Pest Megyi Hírlap, 1976. április (20. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-03 / 80. szám
1976. ÁPRILIS 3., SZOMBAT fon 5 A város 30 éve Ismét az utcákon a Híradó Rostien — kísérleti parcellákon Tavasz Tahitótfaluban A város felszabadulásának történetét leíró fejezettől kezdve a kulturális élet 30 éves fejlődését bemutató fejezetig a kötet Szentendre szinte valamennyi arcát bemutatja: a közműhálózat, a lakáskérdés, a közbiztonság éppúgy szerepel a tárgyalt témák között, mint napjaink egyik legfontosabb kérdése, az idegenforgalom. A tudományos igényesség és pontosság jegyeit elsősorban a város történelmével és kulturális életével foglalkozó, elemző fejezetekben figyelhetjük meg. A különböző iparágak és szolgáltatások fejlődését bemutató részek sajnos néhány helyen közhelyeket is tartalmaznak. Olyan megállapításokat olvashatunk bennük, hogy a TÜZÉP-telep a lakosság tüzelő- és építőanyag szükségletét látja el. Az itt-ott fellelhető színvonalbeli egyenetlenségek ellenére a könyv értékes dokumentuma Szentendre történetének. Sajnos, csak lás példányszám- ban jelent meg, a kereskedelmi forgalomban nem kapható, pedig bizonyára lenne rá vevő. össze a híradó anyagát, és ahogyan Zaszlavik Jenő, az iroda vezetője elmondotta, ezek a tablók nagyon népszerűek a lakosság körében. Kéthavonként szerkesztik és hat helyen állítják ki a városban. Az elmúlt hónap jelentős eseményei mellett, az elkövetkező rendezvényekről, közművelődési eseményekről szóló hírek is szerepelnek. A lakosság rendszeres tájékoztatását szolgáló tabló megjelentetésével nem fejeződik be a tanács információs tevékenysége. Havonta stencilezve, úgynevezett gyors tájékoztatót is kiadnak. Ezeket több oldalon megküldik az üzemeknek, vállalatoknak, intézményeknek, iskoláknak és a lakóbizottságoknak. A legutóbb kiadott gyors tájékoztatóban olvashattak az idei Szentendrei Nyár programjáról, az ebadóról, az idei költségvetési tervekről. A tájékoztató számos kis hírt is közöl a város életéből. A Szentendrei Híradó és a gyors tájékoztató is jól szolgálja a tanács tájékoztató tevékenységét, a lakosság pedig figyelemmel tudja kísérni a város életének jelentős eseményeit. Ifjúsági klub — nyitás előtt A járás életéből Szentendrén a Waczek villában 50 személyes óvoda átalakítási munkálatait kezdték meg. Átadására augusztus 20- án kerül sor. A Dunakanyar ÁFÉSZ po- mázi nyúltenyésztő szakcsoportja kétnapos kiállítást rendez a községi művelődési házban április 10. és 11-én. Az első napon délelőtt 9 órákor Tuza Sándomé dr., a MÉSZÖV elnöke nyitja meg a tapasztalatcserével egybekötött kiállítást. A Bem József szakmunkásképző szentendrei részlegének fiataljai minősítő sakkversenyt rendeztek. A 60 induló közül a selejtezők után heten négy ed osztályú és négyen harmadosztályú minősítést szereztek. A versenyre Nagy Gyula tanár, vizsgázott sakkoktató irányításával készültek fel a tanulók. A budakalászi tanács végrehajtó bizottsága a község állategészségügyi helyzetét vizsgálta meg. Megtárgyalták a szociálpolitikai feladatok végrehajtásáról szóló beszámolót is. A PEVDI szentendrei gyárának pártvezetősége a városi pártbizottság végrehajtó bizottságának ülésén számolt be a gyárban folyó ideológiai, politikai és nevelőm unka eredményeiről, tapasztalatairól. Pomázon tavaly 83 fiatal pár mondta ki a boldogító igent, és kötött házasságot a tanács anyakönyvezetője előtt. A leányfalui tanács végrehajtó bizottságának legutóbbi ülésén a kereskedelmi és a vendéglátóipari vállalatok idegenforgalmi szezonra való felkészülésének feladatait tárgyalták meg. A kilátások most még biztatóak. Egy-egy jelentős oktatáspolitikai feladat megoldásához járásunkban már többször segítségül hívtuk a szülőket, az édesanyákat, édesapákat. Legutóbb tavaly novemberben a családi életre nevelés fontos pedagógiai problémáit vitattuk meg együtt a szülőkkel, most pedig két kisközség gyermekeinek sürgető iskoláztatási gondjaiban szeretnénk osztozni. Megszűnnek az összevont . tagozatok Miről van szó? Kisoroszi és Pácsmegyer a szentendrei járás azon kis települései közé tartozik, ahol a lakosság száma évek óta csökken. 