Pest Megyi Hírlap, 1976. március (20. évfolyam, 52-77. szám)

1976-03-04 / 54. szám

6 "v^níflD 1976. MÁRCIUS 4.. CSÜTÖRTÖK Számvetés az 50 éves Vasutasnál A Dunakeszi Vasutas SE közgyűlésén az elnökségben he­lyet foglalt dr. Csicsay Iván, a megyei tanács elnökhelyettese, Hont! Mária, a vasutas-szakszervezet területi sportbizottságának elnöke, Barna József, a PTSH elnöke, dr. Jancskár Sándor, a Dunakeszi Nagyközségi Tanács titkára, Jakab Béla, a váci já­rási sportfelügyelőség vezetője. Hoffmann Károly, az egye­sület elnöke az elmúlt négy esztendő munkáját ismertette a beszámolójában. — A szakosztályok tervsze­rűen fejlődtek. Nagy gondot fordítottunk a fiatalok neve­lésére, szocialista szerződést kötöttünk a 3-as számú álta­lános iskolával és a gimná­ziummal. Jó kapcsolatot épí­tettünk ki a helyi iparitanuló­intézettel. A sporttelep több új létesítménnyel gazdagodott. Így 1971. július 9-én, a vas­utasnapon adtuk át a sport- csarnokot, egy évvel később a központi szertárat bővítet­tük, 1974-ben bitument ka­pott a kézilabda-játéktér, s a labdarúgópálya mellett 800 férőhelyes beton lelátó készült. Tavaly bekerítettük az edző­pályákat, s megkezdtük a bir­kózóterem építését. A pártoló­tagok száma is örvendetesen emelkedett. Rendszeresen 400- an járnak edzésre az 50. ju­bileumát idén ünneplő sport­kör versenyzői közül. Ezután a szakosztályok te­vékenységéről beszélt Atlétika A C-kategóriájú szakosztály fontos feladata az utánpótlás nevelése. Minden esztendő­ben volt aranyjelvényes ifjú­sági versenyző. Az utánpót­lást az iskolákból kívánják biztosítani s a jelenlegi 70-es létszámot 1980-ra 120-ra akar­ják fejleszteni. Hat edző se­gíti a felkészülést. Idén kon­dicionálóteremmel gazdago­dott a szakosztály. Birkózás A szakosztálynak 1972—73- ban még jelentős eredményei voltak, de ez nem mondha­tó el a jelenlegi helyzetről. Most szép fejlődési lehetőség nyílik, ugyanis elkészül a kü­lön edzőterem, ahol a birkó­zók reggeltől estig edzhetnek. A sportkör átvette a szak­munkásképző intézet szakosz­tályát, s az összpontosítás a sportág fejlődését biztosítja. Pencen, az általános iskolá­ban, kihelyezett szakosztály működik, 25 fiatallal. Idén a serdülő és ifjúsági versenyzők­től olimpiai pontszerzést vár­nak, s jó szereplést a III. osz­tályú felnőttgárdától. Kézilabda Az 1972-es esztendőben az Országos Ifjúsági Torna elő­döntőjéig jutottak a fiatalok. Az 1973-as esztendőben az NB I B-ben kivívott 2. hely azt jelentette, hogy az együttes az NB I-ben szerepelhet. Csupán átszállójegyet váltottak, mert 1 évi játék után kiestek, és tavaly az NB I B 3. helyén végeztek. Az MNK-ban a leg­jobb 8 közé kerültek. Az NB I B-s csapat idei terve: az el­ső öt között végezni. Labdarúgás Az első csapat várakozáson alul szerepel, de összességében a fiatalok nagy létszámát és eredményeit figyelembe véve, előrelépés mutatkozik. Az idei edzésekre átlag 50 gyerek jár. A legkedvezőbb a kép az úttö­rőknél, az egyik csapat a 2., a másik pedig az 1. helyen áll. Természetjárás A klubnapok, melyek ha­vonta egyszer kerülnek sorra, színes és gazdag programot biztosítanak. A 80 természet- járó között 18 túravezető és 26 minősített turista van. Míg 1974-ben 59, tavaly 86 túrát rendeztek. Elnyerték az Orszá­gos Vasutas Kupát, s elsők lettek a Szabolcs Kupa-verse­nyen is. Az idei terv: minél több dolgozót bevonni ebbe a szép sportágba. Tenisz Kis anyagi támogatás mel­lett 26 tagú gárda működik. A felnőttcsapat