Pest Megyi Hírlap, 1976. március (20. évfolyam, 52-77. szám)

1976-03-12 / 61. szám

2 A ftosi ftlbOlKl HÍRLAP UIV MELLEKLL1fc Rádiófigyelő (Folytatás az 1. oldalról) ri tanításához msg lehet keres­ni a jó, az alkalmas módszert — ezt bizonyítja Földes Imre sikeres vállalkozása is. A MODERN ÍROK PORTRÉI sorozatban James Saunders- szed is ismerkedhettünk. A be­vezetőből megtudtuk, .. hogy Saunders az angol színjátszást forradalmasító „dühös fiata­lok” mozgalmának tagjaként indult. Mire középkorú lett ez a nemzedék, dühüket egyre inkább irónia szelídíti. A be­mutatott rövid darab is ezt ta­núsította. Az időnként elalvó s fel­felriadó idős angol úr felesé­gével beszélget, annak első fér­jéről Friciről. öreg házasok­hoz illően mindenen vitatkoz­nak: volt-e bajusza, humor­érzéke, szerette-e a szendvi­cset az elhunyt. Vita közben kiderült, hogy a férj — az asszony volt szeretője — ölte meg Fricit, mikor az rajtakap­ta őket. Mindez a férfiben már alig tudatosodik, hiszen elfelejtette, ahogy elfelejtette azt is, hogy szeretőként vala­ha szerette a feleségét. „Az. ember elkezd valamit, s egé­szen más lesz belőle” — pa­naszolja kétségbeesetten az asszony. Az egyetlen ötletre felépített tragikomikus darab ezt a gondolatot az egész em­beri életre vetítve, humorosan, elgondolkoztatóan jelenítette meg. Az abszurd párbeszéd elő­adását Tolnay Klári és Lati- novits Zoltán játéka tette em­lékezetes élménnyé. A darabot Török Tamás rendezte. Mező Ferenc TELEVÍZIÓ A kaktusz virága Amerikai film (1969), Mi a legjobb védekezés egy Jól kereső fogorvos számára, hogy ne kelljen elvennie hölgyismerőseit, akik bizony szíves örömest hozzá­mennének feleségül? Egyszerű! Azt mondja magáról, hogy nős, és többgyerekes családapa. És ml van olyankor, ha szerelmes lesz, $s ezek után mégis nősülni volna kedve?... Adás: szombat, március 20., X. műsort 20.05. KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Mezők, falvak éneke. 8.30: Titkon innen — titkon túl. 9.20: Romantikus magyar muzsika. 10.05: iskolaraciió. 10.35: Zenekari mu­zsika. 11.39: Rákóczi. Dramatizált epizódok Laczkó Géza regényéből. — V. rész. 12.35: Melódiákoktól. Közben: 13.10: Törvénykönyv. 13.25: A Melódiakoktél folytatása. 14.02: Ezeregy délután. 14.50: Ének­lő Ifjúság. 15.10: Sugár Rezső mű­veiből. 15.32: Keringők. 15.44: Ma­gyarán szólva... 16.00: A világ- gazdaság hírei. 16.05: Harsan a kürtszó! 16.35: Holnap közvetít­jük... 17.05: Lecke — felnőttek­nek. 17.30: A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi ze­nekara játszik Mészáros Tivadar vezetésével, Marczis Demeter nép­dalokat énekel. 18.00: A Szabó csa­lád. 19.15: Gondolat. 20.00: Lemez- múzeum. 20.50: Ránki György: Népszerű dallamokból. 21.05: Hu­szas stúdió. 22.20: Berlioz: Beatrix és Benedek. Kétfelvonásos víg- opera. 0.10: Filmzene. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Donizetti: Lammermoori Lucia. — Jelenet és Lucia áriája az I. felvonásból. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Kettesével. Rész­letek Rodgers zenés játékából. 9.23: Délelőtti torna. 9.33: Az Ál­lami Népi Együttes zenekara ját­szik Albert István és Berki László vezetésével. 10.00: A zene hullám­hosszán. 11.55: I.átószög. 12.00: Kis­együttesek félórája. 12.33: Delibes: Sylvia — balettszvit. 12.52: Remek­írók — remekművek. Holt lelkek. Gogol regénye rádióra alkalmaz­va. 13.33: Karai József: Ifjúmun­kások — szvit. 14:00: Kettőtől ha­tig... 18.00: Zenekari muzsika. 18.33: Népdalcsokor. 1.9.15: A mű­vészet és az elit. 19.30: Csak fia­taloknak! 20.33: Mindenki Könyv­tára. 21.03: Zenés portré Márkus Lászlóról. 21.55: Könnyűzene Bró- dy Tamás szerzeményeiből. 22.33: Nóták. 23.30: Dzsesszfelvételekből. 3. MCSOR 14.05: Dietrich Fischer-Dieskau Schubert-lemezeiből. 15.00: Magyar Irodalmi Arcképcsarnok. 15.f8: Grace Bumbry és Gottleb Frick énekel. 16.03: Orosz muzsika. 17.00: A közönség kérdez, a muzsikus válaszol. 17.30: Külpolitikai maga­zin. 18.03: Magnósok, figyelem! 18.48: Ravel és Debussy műveiből. 19.15: Iskolarádió. 19.33: Tudo­mányközi esték. 20.13: A madrigál Európában. 20.45: XIX. századi operákból. 21.13: Mahler: VI. szim­fónia. 22.28: Bächer Mihály Bee- thoven-zongoraestje a Zeneakadé­mia nagytermében. TELEVÍZIÓ 8.00í Tévétorna (ism.). R.05: Is­kolatévé. Magyar irodalom (ált. isk. 7. oszt.). Arany János élete. 9.00: Énekeljünk együtt! Nézzél rám, padkám! 9.05: Környezetis­meret (ált. isk. 4. oszt.). A ló. 10.05: Fizika (ált. isk. 6. oszt.). Fényterjedés, fényvisszaverődés. 10.25: Játsszunk bábszínházát! XijlI/7. rész: A játéktér (ism., szí­nes). 11.05: Történelem (alt. isk. 6. oszt.). A meghódított óceán. 13.05: Iskolatévé. Magyar irodalom (ism.). 14.00: Énekeljünk együtt! (ism.). 14.05: Környezetismeret (ism.). 14.55: Fizika (ism.). 15.55: Történelem (ism.). 16.58: Hírek. 17.10: Telizsák. — óvodások mű­sora. Üvegcsőben higanyszál (ism.). 17.45: Hogyan edződött az acél? Vitaműsor. I. rész. 18.15: Já­ték a betűkkel. 18.40: Az ismerős es ismeretlen Bulgária. I. A Ho­rizont Szerkesztőség műsora (szí­nes). 19.05: Reklámműsor. 19.15: Esti mese (színes). 19.30: Tv-hír- adó. 20.00: Idősebbek is elkezdhe­tik. Tévétorna. 20.05: Kisfilmek a nagyvilágból. A japán majom. Ja­pán ismeretterjesztő film (színes). 20.35: Magyar tájak. Egy tó jelene. Balaton. II (színes). 21.10: Válto­zó Ázsia. Olasz dokumentumíilm- sorozat. X/5. rész: Útban Szinga­púr felé. 22.10: Csapatjáték és tak­tika a labdarúgásban. Angol film­sorozat. XI/ll. rész: A kapus já­téka. 2. MŰSOR: 20.00: O’Neill: Bol­dogtalan hold. Dráma két részben. A kecskeméti Katona József Szín­ház előadása, felvételről. (18 éven felülieknek!) Közben: 20.55: Tv- híradó, 2. POZSONYI TV 9.20: Meridian. Tv-játék (ism.). — 18.11: Autó-motor revü. — 19.00: Híradó. — 20.00: Negyven és öt­ven között. NDK film. — 22.10: Ze­nés műsor. KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Virágénekek, népdalok. 