Pest Megyi Hírlap, 1976. március (20. évfolyam, 52-77. szám)

1976-03-19 / 67. szám

MONOR°ViBÉK[ XVIII. ÉVFOLYAM, 67. SZÁM 1976. MÁRCIUS 19., PÉNTEK A tanács végrehajtó bizottsága tárgyalta Napirenden:a községi sportkör és a művelődési ház tevékenysége Az egyik legkorszerűbb Jó ütemben épül a FŰSZERT új telephelye Május végén átadják? Ülést tartott a gyomrod nagyközségi tanács végrehajtó bizottsága, amelyen részt vett Sima István, a Pest megyei Tanács monon járási hivatala titkárságának vezetője. Elsőként Kiss Lajos nyugdí­jas, a községi sportkör elnöke számolt, be az egyesület mun­kájáról. A sportkörben labdarúgó-, kézilabda-, salkik- és úszó- saakasztály működött á múlt évben. A labdarúgók a járá­si bajnokságban vesznek részt. Ősszel, egy ponttal elmaradva, a második helyen végeztek, a maglód! csapat mögött. Az eredmény: kilenc győzelem, egy döntetlen, egy vereség. Megszilárdult a fegyelem, ezt bizonyítja az is, hogy egyetlen játékost sem kellett kiállítani a bajnokság során. Jelenleg is eredményesen munkálkod­nak a még jobb helyezés el­érésért Jó kapcsolatot alakítottak ki a község általános isko­láival. Az elkövetkező na­pokban Rákóczi Kupát rendeznek, a négy iskola részvételével, A kézilabdázóikat, az ificsa­pat többszöri ki nem állása miatt, tavaly törötték a megyei bajnokságból. Ennek ellenére a szakosztály nem bomlott fel, az idén valószínűleg a váci járási bajnokságban vesz részt. A sakkozók évek óta ered­ményesen szerepelnek a me­gyei bajnokságban. A januárban megválasztott új vezetőség nagy igyekezettel látott mimikáihoz. Tervije vet­ték a sporttelep rendbehozá- sat s az aktív sportolóik szá­mának növelését. Dobossy Tamásné, a műve­lődési ház igazgatója, az in­tézmény munkájáról tájékoz­tatta a végrehajtó bizottsá­got. Elmondta, hogv a közmű­velődési tevékenység színvo­nallá kielégítő. A márcduíi tél alaposan fel­borította a monori tájfutók felkészülési tervét, hiszen a rendkívül nehéz terepen csök­kenteni kellett a futás táv­ját. Lazításra pedig nincs idő: március 21-én, a Vác mel­letti Pencen Pest megye C. fokozatú csoportba jnokságá- val, megkezdődik az idény, a novemberig tartó versenyso­rozat. Penchez szép emlékek fű­zik a memóriákat, hiszen ta­valy ott három egyéni baj­nokságot nyertek. Csapatbaj­nokságon most indulnak elő­ször. — Vajon lesz-e újabb baj­nokság? — Bár az előjelek nem a legkedvezőbbek számunkra, hiszen leánycsapataink tar­talékos összeállításban ver­senyeznek, mégis remény­kedhetünk. Hat kategóriában indulunk, véleményem sze­rint, 4—5 dobogós helyezést feltétlenül elérünk. Csaló­dott lennék; ha legalább egy első helyet nem szereznénk. Jól felkészültünk, fizikailag alaposan megerősödött gárda vág az új feladatok teljesíté­sének. Nagyon sok az újonc versenyzőnk, akiktől kima­gasló sikereket még nem vár­hatunk, de a rutinosabbak nevei után, hamarosan megis­merhetjük az ő nevüket is — felelte Szalontai Attila edző. — Újság még a szakosztály­ban. hogy Bákonyi Julian­nával együtt, Timkó Márta Tavaly együttműködési megállapodást kötöttek a helyi üzemekkel, intézmé­nyekkel, bevonva a mun­kába a szocialista brigá­dokat is. Az intézmény egyre láitoga- totíteibb: 