Pest Megyi Hírlap, 1976. április (20. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-02 / 79. szám
Rádió a kuckóban Adás a jövő kedden A gödöllői Petőfi Sándor iskola Damjanich raja Olimpia őrsének híre eljutott á Magyar Rádióhoz is. Nem titkolhatjuk el, hogy e kiváló közösségről íródott riportunknak is nagy része volt abban, hogy a rádió munkatársai tudomást szereztek arról: Gödöllőn a Jókai utcában Korbeákék ingatlanán áll egy. kis ház, amelyben vidámkedvű gyerekek: az Olimpia őrs leányai tartják őrsi óráikat. Itt alapították meg a kuckót. Tegnap, csütörtökön délelőtt a Harsan a kürtszó szerkesztőségéből Lovász Ferenc riporter kereste fel az őrsöt, és készített riportot a kuckóban. Bizony ez alkalommal a lányok szűkszavúak voltak, a megille- tődöttségitől eleinte alig tudtak beszélni, aztán persze feloldódtak* s Mezei Ildikó, Kecskeméti Zita és a többiek bátran beszélteik. Hogy mit? Azt megtudhatjuk jövő héten, kedden a Harsan a kürtszó műsorából. Cs. J. Úttömyakkendős mezőgazdászok Úttörő mezőgazdasági szakági vetélkedő színhelye lesz április 5-én, hétfőn délelőtt kilenc órakor a vácszentlászlói általános iskola. A vetélkedőn hét, négy-négy tagot számláló csapat indüL A legjobbak teljesítményét könyvekkel jutalmazzák. , Társadalmi munka — hétvégeken Mintegy ezer óra társadalmi munka elvégzését vállalták a gödöllői Mezőgazdasági Gép- kísérleti Intézet KlSZ-fiatal- jai munka/helyük környékének szebbé, csinosabbá tétele érdekében. Alapstservezetüfc csoportjai a szabad szombatokon teljesítik vállalásukat Egy kötetnyi ipartörténet A huszonöt éves Árammérőgyár Érdekes olvasmánnyal lepték meg a Ganz Műszer Művek gödöllői Árammérőgyárának vezetői a gyár törzsgárdatagságát. Mint azt dr. Hegyi József, a terv- és munkaügyi főosztály vezetője elmondta, a kiadványból az az ötszáz dolgozó kapott egy-egy példányt, akik tizenöt évvel ezelőtt, vagy még régebben lépték át először a gyár küszöbét. Egy gyártörténeti munkáról van szó. A könyv címe: „A Ganz Műszer Művek története”. Koronlcai Ákos gondozásában jelent meg, a kötet szerkesztője Ránki György, s a mű előszavát pedig dr. Dunajszky András, a tröszt vezér- igazgatója írta. „A Ganz Műszer Művek és jogelődeinek története szemléletesen mutatja be a hazai műszergyártás kibontakozását, példázza egyúttal a hazai iparfejlődés fő állomásait. A legrégibb szálak az Osztrák—Magyar Monarchia korába nyúlnak vissza a Ganz-gyárig és Bláthy Ottó nevéig. A fogyasztásmérő és villamos műszerek gyártása így közel százesztendős múltra tekint vissza.” — olvasható a könyv előszavában. Az indulás története után most lássuk, hogyan alakul az Árammérőgyár története a közelmúlt éveiben. A budapesti Villám utcából kiköltözött gyár 1949 január elsejével vált gödöllői telephelyű vállalattá. Voltak olyan elkép- zeések is. hogy Nyíregyházára vagy Kerepesre települjön az üzem. Gödöllő akkori vezetőinek, Zieghein István főjegyzőnek és Kracs Sándor párttitkárnak a javaslatát örömmel fogadják. A gyár ideális munkahely lett, különösen a Galga menti községek lakói közül választották sokan munkahelyül. A budapesti, Villám utcai telephely dolgozóig közül sokan követték a gyárat, s tele-' pedtek le végül Gödödön. A háború után sok gazdátlan lakás volt, s a város akkori vezetői ezek lakhatóvá tételével is segítettek a Gödöllőre