8.36: Catalani: La Wally. Négyíeivona- sos opera. Közben:' 10.05: „Nyitni- kék.” — Kisiskolások műsora. 10.40: Az operaközvetítés folytatá­sa. Közben: 11.08: Válaszolunk hallgatóinknak. 11.23: Az opera- közvetítés folytatása. 12.35: Tánc­zenei koktél. 13.20: Béládi Miklós könyvszemléje. 13.30: Kemcncs Sa­rolta és Lovass Lajos nótákat éne­kel, Arpássy Sándor cimbalmosuk. 14.00: Ezeregy délután. 14.30: Kó­ruspódium. 14.44: Zenés beszélge­tés Riczkó Istvánné négyesi népi énekessel. 15.10: Iskolarádió. 15.20: Dinnyés József pol-beat dalokat énekel. 16.00: A világgazdaság hí­rei. 16.10: Üj operaiemezeinkből. 16.31: Fiatalok Stúdiója. 17.05: Kockázat. 17.30: Magyar szerzők kamarazenéjéből. 18.15: Miért igen, miért nem? 19.15: A Bakfark Con­sort játszik Benkő Dániel vezeté­sével, Bikfalvy Júlia sárospataki diákdalokat énekel. 19.35: Kapcsol­juk a Zeneakadémia nagytermét. A Magyar Rádió és Televízió szim­fonikus zenekarának és énekkará­nak Bach-hangversenye. Közben: kb. 20.15: Gyökerek. Kb. 20.35: A hangverseny-közvetítés folytatása. Kb. 21.15: Kis magyar néprajz. Kb. 21.20: Népdalok, néptáncok. 22.15: Közvetítés az országos úszó- bajnokságról. 22.25: Tíz perc kül­politika. 22.35: Hangszerszólók. 22.45: Gondolatok filmekről. 23.00: Egy óra dzsessz. 0.10: Toronyzene, KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Harsan a kürtszó! 8.57: Ko­sa György: Jutka — 12 kis zou- goradarab. 9.12: Zenekari muzsi­ka. 10.05: Iskolarádió. 10.30: A ze­nekari muzsika folytatása. 11.00: Válaszolunk hallgatóinknak. 11.15: Kovács Dénes (hegedű), Németh Géza (mélyhegedű) és Ránki De­zső (zongora) felvételeiből. 11.39: Rákóczi. Dramatizált epizódok Laczkó Géza regényéből. VI. rész. 12.35: Melódiakoktél. Közben: 13.15: Házunk tája. 13.30: A Melódiákok­tól folytatása. 14.00: Rákóczi alak­ja a magyar irodalomban. Hopp Lajos előadása. — I. rész. 14.20: Sebestyén András—Szilágyi György: Kantáta a fiúról, aki min­dig harmonikázott. 14.31: Bartók: PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Zenekari muzsika. 8.33: Cserháti Zsuzsa és Korda György énekel, a Stúdió 11 játszik. 9.23: Délelőtti torna. 9.33: Nóták. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.33: A Szabó család. 12.00: Gésák. Részle­tek Jones—Monkton operettjéből. 12.33: Remekírók — remekművek. Holt lelkek. Gogol regénye rádióra alkalmazva. — IV. rész. 13.12: Brahms: Tizenhat keringő. 13.33: Gibbons: Londoni vásár. 11.00: Kettőtől ötig .. . 17.00: Az Ifjúsági Rádió órája. 18.00: Nélkülözhetet­len egyharmad. 18.10: Az Ipari Szövetkezetek Erkel Ferenc Mű­vészegyüttesének népi zenekara játszik. 18.33: Rossini összes nyitá­nyai — IV. rész. 19.24: Magnósok, figyelem! 20.09: Fényes Szabolcs operett- és filmzenéiből. 20.33: Diákkönyvtár hangszalagon — II. rész. 21.34: Csajkovszkij: V. szim­fónia. 22.22: Gyulai Gaál János: A forrás. 22.33: Sanzonok a tavasz­ról, a szerelemről. 