Pest Megyi Hírlap, 1976. március (20. évfolyam, 52-77. szám)

1976-03-03 / 53. szám

1976. MÁRCIUS 3., SZERDA z%/6nüm Kiskerteknek — tavaszra 5 és 10 kilós csomagokban Közeleg a tavasz, a kisker­tek, háztáji gazdaságok lassan benépesülnek. A következő he^ tekben a tavalyinál jobb ve­gyianyag- és vetőmagellátásra számíthatnak a kistermelők. A kistermelőknek — a megren­deléseknek megfelelően — mintegy 30 ezer tonna külön­féle kis csomagolású műtrá­gyát biztosít az Agrotröszt. Ez a mennyiség mintegy 15 száza­lékkal haladja meg az elmúlt évi tavaszi forgalmat. Az 5 és 10 kilogrammos kálisót az idén már kizárólag szemcsés formában árusítják, ez is elő­nyös a felhasználóknak. Üj- donság a 0,3 literes adagolású, platán elnevezésű, folyékony, összetett levéltrágya, amely nyomelemeket és növekedést serkentő különféle anyagokat is tartalmaz. A növényvédő szerek választéka is bővült. * Uj süteményporok Bővítik a sü temen y porok választékát, s az eddig jól be­vált porokiból nagyobb meny- nyiséget állítanak elő az idén a Győri Keksz- és Ostyagyár­ban. A győri vállalat az egyet­len az országban, amely kü­lönböző süteményporokat gyárt a dolgozó nők második műszakjának megkönnyítésére. Igen keresett a kakaós süte­ménypor, amelyből ebben az évben 1000 mázsát hoznak for­galomba. A pufi fánkporból, a piskótaporból és a lángos- porból pedig 400—400 mázsát értékesítenek. _Wei újdonság a tortapor; eb­ből két fajtát gyártanak. Az egyikből fűszeres, fahéjas ízű, • a másikból narancs ízű tortát készíthetnek a háziasszonyok. Új munkahelyek Da hasi szá Lakosonként ezerhatszáz forint értékű társadalmi munka Közelmúltban tárgyalta meg a dabasi nagyközségi tanács végrehajtó bizottsága a ne­gyedik ötéves terv végrehaj­tásának adatait, valamint a mostani terv költségvetési ja­vaslatait. Amint azt a végre­hajtó bizottság tagjai megál­lapították, a nagyközségi ta­nács az elmúlt öt esztendő­ben meghatározott feladatait teljesítette. Örömmel nyug­tázták, hogy ebben az idő­szakiban előre nem tervezett beruházások is tető alá kerül­tek. A zeneiskolás és a gyer­mekkönyvtárat már birtokuk­ba vehették a gyerekek. Óvodák, könyvtárak, boltok Az eredményekről örömmel számolt be Czeróczki András, a nagyközségi tanács elnöike. — Kommunális munkáink között említeném meg a terv­időszak alatt megépített tíz kilométernyi úthálózatot, a 63 és fél kilométernyi vízvezeté­ket és a csaknem négy kilo­méternyi szennyvízhálózatot. A közkutak több mint két­százzal, a vízvezetékkel ellá­tott lakóházak száma nyolc­százzal növekedett. Javult a nagyközség közvilágítása, va­lamint több külterületi tele­pülés villanyhálózatot is ka­pott. Emellett az I. kerület­ben elkészült a könyvtár, most épül az óvoda. A II. ke­rületiben kiállítóterem, zene­iskola és a gyermekkönyvtár nyílt meg. A III. kerületben óvoda ég könyvtár épült az el­múlt öt esztendőben. Megépí­tettünk négy gyermektanács­FIATAL0K, GYERTEK DOLGOZNI A METRÓHOZ! 1976-ban üzembe lép az észak-déli metróvonal Nagyvárad tér-Deák tér közötti szakasza. A BKV METRÓ ÜZEMIGAZGATÓSÁGA középiskolai végzettségű férfiak és nők jelentkezését várja, és kiképezi őket MOTORKÖCSI-SEGÉDVEZETÖVÉ Évi 5000 forint munkaköri pótlék. Havi 182 órás munkaidő. Felveszünk továbbá 18. életévüket betöltött, általános iskolát, vagy középiskolát végzett férfiakat és nőket MOZGÓLÉPCSŐ- ÉS PERONZÁR-ÜGYELETESI, ÁLLOMÁSPÉNZTÁROSI MUNKAKÖRBE, valamint villanyszerelő, elektrikus, lakatos és műszerész szakmunkásokat, betanított munkásokat a metrókocsik, az elektromos