Pest Megyi Hírlap, 1976. március (20. évfolyam, 52-77. szám)

1976-03-10 / 59. szám

JEGYZET A gödör Nem túlzás: a gödör a monori járási művelődési ház előtti útszakaszon alighanem életveszélyes. Mély, gyereknek térdig érhet és nem is kis terje­delmű. Az arrafelé közlekedő járművek, kerékpárok a gödröt már „belekalkulál­ták” útjukba, tudják, hol kell idejében megkerül­niük, hogy a tengely- vagy nyaktörés elmaradjon. A gödör hónapok, de ta­lán évek óta ott tátong. A pályaudvarra forduló autó­buszok vezetőinek már hiányozna is, úgy meg­szokhatták, hol kell félre­rántaniuk a kormányt... De akadnak az ember­nek „önfeledt” pillanatai is. Például az a kerékpá­ros is elrévedhetett, aki a napokban, a szabályos ol­dalon közlekedve, úgy ki­vágódott a gödör „jóvoltá­ból” a járdára, hogy még a szemem behunynom sem volt idő az ijedtségtől. Az illető elfelejtkezett a gödör létezéséről. Amikor magához tért, sokáig emlegette, ott, egy ültő helyében. Ha azok, akiknek dolga lenne eltüntetni, hallották volna méltatlankodását, a gödör bizonyára el is tűnne végre. (Roblencz) MOHOMIDÉKE XVIII. ÉVFOLYAM, 59. SZÁM 1976. MÁRCIUS 10., SZERDA Ezerki lencszáznyolcvanig Egységes ingatlannyilvántartás minden községben Az idén Pilisen és Bényén A járási földhivatal tavaly eredményesen teljesítette a reá háruló feladatokat. Amint Csendes Páltól, a hivatal veze­tőjétől megtudtuk, 1975-ben három községben, Üllőn, Csév- haraszton és Nyáregyházán fe­jezték be az egységes ingatlan­nyilvántartás szerkesztését, Gombán már 1973-ban végez­tek. A földhivatal dolgozói 14 ezer embert hallgattak meg, 7 ezer 500 parcella helyzetét rendezték. A három községben elké­szült, már érvényben lévő nyilvántartás használata kötelező. Az új telekköny- I vi helyzetről valamennyi érdekelt tulajdonost értesí­tették. Csaknem 300 esetben olyan változást is rendeztek, amely után csak az illeték összegét Péteri, Üllő Tanácstagi fogadóórák Dr. Fördős István, megyei ta­nácstag, holnap, március 11-én, 8-tól 10 óráig Péteriben, a ta­nácsházán, 17-cn Üllőn, ugyan­ebben az időben, szintén a ta­nácsházán fogadja a hozzá for­duló választópolgárokat. Helyettesítést is vállal Brigád az áruházban Parkgondozók, vas- és papírgyűjtők Az idén végző négy tanuló­val együtt, tizenhét tagú a pi­lisi szövetkezeti ÁBC-áruház szocialista brigádja. Tóth Kata­lin brigádvezető szintén ott kezdte pályáját, 1970-ben tanu­lóként. A közösség nemcsak a szak­mai utánpótlás nevelésében se­gíti a Monorvidéki ÁFÉSZ-t, hanem a környékbeli boltok­ban helyettesítést is vállal, szabadság és betegség esetén. Bajt: március 1-én A járási labdarágó-bajnobság tavaszi sorsolása A járási labdarúgó-szövet­ségben megkezdődött a mun­ka, az aktívák szorgalmasan készülnek a tavaszi idényre. A sorsolás eredményeként a Vecsés—Maglód rangadóra áp­rilis 4-én kerül sor, a Gyöm- rő—Maglód mérkőzés pedig május 9-én lesz. Nagy harc várható a bajnoki címért, ezért a szövetség min­dent megtesz a bajnokság tisz­taságáért. ★ A járásban működő játékve­zetők továbbképzésen vesznek részt március 15-én, Monoron, a helyi sportegyesület székhá­zában (Schölmann utca): meg­vitatják a múlt év tapasztala­tait, s sző lesz