23.00: Lortzing operáiból. 23.30: Zenés játékokból. 3. MŰSOR 14.05: Operafinálék. 14.58: A Bar­tók vonósnégyes felvételeiből. 16.03: Huszas stúdió. 16.57: Dzsessz- felvételekből. 17.20: Zenekari mu­zsika. 19.15: Iskolarádió. 19.33: Er­dei tó.. Theodor Storm elbeszélése (ism.). 19.53: Anyegin. Részletek Csajkovszkij operájából. 20.47: Irodalmi műsor. 20.57: Tip-top pa­rádé. 21.27: Elly Ameling dalestje az 1975. évi helsinki fesztiválon. 22.23: Haydn-művek. TELEVÍZIÓ 8.00: Tévétorna (ism.). 8.05: Is­kolatévé. Magyar irodalom (ált, isk. 6. oszt.). Kuckó király. 9.55: Német nyelv (középisk. 1—II—Hí— IV. oszt.). Űrhajós és kiscsillag. 10.20: Delta. Tudományos híradó (ism.). 10.45: Dulcinea. Magyarul beszélő spanyol tévéfilm (ism.). 12.20: Játék a betűkkel (ism.). 12.45: Songok, sanzonok, dalok. Zenés film. 13.05: Iskoláiévá. Ma­gyar irodalom (ism.). 16.18: Hírek. 16.25: A Közönségszolgálat tájékoz­tatója. 16.30: Ferencváros—SW Innsbruck. Közép-Európa Kupa labdarúgó-mérkőzés. Közvetítés az Üllői úti pályáról, felvételről. 18.05: Hogyan edződött az acél? Vitamű­sor. II. rész. 18.35: A „háztáji”. Ri- portmösor. 19.05: Reklámműsor. 19.15: Esti mese (színes). 19.30: Tv- híradó. 20.00: Idősebbek is elkezd­hetik. Tévétorna. 20.05: Demis Roussos a párizsi Olympia színpa­dán (színes). 21.50: Családi kör. Szülők, nevelők magazinja. 22.40: Tv-híradó, 3. 2. MŰSOR: 20.00: Az Annapurna déli lejtője. Dokumentumfilm (szí­nes). 20.55: Tv-híradó, 2. 21.15: Reklámműsor. (A fővárosi mozik műsorából.) 21.20: ók ketten. Ma­gyarul beszélő japán film. POZSONYI TV 10.50: Andrea. Tv-játék. — 19.00 és 21.00: Híradó. — 20.00: Szóra­koztató műsor. — 21.20: A hattyúk errefelé tartanak. Kirgiz film. 2. műsor 16.55: Inter Bratislava—Slovan Bratislava labdarúgó-mérk. — 19.30: Zenés Stúdió. — 20.00: Nyu­gaton a helyzet változatlan. Film. Táncszvit. 14.49: Az élő népdal. 15.10: Ilosfalvy Róbert operettda­lokat énekel. 15.28: Ezeregy dél­után. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Az ózd-vidéki munkásság régi dalai. 16.25: Évfordulók nyo­mában... 17.05: Van új a Nap alatt. 17.25: Indulók. 17.33: Min­denki zeneiskolája. 18.15: Kritiku­sok fóruma. 19.15: Kádiószínház. Hazatérés. Balázs Béla drámájá­nak rádióváltozata. 20.12: Kocsis Zoltán zongorázik. 21.07: Népdal­est. 22.15: Közvetítés az országos úszóbajnokságról. 22.25: Ritmusok Prágából. 22.50: Meditáció. . ,23.00: Zenekari muzsika. 0.10: Az opera­bál. Részletek Heuberger operett­jéből. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Candlde. Részletek Bern­stein zenés játékából. 8.20: Tíz perc külpolitika (ism.). 8.33: Tánc­zene Varsóból, Moszkvából, Ber­linből és Szófiából. 9.23: Délelőtti torna. 9.33: „Maradj velem, mert beesteledett...” Tolnai Gábor útinaplója. — VI. rész. 10.00: A ze­ne hullámhosszán. 11.55: Ifjúsági könyvespolc. 12.00: Cigánydalok, csárdások. 12.33: Nyíregyházi stú­diónk jelentkezik. 12.55: Zenaida Pally és Gianni Poggi énekel. 