Pest Megyi Hírlap, 1976. február (20. évfolyam, 27-51. szám)

1976-02-27 / 49. szám

Madártávlatból XX. ÉVFOLYAM, 49. SZÁM 1976. FEBRUÁR 27., PÉNTEK Lehetőség a további fejlődésre Új KISZ-vezetőséget választottak Megszüntették a tornaterem gondját Lelkes hangulatban tartot­ták meg a beszámoló és vezető­ségválasztó küldöttgyűlést a Váci Közgazdasági Szakközép- iskolában. A megelőző kisgyűléseken 282 tanuló vett részt, s- 162 volt a hozzászólók száma. A küldöttgyűlésre 80 diáktár­sukat jelölték, akik az iskola feldíszített aulájában foglal­tak helyet. Részt vett a tanács­kozáson Balassi István, a vá­rosi pártbizottság osztályveze­tője, Járay Gyula, a városi KISZ-bizottság titkára, vala­mint a tantestület több tagja, köztük dr. Molnár Mihály igaz­gató és Kovács László párlösz- szekötő tanár is. Csizmadia Erzsébet IV. osz­tályos tanuló, az iskolai KISZ- titkár adott számot az előző választás óta végzett munká­ról, összegezte a KISZ KB kongresszusi levelével és a szervezeti szabályzattervezettel kapcsolatos vitákat. Huszonnégy hozzászólás után választották meg az isko­la KISZ-szervezetének új ve­zetőségét, titkárrá a másodikos Koblász Máriát. A városi kül­döttgyűlésre hét küldöttet vá­lasztottak. ★ Jelentős esemény volt az If­júság téri iskola életében az idei vezetőségválasztó küldött- gyűlés, s elősegíti eredménye­sebb munkálkodásukat, hogy a városi tanács átadta ré­szükre a Palmiro Togliatti utcai, volt általános iskolai tantermeket. Dr. Molnár Mihály, igazgató tájékoztatása szerint, a három ágazatú iskola (számvitel­gazdálkodás, igazgatás-ügyvi­tel és pénzügy), mindenképpen „kinőtte” a kis tér korlátái kö­zé beszorított épületet. Idén már tíz osztályban tanítanak, az 1977/78-as tanévben pedig már majd 12 osztályban, ősz­től hatnapos, nappali tagozatú lesz a népszerű gyors- és gép­íróiskola. A most átvett épületrész át­alakítását megkezdte a Váci Városgazdálkodási Vállalat bri­gádja. A régebbi két tanterem fa­lait szigetelik, új burkola­tot kap a padló, s korszerű világítást minden helyiség. Régebben a televízióban is téma volt a tornaterem gondja — most az is megszűnt, a tor­naszoba kialakításával. Az L-alakú épületben helye­zik el a gyors- és gépíróiskolát, az egy üzem — egy iskola mozgalom segítségével és a szülői munkaközösség támoga­tásával, két új tantermet építenek, lesz kézilabdapálya és asz­VÁC. PF. 32. Mikor van vége a rendelésnek? Egy hét alatt negyvenöt ÁFÉSZ-részközgyiilés Pénteken Kosdon három, Fóton kettő, Göd-alsón egy he­lyen tart részközgyűlést a Vác és Vidéke ÁFÉSZ. Elhangzik az igazgatóság beszámolója az 1975. évi tevékenységről, majd a felügyelő bizottság tesz je­lentést a múlt évi munkáról, az ellenőrzések tapasztalatai­ról, s javaslatot terjeszt elő az 1975. évi mérleg- és eredmény­kimutatás jóváhagyásáról, vé­gül megvitatják az ÁFÉSZ-ta- gok az idei terveket és az üz­letpolitikát. Február 27-től március 5-ig negyvenöt helyen lesz rész- közgyűlés, köztük két munkás­tagozatnál, a Pest megyei Ta­nács Sződligeti Fémipari Vál­lalatánál és a Volán váchar- tyáni üzemegységében. <P.) Kisdobosok cs úttörők