az új szabályok­ról is. ★ A tavaszi idényben már pá­lyára lépnek azok a játékveze­tők is, akik néhány héttel ez­előtt vizsgáztak sikeresen. A járási labdarúgó-bajnok­ság tavaszi sorsolása: Március 21: Mende—Vasad, Űri—Péteri, Monor II—Üllő, Ecser—Maglód, Nyáregyháza— Vecsés, Gyömrő—Pilis II. Március 28: Maglód—Nyár­egyháza, Üllő—Ecser, Űri— Monor II, Vasad—Péteri, Gyömrő—Mende, Vecsés—Pi­lis II. Április 4: Pilis II—Mende, Péteri—Gyömrő, Monor II— Vasad, Ecser—Űri, Nyáregy­háza—Üllő, Vecsés—Maglód. Április 11: Űri—Nyáregyhá­za, Vasad—Ecser, Gyömrő— Monor II, Mende—Péteri, Ül­lő—Vecsés, Maglód—Pilis II. Április 18: Pilis II—Péteri, Monor II—Mende, Ecser— Gyömrő, Nyáregyháza—Vasad, Vecsés—Űri, Maglód—Üllő. Április 25: Gyömrő—Nyár­egyháza, Mende—Ecser, Péteri —Monor II, Űri—Maglód. Va­sad—Vecsés, Üllő—Pilis II. Május 2: Pilis II—Monor II, Ecser—Péteri, Nyáregyháza— Mende, Vecsés—Gyömrő, Mag­lód—Vasad, Üllő—Űri. Május 9: Péteri—Nyáregy­háza. Monor II—Ecser, Üllő— Vasad, Gyömrő—Maglód, Mende—Vecsés, Űri—Pilis II. Május 16: Pilis II—Ecser, Nyáregyháza—Monor II, Ve­csés—Péteri, Maglód—Mende, Üllő—Gyömrő, Űri—Vasad. Május 23. Ecser—Nyáregy­háza, Gyömrő—Űri, Mende— Üllő, Péteri—Maglód, Monor II—Vecsés, Vasad—Pilis II. Május 30: Pilis II—Nyáregy­háza. Vecsés—Ecser, Maglód— Monor II, Üllő—Péteri, Űri— Mende, Gyömrő—Vasad. Az ifjúsági csapatok bajnok­ságainak sorsolása azonos a felnőtt csapatokéval. G. J. Tavaly 10 százalékkal nőtt a forgalmuk, s megnyerték a boltok közötti csinosítási ver­senyt. Az ÁBC-áruházban kapott helyet a papíráru és az iskola­szer is, amit belső átcsoportosí­tással, könnyen hozzáférhető­vé tettek a gyermekvásárlók­nak: közvetlenül a bejárat mellett helyezték el, az önki­szolgálópolcokon. Kelendő árucikkük a kerék­pár és a motorkerékpár. Az idén szeretnék megkezdeni a gépkocsialkatrészek árusítását is. Orosházi István boltvezetőn kívül, a közösség tagjai vala­mennyien nők. Társadalmi munkában; gondosan ápolják az üzletház parkját, részt vesz­nek a vas- és papírhulladék­gyűjtésben, a hulladékért ka­pott pénzt közös célokra, kirán­dulásra, színházlátogatásra, szórakozásra fordítják. T. Ágoston Tanfolyam - motorvezetőknek Nagymotorvezetői tanfolyam kezdődik a monori járási mű­velődési házban, március 12-én, pénteken, 17 órakor. Jelentke­zéseket még elfogadnak. SAKK Megyei!. osztályú férfi csapatbajnokság Gödöllői EAC-Gyömrő 4:6 Gyömrő-Gödöllöi EAC 7,5:2,5 A balszerencsés első fordu­ló után, a Gödöllői EAC ott­honába utazott a gyöwirői községi sportkör sakkcsapata, melynek tagjai fogadkoztak, kiköszörülik a csorbát, meg­nyerik a mérkőzést. A gödöllőiekkel mindág szín­vonalas mérkőzést vívnak a gyömrőiek, színvonalasat vív­tak most is. Az első találkozón szoros volt a küzdelem, 5:4-re vezetett Gyömrő, már csak Simkó Ferenc játszmája volt hátra, s a veterán, Maglódon lakó Simkó Ferenc nagyszerű győzelmet aratott, 6:4-re ala" kult a végeredmény Gyömrő javára. A visszavágón néhány pi­hent játékos is szóhoz jutott. Ez meg is látszott a teljesít­ményen, mert a csapat most sokkal biztosabban győzött, 7.5:2,5 arányban, összesítésben 13,5:6,5 arányban nyertek a gyömrőiek, s négy pontot