Pest Megyi Hírlap, 1976. március (20. évfolyam, 52-77. szám)
1976-03-11 / 60. szám
Négy és fél ezer kilométerre bővül Pest megye villanyhálózata Transzformátorállomások a lakótelepeken - Felújítás tizenkét községben - Tervben három tsz bekötése Pest megye lakossága 1970- ben több mint 66 millió kilowattóra villamos áramot használt fel, 1975-ben viszont már 159 millió kilowattórát. Az egy lakásra jutó éves fogyasztás 558-ról 1037 kilowattórára emelkedett. Ha az V. ötjéves tervben is ilyen dinamikusan nő a villamosenergia-felhasz- nálás, 1980-ra elérjük az 1600 —1700 kilowattórát. ^ Ezeket az adatokat Horváth Bélától, a Budapesti Elektromos Művek 'műszaki előkészítési osztály vezetőjétől és Szálai Béla csoportvezetőtől tudtuk meg. Pest megyében a XV. ötéves tervben 450 millió forintot fordítottak hálózatfejlesztésre. Elsődleges feladatuknak tekintették a 120/20 kilowattos A gép és az ember ftjéhány éve, ha gépe- ’ sítésről esett szó, szinte egyértelműnek tűnt: ez csak a nehéz fizikai munka gépi elvégzésére vonatkozhat. Nem sok idő telt el — bár az anyag- mozgatás, a termelés számos fázisában még ma is időszerű az emberi munkaerő fölváltása gépekkel —, a gépesítés fogalma újabb tartalommal gazdagodott. Kitűnt, hogy a termelés növekedése, a nép- gazdasági kapcsolatok bonyolultabbá válása szükségessé, hosszabb távon gazdaságosabbá is teszi az ügyvitel, az adminisztráció, a koordináció feladatainak gépesítését is. Most, az alkalmazotti létszámstop életbelépése után még nyilvánvalóbbá vált e felismerés igazsága. A korszerű módszerekre törekvés a népgazdaság minden ágazatára jellemző. A Budapest-Vidéki Postaigazgatóság mind több Pest megyei hivatalában alkalmaz ADDOX könyvelőgépeket, Facit elektronikus számítgépeket, nem is szólva az egyszerűbb elektromos számolóberendezésekről, az utalványvagy a levélbélyegző gépekről. A Pest megyei Viz- és Csatornamű Vállalat vezetői is felismerték: a növekvő feladatokkal párhuzamosan gyarapodó adminisztrációs, nyilvántartási tennivalókat a hagyományos eszközökkel, módszerekkel nem tudják megoldani. Az ilyen munkával foglalkozó dolgozók számát sem növelhetik tovább. Ezért az adminisztrációt igyekeznek minél jobban gépesíteni. A bérelszámoláshoz, a bérjegyzékek elkészítéséhez és a könyveléshez villanygépeket szereztek be. Az ügyvitelt Ascota szorzófejes gép segíti, a számvitel munkáját automata lyukszalagos berendezés köny- nyíti. Az irodában dolgozók munkáját ugyancsak kisgépek teszik egyszerűbbé, gyorsabbá. 1/ öztudott azonban, hogy az elektromos és különösen az elektronikus berendezések beszerzése drága mulatság. Ezért minden vállalatnak föl kell mérnie anyagi lehetőségeit A Pest megyei Kishajózási és Javító Vállalat például alig három és fél száz dolgozót foglalkoztat, tehát a kisebb vállalatok közé sorolható. Elvben azonban ugyanaz a nyilvántartási rendszer kötelező számára, mint a sok ezer fős nagyvállalatoknál. Anyagi lehetőségeik korlátozottak lévén, legföljebb csak az alapfokú irodai gépesítésre gondolhatnak. Ez azt jelentené, hogy a kisebb vállalatok számára nincs további lépcsőfok? Meg kell rekedniük az ügyvitel és az adminisztráció gépesítésének alacsony fokán? Néhány újabb keletű példa bizonyítja, hogy a megfelelő partnerrel kialakított kapcsolat nemcsak az egyes részfeladatok, hanem a teljes vállalati nyilvántartás, adafeldolgozás gépesítésének lehetőségét is megteremti. A mindinkább nagyüzemi módszereket alkalmazó mezőgazdaság sem kerülheti el ezt az utat. A ráckevei Aranykalász Tsz a Munkaügyi Minisztérium Számítástechnikai Intézetével kötött szocialista szerződést komputeres adatföldolgozásra, a termelés megszervezésére. A tsz a