Pest Megyi Hírlap, 1976. március (20. évfolyam, 52-77. szám)
1976-03-13 / 62. szám
lloliíap eslc a rádióban Verdi műveltségi verseny Monoriak a legjobb tizenhat között ismét szép sikert ért el a monori József Attila Gimnázium és Szakközépiskola: több mint másfél száz középiskola jelentkezett a Magyar Rádió által meghirdetett Verdi zenei műveltségi versenyre, s a monori diákok ismét bejutottak a legjobb 16 csapat közé. Tavaly ott voltak a legjobb négy között, az idén szeretnék megismételni a bravúrt. Holnap, március 14-én, 19 óra 51 perckor, a Kossuth rádióban alkalom nyílik a bizonyításra, ugyanis az első fordulóban a monoriak vetélkednek a budapesti József Attila Gimnázium csapatával. Országos vásár Sülysápon Sülysápon holnap, március 14-én, országos állat- és kirakodóvásárt rendeznek, melyre vészmentes helyről, szabályszerű járlatlevéllel mindennemű állat felhajtható. Ügyeletes orvos Gombán, Bényén és Káván: dr. Pénzes János (Gomba, Baj- csy-Zs. u. 3.), Gyomron és Péteriben: központi ügyelet (Gyömrő, Steinmetz kapitány u. 12., telefon: 26.), Monoron és Monori-erdőn: központi ügyelet (Monor, Petőfi Sándor u. 30., telefon: 407), Maglódon és Ecseren: dr. Holló Mariann (Ecser), Pilisen, Nyáregyházán, Csévharaszton és Vasadon: központi ügyelet (Pilis, Rákóczi u. 40.), Sülysápon és Üriban: dr. Gáspár István, Üllőn: dr. Leyer Lóránt, Vecsésen: dr. Fekete Károly tart ügyeletet vasárnap. Ügyeletes gyógyszertár: Mó- noron a főtéri, Vecsésen a Halmy-telepi. Beteg állatok bejelentése a járás területén: szombaton 12- től 19 óráig és vasárnap reggel 8-tól 13-ig, valamint 15- töl 19-ig Monoron, a főtéri gyógyszertárban. A Monori Állami Gazdaság kezdeményezése Tanfolyam — szocialista brigádvezetőknek Fórum a zárónapon Üjsaerű kezdeményezést valósítottak meg a Monori Állami Gazdaságban: háromnapos tanfolyamot tartottak a 36 szocialista brigád vezetőinek. Ismertették velük a gazdaság idei tea-vét, s véleményeket, javaslatokat kértek tőlük, annak kiegészítésére. Szó esett a párt- és kormányhatározatokról és a tennivalókról is. Nagy figyelemmel kísérte Gere Istvánnak, a MEDOSZ állami gazdaságok szakcsoportja titkárának előadását, amelyben ismertette azokat a rendelkezéseket, amelyek a szocialista brigádra vonatkoznak. Az állami gazdaság párt- és gazdasági vezetői is sokoldalúan tájékoztatták a szocialista kollektívák vezetőit a rájuk háruló feladatokról, az idei tennivalókról. A zárónapon fórumot tartottak, amelyen igen sokan mondták el véleményüket. Többen hangsúlyozták: az állattenyésztési ágazatot fejleszteni kell, meg kell valósítani a szarvasmarha-telepek teljes rekonstrukcióját, -csak így érhető el, hogy a gazdasági eredményele javuljanak. A javaslatok találkoztak a gazdaság vezetőinek elképzeléseivel : előreláthatólag még az idén megkezdődik a rekonstrukció a szarvasmarha-telepeken. A sertéstenyészitésben már születtek eredmények, bevezették az úgynevezett batériás módszert, melynek következtében kevesebb állat hullott\el. Az üzemi demokrácia új fóruma elérte célját. A jelenlevők elmondották, hogy a kisebb közösségekben tájékoztatják a munkásokat a tanfolyamon elhangzottakról, s kikérik véleményüket, amelyeket hasznosítani tudnak majd a mindennapi munkában. G. J. MŰSOR MOZIK Gomba: Saint Tropezba költözünk. Gyömrő: Váltságdíj egy halottért. Maglód: Vádol a felügyelő. Mende: Monsieur Verdoux. Monor: A rejtelmes sziget. Éjszakai előadás: Sötét Torino. Pilis: Bal- szerencsés Alfréd. Tápiósáp: