Pest Megyi Hírlap, 1976. március (20. évfolyam, 52-77. szám)
1976-03-27 / 74. szám
mm A PESTMEfrYEI HÍRLAP K. Ü C. O IsTR» /V pTTs -A XX. ÉVFOLYAM, 74. SZÄM 1976. MÁRCIUS 27.. SZOMBAT Összehangoltan Közösen a városért Közismert tény, hogy Nagykőrös fejlődésének üteme, főleg az elmúlt másfél évtizedben s különösen a legutóbbi 5 éves terv idején, minden korábbi mértéket meghalad. Modern lakótelepek, aszfalt- szőnyeggel borított járdák, utak, sokfelé ágazó gáz- és vízvezeték-hálózat: mindez a városiasabb külsőt jelzi, a gyarapodást, gazdagodást. Nem kis része van ebben a központi erőforrásokon kívül a társadalmi összefogásnak. Annak a sok millió forintot érő segítségnek, amely megsokszorozta a lehetőségeket. A segítő szándékú igyekezet elsősorban csak akkor hatékony, ha tervszerű, átgondolt és kellően összehangolt a városfejlesztési elképzelés. E célból rendeztek egy évvel ezelőtt tanácskozást a város üzemeinek és intézményeinek részvételével, és mint annak idején megírtuk, szép sikerrel. Az elképzeléseiket egyeztető szakemberek, aktívák, sok hasznos javaslattal, felajánlással segítették a városfejlesztési tervek valóra váltását. Most, egy év elteltével ismét találkoztak a tavalyi tanácskozás részvevői, hogy számba vegyék: hogyan teljesítették vállalásaikat, s melyek az idei esztendőre szóló elképzeléseik. A fórumot az MSZMP városi végrehajtó bizottsága a városi tanács végrehajtó bizottsága, a Hazafias Népfront városi bizottsága, valamint a KISZ városi bizottsága hívta össze. Részt vett a tegnapi megbeszélésen Pásztor István, a városi párt- bizottság első titkára, Kocsis Jánosné megbízott tanácselnök, Horváth Lehel, a Hazafias Népfront városi bizottságának elnöke és Gulyás Sándor, a KISZ városi bizottságának titkára. A megjelenteket Pásztor István köszöntötte, majd Kocsis Jánosné adott áttekintést a városépítő munka eredményeiről. Szólt egyebek között arról, hogy a tervezett 1171 lakás helyett 1237-et emeltek a IV. ötéves tervben, megépült a 700 köbméteres torony, s a tervezett 3 kilométernyi vízvezeték-hálózat helyett 10 kilométernyi került a földbe. A vezetékes gázhálózatba eddig már 1300 lakást kötöttek be, összesen 9 ezer lakásban ég a villany, számottevően javult a közvilágítás. Korszerű utcai lámpákat kapott az elmúlt 5 esztendőben a Kossuth Lajos utca, a városközpont, a Kecskeméti út egy szakasza, a Vági István úti lakótelep és több kis utca ... Nem keveset fordítottak egészségügyi és művelődés- ügyi célokra sem. Korszerűsítették például a Fáskert utcai kórház fűtését, felújították a gyermekkórházat, új szárnnyal bővült a szülészet. Erre az időszakra esett az Arany János gimnázium rekonstrukciója, a Petőfi általános iskola felújítása is. Megnyílt a balatoni úttörőtábor, a tervezettnél nagyobb mértékben nőtt az óvodai helyek száma és ifjúsági sporttelep készült. Szó esett ezután az idei tervekről, a további tennivalókról is. Amint a tanács megbízott. elnöke elmondotta a jelenlegi tervidőszak első szakaszának legfontosabb feladatai közé tartozik az új víztorony, valamint a vízmű- kutak bekötése, a gázhálózat további bővítése, a csatorna- építés, a villanyhálózat bővítése és természetesen a lakásépítés. Űj járdák épülnek s egy 60 apróságot fogadó bölcsődét emelnek a Vági István lakótelepen. Bővítik az SZTK- rendelőintézetet s felújítják a Fáskert utcai kórházat. Gyarapszik