sakkolimpiája Az idei járási kisdobos és úttörő sakkolimpiát Gödön, a 2. számú általános Iskolában bonyolították le. A négy cso­portban tíz iskola képviseltet­te magát. Eredmények Kisdobosok lányok: 1. Ka­szás Edit (Dunakeszi 3. sz. isk.) 2. Fazekas Mária (Váchartyán), 3. Várszegi Rózsa (Sződliget). — Fiúk: 1. Kemács István (Dunakeszi 3. sz.), 2. Cserepkai László (Dunakeszi 3. sz. isko­la). Úttörők, lányok: 1. Faska Ilona (Dunakeszi 3. sz.), 2. Ko­vács Erika (Penc), 3. Essen Zsuzsa (Váchartyán). — Fiúk: 1. Kálmán Ferenc (Fót Gyer­mekváros), 2. Mátyás Ferenc (Szód), 3. Hacskó János (Szód). Váci háztetők Néninger Ferenc felvétele JEGYZET /gyakran megfordulok 'Jr Vácott, a Géza király téri gimnázium és szakkö­zépiskola épületében. Az igazgató — így, tél dere­kán — soha nem mulaszt­ja el felhívni a figyelme­met arra, hogy „megvan­nak a citromok”! A rutafélék családjának egyik nemzetségéhez tarto­zó növények ott pompáz­nak a bejárat közelében, a folyosó forgalmas részén. Az iskola valamennyi ta­nulója elhalad arra, nap­jában kétszer-háromszor. A Vácott felnevelt cit­romfák szeretik otthonu­kat. Évről évre hozzák a termést — tucatnyi zöld sükhöz, beérésükhöz. S fegyelem, öntudat ahhoz, hogy a diákok egyike se érezzen vágyat: leszedni a félig érett déligyümölcsöt. \/fint minden tanintézet- ■L’-*- ben, itt is vannak csínytevő diákok, néha sor kerül szigorúbb fegyelme­zésre is. A citrom azon­ban valamiféle tabu, jelké­pe a diáköntudatnak. Félt­ve vigyáznak az évenként megjelenő termésre, egy kicsit talán egymásra is, s akarva-akaratlan meg­ismerik a társadalmi tulaj­don védelmének jellemfor­máló erejét. (-pr-) A váci Szőnyi Tibor Kórház rendelőintézetének terhesta­nácsadójára az elmúlt években sokan panaszkodtak. Nem volt váróterme, a kismamáknak a hideg, huzatos kapualjban kel­lett várakozniuk, amíg reájuk került a sor. Azóta ezeket a gondokat az intézet vezetői már megszün­tették. Ám a terhes anyákat még mindig sok bosszúság éri. Legutóbb hétfőn mentek hiába néhányan a rendelésre. A terhestanácsadás, a rende­lési időről tájékoztató tábla szerint, déli fél egytől délután fél négyig tart. Ám ezen a ria- pon negyed három után már hiába kopogtattak a tanács­adásra érkezők, a rendelőt zár­ra találták, a tanácsadást veze­tő szakorvos ugyanis, akkor már elment, mert — nyilván — úgy gondolta, hogy aki ed­dig nem ért oda, annak nem olyan fontosak az ő tanácsai. Sokan dolgoznak — gyárak­ban, üzemekben — délután két óráig, ők tehát csak a műszak befejezése után jelentkezhet­nek a tanácsadóban. A tisztvi­selőket sem szívesen engedik el a fél, háromnegyed négykor véget érő munkaidő előtt, órákkal korábban, s ha ismét eltávozást kérnek, mert, mint az iménti esetben is, nem talál­ták ott az orvost, feletteseik legalább is egy kétkedő mosolyt minden bizonnyal megereszte­nek az orruk alatt. S az ilyen főnök kismama beosztottja még kedvező helyzetben érez­heti magát, mert — ne ta­gadjuk — a gyermeket hordó anyát még akkor sem mindig övezi a legnagyobb megbecsü­lés, ha a gyermekvárás kilenc hónapjában — szerencsés ki­vételként — soha nem