és gépészeti berendezések üzemeltetéséhez, karbantartásához és javításához, alagút! és pólyafenntartási munkákhoz. Havi 182, illetve 191 órás munkaidő. A dolgozók és családtagjaik díjtalan utazási igazolványt kapnak a BKV menetrendszerű járataira. Bérezés és juttatások a kollektív szerződés szerint FELVÉTEL ÉS FELVILÁGOSÍTÁS: BKV Metró Üzemigazgatóság Budapest XIV., Hungária krt. 46. fszt. 59. (Telefon: 637-637/376-os mellék). Időszakos árengedményes vásár MÁRCIUS 1-TŐL 14-IG Budapesten, Pest, Komárom és Nógrád megyében, az erre kijelölt boltokban. KOZMETIKAI CIKKEK fogkrémek, arckrémek, hajlakkok, dezodorálók piperetáskák, tengeri szivacsok KEFEÁRUK hajkefék, kefekészletek FESTÉKÁRUK zománcfestékek, műanyagfestékek 30—40%-kal olcsóbban kaphatók HASZNÁLJA KI A KEDVEZŐ ALKALMAT, amíg a készlet tart; adót és megvalósult a közsé­gen belül a mentőállomás ga­rázsa. A járás valamennyi terme­lőegysége, helyi tanácsa köz­reműködött a Révfülöpön fel­épült járási úttörőtábor köz­ponti háza megvalósításéiban. Ebben az időszakban jelent még a 700 éves nagyközség monográfiája, valamint a 3 esztendő eredményeit rögzítő évkönyv. Az ellátást javítot­ta a MÉK segítségével meg­épült két zöldség- és termény- szaküzlet. Az ÁFÉSZ kisven­déglőt és cukrászdát nyitott. Az átutazók is láthatják A nagyközségi tanács je­lentős eredményként könyve­li el, hgy a dabasi nyomdán kívül megnyílt a szentendrei Kéziszerszámgyár kihelyezett telepe. A két üzem csaknem félezer embernek nyújt hely­ben munltalehetőséget, s ez csökkenti a bejáró dolgozók számát. Üjabb elhelyezkedési lehetőséget biztosít a helybe­lieknek a tejüzem és a bőví­tett konzervüzem is. A lakosság összefogására jellemző, hogy a község érde­kében 23 millió értékű - társa­dalmi munkát végeztek. Ez azt jelenti, hogy minden egyes dabasi lakos — a csecsemő­ket is beleszámítva — több mint 1600 forinttal járult hoz­zá a község fejlődéséhez. Dabas gyarapodása egyéb­ként az átutazók számára is nyilvánvaló. A műút mentén nyílt meg — négymilliós be­ruházással — az ÁFOR töltő­állomása, már messziről szem­betűnik a víztorony és a kö­rülötte kialakult új község­központ impozáns képe. Még az idén átadják Czeróczki András szólt az elkövetkező évek feladatairól. Az elmúlt ötéves terv átlagos növekedéséhez képest — bár talán valamivel szerényebben — tovább fejlődik Dabas. A tervezés során elsődleges fel­adatnak tekintették, hogy az egészségügy, az oktatás és a közművelődés területén az ed­digiekhez képest nagyobb le­gyen az előrehaladás. így pél­dául az új tervidőszakban ke­rül átadásra az I. kerületi óvoda, valamint az általános iskolák fűtésének korszerűsí­tését is ekkorra ütemezik. Az oktatási intézmények­ben az étkezés javítására már elkezdték egy 1500 adagos konyha építését. Ezt még az id- . átadják. Már tervezik az ötödik lzörzeti orvosi rendelő építését. így a jövőben egy orvosra a jelenlegi 3500 he­lyett már csak 2600 lakos egészségügyi ellátása hárul. Nehézségeket okoz az iskolai tantermek hiánya. A megyei tanács, ismerve a problémát, engedélyezte egy 8 tantermes iskola építését. Az erre bizto­sított 17 millió forint azon­ban a tanácselnök szerint nem elegendő, egy miniszteri uta­sítás szerint ugyanis iskolát tornaterem és könyvtár nél­kül már nem lehet felépíteni. A további fejlődést bizo­nyítja az is, hogy a tanács 87 új lakást építtet a 'község la­kosai részére; a főutcáin jár­da készült, s tovább fejlesz­tik a közvilágítást. Fábián Miklós Mi legyen előbb Szigetszentmiklóson? A FALUGYŰLÉS JAVASLATOT