tervidőszak derekára valamennyi adatát ezzel a módszerrel fogja nyilvántartani és kezelni. A kisebb vállalatok közül példaként említhetjük a Pest megyei Kéményseprő, Cserépkályha-építő és Gázszerelő Vállalatot. A VEGYTEX Vállalattal kötött szerződés alapján a számítógép 2,5 óra alatt végzi majd el 15 ember csaknem féléves munkáját. A kéményseprő vállalatok közül először kísérleteznek a könnyen kezelhető, pontos gépi adatfeldolgozással, mely — és ez választ adhat a kispénzű vállalatok kérdésére — várhatóan 30—40 százalékos költségmegtakarítást is eredményez majd. A nyáregyházi kirendeltségben a már bevált gépesített adminisztrációt fokozatosan kiterjesztik a többi egységre, s végül a teljes vállalati könyvelés és számvitel is mágneses szalagra kerül. A nyilvántartás, adat- feldolgozás gépesítése azonban nemcsak anyagi kérdés. A berendezések kezeléséhez, az adatok előkészítéséhez megfelelő képesítésű dolgozókra van szükség. A PEVDl vezetői például elmondták, hogy nemegyszer az adminisztrációban dolgozók alacsony szintű felkészültsége, képzettsége gátolja a bonyolultabb berendezések használatát. Az 1SG számviteli osztályán arról szóltak, hogy a gépi könyveléshez évek óta nem tudtak fölvenni megfelelő képesítésű dolgozót. A gép tehát önmagában nem varázseszköz. Hogy jól szolgálja a termelési feladatok megoldását, föl kell készíteni az embereket. A már említett ráckevei Aranykalász Tsz megtalálta a megfelelő módszert: már most negyven dolgozó részére indítottak gépkönyvelői tanfolyamot, noha csak két év múlva akarják számvitelüket gépi adatfeldolgozásra alkalmassá tenni. Az előkészítéshez tartozik a tsz vezetői részére szervezett tanfolyam is, melyen a számítástechnika korszerű eszközeivel és módszereivel ismerkedhetnek meg. A tudományos-fantasztikus írásokban gyakran pesszimista képet festenek az élet minden területén eluralkodó gépekről. Azt hisszük, ennél fenyegetőbb az egyre növekvő nyilvántartási, adminisztrációs feladatokban elgé- piesedő emberek képe. A középutat kell tehát megtalálnunk, melyen a gép, a mechanikus rutinfeladatokat végzi ügyesebben és összehasonlíthatatlanul gyorsabban, míg az emberek fölszabadult idejüket és energiájukat alkotóbb, gyümölcsözőbb feladatok megoldására fordíthatják. A jelek szerint a Pest megyei vállalatok is ezt az utat keresik. Lakatos Tamás főelosztó-hálózat fejlesztését, fogadóállomások építését, hiszen énélkül a kisfeszültségű — 220 voltos — hálózatot sem lehet bővíteni. Üj, nagy teljesítményű transzformátorállomást állítottak üzembe Gödöllőn, Dunakeszin, Szigethalmon, s a környező falvak igényeinek megfelelően bővítették a soroksárit. Hálózatbővítésre és rekonstrukcióra 283 millió forint állt rendelkezésükre, melynek fel- használásával 158-ról a zárolt körzetek száma 145-re csökkent az ötéves terv végére. A IV. ötéves tervben Kis- kunlacházán elkészült a község elektromos hálózatának teljes felújítása. Halásztelken nemcsak anyagi áldozatot vállalt a tanács, hanem segített a megfelelő kivitelező vállalat felkutatásában is. Pomázon és Csobán- kán az idén fejeződik be a korábban megkezdett rekonstrukció. Üj fogyasztók bekapcsolásának segítésére 6 millió 300 ezer forint értékű kisfeszültségű hálózatbővítést terveznek az idén 12 községben. Az V. ötéves terv végére 4600 kilométer lesz a megyei 220 voltos hálózat hossza. Az idén Ocsán, Ecseren, Üllőn, Duna- varsányban, Dunaharasztin, Taksonyban, Gödöllőn, Erdőkertesen, Szigetszentmárton- ban, Majosházán és Bugyin több millió forint értékű, több helyen kisebb felújítást végeznek. 