13.33: Fúvószene táncritmusban. 14.00: Sportvilág — 3. szám. 17.00: Az Ifjúsági Rádió órája. 17.35: Szóljatok, szép szavak! 18.05: Rad- nai György és Halász Judit san­zonfelvételeiből. 18.33: Hétvégi pa­noráma. 20.33: Kíváncsiak Klubja. 21.25: Donizetti: Az ezred lánya« . Kétfelvonásos vígopera. 22.55: Nó- | tacsokor. 3. MŰSOR 14.05: Elektronikus zene. 14.33: Az indián királynő. Részletek Pur­cell drámai operájából. 15.15: Dél­utáni hangverseny. 16.40: Fono­M A FÜSI MfcCiVEI HÍRLAP RfV MELLEK iS I fr 3 i^CSUT OR TO Ka téka. 17.00: ötórai tea. 18.03: Schu- mann-lemezeinkből. 19.15: Iskola- radió. 19.33: Versek világa. 19.50: A XX. század zenéjéből. 21.41: Ki­látó. 22.35: Madrigálok. TELEVÍZIÓ 8.08: Tévétorna (ism.). 8.05: Is­kolatévé. Magyar irodalom (ált. isk. 5. oszt.). Gyermeksorsok. 9.00: Énekeljünk együtt! Szállj, csak szállj, kis galamb. 9.05: Kör­nyezetismeret (ált. isk. 3—4. oszt.). A dicsőséges 133 nap. 10.,05: Ma­tematika (ált. isk. 6. oszt.). Tér­fogatot számítunk. (A térfogat mérése, számítása, térfogat-mér­tékegységek.) 12.10: Filmesztétika (középisk. III—IV. oszt.). Ház a sziklák alatt c. film elemzése. 13.05: Iskolatévé. Magyar irodalom (ism.). 14.00: Énekeljünk együtt! (ism.). 14.05: Környezetismeret (ism.). 14.55: Matematika (ism.). 17.03: Hírek. 17.10: Perpetuum mo­bile. Ismeretterjesztő műsor gye­rekeknek. 18.00: Telesport. 18.25: Az Országházból jelent jük ... 19.05: Reklámműsor. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Idő­sebbek is elkezdhetik. Tévétorna. 20.05: A flamandok titka. Magya­rul beszélő francia tévéfilmsoro­zat. III. rész (színes). 21.05: Szín­házi Album. 22.20: Tv-híradó, 3. 2. MŰSOR: 20.00: Vendégünk volt: Anja Silja (színes). 20.25: Újjászületett a nagy trianoni kas­tély. Francia dokumentumfilm (színes). 20.50: Tv-híradó, 2. 21.10: Krónika. Magyarul beszélő cseh­szlovák film. POZSONYI TV 10.00: Negyven és ötven között (ism.). — 19.00: Híradó. — 20.00: Anya. 3. rész. — 21.30: Szórakoz­tató műsor. 2. műsor 17.05: Sporthíradó. — 18.05: Tu­domány és technika. — 20.05: Ze­nés műsor. PENTEK KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Hogyan telefonálunk 2000- ben? 8.37: Schubert: Rosamunda — kísérőzene. 9.34: Sári néni uta­zik... 10.05: Iskolarádió. 10.35: Petőfi Sándor verse. 10.40: Verdi: A végzet hatalma. — Alvaro áriá­ja. 1L00: Irószobám. 12.35: Tánc­zenei koktél. 13.20: Nyári Károly népi zenekara játszik, Endrédy Mimi és Csőr József nótákat éne­kel. 14.05: Rákóczi alakja a ma­gyar irodalomban. — II. rész. 14.25: „Nyitnikék.” — Kisiskolások mű­sora. 15.10: Balettzene operákból. 15.37: Az Ózd-vidéki munkásság régi dalai. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: A riporter panoptiku­ma. 17.05: Baranyai népdalok. 17.28: Hangverseny a Mindenki ze­neiskolája hallgatóinak. 19.15: Kék farkasok. Király László regényé­nek rádióváltozata. I. rész. 19.58: Kóczé Gjuila népi zenekara ját­szik, Udvardv Tibor nótákat éne­kel. 20.29: Mítoszok és legendák a Bibliában — V. rész. 20.54: Mi a titka? 