Pest Megyi Hírlap, 1976. április (20. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-18 / 93. szám
4 1976. ÁPRILIS 18., VASÁRNAP A hallgatók kérdeznek, a vezetők válaszolnak Sajtókonferencia a stúdióban PEST ME6YEÍ rádió akció A havonta jelentkező népszerű rádióműsor, a Sajtókonferencia következő adása április 26-án, hétfőn — a Pest megyei rádióakció keretében — megyénkből a Pest megyei tanácsházáról jelentkezik. A Kossuth rádióban este 7 óra negyven perckor kezdődő egyórás adás Pest megye életének, fejlődésének problémáival foglalkozik. Házigazda Cservenka Ferencné, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Pest megyei pártbizottság első titkára és dr. Mondok Pál, a megyei tanács elnöke. Ók válaszolnak az újságírók — a Népszabadság, a Magyar Hírlap, a Népszava és természetesen lapunk munkatársai — valamint a hallgatók kérdéseire. A sajtókonferenciának nincs témabeli kötöttsége: minden olyan kérdés felvethető, amely Pest megye életével, fejlődésével és gondjaival, problémáival összefügg. A kérdések az adás ideje alatt és előtte déli egy órától a műsorzárásig a 189— 020, továbbá a 186—654-es telefonszámon továbbíthatók a műsor vezetőjéhez, Rapcsányi Lászlóhoz. Azokra a kérdésekre, amelyekre az egyórás műsorban az idő rövidsége miatt nem tudnak válaszolni, a Pest megyei Hírlap április TV FIGYELŐ ASSZOn) korUS. Megszaporodtak a televízióban a dokumentumműsorok; szinte nincsen olyan hét, hogy ne látnánk egy-egy Ilyen „életes” filmet: híradást arról, hol élünk, hogyan élünk. Csütörtökön este közeli tájra, a Galga mentére látogathattunk el a kamerák segítségével. Közeli ez a táj? Kilométerekben mérve igen, de az ott lakók életmódját, szokásait tekintve aligha! Zárt világ a Galga mentén lakóké, s ezt nemcsak az mutatja, hogy olyan hűségesen ragaszkodnak dalaikhoz, szép népviseletükhöz, hanem még inkább az a már-már fanátikus munkaszeretet, amely egyaránt megmutatkozik földeken és házakon. Voltaképpen erről az. örökös '„dolgozhatnék”-ról szólt Ná- dasy László rendező filmje. Kell ez a hajnaltól késő estig való hajlongás, szükség van még egy vég vászonra, még egy rend ágyneműre? A díszes vaskerítések mögött álló több szobás házakat elnézve, már aligha. Csak hát a gyermekkorban látott példa, a szokás, a megszokás... Azért tetszett ez a dokumentumfilm, mert sokoldalúan bemutatta, s nemcsak kinyilatkoztatta ezt az igazságot. Ábrázolt, adatokkal szolgált, s a nézőre hagyta: ítéljen ő. Igaz, kissé lassan érvelt, s túl bőségesen tárta fel a Galga menti asszonyok mindennapjairól szóló dokumentumokat. Ezért sokat vesztett hiteléből, erejéből — a végére bizony unalmassá is vált, A bűvész. Aki eddig nem tudta volna, most aztán láthatja: milyen is az a hamisítatlan amerikai film. Immár második részén is túl vagyunk A bűvész címen meghirdetett sorozatnak, s ha valami, hát ez aztán magán viseli a tengerentúli celluloidtekercsek minden szükséges jegyét. Halálos szerelem, halálos vész; mindent megvető bátorság, mindenki eszén túljáró ügyesség — mindez pedig arcizom- rángató mimikával, az egész képernyőt betöltő mozdulatokkal eljátszva. Vagyis túljátszva, s ez ennek a sajátos filmipar; terméknek a lényege. Balett Moszkvából. A Moszkvai Nagy Színház most ünnepli fennállásának két- századik évfordulóját. Ebből az alkalomból filmezték le, s juttatták el a világ sok-sok tévéállomásának Prokofjev balettjét, a Rómeó és Júliát. Aki vette a fáradságot, és végignézte ezt a kamerákkal rögzített előadást, páratlan élményben lehetett része. Akácz