Pest Megyi Hírlap, 1976. február (20. évfolyam, 27-51. szám)
1976-02-22 / 45. szám
1976. FEBRUAR 22., VASÁRNAP k/ÍMiw F el-alá járt a lakásban. Vette a kulcsot, hátha valaki bezárta isimét a kaput, ! míg 5 nem figyelt a kinti za- i jókra. A kapu nem volt ! bezárva. Sokáig álldogált kint a hidegben, aztán fel- ; ballagott a lépcsőn, ólom- i nehezek voltak a végtagjai, szeme égett a álmatlanságtól. Mindenféle zavaros kép vonult el előtte, látta Margitét törött lábbal, a kórházi ágyon, úszó jégtáblák között, a mentők fehér kocsijában. Arra ocsúdott, hogy lent ismét nyílik a kapu. Feltépte az ajtót, s lefelé hallgatózott. Valami idegen ember jöhetett, aki nem ismerte a kapcsoló helyét, mert gyufát gyújtott, s a parányi lánggal végigpásztázta a névtáblákat. Dániel rosszat sejtett, mintha valami jeges kéz mór nem is a mellét, hanem a torkát fojtogatná. Visszalépett a lakásba, nem akarta magát szembetalálni a késői látogatóval. Csak állt az ajtó mögött, számolta a másodperceket, mikor ér oda a nehéz járású, csizmás ember. Az első emeleten is végigvizsgálta a névtáblákat, aztán tovább tapogatott a fal mentén a második, majd a harmadik emeletre. Ismét gyufa sercent, Dániel készen állt már, hogy feltárja az ajtót. Iszonyú hosszúnak tűnt az idő, amíg a szomszéd ajtótól az övékig ért az idegen. Hideg izzadságcseppek lepték el Dániel hátát, s mintha utálatos hernyók araszoltak volna az inge alatt. Már szinte látta, amint az idegen emeli a kezét. Csengetni fog, vagy kopog inkább? , De az idegen már ellobban- totta gyufáját, végzett a harmadik emeleti ajtók névtáblájával is, nehéz lépteivel to-[ vább indult a negyedik eme-1 letre... Falu Durkó Gábor rajza BESZE IMRE: J anuar Ott fönn alvó fák ága s lent a földi álmok fátyla leng. Ott fönn, pihen a fájdalom s itt lent a földön éled már a csend. A varjak tánca éhesen suhogtat szárnyat. Végtelen és véges ez a téli álom — fagy remeg a gyönge ágon. Ott fönn, a nap képzelt helyén valami tiszta hang-selyem lebbenti le a földre titkát. Nem ismerem a végtelent. Csak sejthetem. G. SZABÓ LÁSZLÓ: Elhagyott fiatalasszony Börtönöd tőlem sóhajtásnyira hálószobád — csak egy sor tégla, rajta vakolat meg a minták kusza rajza választ el, s nincs mit palástolnia e szűk közegnek: jól tudom, mily orvul hullt rád magányod, mint élőre rög — áléivá hallgat, elillant virágtora, de a valóság álmaidra mordul: az ő hiánya az, mi sírva roppan a testmelegét őrző bútorokban s mi dúlt ágyadba űrnek hidegét csempészi... Sűrűn fülelek feléd — s akár én vesznék, amint ifjúságod penész gyanánt négy falban szétszivárog. ORSZÁGHEGYI KÁROLY: Seneca portréja áld Kétszeresen bölcs emberi arc ez. Tűz a szemében, mágnes-erő. Mint ama kígyó erdei úton, bűvöli, vonzza áldozatát. Hinni szemének, hinni szavának hajlik az ember, szép a virág. Am az az arc ott! Élveteg ajkak, s dobva középre duzzanat-orr! Gyöngy-ragyogású, mesteri festmény, balta faragta, durva keret. Kétszeresen bölcs emberi arc ez. Jó pap a hívők lelke reményét élteti szóval, tiszta a víz. Am a misének vége szakadván ö maga issza — bölcsen — a bort. REMÉNYI TIBOR: Ha szelíden szeretnél... Ha úgy figyelmeztetnél, Hogy közben is