogy váro­sunk lakóinak, köztük „neme­sen és hasznosan szórakozni kívánó” nődolgozóinak milye­nek a kulturális igényei. Ép­pen ezért megragadtam az al­kalmat, és megköszönve tar­talmas levelüket, magam is kéréssel fordulok Önökhöz, valamint a város lakosadhoz. A LEGTÖBB, AMIT TEHE­TÜNK új művelődési közpon­tunkért, amelyet példás erőfe­szítéssel Vác dolgozói közösen hoztak létre az, hogy közösen töltjük meg tartalommal, élünk benne és élünk lehetőségeivel. Kérjük ezért további észrevé­teleiket, javaslataikat. Az in­tézmény dolgozói máris sok hozzáértéssel, ötlettel és buz­galommal szervezik a sokirá­nyú és gazdag művelődési, szórakozási lehetőségeket. A szervezés igazán sikeres azonban csak akkor lesz, ha a város és a járás apraja- nagyja segíti őket ebben a munkában is. És még egyet: közösen is őrizzük saját munkánk gyü­mölcsét! Az igazán magas színvonaUían kulturált kör­nyezet bizonyára mindenkit hasonló magatartásra is ser­kent, egymás iránti figyelmes­ségre. tisztaságra, a szocialis­ta tulajdonosi gondosságra. Szeretnénk, ha: ez az intéz­mény olyan szokásokat, ma­gatartásformákat alakítana ki, amelyek összhangban vennék a létesítménnyel s a kulturált szocialista életmóddal. MINDEZEKET CSAK AZÉRT említettem meg, mert meggyőződésem, hogy „jubi­leumi emlékművünk”-rSi min­denki — levelük tanúsába szerint is — így gondolkodik. Tisztelettel: Venesz Ernő Vác város Tanácsa művelődésügyi osztályvezetője szocialista brigádok, a szocia­lista címért küzdő brigádok, az üzemek és a gyáregységek vállalásait összesíti. A kötöttárugyári dolgozók vállalták, hogy a múlt évi 780 millió forintos árbevétel­lel szemben, idén 849 millió forintos árbevételt érnek el, mely­ből 630 millió belföldi ér­tékesítés, 45 millió szocia­lista export, 102 millió tő­kés export. Késztermékeik I. rendű részarányát, a bázisévhez vi­szonyítva, két százalékkal, a munka termelékenységét nyolc százalékkal növelik. Anyagmegtakarításuk ötmil­lió forint lesz. Fontos része a versenyfel­ajánlásnak a vállalaton belüli és a vállalaton kívüli társa­dalmi munka, egyebek kö­zött a vállalati gyermekintéz­mények patronálása, a gyár területének parkosí­tása, kommunista műszak a KISZ IX. kongresszusa tiszteletére és segítségadás a Báthori ut­cai iskolában, az egy üzem — egy iskola mozgalomban. ★ Vácott gond a textilipari kö­zépszintű káderutánpótlás és gond a szakmunkásképzés is. A városban 1967 óta szünetel a textiltechnikumi képzés: a Bolyai János Textilipari Szak- középiskola Vácra kihelyezett tagozatán akkor végzett az utolsó évfolyam. Most a vá­rosi pártbizottság kezdemé­nyezésére, felmérték a négy textil- gyár szakemberszükség- letét, s megfelelő létszám esetén, még ez év őszén ismét megkezdik a kép­zést. A HFSZ váci gyáregységé­ben, a Váci Fonógyárban, a fonodában a legnagyobb az utánpótlási gond, ott várható a leggyorsabban a kiöregedés. Bodri Vilmosné oktatási fele­lős tájékoztatása szerint, egyelőre meg kell elégedniük a szakmunkás-képesítéssel il­letve más irányú középszintű végzettséggel. Arra törekednek, hogy az iskolából kikerülő fiatal szakemberek (techniku­sok) a teljes gyár tevé­kenységével, minden munkafolyamattal meg­ismerkedjenek, ezért kezdetben más-más te­rületen dolgoznak egy-két hó­napot. Ezzel az úgynevezett forgószínpad-technikával min­den munkafázison végigmen­nek, míg visszaérkeznek ki­indulási helyükre. (P.