A négy muskétás. Üllő: Vörös kányafa. Vecsés: A tudós magánélete. Éjszakai előadás: Játszd újra, Sam. művelődési hazak Gyomron, 13.30-tól: baletttanfolyam, 20-tól: magnós táncest. Monoron, 10-től 18- ig: kiállítás a .kortárs művészek alkotásaiból, 16-tól 18-ig a gyermekklub, 19-től 22-ig az ifjúsági klub foglalkozása. Péteriben, 20-tól 24-ig: zenés klubest. Új bolt Gyomron Kísérleti nyitva tartási idő E héten a tervezettnél egy nappal korábban, megnyílt Gyomron, a Táncsics Mihály utcában az Alsó-Tápiómenti ÁFÉSZ élemiszerboltja, mely több mint három hónapos szünet után áll ismét a vásárlók rendelkezésére. (Korábban vas-műszaki, iparcikküzletként működött, most a környék lakóinak és a tanács kérésének eleget téve, az ÁFÉSZ ismét élelmiszerbolttá alakította.) Jobb; mint odahaza 'Az üllői tanács öregek napközi otthonában huszonkét idős ember tölti napjait. Ebédet és uzsonnát kapnak, televízió, rádió és sok társasjáték áll rendelkezésükre. , Papp Jánosnc gondozó és az idős emberek egy csoportja. Szekeres Lászlóné körzeti nővér másnaponként vérnyomást mér, és injekciót ad az arra rászorulóknak. Uj. Fekete József felvételei A bolt vezetői, Kállai/ Antal és felesége, már az első napon sok vásárlót fogadtak. Elmondották, hogy csaknem félmillió forint értékű árukészlettel rendelkeznek. örülnének, ha a vevők megszeretnék az üzletét. Egyelőre reggel 7-től fél 12-ig, illetve 14-től 17 óráig tartanak nyit. Ha ez a nyitvtatartás beválik, a jövőben Is ebben az időben fogadják a vásárlókat. A házaspár társadalmi munkában rendezte be és takarította ki a boltot, ezért nyithattak egy nappal korábban. Remélhetőleg, az ÁFÉSZ vezetői gondoskodnak a zavartalan . áruellátásról, s az új egységet hamar megszeretik a Klotild-telepen lakók. (g.) Adózók figyelmébe. A községi tanácsok költségvetési és fejlesztési feladataik végrehajtását az általános adóösszegekből fedezik. A járási hivatal pénzügyi osztályán kaptuk a hírt, hogy valamennyi adózó pótlékmentesen befizetheti első félévi adóját, a múlt évi adóalap felét, március 15-ig, hétfőig. PEST MEGYEI HÍ Rt A P KÜLÖNKIADÁSA XVIII. ÉVFOLYAM, 62. SZÁM 1976. MÁRCIUS 13., SZOMBAT Cselekvési program Tovább fejlődik a járási székhely Számítanak a munkáskollektlvák támogatására A monori nagyközségi párt- bizottság — az MSZMP járási bizottsága határozata alapján — az V. ötéves terv első évére, 1976-ra kidolgozta és elkészítette a gazdaságpolitikai feladatokat tartalmazó cselekvési programot. Felkerestük Jólesz Sándort, a nagyközségi pártbizottság titkárát, s az idei feladatokról érdeklődtünk. — Mit tart a pártbizottság a legfontosabb feladatának? — Szeretnénk jól előkészíteni az V. ötéves tervet. A IV. ötéves tervidőszakból áthúzódó feladatokat igyekszünk maradéktalanul teljesíteni. Az üzemekben ösztönözzük a jobb munkaszervezést, a takarékos gazdálkodást. A termelőeszközök, gépek jobb kihasználása érdekében — ott, ahol lehetséges — több műszak bevezetését kezdeményezzük. — Ismeretes, a járási párt- bizottság állásfoglalása szerint, a helyi beruházások, fejlesztések kivitelezői lehetőleg a járásban működő építőipari vállalatok legyenek. Melyikre lehet számítani? — Elsősorban a Monori Építők Ipari Szövetkezetére, valamint a nagyközségi tanács költségvetési üzemére. Természetesen, hogy megoldhassa., a rájuk háruló feladatokat, tovább kell javítani a két vállalkozó felszereltségét. — Milyen községfejlesztési feladatokat kívánnak megoldani az idén? — Monor, mint