László 26-a után visszatér és a kérdésekkel együtt a válaszokat is közli. Egyedülálló bélyeget a Barátság Házában A világon egyedülálló bélyeggyűjteményt mutatnak be a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában a napokban megnyílt kiállításon, amelyet a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetségével közösen rendeztek meg. Először láthatja a közönség Jánossy Lajos professzor, a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége elnökének gyűjteményét, amelyben öt példány kivételével valamennyi szovjet bélyeg megtalálható. A sorozatok a Szovjetunió történelmét ábrázolják 1917-től, a cárizmus bukásától, a Szovjetunió megalakulásától, napjainkig. A Szovjetunióban is ritkaság ma már az 1922-ben kiadott sorozat, mely az éhségzónák lakóinak segítésére jelent meg. A mintegy ötezer bélyegen figyelemmel kísérhetjük a szovjet nép történelmét, hősi harcait, küzdelmeit és sikereit. a gazdaság mai, alig felmérhető fejlődéséig. Megjelennek a szovjet bélyegeken az akadémikusok, az írók, a költők csakúgy, mint a munkások, a parasztok és a katonák. A szovjet posta a baráti országokat is bemutatja. Szovjet bélyegen láthatjuk a magyar Parlamentet és a gellérthegyi felszabadulási emlékművet is. A kiállítás másik része Lenin életét mutatja be. A kollekció Lajta Zoltán tízéves gyűjtőmunkájának eredménye. Ebben a gyűjteményben nemcsak a bélyegek foglalnak el jelentős teret, hanem külön hangsúlyt kapott a bélyegzés, amely iránt a filatelisták körében egyre nagyobb az érdeklődés. A bemutatót április 30-ig naponta 11—19 óráig tekinthetik meg az érdeklődők a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában. Nemcsak azért vagyok, hogy végrehajtassak — Véleménye szerint mi kell a jó vezetéshez? Beidegződött mozdulattal ujjai végigszántanak dús, rövidre nyírt haján, s egy ciga- rettagyújtásnyi szünet után válaszol: — A politikai, szakmai, köz- gazdasági felkészültséget nem említem, a vezetőkészséget sem, hiszen ez magától értetődik. Inkább azt a pluszt, ami még kell. A vezetéshez először is önfegyelem kell. A hiúság letörése, mert az korlátokat szab az értelemnek. A rangkórság nem tévesztendő össze a becsvággyal. Ez utóbbi bennem is megvan. Csak ott tudok maradni, ahol produkálhatok, létrehozhatok valami újat Egész lényéből árad az egészséges nyugtalanság. — Most 39 éves. Elképzelem, milyen lehetett huszonéves korában. Egyszerre öt könyvet olvashatott, az iskola minden létező szakkörének tagja volt... — Semmi szenzációra ne számítson az életrajzomban — tiltakozik nevetve. — Röviden: Sárbogárdon születtem, őseim között nem volt se jobbágy, se gróf. Asztalosmester volt az apám. már nyugdíjas. Téved, nem az ő szakmáját választottam. Gépipari technikumban végeztem, oda voltam a motorokért, de soha sem jutottam közel a szereléshez. 1955-től dolgoztam a Csepel Egy küldöttértekezleten a mellettem ülő munkáslány szavaira lettem figyelmes, aki a kezdés előtti periekben halkan beszélgetett szomszédjával. — Szerintem ott kezdődik az üzemi demokrácia, amikor nemcsak a beosztott, a munkás jelenti a vállalati dolgozót, hanem az igazgató is annak érzi magát. Nálunk a gyáregységvezető tudja milyen ember? Na, mondok egy esetet: nagy szállítmány érkezett, s az udvaron tároltuk a bútorhoz való drága import anyagot. Eleredt az eső. Mit gondol, mit tett a Lukácsi elvtárs? Beállt közénk és együtt mentettük fedél alá a vagyont. Nem felejtette el, hogy valamikor ő is melós volt A munka sodrásában Lukácsi Gábort, a Pest megyei Vegyi és