Pest Megyi Hírlap, 1976. április (20. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-14 / 89. szám
1976. ÁPRILIS 11., SZERDA Érd kísérletezik — Érd volt az első Pedagógiai kezdeményezések a környezetvédelmi oktatás bevezetésére Befejeződött Budapesten, az Országos Pedagógiai Intézetben hat szocialista ország környezetvédelemmel foglalkozó pedagógusainak és pedagógiai kutatóinak kétnapos tanácskozása. A belföldi szekcióülésen 17 előadás • adott átfogó képet a környezetvédelmi oktatás hazái kísérleteiről és eredményeiről, a KGST-szekció elfogadta a természetvédelmi és környezetvédelmi terminológiai szótárt. Az 1976-tól 1980-ig terjedő időszakra szóló KGST komplex pedagógiai program keretében hazánk vállalta önálló feladatként a terminológiai pedagógiai szótár összeállítását. A szótár mintegy 120 címszó- ban foglalja össze a természet- és környezetvédelemmel kapcsolatos fogalmakat, az egységes értelmezés érdekében körülírja és definiálja azokat. A jövőben a KGST-országok pedagógiai szakemberei a szótár alapján dolgozzák ki a környezetvédelemmel kapcsolatos tanterveket es tankönyveket. Öt évvel ezelőtt kezdődtek az Országos Pedagógiai Intézet irányításával a környezetvédelem oktatásával kapcsolatos kísérletek. A szakemberek idejekorán felismerték az iskolai nevelés szerepét a hatékony környezetvédelemben, _ ugyanakkor hiányoztak oktatásának korszerű formái, módszerei. Az érdi Vörösmarty gim- í názium elsőként kezdeti hozzá 1— az OPI segítségével — a pedagógiai kísérletekhez. Az első osztálytól a biológia kötelező tananyagát sűrítették, kisebb óratárgyból dolgozták fel, s az így felszabadult órákat a természet- és környezetvédelmi ismereteit tanítására, tanulására fordították. Hasonló kísérlet folyik két tantárgy, a biológia és a földrajz részeként a budapesti Madách gimnáziumban. A kísérlet első szakaszában — a teljes tanévben foglalkoztak környezetvédelemmel. Az idén viszont már koncentráltan elemezték a témát a márciusi tanórákon. Jórészt hasonló elvek sze- ,rint az általános iskolai és gimnáziumi földrajzórák keretében ismerkednek meg a környezetvédelem fontosabb I témakörével a budapesti Szi- ! ínyei Merse általános iskola és < gimnázium diákjai. Tartalmában hasonló, de formájában és módszereiben eltérő vizsgálatok folynak ugyancsak az érdi gimná- I ziumban. Itt elsősorban I a tanulói tevékenység- i formák lehetőségeit ku- j tátják. Az immár ötéves természetvédelmi szakkör tagjai foglalkozásaikat többnyire a szabad természetben tartják, a helyszínen tanulmányozzák a különböző területek növény- és állatvilágát. Az egész éves munkát minden évben öthat napos nyári tábor zárja, egy-egy természetvédelmi területen. A gimnázium egy másik szakköre, a környezetvédelmi szakkör, az Érd körny ékén található vízfolyások szennyezettségét és okát, az élővilágra gyakorolt káros hatását, a levegőszennyeződés és a zaj mértékét vizsgálja. Ugyancsak kedvező tapasztalatokat szereztek a szakemberek a budapesti és a szegedi általános iskolai környezetvédelmi szakkör munkájáról. Intenzív kísérletek folynak a környezetvédelem oktatására a természettudományos tárgyak összevont kísérleti tanítása keretében is az ország 12 általános iskolájában. A környezetvédelmi oktatási kísérletek tapasztalatait felhasználják a most készülő új tantervek összeállításánál. A környezetvédelemmel és annak oktatási kérdéseivel foglalkozó szakembereik nagy