az óvodai helyek száma is: a Tormásban például 75, a Vági István lakótelepen pedig 100 kisgyermeket fogadó intézményt építenek. E feladatok megvalósítását minden bizonnyal a továbbiakban is segíti a helybéliek társadalmi munkája, amely az elmúlt 5 esztendőben 40 millió forintot ért. Kocsis Jánosné ezután köszönetét mondott azoknak a pártmunkásoknak, szakszervezeti, tömegszervezeti, népfrontaktivistáknak, ifjúkommunistáknak, Nagykőrös valamennyi segítőkész dolgozójának.' Reményét fejezte ki, hogy igyekezetben a továbbiakban sem lesz hiány, és ugyanolyan odaadással, lelkesedéssel segítik a célok valóra váltását. Tavaly összesen 7 millió 210 ezer forint értékű társadalmi munkát végzett Nagykőrös lakossága, részben a fejlesztési feladatok ellátására kötött szerződések keretében. A szociális otthon felújításán dolgoztak például a konzervgyár, az Építőipari Szövetkezet, a Vízgazdálkodási Társulás és a 224-es Ipari Szakmunkásképző Iskola dolgozói, tanulói. Az ifjúsági sporttelep építésén, amelynek során ugrópályát, labdarúgó-, kosár-, kézi- és röplabdapályát létesítettek, a 21-es Volán Vállalat dolgozói mintegy 2 ezer köbméter földet mozgattak meg. Az építéssel kapcsolatos villanyszerelési munkákat az ÉMÁSZ kollektívája vállalta ugyancsak társadalmi munkában, az Arany János Tsz dolgozói pedig a terepet rendezték és füvet ültettek. Nem kis társadalmi munkát végeztek a NEPAG. a városi tanács, a TRAKISZ, valamint a konzervgyár dolgozói a balaton- akali tábor építésén. A megbízott tanácselnök szavai után az üzemek, vállalatok jelenlevő vezetői mondták el véleményüket az eddigi eredményekről, s tettek társadalmi munkára vonatkozó felajánlásokat a dolgozó kollektívák nevében. • Dr. Kovács Gábor, az Arany János általános iskola igazgatója a diákok és pedagógusok vállalását tolmácsolta: 15 ezer forint értékű társadalmi munkát végeznek. Susán János a tsz-ek erdőgazdasága dolgo1 zóinak nevében felajánlotta, hogy felújítják a nagyerdőn levő hétvégi pihenőházat. Répást István, a NEPAG helyi telepének vezetője elmondta: az üzem dolgozói a tormási óvoda építésénél segítenek, s két kommunista szombaton keresett munkabérüket utalják majd át városfejlesztési célokra. Tóth Tibor, az Arany János gimnázium igazgató- helyettese arról szólt, hogy diákjaik a két óvodaépület átadása előtti takarítást vállalják. A 224-es Ipari Szakmunkásképző Iskola diákjai nevében Kovács László igazgató ajánlotta fel az óvodák támogatását, az úttörőtáborban adódó munkák egy részének elvégzését. Túri György, a 21-es Volán Vállalat helyi telepén dolgozók vállalását tolmácsolta: 3 ezer munkaóra bérét juttatják a város gyarapítására és 500 társadalmi munkaórát fordítanak az iskolák, egészségügyi intézmények megsegítésére. Halápi Imre, az 1-es Volán Vállalat dolgozói nevében a Vági István lakótelepen épülő óvoda kialakításához ajánlotta fel társai segítségét. Rócz Zoltán, a TRAKISZ helyi telepének vezetője pedig félmillió forintot ajánlott fel a bölcsődék építésére. Verbó Zoltán, az Irodagéptechnikai Vállalat nagykőrösi telepének vezetője a dolgozók nevében a tormási óvoda játszóterének építését, Gömöri Jánosné, a konzervgyár 2-es telepének dolgozója, társai nevében pedig az üzem környékének rendbehozását vállalta. Görbe Ferenc, a konzervgyár igaz gatója bejelentette: 500 ezer forintot juttatnak városfej lesztési célokra, s