21.44: Láttuk, hallottuk — a színházban és a moziban. 22.15: Közvetítés az országos úszóbajnok­ságról. 22.25: Tíz perc külpolitika. 22.35: Üj lemezeinkből. 23.45: Be- hár György operettjeiből. 0.10: Schönberg: Három szatíra. Op. 28. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Európai népek zenéjéből. 8.33: Zentai Anna és Kishegyi Ár­pád énekel. 9.03: Válaszolunk hall­gatóinknak. 9.23: Délelőtti torna. 9.33: Giuseppe Valdengo énekel. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.50: Felesleges dolgokat tanul a gye­rek? 12.00: Az élő népdal. 12.10: Harangozó Teréz énekel, Kovács Andor gitározik. 12.33: Világhírű hegedűművészek felvételeiből. 13.00: Nőkről — nőknek. 13.33: Ve­ress Sándor: Billegető muzsika. 14.00: Kettőtől ötig... 17.00: Az If­júsági Rádió órája. 18.00: A ma­gyar rádió népi zenekara játszik Boros Lajos vezetésével. Madarász Katalin népdalokat énekel. 18.33: Könnyűzenei stúdiónk felvételei­ből. 19.30: Népszerű dallamok. 20.33: Miért történt? — Hogy tör­tént? 2L50: Zenés játékokból. 22.33: Népszerű magyar énekesek és együttesek műsorából. 23.40: Ba­rokk szonáták. 3. MŰSOR 14.05: Blomdahl: Aniara. Kétfel­vonásos opera. 16.03: Zenekari mu­zsika. 17.16: Dzsesszf elvételekből. 18.03: Magyar kórusok felvételei­ből. 18.26: A LaSalle vonósnégyes felvételeiből. 19.15: Iskolarádió. 19.33: Beethoven: n. szimfónia. 20.10: A hangjáték történetéből. A Rádiószínház bemutatója, őrség a hegven. Giles Cooper hangjátéka. 21.47: Közkívánatra! TELEVÍZIÓ 8.00: Tévétorna (ism.). 8.05: Is­kolatévé. Matematika (ált. isk. 8. oszt.). A görbe lapu testek. 9.05: Magyar irodalom (ált. isk. 8. oszt.). A sokaság fia. Váci Mi­hály. 9.45: Perpetuum mobile. Is­meretterjesztő műsor gyerekek­nek (ism.). 11.05: Fizika (ált. isk. 8. oszt.). A váltakozóáramű gene­rátor. 12.10: Francia nyelv (kozép- isk. I—II. oszt.). En Francais. Re­pülőn. 13.05: Iskolatévé. Matema­tika (ism.). 14.05: Magyar iroda­lom (ism.). 15.55: Fizika (ism.). 16.35: Irány az egyetem! Előké­szítő a felsőfokú felvételi vizs­gákra. Mágneses tér és indukció. 17.23: Hírek. 17.30: Hévizeink. Ri­portműsor. I. 17.55: öt perc me­teorológia. 18.00: Az Országházból jelentjük... 18.40: Napirenden: az üzemi demokrácia. 19.10': Reklám. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. 20.05: Szín-JÁTÉK-szín. Színházi vetélkedősorozat. V. rész: Döntő. 21.35: Asszönykórus. Doku­mentumfilm (színes). 22.30: Tv- híradó, 3. 2. MŰSOR: 20.00: Még egyszer! Ismétlés a februári műsorokból. 20.01: Leningrádi szimfónia. Be­mutatjuk a leningrádi Kirov Szín­ház balettegyüttesét (színes). 21.05: Tv-híradó, 2. 21.25: Zenés Tv­színház. Eisemann Mihály: Egy csók és más semmi. Zenés víg­játék. 