érdeklődéssel tekintenek az 1982-ben belépő új tantárgy, az általános iskolai 5. osztályos környezetismeret elé. (Ilyen tárgy az általános iskola alsó tagozatában jelenleg is van.) Az 5. osztályos környezetismeret a jelenlegi élővilág és földrajz helyét foglalja majd el, heti három órában. A tárgy feladata, hogy az élettani sajátosságoknak megfelelően továbbfejlessze az alsóbb osztályokban megszerzett természettudományos alapismereteket, képességeket és a neveltségi szintet. Oktatásának legfőbb módszerei, a különböző tevékenységformák, a Jelfedeztetés, a csele- kedtetés lesznek. D. G. Kapkodva, szétszórtan PEST MEGYEI RfiDIQÜKCIO Kissé kapkodónak, szétszórtnak tűnt tegnap délután a Pest megyei rádióakció keretében a Nagykőrösi Konzervgyárból közvetített irodalmi rejtvényműsor. Sedi- anszky János, az adás vezetője egyrészt szinte követhetetlenül gyors tempóban közvetített; néhány versenyző nevét egyszerűen nem közölte, másokét a segítség miatt nem értettük. Másrészt a műsor túllépte a megyehatárt. Amennyire joggal szerepelt Arany, Petőfi, Illyés, Móricz Zsigmond, Karinthy egy-egy műve, annyira indokolatlan volt Babits esztergomi házának emlegetése. Esztergom — mint köztudomású — a Dunakanyarhoz tartozik ugyan, de már nem Pest, hanem Komárom megye. Végül mindezek miatt hiányosan írhatjuk csak ide a nagykőrösi nyertesek nevét: Kecskeméti István, Fehér Mária, Takács Lászlóné és Gyarmati Klára. Színházak Pest megyében Háromszáz előadás, százezer néző 'Közös fenntartásban A ráckevei járás tizenhét községe közűi tizenháromban A ráckevei járásiban mér két évvel ezelőtt megkezdődött a művelődési házak közös fenntartására törekvő társadalmi (mozgalom. Elsőnek a dunauar- sányi Petőfi Tsz határozta el, hogy hozzájárul a művelődési ház költségeihez. Azóta tsz- tek, ÁFÉSZ-ék, ipari vállala- ítok és szövetkezetek követték | a példát. Több ugyan csak ez év elején lépett elő kulturális intézmények támogatójává. Legutóbb Dömsödön a Dózsa, azután a Dunatáj tsz kapcsolódott a mozgalomba. Ezzel a járás tizenhét községe közül tizenháromban tartja már fenn 'közösen a művelődési házat gazdálkodó szerv és a tanács. Egyesülések után A két dömsödi tsz évente ■ összesen 200 ezer forint hozzájárulást vállalt magára. A ■ nagyközségi tanács 98 ezer forintot biztosít a művelődési ' háznak. Az úttörő dunavarsá■ nyi Petőfi Tsz évi 110 ezer forintot ad községe művelődésének szolgálatára, ugyanannyit, mint a községi tanács. Ez a tsz azonban másik három községben is támogatja a művelődést. Időközben ugyanis három másik tsz-szel egyesült, azok pedig már korábban döntöttek a közös fenntartás kérdésében és vállait kötelezettségüket természetesen a velük újjáalakult Petőfi Tsz változatlanul fenntartja. Másik tsz, a szigetcsépi Lenin, amellyel tavaly a sziget- szentmártoni. idén pedig a szigetújfalui tsz egyesült, szántén változatlanul fenntartja a két község művelődési há- I zához megajánlott hozzájáru- ' lást. Szágetszentmártonban az ottani ÁFÉSZ-szel együtt öezszesen 70, Szigetújfalun pedig ugyancsak az ÁFÉSZ-szel együtt 90 ezer forintot tesz ki hozzájárulása a közös fenntartáshoz. Viszont székhelyközsége Szigetcsép művelődési háza fenntartáséhoz a tsz egyelőre nem járul hozzá, miután a községi \önyvtár felújításában vállalt kötelezettséget. Amint a munkálatok befejeződnek a tsz a szigetosépi művelődési házat is támogatja. Lóréven még nem Január elseje óta