tavaly 2., az ifi pedig az 1. lett a megye­bajnokságban. Az eredmények messze elmaradnak ugyan a régi teniszhagyományoktól, de örvendetes, hogy sok fiatal kapcsolódott be. Tömegsport Az elmúlt időszakiban több sportágban rendeztek verse­nyeket, s a dunakesziek ott voltak minden járási verse­nyen. Az 50 éves jubileum ke­retében idén 9 sportágban ír­nak ki küzdelmeket, s nagyon fontosnak tartják a női dolgo­zók bevonását. Ez utóbbi derült ki a hozzá­szólásokból is, valamint az, hogy élni kell a tömegsport adta lehetőségekkel, hiszen a feltételek biztosítottak. A hoz­zászólók azt is felvetették, hogy kevés a társadalmi ak­tíva, s ezen javítani kell. ★ Végezetül 11 tagú sportköri elnökséget választottak, az el­nök ismét Hoffmann Károly lett. Solymosi László Világbajnokság előtt a jcgkorongozók A magyar jégkorong-váloga­tott Gdanskba utazása előtt — ahol az idei világbajnokságot rendesük — Boróczi Gábor, a válogatott edzője így nyilat­kozott: — a csapait két éve együtt van, s ez idő alatt si­került végrehajtani egy terv­szerű fiatalítást is, amely a gárda 70 százalékát érintette. Ugyanakkor visszavettem ru­tinos, idősebb játékosokat, szakmailag pedig sikerült megvalósítani az „egyesületi sorok” — tervét. Mivel véde­kezésünk meglehetősen gyen­ge, ráadásul a sérülések a hát­só sorokat sújtják, egész pá­lyás letámadást alkalmazunk a VB-n is. Ellenfelek, jóslat? — Ausztria a legnagyobb ri­vális, Franciaország velünk egyenlő tudású, Nagy-Britan­niát nem ismerjük, Dániával mindig nagy csatákat vívunk — eddig a mi oldalunkon a mérleg nyelve. A sorsdöntő te­hát — egy, az osztrákok elle­ni vereséget tervezve — a franciák elleni 60 perc lesz. A csapat? — Mindenki volt már VB-n, annak légköre te­hát ismerős. Kapusok: Balogh, Kovács A. Az I. sort az FTC adja: Hajzer I., Farkas (vé­dők) — Kereszty, Mészöly, A BUDAPESTI KÖZLEKEDÉSI VÁLLALAT FELVESZ FÉRFI GÉPKOCSIVEZETŐKET AUTÓBUSZVEZETŐNEK 21 éves kortól, kétéves, legalább 3,5 tonnás tehergépjárműn szerzett gyakorlattal. Jó kereseti lehetőség. Évi 10 000 forintos forgalmi juttatás. Felveszünk továbbá 80 éves kortól FÉRFIAKAT ÉS NŐKET VILLAMOS- ÉS TROLIVEZETŐNEK, FÉRFIAKAT HÉV-RE MOTORVEZETŐNEK A villamosvezetők évi 8000 forint, a trolivezetök és a HÉV-motorvezetők évi 5000 forint forgalmi juttatást kapnak. Járművezetőinknek - ha a megkívánt feltételek fennállnak nyugdíj-korkedvezmény jár. Téli és nyári egyenruha-ellátásról gondoskodunk. Minden dolgozónk és családtagja a BKV menetrendszerű járataira díjtalan utazási igazolványt kap. FELVÉTEL: Budapest VII., Kertész u. 10. fszt. 36. Havrán (csatárok). Második sorunk vegyes: Palotás, Né­meth — Palla, Bálint,. Muhr. A III. sort az újpesti gárdára alapoztam, őlk a legfiatalab­bak: Kovács Cs., Flóra — Pék, Búzás G., Búzás Gy. A tarta­lékosak: Szeles, Zsitva B., Fo­dor Á. A magyar válogatott pénte­ken és szombaton, két részlet­ben utazik el. A pénteki kül­döttség (tíz fő) vonattal, a má­sik rész (15 fő) repülőgéppel teszi meg az utat a lengyel vá­rosba. A csapatvezető Kertész István. Sakkhírek A sakk OB II Keleti cso­portjában továbbra is gyengén szerepel az újonc 1M Vasas Iklad. Legutóbb otthonukban a Tűzoltó Dózsától 12:2 arány­ban kaptak ki. A budai járási KlSZ-bizott- ság a sportfelügyelőséggel kö­zösen rendezte járási sakkver­senyét a FIN Kupáért. A ván­dordíjas viadalon a férfiaknál Deli Gábor (Piliscsaba), Baj Mihály (Érdliget), Nagy Jó­zsef (Csepeli KISZ) sorrend