települt szakembereknek. Fontos munka volt, mert a gyár megjelenése naev társadalmi változásokat idézett elő Gödöllőn. A régi koronauradalom cselédjei, a falvak napszámosai és szegényparasztjai megtanulták a nagyüzemi termelés fortélyait, gondolkodásmódjukban, életvitelükben fokozatosan munkássá váltak. AZ ÜJ MUNKALEHETŐSÉG küzdelmes tanulóéveket hozott, a gyár műszaki gárdájának rerldkívül sok munka jutott. A háború évei alatt elavult fogyasztásmérők fejlesztésében Vecsei Géza és Mondl Ferenc látott munkához. A kikísérletezett egyfázisú fogyasztás- mérőt hamarosan követte egy háromfázisú. A két tervezőmérnök munkájáért Kossuth-díjat kapott. Az elismerés az ő tehetségük jutalmazása mellett magának a gyári kollektívának is szólt. S a munka ugyebár nehezen elképzelhető újítások, újítómozgalom nélkül. ’ A vállalatnál 1952 és 1963 között beadott 1734 újításból 771-et fogadtak el. Eközben a korszerű gépekkel könnyebb lett a munka, s nőtt a termelékenység is. A felszabadulás előtti tőkés termelési viszonyok között a gyár az évi 350 ezer darabos teljesítményt sem volt képes elérni a fogyasztásmérőkből. 1962- től már évi félmillió darab hagyta el a gyárat. 1953-ban a Minisztertanács határozata alapján a Kohó- és Gépipari Minisztérium a gyár tervét 26 százalékkal felemelte. A rendkívüli termelésnövekedésre a falvak villamosítása érdekében volt szükség. A gyár vállalta a feladatot, sőt 2,8 százalékkal még túl is teljesítette a magasabb előirányzatot. Az elmúlt tizenöt év a bővülő exportkor időszaka is volt. Az export 1953 és 1963 között több mint hétszeresére nőtt, miközben a termelés megötszöröződött. 1957 óta a METRIMPEX Külkereskedelmi Vállalat helyett önálló külkereskedelmi osztály bonyolítja le a termékek külhoni forgalmazását. A szocialista országok közül a Szovjetunión kívül elsősorban Lengyelországba és Jugoszláviába utaznak az Árammérőgyár termékei. A tőkés piacok közül fontos Uruguay, Brazília, Görögország és az arab országok. Rákóczira emlékeztek Az elmúlt napokban többször is hírt adtunk városunkban és járásunkban a Rákóczl-évfordulóval kapcsolatos rendezvényekről, előadásokról, kiállításokról. Mindenütt sikeres, látványos és az ismeretterjesztést is hasznosan szolgáló rendezvényekre került sor. A vácszentlászlói iskolások kis előadásokkal készültek. Képünkön éppen azt a jelenetet játsszák el, amikor Esze Tamás talpasai kibontják a zászlót. Ezt az előadást Balogh Mária rendezte. A zsámboki iskola énekkara Dudás József né vezényletével kuruc dalokat adott elő. Dr. Benda Kálmán, a Rákóczi-emlékbizottság tagja, a gödöllői 202-es számú Ipari Szakmunkásképző /intézetben tartott előadást. Czangár Gyula felvételei III. ÉVFOLYAM, 79. SZÄM 1976. Április 2., péntek Aranytartalék a legelőkön Külföldi tapasztalatok már bőségesen vannak arról, hogyan kell korszerű rét- és legelőgazdálkodást folytatni. Nálunk ez a téma úgyszólván még gyerekcipőben jár. Hovatovább luxusnak tekinthetjük, hogy nagy területeket engedünk ki a kezünkből, a gazdálkodásból. A harmadik fényező Ennek egyik oka, hogy amíg egyéb növényeknél — búza, kukorica, lucerna stb. esetében —- a legjobb fajták elterjedése révén rekordterméseket értünk el, addig a réteken, legelőkön az ősgyepektől várunk csodát. Ezeken a területeken kevésbé törődünk azzal, hogy korszerűbb fűfélék