Dunaha- raszti és Tököl művelődési háza közös fenntartásiba került. Lóréven, a járás legkisebb községében nem sikerült a Du- ndmenti Tsz-szel közös fenntartásra vonatkozó szerződést kötni. Meghatározott összegű állandó költséget a tsz nem vállal. Ellenben kötelezte magát, hogy miként eddig is, esetenként pénzbeli támogatást nyújt. A járás területén a helyi tanácsok összesen 1 millió 170 ezer forintot fordítanak évente a művelődési házak fenntartására. a gazdasági szervek pedig 1 millió 306 ezer forintot. Ügyszólván minden községben megkétszereződtek a közművelődési intézmények anyagi lehetőségei. Tovább: a könyvtárakra Ennek ellenére egyelőre nem lesz arányban a megnövekedett anyagi lehetőségekkel a művelődési házak tartalmi munkája, a közművelődési formák gazdagodása — állapítja meg Csömöri László, a járási hivatal művelődési osztályának vezetője. — A legtöbb művelődési ház első lépésként belső felszerelését igyekszik most fejleszteni. Erre nagy szükség van, hogy az otthonjelleg mindenütt megvalósuljon. — Valamennyi intézményben — folytatja az osztályvezető, újjászervezték a társadalmi vezetőséget és ezzel is szorosabbá vélt a kapcsolat a támogatókkal. A gazdaságok egyébként szívesen vesznek részt a művelődési házak közös fenntartáséban. Megkívánják azonban, — s ez így van rendjén —, hogy a művelődési házak gyarapítsák dolgozóik szakmai és politikai műveltségét. További terv: a közös fenntartás kiterjesztése a könyvtárhálózatra. Sz. E. Az idő igazolta — s nem is volt olyan hosszú ez az időszak, alig másfél évtizednyi—, hogy a színházak vonzásának mit sem ártott a televízió egyre nagyobb méretű térhódítása. Ma éppúgy nehéz egy-egy jó előadásra jegyet szerezni, mint korábban, amikor az embereket nem kötötte otthonukhoz a televízió. És ez nem csupán a fővárosra érvényes. Pest megyében, ahová gyakran látogatnak a budapesti és vidéki színházak társulatai, lényegében ugyanez a helyzet. Minden tizedik A megyében évek óta öt színház játszik rendszeresen: az Állami Déryné Színház mellett az Állami Bábszínház, az Irodalmi Színpad, a kecskeméti Katona József és a szolnoki Szigligeti színház. Több, mint hatvan településen rendeznek előadásokat. Az elmúlt esztendőben a megyében több, mint háromszáz előadást tartottak, s a nézők száma meghaladta a százezret. Ez azt jelenti, hogy minden tizedik Pest megyei lakos évente egy alkalommal a lakóhelyén vesz részt egy színházi előadáson. Az utóbbi néhány esztendő kedvező változást mutat. A már említett színházak mellett újabb fővárosi társulatok rendeznek rendszeresen színházi előadásokat Pest megyében, így elsősorban a Nemzeti Színház, a Vígszínház és a Madách Színház mutatja be a megye városaiban egy-egy produkcióját. Öt bérletsorozat A színházi előadások és az irodalmi programok növekvő népszerűségét bizonyítja, hogy mind több helyen már bérleti rendszerben rendezik meg ezeket a programokat. A ceglédi Kossuth Művelődési Központnak jelenleg öt bérletsorozata van. A tíz előadásból álló felnőtt színházi estéknek 521 bérlettulajdonosa van. E program keretében a kecskeméti Katona József Színház hat, a szolnoki Szigligeti Színház kettő, az Állami Déryné Színház és a budapesti Mikroszkóp Színpad pedig egy-egy előadást tart. (Csak zárójelben: ugyanezen élőadássorozatnak 1972-ben még csak 252 bérlettulajdonosa volt.) A felnőtt színházi estéket öt előadásból álló gyermekszín- ház-sorozat egészíti ki. A 