1975-ben több mint 25 ezren vettek részt a rendez­vényeken, közülük több mint tízezren a rendszeres foglal­kozások (kiscsoportok, klub) látogatói voltak. Nem siíkerüiit az ismeretter­jesztő előadások számát növel­ni, mindössze 12 TIT-előadást tartottjaik a művelődési ház­ban. A tavalyi 41 egyéb ismeret­terjesztő rendezvény közül ki- emeíSkedött a pályaválasztási ankét és kiállítás, a könyvtár­ral közösen rendezett néhány író—olvasó találkozó s képző- művészeti kiállítás. Az idén öt képzőművészeti tárlatot rendeznek, hárommal többet, mint tavaly. Az előadói estek elnyerték a közönség tetszését: 1975-ben Halász Judit, Bessenyei Fe­renc, Bálint András előadói estjére került sor, a közel- múltiban Bitskey Tibor aratott osztatlan sikert önálló estjé­vel. Sikeresek voltak a gyom­ról kulturális napok ren­dezvényei. Az ideieket összekapcsolják a Rákó- czi-évfordulóval. A gyermekioglalkoztatás, az ifjúsági klub és a kiscsoportok munkája szintén színvona­lasabbá vált az elmúlt idő­szakban. * Az idén is sok színes prog­ram várja a művelődési ház­ba látogatókat. Tovább foly­tatják aiz irodalmi esteket, propagandafüzet kiadását ter­vezik, a mozival és a könyv­tárral közösen. Nem hiányoz­nak majd a zenés, szórakozta­tó rendezvények, ismét indul autóvezetői tanfolyam. Csisno­is meghívást kapott a Pest megyei úttörő-válogatottba, így ketten készülnek az út­törő-olimpiára. Az első válo­gatóversenyük vasárnap, szin­tén Pencen lesz. sítják a művelődési ház kör­nyékét. A tartalmi munka színvona­lát tovább akarják emelni, ehhez várják a helyi üzemek, szocialista brigádok további segítségét. A végrehajtó bizottság a két beszámolót megtárgyalta és elfogadta. G. J. TÍZ PERC általában nem nagy idő. Ennyit zokszó nélkül várakozunk bárkire, akkor is, ha utcán találkozunk. A szín­házakban meglepődnének, ha a hét órakor kezdődő előadáson nem hét tízkor gördülne fel a függöny. Tíz perccel a hazaér­kezés szokott ideje után még a tegaggódóbb férj, feleség sem lesi idegesen az ajtót, még nem kezd találgatásba, mi is történhetett. Tíz percet hogyan kérhetnénk számon az embe­rektől, akik ugyebár mégsem gépek? Többnyire nem is kérjük szá­mon. A munkahelyeken sem. Ott is a megértő családiasság uralkodik. A főnökök tapinta­tosabbak, mint a blokkolóórák. Nemcsak a bejáró munkásoknál veszik tudomásul — akik való­ban nem tehetnek róla —, ha késnek a közlekedés miatt. Má­soknál nem firtatják az okokat. Ahol a blokkolóóra helyett je­lenléti ív van, még egyszerűbb a helyzet. Mit számít, hogy tíz perccel korábban, vagy később szedik össze? Pedig számít. De még mennyire számít! Valame­lyik ezerötszáz embert foglal­koztató üzemben a takarékos­ság tartalékait kutatva meg­vizsgálták, mennyi a veszteség, ha naponta mindenki csupán tíz percet fecsérel el a munka­idejéből. Elképesztő számot kaptak. Az éves béralap, a ter­melési érték és a létszám ösz- szefüggésében, a napi tíz per­cek évi hatmillió forintra kere­kednek. > , MÉG ELKÉPESZTŐBE a szám, ha meggondoljuk, hogy ez a hatmillió csupán az ellen­őrizhető, a kimutatható 10 per­cet tartalmazza. A viszonylag könnyen tetten érhető eseteket: a késést, a pletykálkodást, a magántelefonokat, a