1965-ben Kisorosziban 1013-an laktak, Pócsme- gyeren pedig 900-an. Mo6t Kisoroszinak 852, Pócsmegyernek 784 lakosa van. Az elmúlt héten például Kisorosziból tizenhatan költöztek el. Az iskolába járás gondja a Duna, amely már annyiszor tette próbára a szigeten lakókat, áradásával, befagyásával és sokszor bizonytalan — a gyermekeknek több szempontból is veszélyes — átkelési lehetőségeivel. Először az MSZMP 1972. évi oktatáspolitikai határozata hívta fel a figyelmet a pedagógiailag hátrányos, összevont tanulócsoportok megszüntetésére. Ennek alapján tűzte célul a szentendrei járási párt- bizottság a szigeti iskolahálózat korszerűsítését: Iskolahálózatunk további koncentrálását kell elősegíteni úgy, hogy három éven belül megszűnjön a felsőtagozat ösz- szevont tanulócsoportokban történő oktatása. Ennek érdekében legsürgetőbb feladatként meg kell oldani a kisoroszi általános iskola felső tagozatának átcsoportosítását Tahitót- faluba. A pócsmegyeri tanulókat is a szigeten kívánjuk elhelyezni. Tanításra autóbusszal Minden évben visszatérő téma a körzetesítés feltételeinek megteremtése, mindenekelőtt az úthálózat és a közlekedés javítása. Üj iskolára is szűk- I A napokban látott napvilágot a Pest megyei Múzeumok Igazgatóságának gondozásában a Szentendre 30 éve cí- mű könyv, amely a város 1945 —1975 közötti történetét foglalja össze szemtanúk visszaemlékezései, korabeli dokumentumok, levéltári anyagok, fényképek, újságcikkek, tanulmányok alapján. Azt a korszakot mutatja be áttekinthetően és számos fejezetében tudományos igényességgel, amely a legtöbb változást eredményezte Szentendrén. A könyv G. Sin Edit munkája, aki a műben felsorolt bibliográfia szerint nagyon sok írásos anyagot — köztük a Pest megyei Hírlapban megjelent számos cikket — használt fel megírásához. És az a megjegyzés is ide kívánkozik, hogy e kis történelernkönyv megírásának gondolatát a városi párt- bizottság, valamint a városi tanács keltette életre, és szorgalmazta. Az anyaggyűjtés során felkérték a város üzemeit, intézményeit, iskoláit, különböző szerveit, hogy a birtokukban levő dokumentumok összegyűjtésével, közreadásával segítsék megírni a könyvet. Mire e sorok megjelennek, Szentendre különböző pontjain — immár harmadízben — látható a Szentendrei Híradó legújabb képes tablója, amely adatokkal, gazdag képanyaggal ad hírt a város új létesítményeiről, társadalmi, közművelődési eseményeiről, mindennapi életéről. A tanács társadalmi ünnepségeket rendező irodája állítja ség van Tahitótfaluban, különösen akkor, ha az egész sziget központjává válik. Az új iskola csak később épülhet meg. A szigeti utakat már korszerűsítették, rendszeres lesz az autóbuszközlekedés. A Volán szentendrei főnöksége szívesen vállalta az iskolabuszok üzemeltetését, amelyek a tanulókat háztól házig szállítják majd. A szigeten két körzeti Iskola létesül — Tahitótfaluban és Szigetmonostoron —, amelyekhez tagiskolaként Kisoroszi, illetve Pócsmegyer kapcsolódik. A tanulók kényelmes utazását tehát iskolabuszok teszik lehetővé. Az új körzeti Iskolahálózat — terveink szerint — az 1976/77. tanévben kezdi meg működését. Az oktatás ötéves tervének feladatai között dr. Polinszky Károly oktatásügyi miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy oktatásügyünk továbbfejlődésének egyik legdöntőbb feltétele az általános iskolai hálózat megerősítése, a színvonalbeli különbségek