372 bérlettulajdonosnak az Állami Déryné Színház három, a szolnoki és a kecskeméti színház pedig egy-egy előadást tart. A legkisebbeknek pedig — igaz, még nem bérletakció keretében — egy év alatt nyolc alkalommal játszik az Állami Bábszínház, minden alkalommal teltház előtt. A színházi előadásokat irodalmi bérletakciók egészítik ki. Jelenleg három ilyen bérletsorozata van a művelődési központnak, s valamennyi nyolc előadásból áll. A Pódium elnevezésű felnőttprogramnak 340 bérlettulajdonosa van. 320 bérletet adtok ki a középiskoA KÖZLEKEDÉSI MÚZEUM JUBILEUMA Várni jármű iárkt- Szentendrén A második világháború alatt tönkrement Közlekedési Múzeum újjáépítve, 1966 áprilisában nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. Ebből az alkalomból, a múzeum 10 éves munkásságáról, kedden — a baráti szocialista országok közlekedési és postamúzeumai vezetőinek részvételével — négynapos tudományos ülésszak kezdődött. A múzeum évtizedes munkájáról dr. Czére Béla főigazgató számolt be. Elmondotta egyebek közt, hogy a múzeum anyaga megkétszereződött, Európa egyik leggazdagabb gyűjteménye lett. A vidéki ki- rendeltségekkel országos múzeummá vált. A főigazgató bejelentette, hogy tovább bővítik a hálózatot, rövidesen Nagycenken kisvasúti múzeumot nyitnak, Szentendrén a városi közlekedés járművei kapnak otthont, Szolnokon pedig mozdonyskanzent létesítenek. A Közlekedési Múzeum 10 esztendős eredményes tevékenységének illusztrálására kiállítást is rendeztek, amelyet ugyancsak kedden, Rödönyi Károly közlekedés- és postaügyi miniszter ünnepélyesen nyitott meg. A tudományos ülésszakon egyébként 12 előadás hangzik el. A hazai szakemberek beszámolnak a múzeum legújabb közlekedéstörténeti kutatásairól, a tanácskozás külföldi részvevői nemzetközi kerekasztal-konferencián foglalkoznak a múzeum és a köz- művelődés kapcsolatával. lások. és ugyanennyit a szakmunkások irodalmi programjaira. összességében 1873 bérlettulajdonost tartanak számon Cegléden, akik 39 előadást tekintenek meg egy esztendő alatt. Ehhez jön még az Állami Bábszínház évi nyolc előadása. Cegléd tehát az élen áll a színházi előadások szervezésében. Szentendrétől Nagykőrösig Természetesen nem csupán Cegléden szerveznek színházi bérletakciókat. Nem is olyan régen számoltunk be lapunkban arról, l»gy az idei év első fél esztendejében két, hat-hat előadásból álló bérletsorozat indult a szentendrei megyei művelődési központban. A két sorozat keretében a Nemzeti Színház, az Irodalmi Színpad és a Madách Színház előadásait tekinthetik meg a szentendrei bérlettulajdonosok. S lényegében ugyanezen színházakkal kezdtek tárgyalásokba az újonnan megnyílt váci Madách Imre Művelődési Központ vezetői is. Ennek első eredményeként a Madách Színház művészei máris megtartották első előadásukat. És nem hiányoznak a színházi előadások a Csepel Autógyár művelődési központjából csakúgy, mint a százhalombattai vagy a nagykőrösi művelődési házból. S ha nem is fővárosi együtteseket, de az Állami Déryné Színház országjáró társulatait gyakran fogadják a községi művelődési házak is. Estére Budapestre A megye lakóinak színházi igényeit nem csupán a helybe hozott színházi előadások elégítik ki. Egyre nő a száma azoknak, akik mind rendszeresebb látogatói a fővárosi színházaknak. Ebben jelentős szerepe van a helyi művelődési házak azon kezdeményezéseinek, hogy színházi buszjáratokat szerveznek, amelyek közel