műszaki hiba, vágy anyaghiány okozta gépleállást. Nincsenek benne azok a többszörös tíz percek, amelyek ellenőrizhetetlenül tűnnek el napjainkból. Amikor A monori Ipar utcában, a TÜZÉP új telepe s a Filmtech­nikai Vállalat szomszédságá­ban épül a FÜSZÉRT monori fiókjának telephelye. Késő délután is nagy a sürgés-forgás, impozáns lát­ványt nyújt félkészen is af építkezés. Hatalmas monstrum keveri a betont, hatvan-hetven köbmétert naponta, teherkocsik gördülnek alá, fülhasogató zaj­jal ömlik rakterüíetükre az anyag. — Központi betonkeverő ez — mondja Tánczos Jenő, a TÖVÁL művezetője. — Bri­gádjaink más községekben is dolgoznak, az ő kezük alá is dolgozik a gép. Az építkezésre a félkész jel­ző nem pontos meghatározás, hiszen két-három hónapos munka van hátra csupán, hogy átadhassák rendeltetésének a 4 ezer 400 négyzetméter alap­valójában dolgozunk ugyan,1 csak éppen haszontalanul. Nincs benne az üzemmérnökök felesleges adminisztrációival töltött ideje, a különböző főha­tóságoknak szóló, egymást ke­resztező kimutatásokra, jelen­tésekre, fordított napok töme­ge, nincs benne a nehézkes ügyvitel miatt egy iratot, leve­let, húsz-harmincszor lekopog­tató gépírónő idegessége és az anyag után szaladgáló munkás tehetetlensége sem. Ezeket az időket számítógé­pes oknyomozással sem köny- nyű utolérni. Napközben ezért vagy azért elmaradtunk a dol­gunkkal. kimerültségre panasz­kodunk az orvosnak. Az ideges panaszok rejtélyes elváltozást okoznak a szervezetünkben, be­tegállományban próbáljuk gyó­gyítani munkanapjaink rend­szertelenségét. Holott ezen a bajunkon nem tudnak segíteni az amúgy is túlterhelt orvosok. Hatásos orvosságra elsősorban a munkahelyeken találhatnánk. A CÉLSZERŰ, korszerű üzemszervezéssel ugyanis nem­csak azt lehet elérni, hogy a népgazdasági hatékonyság miatt kevésbé fájjon az ország feje. Kiegyensúlyozottan és jól végzett munkánk biztos tudatá­ban nekünk is kevesebb nyug­tatóra lenne szükségünk. Nem ritkán valami furcsa bi­zonytalansággal távozunk mun­kahelyünkről. Ne legyen félre­értés, nem a kenyerünket félt­jük. Kellemetlen közérzetünket inkább az okozza, hogy szembe­tűnő ellentmondások közepette dolgozunk. Tudjuk, hogy az or­szágnak, a vállalatnak egyaránt fegyelmezettebb, termeléke­nyebb munkára lenne szüksége. Azt is tudjuk, mit csinálhat­tunk volna jobban aznap, mit nem voltunk képesek elvégez­ni mások mulasztása miatt. Is­merjük saját hiányosságainkat, tudjuk, mit lehetne egyszerűsí­teni, hol lenne szükség jobb szervezésre. De nem szólunk miatta, mert sokszor még a sa­ját rossz beidegződéseinktől sem tudunk megszabadulni. Miért az én fejem fájjon, ha a részlegvezető, a főosztályveze­tő, az igazgató nem intézkedik? — csitítjuk magunkat. De a fejünk azért fáj. A főnökünk leltet tapintatos, a lelkiismere­tünket nehezebb elcsitítani. Más kérdés, hogy a főnökök sincsenek könnyű helyzetben. Kevés a munkáskéz: a termelés érdekében kell a békesség, kis ügyeket nem érdemes fölfújni, mert az emberek megsértőd­nek, továbbállnak. Naponta ta­pasztalják azonban, hogy kény­szerű engedékenységük a visz- szájára fordul. Ettől a szemlé­lettől nemegvszer teljesít­ményben is mérhetően romlik a