rávetésével frissítsük az állományt, s megfelelő minőségű trágyákkal (folyékony, szerves trágyával, műtrágyával) segítsük elő a takarmánytermesztésre más országokban kiválóan felhasznált réteket, legelőket. Igaz, ebben az ágazatban nem tudunk olyan jó minőségű takarmányt termelni, mint a lucerna, lóhere, de ha kinemesített fűfélék kerülnek az ősgyepek helyére, olyan arany- tartalékhoz juthatnánk, amelyre föltétlenül szükség is van. Szerencsére mindezeket a hazai szakmai bemutatók sora is bizonyította már. Csak arra lenne szükség, hogy ezek ne rövid idejű fellángolások legyenek, s a módszerek széles körben elterjedjenek. A jelenlegi az a látszat, mintha szégyellnénk hozzányúlni a rétekhez, legelőkhöz. Ellentmondás az is, hogy nem tudjuk hová tenni a nagy állattartó telepek folyékony trágyáját. A réteken, legelőkön pedig mindez — megfelelő agrotechnikával — kiválóan hasznosítható lenne. Azt is látnunk kell, hogy, a fejlesztés harmadik tényezője — a jó fűfajták és a trágyák mellett —, a legszükségesebb gépek is rendelkezésre állnak ahhoz, hogy a nyáron fel nem etetett takarmányt őszre, télre megőrizzük: A mainál jobb gyepgazdálkodás magvalósítása nem ilyen egyszerű, de az embernek olyan érzése támad, mintha a tudományos kutatás messze megelőzte volna az üzemi gyakorlatot! Kevés élőmunkával S hogy mennyire törődnek a kutatóintézetek szakemberei ezzel a témával, azt például a Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézet korábbi és az utóbbi időben végzett vizsgálataival is bizonyíthatjuk. Az elmúlt évben vizsgálták meg a hazai viszonyaink között, az extenzív szálas széna készítő gépsort. Kidolgozták a gyepszénakészí- tés technológiáját, amelynek szarvasmarhatartást segítő gépsora a következő: a kaszálást az RK—3,2 rotációs kaszával, a rendkezelést a Stoll—U —56 rendlazítóval, a rendfelszedést és petrencézést, a Hess- ton Stak Hand 60—A géppel, a szállítást a H-Stakmover—60 petraneefelszedő és szállítókocsival, a szálas széna téli kiosztását a Stak Feeder—60 kiosztóval végzett vizsgálatok kedvező eredményei igazolják. A gépsor, némi módosítással nemcsak a rétek, legelők fűter- mésánek, hanem a lucerna betakarítására egyaránt használható. Az MGI-ben megállapították, hogy egy ilyen gépsorral mintegy 400 hektár termése takarítható be évente. Jellemző, hogy e technológia minimális élőmunkát igényel: hektáronként mindössze 3,52 órát. Az intézetben 30 q/ha-os szénatermeléssel és 3—4 km-es átlagos szállítási távolsággal számolva a technológia gazdasági mutatóit is megállapították. A mutatókat 100 hektáros területre vetítve közlik most készülő kiadványukban. A helyi adottságokhoz igazodva Az viszont már az üzemeken és a gépgyártókon múlik, hogy a gyakorlatban jól kipróbált technológia széles körben elterjedjen. Annyi bizonyos, szükség van rá, főként pedig arra, hogy ki-ki a saját gazdasága adottságaihoz mérten „otthon” valósítsa meg az ilyen vagy hasonló eljárást. Nemcsak azért, hogy a kutatók munkája kárba ne vesszen! Fehér István A zsámboki konyha A munkáslétszám 1963-ig 2,5-szere- sére nőtt. A dolgozók fele jelenleg is nő. A szakmunkásigényt a 202-es számú Szakmunkásképző Intézet tanulóiból elégítik ki. Az ipari tanulók számára 1962-ben egy tanműhelyt kezdtek építeni. Ezt' megelőzően épült föl Balatonalmádiban a vállalat üdülője, s