gyen­gélkedik, nem kerül táppénzes állományba, nem szorul kórhá­zi ápolásra. Éppen ezért nagyon fontos — s ezt minden terhes anyákkal foglalkozó orvos, legyen az fő- avagy beosztott, érezze er­kölcsi kötelességének —, hogy I ne csak az eléjük kerülő anyák és magzataik egészségé­vel törődjék, hanem például a rendelési idő teljes kitöltésével, óvja meg őket a fölösleges iz­galmaktól, bosszúságoktól, a munkahelyükön őket érhető kisebb-nagyobb — főnöke válogatja — megalázásoktól. . Esküjük is erre kötelezi az orvosokat. T. F.-nc (Vác) VÁCI APRÓHIRDETÉSEK Elveszett február 20- án fekete levéltárcám. Kérem a megtalálót, hogy a benne levő tartalommal címemre juttasa el Orszácki, Vác, Diadal tér *8. Vácon, Bácska dűlő­ben 650 négyszögöl szántó-gyümölcsös zártkert. szén kilátás­sal, nagyon olcsón el­adó. Vác, Erdős Ber­nét u. 18. fszt 1. (Du. 4-től, vasárnap egész nap.) Fiatal házaspárnak különbejáratű albérlet kiadó. Vác. Szent Mi­hály út 19. ída. 3 órától.) Vác központjában 2 szobás, első emeleti, központi fűtéses, ta­nácsi lakásomat elcse­rélném hasonló 3 szo­básért. Érdeklődni es­ti órákban 11—634-es telefonon. Főiskolás lány pótma­ma-szolgálatot vállal­na Vácott. Leveleket „Segítek” jeligére a váci Hirdető Trodába. Fiatal házaspár eltar­tási szerződést kötne, vagy élet járadékot fi­zetne lakásért Vácott vagy Vác környékén. Leveleket ..Megértés’’ jeligére Hirdető Iro­dába, Vác. Gombási úton, autó­busz megálló mellett 808 négyszögöl szántó­föld eladó. Érdeklőd­ni lehet szombat dél­után és vasárnap: Vác. Diadal tér 4. sz. alatt. Csecsemő vagy kis­gyermek gondozását vállalom lakásomon. Érdeklődni egész nap: Vecseriné. Vác. Árpád ú+ 85/a. Családi náz eiadö. Vác, Rádi út 48. Meg- egész nap. Hirdetés­felvétel : Vác, Jókai u. 9 Tel.: 11-261. Fiatal pár, két kis­gyermekkel, albérle­tet keres. Vác, Be- niczky u. 19. Csintalan. Leinformálható há­zaspár. lakásért eltar­tást vállalna. Minden megoldás érdekli. Ajánlatokat .Biza­lom” jeligére a váci hirdetőbe. Földvári téri, első- emeleti, 3 szobás komfortos. tanácsi 60 m2 alapterületű la­kásomat hasonló na­gyobbért elcserélném. „Tavasz” jeligére a váci hirdetőbe. Váci Tejüzem felvesz takarítónőt, árukísé­rőket, üzemi dolgozó­kat. Jelentkezés az üzem igazgatójánál, Tragor Ignác u. 1. (8—16 óráig.) Eladó Wartburg Tou­rist ZB írsz. Bacsané, Vác. Bacsó B. nt 29 Szeparálható fél náz. kertészkedésre alkal­mas. 200 négyszögöl kerttel sürgősen eladó, érdeklődni lehet: Vác, Lenin út 71.. hétköz­nap 4 óra után "agy If)—R0°-oa Lakáscsere. Bp. XI.. körtén 1 szobás, össz­komfortos. (távfűté­ses, melegvizes) szol­gálati lakásomat el­cserélném váci 2 szo­bás tanácsiért. Cím: Budapest XI., Móricz Zsigmond körtér 10. fszt. 2. talitenisz-csarnok. A Váci Közgazdasági Szak- középiskola a város dinamiku­san fejlődő tanintézete, végzett növendékeit várják az üzemek, termelőszövetkezetek. Gond­jai egy részének megszünteté­sével lehetőség nyílt a további fejlődésre. Papp Rezső Vidám farsang — a Vidám fiúkkal. A kisváci Kőkapu Vendéglőben vendégszerepei­tek csütörtökön este a fővárosi Vidám fiúk: Vidám farsang című