szeretnél! Egy mosollyal, halk mozdulattal — Nem gyilkoló szőáradattal! Ha nem felejtettél volna el Megérinteni! — Nappal is, ébren is, közben is Megsimogatni! O... nemcsak az éppen következő Kötelező ritka ölelkezés Szinte szégyellt, hangtalan rutlnú Oldatlan, görcsös mozdulásaként., .1 dett. Hallotta, amint a házmes tér tizenegykor kettőt fordítót a záron. Önkéntelenül is i kulcstartóra pillantott, aho Margit kapukulcsa függött. — Deliét, ha nincs nála ka pukulcs, nem tud feljönni. Le sétált, kinyitotta a zárat. Kife le hallgatózott. Amíg visszaért a lakásba gondolatban végigzongorázt: az ismerősöket, rokonokat akikhez Margit egyáltalábai elmehetett. Legszívesebbei nyakába vette volna a várost mind végigjárta volna a roko nokat. A polcokqn a könyveke forgatta, próbált valam elfoglaltságot keresni hogy lekösse magát. Végigpör gette a Boccaccio-novellákat de most ezek sem kötötték li figyelmét, szüntelen csak kife lé hallgatózott Valaki megér kezett a házba. Dubogva zárt« be a kaput, s a házmester szidta, hogy soha nem zárja bi időben. Amikor a lépések el haltak, ismét leballagott, ki nyitotta az ajtót. Arra sem gondolt mindeddig hogy Margit az elmúlt hat év ben hányszor jött le éjszaka ii elébe, ha nem vitt magával ka pukulcsot, hányszor leste, mikor jön, hányszor tette meg i lépcsőket a harmadik emele és a földszint között. Margit példás anya volt. Danit. s a lakást is mindig rendben tartotta. Túl rendben is Éppen ezt a kínos, mérnök precizitást nem kedvelte Margitban. Mindig mindenkinél pontosan kicentizte a helyét idejét. Ha napközben, délutár magához vonta, kibontakozód az ölelésiből. Majd este, mindennek eljön az ideje. Majd hs már Dani elaludt. Nemegyszer aztán ő aludt el előbb. Margit próbált ilyenkor lelket verni bele, de ezeknek az együtt- léteknek más íze volt már mint a hirtelen feltárulkozc vágynak. Margit azt sem szerette, ha vasárnap kicsit tovább akart hancúrozni az ágyban a gyerekkel. — Lustifikuszok, ki az ágyból, hasatokra süt a nap! — így rontott rájuk és lehúzta róluk a takarót. Szüntelen kifele hallgatózott, minden neszre, ajtónyitásra összerezzent, s ugrásra készen állt El kellene menni a mentőkhöz, vagy inkább a rendőrségre. Ilyen még egyetlen este sem fordult elő, hogy Margit éjfélnél tovább maradjon. Legalább Dani lenne itthon, hallgatná szuszogását Most ébredt csak rá, hogy éveken át sosem gondolt olyan apró kis dolgokra, amelyek egyszerre most nagyon hiányoztak neH irtelen eszébe jutott, hogy gyerekkorában a szomszédasszony vizes lepedőbe csavarta merevgörcsös öccsét. Rohant a szekrényhez lepedőért, s a fürdőkádban jól megmártotta. Kiterítette a sez- lonon, s Dani testét belecsavarta. Egy pillanatra mintha ránézett volna Dani, de megint elveszítette tekintetét. Plédbe csavarta, s már rohant is vele a kórházba. Olyan robajjal ment lefele, hogy az ajtók mind kinyíltak utána. Egy kilométerre volt a kórház. Mindig jó futó volt, nyolcszázon ifjúsági bajnokságot is nyert egyszer. S most azt érezte, hogy ólomnehézzé válnak lá- bai, hogy nem tudja emelni [sem egyiket, sem másikat. S 'ez rettenetes érzés volt. — Merevgörcs — mondta az orvosnő —, a hirtelen felszökő láztól