Divatcikkipari Vállalat solymári faipari gyáregységének vezetőjét két évvel ezelőtt nevezték ki, elődje nyugállományba vonult. — Szóval beszélnek a hátam mögött, s rámszabadítják az újságírót? — Mondta jó humorú iróniával, amikor felkerestem. Lukácsi mozgékony, felfokozott energiájú ember, az ő gyors sodrú habitusa átterjedt . az egész üzemre. Akik megszokták a régebbi állóvíz állapotot, azoknak az ütemváltás kényelmetlen, de ilyenek csak elvétve akadnak. — Ápoljuk a kapcsolatokat a tanáccsal, elvégre nagyon sok munkásunk solymári lakos, de azért a környező községek vezetői sem panaszkodhatnak. Évente 30—40 ezer forinttal segítjük a környék óvodáit, iskolát, abból a pénzből, amit a kommunista szombatokon nyerünk. — A szoba melegében szétgombolja enyvfoltos barna munkaköpenyét, amely alól kikandikál a bekecs. — Jól felöltözött... — Állandóan ki-befutkosok az üzemekben. Nemcsak azért vagyok, hogy végrehajtassak, ha kell, beállók a munkások közé a gépek mellé, főleg, ha egy új technológiát kezdünk. Nem szeretek a munkás háta mögött dirigálni, de az sem árt, ha a vezetőnek közvetlen tapasztalata van, ismeri a gépeket, tudja, mit lehet kihozni belőlük. Vélemény a vezetésről Beszélgetésünk alatt észre- veszem, hogy a műszaki külső vérbeli mozgalmi embert is takar. — Szeretem a jelszavakat — jelenti ki hirtelen, mintha gondolatolvasó lenne — egyesek szerint közhellyé silányod- nak, pedig gondolati mélységük van. Ránk a meggyőzni, együtt haladni és lelkesíteni életfelfogás jellemző. A néphagyomány nemzeti kincs Sem maradi visszhang nélkül a veresegyházi kezdeményezés Veresegyház nem tartozik az ősi települések közé. Ebből eredően nincs évszázadokra visszanyúló néphagyománya, népművészete. Furcsa módon mégis Veresegyház volt az, amely egy esztendővel ezelőtt első ízben adott otthont a falusi népi együtteseknek, s karolta fel újra azt az értékes néphagyomány- mentő mozgalmat, amely méltánytalanul szorult háttérbe az elmúlt évtizedben. Esztendeje rendezték meg itt a népi együttesek vezetőinek első országos konferenciáját, amely ha egy kicsit későn is. de még nem elkésve sürgette a hagyományápoló népi együttesek tevékenységének fokozottabb támogatását gazdag folklórkincsünk megmentéséért. A nagyszerű veresegyházi kezdeményezés nem maradt visszhang nélkül. Jóleső érzés tudni, hogy nemcsak megyénkben, de országszerte egyre több népi együttes szerveződik újjá, válik újra tartós művelődési közössíéggé. Ez tette lehetővé,, hogy a napokban, amint arról beszámoltunk lapunk hasábjain, már második alkalommal adtak randevút egymásnak az ország legismertebb falusi népi együtteseinek vezetői, vitatták meg a mozgalom jelenlegi helyzetét és a továbblépés feladatait. Bemutatóval kezdődött A kétnapos tanácskozás nagyszabású bemutatóval kezdődött. öt Pest megyei és öt, az ország különböző tájairól érkezett népi együttes lépett színpadra, a veresegyházi Váci Mihály művelődési központ színpadán, hogy számot adjon tudásáról, megismertesse saját tájegysége gazdag népszokásait, népdal- és tánckultúráját a jelenlevőkkel. Több mint négy órán át idézték a dalok, . táncok és tréfás rigmusok a régvolt falusi' szokásokat : lakodalmak, fonóházak, vig szüretek és más derűs mulatságok emlékeit. Gyakran zengett fel a taps és szólította-parancsolta újrázásra a színpadon önfeledten játszókat. Okkal: a látottak nem csupán azoknak nyújtottak őszinte művészi élményt, akik a színpadon Autógyárban, a normáliában meós, majd a hajtóműgyárban üzemtechnikusi beosztásban. Ide fűznek a