Pest Megyi Hírlap, 1976. március (20. évfolyam, 52-77. szám)
1976-03-07 / 57. szám
1976. MÁRCIUS 7., VASÁRNAP 3 íVJrtt Jg v/üwap Mit vár az ország Pest megye mezőgazdaságától Beszélgetés Lakatos Tiborral, a megyei iardcs elnökhelyettesével Hagyománya van annak az esztendő eleji eszmecserének, melynek során a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium és a Pest megyei Tanács vezetői tárgyalóasztal mellé ülnek, hogy mérlegeljék a mezőgazdaság, az élelmiszeripar és a fagazdaság fejlődését, eredményeit, fölmérjék: mit vár a népgazdaság az ország legnépesebb megyéjétől. A feladatok egyeztetésére a zárszámadási idény kellős közepén került sor, midöú közös gazdaságaink legfőbb fórumán, a közgyűlésen amellett, hogy meghányták-vetették a gazdálkodás tapasztalatait, a jövőre összpontosult a figyelem, az idei tervekre, a következő ötéves terv célkitűzéseire. A kérdés most már: • A tárca vezetőivel folytatott tárgyalások nyomán mely . tennivalókat kell fölvenni a j programba? A választ Lakatos Tibortól, ' a Pest megyei Tanács elnök-! helyettesétől kértük. — A negyedik ötéves terv célkitűzései mindenben teljesültek — mondja az elnökhelyettes —, hiszen évek óta a népgazdaság igényeihez igazodtunk: megterem a kellő meny. nyiségü gabona, a kukorica, a zöld takarmány és az ipari növények sora. Említésre méltó,! hogy 4000 hektárral nőtt a bú-' za termőterülete, ami annál is j számottevőbb, mert a termés- ! átlag növekedése is meghalad- I ta a tervezettet: a megyei bú- ! zatermés az előirányzott 20 j százalékos növekedés helyett ] 40 százalékkal volt több, mint í öt esztendővel ezelőtt. Sajnos,; a termesztés színvonalában még mindig elég nagyok a különbségek. Jelentős haladás tapasztalható az iparszerű növénytermesztési rendszerek térhódításában, amire jellemző, hogy tizenegy növénytermesztési ágazatban tizenkilenc rendszer technológiáját alkalmazzák. A minisztérium kérését teljesítve másfélszeresére növeltük a cukorrépa termőte- | rületét, mely így meghaladja, az 1700 hektárt. Ami gondot1 okoz e témakörben: alacsony volt a /répák cukortartalma, a gyomirtás, növényvédelem elhanyagolása, illetve a gyenge minőségű vetőmag alkalmazása miatt. Közelíteni kell az érdekeket. mármint a termelőkét, és a feldolgozóiparét, annál is inkább’ mert a vetésterület növekedése ellenére cukrot kell importálnia az országnak. o kukoricatermést 5—S százalékkal, az olajos növények és a szálastakarmányok termését 8—10 százalékkal, a burgonyatermést 15—20 százalékkal kell növelni. • Szó esett a zöldségtermesztésről, melynek sorsát — a piaci helyzetet — az utóbbi esztendőkben érthe:ő érdeklődéssel kísérte figyelemmel a lakosság. Jut-e elegendő zöldség a megye s a főváros éléskamrájába? — Mindenekelőtt hadd említsem meg, hogy tavaly a zöldségellátással különösebb gondjaink nem voltak. Milyennek ígérkezik az idei ellátás? Január végén a Pest megyei MÉK igazgatója arról számolt be, hogy sikerült leszerződniük a központi zöldségellátás- hoz szükséges termésmennyiséget, az idén összesen 7912 vagon árura kötöttek szerződést, 2216 vagon burgonyát, 4255 vagon zöldséget és 1441 vagon gyümölcsöt vásárolnak meg a gazdaságoktól, 7,2 százalékkal nagyobb mennyiséget, mint tavaly. • Ezek szerint minden rendjén lenne ez ügyben? — Korántsem! Noha a zöldségtermő terület apadását sikerült megállítanunk, s a feldolgozóipar nyersanyagellátása megoldott, nem lehetünk elégedettek. A cél: nagyobb területen, emelkedő hozamok, kiváltképpen a főváros környékén. A tervszámok: 1980- ig friss fogyasztásra 5000 hektáron, konzervipari feldolgozásra 11 500 hektáron teremjen zöldség, a fólia alatti primőrterület pedig 250 ezer négyzet- méterrel, összesen 1 millió