született, míg a nőknél Tóth Erika (Pilisszentiván) győzött az ugyancsak pilisszentiváni Pánczél Márta előtt. Pest megyei jegessiker A XI. téli úttörő-olimpia országos gyorskorcsolyázó­döntőjét a városligeti Műjég­pályán bonyolították le. A mezőnyből hiányoztak a bu­dapesti fiúversenyzők. Egyéb­ként ebben a számban szép Pest megyei siker született, Cseszneki 26.1 másodperccel győzött 200 méteren, 500 m-en pedig 67.1 másodperccel volt a legjobb, az ugyancsak Pest megyei Szabó előtt, így az úttörő-olimpia vidéki ösz- szetett bajnoka Cseszneki László (Göd) lett, a bronz­érem pedig Szabó Pálnak (Albertirsa) jutott. Labdaejtés helyett... A tavaszi rajtra készülődés jegyében továbbképző előadás- sorozatot rendeznek a Pest megyei labdarúgó-játékveze­tők részére, amelynek első két előadása már lezajlott. Az utolsót jövő szierdán, március 10-én tartják. A nagy érdek­lődésre jellemző, hogy mint­egy 90-en vesznek részt a tan­folyamon. ' Soós Gábor, a megyei okta­tási bizottság vezetője, a tan­folyam előadója elmondotta, hogy a 17 alapszabály közül néhányban módosítás történt, s egyebek között most ezeket is­mertetik. így például régebben, ha a büntetőrúgást végző játékos klubtársa szabálytalankodott — így idő előtt belépett a bün­tetőterületre — feldobással, az­az labdaejtéssel folytatták a mérkőzést. Ezután nem labda­ejtés, hanem közvetett szabad­rúgás a vétkes együttes ellen a szankció. Ha a játékos idő előtt visz- szatór a pályára, a korábbi fi­gyelmeztetés és labdaejtés he­lyett most figyelmeztetés és közvetett szabadrúgás jár bün­tetésként. Egyszóval mindkét esetnél a labdaejtést más szankció váltotta fel. S még egy bíróhír: a dabasi járási ' játékvezetők csapata Tatárszentgyörgyön 2:l-re ki­kapott a helyi iűgárdától. Ta- társzentgyörgy felnőtt együt­tese 3:2-re nyert Kunpeszér el­len. Regőczyék ötödikek Göteborgban szerda dél­előtt a jégtáncosok két köte­lező gyakorlatával folytatódott az idei műkorcsolyázó és jég­tánc világbajnokság. A vára­kozásnak megfelelően már a két gyakorlat után az olimpiai bajnok szovjet Pahomova, Gorskov kettős került az élre 10 helyezési számmal, 103,30 ponttal. Hírügynökségi jelen­tések szerint biztosan halad­nak 7. világbajnokságuk felé. A második helyen is szovjet páros található, a Mojszejeva, Minyenkov kettős, majd ame­rikai pár következik, aztán újból szovjet sportolók, míg az ötödik helyet a Regőczy Krisz­tina—Sallay András magyar pár foglalja el. Szerencsét hoz-e a 13-as szám? Ma a Körcsarnokban kerül sorra a tenisz Európa Kupa 13. fordulójában a Magyaror­szág—Franciaország találko­zóra. Vajon kinek hoz szeren­csét a 13-as szám? A magyar csapat szövetségi kapitánya, Jákfalvy Béla a következő­ket mondta a szerdai edzésen: — Döntő jelentőségű lehel a Magyarország—Franciaor­szág mérkőzés az FJÍ végső sorrendjét illetően. Mi nyu­godtan készülődünk, mert az ezüstérem már a zsebünkben van és ezzel úgy érzem felül­múltuk a várakozást. A fran­ciák versenyben vannak az NSCK-val a bronzéremért, közöttük úgy tűnik, a mér kőzésarány dönt majd. így s vendégcsapatnak még a vere­ség mértéke sem mindegy, ezért körömszakadtáig fog­nak harcolni ellenünk. Mi vi­szont vissza szeretnénk vág­ni a strasbourgi 2:1 arányú vereségért. Ha ez sikerül, ak­kor az első hely eldöntése az utolsó fordulóra marad, mert a csütörtöki játéknapon a bri­tek minden valószínűség sze­rint az NSZK-t is legyőzik a rendkívül szokatlan talajú sunderlandi pályán. De a