legszebb ifjúkori emlékek. A vállalati KISZ-bizottság függetlenített titkáraként négy évig dolgoztam. Hazai tájak — Hallottam, egyszer tréfából kifüggesztettek egy táblát az ajtajára, IBUSZ-iroda felírással. — A sok kirándulásszervezés miatt. Akkor bosszantott is, az volt az elvem, hogy csak az lehet internacionalista, akinek van nemzeti öntudata. Nem értek egyet a külföldrajongókkal. Áradoznak a drezdai képtárban látott Rubens-alkotásokról, közben még egyszer sem jártak a budapesti Szépművészeti Múzeumban. A Csepel Autógyárban 100 —200 hazai kirándulást szervezett, bejárták az egész országot, Egertől Sopronig, Tokajtól Esztergomig, Szegedig. — Autóbusszal kerestük fel a műemlékekben gazdag városokat. A gasztronómiai csalétekről, a tájjellegű ebédekről, borkóstolókról sem feledkeztem meg Szórakozva is lehet ideológiát tanítani. Ez az elvem. Merész elképzelések Később mint a budai járási KISZ-bizottság munkatársa ismerte meg Solymárt is. A mozgalmi élet, s a műszaki gyakorlat egyaránt vonzotta, ezért életében törvényszerűen ismétlődik a váltós, így került vissza a gépekhez. Mostani feletteseitől elismerő szaújraélték a régi hagyományokat, hanem azoknak is, akik nézői, szemlélői, olykor azonban akarva-nkaratlanul da- loló-dúdoló résztvevőivé váltak ezeknek a produkcióknak. De kedvem lenne felugrani közéjük! — kiáltott fel egy önfeledt néző a zsámbokiak lakodalmas játéka közben és a zúgó tapsba az elégedettség hogyvoltjai vegyültek. S nem ez volt az egyetlen hangos, magáról-feledkezett tetszésnyilvánítás: a madocsaiak vetélkedője, a mikófalviak fonója, a hosszúhetényiek lakodalmasa, a tápiószecsőiek menyasszonytánca vagy az isaszegiek szüreti felvonulása ugyanilyen önfeledt véleménymondásra késztette a népes nézősereget. A népszerűség titka Vajon mi a titka a falusi népi együttesek egyre erősödő népszerűségének? — tette fel a kérdést a tanácskozás egyik résztvevője, Bogár István, aki hosszú éveken át vezette az országos hírű sárpilisi együttest. A választ többen is megfogalmazták: ez a népszerűség annak felismerésén alapszik, hogy az együttesek produkciói nyomán olyan értékes népi kincsek kerülnek ismét felszínre, a nagy nyilvánosság elé, amelyek már-már veszendőbe mentek. Ezek a régi népi szokásokat és zenei értékeket feltáró műsorok mindenkihez szólnak, mindenki számára érthetőek és élményt adók. Ugyanakkor képesek arra is, mondotta dr. Pesovár Ernő, a Magyar Tudományos Akadémia néptánckutató csoportjának tudományos munkatársa, hogy a kor- társművészetek élményeit magukba szíva, korszerű színpadi művészetként éljenek tovább. Kettős feladat A művészkedési, megmu- tatkozási vágy a falusi emberekben éppúgy él, mint a városiakban, s igen gyakran párosul táncos, énekes vagy éppen drámai előadótehetséggel. Ez a sajátos, évszázados hagyományokon alapuló kollektív művészeti tevékenység kiváló alkalmat ad arra is, hogy a benne résztvevők vakat lehet hallani Lukácsi Gáborról. — Mi a hobbim? A munka és a családom. Addig nem fogok nyugodni, amíg az egész üzemből egy korszerű, a fizikai munkát teljesen lecsökkente, pneumatikus, nagy teljesítményű gépekkel felszerelt gyár nem lesz. Folyamatosan korszerűsítjük, fejlesztjük az asztalos- és bútoripari profilt. Évente 3,5 millió forint jut gépi beruházásokra. A vállalat vezetői a legmesszebbmenőkig támogatják terveimet. — És a másik szenvedélye? — Igen, a család. Feleségem a Pest megyei Tanács budai járási hivatalában dolgozik. Éva lányom kilencéves, örökké a Trabantban ülne. Mást se hallok; apu. menjünk