a gyárban tevékenykedő másfél száz szocialista brigád segítségét tolmácsolta. Tóth Imre a Toldi Miklós Élelmiszeripari Szak- középiskola diákjai nevében szólt, Monostori József pedig a DÉMÁSZ nagykőrösi üzletigazgatóságának vállalását ismertette. Becser Ernő, a Kossuth iskola igazgatója is szólt a diákok vállalásáról, Szűcs Pál pedig a Gépjavító és Faipari Szövetkezet dolgozóinak felajánlásait ismertette. Gu lyás Sándor, a KISZ városi bizottságának titkára elmond ta, hogy az ifjúkommunisták az idén is megrendezik az Egy nap a városért elnevezésű akciójukat. K. A. Óriás gépek telepén Modellezők Évente több millió forint értékű javítást végeznek a 21-es Volán Vállalat helyi műszaki telepén. Nagy teljesítményű földmunkagépeket, hatalmas teherautókat javítanak az itt dolgozó szakemberek. Képünkön Szászdi Ferenc, s Pál Zoltán egy KIIAZ 255 típusú gépkocsi futóművét javítja. A népművelő Az Arany János Művelődési I módját, hogyan lehet a köz- Központ a népszerű rendez-j művelődést tartalmilag és törvényeken kívül több szakkör- ‘ nek is otthona. A kulturális jellegű csoportok tagjai, az összejövetelek résztvevői között majd minden korosztálybelit megtalálunk. A művészeti szakköröknek, gyermek és felnőtt színjátszó csoportnak s a bábszakkörnek már hagyományai vannak. Ábrahám Sára művészeti előadó mindössze egy esztendeje látja el feladatát, de eme közösségek segítését kezdettől fogva sikeresen végzi. Feladata még az előadások szervezése, művészek meghívása is. — Miből áll az itteni kulturális csoportok munkája? — Bábcsoportunkkal most a megyei úttörő seregszemlére készülünk, amely április 25-én lesz. Rerdszeresen járunk külterületi iskolákba is. Terveink szerint az Oroszlányban sorra kerülő országos fesztiválon is részt veszünk. Gyermek színjátszó csoportunk még csak a kezdetnél tart. Tavaly szeptemberben alakult, s inkább tervei, mint hagyományai, eredményei vannak. A jövőben a város üzemeiben, termelőszövetkezeteiben szeretnénk munkánk eredményét bemutatni. Irodalmi színpadunk nagy sikerrel játszotta a Halál délután című irodalmi műsorát, most egy másikkal készül, címe: Párizs nem ereszt el... — Mi a legnehezebb munkájában? — A programszervezés. Az, hogy a lehetőségekhez mérten mindig a legjobb műsort állítsuk össze. A sokféle igény kielégítése nem kis feladat. Bizonyítja ezt ifjúsági klubunk is, amelyet én vezetek. Úgy érzem, a műsorok összeállítása megfelel a fiataloknak. A könnyűzenétől a tudományos előadásokig minden található a programban. A népművelőnek szüntelenül keresni, kutatni kell a mailag az igényekhez alkalmazni, s miként lehet bevonni azokat is, akik még nem hiányolják a szellemi értékeket. — További munkánkban is főként a munkásművelődés gyarapítására, szélesítésére törekszünk — folytatja Ábrahám Sára. — Színvonalas műsorainkkal segítjük a szocialista brigádok kulturális vállalásainak teljesítését. A munkahelyeken szervezett irodalmi műsorok sikerei bizonyítják: szívesen látott vendégek vagyunk. A valóhoz az is hozzá tartozik, hogy ezt a nem éppen könnyű munkát olyan valaki végzi, aki közben tanul is. Ábrahám Sára népművelő és könyvtáros szakos hallgató. Másodéves. Erről azonban csak keveset beszélt, hisz saját helyzetére alig van ideje gondolni, annyi a tennivalója... Miklay Jenő Tanfolyam autósoknak, motorosoknak Autó- és motorvezetői tanfolyamot indít az 1-es