—k.) Új autósbolt Hétfőn nyitják ineg A 3. számú Autójavító Vál­lalat váci karbantartó állo­másán május 3-án, hétfőn délelőtt nyitják meg az új autósboltot. Bádoghalmaz az erdő szélén Ma már nem el­érhetetlen álom, hogy valaki autót vegyen. Használt, de még üzemké­pes autóhoz meg igazán könnyen hozzá lehet jutni. Az üzemképesség azonban nem je­lenti mindig azt, hogy az autó biz­tonságos is, ezért, ha már nagyon rossz karban van a jármű, bizony leszereli a rend­számtáblát a rend­őrség. A rendőrök a múltkor Gödön is, a Beugró csárdá­nál, egy arra pöfé­kelő Warszavát vizsgáltak meg, s vezetője rövidesen búcsút mondha­tott a forgalom­nak. Az ifjú autós azonban, úgy lát­szik, nem túlságo­san keseredett el, mert még a haza­térésre jogosító menetlevelet sem fogadta el: a ko­csit tárva-nyitva hagyva, az út szé­lére állította. Múltak a napok, Először eltűntek az autókerekek, később az üléshu­zat, majd a kor­mány, végül a mo­tor is. Ma összelapított bádoghalmazként hever az erdő szé­lén a Warszav:a. R. S. Nagy érdeklődés kíséreté­ben nyitották meg Gödön az amatőr festőművészek kiállí­tását, melyről lapunk 4. olda­lán is említés esik. Az Ady Könyvtárklubban megrende­zett tárlaton a gödi pártszer­vezet, a tanács, a népfrontbi­zottság és a vállalatok is kép­viseltették magukat. Csanda Miklósné, a könyv­tárklub vezetője üdvözlő szavai után Gáspár Gábor, Göd nagyközség tanácstitkára, megnyitó beszédében örömé­nek és megelégedésének adva kifejezést, hangsúlyozta, hogy a négy gödi amatőr művész alkotásai igaz élvezetet nyúj­tanak a látogatóknak. Valóban, a négy művész, Patkósné Szabó Sári, Seres Margit, Székely László és Veres László (1. kép) vásznai azt bizonyítják, hogy érdemes és kell is velük foglalkozni. A legtöbb évet számláló Patkós­né Szabó Sári csupa zöld, egyszerűségében is megragadó tájképei, Seres Margit finom pasztelljei, akvarelljei kifor­rott művészt sejtetnek. A két fiatal közül Székely László kissé sötét tónusú gödi falu­képekkel, Duna menti részle­tekkel, merész ecsetkezeléssel aratott sikert. A negyedik ki­állító, Veres László, sárga színben tobzódó Vitorlás című vászna és a mellette levő, visszafogottabb kézzel és kép­Az Egyetértés brigád javaslatára Díszzsebkendő és papír papucs Ápr. 39.—máj. ,2. Gyémánt Lady (színes, amerikai, bűn­ügyi film, felemelt helyárak­kal). — Szombaton 15 és 21 I órakor: Lázadás a buszon I (színes, szinkronizált angol film vígjáték). — Vasárnapi matiné: A két vadász és a medve (NDK-fiim). — Május 3—5.; Joachim, dobd be a gépbe! (színes, szinkronizált csehszlovák film). Köszönetnyilvánítás. Köszönetét mondunk rokonainknak, ismerő­seinknek, akik szeretett férjem, illetve édesapánk temetésén részt vettek, sírjára virágot helyeztek és mély gyászunkban osztoztak, üzv. Krupp Ferencné és gyerme­kei. A Lőwy Sándor Gépipari Szak- középiskola esti és levelező tago­zatán általános gépipari, valamint híradásipari szakon indítandó osz­tályokba jelentkezéseket elfogad. A felvételhez szükséges: ált. iskola nyolcadik osztályos bizonyítvány, szakirányú szakmai végzettség (segédlevél). — Jelentkezni