fel a hegyekbe. Nem is tudom, kire ütött ez a gyerek? Ha nem vigyázok, ő lesz a Lukácsi család harmadik nagy magyar utazója. Mert hogy eláruljam, a turistaszivet és a -lábakat én is úgy örököltem az édesapámtól. H. A. művelődés iránti igényét felkeltse. A népi együttesek feladata kettős — fogalmazta meg a célkitűzéseket Vadasi Tibor, a Népművelési Intézet munkatársa. Az egyik: a helyi hagyomány minél mélyebb, minél hitelesebb őrzése, ápolása, bemutatása. A másik, amely legalább olyan lényeges, mint az első: az önművelés, a művészeti ön- és helyismeret, a kulturális örökség tudatosítása és elsajátítása, azonosulás saját művészi anyanyelvűnkkel. E kettősség azonban sok buktatót is rejt magában. A falusi népi együttesek rendszerint a legszebb helyi hagyományok gyűjtésével, egyszerű formájú színpadra állításával kezdik munkájukat, szirfte kivétel nélkül mindig sikeresen. Az ok érthető: ezekben a műsorokban még nagyon laza dramaturgiai szálakkal kopcsolódnak egymáshoz a helyi dalcsokrok, kisebb tánckompozíciók, hangszer- vagy énekszólók. A baj akkor kezdődik — figyelmeztetett rá ez a tanácskozás is —, amikor már egy-egy alkalomhoz fűződő, speciális szokásanyagra — fonóra, lakodalmasra, szüreti mulatságra — épül egy műsor. Ha ezt nem előzi meg újabb gyűjtő, szelektáló és rendszerező munka, akkor kezdődnek a művészi, szakmai problémáit. A produkció szétesik, vontatottá válik, az előadásmód nem tud túllépni a naturális kereteken. Pedig egy-egy népi szokás felelevenítése már a való élet stilizált képétnek megteremtését igényli. Nem másolni. újjáteremteni Érthető módon nagy vitát váltott ki a tanácskozás részvevői között a másolás vagy újjáteremtés kérdése. Voltak, akik azt hangoztatták, a népi együtteseknek egy-egy népszokás felelevenítésekor ragaszkodniuk kell a valósághoz. Ha ez így lenne igaz, akkor egy- egy lakodalmas játék — miként a valóságban — a színpadon két-három óra hosszat is eltartana. Sűríteni kell tehát az eredeti hagyományt, alkalmassá tenni színpadi megjelenítésre. Ehhez, bizonyos értelemben a hagyományok újjáteremtésére van szükség. S ez így természetes, hiszen a tánc is mindig az újjáalkotás folyamata. Helyesen fogalmazta meg Földest János, a madocsai együttes vezetője: a tánc improvizáció, mozgásba fogalmazott gondolat. Hagyni kell tehát a táncosokat, hogy a maguk egyénisége szerint formáljanak, alakítsanak rajta, mert csak így fejezhetnek ki igaz, emberi érzéseket. S vigyázni kell arra is — figyeimeztett a vitnyédi együttes egyik idős táncosa, Sike Sándor bácsi —, hogy ne valamiféle cicomás ünnep kerekedjen egy-egy felelevenített népszokásból. A fonóházba nem ünnepi viseletben jártak a lányok és legények, mivel a fonóház alapgondolata a munka volt. Legény koromban magam is jó néhányszor megfordultam a fonóházban, tapasztalatból tudom tehát, hogy ott milyen módi járta. Mégis nemegyszer kirittyentett, túlcicomázott lá- nyokat-legényeket látok viszont a színpadon. Viszontlátásra jövőre Sokszínű, hasznos vita színhelye volt két napig a veres- egyházi Váci Mihály művelődési központ. Az egyre gazdagodó eredményeken kívül sok őszinte szó hangzott el a gondokról, a problémákról is. Szenvedélyesen, szókimondó- an vitatkoztak egymással a résztvevők, de mindig a jobbítás, a többet-tevés szándékától vezérelve. Gazdag folklórkincsünk megőrzése, to- vábbéltetése a cél, s ez nagyfeladat. Ezért is búcsúztak egymástól a résztvevők: viszontlátásra ugyanitt, egy esztendő múlva, de a jelenleginél is gazdagéban. Prukner Pál 4 1 t