hozzák a távolibb településekhez is Budapest színházait. Gödöllőről, Veresegyházról, Tökölről és még sók más településről indítanak ilyen autóbuszokat egy-egy adott színházi előadásra. A valósághoz közelálló adatok szerint évadonként mintegy hetvenezer Pest megyei tekinti meg a fővárosi színházak előadásait. A központi jegyiroda csoportos szervezésének döntő többsége is — mintegy húszezer — Pest megyéből adódik. Ugyanakkor mind több megyénkben élő ember rendelkezik opera- vagy színház- bérlettel. A színház tehát semmit sem veszített varázsából. Az idén — reális becslések szerint — már mintegy kétszázezer Pest megyei ember jut el vagy lakóhelyén, vagy pedig valamelyik fővárosi, illetve lakóhelyéhez közel eső vidéki színházba. Ha ehhez még hozzászámítjuk a Szentendrei Teátrum nyári előadásainak megyei látogatóit, akkor elmondhatjuk, hogy egyre gazdagodó színházi program nyújt maradandó művészi élményt megyénk lakosainak. Prukner Pál GAZDAG PROGRAM Prágai tavasz Harmincegyedik alkalommal rendezik meg május 12-e és június 4-e között a Prágai Tavasz nemzetközi zenei fesztivált — jelentette be kedden délelőtt a budapesti Csehszlovák Kultúrában tartott sajtótájékoztatón dr. Vilem Pospi- sil, a fesztivál rendező bizottságának főtitkára. Elmondotta, hogy a csehszlovák fővárosban sorra kerülő seregszemlén az idei több kiemelkedő évforduló előtt tisztelegnek. Elsősorban Mozart művei állnak a zenei rendezvények középpontjában, tekintettel arra, hogy a nagy német zeneszerző 220 éve született, s hogy életének jelentős szakasza fűződik Prágához. Megemlékeznek Weber halálának 150. évfordulójáról és Sosztakovics születésének 70. évfordulójáról is. Neves cseh zenekarok — a prágai, a szlovák filmharmo- nikusok, a prágai rádió zenekara — mellett három kitűnő külföldi együttest látnak vendégül. A leningrádi Sosztakovics Filharmonikus Zenekart Jurij Tyemirkanov vezényli, a nyugat-berlini filharmonikusokat pedig Herbert von Karajan. • • é.rri i i I • • • •• • E ÁPRILIS 15-TOL ÁPRILIS 21-IG CEGLÉD, Szabadság 15—18: Holtbiztos tipp 19—21: Zongora a levegőben CEGLÉD, Kamata 15—18: Partizánok 19—21: Robinson lány GÖDÖLLŐ 15— 18: Aranyvadászok 19—21: A tudós magánélete SZENTENDRE 15: Árvácska IC—18: Piedone, a zsaru 19—21: Az ég velem van VÁC, Madách Imre 16— 18: Azonosítás 19—21: Folytassa, cowboy! ABONY 15—18: A két aranyásó 19—21: Holtbiztos tipp BUDAÖRS 15— 18: Keserű csokoládé 19— 21: Ballagó idő DABAS 16— 17: A lopakodó hold 18— 19: A kőszívű ember fiai I—II. 20— 21: Az idők kezdetén DUNAHARASZTI 15—18: A sakál napja 19— 20: Követem a kijelölt irányt DUNAKESZI VÖRÖS CSILLAG 15—18: Folytassa, cowboy! 19—21: Azonosítás DUNAKESZI, Rákóczi 15: Gyilkosságok másodkézből 17— 18: Kamilla, te vagy a sorsom 19: Azonosítás 21—22: Kenyér és cigaretta ÉRD 15: Folytassa, Kleo! 18— 19: A túsz 20—22: Gábor diák FÓT 15— 16: A túsz 17— 18: Egy király New Yorkban 19— 20: Csínom Palkó GYAL 15: A Mattel ügy 16— 17: Árvácska 18— 19: A Charlot-k bejárják Spanyolországot KISTARCSA 15—16: A tudós magánélete 17— 18: Vörös rekviem 19— 20: Keserű csokoládé NAGYKATA 15— 18: A szórakozott 19—21: A hazáért harcoltak I—II. PILISVÖRÖSVÁR 16— 18: A kenguru 19—21: Én és a tábornok POMAZ 15—16: Vörös rekviem 17— 18: Ballagó idő 19—20: Halhatatlanok RÁCKEVE 15—16: Halhatatlanok 17—20: Folytassa, Kleo! SZIGETSZENTMIKLŐS 15—16: Babaház 17—18: Halhatatlanok 19—20: A sakál napja í I