1977 első félévére készül el Érd teljes kiviteli terve. A felújítást már jövőre meg is kezdik, mely várhatóan az ötéves terv végéig tart. Ugyanebben az évben kezdik meg a budakalászi, újhartyáni és maglódi rekonstrukciót Három termelőszövetkezet villamosítását tervezik az idén, két és fél millió forint költséggel. Az ácsai Űj Barázdáét, az újhartyáni Aranykalászét és a dömsödi Dózsáét. Megkezdődik a százhalombattai, az érdi Engels utcai és a budakeszi József Attila lakótelepi, valamint a Dunakeszin felépülő lakótelep villamosítása és befejeződik a budaörsi északnyugati lakótelepen folyó munka is. Ezenkívül 12 községben a tanácsi vagy OTP-beruházással épült lakótelepek kapnak kisebb transzformátorállomást. T. A. PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! |v AZ MSZ MP PEST M EG VI :i Öl/OTTSAftA xc A MEGYÉI 1 ama re LAPJA J .r. .rc.rJL'v ■> F.. hJ \ í- l‘^ XX. ÉVFOLYAM, 60. SZÁM ÁRA 80 FILI.ÉR 1976. MÁRCIUS 11., CSÜTÖRTÖK f Útépítőknek, tavaszra Vecsésen, a Vízügyi Építő Vállalat telepén már a tavaszi útjavításra, -építésre készülődnek. A gépjavító üzemben most az ügyes, könnyen mozgatható kézi döngölőket javítják. Ifj. Fekete József felvétele A magyar parlamenti küldöttség befejezte ausztriai látogatását A magyar parlamenti küldöttség, amely Apró Antalnak., az országgyűlés elnökének vezetésével hivatalos látogatáson tartózkodott Ausztriában, szerdán délután Bécs- ből visszautazott Budapestre. A delegációt Anton Benya, az osztrák nemzeti tanács (parlament) elnöke hívta meg. Az utazással az osztrák törvényhozás küldöttségének 1973-ban tett magyar- országi látogatását viszonozták. A küldöttséget Bécs nyugati pályaudvarán Anton Benya búcsúztatta. Az elutazásnál jelen volt dr. Nagy Lajos, hazánk ausztriai nagykövete és a nagykövetség több vezető diplomatája is. Kiszállították a vetőmagot Gondoskodnak a kistermelőkről is Tavaszi ügyekről kaptunk hírt Monorról a Vetőmagtermeltető és Értékesítő Vállalat Pest megyei központjából. Vámos Géza igazgató a vetőmagtermeltetés tavalyi tapasztalatairól, s az idei tavaszi ellátásról elmondta: az eimúit nyár kedvezőtlen, csapadékos időjárása ellenére ió minőségű vetőmagot takarítottak be a vállalat partnergazdaságaiban. Tavaszi árpából minden idejében érkezett megrendelést kielégítettek, néhány megkésett jelentkezőnek viszont a zab vetését ajánlják. A burgonya vetőgumót is kiszállították már a gazdaságokba, üresek a raktárak. Sajnos lucerna vetőmagból csak kis mennyiséget sikerült fel- vásárolniok, Importból igyekeznek az igényeket kielégíteni. A szép őszi időjárásnak köszönhető, hogy kiváló minőségű hibrid kukorica vetőmagot kínálhattak a gazdaságoknak. Nagy készlettel rendelkeznek a martonvásári 530-as és 580-as hibridekből, kevesebb áll rendelkezésre a rövid tenyészidejű szarvasi hibrid vetőmagból, ám e hiányt azonos értékű, más fajtákkal pótolják. A kukorica-vetőmag kiszállítá- j sához hozzákezdtek. I Mint az igazgató elmondta, , nagy gondot fordítottak a kis- 1 kertek és háztáji gazdaságok vetőmagellátására is. Az I új tranzitraktárból folyama- I tosan szállítják a megye üz| leteibe a tasakolt vetőma- ; got. A boltokban néhány hagyma- és retekfajta magja hiánycikk,, de ez esetben is más, bőtermő fajtákat tudnak ajánlani. Ennek tudható be, hogy eddig még nem érkezett reklamáció a vállalathoz. Szó esett arról is, hogy megkötötték a vetőmagtermelésre vállalkozó gazdaságokkal a termelési szerződéseket, — a jövő évi vetőmagellátás érdekében. Képviselők a környezetvédelemről Az országgyűlés szociális és egészségügyi bizottságának ülése Sok szempontú vizsgálódás után azt az egybehangzó véleményt fogalmazták meg a képviselők a környezetvédelmi törvény javaslatáról, hogy törvényerőre emelkedése után alapvető és átfogó jogszabálya lesz minden olyan tevékenyA