kapják a gyerekek. Nem kell megijedni. Bár néhány napig itt tartjuk a kisfiút. Sokáig ült Dani ágya szélén. A gyerek erősen szorította a kezét, s szüntelen csak azt ismételgette: — Apuka, ne menj el, ne hagyj itt! Ugye, nem mégy el? Kivárta, míg Dani elaludt. Néhány szót váltott az ügyeletes orvosnővel. Megengedte, hogy reggel bejöjjön, bár nincs látogatási idő. Már kint volt az utcán, de a szorító érzés nem akart elmúlni a melléről. Agyán tompa zsibbadtság ült, s nem is nagyon figyelt az útra, a tócsákat sem kerülte ki. A lépcsőházban még ott pusmorogtak az öregasszonyok. — Jaj, szomszéd úr, hogy maga, hogy futott azzal a gyerekkel! Én még embert nem láttam így futni! Mi van a kis Danival? — csapkodta nagy, eres kezeit a vén Szarkáné. tvr em szívesen válaszolaja tott, hamar felment a lakásba, összerakta Dani álomkatonáit, összehajtogatta a plédet, a lepedőt felterítette a Eregolira. A nagyszobában a sezlonra a díszpámákat is pró- >álta visszahelyezni megszokott méltóságukba, de ez se- íogy sem ment. Most gondolt csak rá, hogy osem volt még itthon, így gyedül. Egyetlen este sem. .eereszkedett a televízió elé. ' fsak ült magábaroskadtan, s i -árta, hogy végre Margit itt- 1 on legyen. ’ A lépcsőház Is elcsendese- 1 van, mondta inkább magának, mint a gyereknek, s leereszkedett a tv előtti fotelba. — Apu, rossz a tévé. Már két napja. — Ha rossz, így nem maradhat. Segítesz nekem? — Igen. Hozzam a szerszámosládát? — Hozzad. Dániel nekivetkőzött, kibontotta hátul a készüléket. Csupán egy ellenállást kellett kicserélnie, de így is jó fél órába telt, míg bejött a kép. Dani az ölébe fészkelte magát. — Apu, kik játszanak? — Olaszok, hollandok. — Kiknek kell drukkolni? — Akiknek akarsz, Dani! — Apu, te melyiknek drukkolsz? — A jobbiknak. — Melyik a jobb? — A holland csapat jobb, mégis az olaszok rúgtak gólt. — Apu, nem az a jobb csapat, amelyik gólt lő? — Nem mindig. Sok múlik a szerencsén is. Dani addig kérdezgetett, míg elnyomta az álom. Fla- ' nell ingén átsütött könnyű ! testének melege. Az apa már eloldozta magát a szándéktól, hogy összeszedje holmiját. A meccsnek vége volt, de nem mozdult, nehogy felébressze Danit. Kis időre maga is elszúnyókált, csak arra ocsúdott fel, hogy lehanyatlott ölében Dani feje, s egész teste megmerevedett, furcsa hörgés tört elő torkából. A gyereket magához kapta, s elindult a sezlonhoz. Hirtelen nem tudta, mihez kapjon. Előkerítette a lázmérőt. A higany pillanatok alatt negyven fokra kúszott. Mit tegyen most? Margit hol HAMAR IMRE: Egyetlen este D ániel meg-megiramodot a néptelen utcán, sűrűn tekingetett vissza Szüntelen az volt az érzése, mintha egy régi ismerőse követné, akivel valami rendezetlen dolga maradt, s most kellemetlen lenne a találkozás. Nem jött utána senki, de kellemetlen érzése nem múlott el. Valójában már tegnap is érezte az alattomos kis szúrást testében, amikor Aliz kiforszírozta az össze- költözést. Egy ideig még elvegetált volna a két asszony között, de végülis felesleges azt halogatni, amivel egyszer úgyis szembe kell nézni. Nem tudta még, hogyan kezd hozzá, mit mond Margitnak. A kétnapos kimaradás miatt megint jelenetet rendez. Hétévi házasság után