négyzetméterre növekedjék. • Mit hoz a jövő a szántóföldi növénytermesztésben? — Alkalmazkodva a népgazdaság igényeihez, 5—5 százalékkal kell növelni a búza és i a zöldségnövények, 15 száza- j lékkai a pillangós növényekj termőterületét 1980-ig, s már az idén 5000 hektáron kell ter- I meszteni a cukorrépát, 3400 hektáron a napraforgót. A kalászosok és a cukorrépa hozamát évente 3—4 százalékkal, • Lévén a zöldség Igen munkaigényes növénykultúra, föltehetően említés esett a minisztérium és a megye vezetői közötti tárgyaláson a háztáji s egyéb kisgazdaságok szerepéről, különös tekintettel a kis gazdaságok támogatását szorgalmazó új kormányhatározatra. — így igaz. Pest megyében mintegy 200 ezer háztáji és kisegítő gazdaság van, termelésüket a népgazdaság nem nélkülözheti. A háztájinak köszönhető, a fóliás termesztés elterjedésének, hogy nem volt nagy gond a főváros zöldség- eliátásában. A termelőszövetkezeteknek fontos feladata, hogy — ahol ez kiesik a fogyasztási szövetkezetek hatóköréből — integrálják, magyarán összehangolják a piaci igényekkel a háztáji termelést. Gondoltunk arra, javasoljuk a főváros környékén gazdálkodó szövetkezeteknek: ha a tagság ért hozzá, vállalkozik rá, egy darabban mérjék ki a tíz-húsz hektáros vagy még nagyobb zöldségnek szánt területet háztájinak, a gazdaság végezze el a talaj előkészítését, a trágyázást, műtrágyázást, szántást, szerezze be a palántát, s a tagok lássák el a kézi munka teendőit. A rendelkezések módot adnak arra is, hogy a tsz ezt munkanapként jóváírja. Megvitattuk a minisztérium illetékeseivel a szőlő- és gyümölcstermesztés jövendőjét is. Pest megyében a csonthéjas gyümölcsök termesztését célszerű elsősorban fejleszteni. A feladat már az idén 900 hektár új gyümölcsös, 1980-ig pedig 3700 hektár gyümölcsültetvény telepítése. • S ezzel térjünk is az állattenyésztésre: mit tükröz e tekintetben a megyei helyzetkép? — A negyedik ötéves tervben 44 szakosított szarvasmarha- és 16 sertéstartó telep épült a megyében, teljesültek a terv- előirányzatok. Mint a minisztérium vezetői is megállapították, az országos helyzetképpel ellentétben, Pest megyében sem a szarvasmarha-, sem a sertés- állomány nem csökkent. A nagyüzemi gazdaságoknak sikerült ellensúlyozni a háztáji tehénállomány mérséklődését, így 450 tehénnel gyarapodott az állomány, s tíz százalékkal emelkedett a termelőszövetkezeti, állami gazdasági kocalétszám. Egyedül Pest megyében nem csökkent, sőt három százalékká! nőtt a felvásárolt tej mennyisége. Ezzel együtt sem ítélhetjük kedvezőnek a szarvasmarha-tenyésztés helyzetét, hiszen az egy tehénre jutó 2800 literes évi tejtermelés — noha az országos átlagnál magasabb —, elmarad a korábbitól, s bizony, elég kevés. Sajnos, olyan szakosított tehenészet is akad, ahol csupán 2500 liter tejet fejnek átlagosan. Az idei teendők közé tartozik a még kihasználatlan szakosított telepeken a férőhelyek 95 százalékos betelepítése. A mezőgazdasági és élelmezésügyi tárca helyesli a szarvasmarha-tenyésztés 15 éves megyei programját, de a főváros tejellátása érdekében a tehén- állomány növelését kéri, több új szakosított telep építését sürgeti, s kívánatosnak tartja, hogy a tej- és a húsirányú szakosodás 70:30-ról már általunk 80:20-ra módosított arányát tovább korrigáljuk, tejtermelésre szakosodjék a szarvasmarhatartó gazdaságok 85 százaléka. • Milyen egyéb témákról esett szó a megbeszélésen? — Fölvetődött egyebek között a gépellátás kérdése. Tavaly késve érkeztek gazdaságainkba a külföldi, nagy teljesítményű cukorrépa-betakarí- tó gépek, s előfordult, hogy a soroksári paradicsomtermesztő rendszer gépeinek javításával, az új gépek szállításával elmaradt a hazai ipar. A tárca ígérete: intézkednek, hogy legalább a Mezőgéptröszthöz tartozó vállalatok pontosan szállítsanak. Más téma: az önkéntes földcserék ügye. A széttagolt nagyüzemi területek egységesítésére, termelőszövetkezetek és állami gazdaságok között is, célravezető megoldás lehet egyes táblák, határrészek cseréje. Szóba került a művelésből kimaradó földek hasznosítása, tarthatatlan, hogy a megyében esztendőről esztendőre 6000 hektár maradjon parlagon. Értékeltük a kedvezőtlen adottságú ,szövetkezetek gazdálkodását. Ami kedvező: tíz év alatt a felére — tízre csökkent — a számuk. Ami viszont elgondolkoztató: akad több olyan gazdaság, amely támogatással sem volt képes önállóan talpra állni. • Hallani olyan véleményeket, hogy az új gazdasági szabályozórendszer fékezheti a fejlődés lendületét. Mi erről a minisztérium és a megye vezetőinek véleménye? — A nagyobb mértékű elvonások véleményünk szerint semmiképpen sem okozhatnak megtorpanást. A szellemi erők mozgósításával, hatékonyabb munkával kell megteremteni a korábbihoz hasonlóan dinamikus fejlesztés lehetőségeit, kigazdálkodni költségeit. Ezért is kiemelkedő fontosságú például a szakmunkásképzés. Megyénk gazdaságaiban 1100 diplomás szakember irányítja a termelést, de kevés a középfokú végzettségű szakember s a szakmunkás. Márpedig hiába a tisztikar ütőképes hadsereg nélkül, a modern technika, technológiai eljárások széles körű alkalmazásának, az ipari szervezettségű mezőgazdasági termelésnek alapvető feltétele a szakmai színvonal emelkedése — fejezte be a beszélgetést Lakatos Tibor elnökhelyettes. A. Z. V. J. Voznyak B. V. Varganov V. A. Sztanovics U. X. Szulimanov Brigádvezetők és hegesztők — négyen a gázvezeték szovjet építői közül len jó védelmet nyújtó pufaj- kát viselik. Arcukat érdesre keményítette a változó időjárás. Szemüket keskenyre húzzák: a metsző szél és a tűző nap elleni védekezés ösztöne ez. Szinte -mindannyian 1974. derekán érkeztek Magyarországra. — A vezetéképítés idején munkaversenyben mindkét brigád gyakran szerepelt a legjobbak között. A hegesztők hónapokon keresztül tartották az első helyet. Mi ösztönözte munkájukat? — Két dolog is — magyarázta Borisz Viktorovics Varganov. — Egy testvéri országban kellett bizonyítanunk, ahol jól tudtuk, nagy szükség van a gázra. Emellett serkentett bennünket, hogy innen, a távolból is valamennyien igazán jelentős teljesítménnyel köszöntsük pártunk kongresz- szusát. Azt hiszem, mindkét célunkat elértük. — Ehhez nyilván az is segítséget jelentett, hogy összeszokott közösségként kezdték meg az itteni építést? — Nem, ez nem így volt — rázza a fejét Vaszilij Jefimovics Voznyák, a szigetelőik vezetője — korábban nem ismertük egymást. A Szovjetunió szinte minden pontjáról jöttünk ide: Kijevből, Groznijból, Rosztovból, a messzi északról vagy éppen Baskíriából. — E sok helyről összegződő tapasztalatok alapján milyennek érezték a magyarországi munkakörülményeket ? — Bár sok a gép, ez a munka' mindenütt nehéz — mondják. — Az első szakasz építésekor bizony rossz idők jártak ránk — emlékezik vissza Viktor Bogorodov. — Sokat esett az eső. Gyakran dolgoztunk agyagos sárban. — Nekünk kellemesebbnek tűnt az itteni munka — int Pjotr Kacsur felé Varganov —, hiszen mi ketten Norilszk- ból, a sarkkör közeléből jöttünk ide. Ott tízhónapos a tél, s a hőmérő gyakran mutat mínusz 50 fokot is. Ezért úgy | éreztük, hogy itt a nyár tart I 10 hónapig. — A vezeték építése során magyar munkásokkal közösen dolgoztak. Hogyan értettek szót? — Ez csak az első időben jelentett gondot — mondja Vaszilij Andrejevics. — Akkor a tolmácsok segítettek, meg a jelbeszéd. De hamar megtanultuk a legfontosabb kifejezéseket. Végül pedig a munka bizonyult a legjobb tolmácsnak. A nehéz feladatok megoldásakor még szavakra sem igen volt szükség, egymás gon_ dolatát is megértettük. Sok barátot szereztünk — A nehéz munka mellett kötődtek-e barátságok, jutott-e idő az ország megismerésére? — Megszámlálhatalanul sok • I barátot szereztünk munka közben, de a munka után is — meséli Pjotr Kacsur. — Voltak barátsági estek is a magyar munkásokkal, mint legutóbb a gyöngyösi Tungsram- gyárban. 