to­vábbiakról jobb csak a csü­törtöki mérkőzés után beszél­ni. A franciák ellen — foly tatta a szakvezető — a Bara- nyi, - Benyik, Szőke, Taróczy négyes készülődik. Taróczyék- nak el kell felejteniök az angliai pályát, és újra a Kör csarnok boltívéhez kell al- kalmazkodniok. A csapatot csak csütörtökön délelőtt ál­lítjuk össze a technikai meg­beszélés után. Labdarúgó MNK A labdarúgó MNK-verseny- ben tegnap 16 csapat küzdött a legjobb 8 közé jutásért. Eredmények: Bp. Honvéd— Csepel 2:2 (0:0), Vasas—MTK- VM 3:0 (3:0), Ű. Dózsa-Vi- deoton 0:0, Ferencváros—Szé­kesfehérvári MÁV 3:2 (2:2), Békéscsaba—SZEOL 2:0 (2:0), Salgótarján—Diósgyőr 3:0 (1:0), Rába ETO—ZTE 2:0 (1:0), Kaposvár—Haladás 2:0 (0:0). . AZ IKLADIAK MÉRLEGE Egy győzelem, egy vereség FINÁLÉ A KERÉK UTCÁBAN Az újpalotai kézilabda te­remtornán váltakozó sikerrel szerepeltek a Pest megyei csa­patok. így az IM Vasas-Iklad egy mérkőzését megnyerte, a másikat elvesztette. NB férficsoport BEAC—IM Vasas .18:12 (12:6). Küzdelmes mérkőzésen váratlan, de megérdemelt ve­reséget szenvedett a fáradtan játszó ikladi együttes. Ld: Be- rényi (5), Zdenkó (3). IM Vasas—Csőszerelő 19:16 (9:6). Kemény összecsapások­kal, több kiállítással tarkított küzdelmes mérkőzésein a hig­gadtabb együttes nyert. Ld: Urbán (5), Fehér, Tóth (4—4). Jó: Fehér, Urbán. MTK-VM—Csepel Autó 19:17 (11:0), PEMÜ—Gyömrő 14:9 (4:3). Férfi vegyes csoport Pécd—Túra 19:13 (10:5). Ifjúságiak Csepel Autó—Taurus 15:8 (3:7), Budakalász—Gamz-MÁ- VAG 7:4 (5:1). NB női csoport Sturovó—Gödi TK 21:13 (10:7). Női vegyes csoport Csepel Autó—MTK-VM 11:10 (6:4). Ifjúságiak Csepel Autó—K. Sörgyár 15:14 (11:6), Váci Forte—MTK- VM 10:5 (7:4). Berthóty Attila it Balassagyarmaton a Palóc Kupáért kiírt nemzetközi via­dalon a nőknél a 8., az utolsó fordulót bonyolították le. A Borsodi Bányász veretlenül lett a torna győztese. A Váci F orte mindkét találkozóján, alulmaradt, 18:8-ra a Borsodi Bányász, 14:12-re az Egri Va­sas ellenében. A férfiaknál a rangadón a szlovák Detva 16:15 (9:9) arányban nyert a Váci Fonó ellen, és győzelmével a torna fő esélyesévé lépett elő. ★ A Kerék utcában az Öbuda Kupáért az utolsó fordulót ját­szották A Budakalászi Texti­les férficsapata 20:19 arányban nyert a Bp. Honvéd ifibrigádja ellen, s végeredményben a zömmel NB I-es csapatokat felvonultató mezőnyben két ponttal az utolsó lett. Előttük a négypontos Volán végzett. Ez a mérkőzéssorozat a csa­pat tavaszi felkészülését szol­gálta, akárcsak a március de­rekán kezdődő viadal az Iglói Kupáért. A kalásziak évek óta részt vesznek a IIT. kerületi TTVE tornáján, rangos csapa­tok társaságában. Asztalitenisz Európa Liga Utolsó előtti fordulójához érkezett az asztaliteniszezők 1975—76. évi Európa Liga ver­senysorozata, a magyar válo­gatott ma Moszkvában szere­pel. A csapait erősen tartalé­kos, mert nemcsak a világ- és Európa-bajnokok hiányoznak, hanem a „mögöttük” számí­tásba jövök is. Bérezik Zol­tán, a válogatott vezető edző­je merész „húzásra” szánta rá magát: a magyar csapat négy játékosa közül három először áll asztalhoz az Euró­pa Ligában. A férfi egyesben a „tűzkeresztségen” már ko­rábban átesett Asztalos István mellett az újoncok közül Ta­kács 2. János jut szóhoz, a női egyesben Kuchár Györgyi, a férfi párosban az Asztalos— Guttmayer és a vegyes páros­ban a Guttmayer—Kuchár kettős veszi fel a küzdelmet a szovjet válogatott tagjaival. — Jelenlegi legerősebb ösz- szeállításunkban sem lenne