vásároltak egy másik üdülőt Zamárdiban. A jobb egészségügyi ellátás érdekében üzemi orvosi rendelő áll a dolgozók rendelkezésére, bel-, bőr-, nőgyógyászati és fogászati szakrendelővel. S hogy a gyár munkásai kulturáltan töltsék el szabad idejüket, több ezer kötetes műszaki és szakszervezeti könyvtárat hoztak létre. Ugyancsak ilyen igényeket elégít ki a gyári klub és a vállalati sportkör, amely két évtizeden át fémjelezte Gödöllő sportját. A nemrég megalakult Gödöllői Városi Sportklub alapja-az Árammérőgyár sportköre volt. A TÍZEVES VAROS ELETE ma már elképzelhetetlen lenne az Árammérő- gyár nélkül. Nemcsak azért, mért a városiak és környékbeliek ezreinek ad munkát, hanem azért is, mivel a munkán túl is segítenek a dolgozók Gödöllő gyarapításában, szépítésében. Az Árammérőgyár az elmúlt 25 év alatt tízszer lett élüzem, négyszer nyerte el a SZOT és a Minisztertanács vándorzászlaját. Birtokosa volt a vasasszakszervezet, valamint a Kohó. és Gépipari Minisztérium vándorzászlajának, sőt egyszer a felszabadulási serlegnek is. A termelésben elért eredményeik elismerése mellett a városért végzett jutalma sem maradt el. A gyár a Pro Űrbe emlékplakett tulajdonosa, s dolgozói méltán lehetnek büszkék erre: a kitüntetést fáradságos, felelősségteljes munkával érdemelték ki. . ★ Amikor az ember a Ganz Műszer Művek története című könyvet lapozgatja, akaratlanul is eszébe jut néhány az elmúlt évek emlékeiből. A gyári dolgozók falujárása, a termelöszövetkezetr szervezés és még sok olyan akció, amellyel a. dolgozók társadalmunk fejlődését, gyarapodását segítették. A •gyártörténeti munka lapjairól a gyár múltja és jelene mellett más is visszatekint az olvasóra: a város élete. Mert hiszen a kettő 25 esztendeje jóformán egyet jelent. Csiba Józseí Épül Zsámbokon a napközi otthonos óvoda új konyhája, A több mint 40 négyzetméter alapterületű új épületrész meg. nyitásával nemcsak az óvoda ellátása lesz jobb. Meleg ételhez jutnak így az iskola napközi otthonának diákjai is. Kupavédő: Bug és iíistmsa PAJTÁSOK MEZEI FUTÓVERSENYE A gödöllői repülőtéren rendezte meg a járási úttörő- elnökség és a járási általános iskolai sportbizottság a pajtások felszabadulási mezei futóversenyét. Ötszáznyolcvan résztvevő, fiú és lány indult a futóversenyen, korosztályonkénti csoportosításban. Az évek számának megfelelően a lefutandó táv 400 és 1400 méter között változott. Az ötödikes lányok versenyében Tóth M. Judit túrái versenyző győzött. Hatodikos lányoknál B. Sinder Zsuzsanna bagi, a hetedikeseknél Deine Szilvia, a nyolcadikosoknál pedig Balázs Erzsébet — mindketten bagiak végeztek az első helyen. j A fiúk versenyében a kis- I tarcsaiaknak kedvezett a szerencse. Az ötödikes fiúk versenyében Zámbó János, a hatodikosokéban pedig Pecse- nyitezki Gábor — mindketten kistarcsai pajtások — győztek. A hetedikesek korcsoportjában az erdőkertesi Pikács Lajos, a nyolcadikosok versenyében pedig Skutczi László bagi versenyző győzedelmeskedett A verseny összesített pont- számai alapján a Felszabadulási Kupa védője a lányoknál a bagi csapat lett. Nyolcvankét ponttal végeztek az első helyen. A fiúk versenyében a legjobb teljesítményt a kistar- csaiak nyújtották. Hetvenhá- rom pontos teljesítményükkel egy évre ők lesznek a kupa védői. B. P. A PEST r KEGYEI Hí RLAP KÜLÖN IKIADÄSA Kai*. i V’“- : -i