sze­reztek. Kiemelkedő teljesítményt nyújtott Fábián Béla, Tóth Ferenc és Follárdt István, akik mindkét találkozójukat meg­nyerték. Másfél-másfél pontot szerzett Bíró György, Fitos József és Róíc Béla. Egy-egy ponttal járult hozzá a siker­hez Simkó Ferenc, Monduk Lajos és Tóth Lajos. Külön ki kell emelnünk a 80 éves Tóth Lajost, aki betegen is vállalta a játékot, s biztosan győzött. Mészáros Józsefnek ezúttal nem ment, mindkét játszmá­ját elvesztette, egyszer szenve­dett vereséget Viczina István, Simkó Ferenc és Pálinkás Já­nos. ★ A gyömrőiek legközelebb március 21-én, otthonukban fogadják a Dunamenti Hő­erőmű Vállalat csapatát. ★ A gyömrői sakkszakosztály villám-csapatversenyt ren­dez II. Rákóczi Ferenc szüle­tésének 300. évfordulója alkal­mából. A helyi üzemek négy­tagú csapatokkal indulhatnak a vetsenyen, amelyre előrelát­hatólag május végén, június elején kerül sor. A PEVDI vegyi gyáregysége és a TÖVÁL már bejelentet­te részvételi szándékát. Öt-) kellett a tulajdonosnak megfi­zetniük. A idén újabb községekben fejeződik be az egységes nyil­vántartások szerkesztése, Ká­ván e hónap végéig, Sülysápon júliusban, Pilis, Bénye közsé­gekben pedig hozzáfognak az ingatlanok rendezéséhez. A la­kosság meghallgatása ez utóbbi két községben áprilisban kez­dődik. A földhivatal valameny- nyi tulajdonosnak idézést küld, de hirdetmények útján és han­gosbemondón szintén felhívja figyelmüket teendőikre. Az egységes nyilvántartás előkészületeit is megkezdik, az idén Monoron, Ecseren, Vecsé- sen, Maglódon, és Péteriben. A nyilvántartások készíté­sével párhuzamosan, új községi térképet készítet­tek, amelyek költségeihez a lakosság hozzájárulása is szükséges. A földmérési csoport tavaly 400 ezer forint értékű szolgál­tatást nyújtott a lakosságnak. Különböző földmérést, telek- megosztást kértek tőle a meg­rendelők. A földhasználati csoport 305 adásvételi szerződést hagyott jóvá a múlt évben, 1930 pa­naszt, bejelentést vizsgáltak ki, s tett benne intézkedést. A földhivatalban huszonötén dolgoznak. Munkakörülmé­nyeik az idén tovább javulnak. A földhasználati és pénzügyi csoport két újabb irodát kap a járási hivatal épületében: meg­szűnik a zsúfoltság. Évről évre jó eredménye­ket érnek el a földhivata­lok közötti versenyben. Ta­valyi gondos munkájuk alapján, joggal bizakod­nak most is a jó helyezés­ben. Az idén is sok teendő hárul rájuk, hiszen 1980-ig vala­mennyi községben el kell ké­szülnie az egységes nyilvántar­tásnak. Gér József ECSER Ötvenedik jubileum ötvenedik jubileumát ün­nepli az idén az ecseri önkén­tes tűzoltóegyesület. Az évfor­duló alkalmából kiállítást nyit­nak a művelődési házban, március 14-én, vasárnap, dél­előtt 10 órakor. Ugyanakkor kerül sor a jubileumi közgyű­lésre, amelyre meghívták az alapítótagokat is. A szocialista címért Túlteljesítették tervüket CélszsrübS) munkaszervezéssel A szerviz, ahogy a 4-es útról látszik. A műhelyben mindig akad javításra váró autó. Képün­kön: a brigádvezető fényszóró-beállítás közben. Wonke Rezső felvételei A Monori Állami Gazdaság szervizének és gépjavító üze­mének Április 4. brigádja ta­valyi tervét 104 százalékra tel­jesítette. Marin Marinov Ma­ne v