esélyünk a szovjet együttes el­len. ezért is történt a „frissí­tés” — mondta az edző. — Azt viszont elvárjuk valameny- nyiüktől, hogy az első labdá­tól az utolsóig keményen küzdjenek. Az Európa Ligában ma még Csehszlovákia—Franciaország és Lengyelország—Jugoszlá­via mérkőzésre kerül sor, Svédország ezúttal szabadna­pos. Az utolsó fordulót már csak a prágai EB után, április 14-én játsszák le. Fegyelmez az FTC Az FTC elnöksége korábbi sportszerűtlen magatartásuk miatt, amellyel a pálya rend­jét, fegyelmét zavarták és ez­zel az egyesületnek is kárt okoztak, kizárta pártoló tagjai sorából Baky András buda­pesti lakost; Nagy Árpád és Lackó Gyula, budapesti lako­sok tagságát pedig egy évre felfüggesztette. Az FTC elnök­sége és sportolói messzeme­nően elhatárolják magukat minden, a pályán és azon kí­vül történő sportszerűtlen, szurkolói magatartástóL Ugyanakkor kérik a klub -ba­rátait. hogy az új sportévad kezdetén továbbra is segítsék a sportolóikat lelkes és sport­szerű buzdításukkal. APROHIRDETESEK A Budapesti Tejipari Vállalat Keletpesti Üzeme Bp. X., Keresz­túri út 210. felvesz ket- müszakos foglalkozta­tásra üzemi munká­sokat, munkásnóket 16 éves kortól. Érettségi­zett fiatalokat labora­tóriumi munkára be­tanítunk. Rendészeti munkakörbe portai végellenőrt. Jelentke­zés: Bp. X. , Keresz­túri út 210. Megköze­líthető metróval és a 67-es autóbusszal, va­lamint a 61—62-es autóbusszal. __________ A BIVIMPEX Külker. Vállalat újpesti munkahelyre AZONNAL FELVESZ kezdő időmérőt (normást). Jelentkezés: BIVIMPEX munkaügyin Czirják elvtársnai. Újpest, Táncsics M. u. 1—3. T.: 292—930/281-es mellék. Ónálló szerszámszer­kesztőt keres felvétel­re a Gödöllői Fém­tömegcikkipari Vál­lalat. Fizetés kollektiv szerződés szerint. Je­lentkezés: Göfém. Gö­döllő. Szabadság tér 3.. személyzeti vezető­nél. A Ferroelektrika Szö­vetkezet felvételre ke­res lakatos. műsze­rész. esztergálvos szakmunkásokat. Je­lentkezni lehet a szö­vetkezet műszaki iro­dájában. 7.30 órától 15.30 óráig. szombat kivételével Vecsés, Somogyi-Bacsó u. 2. szám. A Pest megyei Fém­ipari és Kéziszerszám­gyártó Vállalat fel­vételt hirdet dabasi üzemegységébe férfi esztergályos szakmun­kára, valamint be­tanítunk férfiakat esztergályos munka­körbe. Jelentkezés: dabasi üzemegység, Dabas, József Attila u. 79. A Gabonaforgalmí és Malomipari vanaiat IV. sz. Körzeti üzeme Kiskunlacháza, gép­kocsivezetőt keres. Bé­rezés a kollektiv szer­ződés alapján. Jelent­kezés: Kiskunlacnaza Gabonaforgalmi és Malomipari vanaiat Kiskunlacháza. Rákóczi út, árufor­galmi csoport. A Hídépítő Vállalat építésvezetősége aszó­di munkahelyre azon­nali hatállyal felvesz fizikai dolgozókat az alábbi munkakörök­ben: villanyszerelő, motorszerelő, ács, gépkezelő, hegesztő, lakatos, kőműves, segédmunkás, továb­bá raktárvezetőt és raktárkiadót, takarí­tónőket, ebédosztót. Kedvező munkafel­tételek. Jelentkezés: Hídépítő Vállalat. 1106 Budapest X., Jászberényi úti felül­járó. Tel.: 271—619. Agrárszakember munkahelyet változ­tatna. közénfokú vég­zettséggel. Ajánlato­kat ,,30 év gyakorlat 73 072” jeligére a Fel- szabadulás téri hirde­tőbe. Esküvői ruhaküiön­leg^sségek kölcsön­zése. XIV., Dózsa Gy Út 29. 410—720. Vidékieknek! Nyelv- tanítás 60 forinttól, havonta levelezéssel, angolul, nemetui, franciául oroszul, spanyolul. teieione- tikusan (835—761) Dr. Farkas külföldi diplo­más szaktanár, 1149 Budapest, Tábornok huszonegy.

Next

/
Thumbnails
Contents