járási székhely, sokat fejlődött a IV. ötéves tervben. Ezt a dinamikus fejlődést kívánjuk folyamatossá tenni az elkövetkezendő években is. Az idén előreláthatólag befejeződik a 124 állami lakás építése a Schölmann utcában. A Kenderesen elkészül a községi szennyvíztisztító telep. Több utat felújítsunk, korszerűsítünk. Tavaly elkészült részlegesen a magyar—szovjet barátsági park, az idén tovább folytatjuk a terület fásítását. Sor kerül a Vigadó Étterem felújítására. A községi bölcsőde az igényeket csak részben elégíti ki. Társadalmi összefogással szeretnénk bővíteni az idén, har- 1 kozások, a munkásgyűlések és KÖNYVTÁR VECSÉSEN Nemcsak olvasnivalót ad ZENEVEI, ES DIAFILMEKKEL mine hellyel. Az Ipar utcában befejeződik a FÜSZÉRT-telep építése. Országos viszonylatban is a legmodernebbek közé tartozik majd. — Ugyanitt a Filmtechnikai és Finommechanikai Vállalat új gyáregységei is teljes kapacitással üzemelnek az év végére. Monori-erdőn a Minőségi Vegyi Kisipari Szövetkezet szociális létesítményeket épít. — S az V. ötéves tervben mi várható? — Néhány beruházást már az idén elő kell készíteni. Így a 22 munkahelyes rendelőintézet területét 1976-ban rendezetten át kell adni, hogy az építkezés zavartalanul megkezdődhessen. — Továbbra is támogatjuk a szövetkezeti és mun- káslakás-építkezést. Szeretnénk, ha a vállalatok támogatnák a dolgozók ilyen törekvéseit. 1980-ig megépül 26 úgynevezett „cs”-lakás, amelyet a legjobban rászorulók kapnak majd meg. f, — Az általános iskolák 8 •tanteremmel bővülnek ebben a tervidőszakban. A 203. számú Bem József Szakmunkás- képző Iskola monori kihelyezett részlege „albérletben” működik az 1. számú iskolában. Négy tanteremmel kívánjuk bővíteni ezt az oktatási intézményt, ezáltal a szakmunkástanulók is jobb körülmények közé kerülnének. — Tervezzük még á strand környékének rendbehozatalát, az öregek napközi otthonának bővítését is. — Milyen tennivalók várnak a gazdasági egységekre? — Monor kereskedelmi ellátása nem kielégítő. Az V. ötéves tervben szeretnénk, ha megépülne egy kprszerű áruház. Monori-erdőn, országos keretből, 700 személyes kemping létesül. A Volán 1. és 20. számú vállalatának monori főnökségei új telephelyhez jutnak a MEZŐGÉP Vállalat központja mögötti területen. Ugyancsak elkészül a KPM Budapesti Közúti Igazgatóság monori útmesterségének új épülete a 4-es számú főközlekedési út mellett. — A cselekvési program megszabja a pártalapszerveze- tek feladatait. Hallhatnánk erről is? — A nagyközségi pártbizottság által elfogadott cselekvési program alapján valamennyi pártalapszervezet elkészítette a munkaprogramját. A tervezésbe bevonják a munkáskollektívákat: ezt szolgálhatják a termelési tanácsbrigádértekezletek. — A teendők sorétüek, teljesítésük bizonyára nem lesz könnyű. — Valóban Így van. Minden üzemre nagy feladatok hárulnak. Bízunk azonban a munkáskollektívák erejében, a kommunisták példamutatásában a mindennapi munkában. Csak összefogással valósíthatjuk meg a programot. Ez mindannyiunk érdeke, csak így érhetjük el, hogy Monor továbbr fejlődése töretlen legyen az elkövetkező években is. Gér József JEGYZET Hógolyók Kissé furcsa időpontban tért vissza a tél. A napokban lehullott hótömeg szinte kínálja az alkalmat a gyerekeknek a hógolyózásra. Monoron, az Ady utcai iskolából tódul ki a diáksereg. Jó darabig békésen sétálnak együtt, aztán az egyik fiú lehajol, kemény hogolyót gyúr, s távolabb haladó társához vágja. Egy perc sem telik