műszakvezető, aki egyben az Április 4. brigád vezetője is, érdeklődésünkre elmondot­ta: — Nagyon örülök annak, hogy sikerült tervünket túltel­jesítenünk. Bizonyára ez azt jelenti, hogy mivel a többi vállalásunknak is eleget . tet­tünk, elértük a szocialista cí­met. Kihirdetése, igaz, még várat magára. Munkánk ered­ménye sok segítséget jelentett az autótulajdonosoknak. — Állandóan csöngőnek te­lefonjaink, melyeken bejelen­tik az autótulajdonosok jár­műveik hibáit és kérik mi­előbbi kijavításukat. Az or­szágúton elakadtak elsőbbsé­get élveznek, járműveiket, be- vontatásuk után, azonnal fo­gadjuk, és nekilátunk a szük­séges szereléseknek, végrehajt­juk a beállításokat. A többi jelentkezőt a bejelentés sor­rendjében jegyezzük elő. Alsó­mosó, felsőmosó és szárító részlegünk is közkedvelt. Az út porát sokan itt mosatják le, és utána, kérésre, TEKTIL ne­vű készítménnyel, a gépjármű korrózióvédelméről is gondos­kodunk. Vizsgára előkészítést is vállalunk, sőt, ha megbí­zást kapunk rá, mi visszük a vizsgabizottság elé a már meg­javított autót. — Itt a tavasz, megélénkül a forgalom a négyes ország­úton is. Természetesen az el­romlott gépjárművek száma is Új épületben megnövekszik. Sajnos, sokan ellenőrzés nélkül indulnak na­gyobb útra otthonukból, az­után az úton jelentkeznek a hibák, és gyors segítségre vár­nak. Létszámunk az úgyne­vezett fő szezonú hónapokban sem nő. ezért célszerűbb mun­kaszervezéssel, gyors ügyinté­zéssel igyekszünk segíteni ma­gunkon. Alkatrészekkel felké­szültünk a legkülönbözőbb autók fogadására. Műszerezett­ségünk megfelelően ki tudja elégíteni az igényeket. Vállal­kozunk futóműbeállításra op­tikai műszerrel (kormánygeo­metriával), fényszóróbeállítás­ra és fékhatásmérésre is. — Ismétlem, ml felkészül­tünk, de azt kívánjuk, hogy az autósok is készüljenek fel, ne induljanak el rossz kocsival. Sok bosszúságtól, költségtől és felesleges időpazarlástól kímé­lik meg magukat, ha indulás előtt alaposan átnézik gépjár­művüket. Udvari Gábor Gyarapítják tudásukat A Gyömrői Ruhaipari Szö­vetkezetben nagy gondot for­dítanak a dolgozók szakma: műveltségének javítására. Je­lenleg harminckilencen jár­nak a szövetkezetből külön­böző tanfolyamokra: heten ruhaipari szakközépiskolába, tizenketten szakmunkás-előké­szítőre, ketten általános gim­náziumba, ketten vezetői to­vábbképzésre, tizenhatan be­tanító tanfolyamra. A Monorvidéki AFÉSZ-tőI kétmillió forintért vásárolta meg az OTP vecsési fiókja a Vörös Hadsereg úton levő két­szintes épületet: hamarosan már az új helyen fogadják a fiók dolgozói a hozzájuk forduló községbelieket. Itj. Fekete József felvétele MŰSOR MOZIK Maglód: Mr. Süket trükkjei. Monor: Suttogások és sikolyok, j Nyáregyháza: Helga és Mi­chael. Vecsés: Keserű csoko­ládé. MŰVELŐDÉSI HAZAK Gyomron, 14 órakor: zene­tanfolyam, 16-tól: a bábszak­kör próbája. Monoron. 14.15- től 16.45-ig: az irodalmi szín­pad próbája, 18-tól: ismeret- terjesztő előadás, Hazafiság — nemzetköziség és néprajz cím­mel, előadó: Simon Kinga, ugyancsak 18-tól a honismere­ti szakkör, 19-től 22-ig az ifjú­sági klub foglalkozása. Péteri­ben, 18-tól 22-ig: hangstúdió, felvételkészítés. ; / i

Next

/
Thumbnails
Contents