1 Nyikőlaj Azsogin Rosztovból érkezett, bevallja: — Azért a magyar nyelv mégiscsak nehéz. Vaszilij Sztanovics egészíti ki az elhangzottakat: — Sokfelé kirándultunk az egész országban. Ha csak kevés időnk volt is, megragadtuk az alkalmat, hogy a magyar emberekkel, tájakkal ismerkedhessünk ... — majd pillanatnyi szünet után hozzáteszi: ....és természetesen a híres magyar borral is, mert Tokajt sem kerültük el. Sok felejthetetlen emléket, szép élményt is szereztünk. Mégis, mikor Pest megyébe értünk, és mikor Zsámbokon átadtuk az elkészült második szakaszt, egy kicsit fellélegeztünk. A dolgos kezek emléke — A hosszú távoliét után már bizonyára hiányoznak a hazai ismerősök, rokonok, barátok. Mert hiszen a magyar közmondás is azt tartja, hogy mindenütt jó... — ...a dóma luccse! — folytatja oroszul a közmondást pilótasapkája alól a baskír Jiszhak Szulimanov, bizonyítva, hogy az otthon szeretetét minden nyelv hasonlóan fejezi ki. A búcsú pillanatában érdes munkástenyerek kemény szorítását érezve, a földben megbúvó csőkígyóra gondolok, mely hosszú évtizedekig szállítja majd a földgáz millió köbmétereit hazánkba, e dolgos kezek munkájának hasznos emlékeként. Lakatos Tamás A virág és csokoládé mellé... Ülök a ceglédi vonaton, velem szemben két asszony beszélget. Arra figyelek fel, hogy a közelgő nőnapra terelődik a szó. — Az idén is biztos átadnak egy csokor hóvirágot meg csokoládét — így az idősebb. — Csak ezt tudják — teszi hozzá a fiatalabb —, de azért ne félj, nívós szöveg is lesz az egyenjogúságról, meg a közéletben elfoglalt helyünkről. A kimondott szavak nem hagynak nyugton. Arra gon- i dolok, hogy ha hétfőn a zsebpénzemen vásárolt virággal és csokoládéval felköszön- töm majd családunk nőtagjait — feleségemet és a lányomat — lehetséges, hogy ők is ilyen epés megjegyzéssel nyugtázzák majd a szívből jövő kedveskedést? Ezek szerint nem elég a virág meg a csokoládé, valami mást is kell adni? De mit? Hány dolgozó asszony, lány van nálunk, akiket nem elégít ki a nőnapi hóvirág, csokoládé, meg a női egyenjogúságról szóló — szerintük — elkoptatott szöveg? S csak szöveg lenne? Töröm a fejem, milyen értékesebb ajándékot tudnék előteremteni nőnapra a virág helyett? Mit mondhatnék ennek a vonaton utazó két asszonynak, hogy a kimondott gondolat ne legyen elkoptatott, százszor hallott frázis? A zakatoló vonaton nem szólhattam közbe, az asz- szonyok Monoron leszálltak. Pótolom hát, amit elmulasztottam. A múltat, felszabadulás előtti idők újságjaiban lerögzített történelmet idéztem tanúként. A megsárgult újságok híreinek talán jobban hisznek, mint napjaink élő szónokainak. A Közérdek című lap — a monori és gyömrői járás érdekeit felölelő közgazdasági és iparügyi lap, felelős szerkesztő: Süveges József — 1929. április 14-i számában ezt olvastam: Jogot a nőknek! Persze választójogot. Mert attól lesz boldog a családi otthon!... Attól simulnak el a kenyér- kereset gondjai szántotta barázdáki férjuram homlokáról! ... Ezt hirdette a szocialista párt helyiségében vasárnap egy elvtársnő. Kik voltak ott, kik nem, ne keressük, mink kimondjuk, hogy az így gyűlésező asszonyok nem érdemlik meg a magyar asszony nevet. A vonaton utazó idősebb asszony már élt akkor, amikor ezeket a sorokat leírták. Négy-ötéves kislány