22.40: A fej. Elképzelhetet­len tévériport (színes). POZSONYI TV 9.05: Anya. 2. és 3. rész (ism.). — 15.35: És köszöntőm a fecské­ket. Cseh film. — 18.10: Rövidfil­mek. — 19.00: Híradó. — 19.55: Ze­nés műsor. — 21.20: Harcban ed­ződtek. Szovjet tv-film. 5. rész. — 22.05: Szórakoztató műsor. — 23.15: A köz ellenségei. Tv-játék. 2. műsor 19.35: Bűnügyi film. — 20.50: Győzelem. NSZK film. — 22.30: Tátra Kupa. KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: A Magyar Rádió és Tele­vízió énekkara Rimszkij-Korsza- kov-kórusokat énekel. 8.35: Lá­nyok, asszonyok. 9.00: Zenekari muzsika. 10.59: Rendezte: Turián György. Ez is, az is... Hámori Éva műsora. 12.20: Zenei anya­nyelvűnk. 12.30: Magyarán szól­va .. 12.45: Melódiakoktél. Köz­ben: 13.30: A naptár bosszúja. 13.40: A Melódia kokt él folytatása. 14.05: Népszerű fúvósátiratok. 14.17: Kóruspódium. 14.25: Szerkesztőségi beszélgetés a Falurádióban. 14.55: Űj Zenei Újság. 15.30: Énekszóval, muzsikával. 16.00: 168 óra. 18.00: Régi híres énekesek műsorából. 18.40: Közvetítés bajnoki labdarú­gó-mérkőzésekről és az országos úszóbajnokságról. 19.00: Kék far­kasok. Király László regényének rádióváltozata. — II. rész. 19.41: A Rádió Dalszínháza. Csínom Palkó. Farkas Ferenc—Dékány András daljátéka. 21.28: Mendelssohn: IV. „Olasz” szimfónia. 22.25: A beat kedvelőinek. 23.10: Magyar szerzők műveiből. 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Filmdalok. 8.20: Tíz perc külpolitika (ism.). 8.33: Andor Éva, Domahidy László, Kerekes Tóth Erzsébet és Palcsó Sándor énekel, Keszthelyi Pál furulyázik. 9.33: Válaszolunk hallgatóinknak. 9.48: Arckép emlékeinkből. 10.58: Wan­da Jackson és Andy Williams énekel, Henry Mancin! zenekara játszik. 11.33: Orfeusz az alvilág­ban. Részletek Offenbach operett­jéből. 12.33: Romantikus muzsika. 13.25: A kórházi ellátásról. 13.33: A Magyar Rádió és Televízió gyer­mekkórusa magyar szerzők mű­veiből énekel. 14.00: Fiataloknak! 14.45: Napraforgó. 15.33: Vörös ta­vasz. Versek a Tanácsköztársaság­ról. 15.48: Éneklő Ifjúság. 16.00: II. félidő. Közvetítés bajnoki labda­rúgó-mérkőzésekről. 16.55: Orvosi tanácsok. 17.00: ötórai tea. 18.00: A hónap műsoraiból. 20.00: Zene­kari muzsika. 20.38: A Rádió Ka­barészínházának Hangmúzeuma. 21.47: Nóták. 22.46: Operahárma­sok. 23.10: Szólistaparádé. 3. MŰSOR 8.08: Bohémélet. Részletek Puc­cini operájából. 8.59: Dzsesszklub. 10.05: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. Hangverseny századunk zenéjéből. 11.05: Szimfonikus zene. 13.02: Arabella. Részletek Richard Strauss, operájából. 14.05: Mozart- művek. 15.05: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Közben: kb. 16.03: Petőfi Sándor versei (ism.). Kb. 16.20: A hangverseny-közvetítés folyta­tása. Kb. 17.05: Operaáriák. 17.30: Olasz muzsika. 18.40: Csajkovszkij: V. szimfónia. 19.33: „Hunok Pá­rizsban ...” Fodor Ilona dokumen­tumműsora. 20.27: Beethoven: Fi- delio Kétfelvonásos opera. 22.46: Zempléni Kornél Bartók-műveket zongorázik. TELEVÍZIÓ 8.13: Tévétorna (ism.). 