hagyományos márciusi seregszemlére készülnek a fiatalok Pest megyében a FIN a nagykátai nagygyűléssel kezdődik A forradalmi ifjúsági napok előkészületeiről, az ünnepségekről és megemlékezésekről tájékoztatott tegnap a Hotel Ifjúságban Barabás János, a KISZ Központi Bizottságának a titkára. Elmondta, hogy az ünnepségeket idén is március 15-én központi nagygyűlés vezeti be Budapesten, a Múzeum-kertben, majd ezután a fiatalok megkoszorúzzák a Március 15. téri Petőfi-szobrot Március 20-án este fáklyákat vivő fiatalok vonulnak a Felvonulási térre a Tanácsköztársaság emlékmű elé, hazánk felszabadulásának évfordulóján pedig ifjúsági nagygyűlésen vesznek részt a KISZ-ta- gok a gellérthegyi jubileumi parkban. A forradalmi ifjúsági napok Pest megyében Nagy- kátán, a március 15-i nagygyűléssel kezdődnek, amelyet egy nappal előbb politikai dalfesztivál vezet be ugyancsak a nagyközségben. A központi megnyitón kívül több járásban is megemlékezéseket szerveznek a KISZ-fiatalok az 1848—49-es szabadságharc tiszteletére. A budai járásban Tinnyén nagygyűlésen köszöntik a fiatalok a hősök emlékét, a szentendrei járásbeliek a kőhegyi Petőfi, a váciak pedig a helybeli 1848-as emlékművet koszorúzzák meg. Nagykőrösön a Kossuth-szobornál találkoznak a fiatalok. A ma forradalmiságának kérdéseiről vitatkoznak ugyanezen a napon a KISZ-tagok a ceglédi Dó- zsa-klubban. A Tanácsköztársaság veteránjait köszöntik az úttörők és KISZ-fiatalok március 21-én Ráckevén, március 27-én pedig az Alkotó Ifjúság pályázatra beérkezett művekből nyílik kiállítás Vácott, a DCM előcsarnokában. A forradalmi ifjúsági napok szavalóversenyét április 4-én rendezik a fiatalok Dunakeszin, s ekkor tartják a megyei klubvetélkedőt is á Csepel Autógyár művelődési központjában. A sajtótájékoztatón szót kapott Árpást Zoltán, a KISZ Pest megyei bizottságának első titkára is, aki ismertette a Börzsönyi Űttörővasút elkészítésére tett vállalásokat. ségnek, amely közvetlen életfeltételeink minél kedvezőbb biztosítását, környezetünk és egészségünk megóvását szolgálja. Röviden így lehet összefoglalni az országgyűlés szociális és egészségügyi bizottságának szerdai tanácskozásán elhangzottakat. Dr. Pesta László elnökölt az Országházban megtartott ülésen, ahol a törvénytervezethez kapcsolódóan Bondor József építésügyi- és városfejlesztési miniszter és dr. Zsögön Éva egészségügyi minisztériumi államtitkár kiegészítő tájékoztatóit követően mondták el véleményüket képviselők és meghívott szakemberek. Az egészségügyi és szociális bizottság munkaértekezletén a képviselők közül felszólalt dr. Schnitzler József, dr. Radnai Éva, Pólyák János, Klenovics Imre, S. Hegedűs László (Pest megye 24. vk.), dr. Kiss István, dr. Tóth János, dr. Palotai Sándor, (Pest megye 15. vk.), dr. Kaposvári Júlia, s szót kért dr. Vidosfalvy Magda és dr. Bartha Ferenc. KOZ EL ET Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának titkára fogadta a Budapesten rövid látogatáson tartózkodó Sergio Sergiet, az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottságának tagját, a KB külügyi osztályának vezetőjét. A vendég tegnap utazott el a magyar fővárosból. Dr. Faluvégi Lajos pénzügyminiszter és az általa vezetett delegáció befejezte tanácskozásait az Arab Emirátusok Államszövetségében. T. T. Kutin alezredes, a Ghánái Köztársaság bányaügyi minisztere a két ország gazdasági együttműködésének kérdéseiről folytatott tárgyalásokat Budapestem. A tanácskozások befejeztével tegnap elutazott hazánkból. Raymond Goor Lenin-béke- díjas kanonok, az ismert belga közéleti személyiség, az Európai Biztonság és Együttműködés Magyar Nemzeti Bizottságának meghívására tegnap Budapestre érkezett.