számú oktatói munkaközösség a következő hetekben. A tanfolyamra az Arany János Művelődési Központ irodájában lehet jelentkezni. Piaci jelentés A szemesterménypiiacon a búza literje 4, az árpa 3,50, a kukorica 3, a napraforgómag 5 forintért kelt. A gyümölcs- és zöldségpiacon az alma ára 5—12, a dió 20, a burgonya 3,50, a káposzta 9—10, a gyökér 14—15, a sárgarépa 10, a karalábé 5 forint volt, a spenótot 20, a salátát 4,50, s a zöldpaprikát szintén 4,50 forintért adták. A baromfipiacon a tyúk párja 130—160, a rántani való csibe 60 forint volt, a tyúktojás 1,20—1,30 forintért kelt. Csaknem húsz esztendeje irányítja a városi modellező klub munkáját Székelyhídi József. Hetente két alkalommal tartanak foglalkozásokat, melyen 10—12 éves kisdiákok ismerkednek a repülő- és vitorláshajó modell készítésének fortélyaival. Jelenleg a Százhalombattán sorra kerülő úttörő-olimpiára készülnek. Varga Irén felvételei SPORT Tovább is együtt a csapat A Kinizsi kézilabda-szakosztálya a felnőtt férficsapatban számításba jöhető játékosokkal (22 meghívottból 14 sportoló volt jelen) a sportotthonban értekezletet tartott. K. Varga Dénes szakosztályelnök örömmel vette, hogy közel 20 Kinizsi-játékos szerepelt a Toldi- teremkupa-mérkőzéseken, de más színekben. Közös összefogással, s a vezetés frissítésével többet kell tennie mindenkinek. Deák György edző szerint luxus lenne Nagykőrösön az idősebb, jó tudású kézilab- dásokról lemondani a nagy szintkülönbség miatt. A fiatalok is bekerülhetnek a csapatba, szorgalmas, sok munkával. Az értekezlet végén a jelen levő játékosok zöme — bár többeknek problémáik is vannak — vállata a további szereplést. A férfi kézilabda NB II középcsoportjának végeredménye 1975-ben: 1. Szolnoki Olajbányász 22 16 2 4 510-411 34 2. Váci Fonó 22 14 1 7 436-426 29 3. Szarvasi Főiskolai Spartacus 22 13 — 9 392-372 26 4. Kecskeméti Építők 22 11 3 8 449-431 25 5. KÉV Metró (Bp.) 22 11 2 9 410-342 24 6. Ceglédi KÖZGÉP 22 12 — 10 456-404 24 7. TAURUS (Bp.) 22 11 1 10 446-428 23 8. Tiszaföldvári TSZ SK 22 10 — 12 373-409 20 9. DÉLÉP (Szeged) 22 9 — 13 351-379 18 10. Szentesi Kinizsi 22 7 2 13 361-449 16 11. Nagykőrösi Kinizsi 22 6 1 15 444-470 13 12. HODIKÖT (Hódmezővásárhely) 22 4 2 16 403-510 10 JUBILEUMI EMLÉKTÜRA A NAGYERDŐBEN A Nagykőrösi Elektromos és Kinizsi sportkörök természetjáró-szakosztályai holnap, március 28-án, a Nagyerdőben kialakított emlékparkban a megye szervezett természetjárói és ifjú turistái részvételével jubileumi emléktúrát rendeznek. Az ünnepélyes megnyitót Kovács István, az SZMT megyei titkára tartja. Védnökséget a Szakszervezetek Pest megyei Tanácsa, a városi szakmaközi bizottság, valamint a Nagykőrösi Termelőszövetkezetek Erdőgazdasága vállalt a 10 órakor kezdődő program felett, ahová az érdeklődőket is szívesen várják. A győztes csapat elnyeri a szakmaközi bizottság vándorserlegét. SZOMBATI SPORTMŰSOR Kézilabda Tata: T. Mezőgazdasági Szakmunkásképző—Nk. Toldi, barátságos női mérkőzés. Kosárlabda Monor: körzeti leány OSK- mérkőzések. Labdarúgás Tata: T. MG. Szakmunkás- képző—Nk. Toldi, barátságos kispályás mérkőzés. Torna Kossuth-iskola tornaterme, 10 óra: az úttörő-olimpia megyei fiú döntője. Mit látunk ma a moziban? Sve.jk, a derék katona I—II. Színes csehszlovák film. Élő- adós kezdete: 5 és 7 órakor. Éjszakai előadás Betyárok. Előadás kezdete: 21 órakor. L