műsorukkal, melyet Rá- tonyi Róbert vezetett, tapsos si­kert arattak. Főiről — Nagykörösre Együtt tervezgették jövőjüket Zeneszeretet, szobrászkodás A felszabadulás után az egykori fóti grófi kastélyban s a több mint másfél száz holdas birtokon kialakították a mai gyermekvárost, isko­lákkal, egyészségügyi, kultu­rális, szociális létesítmények­kel. Ott nevelkedett Nagy Jó­zsef és Leinhardt Kornélia is, akik középiskolás korukban ismerték meg egymást. Csak­nem mindennap tálálkoztak, segítették egymást a tanulás­ban. s együtt tervezgették jö­vőjüket. A fiú a kertészszak­mát tanulta ki, a leány gyer­mekgondozóként tett vizsgát. Zenét is tanultak: az iskolai zenekarban a fiú trombitán, a leány fuvolán játszott. Már 19 évesek voltak, mi­kor elhatározták: együtt ön­álló életet kezdenek. Tudott erről tanárnőjük, Papp Ká- rolyné, Papp László nagykő­rösi kertészmérnök leánya is. Felesége gyérmekgondozási szabadságát tölti. ★ Szorgalmukra vall, hogy la­kásukat néhány év alatt pom­pásan berendezték. Rádió, magnetofon, lemezjátszó és sok hanglemez, könyv teszi még barátságosabbá otthonu­kat. Mindketten szeretik a zenét. Nagy József né nemré­giben a Nagykőrösön megtar­tott zenei vetélkedőn is sike­resen szerepelt. Nagy József szabad idejé­ben szobrokat mintáz: a szob­rászkodást még a fóti iskolá­ban tanulta. Társadalmi meg­bízatást is vállalt: 1973 óta munkásőr. Kopa László Program — márciusra Erdei Ferenc emlékest a HAGY-ban Hangverseny a kórházban A váci műsorkalauz március­ra is sok érdekes rendezvényt, előadásit ígér. A bevezető cikk felidézi 1919. március 21-ének felejthetetlen eseményeit, fel­sorolja a Tanácsköztársaság dicsőséges 133 napjának váci vonatkozásait. Országos érdeklődésre tart­hat számot a Híradástechnikai Anyagok Gyára könyvtárának rendezvénye: Erdei Ferencre emlékezünk. Február 27-én, szombaton, 17 órakor tartják meg, neves fővárosi vendég­szereplőkkel. A pedagógusldubban a nem­zetközi nőnap alkalmából dr. Monori Baíázs, a városi tanács vb-titkára köszönti a pedagó­gus lányokat, asszonyokat. A klubtagok 10-én megtekintik a penci múzeumot, 30-án közö­sen mennek el a Fővárosi Ope­rettszínházba. A zenei események sorából kiemelkedik a március 6-i kó­rushangverseny, a veszprémi Liszt Ferenc vegyeskar, az OKISZ Erkel Ferenc Művész- együttes énekkara és a Vox Humana közreműködésével. Szokolay Balázs zongoraestje, Anyakönyvi hírek a KISZ-kórus hangversenybe egészíti ki a programot. A Mu- sica Humana vonószenekar is­mét ellátogat a Szőnyi Tibor Kórházba, ahol Gyógyító mu­zsika címmel ad hangversenyt orvosoknak és betegeknek. A forradalmi ifjúsági napolt (FIN) rendezvényei sorában, március 15-én megkoszorúzzák a Báthpri utoai Petőfi-házat és az 1848-as emlékművet. A fia­talok a Tanácsköztársaság ki­kiáltásának évfordulóján em­lékünnepséget rendeznek a Po­kol-szigeten levő mártírenilék- műnél. Az alsóvárosi 1919-es hősi emlékműnél dr. Kollár Lajos, a városi pártbizottság vb-tagja mond beszédet. Alko­tó ifjúság címmel pályázati kiállítás nyűik a DCM elő­csarnokában, pajtások vetél­kednek az úttörő seregszem­lén. A Péntek Esti