szorgalmas, odaadó munká­sok, alkalmazottak közérzete. Ha mások megengedhetik ma­guknak, ők is hajlamosabbak lesznek a hanyagságra. Vagy elveszítik a teljesített feladat örömét, vagy ha tartják is saját tisztességnormáikat, kételkedni kezdenek értékében. NAGYOBB VESZTESÉG ez még a napi tíz perceknél is. Pe­dig a tíz perceket nem enged­hetjük meg magunknak. V. E. területű áruraktárat, a szociá­lis létesítményeket. Az árurak­tárban már a villanyszerelők dolgoznak. Óriási a csarnok, eltörpül benne a nézelődő, s elégedetten nyugtázza, ez már valóban olyan, mint három járás éléskamrája. — Pedig most már kicsinek találják a FÜSZÉRT vezetői — mondja Tánczos Jenő, s alig­hanem igazuk lehet, hiszen a 840 négyzetméteres göngyö- legraktárat, amely egy eszten­deje üzemel, körbefogják a Gyomron, a Mendei út 12. számú ház falán öles tábla hirdeti: SASAD MG TSZ FA­ISKOLAI LERAKATA. A le­rakat vezetőjét, Klein Ist­ván kertészmérnököt kérdez­tük meg, hogyan készültek fel a tavaszi szezonra? — Talán még sohasem volt olyan jó az ellátás, mint eb­ben az évben. Elegendő mennyiségű gyümölcsfaolt­vány áll a rendelkezésünkre, minden fajtából ki tudjuk az igényeket elégíteni. A kertek egyre népszerűbb dísze a sö- | vény, amelyből szintén van elegendő. — Sokféle szőlőoltvány, díszcserje, örökzöld, fenyő­fáié is található a telepen. Ritkaságszámba menő fehér törzsű nyár és gömbakác is kapható. Rendezett, mutatós elhelye­zésben, legalább negyvenféle facsemete látható itt. A cse­meték árusítását holnap, szombaton kezdik meg. Szom­bat-vasárnap egész nap, hét­terjedelmes papírdobozok: nem fértek be. Sárga targoncák úcsorognak, munkára várva, a nagy raktár betonfolyosója mellett. Elké­szült — soron kívül és határ­idő előtt — a konténerszín. Serénykednek a brigádok, hogy május végére valamennyi épü­letet átadhassák. A negyvenötmillió forintos beruházással épülő telephely az ország egyik legkorszerűbb FÜSZÉRT-telepe lesz. (koblencz) köznap délután két órától lehet majd vásárolni. A lerakat vezetője elmond­ta még, hogy előrendelést is elfogad és a hozzá forduló­kat ingyenes szakmai ta­náccsal ellátja. (g.) MŰSOR MOZIK Monor: Vörös rekviem. Nyár­egyháza: Szembesítés. Pilis: Sivatagban, őserdőben, I—IX. Vecsés: A két aranyásó. MŰVELŐDÉSI HÁZAK Gyomron, 14 órától: zene­tanfolyam, 14.30-tól a gyer- mekszínpad próbája, 18-tól: a fotó- és motorosklub összejö­vetele. Monoron, 14.15-től 16:45- ig: az irodalmi színpad pró­bája, 19-től 22-ig: ifjúsági klubfoglalkozás, Péteriben, 18- tól 22-ig: hangstúdió, a mag­nósklub összejövetele, műsor- készítés, 18-tóí 20-ig: a honis­mereti szakkör foglalkozása. (—a—) Festmények, grafikák, rézkarcok A monori járási művelődési ház nagytermében, a Kép­csarnok Vállalat rendezte, 21 olajfestményt és csaknem 100 grafikát, illetve rézkarcot bemutató kiállítás, amely vasárnap estig látogatható, sok érdeklődőt vonz. Ifj. Fekete József felvétele TÁJFUTÁS Megyei döntővel kezdődik az idény ISMERTTÉ VÁLIK A NEVÜK ÉVI HATMILLIÓ VESZTESÉG S ami fiz percnél is több... Az új konténerszín. Péter László felvételei NEGYVEN FÉLE CSEMETÉVEL Faiskolai lerakat INGYENES SZAKMAI TANÁCSADÁS

Next

/
Thumbnails
Contents