TETT — A tanács és a népfront szoros együttműködése hasznos és szükséges. Bizonyítja ezt az óvoda, bölcsőde bővítése, az OTP-lakások építése, a gáz­program befejezése. Mindeze­ket összefogással, közös erő­vel valósítottuk meg — mon­dotta Molnár Lajos raktáros a szigetszentmiklósi falugyű­lés után. — Szóba került a beszámolóban a lakótelep szé­pítése, rendezése. Itt valóban bőven akad tennivaló. A társadalmi munkák jobb megszervezése és az aktí­vabb részvétel ebben tény­leg sokat segítene. Elképzeléseinket csak szoros társadalmi összefogással való-' síhatjuk meg. Az egyéni ér­dekeket össze kell vetni a nagyközség érdekeivel. Ez nem megy mindig súrlódás nélkül. — Érdekösszeütközések bi­zony akadtak a gyűlésen is. Vásárcsarnok, játszótér vagy orvosi rendelő épüljön a lakó­Drága az albérlet - Kevés a védőnő A ráckevei járásban is gondoskodnak lakásról ? Nem helyi jelenség, nem­csak a ráckevei járásban, ha­nem Pest megyében, sőt az or­szágban is sok helyen vannak betöltetlen védőnői állások. A ráckeveiben heten hiányoz­nak. A védőnőknek csaknem húsz százaléka. Kettő közülük mindössze néhány évig, amíg gyermeknevelési segéllyel ott­hon tartózkodik. De tavaly öt védőnő végleg elhagyta állo­máshelyét. Az előző években sem volt kisebb a fluktuáció. Az öt eltávozott védőnő kö­zül kettő férjhez ment és más­hová költözött. A másik három a lakás hiánya miatt távozott ál­lásából. Nem bírták fizetni a drága al­bérletet Ugyanez a gond per­sze többeket is nyomaszt. Ez idő szerint a 33, munkában álló .védőnő közül hét kénytelen albérletben laikni. A ráckevei járásban csak egyik védőnőnek van szolgála­ti lakása: Dömsödön. A megye más járásaiban, ha nem is minden községben, de külö­nösen ahol új egészségházat építenek, gondoskodnak a vé­dőnő lakásáról is. E pillanatban Dunaharasz- tin öt állásból kettő betöltet­len. A másik három védőnő — bár saját körzetében is sok a munka —, helyettesíti a hiány­A legmagasabb kedvezmény 70 százalékos Állami támogatás mezőgazdasági és erdészeti gépekre zókat. Szigethalmon három vé­dőnői állásból egy üres: csak­hogy a két betöltött állás kö­zül az egyiknek a gazdája gyermeknevelési segélyen van. Halásztelken az egyetlen mun­kában álló védőnő egy szomszédos községben is kénytelen helyettesként ellátni a munkát s ezenfelül' még helyben is he­lyettesít. Ez nagyon sok: a vé­dőnő írásban kérte felmenté­sét a helyettesítések alól. — Az üres állások betölté­sénél elsősorban friss diplo­más védőnőkre tarthatunk számot — mondja dr. Bacsa Antal, a ráckevei járási hiva­tal egészségügyi osztályának vezetője. — A szegedi védőnő­képzőben meghirdettük a be­töltésre váró állásokat; első­sorban onnan remélhetünk jelentkezőket. — Legközelebb csak két év múlva végeznek megint védő­nők Szegeden. Tehát, ha most nem sikerült betölteni az üres állásokat, könnyen meglehet, hogy újabb két esztendőt kell várni. Ezért felkértük a helyi tanácsokat, biztosítsanak meg­felelő lakást. Sz. E. telep szabad térségében. A ter­vek szerint elsősorban vásár- csarnok építése szükséges. Ez biztosíthatná a jelenleg még akadozó zöldség-gyümölcs el­látást. Az is tény, hogy az orvosi rendelők a szaporodó lakosság számára mér nem elegendőek. Sürgető egy gyer­mekjátszótér létesítése is. A tanácskozáson ezek megoldá­sára javaslat született. Az öt orvosi körzet kettővel bővül, a közeljövőben megkezdik a 6 állásos mentőállomás létesí­tését. Az egykori Kék tó terü­letére pedig ifjúsági park épül. Ez a fiatalok sportolását és , pihenését egyaránt szolgálná. — Egyre