belé, hatalmas hógolyócsata kerekedik. A gyereksereg két csapatra oszlik, repülnek a hógolyók, egy-egy háton csattanva. Még az utcai járókelők is kapnak belőlük. Nem mérges senki, még csak nem is szól nekik egyetlen felnőtt sem. Talán ők is érzik, a gyerekeknek a tél utolsó örömei ezek. (—é—) A vecsési könyvtár kicsi, rossz időben megközelíthetetlen. Azon az oldalon, ahol áll, nincs járda, s olyan nagy a sár, hogy kétszer is meggondolja magát a betonjárdán tétovázó, átmenjen-e a túloldalra? Természetes, hogy e körülmény befolyásolja az intézmény látogatottságát. A nagyközségben csak 1900 olyan ember található, aki rendszeres vagy időszakos látogatója, tagja a könyvtárnak. — Nagyon kevés — mondja Doró Tiborné, a könyvtár vezetője. A vecsési könyvtár csakúgy, mint manapság a járás többi községeinek hasonló intézménye, nem elégedve meg a csak könyvek kölcsönzésére korlátozott tevékenységgel, helyet adott több rendezvénynek is. Falai közt tartja például minden kedd este üléseit a honismereti kör. Tavaly Bálint András előadóművész önálló irodalmi estjén százhuszonheten vettek részt. Az író-olvasó találkozó vendége Fekete Gyula volt. Egyes összejöveteleiket, legutóbb például a mezőgazdasági könyvhónapi rendezvényeket, a művelődési házban tartották meg. Dr. Mándi Rezsőnek, a kertészeti egyetem adjunktusának február 12-i előadását a kiskerttulajdonosok hallgatták meg, majd válogathattak a legújabb mezőgazda- sági témájú kiadványok között. — Sajnos, tsz-tag — mondotta Doró Tiborné — egy sei.. akadt a hallgatóságban, pedig kértük, hívtuk és vir- W' is a közös gazdaságbelieket. A gyermekkönyvtár a szokásoktól eltérő irodalmi, történelmi órákat tartottak és ifjúsági vetélkedőket is rendeztek az elmúlt hetekben. Az előadásokat zenével és diafilmekkel tették érdekesebbé. K. Gy. Kispályás labdarúgás László Sándor Kupa A közelmúltban elhunyt'neves monori labdarúgó emlékére, tisztelői, sportbarátai kezdeményezésére, a Monori Sportegyesület kispályás labdarúgókupát írt ki. A mérkőzéseket szombatonként játsszák. A FŰSZERT, a járási rendőrkapitányság, az állami gazdaság, a Vetőmag- termeltető- és Értékesítő Vállalat, a Finommechanikai Vállalat, a vasipari szövetkezet, s a honvédség csapatainak társaiként még további jelentkezőkre számit az egyesület. A lebonyolítással kapcsolatos teendőket hétfőn, március 15-én, este 6 órakor beszélik meg a sportkör székházában. ÚTTÖRŐ-OLIMPIA Sakkbajnoksági döntő Gyomrán, a kisegítő, foglalkoztató iskola és nevelőotthonban rendezte meg a Monori Járási Általános Iskolai Sport- bizottság az 1976. évi úttörő- olimpia járási sakkbajnokságát. S A versenyt hat körzetben, több mint száz indulóval rendezett selejtezők előzték meg. Gyomron már csak a körzetek legjobb úttörő fiú, lány, kisdobos fiú és leány versenyzői mérték össze tudásukat. Eredmények: Fiúk: 1. Topái Péter (Monor, Ady), 2. Sebestyén Béla (Mo- nori-erdő), 3. Kodaj László (Üllő). Lányok: 1. Turcsán' Anna (Pilis 1. sz.), 2. Kutor Anikó (Vecsés, 4. sz.), 3. Tóth Katalin (Vasad). Kisdobos fiúk: 1. Magócsi Sándor (Monor, Munkásőr),- 2. Tóth József (Vasad), 3. Polgár Tibor (Pilis 1, sz.). Kisdobos lányok: 1. Szalai Éva (Vasad), Fenyvesi Katalin (Pilis 1. sz.), 3. Finta Mária (Monor Ady). (—sk—) Vasárnapi sportműsor Megyei 1. osztályú labdarúgó-bajnokság: Monor—Budaörs, Sülysáp— Isaszeg Mindkét találkozó 14 óra 30 perckor kezdődik, az elöl állók otthonában. A találkozók előtt a serdülő csapatok mérkőznek. A