további csökkentése. Ennek érdekében tovább kell folytatni a körzetesítést. Ezt a koncepciót támogatta A jövő iskolájáért elnevezésű közoktatási bizottság legutóbbi tanácskozása is. Segítő megértés Köszönjük azoknak a szülőknek, akik Kisorosziban és Pócsmegyeren megértették törekvéseinket, s valóban korszerűsítésként fogadták az iskolák körzetesítésének gondolatát. Azoknak is köszönet jár, akik aggódó kérdéseikkel felhívták figyelmünket a körzetesítéssel járó problémákra. Meggyőződésünk, hogy azok a szülők, akik gyermekeik jövő- j jét egyengetve felelősséggel támaszkodnak az iskolára, nemcsak korszerűsítési törekvéseinkben ideális partnereink. Segítőink abban a nevelési programban is, amely azt tűzi ki célul, hogy az iskola járuljon hozza a fejlett szocialista társadalom felépítésére • képes, és azt tudatosan vállaló emberek neveléséhez. Szabó Ferenc, a járási hivatal művelődésügyi osztályvezetője Április 5-én, hétfőn új if-1 júsági klubot avatnak Szentendrén, a Pannónia-telepen, | amelyet a terület üzemei, intézményei s a városi tanács közös fenntartásában működtetnek. Az Építéstudományi Intézet szentendrei telepe, a PEVDI, a Papíripari Vállalat szentendrei gyára, a Beton- és Vasbetonipari Művek szentendrei gyára, a városi tanács A hosszú és szeszélyes tél visszavonult. Tahitótfalun az Egyesült Kék Duna Szakszövetkezetben Lázár Antal főmezőgazdászt a tavaszi munkák felől kérdezzük: — Április 1-ig befejeztük 98 hektáron a borsó, 76 hektáron pedig a barna mustár vetését — mondja. — Mindkét növényt az Országos Vetőmagtermeltető Vállalat megrendelésére vetettük. Vetőmag lesz belőlük. A növények jó magágyba kerültek, megfelelően etókészített, morzsalékos talajba, amelyben elegendő taGazdagítani és társadalmi méretekben terjeszteni kell az egyéni és közösségi öntevékeny művelődést — szögezi le az MSZMP XI. pártkongresz- szusán elfogadott programnyilatkozat. Különösen a munkásművelődés kap jelentős hangsúlyt, s a népművelők sokasága fáradozik azon, hogy minél többen ismerjék meg a művelődés, a kultúra tudat- gazdagító hatásait. Az üzemek kebelében A pomázi nagyközségi könyvtárban — ahol Balogh Sándor né vezetővel a könyvtár nyújtotta művelődési és olvasási lehetőségekről beszélgetünk — 18 ezer kötet sorakozik a polcokon: több mint ötezer gyermek- és ifjúsági mű, 6 ezer szépirodalmi és 5 ezer ismeretterjesztő, ötvenhárom újságot és folyóiratot járatnák rendszeresen. Ezer 261 beiratkozott olvasót tartanak nyilván, körülbelül 465 tizennégy éven aluli iskolás gyermek. Tavaly 12 ezer volt a látogatók száma és 40 ezer kötetet kölcsönöztek. A könyvtárnak van sztereó-lemezjátszója, magnója, diavetítője. A kölcsönzés mellett klubfoglalkozásokat, ismeretterjesztő előadásokat, irodalmi és zene- esteket is szerveznek és ezelj és a Pest megyei Művelődési Központ vállalta ezt a feladatot. A klub vezetője Páni István, a papírgyár dolgozója. A klubot nívós műsorral nyitják meg. Ez lesz a harmadik ifjúsági klub Szentendrén. lajnedvesség is van. A zöldségprogram keretében 87 hektáron holland desirée burgonyát termesztünk. A gumókat már előkészítettük, s amikor a talajhőmérséklet megfelelő lesz, megkezdjük az ültetést. Teljes burgonyagépsor áll rendelkezésünkre, és ha az időjárás nem szól közbe, egy hét alatt ezzel a munkával is végzünk. A Lenfonó- és Szövőipari Vállalattal kooperálva kísérletképpen ipari növény, a rostlen termesztését kezdjük el az idén. A gépeket a vállalat egyre népszerűbbek a látogatók körében. — Hány fiókkönyvtáruk van? — A különböző üzemeimen vannak a kihelyezett fiókjaink. A helyi termelőszövetkezetben 61 olvasó kölcsönöz könyveket, köztük húsz fizikai dolgozó. A Fatömegcikk Ktsz 91 olvasója közül 65 munkás, szocialista brigádtag. A Háziipari Szövetkezetben 