gyarapodunk, ter­jeszkedünk — szól közbe Kő­kút Pál gépészmérnök. — Húsz éve lakom a községben, s úgy vélem, a település szebbé té­tele a fontos. Utak rendezése, kiegyenesítése, parkosítása, fá­sítás. Ehhez meg kell nyernünk a la­kosság támogatását, jó­indulatát. A tervek, feladatok részletes ismertetése, úgy érzem, ered­ményekhez vezetne. Ezt is vá­rom az újonnan megválasz­tott népfrontbizottságtól. — Az egyre duzzadó lakóte­lep szükségessé tette a körze­tesítést. Ezért az itt megvá­lasztott bizottság csupán a te­lep problémáival foglalkozik. Az új körzeti elnök, Juhász Antal tagja lesz a szigetszent­miklósi népfrontbizottság el­nökségének is. Az elnökválasztáskor Kohut Pál is kézfelnyújtással szava­zott. — Egyetértettünk a javas­lattal. Nála jobbat aligha ta­lálhattunk volna. Nem isme­retlen előtte a rá váró mun­ka, feladat, fiatal kora óta a a község érdekében tevékeny­kedik. És nem olyan ember, akinek kedvét szegnék az eset­leges kudarcok. Ö sem akar mást, mint a közösség érdekeit szolgálni. Tóth Andrea — A szerencse számai. Tavaly — együttesen'— 35 millió 800 ezer lottó- és totó- szelvényt adott el a szeren­csét próbálóknak az OTP Pest megyei Igazgatósága. A megyében 5,1 millió forint totónyereményt és 24,3 mil­lió forint lottónyereményt fizettek ki. A mezőgazdasági üzemek beruházásainak és termelési tevékenységének támogatásá­ról szóló kormányhatározat és végrehajtási rendelete ér­telmében megjelent a MÉM illetékes főosztályainak közle­ménye. Az állami támogatással beszerezhető gépek köre az eddig érvényben levő támoga- ! tásnem változott meg, tovább- ! ra is azokra a gépekre bizto- j sítják a kezdvezményt, ame­. lyeknek I alkalmazásával a termelők javíthatják a lakosság és az ipar ellátását, biztosíthatják a bővülő ex­porttermelést, illetve, ame­lyeknek beszerzése meghaladja 1 a gazdaságok anyagi lehetősé­Érettségizett fiatalt laboránsi munkaköiben alkalmaz az MTA BOTANIKAI KUTATÓ INTÉZETE, Vácrátót. Jelentkezés dr. Kovácsnál. geit. A változatlan támogatási körön belül azonban egyes gépek típusát, az időközben végrehajtott fejlesztés követ­keztében, megváltoztatták. Il­letve előírták, hogy az újon­nan forgalomba kerülő és a besorolás alá még nem tartozó mezőgazdasági és erdészeti gépek, eszközök és berendezé­sek támogatásának engedélye­zését, a termékeket gyártó, il­letve importáló vállalatnak kell kérnie. Húszszázalékos támogatással forgalmazzák a mezőgazdasá­gi gépek közül például a trak­torokat, mezőgazdasági vonta­tókat, magajáró alvázakat. Negyvenszázalékos a kedvez­mény egyebek között a talaj­művelő gépek fegyes típusaira, a termékbetakaritókra. az ön­tözés egyes gépeire stb. Kiemelt, 70 százalékos mértékű támogatás jár a cukorrépa-, a zöldség-, a gyümölcs-, a burgonya-, a do­hány-, a komlótermesztés és 'a nyárfakitermélés speciális gépeire. A kiemelt támogatást csak íazok a termelők igényelhetik, akik eleget tesznek egyes kö­telezettségeknek, egyebek kö­zött például a szerződésköté­si előírásoknak. A meghatáro­zott feltételeket nem teliesítő termelőkkel a kiemelt támo­gatás összegét visszafizettetik. Közeledik a tavasz. Mármost vásárolja meg a permetezéshez, víztároláshoz szükséges edényeket! 200 literes víztároló bádoghordók nagy választékban kaphatók a Közép-Magyarországi Nyersanyaghasznosító Vállalat Göngyöleg Kirendeltségén 1132 Budapest XIII., Kresz Géza u. 45. Telefon: 495-581. A vas-műszaki boltoknak, TÜZÉP-telepeknek, ÁFÉSZ-boltoknak kedvező feltételekkel szállítunk. i 1 i

Next

/
Thumbnails
Contents