Magazin idei második száma 26-án jelentke­zik. Az Ország-Világjárók Ba­ráti Köre tagjainak Harkay Pál tanár tart vetítettképes előadást a fáraók országáról. öt vetítettképes előadást ren­dez a Dunakanyar Fotoküub Baráti Köre. Hétköznapi uta­zás címmel rendezik meg Se­bestyén Zoltán és Oszter Sán­dor színművész közös estjét, a művelődési központ előadóter­mében. Egy alkalommal ellátogatott a Fóti Gyermekvárosba, né­hány zenepedagógussal. Papp László kertészmérnök, a Nagykőrösi Konzervgyár fú­vószenekarénak " akkori elnö­ke, és Simon István, a zene­kar karnagya, ahöl megis­merték az iskolai zenekar két tehetséges fiatal tagját is, akik azután, az ő hívásukra mentek el a Nagykőrösi Kon­zervgyárba dolgozni, a gyár zenekarába muzsikálni. Nagy József és Leinhardt Kornélia összeházasodott, s a gyár a Regős utcában lakást juttatott nekik. Rövidesen kisgyermekeik születtek, és a tanácstól, három évvel ez­előtt, tágasabb, szebb otthont kaptak a Vági István lakóte­lepen. Most ott laknak, három gyermekükkel. Nagy József időközben szakmunkásvizs­gát tett, s jelenleg a gyár sa- vanyítőüzemében dolgozik. Született: Bállá Gyula és Fábián Mária: Piroska és Hajnalka (ikrek), Banecz Béla és Lakati Erzsébet: Éva, Hal- járszki László és Forgács Ág­nes: Zoltán, Kvocsik István és Bélés Margit: István, Sütő József és Csepregi Mária: Mária, Lupcsa Zsigmond és Nagy Mária: Csilla, Pető László és Újhelyi Irén: Vik­tor és László (ikrek), Pellei Jenő és Kovács Erzsébet: Fru­zsina, Rajki Rudolf és Gyetvai Irén: Rudolf, Szobnya László és Szabó Rozália: Zsuzsanna, Farkas István és Gergely Er­zsébet: Zsolt, Kecskés Szil­veszter és Halasa Katalin: Tamás, Klaáb Alfréd és Kon- rád Katalin: Adrienn, Bánya­vári Péter és Urbán Zsuzsan­na: Péter, Bártfai Győző és Kiss Edit: Judit, Dobos László és Szabó Györgyi: Zoltán, Gencsi László és Lózs Erzsébet: Zoltán, Tomec&kó Ferenc és Nagygál, Erzsébet: Tamás, Kakas Barnabás és Kalmár Magdolna: Attila, Nagy István és Herczeg Már­ta: Melinda nevű gyermeké. Vácott hunyt el: Szabó Lászlóné Klevay Gizella (Vác, Zrínyi u. 8.), Lada János (Vác, Tabán u. 2/a.), Fábián Fe- rencné Fábián Mária (Vácrá- tót), Száj bért András (Vác, Kertváros 37.), dr. Gárdony Pál (Göd), László József (Ve­rőcemaros), Héjjas József Orbottyán), Deák Sándorné Szabó Anna (Veresegyház), Kiss Lászlóné Termann Má­ria, (Vác, Kossuth tér 8.), Kovács András (Vác, Szilassy u. 1.), Dukai Antalné Vido- vits Ilona (Vác, Arany J. u. 4.), Varga József (Szob), Pal­iaga Józsefné Rácz Ilona (Göd), Simon Jolán (Verőce­maros), Molnár János (Vác, Dózsa Gy. u. 4.), Máté Sán- dorné Vemer Mária (Püspök­szilágy). Néhány érdekesebb márciusi filmcím: A sakál napja (an­gol—francia), Az Androméda törzs (amerikai), A negyedik vőlegény (szovjet). Puha ágyak, kemény csaták (angol), Jack kapitány (szovjet) és Árvácska (magyar). P. R. Mekalor, Lamport és Szekszárdi típusú olajkályhák garanciális és garanciaidőn túli javítása olajkólyha-szervizünknél. Levélcím: VÁCI AUTÓJAVÍTÓ ÉS FÉMIPARI VÁLLALAT, Sződliget. Telefon: 10-780. Citromfák az iskolafolyosón

Next

/
Thumbnails
Contents