lehetett. A fiatalabbnak mindez történelem, ugyanúgy, mint a középkori boszorkányégetés, inkvizíció, vagy a földesúrnak biztosított első éjszaka joga. Frázis lenne, ha most a jelent kezdeném dicsérni. Ha arról szólnék, hogy nálunk mennyire megváltozott minden. Felszámoltuk a nyomort, a munkanélküliséget, növekedett a nők közéleti szerepe, választójogot kaptak. Asszonyaink, lányaink ott vannak társadalmunk felelős posztjain. Persze gondok is vannak. Sok még a felesleges teher asszonyainkon, lányainkon. Azt is tudom, a magyar és világirodalom közismert, klasszikus műveiben előkelőbb, tiszteletet ébresztő helyet foglalnak el a nők, mint a társadalmi valóságban. Az egyenlő munkáért egyenlő bért elve még nem mindenütt érvényesül, de meggyőződésem, a gondok, problémák ellenére nem kell szégyenkeznünk. Amit három évtized alatt megtehettünk a női egyenjogúságért — megtettük. S a hóvirág csak ünnepi gesztus, jelkép: tisztelet a nőknek! Idézzük ismét a múltat! Ugyancsak a Közérdek című lap 1930. november 30-i számában ezt olvastam: Kérelem. Az Or utcai állami elemi iskola első osztályában egy szegény mezítlábasán járó kisgyerek részére valamelyik jószívű szülőtől egy pár használt 18—19 centiméter hosszú cipőt köszönettel fogad vitéz Részegh Ferenc állami iskolai tanító. Nem hagy nyugton egy gondolat. Az, hogy talán idősebbik útitársnőm volt az a mezítlábasán járó kisgyerek, akinek éppen a tanító úr valamelyik jószívű szülőtől cipőt kunyerált, csak azóta az idő elmosta ezt a szo- morú_emléket. Ha nem neki, valakinek csak kellett az a cipő! Mert „a tej jel-mézzel folyó Kánaán földjén, Magyarországon, évről évre ijesztőbben terjed a munkanélküliség ... A magyar föld gyermekei éheznek, fáznak és nyomorognak...” — állapítja meg a Közérdek 1930. október 30-i számának Téli ínségmunka című vezércikke. Tehát nem én mondom. Az én számból ez frázisnak tűnnék — a korabeli újság írja mindezeket. A következő hírt csak azért írtam ki az újságból, mert asszonyokról szól. A megjelenés napja 1926. január 10. Adományok a szegényháznak. Az újév alkalmából elsőként a következők fordultak irgalmas szívvel gyámolásra szoruló embertársaikhoz: .... Rosenberg Mártonná 1 kiló rizs, gríz, bab és só; Tóth Andrásné 6 kilogramm liszt, 1 kilogramm szalonna; dr. Kégl Jánosné egy nagy kenyér és egy csomag sült hús. Ez a világ már régen a múlté. Tudósok, történészek kutatják, és már csak az idősebb generációnak vannak róla személyes élményei, emlékei. Kinek jut ma eszébe Magyarországon, hogy a női választójogért valaha harcolni kellett? Nőpolitikái határozat, törvény, minisztertanácsi rendeletek, intézkedési tervek sokasága írja elő a nőkről való gondoskodás lehetőségeit, tennivalóit. Napjainkban az asszonyok, lányok ott dolgoznak megbecsült társakként a gyárakban, üzemekben, termelőszövetkezetekben, különböző intézményekben, hivatalokban, s a gazdasági vezetők a megmondhatói, hogy bizony a munka során sokszor jobban állják a versenyt, nálunk férfiaknál. Dolgoznak, helytállnak, gyűléseken felszólalnak, javasolnak, fontos feladatokat vállalnak magukra. A nők közéleti tevékenységére álljon itt néhány Pest megyei adat. A párttagság 27,6 százaléka, a pártvezetőségek, 30 százaléka, a tanácsok választott szerveiben, valamint a most folyó népfrontválasztások során megválasztott bizottságokban a tagok 30 százaléka nő. Mindenesetre, én azért holnap reggel veszek virágot, meg csokoládét is a nőnap ünnepeltjeinek. Tisztelettel és szeretettel leteszem az asztalra, és remélem, örömet szerzek vele. És még valamit! Ezt a cikket is odateszem a virág mellé. Szöveg, szónoki frázisok helyett. Bízom benne, hogy elolvassák. Talán még Monoron is. Kiss György Mihály t i