már szavai sorrendjét, mozdulatait Is pontosan kiszámíthatta. Türelemmel kivárja majd, amíg elcsendesedik szavai, szitkai zápora. Szinte már látta maga előtt Margit megnyúlt ábrázatát, amikor a nagyjelenet után ezúttal ő mondja ki a zárszót: — Elég volt. Miért tépjük egymást?! Jobb, ha más vizeken, más szelekkel vitorlázunk , tovább. Legsimábban menne mégis, ha Margit nem lenne otthon. Az életét már régebben kilopta a lakásból, most kilopná még legfontosabb ruhadarabjait is. Órájára pillantott, s arra gondolt, hogy Margit ilyenkor szokott az óvodába menni Daniért. Meg- szaporázta lépteit. K icsit meglepődött, amikor a kilincs engedelmeskedett. Az aj tónyílásban egy pillanatra megállt, azt várta, odacsap Margit velőig hatoló szidalma. Margit a gyerekszoba ajtókeretében állt, ünneplőben. Semmi harag, neheztelés nem volt a nézésében, csupán az arca volt a szokottnál sápadtabb. Kabátot öltött, s az előszobából még ennyit szólt vissza: — Ügyelj a gyerekre! Dani a nagyszoba mélyén játszott ólomkatonáival, csak akkor pillantott fel, amikor beletúrt rakoncátlan hajfürtjeibe. — Apu, hol voltál? — Dolgom volt, Dani. A szomszéd lakásból átszűrődött Vitray hangja. Persze, ma valami kupameccs SZ. KULIBAJ: Idő és irodalom tíz évékre eső időveszteséget ... — Tessék, itt van neked a 30 perc! — kiáltott fel a novellista akkora ujjongással, mintha egy új galaktikát fedezett volna fel. — Láthatod: eddigi borotválkozásaink során egy „Háború és béke”, plusz egy „Hadzsi Murat” megírása úszott el. Szörnyű! No, de azért azt se feledjük: Tolsztojnak más dolga sem volt az íráson kívül. — Na, egy kicsit azért túlzói! — szólt közbe a regényíró. — Vadászni járt, szánkón hordta a kútról a vizet és még szántott is. Mi több: harcolni is volt ideje. E nyomós érvek súlya alatt a novellista magába roskadt, majd hosszas hallgatás után, hangjában mély szomorúsággal megszólalt: — Azt hiszem, ezt a határtalan időpocsékolást meg kell szüntetnünk. Esküszöm: holnaptól kezdve én nem borotválkozom. Kifizették számlájukat, felálltak az asztal mellől, és méltóságteljes léptekkel megindultak a stadion irányába, hogy a soros futballtalálkozón valahogy elüssék az időt. Baraté Rozália fordítása Egy jellegtelen kis kávéházban összefut két író. Beszélgetnek. — Ide figyelj — mondja a regényíró, és leszakít a novellista zakójáról egy lötyögő gombot: mi a fenének pocsékolod az idődet? Mit hókusz- pokuszolsz te ezekkel a vacak kis novellácskákkal, elbeszélésfélékkel? Ha legalább valami felemelő, nagy lélegzetű, tömény valamit alkotnál... — Megtehetném — rántja meg vállait sértődötten a novellista. — Megtehetném, de nincs időm. — Ne viccelj! Jusson eszedbe Tolsztoj. Hogy mennyit írt ez a gróf! — Tolsztojjal dobálódzol? Röhej. Az öreg ismerte az idő értékét. Először is: nem volt gondja a borotválkozással. Ezzel szemben mit csinálunk mi? Minden isten áldotta nap lehúzzuk a szakállunkat. — Hát ami igaz, az igaz. Ha az öreg fél órát borotválkozik, nem sokkal ír többet a mai íróknál. E kimerítő véleménycsere után áteveztek a számtan területére: kiszámították, menynyi időt pocsékoltak el eddig borotválkozásra. Pontosan kimutatták a havi, az évi, a