45 olvasónk van, ebből 34 munkás. A községi művelődési házban is van fiókunk. Itt főleg a kertbarát- és a nyugdíjas klub tagjai alkotják olvasótáborunkat. Tavaly októbertől pedig az Egészségügyi Minisztérium dolinái üzemegységében is kölcsönzünk könyveket. A fiókok jelentősége, hogy olyan emberek is könyvhöz jutnak, akik kényelemszeretetből vagy a nagy távolság miatt eddig nem keresték fed a községi könyvtárt. Tanítás az olvasóban — Mit nyújt a könyvtár a gyerekeknek, az iskolásoknak? — Nagyon jó a kapcsolatunk az iskolákkal, a pedagógusokkal és ez döntően hat arra, hogy az olvasók több mint 30 százaléka iskolás korú gyerek. A pedagógusok szívesen veszik igénybe az olvasótermet. A különböző tantárgyak oktatása során olyan feladatokat is adnak a tanulóknak, amelyeket a gyerekek csak az itt található könyvek segítségével tudnak megoldani, tehát koruknak megfelelő szinten kutató munkát végeznek. Sajnos, a látogatottságot erősen befolyásolja a váltott műszakban tanítás. A gyerekek csak azokon a heteken tudnak jönni, amikor délelőtt van tanítás. biztosítja. A szentendrei járásban még nem foglalkoztak ezzel a növénnyel. A munkákat úgy ütemezzük, hogy ezután 315 hektáron megkezdjük a kukorica vetését. Az eddigi szeszélyes időjárás késleltette a tavaszi munkákat, azonban a rendelkezésre álló gépek és a kézi munkaerő lehetőséget ad arra, hogy a késést behozzuk. A szőlő- és gyümölcsösben a szükséges metszési és faápolási munkákat — a 200 hektáron — teljes egészében befejeztük, azonban a fagykárok a szőlőben már észrevehető károkat okoztak. Sok diák a hátrányos időbeosztás miatt még az olvasójegyét is visszaadta. — Népszerűek a gyermekrendezvényeink is. Tartalmas és szép a munka az ifjú könyvbarátok klubjában. Szombathy Viktor író előadásai színvonalasak, a gyerekek nagy aktivitással vitatkoznak, játékosan tanulnak. Az idén is sok gyermekfoglalkazást tervezünk. Meselemezek hallgatása, mesefilmek vetítése kicsinyeknek, szavalóverseny a költészet napja tiszteletére, rendhagyó történelemóra a Nemzeti Múzeumban, irodalomóra a Petőfi Irodalmi MŰ*'1 zeumban, nyelvészeti vetélkedő, Mikulás a könyvtárban és még számos élmény, irodalmi kirándulás várja a gyerekeket. — A felnőtteknek milyen programokat biztosít a könyvtár? — Tavaly nagy közönségsikere volt A meghívottak sokáig emlegették a színvonalas előadásokat. Czine Mihály egyetemi tanár irodalmi előadásának, Balogh Emese Fák, virágok, emberek című előadóestjének híre túljutott a község határain is. Czine Mihály az idén új sorozatot Indít a mai magyar irodalomról. Márciusban Moldova György volt áprilisban Jókai Anna írói munkássága lesz a sorozat témája. Érdeklődők — vendégekkel A műsorok jó visszhangja egyre több érdeklődőt vonz a könyvtárba, akik újabb és újabb vendégeket hoznak magukkal. Kiválóan Sikerültek Somodt László festőművész képzőművészeti előadásai, a folytatást lelkesen várja a hozzáértő közönség. Nagyon tetszett a hallgatóságnak februárban dr. Kulin György csillagász Van-e élet a Földön kívül? címmel tartott előadása. Tavaly szeptemberben kezdődött és júniusban fejeződött be a tíz előadásból álló A világ nagy képtárai TIT-sorozat. Áprilisban a költészet napja alkalmából újra ellátogat hozzánk Balogh Emese előadóművész. Ősszel művészettörténeti előadássorozat indul: az őskortól kezdve a különböző korok művészeti irányzatait mutatjuk be. Az oldalt írta: Kiss György Mihály Foto: Bozsán Péter Új gépek a palackozóban A Pest megyei Pincegazdaság Márka üzemébe két új töltő és mixelő gép érkezett. Április közepétől naponta mintegy hatvanezer darab kétdecis üveget töltenek meg. Körzetesített iskolahálózat a szigeten Sikerül megtalálni a megoldásokat Egy községi könyvtár és közönsége A látogatóknak csaknem a fele iskolás