8.20: Is­kolatévé. Filmesztétika (közép­isk. IH—IV. oszt.). Ház ft sziklák alatt c. film elemzése. 9.20: Kémia (középisk, I. oszt.). Az alkáli fé­mek és vegyületeik. 9.50: A fla­mandok titka. Magyarul beszélő tévéfilmsorozat. III. rész (ism., színes). 10.50: Színházi Album (ism.). 14.38: Az utolsó ellenőrzés. Magyarul beszélő bolgár filmsoro­zat. XII/12. rész: A halott feltá­mad. 15.25: A Moldva hullámain. NDK rövidfilm. 15.50: Hírek. 15.55: Reklámműsor. 16.00: Fabula. Ba­rátság (színes). 16.50: Filmszem. 17.40: Reklámműsor. 17.45: Tájak, városok, emberek. Dél-Afrika: fe­kete vagy fehér? 18.15: Szívükben ifjak. Dokumentumfilm-összeállí- tás. 19.00: Egymillió fontos hang­jegy. A televízió könnyűzenei so­rozata (színes). 19.15: Cicavízió. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. 20.05: A kaktusz virága. Magyarul beszé­lő amerikai film (színes). 21.45: Ukrán jégrevíil Részletek az 1975- ben Budapesten vendégszereplő Ukrán Jégrevü műsorából. I. rész. 22.20: Tv-híradó, 2. 22.30: Fáklyás felvonulás közvetítése, felvétel­ről. POZSONYI TV 13.30: Tátra Kupa. — 15.30: Apák. NDK íilm. 2. rész. — 16.55: Skoda Plzen—Slovan Bratislava labdarúgű-mérk. — 19.00 és 21.40: Híradó. — 19.35: Sporthíradó. — 20.00: A lányok. Tv-játék. — 22.30: Madame Dubarry. Operett. — 23.00: Az átültetett agyú férfi. Francia film. 2. műsor 17.40: A tavasz 17 pillanata. Szovjet filmsorozat. — 20.00 í Min­denki zenéje. — 21.20: A fiú. Tv- játék. TELEVÍZIÓ Volt egyszer egy család „ ... Emlékeim azokból az Idők­ből meglehetősen ködösek. Sokkal inkább emlékszem arra, ahogyan a dolgokat elképzeltem, mint ar­ra, ahogyan valóban történtek. így a mai eszemmel segítek újjáépí­teni családunk történetét.. • Időnként magam számára is meg­hökkentőket füllentve...” — Ezekkel a szavakkal kezdődik a film, és ahogyan ígéri, megeleve­nednek az emlékek, képzelgések és füllentések, miközben megis­merkedünk egy kedves, különös, vagy inkább különösnek újraál­modott családdal. A kor: a Ta­nácsköztársaság ideje... Adás: vasárnap, március 21., 1« műsor: 20.10. RÁDIÓ Az Ózd vidéki munkásság régi dalai I. rész Nemesik Pál mondja: — Csaknem másfél ezer dal összegyűjtése és feldolgozása nyomán született a most in­duló rádiósorozattal azonos cí­mű könyvem. Ennek anyaga alapján, munkásnépdalok meg­szólaltatásával és elemzésével szeretném bemutatni és érzé­keltetni azt a folyamatot, amelyben az osztály sorait gvaraoító katona, summás, ki­vándorló munkanélküli, gvári munkás és bánvász akarva- akaratlan szétszakítja a ma­gvar paraszti lét zártságát, hogy a maca sajátos zenei ki- felezésmódlának eszközeivel énekelje az ,,új idők új da­lait”. Szeretném, ha a műsor­ban szerenlő énekkarok úev mutatkoznának be, mint a po­litikai harchoz kapcsolódé munkás-zenei haevományok méltó örökösei és ápolói. Adás: csütörtök, március 18.. Kossuth rádió: 16.05. hírek — Az Egészségügyi Minisz­térium közleménye az influ­enza terjedéséről... Zsoldos rajza

Next

/
Thumbnails
Contents