lehet: 1976. június 15-ig. Bővebb felvilá­gosítás az iskolában kapható. — Vác, Konstantin tér 6., telefon: 11—087. zelettel készült Nádas-a előtt a látogatók hosszasan időz­nek (2. kép). ★ Az Ady Könyvtárklub ta­valyi kezdeményezése, a helyi művészek sorozatos bemuta­tása tárlatokon, követendő példa más községek számára is. És az eredmény máris megvan: még a tanév befeje­zése előtt megrendezik a god- felsői általános iskola tanulói­nak rajz- és képkiállítását. A szombaton megnyílt kiál­lítás május 8-ig tekinthető meg, délelőtt 10 órától este 7 óráig. (rozsnyai) 2601 Vác, Pf. 32. Udvariasságukkal is örömmel olvastam, hogy a Vác és Környéke Élelmiszer - kiskereskedelmi Vállalat el­nyerte a városi pártbizottság vándorzászlóját. A gazdasági eredményeken túl, a szép erkölcsi sikerhez udvariasságukkal is hozzájá­rultak az árudák fáradhatat­lan dolgozói, például a váci 10-es Népboltban Sváb Kál­mánná, aki mindenkivel szem­ben előzékeny, kedves szavú. Sokan akadnak még hozzá ha­sonlók, s mi. vásárlók, együtt örültünk velük a vándorzász­ló átvételekor. Kovács Gyuláné Vác, Báthori utca 9. Mit játszik a Madách mozi? Az Egyetértés aranykoszo­rús női szocialista brigád ja­vasolta, rendezzenek férfina­pot a PENOMAH váci gyárá­ban, a többi brigád nődolgo­zóinak bevonásával, a gyár társadalmi és gazdasági veze­tői pedig örömmel fogadták a kezdeményezést. A Rádi úti üzem valameny- nyi férfi tagja kapott meghí­vót. A fonógyári művelődési termet kölcsönkérték, feldí­szítették, s üdvözlőtáblát erő­sítettek falára, ezzel a szöveg­gel: SOK SZERETETTEL KÖSZÖNTJÜK A TEREM­TÉS KORONÁIT! A bejáratnál újabb megle­petés fogadta a férfiakat: be­lépőjegyként díszzsebkendöt kapott mindenki, pici papír­papuccsal (260 párat készítet­tek belőle az Egyetértés bri­gád tagjai). Jól pergett a műsor, hangu­latos volt a zene, ízlett az uzsonna: egy ötletes, jól szer­vezett rendezvény története kerülhetett bele a brigád­naplókba. (papp—rózsavölgyi) PEDAGÓGUSOK MÁJUSA Mándy-ast auíóbusztúra, nyelvtanfolyam A Madách Imre Munkás és Ifjúsági Művelődési Központ pedagógusklubja májusban is minden szerdán délután 5 óra­kor a 4-es teremben tartja klubnapjait. MÉG TART A RÁDIÓAKCIÓ A SZOBI ÁFÉSZ SZAKÜZLETEIBEN Most vásároljon - olcsón! Sok szép rádió közül válogathat az ÁFÉSZ 14. sz. vas-műszaki boltjában Vámosmikolón, es a 20. sz. ABC-ben Verőcemaroson. . Első májusi programját vi- I szont, rendhagyó módon, a vá­rosi könyvtárban rendezi, má­jus 3-án, hétfőn: dr. Csulák Mihály, az Országos Pedagó­giai Könyvtár és Múzeum fő­munkatársa mutatja be Mándy Iván írót. Ötödikén kézimunkáznak, 12-én eszperantóul tanulnak és nyári lengyel túrájukra ké­szülnek a pedagógusklub tag­jai. Tizenhatodikán, vasárnap, Szép Róbert tanár vezetésével, autóbusztúrára mennek a Bör­zsönybe, megnézik Szob, Nagy - börzsöny és Márianosztra mú­zeumait és műemlékeit. Vasárnap, 23-án, a Szőnyi István Emlékmúzeum zenés délutánján vesznek részt, Ze- begényben. (b.) Élüzem a bélésszövőgyár A Magyar Selyemipar Vál­lalat kilenc gyáregysége közül, a múlt évi eredmények alap­ján, a szentgotthárdi, a buda­pesti (Duna Selyem) és a vá­ci elnyerte az élüzem címet, a vele járó pénzjutalommal.

Next

/
Thumbnails
Contents